Paris Hilton
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Msi 915P Neo2 v2, Intel Pentium 4 3ghz, Asus EAX550, 512mb ddr2 ram
Sash!-nek nagyon kellene a reklám, viszont eddig igényesebb arcokkal zenélt
mondjuk azt se tudom amerikai célközönség mennyire fogadná be az elektronikus zenét
majd kiderül mi lesz 😊

Az elkényeztetett lányt egyébként több vezetõ amerikai napilap is egyenesen hazugnak nevezi az interjúban elhangzottak miatt.
Kirepült a kalitkába zárt madárka és máris azt hiszi, övé a világ. Lehet, hogy Paris Hilton azt képzeli magáról, hogy megváltozott, de úgy látszik, a Bibliát mégsem úgy forgatta, ahogyan kellett volna, de nem kizárt, hogy csak a hét fõ bûn kerülte el a figyelmét.
A szõkeség ugyanis a kapzsiság csapdájába esett, mivel az ingyenesnek kikiáltott Larry King által készített interjúért utólag 1 millió dollárt kért.
Nagyon jól koreografált válaszokkal érkezett a CNN stúdiójába, de Larry Kingnek mégis sikerült sarokba szorítania.
„Melyik a kedvenc idézeted a Bibliából?” – kérdezte a sokat megélt, ravasz mûsorvezetõ, amikor Paris arról kezdett beszélni, mennyi mindent köszönhetett a szentírásnak. Néhány, hosszú másodperces hallgatás, és jegyzeteiben való kutatás után sem tudott válaszolni erre a kérdésre.
A beszélgetésben felfedte, mi volt a legtraumásabb pillanata a börtön falai között: „az, hogy a motozás miatt meztelenre kellett vetkõznöm”. Egyes amerikai napilapok szerint ez is olyan „õszintének”, és „igaznak” hangzik, mint amikor azt állította, soha az életében nem ivott egyszerre sok alkoholt és nem élt drogokkal.
Ramadamammy rapidrandi
Ramadamammy rapidrandi
\"You are fucking crazy people!\"
"Egésségügyi" okokra hivatkozva kiengedték, igy a fenmaradó "büntetését" már otthonában töltheti le...
Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.
\"meg fog azoknak a száma növekedni, akik bár minden rátermettség nélkül úgy érzik, hogy a nemzet vezéri szolgálatába kell állítaniuk \"halhatatlan\" erejüket\" Mein Kampf, Adolf Hitler
"Paris Hilton június 5-én vonul be letölteni a rá kiszabott ittas vezetés miatti börtönbüntetést. A sztárnak már van cellatársa aki már nagyon várja hogy megismerhesse a botrányairól elhíresült szállodaörökösnõt. Az amerikai hatóságok kiválasztották már Paris cellatársát, aki már bent is van a börtönben, õ gondatlan vezetésért üli le a büntetését. A kiválasztásánál fontos szempont volt a diszkréció hiszen az újságírók és a riporterek milliókat fognak felajánlani miután kijön a börtönbõl a titokzatos hölgyemény hogy nyilatkozzon milyen volt Parissal raboskodni.
A börtön munkatársait is fokozott ellenõrzés alá vonják még a "celebrab" bent tartózkodik. Szeretnék elkerülni ugyanis azt,hogy paparazzi fotók és szaftos pletykák kerüljenek napvilágra még Paris bent van. A börtönben dolgozók nem nyilatkozhatnak nem fotózhatnak mert elbocsátás várja õket. Ennyit meg talán Paris sem ér meg. Kíváncsian várjuk mik lesznek a fejlemények börtönügyben."

Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.
Carmen25
ezt véletlen találtam:
"A pletykák szerint Paris Hilton a napokban újabb hódítást könyvelhet maganának. A hírek szerint összejött Britney volt férjével Kevin Federline-nal!"
Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.
Magyarország eddig a szakadék szélén állt, de most tettünk előre egy lépést! *PETERBILT; KENWORTH; FREIGHTLINER; VOLVO; SCANIA;*
Magyarország eddig a szakadék szélén állt, de most tettünk előre egy lépést! *PETERBILT; KENWORTH; FREIGHTLINER; VOLVO; SCANIA;*
\"Adding power makes you faster on the straights. Subtracting weight makes you faster everywhere.\"
Titeket az ilyen mondatok minõsitenek le, mondhatni #*@-k vagytok, de akkor meg ti kapjátok fel a vizet...
occó e cigi és lötty érdeklődni pmben
Az egyéniség kultuszának századát az a veszély fenyegeti, hogy nem lesznek többé igazi egyéniségei.
