Munka óceánjárókon

← ElőzőOldal 3 / 3

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Sir Quno Jedi
#21
Nekem volt kint jóbarátom. Majndem perfektül beszél angolul és jóképû, jókondiban lévõ, türelmes gyerek (mi csak vánbdámnak csúfoljuk :D), de õ sem bírta még az elsõ turnust sem ki. Borzasztó körülmények között kell dolgozni, bezárva a hajó gyomrába (ami jópár szinttel a vízszint alatt van). Olyan kabinokban alszanak, ahol 6 órát alszol, elõtte-utánna van 1-1 órád rendbetenni magdat, aztán megint meló egész nap. És nincs lazsa, mert az ágyadban már más szerencsétlen alszik, amint jön a te szolid, így váltják három turnusban egymást a rabok, 2 emletes ágyas, szûk kabinokban. Párhetente/havonta néha jár egy kimenõnap, de ezt könnyen elbukhatod és a hajó fedélzetére nem mehetsz a vendégek közé (sõt amúgysem keveredhetsz velük semmilyen szinten, te csak rabszolga vagy), csak kikötõben mehetsz ki, ha szerencséd van, de ez is ritka. Legkisebb hiba és repülhetsz, term. saját költségedre és a pénzt sem úgy kapod meg. Aki már akár segédpincérré fel akarja küzdeni magát feketemosogatóból/takarítóból, az már több turnust/évadot megélt a cégnél, hiba nélkül és a "felettesei" ajánlásával juthat feljebb, ha jól nyalt/szuperül szolgált. Mondanom sem kell ez sem leányálom. ÉS ez így megy tovább a legtetejéig, ahol már képzett rabszolgának számítasz és te ugráltatod a többi rabot, ámde a felelõsség is a tiéd.

Én semmiképpen sem tartom számomra ezt lehetõségnek. DE van aki bírja.

I7-4790K, ASUS SABERTOOTH Z97 MARK2, 16GB DDR3, ASUS STRIX GTX970 4GB 2xSLI, Samsung 256GB SSD 840 Pro MLC, 10.5TB HDD, Dell U2711H (2560x1440), CM Stryker, Scythe Mugen 3

bertino
#20
én kipróbálnám egyedül is, ha vágom eléggé a nyelvet
persze ezt ugy mondom, hogy pontosan gõzöm sincs milyen lehet :)
de azért bevállalnám

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

tigeroo
#19
hát nemtom, messze is van, satöbbi..max. pár ismerõssel/haverral bírnám ki...de ugy, hogy senkit nem ismerek hát tuti hamar elvéreznék
whiskeyman
#18
hát benne van a pakliban, hogy kikészülsz, de átlag havi 500.000 Ft-ért sztem ki lehet bírni

٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿

tigeroo
#17
na, a teszkóban nemis hagynám magam alázni...

nyáron amugy én egy közeli (~16km innen) konzervgyárba akarok menni...20nap (~1hónap), 70,000Ft napi 8 óra...

amugy én nem mennék...mire kiérsz a "munkádhoz" egy csomó pénzzel leszel minuszban...ha pedig az elején kikészülsz és fizu nélkül haza is akarsz jönni akkor bukta
bertino
#16
az aláírásod meg lol :DDDDDDDDDDDDDDd

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

bigfoot
#15
persze vkik nem bírják,de sztem ez természetes,vkik 1 hónap tescozás után is kikészülnének:)

bertino
#14
így kellene mindenkinek csinálnia
ha mindenkinek lenne rá lehetõsége...

Metallica. Csakis. Amig ki nem halnak. Easyrider öcsém, easyrider!

#13
van 1-2 ismerõsöm akik 1-2évig kinn voltak és iszonyat megszedték magukat és abból a pénzbõl megtudták alapozni ugymond a jovõjüket...

whiskeyman
#12
Na ja. Szinte semmi költséged nincs a munkád alatt...

٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿

Muki100
#11
Szerintem ha elég szerencsés és kemény legény vagy akkor egy ilyennel nagyon megalapozhatod a jövõdet. Még sose gondolkoztam ilyenen, de nem is hülyeség.
VV2 Laci is ilyenen dolgozott, aztán nyitott egy pizzériát, nem rossz.

\"Várunk helyén k?halom, árnyékban h?vös hajnalon, Egy elhagyott tartományról álmodom\"

#10
én tervezem,hogy érettségi után kimenjek

Felsõfokú angol meg középfokú francia már elég sztem. Keresel havi 1000$-t,megy mondjuk kapsz 500$ borravalot. Havi 1500. Mondjuk ebbol elteszel egy havi ezrest,mert élni is kell :)

Egy év alatt marad 12000$od,ami átszámítva ~2.5M ft

whiskeyman
#9
azért elég nehéz megkeresni itthon 500 dollárt (91000 Ft-ot) kezdõ munkavállalóként..fizetned kell az albérletet, rezsit, kaját...ott meg? semmit...

٩(̾●̮̮̃̾̃̾)۶ CefreTeam™ ๏̯͡๏﴿

Brolly
#8
"E személyzet alapfizetése alacsony, mivel a kereset nagyobb részét a borravaló teszi ki."
Én azthitttem hogy ez az alapfizetés.

\"Kokain inhalációt követõen a V1-V2 elvezetésekben inkomplett jobbszár-blokkra emlékeztetõ terminális pozitivitás, valamint több mm-es ívelt ST-eleváció lépett fel\"

Darkon
#7
Ezeket a bereket tolunk nyugatabbra barhol megkapod ugyanilyen pozicioba. Nekem eleg sok ismerosom dolgozik,dolgozott hajon volt olyan aki kikeszult teljesen. Bezartsag, nagyfoku hierarchia, teli sutyerak igenytelen nepseggel (indiai,filippiok,romanok stb). Arra jo hogy kis penzt osszekaparj de szerintem ez nem elet.

Born to win

schrank
#6
félévente leszel otthon 500 dodót meg itt is meg lehet keresni röhögve bejelentve ha nem vagy anyanyelvi szinten beszélõ dögös szuka vagy tomkrúz akkor ne is álmodjál 1000$-nál többrõl <#ravasz1>

schrank[HUN] \"kiakirály\" \"jobb ha az okos hülyéskedik mint ha a ....\"

whiskeyman
#5
napi 12-14 óra meló

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

miilann
#4
két felsõfokú nyelvvizsga alap..

||| HALA MADRID!!! ||| GOOO ALONSOOO GOOO!!! ||| FLY EAGLES FLY!!! |||

Brolly
#3
Huh naon komolyak a fizetések, kíváncsi vok milyenek az a "kemény munkák". De lehet hogy inkább odamennék mint ki a szõlõbe.

\"Kokain inhalációt követõen a V1-V2 elvezetésekben inkomplett jobbszár-blokkra emlékeztetõ terminális pozitivitás, valamint több mm-es ívelt ST-eleváció lépett fel\"

Makee
#2
500 dodó, muhaha ez még viccnek is rossz.

Ha letöltesz, a terroristák gyõznek!!4

whiskeyman
#1
Üdvözlet!

Azért nyitottam a topikot (keresõ használatával), hogy véleményeket, infókat gyûjtsek az ilyen munkáról.
Volt-e valaki vagy közeli ismerõse, aki ilyen óceánjáró hajón dolgozott?
A bátyám ötlete volt, hogy menjek hajóra dolgozni, meg is tetszett nekem is. Csak a kérdés, hogy megéri-e?
A munkabér nem olyan rossz, persze, ha van elég tapasztalat és nyelvtudás...
A keresetük havonta (USA dollárban) kb:
pincér $2500 - $4000
segédpincér $1500 - $3000
bárpincér $1000 - $2500
barman $1500 - $3000

természetesen +borravaló

A kevésbé tapasztalt, gyenge nyelvtudással rendelkezõ munkavállalók bére : 350 - 500 USD.
A kikötõbe saját költségen kell utazni. A legtöbb hajó az USA-ból indul

Úti cél : Amerika - USA, Alaszka, Karibik, Bermudák, Mexiko
Csendes óceán partvidéke - Tahiti, Húsvét szigetek
Afrika - Dél Afrika, Egyptom, Seyschell szigetek
Európa - Földközi tenger, Balti tenger, Északi tenger, Norvég fjordoktól egészen Spitzbergig.

bõvebben itt

Várom a véleményeket!

ha van ilyen topik vagy nem kívánt, akkor close

&#1641;(&#830;&#9679;&#814;&#814;&#771;&#830;&#771;&#830;)&#1782; CefreTeam&#8482; &#3663;&#865;&#815;&#3663;&#64831;

← ElőzőOldal 3 / 3