174
Kötelező biztosítások, adók stb..
  • paraflux
    #174
    Azért szerint egy nap nem kell hozzá, nekem max 1 óra volt míg mindenre rendesen rájöttem, a végén meg ha nem ért valamit az ember egyértelműen utánanéz vagy a legegyszerűbb ha felhívja őket és akkor részletesen megtud mindent.
  • majapapa
    #173
    Jó, hát ebben az értelemben igen, csak, ha már az ingatlanbiztosítást vesszük alapul azon belül köthetsz biztosítást ingóságokra, ékszerekre, akár kulcsra, sőt elektronikus adatokra is. Ahhoz, hogy olcsón gyere ki és még meg is érje, körültekintően kell megkötnöd a biztosítást, egy nap körültekintést igénybe kell venni, ha biztosra akarsz menni. Én egész jól összeállítottam és havi kb 2500-ban kijön minden extrával együtt. De simán 2000 alatt is kijöhet az akinek nincs szüksége sok extrára. Nyilván van ezer és ezer ügyfele ennek a kimondottan nem kis cégnek és nagyobb arányban vannak az elégedett ügyfelek mint az elégedetlenek, ezért is működnek ilyen jól.
  • fapapucska
    #172
    de kötelezőt köthetsz sokmindenre ha mondjuk több autóra, motorra, segédmotorkerékpárra, haszongépjárműre...csak úgy szólok...nekem sosem volt bajom az allianz-al
  • majapapa
    #171
    Hát kötelezőt nem köthetsz sok mindenre :D Na ingatlanra variálhatsz, az biztos. Nincs személyes tapasztalatom az Allianzról, de ismerősöknek nincs túlzottan jó véleményük róla... Egyikük tavaly kötött kötelezőt náluk és az első hónapról nem is küldtek csekket, míg hosszas hajcihő után (miután kiderítették, hogy utalni is lehet nekik és már a banktól is küldtek bizonylatot az utalásról) elfogadták. Nem beszélve arról hogy egy hónapig kb nem lehetett használni a kocsit, biztosítás hiányában, sőt szerződést is akart a cég bontani... Mindegy ez egy eset ami a kötelezőt illeti. Az ingatlanra kötött biztosítással nem volt gondunk náluk, egész szépen személyre szabható az ingóságok biztosítása. Kötelezőt még nem tudom hol kötök idén, de az egyszerűség kedvéért lehet, hogy megkockáztatom és visszatérek az Allianzhoz, hogy egy helyen legyünk biztosítva.
  • fapapucska
    #170
    így van nem csak a nyeremény miatt érdemes díjszabást csinálni...minden évben megéri újraszámoltatni mert annyit változnak az árak hogy akár ha sok mindenre kötsz akkor több 10 ezret is meg lehet spórolni...egyébként ha megnézed az ilyen árkalkulátoroknál akkor az Allianz nagyon sokszor benne van az első háromban ami biztos nem azt jeleneti hogy rossz...vannak esetek amikor van mondjuk olcsóbb de sztem megéri egy biztosítónál kötni az összeset mert az kevesebb macera...és most plusz érv mellettük hogy nyerhetsz is :D bár sztem tényleg nem ez a lényeg mint ahogy te is mondtad
  • fapapucska
    #169
    assss
  • fillippino
    #168
    Engem nem a nyeremény izgat, inkább a biztosítás maga. Az előzővel nagyon megjártam, azért is döntöttem a váltás mellett. 2 balesetem volt és az ügyintézés időtartama botrányos volt. Hamár allianz, vélemények, tapasztalatok? köszii!!
  • paraflux
    #167
    Most, hogy így olvasgatom, lehet még Samsung Galaxy Tab 2-t és iphone 4-et is nyerni. Egy díjszámítást megér!:D Lent a játékszabályzatnál van még info: allianz
  • grrrrr
    #166
    nekem mondod a nyáron 2 telefonomat is ellopták szóval most a 5évvel ezelőtti telefonom használom... :S
  • hulloreka85
    #165
    de jó lenne egy új teló, a mostani úgy is szarakodik eddig sajna sosem nyertem semmit, pláne az ilyen sorsolós játékokban :(
  • paraflux
    #164
    :O mert észre se vettem, bár én nem hiszek az ilyesmiben...
  • grrrrr
    #163
    Azt nem is mondtad hogy még Galaxy S3-at is lehet nyerni a díjszámításért. :D
  • hulloreka85
    #162
    köszi megnézem a díjszabást hátha kiszámol valami olcsóbb lehetőséget :)
  • paraflux
    #161
    Én is rákerestem, bár rég kötöttem, de lényegében nem változott az oldal. Szerintem innen mindent megtudsz: https://www.allianz.hu/www/hu/allianz_online_otthonbiztositas.html
    Csinálj egy díjszámítást, aztán válogasd ki mire szeretnél kötni... Ha nem megy van valami online chat, próbáld ki...
  • grrrrr
    #160
    Jól hangzik ez a magad állítod össze dolog... (bár kicsit félek hogy kihagynék fontos dolgokat) esetleg tudnál egy linket dobni mert nem igazán találtam ilyet :(
  • paraflux
    #159
    Én náluk vagyok jó ideje szerintem előbb még olvasgass utána, mert ha jól emlékszem van olyan lehetőség is, hogy a biztosítási szolgáltatásokat te magad állíthatod össze, legalábbis még anno én így csináltam. Sok esetben így sokkal jobban megéri...
  • grrrrr
    #158
    Én is most nézegetek biztosítások után... egészen pontosan otthonbiztosítás után.
    Eddig az Allianz tűnik a legszimpatikusabbnak. Háromféle biztosítási csomag közül lehet kiválasztani a számunkra megfelelő konstrukciót az otthon és szeretteink számára, melyek közül a Komplex csomag valóban komplex s valamennyi biztosítási kockázatra kiterjed...
  • hulloreka85
    #157
    Szeretnék biztosítót váltani, mert a mostanival már nem vagyok megelégedve. Ki mit ajánl ?
  • csabicsabi
    #156
    Sziasztok!
    Tavaly a kedves biztosítótársaság felmondta a biztosításom a robogómról díjnemfizetés miatt és erről elfelejtett értesíteni.Most pedig fedezetlenségi díjat kellene fizetnem.Kérdésem az lenne, hogyha én eladom a robogót akkor az új tulaj, amikor köt rá biztosítást akkor neki nem kell fizetni fedezetlenségi díjat? (elég szemtelen összegről van szó)

    Remélem valaki tud segíteni. Előre is köszi!
  • only1
    #155
    Szia Zilogr!
    Én például Smallsock segítségét vettem igénybe, kettővel alattad. Alkuszcégnél kötöttem újra szóval tudtam keresgélni a díjak között. Meg is kötöttem a szerződésemet, évi 28000 Forintos díjat kell fizetnem az Allianznál,nem a legolcsóbb megoldás,de egy olyan cég ami megbízható szerintem. Vannak fenntartásaim a túl olcsó kötelezővel szemben. Ha most megkötöd, akkor ugyanezt a díjat fizeted jövőre is.
  • ZilogR
    #154
    Némi alap infóra lenne szükségem, sorry ha nagyon vagyok, ugyanis még jogsim sincs... Tehát az én történetem:

    Feleségem megszerezte a jogsit, ő lenne egy autónak az üzembentartója, én a tulajdonosa. Az adásvétel létrejött a napokban.

    a.) Akkor nekem most kötelező biztosítást kell kötnöm a 2010-es év fennmaradó időszakára?
    b.) És egyben a 2011-es évre?
    c.) Vagy ha a 2010-re megkötöm, akkor ez a biztosító öröklődik tovább 2011-re?
    d.) Az is lehet, persze, h a 2010-esek tarifái nem ugyanolyanok, mint a 2011-eseké és akkor most az első megkötése után váltanom is kell, mert olcsóbbat akarok, amihez külön is kell kötnöm 2011-es évre?

    e.) A forgalmi kiállításához kell ez a biztosítás hogy megkötve legyen vagy ez nem számít, csak legyen megkötve a forgalmi kiállítása után x nappal legkésőbb?
    f.) Jut eszembe: nekem másfél éve(!!! nem vicc !!!) lejárt a személyim, mindenhol az útlevelemet használom a személyazonosság igazolására. Kell kötelezően személyi igazolvány ezekhez a bejegyzésekhez vagy jó az útlevél is?

    g.) Ezek a webes kalkulátorok a mi esetünkben ~30eFt-tól ~136eFt-ig kalkulálnak különböző biztosítóknál. Mi a tapasztalat? Ugyanúgy nem csinál egyik sem semmit, vagy van értelme és tartalma a magasabb tarifáknak? Hol lehet ezeket részletesen megtalálni? (Tudom: Google)
    h.) Ez olyan, hogy ezt fizetem én, amiből az általam okozott károkat fogják megtéríteni? Ha nem fussa belőle, akkor a maradékot én fizetem? Tehát ez a mások jól járását jelenti? Magyarul: ha én egy olyan vezető vagyok, aki tipikusan sokat hibázik és sokszor koccan, ütközik, gázol, akkor válasszak drágábbat, hogy a későbbi sok kiadásom legyen fedezve, míg ha patent profi Sprint Cup versenyző vagyok, akkor minek fizessek, úgyse csinálok bajt?!??

    Előre is köszönöm!
  • only1
    #153
    Köszönöm a válaszokat,most nézem pont,hogy ti melyik alkuszoknál vagytok!Akkor szerintem neki is látok, a keresgélésnek,és remélem,minél jobb díjakat kapok majd:):)
  • Smallsock
    #152
    Fel kell mondani!!! Kivéve, ha alkusznál kötöd. Én a CLB-nél vagyok, és mindig elintéznek helyettem mindent. Felmondják a régit minden évben, az újat pedig megkötik.
  • marsu
    #151
    netrisk, Én újrakötöttem, és maradtam ugyan ott ahol voltam, elvileg spórolok évi 7500ft
  • only1
    #150
    Sziasztok!
    Ti alkusz segítségével kötitek újra a kötelező biztosításotokat?És ha esetleg igen,akkor hol?Mert én csak 1et ismerek és jó lenne többnél is kiszámolni,próbálok még keresgélni,de ha vannak tapasztalataitok az érdekelne.Köszi a segítséget!
  • mahalo
    #149
    Hát igen én nem is inkább az árakra vagyok kiváncsi(persze az is fontos), de ahogy irjátok se a legolcsóbb nem biztos, hogy jó se pedig a drágább nem azért drágább mert minőségi. Pont ezért érdekel minél több vélemény és minél több kritika. Az UNIQA-rol sok jót hallottam de ott meg a kedvezményekkel ne mvagyok tisztába, mert ha őket választom akkor, leírásuk szerint kapok egyszer 20% mert új ügyfél, mivel közszolgálati szférában dolgozok azért is (bár azt nem részletezik a neten mit),ha bizonyos KMr alatt vagyok azért is. De a kalkulátor nincs úgy megcsinálva, hogy ezeket is beszámoltassam, most nem tudom mi van. Szóval ha valami gigsz van lehet külön kell kezelnem a kötelezőt és a Cascot- mert egyenlőre az a legolcsóbb nekem.
  • mojito10
    #148
    A biztosítók ezt elvileg elintézik egymást között,de nem vagyok benne 100%-ig biztos mivel új vagyok a terepen. @: morleone: Egyetértek veled, fordított helyzetben én is elvárom a gyors kárrendezést, ezért is jobb ha az ember nem a legolcsóbbat választja. No meg az ember nem feltétlenül akar úgy járni mint anno sok ember a MÁV biztosítóval...! Inkább fizetek többet de akkor legyek tényleg bebiztosítva azt a plusz költséget meg le lehet faragni ha cascóval együtt kötöd mert ugye ebben az évben így még több kedvezményt adnak. Szóval ki lehet sakkozni a dolgokat. Lakásbiztosításunk az UNIQA-nál van, és ott is korrektek, sanszos hogy ők lesznek a befutók! Bár még van időm gondolkodni:)
  • szimbol
    #147
    Sziasztok,

    Csináltam egy LE=>kW átváltót, ha valakinek szüksége lenne rá.
  • FlyHigh
    #146
    Amúgy most ezzel a biztosítós balhéval mi lesz? Én már megrendeltem az új szerződést az allianznál amint lehetett, de most az allianz azt írja, hogy szerződés törölve, netriskre meg karbantartás miatt nem lehet fellépni. Új megbízást kell majd adjak, vagy mi lesz?
  • marsu
    #145
    sziasztok

    ha új biztosítást akarok kötni, akkor a régit előbb fel kell mondanom, vagy azt a biztosítók elintézik egymás között???

    előre is kösz
  • yugoslave
    #144
    Tavaly egy UNIQA-s koccolt le a lámpánál, jött a seggembe egész végig, aztán egy fékezésnél durr... ő pont UNIQA-s volt, elismerte, hogy ő volt a ludas, gyors, korrekt ügyintézés volt, nem volt gond, mindent kifizetett a biztosítója, szerintem megbízható.
  • morleone
    #143
    A gyorsaság igazából neked nem annyira fontos, hisz a kötelező biztosítást azért köti az ember, hogyha balesetet okoz, akkor tudja a károsultat kártalanítani. Így neked nem (annyira) fontos hogy másnak mikor fizeti ki. Persze ha onnan nézzük a dolgot, hogy viszont helyzetben te is elvárod a gyors ügyintézést akkor viszont érdemes. (De azt is érdemes lenne kikötni a biztosítóknál, hogy ilyen esetben fix idejű legyen a kártalanítás - senki sem szeret a pénze után szaladgálni, és ne is kelljen neki)

    Az UNIQUA-ról és az Allianz-ról nem tudok nyilatkozni, én még őket nem próbáltam. De szívesen várok róluk véleményt.
  • Thaison
    #142
    Nézegetem a biztosítókat, de nagyon nagy a káosz nálam, az UNIQA-ról vannak tapasztalatok? Allianz-ról mi a vélemény? Az UNIQA-nál azt figyeltem meg hogy egy elég innovatív biztosító, és a díjak is elég jók, csak mivel én "fiatal" vezető vagyok és ez lesz az első váltásom annyira nem válogathatok. Fontos a gyorsaság, meg az hogy jó legyen a biztosító-ügyfél kapcsolat, mert egy évig velük kell jól együttműködni ha gond van...:S
  • Smallsock
    #141
    Látom, hogy nem írtak régóta ebben a témában, de én nem rég bukkantam rá, jó lenne feléleszteni! Valaki még nézi esetleg?

    zotya078, ez tényleg egyáltalán nem fair, én úgy tudom, hogy az előtt tájékoztatniuk kell az új díjakról, mielőtt megkötöd a jövő évre a biztosításod, hogy el tudd dönteni, váltani akarsz-e vagy maradsz annál,akinél voltál. A biztosítók október 30-ig meghirdetik a következő egy évre vonatkozó díjaikat, amin aztán nem változtathatnak. Szerintem nem csak a Wabard emelte a díjait. Nem nézted meg, amikor újrakötötted? Felmentem az egyik alkusz honlapjára, és egy biztosító kivételével mind 5000 Ft felett van, az átlag pedig 10150 Ft.
  • szukaresz
    #140
    Biztositót akartam váltani 2-szer mondtam fel ,mindig vissza küldték hiánypótlásra,persze a levél nélkül.Berágtam küldtem nékik eggy emailt ,hogy minden fórumon panasszal fogok élni azóta azóta semmi hir se csekk..mi mit tehetek még én kalapoljak....Ez a szignál....mi a teendő ijenkor? v-ki ?
  • zotya078
    #139
    Nevetséges, hogy bármit megtehetnek ebben az országban, a biztosítók. Természetesen a biztosító váltások időszakában, vagy előtte nem küldtek értesítést a változásról. Szerintem, erre kellene törvény, mert ez így nem fair az emberekkel szemben!
  • zotya078
    #138
    Emberek mindenkit óva intek a Wabard biztosítótól, amíg tavaly ők voltak a legolcsóbbak - 2239ft, addig idén gondoltak egyet és felemelték a Simsonom kötelező felelősség-biztosítását 9996ft-ra. Én úgy döntöttem nem fizetem be, mivel nincs ennyi pénzem eltartani a sok bőrfotelben pöffeszkedő aktatologatót.
  • BBakter
    #137
    Mármint 18. án adták fel. Nekem 1. -ig kéne befizetni.
  • BBakter
    #136
    Ja és ma már kültde a csekket a régi biztosító 18. -i feladással.
  • BBakter
    #135
    Szasztok!
    Kellene egy kis segítség. Tegnyp jött meg a jövő évi kötvényem mentem is ügynökömhöz felmondani a biztosítást. Elvileg ez meg történt.
    Ez lehetséges? Nem csak November 31 -ig lehetett? Azért érdekelne mert már megkötöttem eg ujat unionnál. És nem akarok két ló között a földre esni...
    Amugy Unionról mi a vélemény?