12
  • ssdb
    #12
    Az eredeti cikk nemaszondja, h meghalt, hanem h pozíciót vesztett. S ez így is van s folytatódni fog. ByeBye M$
  • Deus Ex
    #11
    Az MS tett már olyan kijelentést, mely szerint a Vista volt az utolsó hagyományos operációs rendszere, és valóban igaz, hogy mihelyst az internetkapcsolat egyrészt eléri a lokális hálózatok (100/1000Mb/s) sebességét, és mindezt teszi vezeték nélküli módban is, akkor a gépecskémre bepockozom az applikációkat modell létjogosultsága sok területen megkérdőjeleződik, és itt az a kérdés, hogy az MS ki tud-e jönni győztesen ebből a paradigmaváltásból, avagy sem.

    Nem véletlenül lett felemlegetve az IBM, korábban, a mainframe-konzol világban ő volt a pillanatnyi MS, amikoris jött valami kis girhes csóka a garázsból, mondott mindenfélét a jó világ megszűnéséről, de senki nem figyelt rá akkor, merthát a fiatalok szoktak beszélni zöldeket. Aztán lett nagy fogcsikorgatás meg sírás-rívás, az IBM mostani pozícióját pedig ismerjük. Hasonló játszódik le most, akkor a PC megjelenése hozta a változtatás lehetőségét, ezúttal a szélessáv, az új kihívó pedig a Google.

    Az MS-től függetlenül, a jelenlegi modelhez kapcsolódóan megjegyzem, a cikk végén emlegetett betokosodás hatalmas, hosszú idő alatt elenyésző erő, (ezért fejlesztenek ma, az Úr 2007. esztendejében még Clipper-ben, és ezért használnak multik is évtizede elavult technológiai szintet képviselő szoftverrendszereket) másrészről a webes alkalmazások biztonsági és rendelkezésre állási kérdései is visszatartó erőt jelentenek, én legalábbis ma még nem bíznám a cégem kritikus üzelti folyamatait on-line alkalmazásokra. Ma még nem.
  • k3vin
    #10
    akárhogyis... Graham nem alkalmas a MS vezetésére, ezt már sokszor bizonyította
  • avman
    #9
    A few days ago I suddenly realized Microsoft was dead. (...)But it's gone now. I can sense that. No one is even afraid of Microsoft anymore. They still make a lot of money—so does IBM, for that matter. But they're not dangerous. When did Microsoft die, and of what? (...) What killed them? (...) I'd guess they were dead by 2005. (...) he third cause of Microsoft's death was broadband Internet. (...)I'm glad Microsoft is dead.
    számoljuk már meg hányszor szerepel benne a dead szó. nem a dying, amit a szövegkörnyezet megkövetelne. a szokásos graham féle feltűnési viszketegség és öntömjén, meg a túlzásba vitt káröröm az ms iránt. grahamat már jó ideje nem érdemes komolyan venni.
    az ilyen baromságaival meg értelmetlen lenne vitatkozni: When did Google take the lead? erre csak a ponyvaregényt tudom idézni, miszerint a lábmasszír és az orális szex, az prostituált módon nem ugyanaz. "The last nail in the coffin came, of all places, from Apple. Thanks to OS X, Apple has come back from the dead in a way that is extremely rare in technology. [2] Their victory is so complete that I'm now surprised when I come across a computer running Windows." aham, legalább akkora győzelmet aratott az apple, mint amekkora halált halt a az ms.
    "Microsoft's biggest weakness is that they still don't realize how much they suck." ebben mondjuk van valami, de az ms haldoklása hosszúra fog nyúlni, és nem lesz itt a közeljövőben semmilyen nagy linuxos/maces forradalom, mert nem a nagyik használnak ms termékeket, csak grahamnak lóg bele a bilibe a keze.
  • sirtomi
    #8
    Szerintem jó a cikk és egyáltalán nem látom, hogy bárhol szerepelne benn, hogy a MS holnap lehúzhatja a rolót. Én értelmezésem szerint pont az van a cikkben amit te is írtál a hozzászólásodban :)
  • Tetsuo
    #7
    Hát eredetiben még nem tudom olvasni Grahamet sajna, de az sg-cikk az tetszett! Ritka az ilyen. ;)
  • idp
    #6
    ehh.. Azt hiszem a cikkiro nem sok faradtsagot vett hogy elolvassa-ertelmezze az eredeti cikket, s az itteni kommentezok szintugy .) Szerintem arrol irt hogy a microsoft elvesztette a monopolhelyzetet, s nem arrol hogy holnap mar lehuzza a rolot ahogy azt itten demagogan sejtetik. Megtortent az "korszakvaltas" hogy a fejlesztoknek nem kell feltetlenul idomulnia a windows aktualis valtozatahoz, ugyanis mar most el lehet vegezni szinte minden irodai feladatot webes alkalmazasok segitsegevel(s pont a google). Ezt a veszteseget erti "meghalason".

    Ha a microsoft nem ujjit valami nagyot (s ez nehez mert a jelenleg mukodotol jelentosen kulonbozo modellre lenne szukseg), akkor gyorsan fog piacokat veszteni.

    A cikk alapjan graham idiotanak tunik, ez szerintem nagyon nem igaz. Aki velemenyt akar formalni rola, es szeretne gondolkodni is az olvassa el par esszejet.. Nekem sokat valtoztatottak a gondolkodasomon, legalabbis joval tobbet mint az sg egesz iro-garnituraja..
  • Ajnasz
    #5
    Egy hónapja lecsengett történetről volt itt most szó. A web, a világ ennél azért gyorsabban változik..
  • WinG
    #4
    örülnénk, ha az ország haldokolna úgy, mint a microsoft :D
  • kicsizoz
    #3
    Végre egy értelmesebb írást is olvastam it! :)
  • szombi
    #2
    ekkora farok! ezt meg ki találta ki? ja, hogy egy feltűnésvágytól izzadó amcsi...
  • kisb92
    #1
    Na igen... Változnak az idők, de a Mirosoft az nagy egy mammut...