A nagyhatalmak és az ûrfegyverkezés
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Valami ilyesmit csináltak régebben. A probléma az, hogy nem csak egymást lövik azokkal a fegyverekkel. Sok terroristát épp az amcsi hadsereg és a CIA képzett ki, és fegyverzett fel.
Állítólag kínának nem is érdeke kiterjeszteni a fegyverkezési versenyt a világûrbe. ( legtöbb hírben ezt olvastam)
Bár ha kína még építene is v.milyen ûrfegyvert, az akár azt is jelentheti, hogy válaszul az Amik szó nélkül megsemmísítik a kínai "csodaarzenált" mert Amerika ezzel hosszú távon is megtarthatja katonai hatalmát más országok fölött, hogy csak maguknak engedik meg az ûrfegyverkezést.
Nekem amúgy az is a véleményem, hogy egy-két évtizeden belül a kínai fejlõdés drámai módon lelassul, mert a káros gázok stb. kibocsájtásával soha nem látott összegeket kéne költeniük a környezetvédelemre. Ráadásul ha kína folytatná a licensztolvajkodást, kínát akár ki is zárhatják a világkereskedelembõl.<#crazya>#crazya>
Abban egyetértek, hogy Tajvan fenyegetésével a Kitty Hawk, vagy bármely Nimitz osztályú hadihajó egy cirkáló- és romblókötelékkel gyakorlatilag veszteség nélkül elbánhat a kínai hadiflottával. Annál is inkább, mert a jövõben az USA új generációs anyahajóit a legkorszerûbb lézerfegyverekkel kívánja felszerelni, amelyek a kisebb atomrobbanófejeket is a túlvilágra juttatják.
De mondjuk adott esetben Kína legfeljebb sz.tem csak másodhegedûs legyen, és az USA MARADJON MEG PRÍMÁSNAK!
Egyébbként totál nemértem az USA jelenlegi stratégiáját. Sokkal logikusabb egy elcserélik az olajat fegyverre, élelmiszerre hapedig konfliktusuk van egymást lövik haloma. No mind1 ebbe nemenjünk bele ez egy totál más téma.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Érdemes összevetni a brent, xom és az RTS árának alakulását. Gyanús hasonlóságok vannak a közös pontot meg nemnehéz kitalálni.
szuper, méltó ellenfele egyszinten van a grippennel ami F15ökkel....
De nelegyünk már hülyék mi van ha nem egy 80as évekbeli/korszerüsített f15 jön szembe hanem egy F22?
Sztem kb pont akkora a különbség az F22 és a többiek közt mint anno volt az f15 vs szovjet high tech között. Az jóltudjuk mekkora is volt....
Sajnos ez nem igaz, mert az F-22 sorozatgyártása régebb óta megy, de nem sokkal, úgyogy az az elsõ, de ettõl függetlenül nem hülyék az orszok.
Az meg, hogy egy kabin hogyan néz ki belülrõl azért számít valamit, de attól egy gép harci képessége nem sokkal lesz több. A MIG-29-es alapvetõ problémája, hogy nagyon kicsi a hatótávolsága és a kis méretbõl adódóoan a radarja sem olyan szuper, mint a hasolnó méretû nyugati gépeké vagy az szintén orosz SZU-27 radarja.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Aha. Jártál Moszkvában cimobra? Hozzá képest ami "dicsõ" fõvárosunk" egy cigányputri öcsém. Vann ott pénz és már nem egy csõdtömeg az az ország. Gondjaik persze vannak, de már IGEN messze vannak szerencsére a jelcini idõktõl. Szegény orosz mindig jól megszívták a történelem során, mert nem rossz emberek õk, csak sajnos a "vezéreik" voltak, azok, de most eljött végre az õ idejük, vége a szar kommunizmusnak és megmutathatják, hogy mit tudnak. Túl sztárolni sem kell õket, de már most 20 év múlva már nagyon ott lesznek a placcon.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Egyébként igazából ez egy tipp.
Mertha a császár(isten) aszondja, hogy az utolsó japánig harcolunk. Akkor az aztjelentette volna, hogy az utolsó japánig harcolunk. Azpedig nem 400Kt jelentett volna....
Másik oldalról meg hujdefurcsa lenne.... nemlenne Canon, meg Toyota, meg Sony.... ááááá :D
Ez alapján 407 ezer volt az USA katonai vesztesége a II. világháborúban. Japáné kb. 2 millió.
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Ha világgazdaság roppan egyet és visszazug az olaj $15re abban a pillanatban az orosz export a harmadára esett. Ha Iter nél jön egy áttörés szintúgy.
Csak ennyit akartam hozzátenni az orosz csodához.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A japának épp elég keményen harcoltak a határaikon kívü is, képzeld el õkat, miközben a hazájukat védik. Az amcsi katonáknak többszöröse halt volna meg japán katonákból és civilekbõl. A két atombomba együttesen sokkal kevesebb embert ölt meg.
Anno az amik 300-400K katonára tették a veszteségeiket Japán hagyományos lerohanása esetén. Mennyi is volt az össz veszteségük a világ összes többi részén?
"az egyetlen módszer amit az oroszok sanszosnak tartottak egy hordozó ellen az a tengeralatjároról indított atomtorpedó. Persze ezellen se gyenge védelme van egy anyahajó köteléknek."
A kubai rakétaválság során az orosz tengeralattjárók épp ezért nukleáris torpedókkal voltak felszerelve (amirõl akkor nem tudtak az amcsik), és majdnem biztosan képesek lettek volna megsemmisíteni az amcsi flotta nagy részét. Persze az amcsik észrevették a tengeralattjárókat, szóval élesben nem biztos, hogy lenne esélyük kilõni a torpedókat.
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
Ráadásul miért kettõt dobtak le, egy is elég lett volna.
Egy szerencsétlen Aegis en a ?90db csövében 50db vmi SAM van. És a hude elavult sparow, már többszörösen bizonyította, hogy 4machal száguldó, rakéta radarkeresztmetszetû dolgokat is lekap nemhogy tetû lomha brutális radarkeresztmetszetû repülõket.
jaigen ez még az elsõ vonal,
mert, még else huztál az elsõ aegis felett máris repülnek rád egy/két aerligh osztály sam rakétái(mennyi is van sacc kb rajtuk?), nomeg már az f18ak is rég lötávolon belûl vannak, hapedig még ezeket is kibekkelted, akkor márcsak az anyahajó légvédelme van hátra.....
nemvéletlen olvastam anno egy haditechnikában anno, hogy az egyetlen módszer amit az oroszok sanszosnak tartottak egy hordozó ellen az a tengeralatjároról indított atomtorpedó. Persze ezellen se gyenge védelme van egy anyahajó köteléknek.
Nem megy át, ez tény. A mágneses térbõl is csak a statikus megy át, az meg nem tud gerjeszteni. Pont az a lényeg, hogy ha gerjeszteni tud a tér, az a kalitka anyagában is áramot gerjeszt, ami pedig saját sugárzásával kioltja az eredeti teret.
Egy ekkora támadást csak egy nagyhatalom tud kivitelezni, az pedig majdnem biztosan nukleáris háborút jelent, amiben az anyahajók szerepe sokkal kisebb. Olyan nincs, hogy egy ekkora támadással elpusztítanak egy anyahajót, aztán azt mondják, hogy bocsi, véletlen volt.
Egyedül õk tehették meg (amikor az ellenfélnek is van, már nem olyan poén bevetni). És mellesleg jó okuk volt rá, hiszen háborúban álltak, és egy nagy vérengzéssel járó inváziót kerültek el vele. Egyébként is katonai célpontok ellen vetették be õket (amik persze városokban voltak). A hagyományos bombázásokkal is szép nagy pusztítást leeht elérni, a különbség csak annyi, hogy több ezer gép helyett egy is elég. Akkor még úgy kezelték az atomfegyvereket, mint más bombákat, csak késõbb kaptak különleges státuszt.
"nyugodtan dobhattak volna bombát valami szerencsétlen japán szigetecskére az óceán közepén, de nem"
Az nem lett volna elég elrettentõ erejû. A japán harciszellem rendkívül erõs volt, nagyon komoly csapás kellett a megtöréséhez.
Az a lényeg, hogy már a '80-as években is a TELJES szovjet bombázóflotta támadására készítették fel a flottacsoportokat. Na és, ha két hordozócsoport tevékenykedik együtt, met hát a háborúk nem a semmmibõl törnek ki, úgyhogy van idõ elküldeni még egyet oda pluszban. KÉT TF kötelék megszorítása meg aztán tényleg elég ultimate dolog...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
az USA-nak, cserébe Japán védelmért, de nem vagyok jogász és ez csak sejtés. A hidegáborúban 100%, hogy minden hordozón volt atomfegyver és ezalól a Kitty Hawk sem lehetett kivétel.
"Az anyahajók légvédelmi rakétái monnyuk 5-10 közelebbi cél egyidõbaen történõ lekûzdésére képesek, a hordozón települõ 85 gépbõl kb 10-20 fog egyidõben a légtérben tartózkodni. Mivel géppár alap harcászati alegység ezért ezek másik 10 cél ellen fognak tudni tevékenykedni"
Ugye most viccelsz? Már az F-14A Tomcat is lazán megbirkózott 4 légicéllal, az F/A-18E konfilktushelyzetben simán járõrözhet 10 AMRAMM-mal ,mert már képes ekkora tömegû fegyverrel leszállni és szimultán min 4. de lehet, hogy 6 célt is képes támadni. DIREKT A TÖMEGES RAKÉTATÁMADÁS elhárítására lett ez a képessége kifejesztve. Hány Phalanx van a köteléken végsõ mentsvárként? CSAK a hordzón 4 db. És a hajók is használhatnak ECM-et és különféle csalikat.
48 db F-18 van legalább a fedélzeten, de ez növelhetõ más gépek rovására, de ennyi a standard.Namármost válsághelyzetben állandóan fennt lehet simán 14-16db és továbbiakban pecenként indulhat egy gép. Ez elég sok rakéta.
Ja, és az orosz "csodarakéta" indításához, legalább 250-300km-re meg kell közelíteni a hodzót. Ez már önmagában elég izmos feladat.
100-150 rakéta alatt tök esélytelen túlterhelni a védelmet. Ja és ez a mennyiséget EGYSZERRE kb. 1,5 perc alatt kéne indítani több irányból lehetõleg. Sok szerencsét...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f
Bár ettõl legyengül az igaz.
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
Másrészt persze igaz, hogy egy radar fel tud dolgozni monnyuk 4096 légicélt, csak az meg egy más kérdés, hogy a flottakötelék légvédelmi képessége mennyit tud lekûzdeni.
Az anyahajók légvédelmi rakétái monnyuk 5-10 közelebbi cél egyidõbaen történõ lekûzdésére képesek, a hordozón települõ 85 gépbõl kb 10-20 fog egyidõben a légtérben tartózkodni. Mivel géppár alap harcászati alegység ezért ezek másik 10 cél ellen fognak tudni tevékenykedni.
A kötelékhez tartozhat monnyuk egy két Aegis cirkáló ezek is kb 20-20 célt tudnak viszonylag egyidõben kezelni. Zavarviszonyok mellett ez töredékére eshet.
Szal 50-60 levegõben tartozkodó cél, aminek a nagyrésze decoy már lekûzdhetetlen feladatot jelenthet!
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Na ezzel a részével sajnos nem tudok egyetérteni. Ez mire lett volna jó? A japók semmit nem láttak volna az egészbõl, úgy meg nem ért volna semmit. Elõre szólnak nekik? Akkor meg lelövik a bombát szállító gépet. A "bemutató" nem járható megodás, csak az utópisták szemében lehet az. Soha semmilyen fegyvernek nem volt elrettentõ ereje, anélkül, hogy ne vetették volna be. Ez igaz, mind az atomra, mind a gázfegyverekre.
Én is sajnálom azokat az embereket akiket ez érint vagy érintett, de ha már csak a puszta számokból indulnuk ki akkor kevesebb ember halt meg így, mint egy estleg partraszállás során és utána. Szörnyû, hogy bevetették, de így kevesebben haltak meg, mintha nem vetették volna be (máskülönben japán civilek MILLIÓI haltak volna meg és USA katonák százezrei..), márpedig innentõl fogva szerintem eléggé nehéz ezt ellenezni...
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Amúgy szerintem az egész USA <-> Kína/oroszország/muszlimok/stb. vita parttalan. Az USA eljátszott már mindent a nemzetközi politika terén, ami csak lehetséges. Kezdve azzal, hogy ö az egyetlen, aki idegen országban atombombát vetett be a civil lakosság ellen (nyugodtan dobhattak volna bombát valami szerencsétlen japán szigetecskére az óceán közepén, de nem), egészen odáig, hogy 9/11-re meg a demokrácia védelmére hivatkozva felakasztatták Szaddam-ot. Nyílt háborút csak akkor viselt, amikor ö akarta (mindkét világháborúba "belépett", kvázi hagyta magát megtámadni hogy meglegyen a "háborúra való ok"), idegen ország még nem sértette meg a szárazföldi határait.
Bárki, aki nyíltan az USA-ra támad, számolhat azzal, hogy 300 milla jólnevelt amcsi közös egyetértésben odamegy és személyesen tossza seggbe. Na jó, csak 250 milla, mert a fekák éppen a spanyolajkúak gyepálásával lesznek elfoglalva. Ezzel szemben egy orosz, kínai, iráni, észak-koreai vagy mittomén lehet hogy még meg is köszönné, ha valaki szépen leváltaná az aktuális diktátor-bagázst, és szabadon lehetne végre internetezni, csajozni meg pornómoziba járni, mint minden normális országban.
Másrészt meg, most USA parkolt le - esetleg néhány atomtöltettel a fedélzeten - Kína mellett, vagy fordítva? Fordított esetben az a hajó már rég a tenger fenekén pihenne.
A mágneses tér valóban átmegy rajta, de hiába, mert elektromos tér is kell ahhoz, hogy elektromágneses hullám terjedjen. Épp ezért az EMP ellen simán lehet védekezni, és ahol kell, ott szoktak is. Például a katonai repülõgépek nagyrészt védve vannak.
Mint már írtam, valószínûleg az Arora nevû hiperszonikus gép került volna a helyére, de valószínûleg lelõtték a projektet. A hidegháború végével, és a mûholdak fejlõdésével már nincs akkora szükség ilyen szuperdrága felderítõ gépekre. Persze semmi biztosat nem lehet tudni, ezek csak találgatások.
"Mi kerül a helyére? Állítólag az F22, de imho ezcsak kamuduma ami a helyére kerül majd akkor látjuk meg....."
Nem kamu. Az F-22 teljesen ki tudja váltani. Az F-117 a lopakodó képesség miatt volt titkos. Ma viszont már közismert technológia, így az utódját nem szükséges titkolni.
Teljesen egyetértek Robert McNamara-val, aki szerint az atomfegyverek nem is fegyverek mert nem lehet bevetni õket, egyetlen értelmes funkciójuk az, hogy az ellenséget elrettentse az atomfegyverek (és más tömegpusztító fegyverek) használatától. Ennyi.
Namármost egy USA hordozókötelék ellen, csak atomfegyverrel van JELNELEG reális esélye fellépni bárkinek.(a tengeralattjáró veszély a legnagyobb)
Ezért IS van elég stabil helyzet Tajvan körül.
Az F-117-hez még annyit, hogy az F/A-22-est is csak azrt gyártják, hogy fenntartsák a USAF magas technikai színvolnalát, ugyanis a gépnek jelenleg nem nagyon van ellenfele. Az otthoni gyakorlatotkon úgy mossa le a LEGMODERNEBB 4+ generációs gépeket, hogy ehaj. (Annyit elmodhattak hogy a gyõzelem "lelövés" arány a 2-3 szoros számbeli fölényben levõ gépek ellen, úgy hogy elõzetesen SEMMI infót nem kaptak a Raptor pilóták az ellenrõl, ha jól emlékszem kb. 150:3-hoz. Még, ha ezt el is osztod 3-am, mert azért a teszt az csak teszt, akkor is megdöbbentõ az arány. Ezekután minek kell F-117??
Jelenleg az F/A-22 a világ BÁRMELY modern vadászgépe ellen több, mint sikerrel veheti fel a harcot, legyen az Rafale, Typhoon, SU-33. ÉDESMINDEGY, hogy melyik!
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Az a bomba csak egy propaganda fegyver, volt hogy lássák, mire képesek. Haszna egyenlõ volt a 0-val. Max. Európára tudták volna ledobni, mert olyan dögnehéz volt, hogy SEMMI nem tudta volna az USA-ba elvinni.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
Ez igaz. Mondjuk tenyleg nem tudtam, hogy a hajofedelzeti nuklearis tomahawk-okat kivontak es raktarban vannak. Ez eleg erdekes lepes volt az usa reszerol. A kerdes az, hogy mit tehetnek az amerikaiak kina ellen egy ujabb hideghaborunk kivul? A gazdasagi haborut mar elvesztettek...
"Amúgy az oroszok ugyan úgy utálják a Kínaiakat mint az amcsik"
Igen, ezt irtam en is. Ha kina nuklearis fegyverrel tamadna meg az usa-t, az usa-n kivul valoszinuleg a legtobb szomszedja megszorna atommal. (oroszok, india, pakisztan) Mindnek van teruleti kovetelese kina fele.
"Egyébként meg azért is fölös vitázni róla mert USA leselejtezte õket, az új sokkal fejlettebb lopakodóbombázó már ott a "raktárban", csak várják a parancsot, hogy 5percen belûl levegõben lehessenek.
Majd egyszer megtudjuk, hogynéznek ki."
A nasa dryden-i anyagai alapjan lehet sejteni, hogy milyen tervek voltak/vannak. Valoszinuleg az egyiket el is fogadtak. Az egyik kedvencem a general electric fele nuklearis hajtasra epulo haromszogletu gep (1 fo hajtomu kozepen, 3 stabilizator a haromszog csucsain). Elmeletileg honapokig kepes lett volna lebegni a celterulet fett az ur hataran. Hivatalosan soha nem epult meg, mivel jottek helyette a muholdak.
A faraday kalitkarol meg csak ennyit:
"To a large degree, Faraday cages also shield the interior from external electromagnetic radiation if the conductor is thick enough and its meshes, if present, are significantly smaller than the radiation's wavelength. This application of Faraday cages is explained under electromagnetic shielding."
Tehat megfelelo konfiguracioban kepes kivul vagy belul tartani a magneses hullamokat is (pl a mikrosuto is ezert nem suti meg a vele egy szobaban levoket). De ilyen arnyekolas van a tv kartyak vevo aramkorein is. (egy kis fem doboz)
1. Egy flottakötelék kiiktatásához azért JÓVAL nagyobb erõfeszítés kell annál, mint amit leírt lentebb valaki.
2. Atomfegyver még most is van a horozókon, csak igen kis mennyiségben, az elrettentés képességét TÖBB irányból MINDIG fennt kell tartani.
3. Le kéne már szokni arról a baromságról, hogy atomtöltet robbanása más atomtöltetet hoz mûködésbe. A USA saját becslése szerint, háború estén a töltetek kb. 15% nem is mûköde, ennek okait most nem írom le, majd késõbb.
4. Az a 8 bites szarakodás is hülyeség. Már az 1998-ban véghezvitt E-2-s gép modernizáción az E-2 is tud 2000(!) célt követni és azonosítani. És ebbõl is általában kettõ van fennt, ha háború lenne, és még ehhez jön az AEGIS cirkálók nem semmi radarja és védelme..
5. Az, hogy mittomén hányezer bevetésbõl elvesztettek máig zavaros körülmények között EGY darab F-117-est túl sokat nem jelent. Azért ma is igen komoly harcérétket képvisel és senki nem állította, hogy lehetetlen leszedni. Valszeg azért vonják ki, mert drága az üzemeltetése. Ne feldjük el, hogy egy egy '70-es évek végi tervezésû gép, ennek miden jegyét magán viseli.
A történelem nagy tragédiája, hogy az Aurora helyett a Titanic süllyedt el. (Meg az, hogy a világot elárasztották a konteóhív?k...) i5-2400S 2.5GHz, HD7850 2GB, 8 GB RAM
A méteres hullámhosszú radarok valszeg nem sokkal rosszabul derítik, mint a hagyományos kialakítású gépeket. A méteresek ugyan jelentõsen pontatlanabbak, de digitális adatfeldolgozással ezen lehet némileg segíteni.
Ilyen radarokat az ukránoktól, oroszoktól bárki beszerezhet. Gondolom a kínaiak is használnak ilyet.
És annyiban igaz a legenda is, hogy a méteres hullámhossz fõleg a régi radarokra volt jellemzõ.
Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs
Life is death, death is life. No life, no death. Life is life, death is death.