Dawn of Magic

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#118
Én megnéztem és én ugylátszik még nem találtam semmilyen set itemet. Van sárga szinü itemem, az a pajzs meg egy fülbevaló is, de azokra nincs különösebben semmi extra dolog irva (pl hogy ... set darabja) hanem csak a neve, meg a tulajdonságok amiket adnak, nemtudsz képet feltenni? Amugyis kiváncsi vagyok milyen másik karija, egy pár képet dobjál már fel majd ha ráérsz légyszi.
#117
A Set tárgyaknak általában sárga színnel van írva a neve. De vannak mondjuk kisebb hatalmú setek, amik csak összeszedve fejtenek ki hatást. Ilyen például a Wanderer set, ami sima tárgyakból és pár varázstárgyból áll össze.

Setekkel kapcsolatban egy csomó scrollt- lehet találni. Ezekre jobb klikk, aztán már mennek is a könyvedbe így akármikor visszanézheted és nem kell benn tárolni õket az inventoryban. Ugyanez igaz a receptekre is.

A set amúgy 3-10 tárgy összessége. Ha ezeket mind viseli a akraktered, akkor kapsz valami extra jutalmat. A rainbow esetében például hogy 1-6 közötti fireball repül ki, mikor fireball varázslattal dobálódzol. Van viszont olyan, ami a jégmágiát erõsíti, van ami a fénymágia sebzését és szintjét tolja fel az egekbe, netán a fizikai harci skilleket erõsíti meg nagyon a sebzéssel és ellenállással egyetemben.

Kigyûjtés alatt nem tudom mit értesz. Gyakoraltialg találom õket, olykor elõfordult, hogy venni is tudtam párat, netán épp egy alkimista feltételeit teljesítve jutottam a kérdéses cucchoz. A rainbow set elsõ két darabját például a gonosz karakteremmel akkor kaptam, mikor az ACT 1 során a sztoriban segítettem leverni egy manust, aki az álatalam megvédendõ Gollam utánzatot próbálta levadászni. Le kellett ugyan verni vagy 3 alkalommal mire megfeküdt, de ezeket dobta. A hiányzó darabot meg az ACT 2 2. városában tudtam megvenni. Az más kérdés, hogy rögtön utána az elsõ goblin horsemen master of earth is ezt dobta el. :-)


A spellekre ha ráviszed a kurzort, akkor nézzed fent a bal felsõ sarokban a két kis karikát. Az elsõbe mennek az elsõdleges hatású varázslatok. Ha ilyenre viszed a kurzort, akkor az elsõ kör világosodik ki. Ekkor dupla klikk a varázslatra és bevágja a kérdéses helyre.
Ha a második hely világosodik ki, akkor az egy másodlagos hatással rendelkezik a varázslat. Csak el kell olvasni mit ír a leírás. Külön van leírva az elsõdleges és másodlagos hatás és így lehet tudni.
Megjegyzem a tûz mastery nem a legjobb másodlagos sebzésként, mert marha magas a chi igénye. Akkor inkább blood mastery vagy alchemy. Azok sokkalta olcsóbbak.

Mindenesetre a másodlagos hatásokra iszonyat nagy szükséged lesz, nem csak sebzés terén. A sebzések ellen nagyon jól megtanulnak majd védekezni az ellenfelek ahogy haladsz elõre a sztoriban. Feldobnak egy sima pentagram magic védelmet vagy egy más típusút és onnantól a sebzõ varázslatokkal maximum karcolgatni fogod az ellenfelet.
Vannak olyan varázslatok is amik nem sebzésre valók, hanem segítésre, védelemre, idézésre, netán az ellenfél gyengítésére. Ezekhez is mind meg lehet találni az ezt erõsítõ másodlagos hatásokat. Az átkokat például nagyon lenéztem, pedig magas szinten nem kicsit megkönnyíti a komolyabb ellenfelek legyilkolását, ha tezsemazt egy átok miatt azonnal leesik 10% körülire a célpont HP értéke, netán bekerül egy coward hatása alá és mikor rád ütne megijed, elkezd menekülni és minden ellenséged ráugrik. Szóval vannak vicces dolgok szép számmal. :-)


Hogy egy ismételgethetõ feladat ad vagy sem skill pontot, az csak attól függ mit mond a feladattal téged megbízó személy az elsõ alkalommal. Ha szól róla, hogy ezért pontot ad, akkor mindig fogsz pontot kapni amíg sikeresen megcsinálod a feladatot. Ha ilyet nem mond, akkor nem pontot fogsz kapni. A pontot adók általában elmondják hogy hová adnak pontot. Ha nem mondja milyen pontot ad, akkor sima skill pontot fog biztosítani. Egy sikeresen elvégzett feladatért 1 pontot.

Asus P5K, E8400, 8GB DDR2, HD6670, BENQ G920WL

#116
Én gonosszal megyek, nemrossz szerintem. Ezt a secondary spellt meg megnéztem, igy kicsit nagyobbat sebzek, jó dolog.

Viszont megakadt a szemem a seten, azt hogy gyüjtöd ki? Én még nem találtam egyet se, vagy lehet, csak nemtudok róla. Nemtom, erröl tudnál irni?

Ja azt láttam, hogy mindig egyre nehezebbek lesznek a küldik ha ismételgeted öket, de mindegyikért kapsz skill pontot? Én nemnagyon vettem észre ezt a dolgot. :S
#115
Mikor beteszel egy varázslatod, láthatod hogy ott van mellette egy másik, üres hely is. Na ide jöhetnek a secondary effektes dolgok. Ezeket könnyû felismerni, mert a varázslat ikonjánál a varázskönyvben nem balra felfelé, hanem jobbra lefelé mutat egy "nyíl". Ez az a szürke háromszög amit már szerintem észrevettél.

Ami varázslatnak van másodlagos hatása, annál lesz lefelé mutató rész, ami csak elsõdleges lehet, annál felfelé mutat. Ami meg passzív, ott nincs emmi ilyesmi, de nem is lehet varázsolni.

A varázslatokra meg ráviszed a kurzort. Kiírja hogy primary és secondary hatás. Tûznél elsõdlegesen javítja a resistance és immunity részt. Másodlagoskként valamennyi Chi pontért tûz sebzést okoz. Fix mennyiséget.

Sebzést okozni tud a masteryk közül az Alchemy (méreg), a Blood (blood damage-t ad), a Fire (egyértelmû), az Air (villám sebzés), a Light (radiation dmage-t ad).

És igen, a második rubrikába teszed be manuálisan. Odahúzod egyszerûen és így bekerül. Érdemes csatolni a bash-hoz is valami másodlagos spellt, mert megdobja a sebzést ami nem árthat.

Vannak varázslatok, amik valóban befolyásolják az esetleges másodlagos hatás sebzését. A villám például csökkenti a másodlagos spell sebzését 25%-al. Van ami viszont növeli akár 50%-al is.

Lehet szépen kombó varázslatokat kreálni így. Vannak olyan varázslatok is, amik másodlagos spellként is elsüthetõek egy másik mellett. Ha jól emlékszem akkor ilyen például a boulder, a stun is többek között, de akad még bõven ilyen. Beteszed a másodlagos varázslat helyére és mikor varázsolsz levonódik enne a chi értéke is és a hatása találatkor érvényesül.

Sokan szeretik kombinálni a chain lightning varázslatot az Alchemy mastery és az intoxication passzyv varázslattal. Elsõdleges a chain lightning. Másodlagos az Alchemy mastery és ezt passzívban befolyásolja az intoxycation, ami ingyen van és nem kerül chi pontba. Gyakorlatialg ha sûrûn állnak az ellenfelek, akkor kiosztasz jópárnak villám sebzést és méreg sebzést egyszerre, plusz mindegyik eltalált delikvensnél ott a lehetõség arra, hogy további méreg sebzést szenved el az intoxication miatt.

Levenni pontot nem fogsz semmirõl. Amire egyszer pontot költöttél az úgy marad. Ha kell pont, csinálgassad a városokban felelhetõ pontot adó feladatokat. Ezeket akárhányszor el lehet végezni, de minden egyes kísérlet egyre nehezebb lesz. Plusz pontok szedhetõek így össze a skillekhez és némely esetben a varázslatok tanulásához szükséges pontokhoz is.


Hogy ki mit szeret vagy preferál az az õ dolga. Ajánlani tudok kombinációkat, de sok függ a karaktered jellemétõl, mert mások a feladatok és ellenfelek nehézségi szintjei és sokszor céljai is. Sõt maga a választott karakter típusa is beleszól ebbe. Szóval nehéz megmondani mi a jó, fõleg hogy rengeteg típusú ellenfél lesz és midnegyik mással gyilkolható igazán.Általánosságban az életet nagyon emgkönnyíti az idézés, mert plusz célpontokat ad az ellenfélnek és ezek a célpontok harcolnak érted, a pontokat meg ugyanúgy megkapod mintha te gyilkolásznál.


Például eddig két karakterrel játszottam hosszan (a rosszfiúm az Act 4 elején van, a jókislányom meg az ACt5-öt csinálja már), meg kipróbáltam egy harmadikat is.
A próba karakter volt a neutral jellemû. Na neki a vizsgafeladata hogy nyírjon ki 10 skorpiót hamarabb mint a többi vetélytársa. A karakter egyedül dolgozik a vetélytársak meg csoportban és nekik összességében számítanak a kinyírt skorpiók.

A második karakterem gonosz lett. Utálta mindenki, el akarták hajtani a tanoncok. Az õ vizsgafeladata 10 coyote kinyírása volt, de úgy, hogy közben a többiek rá vadásztak és a vadászokból nem nyírhatott ki senkit. Sõt arra is figyelnie kellett, hogy más se nyírja ki a vadászokat. Õ a városokban cska az unholy clergyman-októl tud varázslatokat venni. Vele mellesleg combat mage hangiulatban nyomultam. Tûzmágia, villám és méreg. Ezek kombózva. Miután meglettek a rainbow set tárgyai, már egy fireball helyett akár 6-ot is kilõ egy áráért. Nem rossz, csak vigyázni kell, mert ha nem ellenséget talál el az ember, akkor ellen fordulnak a semleges és baráti NPC-k is. Ilyenkor el kell menekülni a pályáról egy másikra majd visszatérni. Eddigre lenyugszanak a kedélyek.
Ez a karakterem marha gyorsan fejlõdik, nehéz feladatokat kap és a sztori is másként alakult neki mint a jó karakteremnél.

A harmadik karakterem jó lett. Neki a vizsgafeladata 10 fire termite tojás összeszedése 30 perc alatt. Ha akar még csak ölnie sem kell, mert a többiek gyilkolják a termeszeket szorgalmasan, neki csak gyûjtögetnie kell. Õvele álltam rá az idézésre és a villám+fagy alap kombóra, minimális tûz mastery mellett. A feladatai sokkal könyebbek, több pénzt kap, egyszerûbb a sztori, kevesebb a harc a sztori kapcsán, de gyengébb cuccokat is kap mint a gonosz társa. Ez a karakter a holy church clergymanoktól vásárolhat és nekik csinálhat feladatokat. Más a sztorija is. Valamivel könyebb az egész játék.

Összességében a legnehezebb szerintem a semlegessel. Nem komázza de nem is utálja senki. Arra nem emlékszem hogy templomban tud vagy sem vásárolni (gonosz templomban tuti nem, ezt kipróbáltam). Jó cuccokat talál és vehet. A sztoriban nem tudom miként alakulnak a dolgok, de szerintem õ mindig dönthet majd kinek segít.

A gonosz karakterrel nehezebbek a harcok, jó cuccokat talál, de ritkábban. Sok helyütt utálni fogják.

A jó karakterrel a legkönyebb az egész játék. Viszont nem is szed össze annyi jó cuccot és szinte csak átlagos tárgyakat vásárolgathat.

Asus P5K, E8400, 8GB DDR2, HD6670, BENQ G920WL

#114
Tök jó neked! Én Light Magicra raktam 3at és a páncélomra egy cuki
rózsaszín palást került...😊

AMD Ryzen 7 5800 X3D-ARCTIC Freezer 34 eSports DUO black/red, Asus TUF Gaming B550 Plus, Kingston HyperX Fury 2x16GB DDR4 3200Mhz, Gigabyte Geforce 5070 TI OC Aero, 850W Gigabyte GP-AP850GM

#113
Ezt a másodlagos varázslati dolgot nemértem, oda bal felülre kell berakni vagy hogy? Meg ha beteszed a fire masteryt az mit változtat? Az nem csak resistet ad? Olvasgattam én a külömbözö skilleken, hogy a másodlagos spellre ad - vagy +50% sebzést meg ilyenek, de nemtudom, hogy müködnek pontosan. Meg én nagyjából csak a tüzre mentem, 2 lövés egy ellenfél, ez nemtudom hogy jónak számit e, mert ez a 2. karim, elkezdtem egyet de lvl 10nél ujat inditottam, mert nagyon gyenge lett. Mégiscsak elsõ próbálkozás volt ugye, kiismerni a játékot ilyenek.

Olyat meg nemlehet csinálni, hogy egy skillt "visszatanulsz", szóval leveheted róla a pontot amit ráköltöttél mondjuk pénzér ilyesmi? Más játékba van ilyen, de itt nemnagyon találtam. Majd leirom pontosan miket nyomtam ki, meg hogy, csak most mennem kell.
#112
Enchant. Beteszel egy tárgyat aminél még nincs ott a leírásban egy material részleg és beteszel egy material-t a megfelelõ helyre. Ha elegendõen magas az enchant skilled akkor egy gombnyomás és kész a felturbózott cuccos.

A crafting a rúnázásra való.

Van persze egyéb megoldás is, ha az ember erõsíteni akarja a kérdéses tárgyat. Ez a restoring. Ha jó a transmute varázslat skillje az embernek és jó sok poison potion ál lrendelkezésére, akkor egy tárgyból tud az alchemy által egy ugyanolyan, random képességû változatot csinálni.
Például egy páncélja van, ami nagyon lerongyolódott, javítani nem tudja/nem lehet merta közelben nincs kovács vagy nincs rá pénz, esetleg nem tetszenek a páncél képességei amiket a játk adott neki, akkor bevágja az alchemí részlegbe az ember (F3), aztán hozzáad 249 poison lötyit és megnyomja a szükséges gombot. Lötyi eltûnik és kapunk egy teljesen megjavított páncélt ugyanabból a típusból, ami véletlenszerû rúnát/rúnákat és material hatást tartalmazhat. Ez utóbbi kettõ alapból olyan 2-5%-os eséllyel lesz meg. Ha van transmute alchemy spell, az növeli ennek a hatását.

Asus P5K, E8400, 8GB DDR2, HD6670, BENQ G920WL

#111
Dehogynem. Nézd meg hogy a lábakhoz milyen spellek tartoznak a különféle iskoláknál.
Ehhez megnézed a hatásokat (ahol a fej, karok, lábak, stb vannak). Az adott testrészre vonatkozó varázslatokat a testrész által elfoglalt helyen találod a könyvben.

Egyszerûsítve:
A test mindig a mastery spellek által változik.
Alatta vannak a karok, amik a mastery spell alatt lévõ varázslatokat tanulva változik.
Az alatt egy másik testrész, ami a varázslatoknál a fentrõl a harmadik által kerül befolyásolásra.

Az adott testrészhez tartozó legerõsebb szintû varázslat fog kihatni a manusra. Ha ez egy alchemy varázslat és más iskolából nincs azon a testrészen varázslat azonos szinten, akkor biza marad az alcemy varázslat átalakító hatása.

Tanulj valami varázslatot másik iskolából ami a lábhoz tartozik. Ha eléred ugyanazt a szintet mint ami a változást okozó varázslaté, akkor normál emberi végtagod lesz megint, ennek minden elõnyével és hátrányával egyetemben. Ha túlnyomod a szintjét a mostani hatást adó varázslatén, akkor az új varázslat általi átalakulást nézheted meg.

Egyébként szerintem nem nehéz a játék, csak jól kell iskolákat választani. Én például az idézés + jég + vér + villám és egy pici tûz kombót használom, minimális áldás rásegítéssel.

Alapvetõen csontikat/zombikat idézek, amik ó magas szintûek és bizonyos szint után egyre több dekkolhat mellettem. Másodlagos spell természetesen a mastery, mert ez növeli a szintjüket.
A következõ idézés varázslat amit használok a champion, szintén mastery second hozzáadással.
Szigorúan csak azért, mert tápol, megtanultam a summond daemon varázslatot (ez olyan módosulást hoz a fejen, pontosabban egy szarvat tesz fel, ami miatt plusz szinteket kapnak a lényeim). Pont ilyen megfontolásból megtanultam még a hátat módosító idézés spellt is jó magas szinten, mert ez élõholt szárnyakat biztosít, ami megntcsak növeli az idézett lényeim szintjét passzív hatásként.

Támadni 2 varázslattal támadok. Iceball + másodlagos hatásként blood magic mastery vagy tûz mastery attól függõen éppen melyik az erõsebb. Iceball-t erõsítendõ megtanultam pár szintet a karakterrel az iceblast varázslatból, mert ez passzívan erõsíti ingyért a jég sebzéseket.

"Területre" ható varázslatként chain lightning van használva, szintén vagy blood mastery vagy fire mastery másodlagos hatással.

Jégbõl konkrétan Ice mastery (ellenállás miatt), iceball és ice blast amit megtanult a karakterem.

Blood mastery-bõl csak a mastery lett megtanulva, meg talán 2 szint a mazoizmusból.

Fire mastery-n belül a mastery és az explosion a megtanult varázslatok. Utóbbi passzívan erõsíti a tûz sebzéseket.

Tanulva lett még a blessing mastery és ezen belül pluszban a sandals of angels, hogy gyorsabb mozgás legyen.

Ezek mellett 1-2 szintek minden mastery-n vannak az ellenállások miatt.

A harcokat általában egy jófajta chain lightning-al indítom az adott pályán, majd a hullákból kreálok élõholtakat és onnatnól õk verekszenek helyettem. Ha kell újakat hívok (ha leverik õket vagy rossz mastery-s változatot idéz be a gép), olykor champion kerül pluszban leidézésre és esetlegesen egy démon. Egész szép kis horda tud így helyettem küzdeni. 😄
A csontik/zombik kitartanak az egész pálya alatt, a bajnok és a démon ami csak idõlegesen lehet mellettem.

Skillekbõl némi crafting és enchant lett betanulva, amúgy dark path (jó is a teleport), bash, meg a harcot tápoló skillek tanulódtak.

Rúnákat jóformán nem is használtam. Az act 2 vége felé találtam olyanokat, amik nem konkrét varázslatokat erõsítettek már, hanem mastery-t vagy chi/healt pluszokat adtak. Viszont rengeteg dolgot tudtam enchant-olni a mindenféle nyersanyagok által. Így jópár ellenállás növelõ (sanctified silver) cuccom volt ekkorra, meg várt a felhasználahtóságra pár mastery javító hatással megáldott alkimisták által kreált cucc is a felszerelések között.

Az ellenfelekkel nem nagyon volt gondom. Minden területet alaposan bejártam mire oda jutottam, hogy foglalkozzak az adott act fõ sztorijával. Így gyorsan ment a fejlõdés és nem voltak problémásak az ellenfelek. Ahol tudtam, hogy nagy bunyó lesz majd, ott hagytam néhány ellenfelet, mert nélkülük nem tudok élõholtakat idézni (hullákból lehet csak feltámasztani).

Asus P5K, E8400, 8GB DDR2, HD6670, BENQ G920WL

#110
Most léptem épp át act3-ba, egész jó kis gamma. Csak azt nemtom pontosan, hogy a külalakod lehet e változtatni akaratosan. Szóval az oké, hogy ha bizonyos fajta spelleket tanulsz meg aszerint változol. Én a tûzre mentem, csomó szarvan van a fejemen meg a hátamon, de a legelején 1 alchemy-set is kinyomtam és azóta ilyen zöld póklábaim vannak.. Vhogy nemlehet eltüntetni? 😛

Meg furi kicsit, lvl 10en találtam olyan cuccot amit lvl 19en lehet csak használni.. Meg ugy érzem ezek a rúnázások kicsit tul lettek erõsitve. Van egy pajzsom ami +1 all skillt ad mindenre, 4 runa bele, mindegyik fireball skillt ad. Szóval érdekes, meg a bossok nagyon erõsek, az act 2 végén, vagy 20x meghaltam..

Nektek tapasztalatok/vélemények?
Frank99
#109
Engem az érdekel, hogy a jó materialokkal mit kell csinálni?
gondolom factolni kell, de mit érdemes, több olyan anyagom van, amit so száz pénzt ér, és mégcsak az alajén vagyok?

olvasgatnám a fórumokat, de sehol semmi...

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

McFrost
#108
Elárulná valaki , hogy kinél lehet jó fegyvereket venni?

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

#107
Köcce segitséget
kipróbálom kissé tok angolul

McFrost
#106
nem hinném , hogy nagy angol tudás kell hozzá

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Faterx
#105
Máskülönben idíts a Tutoriallal, jól van megcsinálva, de ha annyira sem érted az angolt akkor inkább hagyd az egészet!
Faterx
#104
Nah megyek tovább a bányába amíg az asszony a piacon van.
Faterx
#103
Sajnos csak angol ny. (a honlapján pl.)
Szerintem sosem fogják magyarítani mert sok a szöveg, legfeljebb ígérgetni ahogy többnyire szokás...
#102
Hy!
van hozzá valami leirás vagy segitség?
Köcce!!

#101
Avon-ból pl. a darkpath skillel át tudsz teleportálni a kapun, így ki tudsz menni
a lootert meg le lehet vadászni, csak sokáig kell támadni, aztán egy idõ után nem tölti vissza az életerejét.
A mullog-os küldetés meg szerintem folytatódik még

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

McFrost
#100
vannak azért érdekes dolgok:
-ki kellene végeznem pár prérifarkast Avonban , de nem tok kimenni a kapun
-Mullog bányájából kell kimentenem egy nõt , de az ég világon nincs ott senki
-van egy looter nevû fószer , nem tom levadászni....

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Faterx
#99
Szerintem elég a 4 kezdõ kari, after tuningolás tárháza mint egy igazi RPG-ben. Mondjuk a Diablóval nem tudom mér' vetik össze!?
Faterx
#98
Inkább csak go go<#nevetes1>
McFrost
#97
akkor gogo😊

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

Faterx
#96
Ez egy méltatlanul mellõzött játék. Kár érte...
#95
A területen van egy elhagyott település és ott van egy bányász. Beszélj vele és ad egy feladatot, amit ha telejsítesz mûködni fog a felvonó.

Asus P5K, E8400, 8GB DDR2, HD6670, BENQ G920WL

McFrost
#94
nem mûködik a szerkezet , ezért az egész víz alatt van , gyere vissza késõbb

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

#93
Elakadtam, és az lenne a kérdésem, hogy ennél a küldetésnél, mit kell csinálni ?

persil
#92
(közben leszedtem a teljeset)

Kösz, megoldódott a probléma😊
Mondjuk fura volt, mert bóklásztam az akadémián, erre kiírta, hogy checkpoint ok, akkor utána már mûködött a teleport.(elõtte ha ráálltam akkor nem csinált semmit, nem hozta be a "fõtérképet" )

Szigorú vagyok, de igazságtalan... Már ötvenezerszer megmondtam, hogy ne túlozz!

McFrost
#91
Avon városában van , a quest book jobb alján ott van , h a feladat meik térképen van

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

persil
#90
Hali!

Segítsen valaki mert agyvérzést kapok 😄
A demoban akadtam el.... jó mi? xD
Az van, hogy egy Eric nevû csókával kéne beszélnem a quest book szerint, aki történetesen nincsen rajta a térképen... Nah ilyenkor mi a teendõ?

Szigorú vagyok, de igazságtalan... Már ötvenezerszer megmondtam, hogy ne túlozz!

#89
köszönöm a válaszokat, reggel kipróbálom

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

#88
Elég összetett a rendszer, biztos több dologra is kihat, de a küldetésekre, illetve a különbözõ karakterek reakcióira biztosan.

#87
Nekem is lenne egy kérdésem: mi a különbség az induló jellemek között. Mit befolyásolnak?

#86
És mit szólnál a Dark Path skill használatához. Sokkal egyszerübb átteleportálni, mint kaput keresgélni...

#85
Van nyitott kapu, de tényleg elég nehéz megtalálni. Valahol az északi részen van és csak egy kis résnyire van nyitva. Nézz mégegyszer körül!

Az élet egy elég szar játék de kurva jó a grafikája.

McFrost
#84
teleportálni kell:
3 helyre lehet:
-északra
-az akadémiához
-bánya vidék

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

#83
Lehet, hogy láma kérdés de Avon-ból hogy tudok kimenni? Nincs egy nyitott kapu sem, már körbe mentem a fal mentén és sehol sem tudok kimenni. Pedig le kéne vadásznom néhány coyote-ot.

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

#82
Na, start menü\futtatás-ból érdekes módon fölrakta.

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

#81
Engem szivat ez a játék. Most meg indítanám a telepítést és most meg azt írja ki, hogy "this program must be run on windows NT(!). De legalább az új deamon toolst sikerült feltenni.

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

#80
Már van 30 spell p. a varázslatokra és mindíg csak eggyet lehet felyleszteni.
#79
Hogyan tudom a spell pontjaimat elkölteni?
#78
Hali ha valakit érdekel itt le lehet szedni a crack-et hozzá
http://jaedenargold.com/gbw/files/DawnOfMagicv1.0NoDVDFixedexeEng.rar

AMD Athlon64 X2 DualCore6000+, 4x1GB DDR2 800mhz, Gainward Nvidia GeForce 9600GT 512MB PCI-E, ASUS M2N-E SLI Alaplap / Hewlett Packard Pavilion dv5-1180eh

McFrost
#77
Eljutottam a bánya térképre , itt 10 kõkutya prémjét kell összegyûjteni.
Na itt már komolyodik a játék kicsit , goblinoktól hemzseg a terület😊
Közelharcra és "távolsági" varázslatra gyúrok , eddig mûködik.
A grafika szépen megvan csinálva , maximálisan élvezhetõ a játék!

"A 2. gól, az meg egy rossz hazaadást lelestem, aztán bevertem a sarokba, ahogy kell!" Kiss Tamás a 2011.07.21. EL: Tromsö- Paks 0-3 meccs után www.youtube.com/watch?v=Fljmh80MY-8

#76
ITT nézted már?

Az élet egy elég szar játék de kurva jó a grafikája.

#75
Sziasztok!

Nekem meghülyült a deamon toolsom. Föl akartam telepíteni az újat de állandóan azt írja ki, hogy "you must reboot after previous operation". Már jó párszor újraindítottam, de mindig ezt írja ki. Sõt a régebbit le sem tudom uninstallálni mert akkor ugyanezt írja. Valami ötlet?

Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led

Kmarha
#74
na kösz, a stréberfejû az hasonlít rám ! 😄 (csak nem olyan testes mint én 😄 meg neki kerek szemüvege van nekem meg hosszúkás)

Ennek az oldalnak, üzemeltetés és moderálás hiányában befellegzett. Amíg ez nordan és hasonszőrű társainak a játékszere marad, addig én itt végeztem, nem idegesítem magam.

#73
na, már nekem is megvan... érdekes game, kicsit abnormális, de azért jó 😄 Mondjuk a karaktereket jobban is megválogathatták volna... Van egy kövér nõ, egy vén szerzetes ipse, egy cigánylány, és egy stréberfejû fickó. De ezek közül talán még a stréberfejû a legjobb 😊
#72
Helló! Csak azt szeretném megkérdezni, hogy mért nem tudok egy varázslatra több pontot rakni egynél? Igaz még csak 5-ös szintû vagyok ( most kezdtem játszani vele)
#71
a templomokban lehet tekercseket venni

Vaxi
#70
Avonban az egyik templomban a sötét papoktól.

Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál, bicajozz, hogy el ne hízzál.

#69
Újratöltve <#nyes>