230
A konkrét intézkedési terv kidolgozását előirányzó határozati javaslat elfogadását követően elkészülő törvény lehetőséget biztosítana a már gyermekes családoknak arra, hogy megválaszthassák születendő gyermekük nemét.

A lehetőséggel azok a házaspárok is élhetnének, akiknél az orvosi vizsgálatok genetikailag öröklődő, nemhez kötött betegséget mutatnak ki - fejtette ki a szocialista képviselő hozzátéve, hogy a beavatkozás - amely az x és az y kromoszómák sajátosságaiból adódó fizikai lehetőségeket veszi figyelembe - garantálná, hogy a születendő gyermek egészséges lesz.


Török Zsolt felhívta a figyelmet arra is, hogy a külföldi szakemberek tapasztalatai, illetve a hazai felmérések szerint számos házaspár akkor vállalna második vagy harmadik gyermeket, ha biztosan tudná, hogy az újszülött ellentétes nemű lesz, mint a már meglévő gyermek.
  • Mirk
    #70
    mi az hogy kinek jó, nem a gyereknek... mért lenne rossz a gyereknek hogy mondjuk nem fiú, vagy nem lány? mert azt fogja mondani nyolc évesen hogy apu én fiú akartam lenni, de te lánnyá változtattál ezért most örök harag?
  • Aspyrin
    #69
    Én szeretek racionálisan élni, és úgy gondolom ha már tervezhetem az életem akár egy apró részét is akkor azt teszem. Ezért gondolok a jövőre is, gondolok arra, hogy esetleg a párom mondjuk másodikként jobban örülne egy másik nemű gyermeknek. Mindkettőnk életében pozitívumként jelenne meg a gyermek tervezése. Van rokonom, ahol három lány született zsinórban, pedig fiút szerettek volna. Valahol lelkük mélyén nem teljesen boldogok, mégha ez nem is szignifikáns.

    A képzelt beszélgetés pedig teljesen irracionális, hiszen a szülők nagy valószínűséggel nem kötnék a gyerekük orrára, hogy ha ily módon születnének.

  • JAG1
    #68
    És akkor itt most kinek is jó, ha a nemet választja?
    Jahogy nem a születendő gyereknek? A szülőnek? A születés nem egy felnőtt játék, vagy akarat kérdése kell, hogy legyen, ha viszont így van, akkor sajnálatos és mélyen elítélendő...

    Erről beszéltem, ez nem más, mint, hogy nekem könnyebb, jobb legyen.
    A gyerekről itt egy szó sincs, hogy neki mitől lenne jobb.
  • Adam II
    #67
    Többek között te is
  • Adam II
    #66
    Na jó figyelj leírom hátha megérted:

    Ha valaki második gyerekként minden áron más neműt akar mint az első volt elintézheti mert van rá LEHETŐSÉG és a gyereket szeretni fogja.

    Ha valaki nem akarja eldönteni mert neki mindegy milyen nemű akkor nem él ezzel a lehetőséggel és tök mindegy milyen nemű a gyerek szeretni fogja.
  • Mirk
    #65
    ez azért elég csúnya utópia
  • Mirk
    #64
    csak egy példa volt arra hogy nem biztos hogy rossz neked az ha egy kicsit intézkednek rólad
  • JAG1
    #63
    Ez nem válasz, te is jól tudod. A cím miatt...pfff..
  • Wolfsnack
    #62
    és egyre több ilyen ember van
  • JAG1
    #61
    Rég nem ezen van a hangsúly, hanem az elven.

    Képzelt beszélgetés:

    - Szia, téges is meghatároztak a szüleid? Mert engem igen, mér előre megvették a ruhákat, kinézték a katonai sulit, és megvan a leendő állásom is.
    - Szia, engem nem, csak úgy születtem.
    - És attól még szeretnek? Mert engem nagyon, mert fiút akartak és az lettem.
    - Nem, sajnos engem nem szeretnek, mert fiút akartak, de lány lettem. Nem volt pénzük a beavatkozásra. Most épp gyűjtögetnek, nem megyünk nyaralni, nem ehetek fagyit, nem kapok barbit, hogy a születendő testvérem fiú legyen.
  • Mirk
    #60
    hát ezaz
    olyan nincs hogy más ember lettem volna
    olyan van hogy nem én lettem volna
  • Wolfsnack
    #59
    mi a nemekről beszélünk, nem a nem egészséges magzat korai felismeréséről
  • Adam II
    #58
    Hogy van jogod ha még meg sem születtél?
  • Landren
    #57
    tévedésben vagy, mert az már nem ő lett volna
    akkor más létezne helyette
  • Mirk
    #56
    szerintem csak annak okozna gondot, aki nehezen ítéli vagy fogadja el magát, illetve nem tudja hova tenni magát a világban
  • Mirk
    #55
    és ha a jogos életedben nyomorék lettél volna az jó lenne? miért akarnál más ember lenni mint aki most vagy?
    nem értem miért ragaszkodtok ahhoz, hogy ez az "irányított" születés csak rossz lehet
    ez vmi viszolygás lehet attól hogy beletúrkálnak az életedbe a tudtod nélkül.
  • Wolfsnack
    #54
    neked lehet nem számít
    valakinek pedig sokat számítana a saját megítélésemben, elfogadásában
  • Aspyrin
    #53
    Erre már válaszoltam neked #29-nél.
  • Aspyrin
    #52
    nem tudom te hogy vagy vele, de én nem szeretnék úgy felnőni hogy tudom apám spermáit elválasztották, vagy egyéb módon lettem az aki ma vagyok

    Miért, az min változtatna az életedben? Attól az még ugyanúgy a Te életed, ugyanúgy a genetikai apától származnál. És ha sosem tudnád meg az igazat?
  • grizzly21
    #51
    és? jogod lett volna ahhoz hogy más ember legyél, de ezt más elvette tőled
  • grizzly21
    #50
    mellesleg a média nem fujja fel a dolgot nehogy azt hidd.

    (politikamentesen jegyzem meg, de az igazsághoz tartozik, hogy amelyik párt ezt bevezetni akarja, az irányítja a médiát is)
  • Mirk
    #49
    mert a te szempontodból mi a különbség aközött, hogy apád spermáit elválasztották, vagy nem választották el?
    semmi
    lehet hogy egyébként más ember lettél vona? igen. és?
  • JAG1
    #48
    Mi az, hogy biztosra akarnak menni?
    Miért nem mindegy neki, hogy fiú lesz, vagy lány?
    Nem nyalja ki a seggét a lánya, miközben a tv előtt sört, meg kukoricát zabál? Vagy mi?

    Nem fogjátok fel mit beszéltek. Az ellenkező nemű gyerek, mint amit vártál nem élet? Nem egy kis ember, akinek ugyanolyan joga van az élethez, mint egy ellentétes neműnek? Egyébként is mi az, hogy milyet szeretnél?
    Itt nem rólad van szó és ez itt a lényeg. Bár ebben a világban mindenki csak magára gondol, neki hogy lesz jobb, hogy lesz kényelmesebb.
  • grizzly21
    #47
    én arra válaszoltam, hogy az "ez csak egy lehetőség" cimű indok nem sokat ér.
  • Wolfsnack
    #46
    ha biztosra akarnak menni akkor miért nem fogadnak örökbe egy gyereket?
    ja hogy a 15 évesen szült Jolán pulyája nem jó
    akkor maradjon a bizonytalanság a születendő nemét illetően

    nem tudom te hogy vagy vele, de én nem szeretnék úgy felnőni hogy tudom apám spermáit elválasztották, vagy egyéb módon lettem az aki ma vagyok

    ez az egész nem csak a szülőkről szól, sokkal inkább a megszületett gyerekről

    média meg tényleg balfasz, de nem azért mert ezt felfújja
  • grizzly21
    #45
    az a gond, hogy sztem egy szülönek nincs joga ezt eldönteni. még meg se született a gyerek, és már beavatkoztak az életébe, hova fog ez fajulni?
  • grizzly21
    #44
    szabad a gazda
  • Adam II
    #43
    Én is így gondolom. De egyenlőre szó sincs arról ,hogy valakinek 4 fia legyen.
  • haxoror
    #42
    Addíg amíg csak gyerekes családok vehetik igénybe és ha pl van már fiú akkor a beavatkozással a második már csak lány lehet addig oké, nem hiányzik hogy a hülyék 3-4 fiút akarjanak aztán 30 év múlva boruljon a nemek aránya.

    Na ezért nem mindegy és ezért nem szabad engedni hogy mindenki csak úgy dönthessen a majdani gyerekei neméről.
  • Adam II
    #41
    Mi lenne ha nem sarkítanál és a tényeket néznéd. A drog előbb utóbb végzetes lehet azzal ,hogy eldöntöd a második gyereked milyen nemű lesz nem ölöd meg magad.
  • Mirk
    #40
    én egy gyerek születésében a természet kezét látom nem istenét, ezért írtam.
  • Landren
    #39
    Gondolkozzál rajta kicsit, mert elég sok köze van hozzá...
  • Adam II
    #38
    Nem tudom miért vagytok attól kiakadva ,hogy ha akaraod eldöntheted születése előtt milyen nemű legyen a gyereked ,úgy csináltok mintha azt mondanák ,hogy kötelező mindenkinek dönteni ,ha nem akarod nem kell döntened mehet random a dolog. És attól ha valaki úgy dönt fiút akar akkor ugyanúgy fiú lesz a gyerek mintha természetesen fiú lett volna nem fog úgy gondolkodni mint egy lány nem lesz személyiségzavaros.

    A gyerektervezés már elég idiótán hangzik főleg ,hogy nem mindenki engedheti majd meg magának de szerintem még sok idő kell addig amíg terítékre kerül.

    Nem fogjuk tudni megllítani a génmanupiluáció fejlődését de szerintem lesz előnye is nem csak hátránya. Én személy szerint nem is tudtam ,hogy már van lehetőség ilyen nemválasztásra. Én minden esetre nem szándékozok élni a lehetőséggel.

    Azokat az embereket akik meg a hiradó megnézése után meg ilyesmiktől depresszióssá válnak csak sajnálni tudom. Miért nem tudtok az élet jó oldalával is foglalkozni szörnyűségek mindig is történtek történnek és fognak történni nem kell emiatt a saját életed megkeseríteni.
  • Borg
    #37
    Balfasz média, meg a mégbirkább közönség el tud itt hurrogni rajta napokon át úgy, hogy a lényegét fel sem fogják.
    Semmi rossz nincs abban, hogy egy 2 lánygyermekes család harmadikra fiút is szeretne, és biztosra akarnak menni.
    Az első gyerek ettől még a természetre van bízva.
  • Frosty01
    #36
    utolsó mondatod igencsak igaz. ma jövök haza busszal, és a városban a legforgalmasabb megállónál 11!!!! öregasszony 1 öreg tata és én szálltunk fel így 10 óra felé... mellesleg a busz dugig volt öreglányokkal, akik mind egyszerre beszélték meg az összes létező egészségügyi problémájukat... már eggyet hallgatni is rossz, nem hogy 50et
  • grizzly21
    #35
    az utolsó mondat nem tudom hogy jön ide
  • grizzly21
    #34
    "de a többség a gyermek jövőjét tartja szem előtt, nem saját érdekeit miatt tenné."
    ->dehogynem

    a drog is egy lehetőség, akkor miért jó hogy illegális? Nem kötelező vele élni! Legyen legális a drog!! Lehessen minden ABCben kapni
  • grizzly21
    #33
    Isten, ez nem vallási kérdés, hanem helyesírási
  • Landren
    #32
    Nem tudom miért kell ezen ennyit vergődni, akinem nem szimpatikus az eljárás az nem csinál ilyet és ennyi. Nyilvánvaló, hogy nálunk ez művelet segítő szándékkal jönne létre, így aki ezt igénybe veszi, annak egészen biztos meg van rá az oka, és bár biztos vannak kivételek, de a többség a gyermek jövőjét tartja szem előtt, nem saját érdekeit miatt tenné.

    És mivel ez az eljárás a már gyerekkel rendelkező családokat érinti, akik egyébként már nem biztos, hogy bevállalnának több gyereket, azoknak lehet fontos. DE NEKIK SEM KÖTELEZŐ, EZ CSAK EGY LEHETŐSÉG!

    Az meg már csak egy apró dolog, hogy magyarországon egyre kevesebb fiatalnak kell eltartania egyre több öreget...
  • Mirk
    #31
    istenre?