44549


no-warez.gif
  • Ironman2
    #30581
    Nem mondod????

  • kem001
    #30580
    Növényeket öntözi az eső, ez tetszik már most.
  • Ironman2
    #30579
    ŰRLÉNYEK:

    - az űrlények sokkal fejlettebbek lesznek, mint a Sims 2-ben
    - az űrlények intelligenciakereső körutak céljából jelenhetnek meg, miközben a simek alszanak
    - végigpásztázzák a tárgyakat, és alkalmanként jeleket hagynak hátra a létezésükről
    - ha valami rendellenes ragyogást látunk az égen, és szélcsengő szerű hangot hallunk, valószínűleg egy álcázott űrhajó lebeg egy ide látogató űrlény felett
    - a simek könnyen arra ébredhetnek az éjszaka közepén, hogy váratlanul elrabolják, és intergalaktikus túrára viszik őket
    - a túra nyúljárat lesz, ködös emlékeket és erős paranoiás tüneteket idéz elő, de ezek pár nap alatt elmúlnak
    - az érdeklődőbb simek többféle cselekvéssel vonhatják magukra az űrlények figyelmét, például nézhetnek csillagokat a távcsövön keresztül, vagy gyűjthetnek űrsziklákat
    - az űrlényekkel lehet barátkozni, vagy szorosabb kapcsolatot létrehozni, hozzá is lehet költöztetni a családhoz
    - természetesen a simek is érdeklődnek a földönkívüliek iránt, a katonai karrierben tárt karokkal várják az űrlényeket, és a tudományos közösség is szívesen megvizsgálná őket, ehhez jelentkezhetnek kísérleti alanynak a laborban
    - a földönkívüliek telepatikus képességekkel rendelkeznek, kideríthetik vele például más simek személyiségjegyeit, mentális energiával megjavíthatnak tárgyakat, parancsokat adhatnak más simeknek (például takarításra), a fémek és drágakövek értékét is megnövelhetik vele, illetve az Álomállások kiegészítővel rendelkező játékosoknál előidézhetnek meteorbecsapódást
    - nem lesz szükségük sok alvásra, helyette mentális energiaszintjük lesz, amit meditációval lehet feltölteni
    - ha hirtelen energialöketre van szükségük, megehetik az űrsziklákat
    - telepatikus képességeikkel más simek szükségleteit is elszívhatják
    - még erősebb képességeket lehet majd feloldani az űrhajó segítségével
    - az űrlények űrhajóval közlekednek a városban
    - az űrhajóval viccből elrabolhatják a barátaikat is, de ők nem biztos, hogy ezt viccesnek fogják találni
    - erős viharokat is előidézhetnek, ha felrepülnek a légkörbe és felhőket szórnak el, de ezzel akár hóvihart is generálhatnak nyáron
    - az űrhajóra rakétákat is lehet erősíteni, ezzel kirepülhetnek az űrbe (nyúljárat), ahonnan kalandos történetekkel és tárgyakkal térhetnek vissza
    - ha lézerágyúkat szerelnek az űrhajóra, terrorizálhatják a városlakókat
    - A családkészítőben nem lehet létrehozni űrlényeket

    mysims.hu
  • Ironman2
    #30578
    IDŐJÁRÁSKŐ:

    Amennyiben rendelkezel a Sims 3 Természetfeletti Erők és a Sims 3 Évszakok kiegészítővel is, egy exkluzív mágikus tárgyhoz jutsz, mégpedig az Időjáráskőhöz! Ha mindkét kiegészítő telepítve van, e misztikus tárgy a szomszédságban fog feltűnni valahol egy közösségi területen. A Természetfeletti erők lényei: a boszorkányok, vámpírok, vérfarkasok és tündérek fel tudják ébreszteni az Időjáráskövet és meg tudják idézni a saját, mágikus időjárásukat az év bármely szakában.

    Elvarázsolt eső - Amikor egy boszorkány végrehajtja ezt a csintalan varázslatot az időjáráskövet használva, zöld eső fog az egész szomszédságban esni. Ha egy simet a szabadban ér el egy ilyen eső, az vad táncba kezd és őrült módon fog viselkedni, azonban varázslatos módon nem lesz vizes.

    Elhomályosító köd - A vámpírok tudják végrehajtani ezt a varázsigét, amivel hideg ködöt vonnak a város felé és lehűtik vele még a legforróbb nyári napokat is. A varázslat ugyanakkor megkönnyíti az agyaras barátaidnak a vadászatot is egy kis nasi után.

    Frissítő permet - Ki mondja, hogy az esős napoknak szomorúnak kell lenniük? Amikor a tündérek létrehozzák ezt a tavaszi záport, a szomszédságban a simek összes kertje életre kel, a növények azonnal felélednek. És természetesen a tündérek varázslata nem lenne teljes a szivárvány nélkül.

    Vadászok vihara - A vérfarkasok nagyszerű vadászok, de ez a bűvös vihar nagy hasznukra válik. A begyűjthető tárgyak a hóval esnek és a vérfarkas simeknek nagyobb esélyük van kiszagolni őket, ahogy végiglopakodnak a jeges viharon keresztül.

    Az Időjáráskő minden szomszédságban elérhető lesz, kivéve a Világ Körül helyszíneit.

    mysims.hu
  • kem001
    #30577
    Én csak holnap szerintem..
  • Ironman2
    #30576
    Játszik még ma valaki?
  • Ironman2
    #30575
  • Joschka
    #30574
    Attól még nem kéne ennyire fluoreszkálnia...biztos a spenót volt a zöldönkívüli.
  • Ironman2
    #30573
    Szerintem csak rájött a hígfosás
  • Roccio
    #30572
    ez beteeegggg nagyon durvaa :DDDD
  • kem001
    #30571
    Fújj de utáltam Sims 2-ben is amikor terhes lett férfi sim-em...
  • Joschka
    #30570
    Táncolj, pupák!



    Mostantól Béla anyukának hívjatok.( Lesz pasi terhesség az ufók által...)



    Na, én felszívódok...



    (simprograms.com)

  • Joschka
    #30569
  • Ironman2
    #30568
    Arra immunisak lesznek,mert ugye azok is zőőőldek.DDDDDD
  • Ironman2
    #30567
    Simsvipen írják hogy az idegeneket nem lehet létrehozni a családkészítőben

    http://simsvip.com/2012/10/10/seasons-aliens-cannot-be-created-in-cas/
  • kem001
    #30566
    Pár zombit kíírthatnának majd az UFÓK.DD
  • Ironman2
    #30565
    Na ezt nem akarom!

  • Ironman2
    #30564
    Ezzel meg mit akarhat vajon?

  • Ironman2
    #30563
    Nekem azért bejön hogy végre egy irányitható jármü,és nem kötött pályán mozog,de majd meglátjuk.Hiszi a piszi
  • Ironman2
    #30562
    Mint egy szamovár:

  • Ironman2
    #30561
    Majd adok én neked!
  • Joschka
    #30560
    És jól el rabolnám a Pék család egyik-másik tagját...hihi
  • Joschka
    #30559
    Hát még én, hogy várnám amint a Vasember vasgyerekei cikázgatnának a legeslegeslegeslegújabb acél-titán-acél arany-bordó hacukájukban a városom felett...
  • Joschka
    #30558
    Mint egy pufók ufó...DDDDDD
  • Joschka
    #30557
    Ja, a következő kiegek valamelyikében meg már kommandós osztagok lepnek el bennünket.DDDDDD
  • Ironman2
    #30556
    Kimondottan örülnék neki ha Jóska sim röpködne a városom felett
  • Joschka
    #30555
    Na, akkor mire vársz? Add be az igénylést ufó invázióra.:)
  • Roccio
    #30554
    ja hát azt persze szoktam csinálni hogy csinosítgatok :D
  • Joschka
    #30553
    Gondolom repdesnél az örömtől, ha át élhetnél egy-két légi támadást...
  • Joschka
    #30552
    Aha...az lenne a hab a tortán.

    Ennyi erővel akár vírusokat, meg trójaiakat és egyéb szoppancsot lehetne küldeni a másik gépére....DDDDDDD
  • Ironman2
    #30551
    Én is átrendeztem Sunset Valleyt egy kicsit
  • Joschka
    #30550
    Nem is kell ahhoz építened...elég ha csak szépen berendezel, kicsinosítasz egy már meglévő várost...és akkor hirtelen, mint a derült égből a teherautó le rombolják az addigi tevékenységedet....

    De ami késik...az még nem ért ide.
  • Ironman2
    #30549
    Sőt! Még az lesz a durva ha simporton keresztül át lehet küldeni az alient a másik városba
  • Roccio
    #30548
    okés csak én nem nagyon szoktam várost építgetni így nekem annyira nem lényeg hogy elpusztítják avagy sem :DDDD
    de persze ha én is építenék konkrét várost akkor én sem szeretném nyílván!!!
  • Joschka
    #30547
    Te nem is jöhetsz majd ezért velünk...majd jól otthon hagyunk...kukoricán térdepelni büntiből...
  • Joschka
    #30546
    Én pölö el kötöm az egyik csészeljukat azt a valagukba pörkölök vele...DDDDDDD
  • Joschka
    #30545
    Nyugi kem, majd össze fogunk azt jól lenyomjuk őket közösen!!!!!
  • Joschka
    #30544
    Mond má, legfeljebb a pasi simemet teherbe vágják!!!
  • kem001
    #30543
    Igen, képzeld, féltem őket.. Nem azért szenvedek egy csomó időt a város szépítgetésével, hogy lerombolják az ilyen lények..
  • Joschka
    #30542
    Itt most másról van szó: Nem az lesz a gond ha egy-két üfő időnként lézeng a városban, hanem az hogy ne legyen le rombolva a városunk semmiféle "csapások" által. Érted?