95
- városi legendák -
  • csgery
    #95
    Ez jo:D. sztem tök megtörténhet:D
  • Petka
    #94
    UP!

    Valamikor a 60-as évek elején május elsejei felvonulás után ismerösünk beszállt vadonatúj almazöld 402-es Moszkvicsába és hazament. Az asszony kérdezi: Rendszámot cseréltél?
    Akkor derült ki, hogy simán elkötötte valakinek az ugyanolyan autóját. Mondások szerint összesen négyféle kulcs-variáció volt, az övé pont stimmelt, a szín is (abban az évben csak almazöldet gyártottak), mütyürkék a hátsó ablakban és a visszapislogón még nem voltak divatban, könnyü volt tévedni.
    De visszavitte. Aztán megtalálta a sajátját is egy kicsivel odébb.
  • kikix12
    #93
    Hát az utolsó két mondatnál már "bűzlött" valami. :D
  • LES FORZA INTER
    #92
    smile lemaradt :D

    ezt most olvastam vicek topicban:
    Megjelent egy hirdetés az egyik újság társkereső rovatában:

    "Fiatal fekete nőstény férfi társaságot keres, származás nem számít. Csinosnak mondott lány vagyok, aki szeret játszani. Szeretem a hosszú erdei sétákat, szívesen utaznék a terepjáródban, elvihetsz vadászni, kempingezni, horgászni. Gyertyafényes vacsorákon a tenyeredből ennék. Simogass sokat és bánj velem szeretettel. Amikor hazaérsz, az ajtód előtt várlak, csak azt viselem, amit a természet adott. Hívd az 555-555-öt és kérd Daisyt."

    Ezután 15 ezer férfi találta magát abban a helyzetben, hogy az Atlantai Állatvédőkkel beszél telefonon egy 8 hetes Labradorról.
  • LES FORZA INTER
    #91
    azt megnéztem volna
  • kikix12
    #90
    én hallotam egy olyat h valami nagy orosz méltóság egy orosz kis faluba ment látogatóba. A programok között szerepelt vadászat is, de medvék már rég nem voltak arrafelé. Ezért néhány cirkusztól vettek medvéket. Amikor a vadászaton a méltóság elvétette az egyik medvét az elkezdett rohanni felpattant egy közelben letámasztott bicóra(ami egy favágóé volt) és elbiciklizett. XD Állítólag ez is igaz.
  • csgery
    #89
    Nem tom, hallottatok e róla, állítólag megtörtént eset:
    Fiatal házaspár együtt akarta élvezni az orális szexet, és a palacsintasütést. A férj elfelejtkezett a cütőedényben lévő oljaról, amit véletlenül a párja hátára öntött. A menyecske majdnem leharapta a fárje péniszét. Ő pedig a palacsintasütővel elkezdte ütni felesége fejét. A kórházban visszavarták a testrészt, a feleség pedig megúszta kisebb égési sérülésekkel...
    VAn ez így:)
  • bld
    #88
    Hi nem tudtok valamit arról a legendáról hogy a nyíregyházi piacon sötétbőrü árosok eladtak egy lopott jegesmedve bocsot kuvaszként.
  • jefferson83
    #87
    Szerencsére visszavonták a feljelentést. Ez olyan volt mint amikor a megsérült tűzoltóktól kérték a 300 FT-ot mielőtt ellátnák őket. Komolyan mondom marhákkal vagyunk körülvéve
  • hunbasser
    #86
    ez volt a hírekben is,szóval,nem urban legend.
  • Cat 02 #85
    "A szabály életveszélyes helyzetben is szabály. A rendőrség a Blikk tudósítása szerint nem mérlegelt, 14 000 forintra büntette azt a tévést, aki vezetés közben mobilozott. Nem érdekelte őket az sem, hogy a férfi támadók elől menekülve éppen a rendőrségtől kért segítséget.

    Súlyos pénzbírságot szabtak ki a rendőrök arra a tévésre, akit tavasszal, az illegális szemétügyek felderítése közben üldözőbe vettek a kunsági tanyavilág lakói, írja a Blikk. A rendőrök kifogásolták, hogy az üldözői elől menekülő tévés vezetés közben, mobiltelefonon kérte segítségüket, márpedig a KRESZ tiltja, hogy vezetés közben kézből telefonáljunk.

    Pozsgai Ákos operatőr társával Pirtón forgatott egy illegális szeméttelepről. A helyiek fenyegetni kezdték őket, egy tagbaszakadt tanyasi ököllel beverte a kocsi vezető melleti ablakát. Pozsgai ekkor menekülőre fogta, és közben telefonon riasztotta a rendőröket.

    "Operatőr kollégám kamerával rögzítette a telefonálást. A felvételen látszik, hogy vezetés közben beszélek, ráadásul a biztonsági övem sincs bekapcsolva" - mesélte Pozsgai a Blikknek."
  • Cat 02 #84
    Brainiac et nézed? (v vki)

    - Mosógép útmutatójában nincs benne h bnem lehet belerakni káliumot, kálium vizzel érintkezve robban ...
    -Tűzhelyre sincs ráírva h ne rakjunk bele tűzoltókészüléket, illetve a készülékre se, ez is robban :D

    meg egy rakat ilyen hülyeség =)
  • hen-tes
    #83
    Jah, és az ilyen gyökerek miatt kerülnek rá még a wc-spray-kre is, hogy "Ez a termék nem élelmiszer" :C
  • bigfoot
    #82
    mert nem volt benne a használati útmutatóba hogy állatok szárítására nem alkalmas,én is hallottam:D
  • Cat 02 #81
    állítólag amcsiban berakták a macsekot a mikroba, meghalt és még ők pereltek =\ ez a legismertebb és még nem volt
  • LES FORZA INTER
    #80
    jó topic
    +fav

    jaés: állítólag USAban két fiatal srác, jogsijuk nem volt, de az autóopáshoz nagyon értettek. Ez lett a vezstük, ugyanis amikor megpróbáltak elkötni 1 autót, addig szerencsétlenkedtek, míg a rendőrök kiértk és elkapták őket. Utólag elmondásuk szerint még automata sebváltós kocsin kívül mást nem kötöttek el, így nem értették mire való az a 3. pedál.
  • vmvr
    #79
    jó az összes:D
  • hunbasser
    #78
    :DDDDDDDDDDDdddddddddddddd

    jók :)
  • jefferson83
    #77
    hatalmas :ASDD
  • Cvd
    #76
    Repülős témában a következő párbeszéd a kedvencem, állítólag ez is megtörtént valamikor a 60-70-es években egy angol utasszállító pilótája és a német torony között:

    British Airways 747: Frankfurt, Speedbird 206 megkezdi a leszállást.
    Föld: Guten morgen, érkezés után guruljon a B kapuhoz.
    A BA 747-es leszáll, majd megáll a kifutó végén.
    Frankfurt: Speedbird, miért nem gurul a kapuhoz?!
    Speedbird: Várjon, föld, most keresem a kaput.
    Frankfurt (szokásos német felsőbbrendű hangnemben): Speedbird, még sohasem volt Frankfurtban ezelőtt?!
    Speedbird (szokott angol hűvösséggel): De igen, még '44-ben, de akkor nem szálltam le.
  • jefferson83
    #75
    Az a baj, hogy ez már a válogatott
  • z99999
    #74
    az a baj h sok van ami simán vicc és nem ul, szal ezeket légy szíves válogatni egy kissé..
  • Zomil
    #73
    "- Emberek, mit művelnek? Felborulunk!"

    nah ennél már majdnem leestem a székröl :DDDDDD
  • jefferson83
    #72
    Persze, gondoltam ez is repülős. Néztem a honlapodat :) Azért címeztem neked.
  • DJviolin
    #71
    Mármint én úgy értettem, hogy nekem ajánlod őket, hogy tegyem ki. XD
  • LasDen #70
    ez a legjobb:A kaliforniai Oakland rendőrsége 2 órát töltött egy fegyveres kifüstölésével, aki saját házában barikádozta el magát. Miután a rendőrök már 10 flakon könnygázt használtak el, egyikük észrevette, hogy a keresett bűnöző ott áll közöttük és azt kiabálja: "Jöjjön elő és adja fel magát!"
    xDDDDDDDDDDD
  • jefferson83
    #69
    Nem onnan vannak, de elég egyértelmű, hogy nem magam találom ki őket. Szóval "lopnom" kell.

    Tessék: Forrás


    Ui: Egyébként sem olvasok szemetet :P
  • DJviolin
    #68
    Ezek Tomcat blogjából vannak. Ismerem. Azért nem raktam ki őket, mert nem akartam lopni. :)
  • jefferson83
    #67
    Sanyi bácsi, egykori Malév-es fedélzeti mérnök sztorijai:

    1.
    Az utasok mindig is kíváncsiak voltak a pilótafülkére, még ha nem is sokat értettek belőle. Egyszer egy nem túl eszes hölgy kívánta megtekinteni a Tu-154 kezelőszerveit. Félrehúzta a fülke ajtaját takaró függönyt, és megkérdezte, bejöhet-e egy pillanatra.
    - Hölgyem, annak semmi értelme - felelte neki Sanyi bácsi.
    - Ó, elnézést, nem tudtam, hogy nem lehet - felelte a hölgy, és távozni
    akart.
    - Dehogynem lehet, de csak egy pillanatra bejönni, annak semmi értelme. Belépni és kimenni? Maradjon, nézzen körül.
    A nőnek leesett az ejtőernyős papírtantusz, belépett, majd nézegetni kezdte a navigátor munkahelyét és a műszerfalon a számtalan mutatót, műszert.
    - És ez, ezt hogy figyelik mind? - kérdezte értetlenül.
    - Ááá, nem figyeljük. Igazából ezek nem is műszerek, csak egy tapéta az üveg mögött. Látja, nem is mozdulnak a mutatók.
    - Óóó, értem. Érthető, hiszen ennyi műszerre nem is lehet figyelni.
    A nő ezek után az ablakon nézegetett kifelé. Odakint, mélyen alattunk, zárt felhőtakaró, s úgy nézett ki, mintha állnának. Sanyi bácsi meg is kérdezte:
    - Ugye, azt akarja kérdezni, hogy mióta állunk?
    - Őőő, igen, pont erre gondoltam.
    - Hát olyan - ránézett az órájára - nyolc, nyolc és fél perce.
    - Micsoda? - csattant fel a kapitány - Nyolc perce vesztegelünk itt? Hát
    ezért állítottak meg? - előrehajolt, jobbra-balra nézett, mintha keresne
    valamit odakint - Nyolc perc, és ezek sehol, hát mondhatom!
    - Kik nincsenek sehol?
    - Megállított minket a légi irányítás, mert keresztben áthalad egy másik
    gép, de az meg késik.
    A droid arca felderült:
    - Egy másik gép? Hát ezt le kell fényképezni!
    Azzal kirohant a pilótafülkéből, és ujjongva mesélte a többi utasnak, hogy hamarosan egy másik gép fogja keresztezni az útjukat. Abban a pillanatban a jobb oldali ülésekről felpattantak az emberek, és tódultak a kameráikkal a bal oldali ablakokhoz. Jó nagy tülekedés lett. A kapitány erre elkezdte a gépet balra dönteni, és beleszólt a mikrofonba:
    - Emberek, mit művelnek? Felborulunk!
    Erre a droidok egymást taposva igyekeztek vissza a helyükre.

    2.
    Szokás szerint civil látogatót fogadtak a pilótafülkében, egy nyolc év
    körüli kissrácot. Nézte tágra nyílt szemekkel a sok műszert, kart,
    fogantyút, majd megszólalt:
    - Én azt hittem, robotpilóta vezeti a gépet.
    Mire a kapitány szögletes mozdulattal megfordult, ránézett, és így szólt:
    - Mi is ro-bo-tok va-gyunk!
    Azzal visszafordult, és mint egy robot, nyúlt a kapcsolókhoz, és hasonló
    hangon szólt a másodpilótához. Az is vette a lapot.
    - Ma-gas-ság hu-szon-öt-e-zer.
    - E-resz-kedj.
    - Húsz-e-zer.
    A kissrác nézte őket egy darabig, majd visszaszaladt a szüleihez, és
    elújságolta, mit látott:
    - És képzeljétek el, egészen úgy néznek ki, mint az igazi emberek!

    3.
    A helyszín ezúttal is egy Tu-154-es pilótafülkéje, a szereplők pedig Sanyi
    bácsi kollégái és egy hülye utas, aki előrejött műszernézőbe.
    - Egyet áruljon el nekem, pilóta úr. Azt még értem, hogy nappal hogyan
    repülnek, mert ugye látják a földet, hogy merre járnak. De ilyenkor,
    éjszaka hogyan? Hiszen nem látni semmit!
    A kapitány kimutatott az ablakon.
    - Éjszaka még egyszerűbb. Látja, ott van két villogó fény a szárnyvégeken, egyszerűen azok között kell tartani a gépet.
    Az utas leesett állal nézett.
    - Aha, hát ez tényleg egyszerű.

  • jefferson83
    #66
    Ennek a történetnek nemrég voltam fültanuja. Épp egy nagyobb áruházban álltam sorba a pénztárnál, mikor a csinos pénztároslányhoz odament egy középkorú férfi:
    -Elnézést hölgyem, be tudná váltani ezt a két ötvenest egy százasra?
    -Uram, ebben az áruházban a kosarak ötvenesekkel működnek!
    -Tudom, de én a TESCO-ba megyek!

    -----------------------------------------------

    Bombafenyegetéssel adta le önéletrajzát

    Elfogták azt a texasi bankrablót, aki bombafenyegetését tartalmazó üzenetét a saját önéletrajzának hátuljára írta.
    A rendőrség elmondása szerint a 32 éves Frederic McDowell a papírt a Wells Fargo Bank fort worth-i fiókjának kirablása után hagyta hátra. Kevin Morton őrmester hozzátette, hogy McDowell megpróbálta önéletrajzának néhány részletét fekete ragasztószalaggal eltüntetni, mielőtt átadta a papírdarabot a táskájával együtt a bank pénztárosának, csak amikor a több ezer dolláros zsákmánnyal sietősen távozott, elfelejtette magával vinni.

    ---------------------------------------

    Egy barátom technika órán ügyködött még általános iskolában. Egyik osztálytársa kérdezett tőle vmit, hogy hogyan kell csinálni, mire a tanár is odament kiváncsi lévén, hogy a barátom el tudja-e magyarázni az osztálytársnak, amit kell:
    - Látod ezt ide, ezt meg ide...

    Közben ránézett a tanárra, aki magára vette az okítást és megszólalt:
    - Ne tegezz!

    Mire a barátom
    - Nem neked mondtam! :))

    -------------------------------

    Szomszédnőjéről nevezte el kutyáját egy Hong Kong-i férfi, hogy sétáltatás közben a legdurvább sértéseket ordibálhassa az ebnek. Lin Ling, a szomszéd hölgy egy darabig tűrte az ablaka előtt ordítozó szomszéd sértéseit, majd beperelte őt Chongqing város bíróságán. A férfi és a nő között már évek óta dúlt a viszálykodás, amikor a ravasz szomszéd bevetette a kutyás trükköt. Ha a bíróság Lin Lingnek ad igazat, akkor a férfinak 1000 yüan kártérítést kell fizetnie.

    ------------------------

    Kártérítést követel egy dán férfi, akinek leégett a nemi szerve, mert műtét közben lángra lobbant az alkoholos fertőtlenítőszer, amellyel altáját alaposan körbekenték előzőleg. A gyulladás kiváltója pedig nem volt más, mint egy könnyed szellentés, amelyet belobbantott a páciens faráról éppen egy szemölcsöt eltávolító elektromos kés. Ez a kis láng elég volt ahhoz, hogy a sebalkoholt is meggyújtsa.
    - Arra ébredtem, hogy lángol a tököm. - emlékezett vissza a kárvallott, aki most beperelte a Kjellerups kórházat, mert hosszú ideje nem tud dolgozni, és házastársi kötelességeit is kénytelen hanyagolni.

    -------------------------

    A sulimban történt:
    Egyik gyereket kihívta feleni a tanár és mondanom se kell, a gyerek nem tudott semmit. Már vagy 10 perce kínlódott, mikor a tanár megszólalt:
    - Feltehetek egy segítőkérdést?
    A gyerek erre felkapta fejét és kezdet reménykedni:
    - Természetesen, tanár úr!
    Mire a tanár:
    - Nos?

    --------------------------------------------------------

    Cambridge, Ohio - Biztos, hogy valamikor te is tapasztaltad már, milyen idegesítő, amikor az utcán valami szörnyű zene harsog a melletted álló autóból. Miután bűnösnek nyilvánítottak egy 19 éves srácot, mert szabálytalanul autózott és lehúzott ablakok mellett üvöltette a sztereót, kétféle büntetés közül választhatott: vagy kifizeti a pénzbírságot, vagy 4 óra hosszáig polkát hallgat teljes hangerővel. Nem volt elég pénze, így a rendőrségen egy hangszigetelt szobában leültették, és bekapcsolták neki 240 percre Frankie Yankovic slágereit.

    ----------------------------------

    Thomas Alva Edison New York-i házát sok vendég látogatta. Barátok, ismerősök, családtagok. Sokuknak feltűnt, milyen nehezen nyílik a kert kapuja, nagyon erősen kellett nyomni, hogy kinyíljon. Az egyik vendég nem álta meg és megkérdezte:
    - Uram. Ön korunk legnagyobb műszaki lángelméje. Hogyhogy nem tud egy olyan egyszerű technikai problémát megoldani, mint a könnyen nyíló kertkapu?
    - Hja, kérm, megvan annak az oka - mosolygott Edison. - Ahány látogató a kertembe lép, mire bejön, addigra két gallon vizet nyomott fel a padláson elhelyezett víztartályomba!

    ----------------------------

    Rendőr lekapott, kb. 100-zal téphettem:
    - Mennyivel ment?
    - 100-zal.
    - És mennyi a megengedett?
    - A városban 60, meg kinn volt a 40-es tábla, az 100!
    - Na menjen a pi...! (nem lett belőle büntetés)

    ----------------------------------------------

    A hazugságvizsgáló gép nem helyettesíthető a fénymásolóval, legalábbis a Buck Megyei Bíróság (USA) határozata szerint. A vádlottat, mint kiderült, a helyi rendőrök úgy bírták vallomásra, hogy rögtönzött hazugságvizsgáló gépet eszkábáltak egy fém spagettiszűrőből, egy darab drótból és egy fénymásolóból. A rendőrök a Xeroxba egy papírt helyeztek, amelyen az állt: Hazudik! A szűrőt egy vezetékkel a fénymásolóhoz kötötték, majd a gyanúsított arca elé tartották. Valahányszor a férfi a rendőrök gyanúja szerint rossz választ adott a kérdésükre, a fénymásoló mögé bújt kollegájuk megnyomta a Copy gombot, és a gép kidobott egy papírt Hazudik! felirattal. A bűnöző a technika hatására megtört, és mindent bevallott. Ám amikor a bíró megtudta, milyen szabálytalan fondorlattal szedték ki belőle a vallomást, felmentette a férfit.

    -------------------------------------

    Autóval utaztam Montrealból Québec Citybe, a 20-as országúton, amikor
    megálltam egy pihenőnél, hogy használjam a WC-t. Az első fülke használatban volt, betértem a másodikba. Alig ültem le, amikor a szomszédból egy hang megkérdezi:
    - Halló, hogy vagy?
    Nem tartozom azok közé, akik beszélgetésbe elegyednek egy férfi WC-ben mindenkivel, de ez alkalommal nem tudtam megállni, kissé zavartan válaszoltam:
    - Elég jól!
    Mire a szomszédos férfi megkérdezi:
    - Mi járatban vagy?
    Micsoda kérdés! Arra gondoltam, ez a beszélgetés határozottan kezd bizarr lenni, ezért csak annyit mondtam:
    - Mint ön is, kelet felé utazom!
    A szomszéd idegesen megszólal újra:
    - Te, ide figyelj! Vissza foglak hívni, a szomszéd fülkében van egy hülye, aki minden kérdésemre válaszol, - szia!

    --------------------------------

    Amikor egy Seattle-i férfi benzint próbált lopni egy lakóautóból, nagy hibát követett el. Amikor a rendőrök a tetthelyre érkeztek, egy meglehetősen betegesnek tűnő elkövetőt találtak összegörnyedve a lakóautó mellett. A rendőrségi szóvivő szerint a férfi benzint próbált leszívni egy gumicső segítségével, ám tévedésből a lakóautó WC-jének szennyvíztartályába dugta a cső végét.
    A jármű tulajdonosa nem tett feljelentést, állítása szerint rég nevetett ilyen jót.

    ------------------------------------------------

    A kaliforniai Oakland rendőrsége 2 órát töltött egy fegyveres kifüstölésével, aki saját házában barikádozta el magát. Miután a rendőrök már 10 flakon könnygázt használtak el, egyikük észrevette, hogy a keresett bűnöző ott áll közöttük és azt kiabálja: "Jöjjön elő és adja fel magát!"

    -----------------------------------------------

    Történt egyszer egy téli estén, hogy riadót rendeltek el a laktanyában. A katonák szépen a meghatározott időmennyiség alatt felszálltak a járművekre, de egy kis gond akadt. A laktanyában található gépjárművek kb. 60%-a nem indult el, ami nem volt meglepő, csak az őrmester tépte a maradék haját. Annyira felbosszantotta magát, hogy szinte habzott a szája.
    Ebben az állapotában odavágtatott egy újonc sofőrhöz és ráripakodott:
    - Azonnal indítsa el a teherautót vagy lecsukatom!
    - Jelentem nem tudom, leszopta az aksit...
    - Majd leszopom én magát! Azonnal indítson!

    ------------------------------------------

    Egy budapesti kerület X járőre a következő rendőri jelentést írta:
    "Járőrútvonalam alatt arra figyeltem fel, hogy a ... téren egy illető a padon fekszik és csavarog. Odaléptem hozzá és felszólítottam, hogy igazolja magát. Erre ő azt mondta, hogy szopjam le. Miután ez megtörtént, a kerületi kapitányságon előállítottam."

    --------------------------------------

    Egy haverral esett meg a múltkor a Salgótarjáni helyijárati buszmegállóban. Éppen leszálltunk, indultunk a dolgunk után a pizzagalériába, amikor az egyikünk észrevett egy állati jó nőt az első ajtónál, amint velünk együtt leszáll. Miniszoknya, picike blúz, a nyálunk csörgött, és ez az állat elhatározta, hogy vagizik neki egy kicsit, majd figyeljünk, hogy beszól neki... Odáll mellé, és jó hangosan, hogy az egész buszmegálló hallja (kb. 80 ember a csúcsforgalomban) ilyet szól:
    - De megsütögetném benned a kolbászomat!
    Nagy csönd, mindenki elhallgat, egyesek (én is) várják a baromi nagy
    sallert, de a csaj épphogy csak odafordul, es így szól:
    - A zsírját meg anyádba csöpögtesd!!!
    El lehet képzelni a röhögést, ami a környéken kitört. A gyerek meg köpni-nyelni nem tudott.

    ----------------------------------------------

    Egy amerikai légitársaság alkalmazottjával történt az alábbi eset. Az urat James Gay névvel áldotta meg a sors (a Gay magyarul meleget, azaz homoszexuálist jelent).
    Szóval, Meleg úr - alkalmazott lévén - ingyenesen utazhatott a cég
    járatain, az üres helyek egyikén, ám a cég szabályzata előírta, hogy ha
    fizetős utas érkezik, a helyet át kell adni neki. A kérdéses napon is
    helyet foglalt az egyik gépen, ám jött egy utas, és jegyét mutatva azt
    állította, hogy ez az ő helye. Meleg úr a szabályok szerint átült az
    utolsó üres székre.
    Ám ekkor érkezett még egy utas, a stewardess pedig odament Meleg úr
    eredeti székéhez, és megkérdezte az ott üldögélő utast:
    - Elnézést kérek, de ön Meleg?
    A férfi szégyenlősen válaszolt:
    - Nos, igen, bár nem szoktam vele dicsekedni.
    A légikísérő ezt mondta neki:
    - Nagyon sajnálom, de ez esetben el kell hagynia a gépet!
    Ekkor Meleg úr, aki a háttérben hallotta a beszélgetést, felállt és
    közbevágott:
    - Bocsásson meg, de hibát követ el! Én vagyok Meleg!
    Ekkor azonban egy újabb férfi ugrott fel dühösen:
    - A pokolba is! Én is meleg vagyok! Nem rúghatnak ki ezért mindnyájunkat a gépről!!!

    ------------------------------------

    Mentőszolgálat, öreg fehér Nysa mentővel, az angyalföldi állomástól irgalmatlan messzeségben Budaörsön, üresen végeznek a kollégák váltás előtt fél órával. Indulnak vissza a sötét, sáros úton mikor egy huppanót követően a Nysa szép lassan fél kerékkel becsúszott egy árokba. Az utca kihalt, alig egy-két házban látszik világosság, hideg van, szél van, bokáig érő sár, fél óra múlva lejár a munkaidő, bizony a gépkocsivezető vakarta a fejét intenzíven. Egyszer csak a sötétből előbukkan egy parasztbácsi, vállán egy csákánnyal. Látja hogy itt gond van, odamegy: "Segíthetek?" "Hát bátyám, megköszönnénk...". Azzal a bácsika leemeli a válláról a csákányt, meglendíti és belevágja az árokba csúszott gumiba, melyből egyetlen halk sóhajtással elillan a levegő. (A Nysa pótkereke a kocsi aljára volt felszerelve, kibányászhatatlan pozicióban). A kisöreg valószínűleg a sarat akarta kimozdítani a kerék alól, de elsőre mellétrafált. Látta, hogy nem volt sok haszna amit csinált, felkapta a csákányt és egy "Na minden jót maguknak" kiáltással eltűnt a sötétségben.

    --------------------

    A sűrű ködben rendezett Stocksbridge Steels-Witton Albion angol egyetemi labdarúgó mérkőzésen a házigazdák kapusa a hazafelé tartó szurkolóktól tudta meg, hogy véget ért a találkozó, s csapattársai már percek óta az
    öltözőben pihennek.
    - Még a tizenhatos vonaláig sem láttam, nem jött erre senki - mondta Richard Sidall. - Optimista lévén azt gondoltam, jó játékunkkal beszorítottuk ellenfelünket a saját térfelére.



  • DJviolin
    #65
    Egyébként ha valakit érdekel pár repülős anekdóta (nem sok, csak néhány), az nézze meg a honlapomat. (Itt kövezzenek meg remélem ez megbocsátható reklám.)
  • LasDen #64
    ez......... :DDDDDD
    mind nagyon jó :D
  • DJviolin
    #63
    A második világháború alatt a megszállt Hollandiában épült egy csali, amiről a történeteket azóta is mesélik a veterán szövetséges pilóták. Történt ugyanis, hogy a német "repülőtér" aprólékos gonddal szinte teljesen fából készült. Voltak fa hangárok, fa olajtartályok, fa gépágyúállások, valamint teherautók és repülőgépek fából. Végül elérkezett a nap, amikor elkészült a csali a legutolsó fa palánkig. Másnap kora reggel egy magányos RAF repülőgép átkelt a Csatorna felett, alacsonyan áthúzott a fa repülőtér felett, tett egy kört, majd ledobott egy nagy, fából készült bombát.
  • hunbasser
    #62
    ne kímélj még,nyomjál ilyeneket,ha van :)
  • DJviolin
    #61
    Mint írtam, ez ÚGY AHOGY VAN FAKE!!! Nincs szükségem a helyreigazításodra. Egyébként meg miért kötsz belém szinte az összes fórumon? Találj már magadnak más valakit, akinek a hozzászólásait lektorálhatod.
  • hunbasser
    #60
    :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDddddddddddddddddddddd
  • jefferson83
    #59
    Megtörtént esetek v. Urban Legends fene tudja :)

    Melbourne-ben történt az év elején. A Nyugati Körút, Western Ring Road autópályán a rendőrség először bemért egy kocsit, amely 6 km/órával gyorsabban haladt a megengedettnél. Utána mentek, megelőzték és leállították. A vezetővel közölték a tényeket és 135 dollárra megbüntették. A kormánykerék mögött ülő személy megköszönte a bírságról szóló okmányt és elővette a hivatalos Munkavédelmi Ellenőr igazolványát. Majd ő is kiállított egy számlát, ahol bűnösnek találta a tulbuzgó rendőrt, mert a rendkívül forgalmas úton nem viselte a különben kötelező rikitó színű foszforeszkáló mellényét. A büntetés 800 dollár.

    -------------------

    Egy michigani TV állomás bemondónője, miután mégsem esett az előző nap megjósolt hó, ezzel fordult a meteorológushoz:
    - Nos Bob, hol van az a 20 centi, amit tegnap este ígértél?
    Nem csak a fickónak, hanem a stáb felének is el kellett hagynia a forgatás helyszínét, annyira röhögtek, a zavarba jött bemondónő pedig a jövőben kétszer is meggondolja, mielőtt beszél...

    ------------------

    Az évfolyamból gyér érdeklődés mutatkozott egy prof. előadásai iránt. Ezért a prof. az egyik előadás végén bejelentette, hogy legközelebb ZH írás lesz, ahova a hiányzókat is sok szeretettel várja. Közölte, hogy hiányzást csak akkor fogad el, ha az illető beteg, és már a halálán van. Erre az egyik diák megkérdezte:
    - Elfogadja-e a hiányzás okának a túlzásba vitt nemi élet okozta végkimerülést?
    Kis csend. A prof. a kérdezőre nézett egy pillanatig, majd ezt válaszolta:
    - Majd legfeljebb megírja bal kézzel.

    --------------------------------

    Az okoskodó vizsgázó esete: 1962-ben egy oxfordi diák az esszé kidolgozása közben kalácsot és bort követelt a jelen levő vizsgabiztosoktól, mert mint rámutatott, egy 400 évvel ezelőtti latin nyelvű szabály, amelyet elfelejtettek érvényteleníteni, erre őt feljogosítja. Megkapta, de a szóbelin megbuktatták, mivel nem hordott kardot a vizsga ideje alatt. A citált jogszabály ugyanis erről is rendelkezett.

    ---------------------------------------

    Angliában egy Warwickshire-i férfi apácának öltözve szokott volánhoz ülni, mert elege van az agresszív sofőrökből. A 40 éves Shane Ryan szerint az autósok sokkal kedvesebbek vele, amikor felölti jelmezét. Átengedik neki a parkolóhelyet és a kereszteződéseknél elsőbbséget adnak. Ryan elmesélte, hogy az egész úgy kezdődött, hogy egyszer apácaruhában autózott egy jelmezes partira, és észrevette, hogy milyen udvariasan viselkednek vele az autósok. "Erre vágytam," - mondja - "lehet, hogy nevetségesen nézek ki, de végre élvezem a vezetést."

    ---------------------------

    A német rendőrség egy betörőt keres, aki - a rendőrség szavával élve - a legostobább bűnöző, akivel valaha dolguk volt. Az eddig ismeretlen elkövető éjszaka betört egy bremeni fakereskedő cég épületébe. A helyszínelők szerint először feltört egy kávéautomatát, csaknem teljesen összetörve a készüléket, de abban csak zsetonok voltak pénz helyett. Aztán magához vett egy vezeték nélküli telefont, ami csak az épület földszintjén működőképes, majd eltulajdonított egy akkus csavarhúzót, de a helyszínen hagyta az akkut és a töltőt. Végül a behatoló megivott egy doboz kólát, amelynek már egy éve lejárt a szavatossága. A rendőrség biztos abban, hogy hamarosan nyomára akadnak a betörőnek. "Valószínűleg könnyű lesz kiszúrni. Csupa haszontalan cucc van nála, fáradt, gyomorfájdalmai vannak, és haverjai mind rajta röhögnek" - tette hozzá a rendőrség szóvivője.

    ----------------------------

    A Boeing cég néhány alkalmazottja meglovasított egy önfelfújós mentőcsónakot, amivel a 747-eseket látják el. Hétvégén felmentek a hegyek közé, hogy egy tavon pisztrángozzanak. Már javában áztatták a műlegyeket, amikor zaj verte fel a csendes vidéket. A Parti Őrség egy helikoptere körözött a tó felett (vagy 150 mérföldre a tengerparttól)... a Boeing mentőcsónakjában ugyanis a felfúvás pillanatában beindul egy helyzetjelző rádióadó, a mentést megkönnyítendő... A vidám fiúk már nem a Boeingnél dolgoznak.

    -------------------------------------------------------

    Zsúfolt busz. Egy máskülönben csinos lány keresett valamit a pénztárcájában, mikor a busz éleset kanyarodott és az apró nagy része kiszóródott. A lány hirtelen mozdulattal leguggolt, hogy összeszedje, miközben egy igen-igen hangosat púzott. Szegény, rákvörös arccal állt fel és nem mert senkire sem nézni. A busz utasai szintén rákvörösek voltak az elfojtott röhögéstől, de mindenki moderálta magát és rezzenéstelen arccal bámult maga elé vagy ki az ablakon. Nem így egy szakadt hajléktalan, aki emígyen szólt:
    - Te kis fingós, ott még van egy forint.


  • Molnibalage
    #58
    Nyilvánvaló, hogy nem lehetett igaz. GPS navigációnál ilyen hiba nehezen fordulhat elő.
  • z99999
    #57
    lol, ezeket ökörszemről szeded?
  • haxoror
    #56
    :DDD