568
Comodo Antivirus
  • zvaragabor
    #88
    "Tavasz vége-nyár eleje"
    De ne legyen igazam. :)
  • zvaragabor
    #87
    A tűzfal már 2007 novebere óta végleges. ;)
    Az antivírus még mindíg csak készül. Annyi előrelépés már van, hogy a v.3-as tűzfalukba nem régen egy frissítés alkalmával belerakták a v.3-as antivírus keresőmotorját. Ennek főleg 3 oka volt, egyik, hogy elősegítsék a Defense+ modult, mégpedig úgy, hogy a program számára még ismeretlen exe-ket a kereső előbb lecsekkolja, majd csak az után lehet akciókat rajta végrehajtani. Másik, hogy mikor telepíted, akkor előtte lecsekkolhatod a merevlemezt, hogy még kisebb legyen az esélye annak, hogy fertőzött rendszerre telepíted, és ez által a Defense+ nehogy betanulja a kártevő természetét a tanulóidő alatt. Harmadik, meg hogy mivel egy újratervezett motorról van szó, így jelenleg csak a tűzfal architektúrája nyújtja a megfelelő környezetet a futtatásához. Jelen pillanatban nem tudom, hogy mit csinálnak, meddig, miért, a fejlesztők nagyon titkolóznak. Az antivírus legutóbbi verziója még mindig az, ami eddig is, javítás sem jött hozzá egy jóideje, gondolom azzal már nem törődnek tovább, a hármasra koncentrálnak. Persze frissítés ugyan úgy jön még hozzá. Nem tudok semmit a következő béta(valószínűleg már hármas verzió) kiadásának idejéről, szerintem még arrébb lesz sajnos. Tavasz vége-nyár eleje...nem tudom.
  • Gundark
    #86
    Nos Zvara úr :) Január elmúlt lassan a február is :) Van valami híred a véglegesről antivirusról? Vagy esetleg a végleges tűzfalról? :)
  • bmate0007
    #85
    már nem azért, de sztem fog csinálni a comodo egy internet securityt. ;-)
  • overlocker
    #84
    EZ LOL full inygé IS lenne asszem az össze cég csődb menne...
  • bmate0007
    #83
    ez tök kiraa.xDxD
  • bmate0007
    #82
  • zvaragabor
    #81
    Hehhh, hát ez lol. :D
  • specialista
    #80

    Comodo Internet Security
  • zvaragabor
    #79
    A Comodo Antivirus az béta, még annak ellenére is, hogy áttervezés alatt áll, és új felületet is kap. :D

    Ez meg egy hamisítvány, én kreáltam a tűzfal nyitóképe alapján. :)
  • bmate0007
    #78
    ez vmi alpha? xD
  • zvaragabor
    #77
    Oké, ha már szenvedtem vele, akkor ide is beszúrom:D :
  • Gundark
    #76
    Köszi. Akkor ismét csak várakozunk :)
  • zvaragabor
    #75
    Még mindíg nem tudni semmit sajnos. Még a tűzfallal bíbelődnek, ki kell javítaniuk a fennálló hibákat. Biztos vagyok benne, hogy a következő verzió is még csak béta lesz. Ha jól megy minden, akkor is csak január elejére/közepére datálnám.
  • Gundark
    #74
    Nos urak, hol tart a projekt? Mikor lesz valami rendesen használható változat?
  • bmate0007
    #73
    Már épp ideje volt. :)
  • zvaragabor
    #72
    Igazad van, én bocsi. :)
    "Nem sokkal a tűzfal debütálása után, jövőhéten, egy új kiadáson(antivírus) dolgozunk majd."
  • patiang
    #71
    Te tudsz angolul, sőt talán én is, de rajtunk kívül rengetegen nem.
    Bocsi.
  • zvaragabor
    #70
    Fejlesztő nyilatkozta:
    "we are working on a new release shortly after the firewall launch due next week.
    "
  • zvaragabor
    #69
    Az is lesz. De az meg mégannyira odébb lesz.
  • bmate0007
    #68
    Akkor már miért nem Internet Securityt készítenek?
  • bmate0007
    #67
    "lehet, hogy beleintegrálják a BOClean-t. Vagy csak az adatbázisát."Az akkor elég yoooo lesz.
  • zvaragabor
    #66
    Még jó soká. Pár hónap szerintem biztos. Jövő február környékén talán már. De igazából senki sem tudja, még a fejlszetők sem tudnak konkrétabb időpontot mondani.
    Jelenleg a tűzfallal foglalkoznak leginkább, abból szerintem egy véglegeset szeretnének már kidobni, és aztán jobban ráállnak az antivírusra. Újratervezik a motort, a jelenlegi béte elképesztően sok hibát produkál, és nagyon fogja a gépet, és lehet, hogy beleintegrálják a BOClean-t. Vagy csak az adatbázisát.
  • slime001
    #65
    Valaki nem tudja mikor adják ki?
  • bmate0007
    #64
  • zvaragabor
    #63
    Ha nem írhat felül fájlokat, vagy nem módosíthat ezt-azt, akkor hogy akarjon futni? :)
  • bmate0007
    #62
    Értem.
  • zvaragabor
    #61
    A malware által végzett módsításokat.
  • zvaragabor
    #60
    A sok kérdezés szintén csak a HIPS miatt van.
  • bmate0007
    #59
    "Host Intrusion Detection blocks malware before it can run"
    xD
    Most akkor mi? Mert ezt a Comodo hivatalos oldalján mondták.
  • zvaragabor
    #58
    "De az nem a kémprogram-irtókhoz kapcsolódik?"
    Nem. A HIPS csak figyelemmel kíséri a rendszermódosításokat, és riaszt, ha valami módosulni, vagy módosítani akar.
  • bmate0007
    #57
    Jaja. Meg olyan, mint a tűzfaljuk. Irtó sokat kérdez, de nagyon hasznos tud lenni. A HIPS is tök király benne. :D De az nem a kémprogram-irtókhoz kapcsolódik?
  • zvaragabor
    #56
    Én is várom már. Már csak azért is, mert ezt fogom használni állandóra. Véglegesen. Lehetőleg minél hosszabb ideig(évek).
    Remélem a következő béta már stabilabb lesz. Elvileg újraírják a programkódot. Elég sok hibája van a jelenlegi bétának, nem valami stabil, sok kékhalált okoz. És nagy a rendszerigénye.
  • bmate0007
    #55
    Én személy szerint már nagyon várom a végleges verzsönt..:D Sztem nagyon jó lesz. Hogyha olyan lesz, mint amilyennek írták, akkor be fogja magát küzdeni a király vírus irtók közé.
  • bmate0007
    #54
    Hmm...
  • zvaragabor
    #53
    Kis érdekesség:
    Trustix Antivirus(virus scan menü) <---> Comodo Antivirus(virus scan menü)

    Trustix Antivirus(settings menü) <---> Comodo Antivirus(settings menü)

    Magyarul a Comodo Antivirus Trustix Antuivirusként kezdte.
  • Gundark
    #52
    Akkor várakozom türelemmel. Köszi :)
  • zvaragabor
    #51
    Még most is béta. A következő bétát október közepére mondták, de ez nem hivatalos jikelentés volt. RC, vagy végleges verzió még arrébb lesz, szerintem még kidobnak 1-2 bétát. A végleges kiadását én december előttre nem igazán tippelem.
    Jelen állapotában még egyáltalán nem ajánlom használatra, még sok kékhalált tud okozni, és még számos hibája van. Adatbázisa is elég kicsi még, nem sokkal több, mint 260ezres.
    Én szerintem a következő béta nagy javulást fog mutatni stabilitás tekintetében.
  • Gundark
    #50
    Üdv Urak!

    Hogy áll most ez a komodó antivír projekt? Mennyire hatékony a jelen állapotában?
  • zvaragabor
    #49
    Kiadtak egy programfrissítést, 2.0.17.58-as az új verzió. Ez csak egy jelentősebb hibát javít ki, semmi új dolog, vagy hosszúlistás javítás. De legalább egyre közelebb van a végleges. :)