32
  • Penge4
    #32
    "viszont ha esetleg valami más módon jutottál hozzá, ami szintén nem a legkorrektebb, akkor azért egy kicsit furcsán veszi ez ki magát. mondjuk úgy védekeznek a kalózkodás ellen. :D"

    Attól még lehet objektív véleménye az embernek. Talán éppen ezért szorultak rá a kezdetektől fogva sokan a warezre, mert ilyen csótányok nem tudják eldönteni, hogy milyen színű yachtot, helikoptert, magánrepülőgépet, ferrarit vegyenek és hol vegyék a küvetkező 3 szintes luxuslakásukat, de még jut idejük mellette ilyen ötletek kitervelésére, hogy igazi reklámokra cseréljék, ezáltal megsokszorozva a jövedelmüket.

    "bár ismerve néhány kocka lelkivilágát kérdéses, hogy egy ilyen reklám gyakorol-e hatást rájuk."

    Olyan szintű tömény undort, hogy azért nem néz többek között TV-t, mert már a csatornalogó is bántja a szemét.

    "most gondoljatok bele hogy pl már a magyar tv csatornákon is mennyi pénzt elkérnek egy fél perces reklámért"

    Azért szerencsére nem ennyire rossz a helyzet, ugyanis a TV-t nézők (megintcsak ne a magyarokat vedd alapul, hanem a tipikus amerikait) sokkal jobban vevőek a reklámra, mivel passzív állatok, de aki WoW-ozik, maximum a pszichológiai hatásokat gyakorol rá, de főleg a játékra figyel.
  • AZTA
    #31
    most gondoljatok bele hogy pl már a magyar tv csatornákon is mennyi pénzt elkérnek egy fél perces reklámért, amit nagyon-nagyon jo esetben néznek 1millioan...de ha pl a 9millio-s wow-ba betennének vhogy vmi reklámot a fővárosokba ahol ugyis mindenki látja azzal sokkal több emberhez jutna el a reklámjuk de a blizzard akkor se adná ingyen a játékot de még számottevően olcsobban se sztem
  • Spica
    #30
    hm ha megmaradnak a fifa - reklámtábla szinű reklámozással azzal szerintem még nincs olyan nagy baj. eddig is megcsinálták, persze ettől neked nem lett olcsóbb a játék, nekik viszont plusz haszon, hogy a költségeiket ilyen módon tudják fedezni. és ez akárhogyis, de kiszúrás veled szemben, aki rossz esetben 10k-t perkáltál egy EA-féle ***-ért, viszont ha esetleg valami más módon jutottál hozzá, ami szintén nem a legkorrektebb, akkor azért egy kicsit furcsán veszi ez ki magát. mondjuk úgy védekeznek a kalózkodás ellen. :D

    na de a másik oldalról pedig akkor is igazságtalan valahol ez az egész a userrel szemben, de hát mindig is az volt minden platformon a reklámozás, ha nem kaptál valamilyen kedvezményt a reklámok megnézéséért/meghallgatásáért. a reklámpszichológiának pont megfelelő eszköze egy reklámtábla a focis játékban. a hosszútávú enyhe manipuláció a cél és erre jó. bár ismerve néhány kocka lelkivilágát kérdéses, hogy egy ilyen reklám gyakorol-e hatást rájuk.

    az aggresszív reklámok viszont tényleg nem helyesek szerintem, főleg egy játékban nem. mondjuk nem valószínű, hogy egy olyan játékkal ki mernek jönni, ahol a képernyőn felugrik egy pár adidas tréningruha, de az már simán elképzelhető, hogy a háttérben levő focicsapat nike cipővel, fila gatyával edz és redbull energiaitalok vannak szétszórva a gyepen. mondjuk undorító a játékipar ilyen szintű kihasználása, de manapság sehol sem a korrektség a legfontosabb..
  • spydee
    #29
    legyen a játékoknak reklámmal teleszórt változata is, de olcsóbban mint aki nem akarja nézni. És nem arra gondolok hogy a reklámmal telepakolt játéknak marad a mostani ára és mégdrágább a mentes, mert képesek így megcsinálni.
    amúgy "menetrend" ötlete nem rossz(nike feliratos/pipás plate shooes), csak soxor a márkához tartozó logók(színkódok) nem hiszem hogy beilleszthetőek lennének egy fantasy világba...például a T-birodalom ciklámen logó színe maximum, egy karámban röfögő rózsaszín malacba sütve nem tűnne ki zavaróan.
  • whito
    #28
    Ne legyetek már ennyire süsük!

    Mennyit fizettetek az sg.hu-nak azért, hogy ti ezt a cikket elolvashassátok? Feltételezem, hogy egy fillért sem. Szerintetek kik írják a cikkeket? Unatkozó időmilliomosok, akik hobbiból beirogatnak ide? Szerintetek az sg.hu-nak nem kerül pénzbe fizetni a szervereket, sávszélességet, béreket és egyéb költségeket? Szerintetek miért is vannak itt is reklámok? Kezditek kapizsgálni az összefüggéseket?
  • nipponia
    #27
    Szerintem meg neked nincs fogalmad hogy mit beszélsz.
    Biztos über csávó vagy, aki elfingja magát és ingyen kapja a netet, még havidíjat sem kell fizetnie. Vagy kifizeti neked anyuci és apuci helyetted. Nekem havonta jön a csekk, hogy fizessem ki a netemet.
    Nézzél már meg meg egy olyan oldal honlapját, ami ÁRUL valamit. Amit meg kell fizetned. Azoknak a 99%-nak a honlapján egy deka reklámot sem látsz. Ugyan ez legyen a CIKKben lévő dologról (ha elolvastad egyáltalán), ha már kifizeted a játékért a borsos árat, akkor ne erőszakolják rád még pluszban a reklámokat is. Minimum tegyék elérhetővé a progiban, hogy kikapcsolhatod őket ha akarod. Ha ingyen hozzám vágják, akkor tegyenek bele annyi reklámot amennyit akarnak, mert INGYEN kaptam a játékot, tehát nekik valamiből vissza kell szerezniük a pénzüket. A legnagyobb pofátlanság, ha ezt egy mmo játékkal csinálják meg, mert azon felül hogy kifizetem a játék árát meg plusz a havi díjat, még nézzem is a reklámokat.
    Itt azzal van a gond személyem szerint, hogy megvonják tőled a szabad akaratodat. A döntés szabadságát. Hiszen azon felül hogy tömöd a zsebüket pénzzel, még bámulhatod a reklámokat. És itt nem az ingyenes oldalakról meg programokról van szó, mert akkor okés. Azzal fizetsz lényegében a dolgokért hogy nézed a reklámot. Az korrekt mert nem kell PLUSZ kiadással terhelned magad. De ebben a cikkben arról van szó, hogy kifizeted a játékot, de PLUSZ még bámulhatod a reklámokat is és ebbe nincs beleszólásod. Ezzel van nekem gondom. Gondolom te se vennéd jó néven, ha kifizeted mondjuk a tv havidíját, de még egy reklámcsík is futna állandóan alul hogy vegyél ezt meg azt. Vagy ugyanez a netnél.
    Úgyhogy mielőtt okoskodásoddal oltári buzis baromságokat mondasz, gondolkodj. Bár ezek után feltételezem nem ez az erősséged.
  • Penge4
    #26
    "nem az eladások után kapják a pénzt, hanem az után, hogy az oldalon keresztül hányan töltik le az adott bannert."

    Szép is lenne, de sajnos pont fordítva van. Ha nagyon sok a kattintás és a letöltés, az eladás meg kevés, akkor kizárnak és nem kapsz egy forintot sem.
  • L3zl13
    #25
    Jajj, bocs. Nem tetszik, hogy hülyének tituláltalak?

    "Mert ha ingyenes egy progi vagy egy oldal, akkor reklámozzanak csak, ebből tartják fent magukat."
    És közben meg azzal jössz, hogy te fizetsz a netért? Ha ez nem hülyeség, akkor mi?
  • L3zl13
    #24
    "Erre milyen matematikai számítással jötél rá? Mint írtam: Aki blokkolja az nem fog érte fizetni, semmilyen körülmények között sem. Tehát a potenciális vásárlók száma minden esetben állandó."

    Ehhez semmilyen matematikai számításra nem volt szükségem, pusztán annyi minimális tájékozottságra és logikára, hogy tudjam, az oldalak ahol a reklámok vannak nem az eladások után kapják a pénzt, hanem az után, hogy az oldalon keresztül hányan töltik le az adott bannert. Ha te reklámblokkolót hasnálsz, akkor nem töltöd le a bennert, de az oldalt ugyanakkor használod. tehát te nem azt károsítod meg akinek a termékét reklámozzák (az ő esetükben igaz is amit írtál a potenciális vásárlókról), hanem az oldal üzemeltetőit.
  • remark #23
    "Ezekszerint te annyira gyengeakaratú vagy, hogy félsz attól hogy zombivá válsz és öntudatodon kívül rohansz a boltba megvenni a reklámozot terméket, ezért menekülsz a reklám elől."

    Latom nem erted. Mikor egy ujsagban (merthogy _errol_ volt szo es nem az internetrol) a reklam/tartalom arány olyan hogy a cikkeket, az engem erdeklo tartalmat ugy kell keresgelni a reklamok kozott, az mar kicsit fura, nem? Es nem 1 olyan napilap/magazin van ahol a reklam mennyiseg az mar a tartalom rovasara novekszik. En ERROL beszelek.

    A zombisagrol meg annyit, hogy a reklamok a többségre jelentosebb hatassal vannak mint azt gondolnank.

    Egyebkent a netes reklamokrol is irtam velemenyt, de arrol #12-ben.
  • Penge4
    #22
    "legalább akkora parasztság mint bliccelni a BKV-n és panaszkodni hogy miért nincs a Combino-n klíma, majd "b*ziköcsögellenőr"-özni ha kifizettetik a jogos büntetést."


    Miért? Eddig úgy tudtam, jegyet venni kötelező, már az ingyenes oldalakon lévő bannerekre is kötelező rákattintani, majd vásárolni?
    Mert csak akkor fedi az igazságot a hasonlatod.
    Jaa, hogy a "Ha nem mehet ingyen, akkor valószínűleg biciklivel/gyalog megy." feltételezésre alapoztál? A példák nem ezt mutatják. BKV egy van, az internet viszont virágzik, ingyenes konkurens oldalak számtalan van.

    Ha meg valaki nem kattint rá, abból nem lesz pénze az ingyenes oldalnak. A korrekt az lenne, ha valamennyi idő tagság után megjelenne a beállításokban egy checkbox, amivel ki lehetne kapcsolni a reklámokat.

    "Ezekszerint te annyira gyengeakaratú vagy, hogy félsz attól hogy zombivá válsz és öntudatodon kívül rohansz a boltba megvenni a reklámozot terméket, ezért menekülsz a reklám elől."


    Nem menekül előle, ahogy én sem, csak bántja a szemét hogy egy szolíd szöveg fölött, alatt, 2 oldalt mellette ott vannak élénk színekkel kiemelt vastagbetűs hirdetések, amik a szemet akaratlanul odaterelik. Ez még nem jelenti azt, hogy zombivá teszi az embert, csak nagyon idegesítő, zavaró. Akinek csőlátása van (szó szerint) annak ezesetben könnyebb dolga van, mert ki tudja zárni a "lényeg" körüli részt.

    Amúgy megmondaná valaki, hogy például az Extra tárhely és e-mail szolgáltató miből tartja fenn magát, mert ez volt az egyetlen a magyarok közül, ahol a reklámmentes és ingyenes csalogató szöveggel találkoztam. És ha azt nézem a scriptfutási problémákat leszámítva veri a konkurenciát minőségben (gyorsaság, stabilitás, tárhelyméret, mysql gyorsaság...stb). Szóval akkor hogyan lehet reklámmentes is?
  • Gerygrey
    #21
    arrol kapok tajekoztatast hogy milyen orat kellene hordanom vagy milyen autoval kellene jarnom, akkor kicsit becsapva erzem magam

    Ezekszerint te annyira gyengeakaratú vagy, hogy félsz attól hogy zombivá válsz és öntudatodon kívül rohansz a boltba megvenni a reklámozot terméket, ezért menekülsz a reklám elől. Én például pofátlanságnak tartom a reklámletiltást, mit vártok például az SG miből tartsa el magát? Persze a játék amiért fizetsz, megint más dolog, de ingyenes szolgáltatást igénybe venni úgy, hogy az ingyenességet fenntartó reklámot blokkolja a látogató, legalább akkora parasztság mint bliccelni a BKV-n és panaszkodni hogy miért nincs a Combino-n klíma, majd "b*ziköcsögellenőr"-özni ha kifizettetik a jogos büntetést.
  • Penge4
    #20
    De annyira erőszakosak, hogy a legtöbb játékban még RPG-vel sem lehet szétlőni a hirdetőtáblákat.
  • Cat 02 #19
    hardwireden írták h kiugrik eléd egy cola autamat xD

    btw az pl jó lenen h olyan quest h ölj macit és szerezz 10 perwolt ^^
  • lee56
    #18
    "A játékokon belüli hirdetés komoly lehetőség azon cégek számára, akik számítógép vagy konzolfüggő fiatalokat akarnak megcélozni, hiszen ez a csoport már réges-régen elérhetetlen a klasszikus marketing megoldásokkal, lévén alig néznek televíziót és nem olvasnak nyomtatott lapokat."

    - Vicces, arra nem gondolnak, hogy ~ 90%uk részben a reklámok miatt nem néz tévét például :)

    Sportban még elmegy, de swat4-ben pl anno már elég zavaró volt, hogy változtak a virtuális reklámtáblák a pályákon. Fantasy játékban meg.., hát hogyis mondjam, ha képesek lesznek egyszer játék-élmélény-zavarás mentesen reklámot csempészni bele, akkor csak gratulálni lehet majd :)
  • remark #17
    "az újságokban szintén vannak reklámok, mégsem háborog senki, hogy "oszt akko' mé' nincs ingyér"?"

    En reklamalok. Ugy, hogy pont ezert nem veszek "ujsagokat", foleg olyanokat nem amelyik felepitese a kovetkezo: bal oldalon egesz oldalas reklam, jobb oldalon par sor tartalom. Mindez MINDEN EGYES OLDALON. Az ujsag meg még igy is draga. Koszonom, nem kerem.
    Azert ne keverjuk mar ossze hogy miert fizetek es miert nem... En a hirekert/cikkekert veszem az ujsagot meg a magazint. Aztan ha kinyitom az ujsagot es a cikkek helyett arrol kapok tajekoztatast hogy milyen orat kellene hordanom vagy milyen autoval kellene jarnom, akkor kicsit becsapva erzem magam.
    De amiota nem veszek ujsagot, nincs ilyen gond. ;-)

    Tanulsag (a reklamfeluletet biztositok szamara): ami kezdetben extaprofitnak tunik az konnyen a eladott peldanyszam csokkenesehez vezethet, ami csokkeno beveteleket jelent, ami meg tobb reklamot es kevesebb tartalmat gerjeszthet, ami tovabb csokkenti a keresletet... :-)
    (Azert mondom hogy extraprofit mert ki hiszi el hogy annyival kevesebbe kerul az ujsag, TV musor, film, jatek, vagy az elet a varosban [->oriasplakat] amennyit a hirdeto fizet a reklamfeluletert...)
  • xardas231
    #16
    és pengével és nippoinával értek egyet...Ha majd feleannyi lesz a játék akkor tehyenek bele reklámot de ne ugy h idegesítsen.
  • Penge4
    #15
    "Tulajdonképpen arra épülnek, hogy nyugodtan élősködhetnek a többi felhasználón, amíg csak kevesen használnak ilyet, hiszen a többiekért fizetnek még annyit, hogy az oldal üzemeltetői megéljenek belőle."

    Erre milyen matematikai számítással jötél rá? Mint írtam: Aki blokkolja az nem fog érte fizetni, semmilyen körülmények között sem. Tehát a potenciális vásárlók száma minden esetben állandó.

    "az újságokban szintén vannak reklámok, mégsem háborog senki, hogy "oszt akko' mé' nincs ingyér"? "Valószínűleg" azért, mert reklámok nélkül sokkal drágább lenne a adot újság."

    Bár nem érint, mert nem olvasok újságot, itt a net. DE többek között ezért nem olvasok, mert régen a 90-es évek elején nem volt tele, most meg már a prosztatakenyőcstől kezdve a tamponig reklámozzák abban is, szép színes bekeretezett hirdetésekben.

    "Kit érdekel, hogy egy kamion oldalán vagy egy kóla automatán igazi vagy kitalált termék szerepel?"

    Mivel alapból is volt fiktív reklám, "mert attól élethű", így maga a reklám nem zavar. Erre írtam, hogy ez elvi kérdés. Ne általam szedje meg magát mégjobban, amikor eddig is egész jól elvolt anyagilag, abból, amit keresett.
  • Timbu
    #14
    "...lévén alig néznek televíziót és nem olvasnak nyomtatott lapokat." Egyrészt ez eléggé elszomorító, másrészt a játékokban lévő reklámok ellen háborgóknak elmondanék egy "érdekes" dolgot: az újságokban szintén vannak reklámok, mégsem háborog senki, hogy "oszt akko' mé' nincs ingyér"? "Valószínűleg" azért, mert reklámok nélkül sokkal drágább lenne a adot újság. Engem egyáltalán nem zavar a játékbeli reklám, ameddig az nem erőszakos. Kit érdekel, hogy egy kamion oldalán vagy egy kóla automatán igazi vagy kitalált termék szerepel?
  • nipponia
    #13
    Mi a faszt képzelsz magadról te kretén? Szóltam hozzád egy rossz szót is te baromarcú? Szerintem normálisan reagáltam a hozzászólásodra.
    És per pillanat a legnagyobb baromságot mondtad, mikor összahasonlítottad a kettőt. Mert fizetsz az autódért, az útakért, de nincsenek reklámok az aszfalton méterenként, az autóba nincs beleépítve egy spéci rádió ami nyomja neked a tampon reklámokat. Ne gyere olyan hasonlatokkal, amiknél a reklámozás nem szerepel, illetve nem létfontosságú mivel megszakíthatod akkor amikor akarod. Jó hogy nem a tv reklámokat hozod fel, aminél szabadon eldöntheted megnézed vagy átkapcsolsz. Itt olyan reklámokról volt szó, amit rád erőszakolnak mindenképpen. Semmi bajom a reklámokkal, amíg nem erőszakolják azokat. Mert ha ingyenes egy progi vagy egy oldal, akkor reklámozzanak csak, ebből tartják fent magukat. De ha már fizetsz egy oldalért, programért (mint pl a játékokért) akkor ne legyenek benne reklámok mert kifizettem az adott programot. Max a saját cégének a reklámjai legyenek benne. Olyan ez mint az HBO. Külön kell fizetni érte, de csak a saját reklámjai vannak benne.
  • remark #12
    Engem meg idegesit hogy a cikkeket azert nem birom elolvasni mert a szovegtol 2 millimeterre ott villog egy 5 centis reklam es egyszeruen nem birok a szovegre koncentralni.
    Es igen, le lehet tiltani a reklamokat... a tobbseget. Amit meg nem, az tovabbra is ott villog. _Vagy_... minden alkalommal a cikk olvasgatasa helyett az ad-blockeremet konfiguralgatom, ertelmes idotoltes helyett.

    "képes releváns hirdetéseket olyan módon elhelyezni a játékokban, hogy azok ne legyenek zavaróak, sőt javítsák a játék környezetek valósághűségét."
    Epp eleg baj ha attol valosaghu egy kornyezet hogy tele van reklamokkal...
  • L3zl13
    #11
    Nem azért szóltam le, mert blokkolja őket, hanem azért mert blokkolja őket, miközben használja ugyanazt a szolgáltatást, amit ugye a reklámok képünkbe tolásából tartanbak fent. Ez, ha jogilag talán nem is ugyanúgy itélik meg, de lényegében ugyanaz, mintha feltörne egy AdWare programot, hogy ne jelentessen meg reklámokat.

    "Aki blokkolja az valószínűleg nem is fog neten vásárolni, tehát maximum a bosszantására vannak ott a reklámok, abból meg nem lesz haszna a reklámcégeknek, maximum a konkurens oldalaknak"
    Vicces, hogy a piaci önszabályozásra hivatkozol, miközben a reklám blokkolók pont ezt kerülik meg.
    Tulajdonképpen arra épülnek, hogy nyugodtan élősködhetnek a többi felhasználón, amíg csak kevesen használnak ilyet, hiszen a többiekért fizetnek még annyit, hogy az oldal üzemeltetői megéljenek belőle.
    De gondolj csak bele mi történne, ha a felhasználók nagy része elkezdene ilyet használni. Vagy még sokkal kényelmetlenebbé válnának a reklámból élő oldalak, hogy ne lehessen megkerülni a reklámjaikat, vagy megszünnének.
    Az meg nevetséges, hogy ettől olyan oldalak lennének népszerűbbek, ahol könnyebben blokkolhatóak a reklámok, vagy eleve nincsenek. Az ilyen oldalak szerinted miből élnének meg?

    Na mindegy nem vagyok sem BSA ügynök, sem az igazság bajnoka, tőlem csinálja nyugodtan, de nehogy már még ő legyen felháborodva miatta.
  • L3zl13
    #10
    A net elérésedért fizetsz? Te tényleg ennyire hülye vagy? Fizetsz az autódéert, és a benzinért ezért jogod van ingyen autópályát használni? Vagy ingyen parkolni a belvárosban?
    Azért mert fizetsz 1 konkrét dologért még nem leszel feltétlenül jogosult minden hozzá kapcsolódó szolgáltatásra automatikusan.
    Az oldalak üzemeltetői ugyan mennyi pénzt kapnak a te előfizetésedből szerinted?

    Emellett ha le akarod tiltani a reklámokat, akkor csak rajta, csak akkor ne gyere a hülye dumával, hogy "ha fizetek valamiért akkor ne legyen benne reklám".
  • tttttom
    #9
    Engem nem zavarnak a reklámok felölem mutogathatják a weboldalakon nem szoktam egyetlen egyre se rákattintani a neten és kész.
  • fourgee
    #8
    "de ha kevesebbet fizetsz, mint amiből mindezt finanszírozni lehet, akkor kell valami kompenzáció a fejlesztőknek/kiadóknak"

    Ez eddig teljesen rendben lenne, nyugaton működik is. De Magyarországon mikor működtek ezek a dolgok? Ha a kiadó/gyártó a forgalmazóhoz mondjuk 2000 forinttal kevesebbért juttatná el a játékát, lehet hogy mi abból csak 500 forint árcsökkenést érzékelnénk, a boltnak meg maradna rajta +1500 haszna. Itt ha valaki hozzászokott hogy elkér egy termékért X ezret, akkor nagyon neház rávennie, hogy X/2 ezret kérjen el érte. Lehet hogy ezért is van annyi túlsúlyos :) Hozzá vannak szokva a napi adagjukhoz, és nem hajlandóak kevesebbet enni.
  • Penge4
    #7
    Az meg a legnagyobb taplóság, ha valaki leszólja a másikat, amiért blokkolja a reklámokat. Aki blokkolja az valószínűleg nem is fog neten vásárolni, tehát maximum a bosszantására vannak ott a reklámok, abból meg nem lesz haszna a reklámcégeknek, maximum a konkurens oldalaknak, ahol olyan helyeken helyezik el a reklámokat, ahol könnyebben lehet blokkolni, esetleg reklámmentes. Na meg egyre növelik a reklámblokkolók népszerűségét is.
  • nipponia
    #6
    Azért ne hari, de a net elérésemért fizetek viszont. Így had legyen jogomban kikapcsolni a reklámokat. Ha az is ingyenes lenne, akkor okés, semmi kifogásom nincs ellene. Nem is panaszkodok, ha egy oldal nyújt egy szolgáltatást ingyenesen de cserébe reklámot kell néznem.
    De így hogy minden szarért fizetnem kell, nekem ne reklámozzanak. Vagy hadják meg nekem a döntést, nézni akarom-e.
  • Penge4
    #5
    Jól mondod. Még ha alapból nem is zavarna, hogy Magic Shoes helyett Nike bolt van, akkor is elvi kérdés (legalább is számomra), ne rajtam keressenek a jelenlegi millióikon kívül mégtöbbet. Vagy akkor adják ingyen. Jellemző, ha valakinek pénze van, akkor mégtöbb kell. És ebből sem a programozónak meg a grafikusnak lesz több pénze, aki ténylegesen dolgozik is vele, hanem annak a féregnek, aki a seggét mereszti.
  • menetrend
    #4
    Simán lehetne reklám egy orkos elfes kalandos fantasyban is. Legalábbis egy játékban biztos elviselném mert oltás lenne mondjuk a egykezes kardosnak lehetne EVERLAST páncélja ami mondjuk ékesebb lenne és lehetne párhuzamot vonni a mai mondjuk boxcipőjük és a játékbeli könnyü fém csizmivel. Kinézet márka rajta. Tuti poén lenne :D RETRO bőrpáncél. A nehéz harcosok meg mai bakancsmárkákkal a hasonlító nehéz lábvért és csizmi. A tolvajok monnyuk VANS és DC cuccokban tolnák :D Persze minden illene az adott környezetben de lehetne látni mondjuk a vasveretes Everlast feliratot vagy kézzel dúrván vart Retro feliratot a páncélon. Gizda lenne :D Ha meg tudnák oda illően csinálni akkor egy játékban tuti megérné :D Nem nagyvállalatok hanem céhek lennének ezek stb :D A fővárosban a vendéglő lehetne MCDONALDS. :P
    Tuti ötlet (copyright jogok védik aki felhasználja az ötletem és nem fizet érte eleget azt ugy vágom szájba hogy reklámtáblakat fog látni XD XD )
  • L3zl13
    #3
    Ez a "ha FIZETEK egy játékért" egyértelműen csak duma, hiszen pont előtte írtad, hogy netezni sem szeretsz adblock nélkül, tehát olyankor is le akarod tiltani a hirdetéseket, amikor ingyen kapsz valami szolgáltatást. És nem csak nálad, hanem legtöbb "ha fizetek..." szöveggel jövő embernél ugyanezt tapasztalom.

    Én kimondottan nem vagyok ellene a dolognak, ha:
    1. nem élnek vissza vele (nincs adatgyűjtés célzott reklámokhoz)
    2. nem viszik túlzásba (nem akadályoz a játék élvezetében a túl sok reklám)
    3. odaillő a reklám (Fantasyben szvsz kizárt, hogy bármilyen reklámot bele lehessen illeszteni a játék tönkretétele nélkül, de remélem nem akarnak pl lokalizált reklámot a képembe tolni, mint az sok weboldalon már divat, GTA4-ben pl elég hülyén nézne ki, ha a falak tele volnának magyar nyelvű reklámokkal)
  • Su0my
    #2
    de ha kevesebbet fizetsz, mint amiből mindezt finanszírozni lehet, akkor kell valami kompenzáció a fejlesztőknek/kiadóknak
  • mcganyol
    #1
    nem elsősorban a fantasy-ban lesz nehéz, hanem mindenütt, ami nem a "jelenben játszódik". (pl akár egy II.vh-s fps)
    egy új korszak kezdete lehet ez :) pl én speciel már webezni sem szeretek adblock + flashblock nélkül. biztos játékohoz is lesz vm hasonló okosság.
    egyébként meg ha FIZETEK egy játékért, akkor abban ne legyen reklám, vagy legalábbis mondjuk az options-ben egy sima kapcsolóval visszatehessem a "fiktív" textúrákat, ha nekem úgy tetszik. Ha ingyen adják, az más, akkor befekszem az agymosásnak :)