168
  • nexagon
    #168
    Jó ötlet!! :D
  • Adenoma
    #167
    Nos, nem mindegy honnan nézzük:

    nézzük meg az utakról szóló statisztikákat, ezen belül is a halálosakat:

    az utakon balesetet szenvedők 75%-a józan volt!!!
    Csak a 25%-uk volt valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt.

    ebből mi következik? a józanok okozzák a balesetek 75%-át tiltsuk be a józanul vezetést, tegyük kötelezővé a volánhoz üvle azonnal 1 üveg sör elfogyasztását!


  • Sanyix
    #166
    "576Kbyte, 1000 oldalnyi publikációm ugyan még nem jött össze" Na ezt a helyedben nem említettem volna, az 576Kbyte közismerten durván sony párti cucc :)
  • dez
    #165
    A saját maga ellenfele volt a magas árával. :) No, azt azért csak aláírhatod, hogy a PS2 és a DVD számottevően segítették egymást. Ennyi elmondható a PS3 és a BD esetéről is.

    Az egy másik dolog, hogy a megjelenés előtt valamennyire hátráltatták egymást [csak el kellene dönteni, ki kit :)] - kérdés, az az egy év számít-e többet, vagy az elkövetkező, kéz a kézben töltött évek...
  • PPeter
    #164
    Írtam én erről cikket éppen eleget akkoriban :D. Azokban a régiókban is nőtt a DVD eladás, ahol a PS2 nem debütált, az egy nagy bumm volt, sok minden kedvezően öszejött a DVD-nek (a PS2 is persze). Én nem azt mondom, hogy nem volt hatással a DVD piacra, de hogy a PS2 megreformálta, megmentette volna a DVD-piacot és hogy ennek az analógiája most a PS3/BD vonal, a ferdítésnél is erősebb, erőltett butaság. A DVD-nek nem is volt ellenfele. :D
  • NEXUS6
    #163
    1999. végén mint minden évben rendesen karácsony volt, és mint minden évben rendesen a DVD egy kicsit jobban szerepelt mint elötte. 2000 elején viszont amit a cikkből is láthatod a PS 3 rendesen megnyomta a DVD eladásokat, és ugyan így ahogy a többi régióban is kiadták.

    Egy darabig az egyik legolcsóbb DVD lejátszó volt, de pont az tette eladhatóvá ennyiért mint DVD lejátszó, hogy egyben játékgép is volt. És ez ugyan így műxik a PS3 esetében is!
  • PPeter
    #162
    Senki nem kérdőjelezi meg, hogy 3 millió darab, DVD-Video lejátszásra is alkalmas konzol nem nyomta rá a bélyegét a DVD történelmére. Dehogynem. de megint más ezt úgy magyarázni, hogy a "PS2 megmentette, sikerre vitte a DVD-t" és most ezért a BD-t is sikerre viszi. Ez az analógia úgy áll, mint tehénen a gatya. Sehogy.
  • PPeter
    #161
    A PS2 megjelenésekor a DVD-Video formátum már négy és fél éve a piacon volt. 1999 végén, 2000 elején nyomta le először a DVD-Video a VHS eladásokat, innentől számít a nagy DVD-s bumm. A PS2 2000 végére lett világszerte elérhető mindenütt nagy számban. Akár megjelent volna a PS2, akár nem, a DVD már megállíthatatlan volt, az eladott lejátszók számát tekintve és a PS2 piaci megjelenésnek időpontját figyelembe véve nem a DVD-Video formátum lovagolta meg a PS2 sikerét (LOL!), hanem a PS2 jött jókor, és ki tudta használni az éppen robbanó DVD-Video piacot is. A Sony természetesen ezt már úgy interpretálja, hogy a a PS2 reformálta meg a DVD-Video piacot. Ugyan kérem. Ez fanboyoknak való mese.
  • NEXUS6
    #160
    Nem szoktam állva netezni, köszi épp ülök!

    Csak ezt olvasd el!

    Bár ez persze egyelőre nem egy komoly piaci elemzés, de azért kezdetnek megteszi, ha kívánod bányászok komolyabbat is, tudod a Google a barátod!;)

    "PS2 seems like a good buy since it can use both DVDs and video games. In fact, PS2 has boosted DVD movie sales.

    According to the Japan Video Software Association, domestic sales of DVDs topped that of conventional VHS videos for the first time in August. DVD sales were nearly four times higher than a year before, while VHS sales were down 13 percent.

    Naoko Ueda, an association official in charge of research and public relations, said that DVD sales increased dramatically since PS2 was launched.

    "PS2 has contributed a lot to the increase. Makers have been increasing the number of DVD titles since last year by pinning high hopes on PS2," Ueda said.

    When PS2 hit the market, DVDs picked up momentum and become widely popular at home, Ueda said.

    "It also helped drive down the price of conventional DVD players," she added. "
  • PPeter
    #159
    Akkor egy egyszerű dolgot biztosan megértesz majd: a DVD-Video piacon 1999-ben volt a legnagyobb expanzió, abban az évben volt a nagy piaci robbanás, áttörés. A PS2 mikor is jelent meg? Köszönöm, leülhetsz.
    Meglovagolni egy hullámot és gerjeszteni egy hullámot nem ugyanaz. Nem kellene pofátlan hazugságokkal nyomulni kedves barátom.
  • NEXUS6
    #158
    38
    1995 576Kbyte, 1000 oldalnyi publikációm ugyan még nem jött össze, de a fórumon annyi hülyeséget már én is írtam mint te.

    PS2-őm meg azért elég korán volt, nekem még 130-ért hozták németből az első hetekben, hogy megjelent Európában. Amúgy a Magyarországra behozott legelső PS2 fejlesztő kitet is elég közelről láttam.

    Fanboy vagyok, de amit a PS2-ről meg a DVD ről írtam, arra jobb ha mérget veszel!

    A főiskolán meg, az egyetemen 4-es 5-ös voltan közgázból, egyszerűen imádtam!!!;)))
  • PPeter
    #157
    Mindenesetre nem megy annyira, amennyire szeretnék, ez tény. Az eredeti tervek nagyon grandiózusak voltak, voltam pár sajtótájékoztatón annak idején, ahol elképesztő elvárásokkal jöttek, aztán szép lassan váltottak erre a "hosszabb távon gondolkodunk" szövegre. A Blu-ray jobban járt volna, ha nem halogatják a filmeket, így már egy egészséges filmkínálat lett volna, mire kijön a konzol. De így, hogy a filmek nagy piaci indítását összevárták a PS3 rajttal és ugye a PS3-nak kellene lenni a mindenki számára egyértelmű és elérhető BD-lejátszónak az elérhető árkategóriában - ezzel szemben a mostani helyzet nem épp az, amiről a marketinges gépezetük álmodott és amit próbálnak nyomni. Ráaádásul itt Európában kicsit a spájzban is vagyunk, Amerikában messze nem látszik, hogy a PS3 (vagy a HD DVD) győzne, a boltokban ugyan próbálják tolni a HD DVD-t meg BD-t is, az emberek még a DVD-t veszik tömegével. Érthető. Arról tudják, hogy micsoda.
  • dez
    #156
    A "híres" a 20% vs. 40%-nak szólt. Meg a #145-ösben (újfent) leírt tényekkel való nem-korrelációnak. Azért 60%-ból így általánosítani (ennyien nem érdeklődnek v. nem tudnak a HD-s filmezésről) nem túl korrekt dolog.
  • dez
    #155
    Erről ellentmondásos infók vannak, hogy a Cellel mi volt a helyzet (mindenesetre legalább nem forrasztja ki magát ;) ). Az viszont elég biztosnak tűnik, hogy a GPU csak tavaly nyárra készült el. Nos, majd' egy évvel korábban nyilván tudták, hogy az még odébb van - ha mégis úgy döntöttek, várnak még akár egy évet a BD-vel, nyilván úgy gondolták, nem annyira meghatározó, mikor indul. Úgyis csak fokozatosan hódíthatja meg a piacot, az ellenpárjához hasonlóan. Bizonyára úgy gondolták, kell még ehhez valami plusz lökés, és a PS3-at tették meg ennek.

    Iziben? Szerinted azt várták, hogy olyan robbanásszerű eladásokat produkál majd, mint mondjuk a Wii? Háááát... Ebben nem lennék biztos. Lásd amit a PS3 és Xbox360 eladásokról írtam. Meg bár sokat beszéltek félre, mindenesetre nemrég utólag beismerték, hogy nagyjából ilyen eladásokra számítottak, és hogy hosszabb távban kell itt gondolkodni.
  • PPeter
    #154
    Mit kóstolgatsz engem barátom? Én 33 éves vagyok és 10 éve írtam az első cikkemet optikai adattárolás témájában a PCGuruban, azóta mintegy 1000 oldalt publikáltam hazai szaklapokban. Vélhetően korábban láttam DVD-lejátszót és PS2 konzolt előben, mint Te :D:D:D

    Hülyeséget beszélsz a PS2 és a DVD viszonyáról, de hát egy fanboytól mire számíthatunk...

    Az olcsó kínai nem a győztes mögé áll, hanem akinek az oldalára tud állni az olcsó kínai gyártó, az fog győzni. Közgazdaságtan, tudod.
  • NEXUS6
    #153
    Na most ez mi a somtól fanboyság (egy szinten persze az;)? Te károgsz itt, hogy így a BD, meg milyen kockázatos technológia, mert még eldeformálódik és aztán kiveri a lencsét a tokgyából.

    Egyetlen eccer sem hallottam ilyenről, persze ettől még laborban lehet ilyet csinálni. Viszont olyan DVD ami meg karcolja a lemezt, a lemez meg tönkrevágja a fejet olyan meg van! Na most ez pont X360 esetében van. Na bameg! Hát mitcsináljak? Más példát nem tudok! Te talán tudsz a nagy eszeddel?

    És hány éves vagy? Éltél már a PS2 kiadásakor? Mert nem kevés emberke mondta, hogy mint olcsó DVD lejátszó igen is jelentősen katalizálta a piacot, nem beszélve arról hogy hány haverom kezdett el hirtelen házimozizni! Az meg utána jött, hogy a PS2 esetéből rájött mindenki, hogy az sehol nincs megírva, hogy DVD lejátszót csak 200 ezer Ft-ért meg néhány ezres példányban lehet csak eladni! És ez indította be az egészet, de mint montam kellet a PS2 az évek óta nyűglődő DVD piac rendbetételére.

    A PS3 egyszer megmentette a formátumot, csak te nem bírod felfogni. Mit gondolsz egy később induló esetleg csak asztali BD lejátszókra alapuló stratégia hol tartana most? Sehol!

    Igazad van majd az olcsó kínai a győztes mögé fog állni, de mivel olyan nem lehet hosszú távon, ami most van, hogy bizonyos filmek vagy csak egyiken, vagy csak másik formátumon vannak, ezért mindenképpen kell lennie egy győztesnek! És hogy ki lesz az végül lehet hogy nagyon kicsi dolog/előny dönti el, ami jelenleg a BD oldalán van. Nem lesz földbe döngölés, arra hiába vársz.

    Az Universal karácsony után bejelenti, hogy BD-re is kiadják a filmjeiket és ezzel game over HD-DVD.
    Szerintem.
  • dez
    #152
    Ja, még erre:
    "Ami ide tartozik ebből, az annyi, hogy a PS3 NEM menti meg a Blu-rayt és a Blu-ray sem a PS3-at, ha a piacon elhasal valamelyikük."

    Ez valószínű így van, de amíg az egyik vagy a másik elhasalása nem következik be (a PS3 elhasalása - bármennyire is kívánják egyesek - egyre kevésbé valószínű; jelen pillanatban a BD is jobban áll, mint a másik), segítik egymást. Legalábbis a PS3 segíti a BD-t (lásd lemezeladások). Hogy a BD mennyire segíti a PS3 eladásokat... Arról nem látni pontos adatokat, de állítólag AV-s fórumokon sokat emlegetik a PS3-at, mint lejátszó. Miért ne tennék, amikor jó ideig ez volt a "legolcsóbb" BD lejátszó, és most is jó vételnek számít... (Ezek után azt állítani [nem te általad], hogy a PS3-at csak játékra veszik, enyhén szólva csúsztatás.)

  • PPeter
    #151
    A "híres elemzés" nem a PS3 ellen készült, hanem arra mutatott rá, hogy mivel az emberek nem a High Definition felbontás miatt vesznek next-gen konzolt - és nem is igazán vannak tisztában azzal, hogy ez még mit jelent a konzol alapértelmezett képességein felül -, ezért nem igazán érdemes például a PS3 készülékek birtokosait potenciális BD-film vevőként jellemezni, mivel angy részük tojik rá, ugyanúgy, mint mondjuk az X360 DVD-Video lejátszási képességére, vagy hogy lehet hozzá HD DVD drive-ot venni. Nem érdekli őket. Külföldi fórumon olvastam, hogy egy amerikai család, akiknél ott figyel a PS3 a nappaliban, a 300 c. filmet DVD-n vette meg, mert azt tudták, hogy micsoda, de a Blu-ray-ben nem voltak biztosak, hogy le tudják otthon játszani. :) Na erről szól ez a felmérés.
  • PPeter
    #150
    A BD szabványosítása és PS3-ra történő hangolása, a védelmi technológia véglegesítése egy és ugyanazon folyamat. Hogy a Cell sem állt valami jól - ez megintcsak azt mutatja, hogy a projekt több sebből vérzett, de ebből a szempontból irreleváns (más kérdés, hogy megérne egy misét az összes balfogás amit a PS3-mmal elkövettek), mi ugye most a következő generációs optikai adattárolók "háborúját" elemezzük.
    A BD filmek nagy startját a PS3-mal akarták összehangolni, ez nyilvánvaló.
    A PS3 ahhoz képest nem áll fényesen, amit szerettek volna elérni vele: hogy saját kategóriájában a piacvezető konzol legyen iziben és emellett a legfőbb motorja, kulcsa legyen a Blu-ray filmek piacának.
  • Mardel
    #149
    A PS3 játékosok átlagéletkora olya 25-30 lehet

    Hát igen, akik Ps1 korszak idején beleszeredtek a konzolba, vették a PS2-t, majd a 3at, kozben eltelt néhány év, és a Sony aktív fogyasztójává válták. De egyébként a célközönségnek még mindig a gyerekek számítanak, hisz őket lehet jobban befolyásolni, iylen olyan reklámokkal.

    Meg a ygerek meglátja a haverjánál, és "nekem is iylen kell!".
  • dez
    #148
    Nos az életkorra nem teljedt ki az a híres elemzés?
  • Mardel
    #147
    A másik, hogy gyerekeknek általában inkább Wii-t vesznek, mert olcsóbb és legalább mozgat is - vagy más olcsóbb játékgépet. A PS3 játékosok átlagéletkora olya 25-30 lehet. :)

    Nemhiszem, ha szükőnek van pénze rá, akkor meg veszi amit apuci, anyuci pici fia kér, ha meg nincsenek kiigazodva konzoltéren, akkor meg Wii-re azt kérdezi majd, az mi? Valami gyümölcs, eszik-e, vagy isszák?

    Viszont PS3 játékokra sincs ráírva hogy 25-éves kortól használható, nemhiszem, hogy egy PS3 játékkal ne tudna megbírkozni egy 8-10 éves gyerek.
  • dez
    #146
    1.a. Érdekes, eddig úgy volt, hogy a BD szabványosítási csúszása miatt halasztódott egy évvel a PS3 (ami nem igaz). Én ezt cáfoltam, lévén volt más ok is a csúszásra.
    1.b. Hát, azért ez kicsit hihetetlenül hangzik, hogy csak azért tolták el egy évvel a filmforgalmazás beindítását, mert mindenáron közös védelmi rendszert akartak. Ettől persze még lehet igaz, de én inkább más okokat hallottam.
    2. A Cell igen, de a gyártást is fel kellett futtatni. A GPU is csak pár hónappal korábban lett kész, és annak is fel kellett futtatni a gyártását.
    3. Azt írtad, a PS3 nem áll valami fényesen. Nos, mihez képest, ha nem a többi konzol?
    4. Oké, tegyük félre a boxot: az is nyitott, hogy a BD vs. HD_DVD meccs hogy fog alakulni. De ha jól látom, te is pont ezt írtad az imént. Nos akkor miért is baj, hogy mi nem értettünk egyet a cikkbeli elemzővel?
  • dez
    #145
    Nem veszed figyelembe a tényeket... 30%-kal több BD eladás, miközben 1/3 annyi asztali BD lejátszó van. Akkor hol is az asztali adja el a lemezeket? Szerinted 4x annyi (2M/1,5M * 300e/100e) filmet vesznek az asztali BD tulajok, mint a HD_DVD tulajok? Nem hinném.

    A másik, hogy gyerekeknek általában inkább Wii-t vesznek, mert olcsóbb és legalább mozgat is - vagy más olcsóbb játékgépet. A PS3 játékosok átlagéletkora olya 25-30 lehet. :)
  • dez
    #144
    No hát azért nem csak a fanboyok, hanem azok a fejlesztők is, akik kizárólagosan csak az egyik konzol sikerében érdekeltek. De azok a konzol-tulajok sem feltétlenül fanboyok, akik a saját konzoljuk sikerében "érdekeltek" (több játék a gépükre).
  • PPeter
    #143
    1. A PS3 csúszása miatt majdnem egy évvel eltolták a nagy Blu-ray dömpinget is. A filmkiadás egy évvel korábban elkezdődhetett volna, de a Sony teljesen végleges és egységes rendszert akart, a PS3-mal egyidőben debütáló nagyfilmekkel, nagynagy BD-s nyitányt.
    2. Majdnem fél éven át nem volt elegendő kéklézeres optika. Addigra a Cell már rég készen volt.
    3. Kit érdekel, hogy miképp fogy az XBOX360-hoz képest. Muszáj ezt a dedós - az én konzolom a jobb, bibi - témát erőltetni? Köze nincs a dolgokhoz. Hol láttad, hogy én az XBOX360-at hoztam fel érvként a nextgen optikai lemezek kapcsán? Sehol.
    4. Lásd 3. pont. A PS3-nak nem az XBOX360-at kell lenyomnia, hanem az egész ipar torkán kell lenyomni az újszerű processzor-architektúráját és egyéb újdonságait. De ennek semmi köze az egészhez. Ami ide tartozik ebből, az annyi, hogy a PS3 NEM menti meg a Blu-rayt és a Blu-ray sem a PS3-at, ha a piacon elhasal valamelyikük.
  • Mardel
    #142
    Az, hogy PS3, X360 is egy konzol, amivel főkent gyerekek játszanak (játszhatnak felnőttek is).

    Átlagos eset apa vesz a fiának egy PS3 mert az milyen menő manapság.

    Az apa attól még nemtudja, és nem is érdekli, hogy mit tud a kütyü. "Elvan a gyerek, ha játszik."

    Ellenben nagy film rajongó, és "házimozi"-ja van, meg vesz egy HD képes TVt, és és vesz hozzá asztali HD lejátszót, mondjuk HD-DVD lejátszót.

    És már nem a PS3 adta el a Blu-rayt, hanem az asztali lejátszó.
  • dez
    #141
    "A PS3 tulajdonosoknak csupán a 40%-a van tisztában azzal, hogy a konzolban Blu-ray meghajtó van, és ennek köszönhetően BD-lejátszóként is használható. De még ezeknek a felhasználóknak is csak 50%-a használja BD-filmek lejátszására a konzolt."

    Na ez kapásból ellentmond a jelen cikkbeli elemzésnek, miszerint a PS3 tulajok 40%-a (és nem 20%-a) használja DB film lejátszásra a gépet.

    És magasról tesz arra is, hogy jelenleg 30%-kal több Blu-ray film fogy, és csak nő a különbség. Miközben ugye 1/3 annyi asztali BD lejátszó van. Nos akkor mégiscsak számít a PS3...?
  • dez
    #140
    Akkor ez pl. mi?

    "1. A PS3 nélkül nagy valószínűséggel rosszabbul állna a Blu-ray (100e vs. 300e asztali), úgyhogy eleve nem igaz, hogy ebből az irányból ártanak egymásnak. A fél milliós filmforgalmazási pozitívumhoz is hozzájárul a PS3.
    2. Nem csak a Blu-ray miatt késett a PS3, hanem a GPU is az utolsó pillanatban készült el, és a Cell gyártásával is voltak gondok, tehát nem egyedül a Blu-ray véglegesítésének késése miatt késett a PS3.
    3. Heti eladásokat nézve, semmivel sem fogy rosszabbul a PS3, mint az Xbox360, vagy annak idején a PS2. Valamilyen oknál fogva egyszerűen ennyi az időegységre mért kereslet ebben a kategóriában (a Wii meg egy teljesen más történet, az olcsóságával és egyszerűbb ügyességi játékaival). Így tehát csak a késés volt meghatározó tényező, amivel kapcsolatban lásd 2. pont.
    4. A jövő meg még teljesen nyitott. Talán várjuk meg, mi lesz 1-2-3 év múlva. Vajon az Xbox360 eladásai ugyanolyan töretlenek lesznek, mint a PS3 eladások?"
  • PPeter
    #139
    Nem veszed észre, hogy csak "PS3 Vs. XBOX360" dől belőled? Hol hasonlítottam én össze a két konzolt? Ki kíváncsi erre? Nem erről szól a dolog - csak a fanboy-ok izgulnak erre. Nem a konzolok fogják eldönteni a next-gen optikai adattárolás "háborúját", a durva csapásra akkor lett volna esélye a PS3-nak ezen a téren, ha időben megjelenik. Így most sokkal kevésbé tudja a BD esélyeit növelni. Majd az dönti el a helyzetet, hogy melyik mögé állnak a mádosvonalbeli tajvani, kínia, indiai gyártók. Leírtam korábban is: még nem lehet tudni, melyik formátum győz. A Sony-nál történhetnek még az előnyüket növelő piacpolitikai, stratégiai változások, a HD DVD-nél is alakulhatnak másképp a dolgok. Ugyanúgy nem kell leborulni a BD előtt, mint ahogy nem kell leírni a HD DVD-t.
  • Mardel
    #138
    Ebben a felmérésben voltak X360 tulajok is. De x360 nem reklámozza egyiket sem. (Amúgy is Microsoft jelenleg pártatlan).
  • Mardel
    #137
    A "helyzet"-be beleértettem a PS3-at is, illetve a PS3 és a BD viszonyát. Nos megcáfoltam 1-2 ezzel kapcsolatos állításodat, így mégsem volt teljesen autentikus az a kép... :)

    omg

    PS3 nem megváltó a Blu-Ray számára.

    Itt egy felmérésből pár kulcsfonosságú rész, amit az NDGroup 6000 konzoltulajdonos bevonásával készített.

    " Az PS3 tulajok 50%-a van tudatában a konzol HD képességeinek."

    "A PS3 tulajdonosoknak csupán a 40%-a van tisztában azzal, hogy a konzolban Blu-ray meghajtó van, és ennek köszönhetően BD-lejátszóként is használható. De még ezeknek a felhasználóknak is csak 50%-a használja BD-filmek lejátszására a konzolt. Ez meg ugye tökéletesen ellentmond annak a Sony kampánynak, miszerint a Blu-ray, mint a következő generációs HD filmformátum, győzedelmeskedett, mivel szerintük minden egyes PS3 konzol egyben BD-lejátszónak, minden PS3 tulaj potenciális BD-film felhasználónak, vevőnek számít."
  • Mardel
    #136
    Ez kb olyan meddő vita mint a melyik DVD lemez jobb a + os va - os

    Nem győzöm kihangsúlyozni, hogy a következő generációs, kék lézerre épülő optikai adattároló megoldások "háborúját" nem szabad a DVD+R vs. DVD-R helyzet analógiájaként megközelíteni. El is mondom miért: a DVD esetén ugyebár van egy alapszabvány, mégpedig a gyári DVD korong. Ez megelőzte az írható változatokat. Mind a DVD-R(W), mint a DVD+R(W) ehhez az "ős"szabványhoz igazodik, hiszen mindkettő a gyárilag préselt műsoros lemezeket kiváltó, csak éppen házilagosan írható DVD lemezeket ad a felhasználó kezébe: a DVD otthon írható változatát. Bármennyire is két szabványról beszélünk, a végeredmény a közös platformnak köszönhető kompatibilitási kényszer miatt nem különbözik, nem is különbözhet túlságosan. Ajánlott olvasmány: Mi a különbség a DVD+R és a DVD-R között? "
  • PPeter
    #135
    A DVD+R és DVD-R helyzet nagyon nem jó analógia erre. A DVD+R és a DVD-R nem két különböző formátum volt, hanem ugyanannak a formátumnak a kétféle írható változata. A HD DVD és a Blu-ray helyzetnek ehhez semmi köze.
  • PPeter
    #134
    Azért kicsit közelebbi információim vannak, mint Neked, aki az SG-n olvasod a fejleményeket :D:D:D
  • PPeter
    #133
    Semmit nem cáfoltál meg.
  • dez
    #132
    A "helyzet"-be beleértettem a PS3-at is, illetve a PS3 és a BD viszonyát. Nos megcáfoltam 1-2 ezzel kapcsolatos állításodat, így mégsem volt teljesen autentikus az a kép... :)
  • chuky123
    #131
    Nem tudom szerintem a Combo meghajtók (HD, Blue-ray)fognak nyerni.
    Ez kb olyan meddő vita mint a melyik DVD lemez jobb a + os va - os
    Idővel ugyis a combok fognak terjedni mind az asztaliban mind pc-ben.
    Amig ezek nem terjednek el addig szerintem nem érdemes venni, legalábbis addig én tuti nem veszek.
  • NEXUS6
    #130
    Szerintem meg nem olyannak fested le a helyzetet amilyen, hanem egyszerűen visszamondod azt a dumát amit neked mondtak az okosok.
    A szitu meg az, hogy az ok és okozat fordított ahhoz képest amit írsz. Lehet itt technológia halandzsát elereszteni, kockázatról miegymásról. Mihez képest kockázatos a BD mint új technológia? Ahhoz képest kockázatos, hogy amikor a DVD-t vezették be, akkor a kisebb verziókat leszámítva alapvetően csak egy formátum volt, most meg van kettő! Nem a konkrét technológia rejti a kockázatot, hanem hogy a piacon van egy MÁSIK technológia is!

    Vagy is visszértünk ahhoz a ponthoz amivel mindenki tisztában van, hogy itt egy formátum háború van, vannak persze olyan tényezők amik számítanak a kisebb csatában, de mindenki igyekszik végül a győztes mellé állni!!!
    Szerintem ez az egyetlen ami számít!
  • NEXUS6
    #129
    Elhiszem, hogy jártál olyan helyen, vagy csak beszéltél olyan valakivel, aki látott már ilyet, mert sikerült direkt előállítani laboratóriumi körülmények között. Szuper!

    Csak éppen ilyenről, mint jellemző és tömeges jelenségről nem igazán hallani! (Hacsak nem valami világméretű eltussolással állunk szemben;))) Ellentétben azzal amit pl az XBOX DVD meghajtója tud művelni, pedig az ugye kiforrott technológia (elvileg)!

    Amúgy ha ez előfordul valszeg jobban fognak vigyázni a BD lejátszók hűtésére és a dolog meg van oldva. (PS-3-ból ha 5 óra múltán veszed ki a lemezt akkor is szobahőmérsékletű).