6 millió Xbox 360 konzol kelt eddig el

Oldal 1 / 3Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#123
Hosszas huzavona után sajnos eldõlt, Európában nem lesz idén Playstation 3. A japán cég a megjelenés idõpontját valamikor 2007. I-II negyedévére jelölte meg, a PAL régiókódos országokban, így ez a bejelentés nem befolyásolja az észak-amerikai és japán premiert amely 2006. november közepén lesz.
A gépbõl kétféle változat fog forgalomba kerülni, 499-599 (kb. 140-170 ezer Ft) eurós árcédulával.

Még egy érv a BOX mellett
#122
Észbontó ez a vita!
1. Hogy mi mennyire tetszik úgy is én döntöm el.
2. Összehaonlítani és rangsorolni több féle képpen lehet, mindegyiknek van alapja, de hozzátenném, hogy véleményem szerint célszerûbb kategorizálni, esetleg a kategóriagyözteseket majd egy közös best of -ra helyezni.
3. Mi a fenének vitatkoztok lényegtelen dolgokon, ami lassan már erõsen elkanyarodott a témától?!
4. Na ide már nem jut eszembe semmi értelmes, de 5pont kellene, mert jobban néz ki.
5. Úgy is nekem van igazam mert szerintem ez így van. :D
#121
Tehat ha egy ilyen szavazo oldalon tobb fps rajongo szavaz(altalaban) mint mondjuk csonstrategia kedvelo,akkor a szavazatokbol leszurheto lesz,hogy az fps jatekok sokkal jobbak mint a csonstrategiak (es az best of all-time listakon-:D- majd egyaltalan nem szerepelnek)? Mond az a szo valamit,hogy kozvelemnykutatas? Az hogy nehyany 10ezer emberke szavazott (ha szavazott egyaltalan) semmit sem jelent a tobb 10 millio szamitogepes jatekosbol!(hasrauteses szamok:))
Sanyix
#120
De a wow az egy olyan játék, amibe van újdonság. Egy hl2-be mi volt? Egy unalmas tucatfps amibõl évente 10 van. Csak hype, és ennyi, és ezért nevetséges hogy év játéka...

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Tinman
#119
Így van, a te véleményed és az én véleményem SEMMIT nem számít.
De amikor több ezren szavaznak valamire és kijön egy érték, azért az már egy értékelhetõ eredmény nem?

A Warcraft 3 fogalmam sincs, hogy hányadik az all-time listákon, de biztosra veszem, hogy rangosabb helyezést kapott, mint a Doom3.

Egyetlen egy lényeges kritérium létezik: Tetszett/nem tetszett --> összhatás.
A többi teljesen lényegtelen, így a kategória is mellékes.

Gondolod, hogy amikor az elmúlt 5 év best of GameCube listát elkészítették, akkor bárkit is érdekelt, hogy melyik volt TPS és melyik volt árkád?

Én mindent megértek, de azt már nem, hogy ezer+1x írtam le, hoztam fel példákat a SZAKMÁBÓL, néhányan mintha meg sem hallanátok.

Elhiszem, hogy fáj, megértem a fájdalmatokat, ha kell együtt is érzek, de ez semmit nem változtat azon a tényen, hogy a SZAKMA, RANSGOROL, ÖSSZEHASONLÍT és ne adja ég még listákat is készít.

És mi ebben a rossz? Miért nem lehet ezt elfogadni?

Egy biztos a Super Mario népszerûbb, kedveltebb játék a Föld nevû planétán, mint pl. a Doom3.
Tetszik, nem tetszik ez van.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

#118
Ertsd mar meg,hogyha ossze is hasonlitanak jatekokat,az mindig kategorian belul tortenik! Tehat egy fps es egy rts osszehasonlithatatlan,egesz egyszeruen mert mas kriteriumoknak kell hogy megfeleljenek!Vagy megis hogy gondolod? A Warcraft 3 rosszabb mint a Doom 3, mert nincs benne annyi lofegyver?Az EGYENI velemeny 1 dolog (melyik stilus,jatek jon be jobban)a kategorian beluli ertekeles meg egy masik....
"ezek meg a tenyek" Atyaeg,ha az ign azt mondja,hogy matol egyel szappant es ezt alatamasztja egy 9.8/10 1000000 szavazat kiirassal,akkor onnantol kezdve szappant fogsz enni? Komolyan,naivitasbol csillagos otos!
(megjegyeznem,hogy pl. az elso helyezett Super Mario,nalam az elso 1000-ben sem lett volna bennt! De ez csak az en SZEMELYES velemenyem)
Tinman
#117
Oscart is csak mûvészfilm kaphat ugye?

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#116
Most vegyél be egy doboz andaxint és nézd meg mit hoztál össze.
Személyeskedõ, kétségbeesett fröcsögés, nulla érv.

Az, hogy egy méltó vitapartnertõl fényevekre vagy, az már az elején kezdett világossá válni.

Ezek meg a tények:

http://top100.ign.com/2005/
http://archive.gamespy.com/articles/july01/top50index/
A legrosszabb játékok: http://seanbaby.com/nes/egm.htm

Ezen kívül még az offline sajtó is rendszeren készít ilyet.

Várom a linkeket arról, ahol a SZAKMABELIEK (tehát nem az olyanok, mint te) kijelntik, hogy nem lehet játékokat összehasonlítani, de talán jobb volna ha a számítógép kábeleit leadnád a MÉH-be, nevet változtatnál és beállnál az "Üzbég" focicsapat cserepadjára kapusnak. Közöd nincs a témához.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Mardel
#115
Gyerekek, ez a vita kezd nevetségessé válni. Még a Szív hídjai vs. Die Hard 3 is semmi volt ahhoz képest, ami azóta megy, így muszájnak éreztem, hogy Mardel barátom közvetítésével beleszóljak a dologba. Év játéka? Érdekes, de általában nem a pénz dominál (mivel a cégek nem adnak pénzt az újságoknak), hanem a hírnév és az exkluzivitás joga. A HL2 imádatát anno a PC Gamer indította el 2004 novemberében, és annak volt elsõsorban betudható, hogy exkluzív tesztelési lehetõséget kaptak. Pénzt? Azt nem, de mindegy, ugorjunk.

Xbox 360: @Skynet Te megint nem gondolkozol. Mondod, hogy ugyanazt tudja, mint egy high-end PC. Igazad van. Sõt, lassan kevesebbet tud. De az nem jutott eszedbe, hogy egy olyan gép kb. 300 ezer Forint, míg egy Xbox 360 már 100 alól is kijön? Nem mi? Eh...

@Tinman: Játékkínálatban amúgy az Xbox szerintem most veri a konkurenciát. A PS3 a Metal Gear Solid 4-en és GT5-ön kívül egyelõre nem mutat fel semmit. Azok meg jók, de nem elegendõek egy ilyen gépnek... Halo téren annyit fûznék hozzá, hogy nem élrtek egyet veletek, nekem az egy meghatározó játék volt.


written by Chocho

"Timeo Danaos et dona ferentes."

Mardel
#114
"Szív hídjait vs. Die Hard 3"

Látom képtelen vagy összehasonlító üzemmódba kapcsolni, az már nem az én bajom.

Ez meg tény:
- Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?

- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján)
Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film.


Imdbn is kategórizálnak, és nem úgy filmre megy a szavzás, hogy év filmje választásra, vagy a hónap filmjére. Egyszerûen egy 10es pontozáson hogyan ítéled meg.
Tehát nem hasonlítgatnak, hogy ez meg ez volt a jobb. Így a hozzászólásod is erõsen belemagyarázás.

"Timeo Danaos et dona ferentes."

#113
Az emberi hülyeség biza engem irritál. Az benned van. Amit te pedig hülyeségnek gondolsz, az heves vérmérséklet. Csak mivel a fejedet se használod, a két dolgot se tudod megkülönböztetni.
Ha a korom érdekel, 17 vagyok. Azért nem töltöttem ki semmi se, mert az SG abszolút nem tud érdekelni, leginkább akkor írok ha vmi nagyon érdekel, vagy valaki nagyon hülyével találkozok. Amikor regisztráltam, akkor is Dzsonnak kellett beszólnom, mert akkor még nem fogta magát vissza annyira mint most, és szorgosan gyüjtögette az anyagot a rajongói klubjába. És tudod hogy mi a legszörnyûbb az egészben? Az hogy a személyiség kb. 24 évesen állítódik be, utánna már elég nehéz rajta változtatni, ám már most is több ész szorult belém mint beléd. Ergo én még tudok fejlõdni, te viszont valószínûleg már örökre ilyen korlátolt maradsz. Talán idõvel megtanulok toleránsabb lenni a hozzádhasonló seggfejekkek és nem a Csernus módszert fogom alkalmazni, de te valószínûleg már ilyen hülye maradsz...

És látom, valamiféle istennek képzeled magadat, és azt hiszed hogy a te véleményed számít mindenhol. Én eltudom dönteni, hogy NEKEM a körte jobban ízlik, de az almát is szeretem. Te viszont miután megállapítottad hogy az alma finomabb mint a körte, tüzzel kergetsz mindenkit aki a körtét szereti, dobálózol számokkal amivel azt akarod bizonyítani hogy mások szerint is jobb az alma mikor abszolút nem errõl szóltak azok a számok, és lehülyézel mindenkit aki nem mondja azt hogy az alma tényleg finomabb. Te pontosan ezt teszed, csak még annyi eszed sincs hogy magadba nézz.
Számomra holt mindegy hogy kinek mi ízlik, mivel az egyéntõl függ hogy melyik ízvilága áll hozzá közelebb, de akkor ne akarja már rám erõltetni hogy az a jobb amit õ eszik, debil és irracionális okokra hivatkozva bebizonyítani, hogy velem van a baj azért mert a körte íze jobban tetszik, pedig valójában az alma finomabb. Te viszont az alapján osztályzod az embereket hogy a körtét eszik vagy az almát (ezek a "szakértõk" hogy tõled idézzek). Ahelyett hogy felfognád hogy aki a körte féle játékmenetet szereti, és van aki az alma féle kardozós-kalandos harcmenetet.

De már elõre sajnállak, ha ne add isteni kiderülne, többre fogják osztályozni a Gears of Wart mint a God of War 2-t, és/vagy többet adnak elbelõle... Mert ha a "mi" GoWunk fog alul maradni az engem úgy halálra tud érdekelni mint az üzbegisztáni focimeccsek, mivel egyébként se lehet a kettõt összehasonlítani, ha viszont a "te" GoW 2-d marad alul akkor egy világ fog összedõlni benned, mert a szakértõid cserben hagytak, mert azt hiszed hogy amikor bárki is cikket fog írni vagy csak szavaz rá akkor ezt a kettõt fogja összehasonlítani, és akkor lefogod vetni magadat a lánchídról mert azt hiszed hogy az derült ki, hogy valójában jobb a Gears mint a God2... Semmit se nyerhetsz, de mindent elveszíthetsz. Csak az eszedet nem, mert azt már rég elhagytad.

U.I.: Ez az összehasonlítás minden eddigit ütött.. A hülyeségeidet nem, csak az összehasonlíthatatlan dolgok összehasonlításában.
#112
Az hogy hány szavazat alapján jön ki a pontozás sztem másodlagos, hiszem az össz leadott szavazatszám %-ait veszik alapul, innentõl kezdve nem lényeges, hogy pl 5000 v 10000 szavazat érkezett /film.
#111
Én ezen nem röhögtem, valószínû hogy viszonylag objektív szempontok alapján döntenek és az egyén személyes véleménye az más tészta. Pl. Rengetegen rá vannak kattanva a WoW-ra többek között egyik lakótársam is én viszont röviden tömören csak annyit mondtam rá hogy szar, mert nekem nem tetszik. Ez csak az én véleményem, ettõl még valószyínûleg mégis jó a dolog ha xmillió emberke nyomja online és fizet havi 2,5-3K-t a szerverért.
Sanyix
#110
Ja nem csak a mostani évre gondoltam :) bár nem is tudom pár éve hogy mi az év játéka, legutoljára azon röhögtem, hogy a hl2.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#109
Errm,ezt elneztem:D Szoval a kulonbozo kategoriakban levo dolgokra gondoltam...
#108
Igy van es alapesetben osszehasonlithatatlanok,leven,hogy mas-mas celnak kell hogy megfeleljenek...:)
A filmes peldara valo valaszodon jokat rohogtem,naivitasbol jelesre vizsgaztal:D
"Ez meg tény:
- Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?

- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján)
Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film."
Nem ezert vagy azert,de sokkal inteligensebbnek tuntel eddig...de hat mindenki tevedhet:)
RIZLA
#107
hmm

Nem...nem...!!! Nem akarok Windows-os lélegeztetö gépet...!! SOF2, I my dying love - [H|R|S]SoF2 Team - War & Smoke - kertésznek kellett volna menni bazmeg...

Tinman
#106
Gyenge év vót'... elkúrtuk :-D

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Sanyix
#105
Csak rá kell nézni néhány év játékára, és elfog a röhögés :DD

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Sanyix
#104
Képzeld, tudom hogy létezik félszimulátor, de az sem szimulátor, hanem félszimulátor.
Nemtudom miért baj az hogy az x360- játékok nagyrésze multiplatform, ami az jelenti, hogy népszerûbbek. Én is azért szeretnék x360-at, hogy ne kelljen mindíg valami a gépembe, meg ne szaggasson soha, nem azért hogy halózzak (sztem az is csak egy sima tömegfps, unalmas hülye történettel). És a nemlétezõ PS3 ígért grafikáját(azt sem árt észrevenni, hogy melyik render, és melyik a valódi hypekeltõ video) is hozza egy csúcspc, nem csak az x360-ét.
Én meg pl egy minõségi játékot nem tudok PS3-ra a GT-n kívül(azzal pár órát tudnék szórakozni), mert azon kívül egyik húzónévnek nevezett játék sem tetszik, szóval nézõpont kérdése, ennyi.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Tinman
#103
Ezt most nagyon frappánsan megmondtad! Csak így tovább, sokra viszed még ezzel a stílussal <#levele>

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#102
No fene tehát mégiscsak van ilyen?!

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#101
A flamelést be kellene fejezned, amíg el nem unom. Na jó eluntam.

Ilyenkor mindig muszáj, rákattintanom a névre, hogy ki is az, aki ennyire a Holdon élt eddig. --> Nem lepett meg.

Elõjöhetnék azzal, hogy 6 éves koromban már C-64 toltam az R-Type-ot, amikor te ismeretlen, ismeretlen dolgokat tettél, ismeretlenül talán ismeretlen apuka bal heréjében (kizárt, hogy a jobb oldaliban).
Folytathatnám azzal, hogy hány konzolon és hány fajta és típusú gépen vittem végig szinte mindent, ami érdemes volt rá KATEGÓRIÁTÓL függetlenül, mert aki játékos az köszöni jól elvan a Falcon 4-el, de a Phantasmagoria-val is.
De elég ez így említés szintjén is, ismeretlen. De neked bizonyára nagyobb a tapasztalatod.

Azért arra csak képes vagy, hogyha eléd tesznek egy almát meg egy körtét, akkor rábökj arra, amelyiket betolnád az arcodba?
Ennél egyszerûbb hasonlatot már képtelen vagyok mondani, hogy felfogd, hogy rajtad kívül nem sokan szaladgálnak még úgy, hogy nem tudnak egy értelmes választ adni, egy olyan egyszerû kérdésre, hogy neked pl. melyik tetszett jobban a Wizard of Wor vagy a How to be complete bastard?

Légy erõs, erre is tudok válaszolni. Nálam ez utóbbi vitte el a pálmát, mert KREATÍV ötleteket vonultatott fel... sokan meg döglenek a WoW-ért (hát nem az a WoW), bár 2 játékos volt, még is csak egy lövöldözõs game volt.

Ezek után, ez most sokkolni fog: Bizony offline/online sajtóban idõrõl-idõre, egyaránt látsz toplistákat arról, hogy a számítógépes JÁTÉKOK pantheonjában, mely nevek találhatóak. Baszki tényleg van ám ott TPS meg RPG is de még RTS meg árkád is... egy oldalon, egy listában? Biztos valami elmetrükk nem?
A sok hülye diplomás újságíró milyen jogon mer ilyen listákat készíteni amikor almighty carville kijelenti, hogy ilyen nincs.

Ha te errõl még nem hallottál, akkor nem gondolod, hogy "szakmailag" kissé kevés vagy a vita folytatásához? Fõleg, hogy szépen lassan személyeskedésbe váltottál át. Másképp már nem megy?

Azt, hogy te itt viccbõl/komolyan ilyen "többet lehet ölni, ezé' levonok pár százalékot" hülyeségekkel jösz, az teljesen távol áll a lényegtõl.

"Szív hídjait vs. Die Hard 3"

Látom képtelen vagy összehasonlító üzemmódba kapcsolni, az már nem az én bajom.

Ez meg tény:
- Die Hard 3 --->7.1/10 (34,511 szavazat alapján) --> Gondolkodj és következtess. Ha 34k ember úgy gondolta, hogy veszi a fáradtságot és szavaz a filmre. Akkor összességében AZ EMBEREK véleménye szerint melyikk volt a jobb FILM?

- The Bridges of Madison County ---> 6.8/10 (10,332 szavazat alapján)
Nahát erre 24k-val kevesebb ember szavazott --> Érdektelenebb, kevésbé jó film.

Valóban van üldözési mániám, neve is van: Az emberi ostobaság. Jó példát szolgáltattál hozzá thx.
Mivel már elõjöttél a másik lejáratásával, FENYEGETÉSSEL, ezért egy kthxbye-al búcsúznék is tõled.
Azért egy kis tapasztalatot szedj még magadra, mert így még a Gamestarba se kellenél <#eplus2>

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

#100
Tinman, te egy igazi barom vagy. Dante szagot érzek nálad.
#99
Ok,levezetem,mert latom nem erted:
Te peldad:HL2 es Syberia. Mindketto JATEK,csak az egyik fps, a masik pedig kaland.
En peldam:Honda motor es Zil teherauto. Mindketto GEPJARMU,csak az egyik motorkerekpar a masik pedig teherszallito.
Sot!:Sega Megadrive es kvarcjatek. mindeketto KONZOL,csak az egyik handheld,a masik pedig asztali.
Kapise?
#98
Jah,az ev meg evtized jateka cimet meg reges-reg az kapja, aki a legtobbet tejelt a dontobiraknak.......szart se szamit:)
Tinman
#97
Hát ez kész. Ez a gépjármûs példa az éppen olyan, mintha egy Sega Magadrive-ot (ez lenne az autó) hasonlítanál egy kvarcjátékhoz (ez lenne a motor). De ha nem érted, nem baj.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

#96
No-no,jatek-jatek,gepjarmu-gepjarmu te kis eszleny......
#95
Látom a fejedet csak kalaptartónak használod. Hasonlítsad össze a Szív hídjait és a Die Hard 3-mat, mert mind a kettõ FILM, és állapítsad meg hogy melyik a jobb...

És másold be azt a részt is ahol épp azt mondom, mekkora szar a God of War, milyen szar a Sony meg a PS, és én MS és FPS buzi vagyok. Majd szólj ha megtaláltad. Mert hogy ezek csupán az üldözési mániád végtermékei, én egy szóval se mondtam hogy szar lenne a God of War, hányok a PS-tõl, MS oltárom van, csak épp beindul a fantáziád hogy miért szóld le a másikat, ha az ne add isten felvilágosít mekkora blõdséget írtál. :P

Te pedig teszteket valószínûleg csak illuminált állapotban szoktál olvasni, ha azt hiszed a pontok/százalékok egymásból való összehasonlításokból jönnek. Hogy a fenébe csinálják azt szerinted? Valamikor a játékok hajnalában, az õsidõkben kijött a nagybetûs JÁTÉK, ami tökéletes volt, az volt a 100%, és az alapján mondják a többire hogy "ez csupán 98%-os, de az a másik 95%-os, ebbõl következik hogy az elsõ jobb játék mint a másik, még akkor is ha totál más kategória"? Vagy mi a szart gondolsz te? Mert akkor ajánlom szürkeállományod figyelmébe hogy ez kurvára nem így van. Nem a nagy betûs JÁTÉKhoz hasonlítgatnak, sem létezõhöz sem elképzelthez. Hanem MINDEN EGYES ALKATEGÓRIÁK ideálisan elképzelt játékához, ami NEM LÉTEZIK, tehát NEM EGYMÁSSAL HASONLÍTGATJÁK A MEGJELENT JÁTÉKOKAT, még abban az esetben sem ha két játékot ténylegesen összelehet hasonlítani. HA azt tényleg megteszik azzal külön foglalkoznak, de akkor is csak olyat, amit TÉNYLEG ÖSSZE LEHET. Hány olyan tesztet olvastál ahol azt írták "jó kis játék ez az Advance Warfighter de a Serious Samben többet lehet ölni, ezé' levonok pár százalékot"???? Mert a te visszafejlõdött agyvelõd képes lenne erre ezek szerint, de egy ép elme nem.

Azt pedig elhiheted nekem hogy a világ nem olyan debilekbõl áll mint te, akik az IGN-en szavaztak NEM arra szavaztak hogy a God of War mennyire jobb a FarCry-nál, hanem arra hogy mennyire jó játék. És az eredményét mással nem is szabad összehasonlítani mint egy azonos stílusú játékkal. Sz'al ne dobálózz olyan számokkal amiknek a jelentését se érted.
Az meg hol érdekeljen engem hogy mi Martin 5 kedvenc játéka? Mikor mondtam én azt egyáltalán, hogy én azt hiszem Martint szét ver az ideg hogy nem játszhat a Gears of Warral, annyira bejött neki hogy szerinte ez a legjobb játék? Annyit írtam, hogy ha nem hordanál szemellenzõt akkor Martintól tovább informálódhastz a Gears of Warról. De persze az üldözési mániád ismét bele alkotott...

Az hogy a számba próbálod belegyömöszölni hogy szerintem a FarCry taktikai játék míg a Ghost Recon és a Swat nem, akkor húzok mégegy strigulát az üldözési mániádnak. Én csak azt írtam, hogy kell az eszedet használni benne, amit te viszont nem szoktál, még játékon kívül se. Mert ha a FarCryban úgy harcolsz mint a Seroius Samben, akkor nem fogod tudni elérni ugyanazt a hatást ezt garantálom...

Jobb lett volna ha még az elején beismered hogy mekkora hülyeséget mondtál azzal hogy két összehasonlíthatatlan játékot hasonlítottál össze, csak azért hogy bizonyítsad hogy mennyire király a PS2, mert egyre csak nagyobb hülyét csinálsz magadból. És a legszörnyûbb hogy ezt te is tudod, csak a világnak nem akarod beismerni, hiszen nem válaszoltál arra sem hogy tényleg ajánlanád-e a God of Wart annak aki egy Gears of War stílusú játékra vágyik, és elõjöttél ezekkel az önlejárató hazugságokkal, amiket az immunrendszeredként használt üldözési mániád gyártott, hátha valami igaz belõle, mert alátámasztani nem tudtad õket...

Végezetül muszály megemlítenem, hogy ezt a szöveget amit nyomatsz muszáj lementenem, mert ha még sokáig folytatod az egymással össze nem hasonlítható játékok összehasolítását akkor azt muszáj közröhej tárgyává tennem. Most jöhetne akár a Szívhídjai vs. Die Hard 3 dolog ha már szóba került, biztsora veszem hogy izgalmas olvasmány lenne.
Ma2ska
#94
Azt nézd meg majd amik ezután jönnek. Azután meg a sony kezdõ kinálatát...

Skynet
#93
Burns rally;)
Amúgy igenis van félszimulátor....Mivel arcade játékkörbe tartonak Bunrout és társai amikben 200mph-nél driftelgetünk és lazán megfogjuk az autót,stbstbstb...
Szimulátor pl a burns rally (tény,itt kb kimerül a konzolon található full autószim).
Viszont a GT,Forza és még jópár cucc az arcade játékok fölött áll,bár nem szimulátorok.Viszont nem is arcade játékok...:)

Más..
X360...Akármit hangsúlyozom AKÁRMIT megnéztem eddig rajta a haveromnál eddig SEMMI olyat nem láttam rajta amit egy komolyabb pc ne mutatna fel grafikában. A játékok nagy százaléka inkább pc-s játék és nem konzol exkluzív. A játékok kb 80-90%-a megjelenik pc-n vagy más konzolon.
És kb negyedannyi exkluzív húzónév van rá (csak 360-ra jelenõ motyi) mint az ellenkonzolokra...
Én ezért nem vettem,a haverom pedig ezért hangoztatja hogy a ps3 itteni megjelenéséig tartja meg...
Énmindenesetre azt most megsaccolom hogy kb fél év és behozza a sony az eladásokat ami nem lesz csoda..A ps2/box esetében is egyértelmü volt: a box lehet hogy többet tud,de minõségi játék mérföldekkel több van ps2-re és a többi konzolra.
adam first
#92
Húzónevekrõl nálam anyit hogy vagy Ps3 vagy 360 játékkínálat.De mivel Devil May Cry4 és Metal Gear Solid4 egyenlõre csak Ps3-ra lesz úgy néz ki hogy Ps3.Én csak 2db játék miatt vennék Ps3-at /de azt a 2 nagyon imádom/,mert a többi játék ami érdekel úgy is van 360-ra/mivel multiplatform/.

adam first
#91
A rohadt életbe igazad van a Gow-al kapcsolatban,na de mindegy szerintem Dmc jobb.Gow csak egy innen onnan össze lopott valami.A kritika része nálam elbukott te nyertél,inkább maradok a magánvéleményemnél.:))

#90
Nemértem. Minek ez a nekempéjesháromnekedikszbosz fasság? Nekem mindegy milyen platformon van a játék csak szórakozzak rajta-vele.Nekem köll majd egy ps3 az x360 mellé,hogx végleg kidobjam a pc-met.

Tinman
#89
Sarkítod.
Nõ-nõ, játék-játék, motorkerékpár-autó?
Szerinted melyik a kakukktojás? Nem látod, hogy feljebb léptél egyett a hierarchiában.
Ezzel az erõvel a Far Cry-t bátran lehetne egy mp3 lejátszóhoz hasonlítani, hiszen mindkettõt SZÓRAKOZTATÁSRA alkották meg.
De én itt semmi ilyesmirõl nem beszélek.

Egy játéknak van egy HATÁSA RÁD MINT JÁTÉKOSRA!
Esküdj meg, hogy SOHA nem láttál még ÉV JÁTÉKA, vagy ÉVTIZED JÁTÉKA listát.

Már pedig nem is olyan rég valami Half Life 1 lett az elsõ, de dobogós volt Command and Conquer valamelyik rész, de volt ott Dig, de még Doom is.

De a lényeg a sok értetlenkedéstõl már lassan elhomályosul.
A lényeg: Egy konzolt a JÁTÉKOK adnak el és így szinte teljesen mindegy, hogy a Final Fantasy XIII szerepel-e egy cég húzócíemei között, vagy a Bioshock, vagy esetleg a Zelda.

Ismétlem, csak azok képesek közel objektív véleményt alkotni, akik ISMERIK, és végigjátszották az igazi nagy neveket.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Sanyix
#88
Ilyet hogy fúj sony meg fúj ps3 senki sem írt, még csak árnyaltan sem. Mirõl beszélsz akkor?

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

Dzson
#87
Tinman, ezeknek az a lényeg, hogy fúj sony meg fúj ps3, tök mindegy, mit írsz... Ha nincs rajtad sapka, az a baj, ha van, akkor meg az.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#86
"Azok számára lehetetlen összehasonlítani 2 más típusú játékot akiknek játékosi látóköre nem elég széles."
Uristen<#falbav>Te kevered a szezont a fazonnal!Syberia vs HL2? Edes istenem!...
Melyik a jobb? Honda motorkerekpar vagy Zil teherauto? Mindketto jarmu es egy szeles latokoru jarmuszakerto siman megmondana melyik a jobb.....Atyaeg:(((
Tinman
#85
Úgy, ahogy felteszem ezt a kérdést:

Melyik nõ jön be jobban: Jessica Alba vagy Görög Zita?
Mindkettõ nõ, mindkettõ jó nõ. Ha egyik se akkor, helyetesítsd be tetszõlegesen ;-)

Ha már kapizsgálod lassan, akkor most a kérdés, így szól:

Neked melyik játék jön be jobban: A Half Life 2 vagy a Syberia?

Erre egy széles látókörû játékos teljesen egyértelmûen tud felelni, SÕT le is pontozza neked. Nálam pl. a Syberia RÖHÖGVE veri a HL2-t. ÉS miért?
Mert hiába volt jó játék a HL2, megközelítõleg sem hatott rám annyira, mint a Syberia.
Az online/offline sajtó szerint pedig a HL2 jobb (all-time listák, évtized játéka listák stb.)

Nézd meg az all-time listákat, szinte minden újságban van ilyen, hogy mi volt az év játéka? Mi volt az évtized játéka?
Mit nem lehet ezen nem érteni???

Látod... a Box-os emberek nagy többsége a Halo-t isteníti. Én is végigvittem és nem volt rossz, na de az a hype, ami ment körülötte az azért erõs túlzás.
Most nincs kedvem megnézni más helyen is, de pl. Devil May Cry egy hajszálnyival kevésbé jött be a játékosoknak mint a God of War (GS/IGN nézd csak meg).
Tehát kijelenthetõ a pár tízezer gamer szavazata alapján, hogy GOW jobb játéknak ítéltetett meg mind a szaksajtó, mind pedig a játékosok áltál --> ergo tévedtél, nem vérzett el. A DMC 2 részét már nem is emélítve, csúnya bukta lett.

Azok számára lehetetlen összehasonlítani 2 más típusú játékot akiknek játékosi látóköre nem elég széles.
Én játszok FPS-el, RPG-vel, MMORPG-vel, jRPG-vel, árkád játékokkal, néha repszimukkal, verekedõs stuffokkal, hack 'n slash nevekkel, kalandjátékokkal... egyszóval szinten mindennel, TÖBB platformon is de csak olyan nevekkel, amik méltók rá.
Igen, érdekelne egy Gears of War, de nem vagyok milliomos, hogy 2 név miatt vegyek egy Box-ot.
PS3-ra kapásból 6-7 nevet mondok ami miatt érdemes lesz inkább arra költenem.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#84
HD RDY tv-t elõbb vagy utóbb úgyis vesz az ember. PS3-at nem kötelezõ.
Egy kicsit úgy érzem, hogy itt nagyon sokan az ipari forradalomból megismert géprombolók leszármazottai lehetnek.
Minek HD RDY tv? Minek nextgen konzol? Minek Blu-ray?
Minek egyáltalán fejlõdni? <#fejvakaras>

Való igaz, senki ne vegyen addig ilyesmit amíg nem lesznek normális áron, de én egy szóval sem írtam sehol sem azt, hogy a box az szar a PS3 meg odab@sz, menjé' vegyé' HD RDY tv-t.
Tetszik, nem tetszik ez a jövõ(lassan a jelen).

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Tinman
#83
Kapcsolj már át Write Onlyról pls.

carville #66-os hsz-ére írtam a Martint, mivel Carville említette meg!
Õ hivatkozott rá hahó... de pechje volt mert éppenséggel jól tudom, hogy ki az a Martin és azt is jól tudom, hogy a Gears of War bejön neki, de az all-time 5 legkedvesebb/legjobb játéka között még véletlenül sem emlegetné.

Ne akasszatok már ki ilyen fasságokkal...

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Ma2ska
#82
Az aláirásod érdekes viszonyulást takar a mozgásban és szellemileg sérült emberekkel kapcsolatban. Akár a paralimpia jelmondata is lehetne.

Tinman
#81
Ok, te nem tudsz és nem is akarsz semmire sem használni egy HD RDY tv-t, te dolgod, de fogadd már el, hogy van aki fogja, levágja a CRT-t az asztaláról és azon játszik akár PC-s játékokkal vagy örömködik a DVD lemezeivel.

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

adam first
#80
Nem kötekedés képpen de hogyan akarsz össze hasonlítani 2 különbözõ mûfajú játékot?Játékokat nem lehet úgy összehasonlítani hogy húzónév,konzolra van és játék,ez fanboyság.A másik meg hogy embere válogatja ezket a gémeket itt a legjobb pl: én a God of Wart elég hosszú idejig elvittem volt benne egy pár izgalmas rész,de mint mondtam az egész játék egy koppintás,erõltetett és a fõhõs is ellenszenves nem tudom sokan mit élvezkednek rajta, nem valami nagy játék.Engem inkább elriasztott volna Ps2 vásárlástól.Másik példa Boxra ott van a Halo engem hidegen hagy ahogy a legtöbb FPS,autóversenyzõs,arcade,simulator játék.De mások az egekig magasztalják a kiritka maximálisan meg van vele legédve(Halo).De még sem kezdem összehasonlítani olyan alapon a 2-t hogy játék és exkluzív,mert baromság akkor eléggé felvenném a szemellenzõt.Fpst fpsel,Hack 'n Slasht hack 'n slashel.Ha hasonlítanái akarnám a God of Wart egy hasonló kaliberú/kategóriájú játékhoz na az a Devil May Cry lenne ott biztos hogy elvérezne az God of War.Ott látszódna hogy mennyire egy koppintás a Gow és mennyi egyedi stílusa van a Dmc-nek és megnézhetjük a kritikákat is meg a rajóngotábort is.De pl egy Action/Adventure/Hack 'n Slasht hogyan akarsz összehasonlítani egy Fps-el ami még megsem jelent??Természetesen néha én is játszok 1-2 Fps-el de az nagyon ritka pl(Half-life 1-2,Far Cry és ezeket csak is Pc-n,semmi máson,egyébként Carvillnek igaza volt nem egy agyatlan Fps a Far Cry eléggé taktikus és egy idõ útán nagyon de nagyon nehéz).És mit mondtam hogy ha egy kemény Fpst akarok /és várok mint a messiást/az a Crysis lenne Pc-n és a Gears of War X-box360-on.Ez természetesen magánvélemény mint mindig,de inkább így hasonlítok össze egy játékot egy másikkal és nem húzónév szerint.A másik legfontosab dolog (bár ez nem ide tartozik)de anno nagyon sokan írták hogy a Box-hoz egy idõ útán majd kell venni külön HD-DVD lejátszót.Ez a legnagyobb barmoság mert hiába van ott a Sonynál a BD rom oké hogy nagy a kapacitása stb,de az MS hülye lenne így kicseszni a vásárlóival hogy külön HD-DVD-n érkezenek a játékaik.Nincs olyan piaci helyzetben konzolok terén mint a Sony,szóval már most biztosra vehetõ hogy a 360 életciklusáig /6-7 évig/ nem fog érkezni olyan szándékkal külsõ HD-DVD lejátszó, hogy majd arra érkezzenek a 360 játékai.:))))

#79
Na persze ez sem olcsó, még.

#78
Aham, asztalit, kurvadrágán. Próbáld PC-hez kötni! Mivel PC-s íróról volt szó.

Sanyix
#77
A 200k-hoz számold még hozzá a ps3 árát ;)
Amúgy én nem költök 4 év alatt sem 200k-t gépre, bár nem mindíg high grafikán játszom, de nem is lowon... erre varrjál gombot :D Nem kötelezõ a birka vásárlók közé tartozni, és akkor egész sok pénzt lehet megtakarítani.

Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)

#76
Igen ! MM és Saturn kb 2 hónapja árul blueray irót, lemezeket hozzá és HDDVD mûsoros lemezeket (mondjuk szinte csak koncertlemezek) Röhögtemis a PH hirnek, hogy megérkezett a blueray iró LINK amikor már rég lehet kapni !
#75
"Ask Martin, hogy sorolja fel az 5 számára legkedvesebb játékát. Aztán utánna kérdezz rá a Gears of War-ra tõle"

Na ez volt a szanalmas.hu .... Ki az a Martin, kérdezhetném, persze tudom. Itt nem is vele van a gond, hanem ezzel az én apukám majd jól megmongya nektek szöveggel! De ebbõl azt gondolom, hogy neked is ugyanaz az öt a legkedvesebb játékod. 576-on milyen néven nyomod? Mert ott Tinman néven asszem egy fanboy se fut...
Mardel
#74
Ha te 2006-ban itt Európa közepén nem tudod, hogy mire használd a HD RDY tv-t akkor monnyá' le

szanalmas.hu

Nincskedvem kidobni az ablakon 100 ezreket azért, hogy nézzem a nem HD minõségû adásokat (nem reteklubb, és nézd nyugodtam a Moanikádat), és nézzem a PAL (768 x 576) DVDket amik megint nem hd felbontásúak. Arra fõleg nics plussz ~150-200 ezer forintom, hogy mikor kijön a ps3 akkor a már megvásárolt hd tvt vmi ki hazsnálja.. Nem 2006ban fog betörni Magyarországra a hd, attólfüggetlenül, hogy hádé redi tvt már lehet kapni. Amerikában a vásárlók úgy gondolták, hogy ha hádé tvt vesznek, akkor már minden amit a tv megjelenít az nagyfelbontású lesz...

"Timeo Danaos et dona ferentes."

Oldal 1 / 3Következő →