57
  • Tetsuo
    #57
    Nem csak azok a gazdasági és politikai rendszerek lehetségesek, amik már voltak, vagyis vannak újabb eddig ki nem próbált rendszerek is.
    A szivárványgazdaság pl egy a sok elmélet közül ami működhet, csak soha kormány v csak minisztérium esetleg 1 óriáscég :) nem állt mellé h ki lehessen próbálni, persze néhány tudós és alterglobalista próbálkozik mikrogazdaságokkal soxor sikerrel, amit a médiában nem közölnek természetesen..

    Ezeket a városokat, gazdaságokat nem úgy kell elképzelni, h mind1ikben van egy processzorgyár meg stb, hanem pl a ruhát és kaját megyeszinten állítják elő és Kínából meg Amerikából nem importálnak semmit. A feudalista rendszerből és a kommunizmusból is integrál 1 kicsit, a legmodernebb & legkörnyezetbarátabb technikát alkalmazva. A kutatások nagy része nem marketing területen folyna (mint ma), hanem értelmes fejlődést hozó kutatások lennének zömében, legalábbis erre törekedne a társadalom. Nem lenne a pénznek akkora hatalma mint ma, vagyis nem a bankok irányítanák a világot, hanem morális, erkölcsi (környezetóvó) megfontolás is létezne a gazdasági döntéseknél. Egy vállalatnak nem kell feltétlenül növekednie ahhoz h sikeres legyen, nem kell feltétlenül a minimálbért adnia a munkásainak és nem kell haszontalan termékeket eladnia..
    A tőzsdei lufik, a marketing és azon bellül a reklám nagyságrendekkel redukálódna az új rendszerben, hiszen már nem csakis a pénz irányít.

    Ha érdekel, küldök néhány könyvet ezzel kapcsolatban. Én csak olvasgatom ezeket, az eddig leírtak nem feltétlenül 1eznek más alterglobalisták véleményével. :)
    Nem tartom magamat környezetvédőnek, hiszen nem teszek szinte semmit a környezetemért, majdnem úgy pazarlok mint a szomszédom. :(
    De ezen szeretnék változtatni!
  • Tetsuo
    #56
    Yes, a szállítás óriási energiát emészt fel, a mai közlekedés x%-a (ami nagyon nagy szám) kiküszöbölhető lenne, ha az élelmiszseren kívül sok más (amúgy helyben gyártható) terméket készítenénk a régióban.
    Önellátó gazdaságok, a mai kor tudásával. Persze lenne néhány fontos dolog ami import v export lenne, de a legtöbb cucc helyben elkészíthető (különböző távolságokon bellül) v elvethető, mint az általad említett mobiltelefon.

    Az alterglobalisták a gazdasági globalizációt szeretnék másként látni, ami tartalmazza a te fogalmazásod szerinti politikai globalizációt. Ugyanis a mai kapitalista világrendben ez ugyanaz.

    A jelenlegi felmelegedés is a civilizációnk következménye, de a Föld élete során voltak ennél komolyabb globális hőmérsékletváltozások is. A bioszféra túlélte.
    A civilizációnknak vannak sokkal komolyabb következményei is, amit a Föld soha nem apasztalt és lehet h a bioszféra nem heveri ki.
    Ha a bioszférában katasztrófális változások vannak, akkor az emberi civilizációban is azok lesznek ez valószínű.

    Nem biztos h lehet sorrendbe tenni, de szvsz a legnagyobb jelenlegi probléma, a Túlnépesedés és a Pazarlás. Aminek szerves része a szállítás ill a feles közlekedés.
  • halgatyó
    #55
    Korábbi hozzászólásaimban (másutt) emlegettem, hogy a környezetvédőknek valahol, avilág zavaró hatásától mentes helyen () létre kellene hozniuk egy mintaállamot vagy mintavárost, magy mit, ahol bemutathatnák nekünk, hogyan kell megélni az ő elveik szerint.

    Akkor ilyesmire is gondoltam, de nem írtam le ennyire részletesen (így is nagyon hosszúakat írok) Emiatt sokan félreértettek, azt hiszem.

    Az alapprobléma az, hogy a napi sajtóbehatás, ami egy embert ér, az iszonyú tömegben tartalmaz egy rakás környeztevédelmi ihletésű blablát, hazugságot, irracionális hangulatkeltést.
    De EGYETLEN ÁRVA SORT sem képesek szentelni az előbbi kérdés tisztázására. A sok év alatt leírt sok tízezer oldalnyi sajtómocsok mellett egyetlen sornyi tiszta hang sem hallatszik.
  • halgatyó
    #54
    Hát, bocs.. már megint eleredt a kezem.. és a sok duma (51. és 52. hozzászólás) kimaradt a végéről alényeg.

    Szóval: én -- lehet hogy tévesen -- úgy gondolom, hogy a jelentős szállítási szükségletet is tartalmazó, munkamegosztáson és specializáción alapuló társadalom-gazdaságnak csak egyetlen ellentéte van:
    az önellátó kisparaszti gazdaságok laza halmaza.

    Ez pedig gazdaságilag a középkor termelési struktúrája.

    Félre nem érhteőség végett: "a legtöbb környezetvédő tudja" kifejezés NEM jelenti azt, hogy Te is környezetvédő vagy, csupán azt, hogy leírtál egy véleményt, ami nem szerepelt eddig. Akkor pedig le kellett írni. Vagyis csupán kérdezni szeretnék.

    Szerinted (és a "legtöbb környzetevédő" szerint:-)) van-e harmadik út?
    Vagyis ami nem az önellátó kisparaszti gazdaságok, és nem is a techniaki civilizációra jellemző, munkamegosztáson és specilaizáción alapuló termelés?
  • halgatyó
    #53
    hát igen

    Hátsó szándékkal írtam, amit most felfedek: kíváncsi voltam, hogy itt az SG-n van-e nő. Hát, nem nagyon... nem dőltek a tiltakozások
  • halgatyó
    #52
    A globalizmusról és az antiglobalizmusról: asszem itt összekeverednek dolgok, amiket pedig külön kéne választani. Énszerintem a globalizációnak 3 oldala van, amelyek hasznosságukat tekintve ég-és-föld.
    1.) A tudományos-technikai globalizáció. Ez teszi lehetővé a tudományos haladást is. Az, hogy a világ tudományos (és kisebb mértékben az alapkutatási jellegű technikai) eredményei elérhetőek a tudományos közvélemény számára.
    Én ezt pozitívnak tartom.
    2.) A gazdasági globalizáció. Ez már nem annyira egyértelműen jó dolog, de vannak jó (szükséges) oldalai is. Ez leginkább a nagyon bonyolult eszközök megfelelő sorozatú termeléséből adódik. Pl. egy NMR vagy egy CT berendezést nem fog előállítani az antiglobalista anyóka a kert végében.
    3.) A politikai globalizáció, ami gyk. az egypólusú világrendet jelenti, vagyis a korlátlan, VERSENYTÁRS NÉLKÜLI, ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen hatalmat.
    Én ettől leírhatatlanul iszonyodok, korábbi hozzászólásaim sokaságából ez kivehető.

    A fő problémát ott látom, hogy a korlátlan politikai hatalomra törekvők meglehetős sikerrel VISZIK FÉLRE a globalizáció ellenes mozgalmakat. Beépített emberekkel, háttér-tanácsadókkal, töméntelen pénzzel. Mindezek miatt a globalizáció ellenes mozgalmak nem egységesek, és a nagyobb anyagi erővel (több taggal) bírók sajnos pont nem jó irányba igyekeznek.
    Emiatt azok nem a politikai globalizáció ellen küzdenek igazi nagy erővel, hanem a tudományos-technikai ellen. Ez az én benyomásom.
  • halgatyó
    #51
    Ez különös gondolat.
    A szállítás probléma? Szerintem a gazdaság vérkeringése, de persze azt értem, hogy csökkenteni akarják. Ehhez azonban jóval több átalakítás kell a gazdaságon, mint csupán a helybentermelt élelmiszer.

    A szállítás a legalapvetőbb része a munkamegosztáson és specializáción alapuló társadalom-gazdaságnak.

    A sok alkatrészből álló, sokat tudó termék, amely az automatizált sorozatgyártás miatt elérhető árú, és milliós sorozatban készül.
    Most nem azokra a termékekre kell gondolni, amik esetleg feleslegesek (mondjuk pl. egy 6GHz processzorral működő mobiltelefon, amivel lehet villogni a haverok előtt)
    de számtalan sok termék van, amelyek nagyon is valós szükségletet elégítenek ki, és nagyon nagy mértékben emelik az életminőségünket (ésszerű teljesítményű számítógép, automata mosógép, hűtőszekrény, majd egyzer talán hőszivattyú is lesz a fűtéshez-hűtéshez-fürdéshez, egészségügyet szolgáló berendezések, stb.stb.)

    Valamit nagyon nem értek: miért nagyobb probléma a szállítás, mint a globális felmelegedés? Nem fordított a sorrend? Hmm..
  • Tetsuo
    #50
    Szvsz a legtöbb környezetvédő tudja, h a szállítás az 1ik legnagyobb problémánk, nagyobb mint a felmelegedés; ezért is harcolnak a lokális piacért, vagyis a helybengyártásért, helybentermesztésért. (és az értelmetlen, pazarló fogyasztás visszaszorításáért.)
    Őket hívják alterglobalistáknak, esetleg tévesen antiglobalistáknak.
  • Tetsuo
    #49
    Az AI nemigen változott. ;)
  • Cefet
    #48
    Ez a feleséges dolog jó duma!!!
  • halgatyó
    #47
    Korábban felvetődött egy csőposta-rendszer valahol, amely a bevásárlások megkönnyítését és a közlekedési szükségletek csökkentését szolgálná. Tulajdonképpen a vezetékes gáz, víz, villany, telefon, internet stb. lehettek a példák.

    Az ellenérvek: egy ilyen kiépítése sokba kerülne, sokáig tartana és korlátozott méretű tárgyak továbbítására lehet csak alkalmas.

    És itt a megoldás: a robot szolga, amely elmegy és elintézi az ügyeket. Bevásárol. Sorbaáll a postán. (egyáltalán: lesz akkor még posta?). Bemegy a hivatalba (lesz még hivatal?) ügyintézni.

    Talán egyszer még a feleségeket is helyettesíti. Fárasztó duma nélkül.
  • halgatyó
    #46
    Ha a közlekedési szükségletet a jelenleginek 10%-ára lehetne csökkenteni, akkor békávéra sem lenne szükség. Az a kevés autó (mondjuk hitelkártyával igénybevehető robot taxi) dugók nélkül, gyorsan elvinné azt a kevés embert, azokat is akik nem tudnak vezetni.

    Ha csak azok autókáznának, akiknek ez öröm, akkor majdnem üresek lennének Budapest utcái. Ezt csak az ál-környezetvédők nem értik, meg a saját zwsebre dolgozó önkurmányzati állatok, meg a fizetőparkolási cégek megalapítói. Asszem ők megtorpedóznák a robot-autó ötletét, mert akkor elmaradna a nagy zseton (lé).
  • NEXUS6
    #45
    Ha a városok lakosságának nagyrészét kitevő rengeteg irodai dolgozó, tanár értelmiségi, otthonról tudna dolgozni, hiszen számítógépe internete, telója van, az vajon mennyivel csökkentené a forgalmat? Nem tenné szükségtelenné hogy az autózás örömét (ami mondjuk most nincs) elbaltázzuk?
  • NEXUS6
    #44
    Tökre igazad van!
    Mi is a robot (pl a robot auto) egyáltalán?

    Helyváltotatásra képes, esetleg manipulátorokkal ellátott számítógép. Csakhogy ha minden számítógépesített és kommunikál egymással akkor valóban szükség van robotokra, arra hogy ezek olyan különállóak legyenek?

    Az 50-es években úgy képzelték, hogy azal javul a kommunikáció, hogy meg lehet e robotnak mondani, hogy hívja fel a szomszédot, vagy ő veszi fel a csörgő telefont.
    Arra senki nem gondolt, hogy ott lesz mindenkinél a mobil!
    Vagy azt képzelték, majd a robot elmegy bevásárolni. Ehhez képest neten megrendeled és a diszkont áruház szétteríti az árut, mert nem kell 20 titkárnő, meg 40 iratszekrény hogy rendszerezze a megrendeléseket mint akkor, csak egy számítógép.

    Egy ilyen szuperinteligens autó gyak azzal egyenértékű, mintha valaki felszáll valami tömegközlekedési eszközre, az is elmegy magától, meg lehet macerálni közben az utasokat, zenéthallgatni, videózni, újságot olvasni.
    Szal mire megcsinálják ezeket a kocsikat és kötelezővé is teszik addigra csak annyira lesz érdemes vezetni, mint "kombinézni".
    Ezért vagy nem fogják használni az emberek ezeket az extrákat az autójukban, vagy átszoknak a békávéra.
  • halgatyó
    #43
    Az persze várható, hogy a robotok óriási mértékben fogják átalakítani az életünket. Egyrészt a közlekedési szükségletek OKAIt fogják befolyásolni, ami úgy csökkenti majd az autóközlekedést, hogy ehhez nem kell dolgozók millióit erőszakkal a sz**ba tiporni, elvenni tőlük a mozgásszabadságukat...

    Másrészt gondoljunk a nyugdíj-alapok problémájára. Az elöregedő lakosságra, a túl kevés munkáskézre, a bevándorló milliókra, a társadalmi feszültségekre.
    Itt akkora volumenű átalakulásokat hozna magával a robotizálás, hogy belegondolni is alig tudok!
    Nem azzal kell foglalkozni, hogy bezzeg majd a robot betartja a sebességkorlátozásokat... broááááf
  • halgatyó
    #42
    Igen furcsák, JELENHEZRAGADOTTAK ezek a lehetséges alkalmazások, pl:

    "ilyenkor egyszerűen fogja magát a jármű, és visszarántja a kormányt"
    "A jövő otthoni robotjai...vezetik autónkat"

    Az fel sem vetődik bennük, hogy az autó használata nem luxus és élvezet, hanem gyk. létszükséglet. Nem olyan robotra van szükség, amely elvezeti az autómat, amikor elmegyek bevásárolni, hanem olyanra, amely elvégzi a bevásárlást (akár autó nélkül is, vagy sokkal kisebb járművel) amíg otthon ülök. Érdekes, hogy az autóellenes ál-környezetvédők soha sem teszik meg ezt a megjegyzést!

    "2030-ban már robotok fognak vezetni az autópályákon, ráadásul olyan biztonságban, amire az ember nem képes"

    Aha. És milyen gyorsan? Vajon MIÉRT NEM ÍGY irta: "olyan biztonságosan és olyan sebességgel, amire az ember nem képes"

    Ezek az automatikusan vezetett autók folyton felvetődnek és már a tököm tele van azzal az autóellenes fos-hozzáállással, amit ezek becsempésznek a robotok ÜRÜGYÉN. Hogy majd a robot figyelembe veszi ám a sebességkorlátozó táblákat, meg a többi hasonló szart, az építkezések után évekig kintfelejtett 40-es táblákat is. Ja.

    Én meg olyan robotot építenék legszívesebben, amely megkeresi azt a KÖZLEKEDÉSSZERVEZŐ ROHADÉKOT, aki a felesleges korlátozást elrendelte, és a saját korlátozó tábláján veri szért az ipse fejét!
  • halgatyó
    #41
    2030-ban kilőhetetlen szemű robotok fognak tüntetni az országgyűlés előtt, akiket robot rendőrők fognak kardlapozni, hogy a parlamentben ülő robot képviselők érzékeny fülének ne kelljen a kinti mormogást hallgatniuk
  • halgatyó
    #40
    "A Matsushita és a Toyota már kifejlesztettek olyan robotokat, melyek tudnak beszélni, lépcsőn felfelé menni, futni, trombitálni vagy táncolni - akár egyszerre is."

    A Mitsubishi pedig most fejleszti az olyan robotot, amely a szomszéd táncoló és trombitáló robotját miszlikbe aprítja!
  • uniu
    #39
    "Arról nem is beszélve, hogy rénszarvas esetén frontálisan ütközve nem sok bajod lenne."
    Ahol regen laktam, ott sok vad elt, koztuk ozek is. Egy ilyen balesetnel kovetkezo a koreografia: Az allat raesik a motorhaztetore es becsuszik az UTASTERBE, a szelvedovel 1utt. Az oz max 50-70 kilo, ezt meg tul lehet elni, de 1 szarvas mar tutti halalos. Masik moka amikor a serult allat menekulni probal az utasterbol es ezaltal osszerugdossa/megsebesiti a bent uloket.
  • sathinel
    #38
    A repülő is lezuhanhat mégsem zuhan le mind. Valsz itt is lessz gond. De pont a kétkedők fejlesztik az ipart, hisz az ő elvárásaiknak ha megfelelnek akkor meg fogják venni.

    100 évet soknak tartom. nézd meg mi van ma és mi volt 20 éve:D
  • chz78
    #37
    És a kátyúkat is kerülgetni fogja?
  • Tetsuo
    #36
    Szvsz kb 100év múlva terjed el, de itt EU-ban úgy 500év múlva szavazzák meg az idevonatkozó törvényeket..
  • joebacsi
    #35
    hmm...vajon miért nem csodálkozom azon, hogy mindegyik eléggé töri az angolt? :)
  • alien47
    #34
    skynet meg mar keszen van.
  • zsolltikka
    #33
    Arra leszek kiváncsi, hoy fogja detektálni a közúti táblákat, a lámpákat, a pályán 240-el közeledő A8-ast. Sok dolguk van még a srácoknak, az intelnek, a touaregnek, mer má alig várom, hogy megtehessem első robotokátviszikahatalmasos hozzászólásomat.
  • lee56
    #32
    Igenám, biztonság, kevesebb baleset, szépésjól hangzik, de mivan ha valami hiba csuszik a rencerbe, mert ahogy az emberek, a masinák is hibáznak néha bezony, itt egy jó példa :)
  • Sanyix
    #31
    KITT maradj a kocsiban! :)
  • NEXUS6
    #30
    "2030-ban már robotok fognak vezetni az autópályákon, ráadásul olyan biztonságban, amire az ember nem képes"

    Ha jól emléxem 20 évvel ezelött is ezt mondták, 2000-es dátummal!;)))
  • Cefet
    #29
    Lehet örülni, vagy ellenkezni, de valószinüleg ez lesz. Nem is soká...
    Autóknál ez nem nagy szám, tényleg csak a kényelmet szolgálja, de gondoljátok tovább:
    repülőt, helikoptert már nem mindenki tudna vezetni. Én optimista vagyok. Szerintem már nem sokáig járunk autóval. (Ha addig agyon nem üt egy [URL=http://www.sg.hu/cikkek/50512/elstartolt_az_eszaki_feny_megfigyelo_kuldetes]"sarki fény"[/URL]... izé... egy meteor. :))
    Sajnos egy átlagember (mint én is ) segítség nélkül (pl. starwars) el sem tudja képzelni, hogy mi lesz néhány évtized mulva, mire lesz képes az ember. Az 1900-as évek elején nemigen értették volna, ha arról mesélek, hogy lan-on hogy nyomom a Battlefiel2-t...
    Remélem élek még egy kicsit, hogy lássak egy-két csodát.
    De, ha nem, hát egye fene láttam így is eleget.
  • kigyi
    #28
    Hát az a helyzet, hogy nem bírnám ki én szeretek csapatni amikor kedvem tartja nem bírnám, ha egy robot irányítana :D
    Azt meg mégugysem ha sok robot tenné ugyanezt az úton én nem bízom bennük (informatikus vagyok :D )
  • sathinel
    #27
    Mint írtam a kocsik észreveszik a többi autót nem azért mert kkomunikálnak hanem mert látják a másikat. A robotrepülőgépeknél is sikerült megoldani hogy ha valami az útjukba esik akkor változtassanak az útvonalon . És ha azt nézed hogy végignézi a lehetőségeket és mérlegel mi jár kevesebb sérüléssel és minderre reagálni is tud mert gép, akkor már nem is rossz. A katonaságnak sem kéne valami amit ha beszerelnek egy több millás tankba akkor azok dodgemeznek.
  • kigyi
    #26
    Na igen ehhez csak annyit fűznék hozzá pl. a robotizált autókhoz viszonyítva a dolgokat az ok, hogy esetleg a robotok majd tájékoztatják egymást, hogy mit fognak csinálni, de majd egy antik trabi berongyol közéjük akkor mi lesz? Ez kész katasztrófa az még ok, hogy van olyan elektronika ami kiválasztja a parkolóhelyet és le is parkol ez jó is lehet olyanoknak akik nem tudnak parkolni és itt most nemcsak a szöszikre gondolok :D
  • sathinel
    #25
    ja itt az is:
    http://en.wikipedia.org/wiki/Pyramid_City
  • sathinel
    #24
    http://en.wikipedia.org/wiki/Sky_City_1000

    De egy teljes discovery film foglalkozott a témával. + van egy tervük hogy vízre építsenek egy piramist amiben több felhőkarcoló lenne. A vízből(hullámok) és algák által termelt hidrogénnel+szélerőművekkel akarnak energiát nyerni.
  • eax
    #23
    apánban a felhővárosnál is gondolkodnak inteligens szállító járművekről(ezek már nem igazán autók) ahol bemondod hová akarsz menni és elvisz. De ők úgy gondolják hogy mindenki tuna rendelni kocsit, és nem saját van. Ezáltal a legközelebbi szabad jármű megy hozzád hogy szállítson.

    Ehhez tudnal mutatni egy URL-t?

    Visor: nyilvan ugy fogjak, ahogy az embereknek a legkenyelmesebb, kulonben a kutya sem venne meg... :) En mondjuk el tudnam viselni, h amig hazaerek a kocsival, lehetne csinalni valami mast (pl. nyomkodni a laptopot), ami egyebkent holtido lenne.
  • Visor
    #22
    Ezekkel a nyilatkozatokkal kezdem azt hinni, hogy az emberi tevékenység a háttérbe fog szorulni. Én mondjuk szórakozó helyeken jobb szeretem ha egy jó csaj szolgálna ki mint hogy egy robot!
    Mondjuk az autókba tényleg nem árt az ilyen rendszer, mert sajna sok a baleset, pláne kis hazánkban. Szóval nem nagyon tetszik, hogy sokan elrobotosítva látják a jövőt. Csak úgy kéne a technológiát fejleszteni, hogy ne szoruljon háttérbe az emberi tevékenység és így összhangban tud lenni egymással ez a két dolog.
  • palcsika
    #21
    nem
  • Penge4
    #20
    Nem lenne faszább egy tökéletesen biztonságos 4 órás út úgy, hogy közben az összes utassal együtt megnézel egy DVD-t, mint végig a váratlan forgalmi helyzetekre koncentrálva forgalmi dugókon keresztül lépésben haladni?
  • sathinel
    #19
    Amerikában volt egy teszt és 5-6 kocsi konvolyban mászkált az utakon számítógép segítségével) Jó pár ezer kilómétert levezettek. Volt egy film erről. És nem az útban volt az irányítás csak kamerák voltak a kocsin. A hadsereg is csinált egy versenyt ebből de neki a terepen való közlekedés volt inkább fontos. Meg is nyerte egy cég. Úgy néz ki annyira jó volt hogy nincs több verseny, mivel a hadseregnek már megtetszett. Japánban a felhővárosnál is gondolkodnak inteligens szállító járművekről(ezek már nem igazán autók) ahol bemondod hová akarsz menni és elvisz. De ők úgy gondolják hogy mindenki tuna rendelni kocsit, és nem saját van. Ezáltal a legközelebbi szabad jármű megy hozzád hogy szállítson.
  • Penge4
    #18
    Szép álom, de amíg a mai napig járnak trabantok...stb az utakon kb 200-300 év, mire mindenkinek lesz pénze, hogy lecserélje full robotvezérlésű autóra a kocsiját. Mert amíg egyetlen ember sofőr is van az utakon, addig nem biztonságos. Lásd a szarvasos esetet. Egy németjuhász termetű kutya is komoly károkat tud tenni a kocsiba. Ha mondjuk éjszaka autózol hajnal 2-3 körül és egy 4 sávos úton, amikor jóformán senki sincs az úton, akkor lazán ki tudod kerülni, de sötétbe későn veszed észre és máris ott van az akár több 100 000-es kár.

    Amúgy ha robotok irányítanák a kocsikat, akkor nem nagyon lenne dugó, mert az általában a koccanások, vagy balesetek miatt vannak. Bár sok hülye gyalogos is van.