454


Nokia 5300, 5200, 3250 mobiltelefon
  • Roger6
    #454
    Én nem, csak jelzem, hogy olvasom a fórumot!
  • illesgergely
    #453
    Szervusztok!

    Igaz eléggé kihalt már a fórum, nem baj megosztom a tapasztalataimat az 5200-mról. 2007 júniusában vettem vodánál, kártyásan 30-ért. Szóval már 4 éve használom egyfolytában, egy telómat se nyüstöltem ennyi ideig, biztos öregszem már :) Amikor vettem nem tűnt fel, hogy a hátlap nem illeszkedik megfelelően a telón, kicsit pipa lettem. De emiatt nem vittem vissza, inkább betettem egy kis papírfecnit a hátlap alá, így már tökéletes lett, azóta is ugyanaz van még benne :) Zenehallgatás miatt vettem, ezért ment bele egy 1 gigás kártya is. Sajnos a gyári headsettel nem bírtam megbarátkozni, így vettem egy 2,5-ös csatlakozójú hama fülhallgatót, de az még rosszabbul szólt így zenét inkább mp3 lejátszóról hallgattam. Később vettem egy 2,5 -> 3,5-ös átalakítót meg egy jobb fülhallgatót, de mp3 lejátszóról még mindig kényelmesebb volt zenét hallgatni, így maradt "csak" telefonnak a jó öreg 5200. Semmi baja nem volt ezalatt a négy év alatt, igaz Vigyáztam is rá. Kijelzőjével se volt bajom, igaz lehetne kicsit nagyobb is, kamerája meg pocsék, nem is használtam. Igazából a hangszóró recsegését tudnám mondani meg a 2-es és 5-ös gomb kopását, de ezek nem nem zavartak annyira. Szoftverét kétszer frissítettem, elvileg a legújabb 7.20-as van most rajta. Rengeteg témát, progit, játékot raktam rá, aminek sajnos csak egy része működött megfelelően, de ez se zavart annyira, főleg hogy rengeteget lehet rá még ma is találni. Utóbbi időben csak témákat dobáltam rá hogy feldobjam egy kicsit a telót, mert az az igazság hogy ráuntam már. Most akartam venni egy Cedart, de elkapkodták már vodánál, Spirót meg szidják, másik Nokiát meg nem veszek egy ideig, tapicskolós telefon meg nem kell így maradok még egy ideig ennél.

    Tényleg, használ még valaki rajtam kívül ilyet? :D
  • berczely
    #452
    Lehet valahogyan a mappákat jelszóval levédeni vagy akármit az 5300-ásban?
  • Tarajos Sül
    #451
    Egy kék Nokia 5320-ast szerezzél nekem,most az van tervben,állítólag a ballagási ajándékom (2-3 hónap múlva :) )

    Ha már itt járok,akkor beszámolnék a meghalt nokia 5200-ról :D
    Kiakadt a felső részt mozgató rúgó(régebben lereszeltem a "fémtengely fejét",hogy ne érjen még az is bele a billentyűzetbe),és mivel nem volt rugóerő szabadon csúsztattam lendületből a telefon felső részét,mint egy james bond xD
    nah igen,szép volt egy pár mp-ig,de utána a kiakadt rugó szétkaristolta a lapkábelt,én meg nem veszek újat 2000 Ft-ért,most másra kell a pénz(de ha lesz úgyis veszek bele,igaz akkor már kéne egy billentyűzet,a kijelző is foltos,és nem a por miatt,egy előlap,és a középen lévő műanyag "alaplap" xD xD)
    Megöregedett a több,mint 2 év alatt :)
  • marcimilan
    #450
    Nekem van eladó nokia 5300-ám.
    3 óra hívás ment le róla. Újszerű állapotú.
    fehér/szürke T-mobilos.

    ár: 16 000ft

    akinek kell írjon: [email protected]
  • Alex8695
    #449
    Sziasztok. Van egy Nokia 5200 mobilom. Már kiderült, hogy szoftvert kéne frissíteni, mert bekrepált. De ahhoz, csatlakoztatni kell
    a géphez ügye, a frissítő szoftver megvan, de a telefont nem tudom csatlakoztatni, mert amikor bekapcsolom a telefoont, alap járatron ha egy kis ideig nyomom a bekapcsolót,
    nincs kép csak a gépen jelzi, hogy csatlakozott, de már le is csatlakozott. Ha bekcsapcsolom, hosszú nyommással a telót, akkor meg eljut a nokia emblémáig, és utána, hogy indítom
    e kártya nélkül(nincs benne kártya) és utána, ha rányomok hogy igen, akkor kiadja hogy állítsam be az időt, a gép jelzi, hogy csatlakozott a telefon, dele is csatlakozik, mert mikor
    bejön a bloototh jel, (pár mp) újraindúl 2x-3x és kész.. Mi lehet a probléma? köszönöm a válaszokat:
    Alex
  • valaki00
    #448
    Hello!
    Most akarok venni egy nokia 5300-at azt szeretném kérdezni hogy mi benne a jó és a rossz.

    Előre is köszönöm!
  • zipo3
    #447
    Sziasztok!
    Nokia 5200 telcsire keresnék szövegszerkesztő progit!
    köszönöm!
  • ikegami
    #446
    Ezt nézd meg, biztos segít:
    http://www.youtube.com/watch?v=Km16cFCVoE8
  • mophisto
    #445
    sziasztok.Az lenne a kérdésem hogy hogyan lehet egy okia 5300 át szétszedni kulturáltan?El akarom választani a képernyőt és a billentyűzetet.Ugy láttam hogy egy kicsike sinen fut az egész de nem akarom feszengetni,szoval van ennek valamilyen technikája? Köszi előre is
  • ikegami
    #444
    Ezt olvassátok el, választ ad a kérdéseitekre:
    Nokia karaktertámogatás
  • Tarajos Sül
    #443
    Hello

    Ezt nem tudom,mert nekem is nokia 5200-am van(most júliba múlt el 2 éves :D)és nekem is elő szokott jönni ez a probléma...
    Azt ugyan nem tudom biztosan,hogy 2 sms-t számláz-e,de sztem 2 sms-t is küld el,mert 1x néztem nokia pc suite-ba,és nem egyet küldött el,mikor 2-nek írta.
    Szóval,amit tehetsz,hogy kikapcsolod a telcsid,utána visszakapcsolod(értelemszerű,tudom :D)
    Ezután bemész a főmenübe ott az "üzenetek"be,ennek a legvégén van az "üzenet beállítások" ezen belül menj a "szöveges üzenet"-re,itt megtalálod a "karaktertámogatás"-t,és válsd át a teljes-t korlátozott-ra vagy fordítva.
    Ezzel,és a kikapcsolással elszoktam játszadozni :)
    de végülis újra 1 sms-nek írja ki 160 karakterig a szövegemet
  • Attila8805
    #442
    Hali mindenkinek!Lenne egy kérdésem!
    Van egy 5200-ásom és 75 vagy mennyi karakternél már a 2. sms-nél jár.
    Az lenne a kérdésem hogy ez azt jelenti hogy 2 sms-t is számláz vagy az sms-t 160 karakterenként számolja?
  • Dyrtyho
    #441
    Nem tudjátok,hogy Budapesten melyik GSM szervizben a legolcsobb a kijelzö és a billentyüzet csere ? Ha tudnátok segiteni,akkor azt megköszönném elöre is
  • Smarti
    #440
    Köszi de már elméletileg megvolt a szoftverfrissítés és úgy sem jó. A Nokia hivatalos oldaláról töltöttem le a progit, és megcsináltam. Csak gyorsabb lett, más nem javult. A zenelejátszóm még mindig nem jó, a hangja néha recseg, meg kell nyomni az aksinál és úgy jó... :S Pár napja rálépett a telómra egy szekuritis egy fesztiválon, szal azt is lecserélhetem... xD Már kezd elegem lenni a telómból és csak 2 éves... :S Úgyhogy szerintem senki ne vegyen 5200 telót... ^^ köszi a segítséget... (de sajna semmi sem segít a telómon )

  • Tarajos Sül
    #439
    Jó az a 6300-a is,anyáméknak olyan van,és amikor vették,rám is rám akarták sózni,de én hűséges vagyok a telcsimhez :)
    már 2 éve megvan,és még mindig működik :D
    hangszóró is tisztán szól,mert szét szoktam szedni,és kitisztítom
    jah meg össze is forrasztottam már vezetékekkel a hangszórót,mert ez a nokia 5200 egy gyári hibás sz*r :D,és néha nem érintkezik...
    meg aztán eldobtuk a telcsimet,hogy el-e bírom kapni,aztán szegénykém koppant a betonon :D
    kiszakadt a csavar a műanyagból,de visszaragasztottam :PxD,meg a 4 billentyűzetvilágító ledből,csak 2 működik :D
    DE rendesen működik

    UI:amugy a 6300-nak sztem kicsit nehezen lehet megnyomni a navigálógombjait(a kékeket)
  • danyr
    #438
    nekem az a baj az 5300-al - zsebemben volt a telefon átöltöztem gatyában bennmaradt és az övem kemény végével ráültem a telefonra :S - és csak egy csattanást hallottam, de valszeg megrepedt az egész :D
    azóta már vettem egy 6300-at az ugyanannyit tud csak máshogy néz ki :)
  • Tarajos Sül
    #437
    és még mindig Nokia 5200 :$ :P
  • Tarajos Sül
    #436
    igazzz xD
    de ottvan a 2 panel,az aksi is,pedig az hamar leszokott merülni,és kidobják...
    a headset is még megvan,de most másikat használok,mert a nyomógombjával gond van,amugy szépen szól :)
    meg ottvan az "alváz" is :D
    amire tulajdonképpen felépül az egész telefon... ;)
  • Roger6
    #435
    Ja, hát igazából a billentyűzet meg az akksi az eredeti! XD
  • danyr
    #434
    ezen kívül nem sok dolog van még
  • Tarajos Sül
    #433
    ja :D
    amugy pontosan 19 napja múlt el a nokia 5200-s telcsim 2 éves xD
    azóta már cseréltem az előlapot,hátlapot,kijelzőt,mikrofont,és a hangszórót,ja és a flex kábelt :D
    ezeken kívűl minden eredeti :-O
    még az aksi is :P
  • Tarajos Sül
    #432
    Előszöris kell a legújabb Nokia PC Suite
    Annak a menüjében található a szoftverfrissítő progi,ami teljesen automatikus.
    Csak csatlakoztatod a telcsid,beazonosítja a pc suite,és a neten keres hozzá a Nokia progi szoftverfrissítést...
    DE jól olvasd végig a teendőket,nem csak a továbbra nyomkodni xD,mert hasznos infókat ír,és ezzel megakadályozhatod,hogy baja legyen a telódnak(mégjobban :S)

    Tomi
  • 19800
    #431
    Sziasztok!Van nekem egy nokia 5200, de egyszerüen nem akar bekapcsolni, a nokiát kiirja, de utánna villog, és kikapcsol!Az aksija fel van töltve!Próbáltam már szoftvert frissiteni, de nem sikerül, nem tudna valaki segiteni abban, hogy hol találnék ehhez valami rendes szoftvert, amit fel tudnék rá rakni????
    Köszönöm szépen segítségeteket!!!Üdv.: Cs J
  • Attila8805
    #430
    Hali!
    Tesóm nekem adta a Nokia 5200-ását és a biztonsági kódot szeretném megváltoztatni csak ez a bugyuta elfelejtette:D
    Valaki tud vmi segítséget adni?

  • ikegami
    #429
    Hát szerintem egy szoftver frissítéssel megjavulna. Nekem is volt ilyen problémám, hogy magától kikapcsol a telefon, ez elmúlt a frissítés után. A zenelejátszó nem tölti be zenéket: ez is volt nekem, hogy lefagyott, és csak úgy bírtam vele valamit csinálni, hogy kivettem az akksit és visszaraktam, ezért azt csináltam, hogy a memóriakártyát leformáztam és újra visszaraktam rá mindent, és azóta teljesen jól és gyorsan betölti a zenelejátszóban a zenéket.
    Először a 2. variációt próbáld meg, aztán ha nem segít akkor a szoftver frissítést szerintem.
    üdv
  • Smarti
    #428
    Az kimaradt hogy hogy Nokia 5200-ám van, és most lett 2 éve, hogy megvan. Semmi baja nem volt idáig. Ez a probléma kb 1 hónapja áll fent. Előre is köszönöm a segítséget.
  • Smarti
    #427
    Szijasztok!
    Segítséget szeretnék kérni. Valamiért nem jó a zenelejátszó a telefonomon. Elindítom a programot és elkezd tölteni, majd lefagy kikapcsol elmegy a kép, és újra bekapcsol. :S Mindig ezt csinálja, kivétel ha nincs rajta szám, mert akkor azt jelzi nincs szám. De nem tudok mit kezdeni vele... Már frissítettem a szoftvert is, de nem használ. Légyszi segítsetek!!!
  • danyr
    #426
    Igaz. Bár én most cseréltem le az 5300-amat mert már nem volt értelme megcsináltatni, sok gond volt vele : (
  • TIBÓÓÓ
    #425
    Köszi...hátha tom is használni..xd
  • Tarajos Sül
    #424
    Helló

    Az igaz,hogy a Nokia 5300-ban nem VGA kamera van,hanem 1,3 Megapiszeles kamera?:-O
    Jó tudni,de ha igaz,én lecserélem a 5200-mat
    nagyjából annyit tud,mint a 5200,csak zenelejátszó vezérlőgombot,nagyobb kijelző,és akkor állítólag megapixeles kamera
    De igaz ez?

    Köszi
  • danyr
    #423
    Ezt
    szedd le :)
  • TIBÓÓÓ
    #422
    Jóestét mindenkinek!
    Új vagyok még itt, de nekem is NOKIA 5200-ám van..és szeretném kérdezni a tapasztalt neteseket..és okosokat, hogy nincs-e véletlenűl NTH témaszerkesztője valakinek..vagy 1 jó linkje ahonan le tudnám tölteni a programot?
    Köszönöm előreis aki válaszol erre a HSZ-re!
    Tisztelettel:Tibor
  • Tarajos Sül
    #421
    (halkan,még)?(egyébként sztem nem valószínü)(me hangszóró hibája miatt és sztem ezen nem lehet változtatni)
    Ezeket a sorokat nem egészen értem,hogy hova,és mihez tartoznának...
    Egyébként nincs olyan program,mert nem "szoftveres" eredetű a hiba oka
    A hangszóró nem tökéletes!
    Vagy egy új hangszórót veszel bele,vagy megtisztítod.(leírhatom,hogy hogy kell megtisztítani,hogy magasabb hangerőnél se recsegjen)
    Értek hozzá,de aki nem ért hozzá az nem fogja tudni megcsinálni!(úgyhogy feleslegesen írnám le :))
  • overdoz
    #420
    Helo mindenkinek lehet hogy elég értelmetlen kérdés de nincsen a nokia 5200-hoz v mi ojan progi h szebben szóljon mert ha most hangosan halgatom elkezd recsegni(halkan,még)?(egyébként sztem nem valószínü)(me hangszóró hibája miatt és sztem ezen nem lehet változtatni)
  • ikegami
    #419
    Én megértettem. Betettem a hangszóró meg a hátlap közé
    egy papírdarabot, azóta jó.
  • Tarajos Sül
    #418
    Gyári hiba :((
    Mikor zsíír új volt a teló,akkor azért nem volt semmi baja,mert akkor még nem "állt" olyan sokat az érintkező,és akkor még volt benne rúgóerő,ami hozzányomódott a hangszóróhoz...
    Ez ugyanolyan,mintha egy tollat bekapcsolva hagynál hosszú ideig,és mikor ki akarod kapcsolni,akkor nem "ugrik" vissza a tollbetét,és neked kell kézzel be nyomi...
    A tollban lévő rúgó "elfáradt"!
    Ugyanezért nem szól egy idő után a hangszóró sem,mert "elfárad" az érintkező,és nem ér hozzá,nem kap jelet...
    Nem nézlek titeket hülyének nyugi,csak így kb jobban megérthetitek,még akkor is,ha nem értetek hozzá :)
  • ikegami
    #417
    Én multkor így késtem el a munkából. Mert nem zenélt az ébresztésnél.
    Kicsit gáz.
  • danyr
    #416
    Nekemis dettó ugyanez a bajja, nekem a telefon se csörög, zenehallgatásnál úgyszintén.
  • ikegami
    #415
    Köszönöm, most már értem!