40335
Hivatalos oldal | Játékosok | Ibiza térkép | Oahu térkép | Szerver állapota | OFF topik
Rajongói frissítés (v0.4) I Kibontáshoz segítség
-
Petryx #28059 Maximálisan egyetértek!
Ha már csal, akkor legalább magának csaljon és ne más szórakozását tegye tönkre.
Egyébként nem vagyok benne biztos hogy mindig csalás áll a háttérben.
Régebben még SeanJRussel CRC-jét vitte el előlem Speed úgy, hogy nem is indult rajta, ráadásul olyan kategóriás autóval amivel ott nem is indulhatna, egy lehetetlen idővel.
Sokáig nem is ment a CRC, elvileg javították. (erről TS tudna mesélni azt hiszem)
Tegnap este viszont elbizonytalanodtam...
Láttam egy Drag futamot, amin 11 sec volt az első idő.
Mondom megnézzük! Mielőtt indulok, megnézem az eredményeket, ha nagyon kilógó van, neki sem kezdek.
Na itt a következő volt.
Rákattintva a CRC-re, 11 sec az első idő, X emberke neve és képe mellette.
Viszont az eredmény táblán egy teljesen más emberke volt, 17 sec idővel az első helyen és a többiek szépen néhány tizedenként egymástól sorban mögötte.
Más volt a fő képernyőn a vezető és más a táblázatban.
Mint anno! :-(
Remélem nem szaródik el már megint a CRC, mert épp elég a csalókat kerülgetni, nem kellenek mellé még plusz bugok is... -
basicscale #28058 Én eddig még szerencsére nem nagyon tapasztaltam ezeket, bár egyszer kilöktek verseny közben... de azóta semmi nem volt.
Engem igazából nem zavarnak olyan szinten a cheaterek , hogy pénzük illetve hackelt autóik vannak, örüljenek neki, ha ettől ők boldogabbak.
Az viszont nem tetszik, hogy a crc-n egy versenyt nem lehet megcsinálni, mivel 0:21 alatt végigmegy 3 km-en... -
#28057 Miért nem próbáljátok ki azt, hogy ahol forgatni akartok, 3asban nyomtok egy instantot. Az instant alatt senki nem fog zaklatni, és oda mentek ahova akartok, max a kijelzőről kell majd eltüntetni az időt. -
#28056 Ez így érthető :D -
#28055 Én ennek a visszáját tapasztaltam...
Beléptem egy versenybe ahol csak külföldiek voltak A2-es kocsikkal, írják váltsak át (A1-esen voltam) én is A2-esre mondom az nekem nincs sajnálom (24-es szint...) Akkor hirtelen elindították a versenyt. Természetesen nem győztem hisz a az A2 lvl4 gyorsabb az A1 lvl1-nél (ebben az esetben) Köv. kör kiírják hogy csak A1-es de se nem Bugatti se nem Koenigsegg (term. mindenki lvl4-el) Úgy akartam taktikázni hogy rövid féktávokkal próbálok nyerni, de ők kanyar előtt irreális mennyiséggel fékeztek (tudták jól gyorsul a kocsijuk), Én el is toltam egyikőjüket pont ezért...
Aztán jött a noob-ozás meg low meg stb...
Az se fairplay hogy befékeznek !direkt! előttem. -
#28054 Én ugyanezt egy oszlopra állva csináltam hogy még arra is rákenődjön :D
Az első részben könnyebb volt, ott elég volt egy return to roadot nyomni. :D -
#28053 Én erre azt szoktam csinálni, ha látom hogy belém akar jönni valaki, nyomok egy "pause"-t és mehet tovább úgyanúgy, az én kocsim nem zavarja a haladásban. -
Stockbauer33 #28052 Ez se különb az itteni furcsák közül akik 300-al belerohannak a kruz tagokba mert nemfog a fék a Veyronon.Nem?Az ott a csirakeltető Ibiza volt pár újjonccal.Az itteniek meg a pro-k :D Azért az elég gáz ha nemérzi vki fél év után a féktávokat.Nem? A TDU1 múltat bele se számolom -
#28051 De nem érted ? Autó bemutató videót csinálok, kell hozzá esetenként 2-3 de egy ember segítsége is elég. Ehhez most gyűjtsek össze egy layerre való embert, hogy abból 2 -t felvegyek ?? Nanee...
Amit megcsinálok 10 perc alatt, azt meg lehetne 10 másodperc alatt is, de neeem, mert a játék 90 % -a tele van unatkozó retardált gyökérrel.
Mi a fasz van ezekkel, mi ez az iq szint, hülyék az emberek de ennyire ??? De ugyanez van az életben is, egy kibaszott mátrix ütni vágni kell az embereket hogy észnél legyenek. Próbálok türelmes ember lenni, de ez azért sok már. -
#28050 Cstlakozom :D ma pl egyszer nem dobott ki többszöri autócsere után sem. És csak egyetlen egyszer szakadt ketté a layer a kb. 4 óra alatt. -
#28049 Erre az a megoldás hogy 8 megbizható, stabil embert kéne összehoznod és problem solved.
Annyira nem lehetetlen többször mentünk a napokban ilyet. -
#28048 És most megint vissza térhetek a délutáni gondolataimra, ahelyett hogy fontos dolgokat (ami még az egyben megvolt ráadásul) adtak, adnának hozzá a játékhoz, ahelyett nyomják a kibaszott körítést mert az nagyon kell, a sok smile dobáló paraszt arra gerjed. Really ?
Én meg max törlöm megint egy időre ezt a szart, mert amit nem értek rendszerint felidegel. -
#28047 Nem erőltettem csak azt mondtam, hogy úgy emlékszem, hogy van. Egyszer valahogy széthánytuk a layert (8an voltunk) még a megjelenés után nem sokkal és 4-en maradtunk csak. De már nem emlékszem hogyan :D -
#28046 Privát meccsel nem lenne gond, végülis az útmutató táblákat kilehet kerülni, de ott a számláló ami egy autóbemutató videónál hülyén nézne ki. Cruise közbe meg le van szarva, azt és akkor videózok mikor jónak látom, ahol meg chat party van ott cruise nincs. -
#28045 Tudom hogy nincs benne (a "link to player" azon kívül hogy kibasz egy layerből ha sokat nyomogatod semmire se jó), csak kicsit felment a pumpa hogy nem tudom csinálni a videóm pár kg hülyegyerek miatt, gondoltam rákérdezek mert nagyon erőltetted múltkor hogy van. -
#28044 Nincs isolate benne.
Ha zavarnak a többiek, priváte meccset lehet menni, sajna kötött útvonal meg ilyenek.
Link to Player lofüttyöt se ér, ha joinolszvkire automatikus. 1-1 -
#28043 Nem találom, viszont ha escape -> players -> session players akkor ott van egy link to player
Nem tudom ez mit takar, de elég fos, ha egyesével kell végignyomkodni. -
#28042 Azt mondtam, hogy mintha lenne, mert úgy rémlik, hogy szétestünk egyszer miatta. De az is lehet, hogy:
- Másképp hívják
- Teljesen rosszul emlékszem :D
Mindjárt megnézem elindul e ez a szarkupac aztán rálesek :D -
#28041 Fatal, mesélted múltkor hogy van isolate ebben a játékban. Leírod hogy hol, mert a stockal próbáltunk videózni, és elég nehezen megy ha mások folyton chatelnek. -
Camaro96 #28040 Tökéletes megfogalmazás! A Veyronos dolgot én is megtapsztaltam párszor, egyszer jött valami 15. szintjét taposó csávó az undorító, rikító pink színű Veyronjával, állandóan ott előzgetett, aztán "véletlenül" befékezgetett elénk, akkor felajánlottam neki, hogy vagy jöjjön velünk krúzolni (bár ne égessen itt a ronda kocsijával, de megtettem...:D), vagy tűnjön el, persze finom megfogalmazásban... Erre a barma mit csinál? Elstartol egy szó nélkül, aztán amikor elértük a barátommal a 300-at, akkor megint befékezett elém, majd kétszer belémjött, nekem elegem lett, elküldtem a picsába, erre jön a megszokott "hehe", majd még egyszer belémjön... Megint leb@sztuk mindketten, jött a pofánkba egy "lol", azt végre eltűnt, egy pillanattal később, hogy én még leszorítottam az útról...XD
Ja és akkor még ilyenkor te vagy a hibás, ha "jelentenek", trágár beszédért... -
#28039 A konzol graf szar. De mivel ez a fosadék konzol port így pc-n is ugyanolyan. :) -
Stockbauer33 #28038 Azt mondtad h nem vmi jó a konzol graf.PS3-on nem olyan rossz.Viszont 0,15-nél gyönyörű az aszfaltba akadás .Még jó h az 1be a padka miatt sírtunk.Na most +kaptuk.Tutilett.
360-on se vészes -
#28037 Zavaros elméjű hülyegyerekek, hátrányban érzik magukat ha nem cheatelnek, ennyi. Arról nem is beszélve hogy trainerrel annyi lóvét szerezhetnek amennyit akarnak, de inkább elbasszák más játékát. Ennek a cruise megfelelője, mikor Veyronnal belép egy-két faszagyerek a layerbe, hogy megmutassa hogy tudja kibaszkodni a másikat. Amikor meg már megy az anyázás akkor jön a hihi majd eltakarodnak. -
Camaro96 #28036 meg bűnőző ruhákat, matricákkal... -
Camaro96 #28035 Ja és le merném fogadni, hogy pénzszerzéshez használta a cheat enginet, vagy valami savegamet, de ő azért elcseszi mások játékát...
Akár a többi ilyen barom... -
Camaro96 #28034 igen, így könnyű nagy pénzeket szakítani, az ilyeneknek mi halálnak kell játszaniuk? Fogajunk, hogy az 500 km krúz, az nekik 2 másodpercből áll, a játékot hogy a francba lehet így élvezni... -
#28033 Megkapták a lóvét és mostmár szarnak a pofánkba. Mindenki várta ezt a szart, tolták a mézes madzagot 1000L, égett a net a megjelenés napján mert hát egy TDU után ez alap dolog, erre kapjuk be diszkréten. Akárhogy is nyavajgott az Eden / Atari meg csináltak egy kamubalhét, a több mint 100k PC-s és több mint fél millió konzolos nem kevés bevétel akárhogy is nézem, az indiai qrwa mostmár lógathatja a lábait valahol ahelyett hogy kőkeményen tennék azt, amit megígértek. -
#28032 Nem csak az. Én már többnyire cruiseolok mert a pontok megvannak innentől kezdve meg szarom le az összes versenyt, nyertem közel 300 online versenyt, minek még többet, de a többi is kilőve így a cheaterek is. B+ mindjárt itt az ősz, tél, nyár vége van csessze meg, hol vannak a motoros dlc-k, néhány új autó, egy új szigetről meg csak álmodozni se merek(?)!! Kaptunk pár bombás küldetést, és felfedező ruhát... :DDD fail. -
#28031 Hogy ígérték a megjelenés előtt, hogy itt majd bannolják a cheatereket, nem úgy, mint az első részben.
Látom ebből is sok valósult meg...
Szerintem evvel a sok bénázással rengeteg vevőt vesztettek a harmadik részre (ha egyáltalán lesz)... -
#28030 Az ilyeneket alapból kivágnám..... -
#28029 Kezd elegem lenni a CRC-s küldetésekből! 2,6 km 0,15 másodperc alatt...
-
Camaro96 #28028 Nem semmi! :) Ha szabad megkérdeznem mennyi idő volt mire megcsináltad? :) -
koalika #28027 Semmi baj, sokáig nem adott cseresznyét, ezért nem tudtam menni amikor hívtál. Remélem legközelebb sikerül majd egy asztalhoz ülni! -
#28026 sry koa de mikor invitáltál egy 9 es asztalnál ültem, de vissza is invitáltam vagy 5-6x. -
#28025 TDU2 Lazy Driver - Autohotkey Edition :) v. 1.02
Features
10+10 taunts on F1-F10 switch by Caps Lock
Szabadon átírhatóak a szövegek.
Index with chattext - <<<< / >>>> | ON / OFF with Scroll Lock
Szabadon átírhatóak a szövegek, és a gombok.
DayFlash with status text - Hold flash / Flash Off | ON / OFF with Scroll Lock
Nyomva tartja a FLASHT, nappal. Szabadon átírhatóak a szövegek, és a gombok.
SlotePuker with statustext - ...ÉS MEGADJA XD / Bye, bye slotmachines! ON / OFF with CTRL + NumPad *
Slotgép előtt ülve nyomkodja/rángatja 5 másodpercenként míg kikapcsolod. A NumPAD * átírható a státusz szövegekkel együtt.
Tömörebb javított, kód, testreszabható már a TALK gomb, csak a TDU2-ben aktív már. Verzió szám! :D
Két verzó van innen lehet letölteni:
Utóbbi azoknak a usereknek ajánlott akik ilyen szipi/szupi (főleg svájci) billentyűzetet használnak saját driverrel amik szétbohóckodják a wines direktívákat Pl hogy be van-e nyomva a Caps Lock. Na ezeknél is lehetséges a két állapot, de független hogy világít vagy nem éppen (normál esetben persze tartja a ritmust :P)
Billentyűzeten fullosan, gamepadon többé kevésbé megy (nem sok gomb megy oda).
Kormányom továbbra sincs, Holecskót lehet nyaggatni mi a káposzta van ha nem megy az index.
Az eljövendő koktélivós automatához vki csinálhatna nekem egy videót ahol egérrel iszogat - egy nyerős minta jó lenne - nem tudom mennyivel hosszabb ha cseresznye van a pohárban.
-
#28024 Igaz, de nekem az is elég lenne ha az RS5-öt engednék festeni...:D -
rusher4587 #28023 Bivaly a zene! -
rusher4587 #28022 Nájsz! :) S5-ből igazán berakhatták volna a Sportback-et, hogy eltérőbb legyen az RS5-től... -
#28021 Monster Energy Ferrari 599 GTO, aztán azt hiszem pihenek ezekkel egy kicsit :D -
#28020 Üdv!
Hallottam, hogy sokan kérdezik és segítség ért fordulnak ts-hez kormány ügyben és mivel neki nincs és a segíttetem tesztelni a kormányhoz való beállításokat gondoltam meg osztom veletek az én észrevételeimet.
Először is én a következőket tettem fel telepítettem a programot.
Telepítéskor a 32-bites Unicodes formát választottam igaz 64 bites Win7-em van, de 32 bitest kell választani.
Ha fent van a program akkor el látogatok a gyökérkönyvtárába a C:\Program Files (x86)\AutoHotkey itt az exe-nél hozzá adtam, hogy mindig rendszergazdaként indítsa el a programot.
Be másoltam a Dokumentumok könyvtárába a AutoHotkey.ahk fájlt felül írva a régit.
Ezután meg nyitottam a Jegyzettömbben és ki pipáltam a Formátum fülnél a Hószú sorok tördelését.
Tetszőlegesen át írtam a taunt írásokat és a balra index és jobbra indexnél a q és az e betűt át írtam a G25 beállításaira.
G25-nél:
Balra index: Joy6
Jobbra index: Joy5
A világítást pedig a veszőre raktam mert azt ritkán használom.
Fájl-Mentés másként UTF-8-ban.
Remélem tudtam segíteni.
Ha valakinek kell itt van az én AutoHotkey.ahk fájl G25-höz.