52
A legújabb PS3-as FPS!
  • samsung123
    #52
    Igazából mindegy, de talán a másodikkal, most azt nyomom, jobban bennem vannak még a kiosztások stb...Hétvége oksa! Privátot írok vagy irhatzs pontosítani!
  • Bil Ur Sag
    #51
    Rendben, felveszlek. Hétvégén tudnánk visszatérni a játék részére. Melyik résszel szeretnél coop-ozni? :)
  • samsung123
    #50
    Johogy lenne! Vegyel fel psn-en.
  • Bil Ur Sag
    #49
    Szerintem az egyik legjobb exkluzív cím PS3-on. A harmadik részt most fogom majd pótolni, de az első kettő után bátran kijelenthetem, hogy régen szórakoztam annyira jól, mint ezzel a sorozattal. Két rész után nekem még mindig az első rész az ami viszi a pálmát. Nem mintha a kettő nem lenne jó, sőt! Ám az első hangulata, játékélménye, helyszínei, szvsz valami elképesztően egyedire sikerültek. Amikor kijött a játék a legtöbb szakértő lehúzta a grafikáját. Tény, hogy az akkori és főleg a mai szemmel technológia megvalósítását illetően a grafika terén nem volt kiemelkedő a maga nemében, de egy normális HD tévén nézve, így is bőven kényezteti a szemet. Láttunk már korábban csili-vili produktumokat, amelyek szinte lemásztak a képernyőről, de hangulatilag teljesen nullák voltak. Itt pedig ez a sötétes sárgás-barnás színvilág, az idegen objektumok belső része, az ellenfelek kidolgozása mind mind akkora hangulati plusszal bír, és kreatív oldalról tanúskodik, hogy az hihetetlen. A Fall Of Man számomra teljesen egyedi grafikával rendelkezik, amely lehet, hogy sok helyen puritán, de hangulatában viszi a pálmát. A végső Boss harc pedig all time kedvecem. A Resistance első 2 része nálam örök favorit. Itt az ideje, hogy a harmadik részt is bepótoljam. Apropó, ha lenne kedved coop mókához, írj bátran.
  • samsung123
    #48
    Végigtoltam, nem csalódtam sehol benne, el kell vonatkoztani a mai játékoktól, az értéket nézni a játéknak. Több járműves vezetést elfogadtam volna(levegőben pl) egyszerű játék de igazi régivágású.
    A második részt most kezdtem el, na az ég és föld már, de az egy másik stoy már..
  • samsung123
    #47
    Most kezdtem el vele játszani, mivel ne rég lett PS3-on bepótolni az exkluzívokat és ugye minden vicc új. Nagyon adja a játék, igazi OLD SCHOOL FPS! A graf nem érdekel pont jó, de hangulat a játékmechanika, rég éreztem ilyet! megvan a kettő is, de az még fóliában van, majd ha végigtoltam ezt akkor jön.
  • ballor
    #46
    nekem ez az első játékom a hármasra

    próbáltam egszer multiban, voltunk vagy 8-an, de term. nem éltem sokáig :)
    majd hátha lesz egy pár olyan ember, aki nem annyira zsilett, hogy elvegye a multitól a kedvem

    egyébként jó játék, nekem bejön
  • Gauge
    #45
    Re!

    Én most próbáltam ki ezt a játékot egy havernál és rendkívűl tetszett. A sztori szerintem egész jó, talán kicsit kötött, de én még így is nagyon élveztem.
  • Rena11
    #44
    halott a téma?
  • Rena11
    #43
    nah ezt jó tudni de azért lehetne már több játék rá
  • Since
    #42
    Igazából a multi része miatt érdemes megvenni...Ez a legjobb multis játék PS3-ra.
  • Rena11
    #41
    na emiatt nem vettem meg a játékot
  • Since
    #40
    Hát kötött a játékmenete, nem lehet nagyon eltévedni benne :-)
  • Rena11
    #39
    1 kérdés a game-el kapcsolatban mert csak a demóval nyomtam de nekem abból nagyon az jött le hogy arénákra van osztva a game vagyis leölöd az összes ellenfelet és akkor tovább mehetsz és ott megint bezárul a bejárható tér amíg le nem írtasz mindenkit.
    ez így van?
  • Rena11
    #38
    akik azt mondják hogy a ps3 nem hozott nagy változást gondolom mezei tv-n játszanak. vagy nem?
  • baggins
    #37
    Hát, egyelőre nincs PS3-ra warez, úgyhogy valószínűleg mindenki megvette. :)
  • csakszi
    #36
    Hali. Én tegnap láttam Kecskeméten egy műszaki áruház egyit plazma tv-jén a játékot, nagyon megfogott. Azt kérdezném, hogy aki már jácott vele az megvette eredetiben, vagy valahonnan esetleg le is lehet tölteni?:)
    Előre is köszöböm a segítségeteket
    Csakszi
  • baggins
    #35
    Ja, bocs, most látom, hogy 14 alatti vagy, ráadásul a játék "állítólag" rossz, így nincs harag. A korosztályod segít megállapítani, milyen buta is vagy.
  • baggins
    #34
    Most írhatnám, hogy hülye a nénikéd, de nem vagyok olyan paraszt, mint te. Az, hogy ízlésed nincs, és max. 5 percet játszottál a játékkal (valamint hogy egy nyüves mondatot nem zudsz leírni helyesen) kizárólag a te szellemi szegénységedet bizonyítja. Csak nem "igzbogzos" vagy?
  • gyuri12
    #33
    most bocs,de te hülye vagy?a konzoltörténelem egyik legjobb fps-e??!!
    állítólag,csakhogy tudd,nagyon középszerű lett,semmi extra benne.
  • Winz
    #32
    Igazad van.
    Hogy voltak képesek egy ilyen ótvar játékot piacra dobni mint a FNR3 ?
    Állítólag a Fifa street2-t is kiakarják dobni?
    Nekem az megvolt PS2-n,úgy eladtam mint a szél....az EA-nél bekaphattyák az összes f*****!
    Azért van fény az alagút végén,az Assasin creed elég erős lesz,meg a Brothers in Arms: Hell's Highway:ugral
  • dinomano
    #31
    Kezdetben talan nem... Vegulis ami nem volt nagyon PS1-en(amit mááá' végleg nem birt, az a GTA-tipusu game-ek)..Igaz, voltak probalkozasok PS1-en is, DRIVER2 pl... De hat a GTAIII megjelenes is 2001-2002 kb.; szoval a kezdeti idökben jött, de nem launchnal... :-P Igaz, a PS3-nak is be kell még indulnia, keves a jo game... de annyiban ncisn ok a csüggedesre; h. rakat jonak igerkezö game trailer-e van a neten...szoval varni kell 1 picit és beindul...
  • baggins
    #30
    Szerintem a PS-PS2 váltás nagyobb változást hozott, mint a mostani. De ez csak az én véleményem.
  • dinomano
    #29
    Szerintem egyaltalan nicsn mit csodalkozni..nem tudom, mikor "csatlakoztatok" be gamerközösségbe (vagyis miota jatszatok); de nem értem, h. miért képesek altalaban az emberek (nem szemelyeskedes, nem rolatok beszelek, altalanositok és ez egy észrevétel...) 4évnél hosszab ideig visszaemlekezni dolgokra... :-P Ugyanez volt PS1-PS2 valtasnal is, igazabol a nagy "next-genhüha" álleesés elmaradt; picit szebb effektekkel a game-ek maradtak uyganazok PS1-PS2 valtasnal... Azért az uccsó PS1-es game-ek majdnem elérték az indulo PS2 game-ek szinvonalat (felbont-ra+effektekre nem); de hat uyganez van most PS3-PS2-vel is...Pl. GoW2 majdnem PS3-as game-nek néz ki...
    Szóval az agyonhipe-olt next-gen marketing szöveg nem mindig igaz és nem kőőő elhinni... :-P
  • Winz
    #28
    A fejük buta kicsit,de a játék maga elég rulez.
    A Virtua tenis2 is metál volt annak idején.
  • Winz
    #27
    A tavaszi/nyári premierekről ki tud valamit,mik jönnek ki PS3-ra?
  • SlickAdam
    #26
    Hát nem tom, én letöltöttem a Virtua Tennis demóját és nem nagyon tetszett. Típikus csecsfejnek néznek ki benne a játékosok...
  • Winz
    #25
    Mivel a 100% a maximális,überf*sza,ebből következik,hogy a 70%=7 pont.
    A Virtua tenis majdnem tökéletes,és az F1 is nagyon jó lett.
    A FIFA09-től remélem lebabázok,örülnék ha az EA-nél komolyan vennék a fejlesztéseket.
  • SlickAdam
    #24
    Most a százalék mit jelöl? Hogy annyira vagy benne biztos, hogy szar vétel volt, vagy annyira jó? Mert az utóbbi esetében nézhetnéd úgy, hogy a max az 10 pont, ...
  • Winz
    #23
    Osztályoznék,kiderül mire nem kellett volna pénzt költenem:
    -Resistance 70%
    -FNR3 50%
    -Virtua tenis3 95%
    -F1 90%
    -Motorstorm 70%
    -Def Jam Icon 70%

    Hatból kettő bejött,vólt veszteség :(
  • Winz
    #22
    Elég ratyin néznek ki az ellenek a Resistancben,én aszondom a Black xarráveri ezt a gamát.
    Remélem a MOH:Airborn mán jó lesz >(
    Ennél már csak a FNR3 gázabb,az elég durva mikor robotszerűen összecsuklanak a KO-nál,kicsit többet várna az ember egy PS3 játéknál,de elig van különbség...de jó hogy nem adtam még el a PS2-t bázz.
  • dinomano
    #21
    joak banner...
  • Foxhound1980
    #20
    Nem lehet, csak joy.
  • testerlnx
    #19
    Ja, jó lett!
  • ballor
    #18
    talán lehetne banner:
  • HAF Rigel
    #17
    Itt is felteszem a kérdésem , Lehet a játékot bill + egér komboval játszani ? Mert öreg Pc ként nekem nem megy fps játék irányitása ps joyal.

    Választ előre is köszi .
  • baggins
    #16
    Ha érdekel róla egy teszt...
  • Slayerboy
    #15
    Ott a pont!
  • schrank
    #14
    jóvan nem vagyunk kíváncsiak hogy milyen varázslatot vagy képes bevetni hogy 47-es szintűvé válj
  • zola2000
    #13
    Én nem tudom de nekem még egy fps sem jött be, nem tudott hosszabb távon lekötni. Inkább a jrpg.