84
  • Mice
    #84
    "egyszerre játszom és tömörítek, az már megy jól, de ha még közben renderelek is, akkor már lassul."
    specku ezt nem én emlegettem fel. én sose rendereltem 3dben semmit, max ha a grafikus szűrők által módosított képek létrehozását nem nevezem annak, de az pl. pont nem prociigényes hanem inkább mem.

    "egy online játékot,és 1 q3at"
    ekkora vakegérséget én se mondtam. a q3 pont az a gém aminél még egy benyitó ajtó is meg tudja hülyíteni az embert. csé-nél ha elfogynak a manusok és az utolsó 2 alig talál egymásra még el lehet játszani, hogy mással foglalkozol (persze a kockázat túl nagy), de a q3at elég ritka esetben játsza csak 2-3 ember

    "De akkor ne próbáld megmagyarázni, hogy az átlag user 3-4 firefox ablakot, 7-8 opera tabot, 3 msn-vonalat, 20 letöltést, egy online játékot, egy tömörítőt, meg még nemtudommit használ egyszerre."

    ok, akkor miért is ne csinálhatna ennyit egy átlaguser?
    -netán van a felsoroltak között vmi ami kifejezetten mély szaktudást igényel?
    -van köztük olyan amelyiket külön-külön ne tudna megcsinálni egy a géphez analfabéta is?
    az online gém, a szépen megkért vonalvégén levő ismerős, a böngésző azok mind olyan dolgok amik mind félbeszakíthatóak és lehet köztük váltani. amikor böngészel se jegyzed meg az összes oldal összes betüjét fotografikusan és mégis bármikor kimégy a konyhába nem kell előröl kezdened és ugyanott tudod folytatni, akkor itt mi a fene lenne az akadály a köztük levő váltásoknál?

    "NEM KELL egyszerre 20 letöltés, és 70 webbrowser. "
    neked nem. én meg nem fogom csak azért nem elindítani a következő torrentet mert az előző 3-4KB/seccel még mindig ott bénázik. 70-et meg én se mondtam, de ha valamiről infót keresel vagy külön túrsz a neten azt 15-30 párhuzamosan megnyitott weboldal nélkül hatékonyan nem tudod feltárni. ha egyesével vagy 3-4essével tallózod a gugli találatait akkor lehet ak.milyen gyors neted a külső lassú szerverek miatt hajnal x óra előtt nem fexel le és fejezed be a munkád. ezt hatékonyan csak mem és sávszélstresszelősen lehet csinálni

    "amit akarsz, de ne gyere nekem ezzel a "contactlistem nyávogó IT-analfabétákból áll" dumával, mert egy helpdeskesnek nincsen ennyi minden nyitva, még jókedvű napjain sem."

    lol. mert szerinted nekem ebből áll az egész napom? egy helpdeskesnek persze, hogy nem mert vagy csak kis témakörű dolgokkal foglalkozik vagy egyszerre csak egy emberkének segít.
    nekem sem miattuk van annyi nyitva, hanem pont azért mert miattuk is nyitva hagyok párat, de közben a saját munkám is folytatom. 1-2fox*5-6tab msnesek miatt, 8-9tab email, hírek, fórum, 1-3fox*6-9tab gugli találatokkal és máris van egy rakat virtuális lapod. az a szép hogy ilyenkor még mindig csak 6-7 böngésződ fut és nem több ergó csak ennyi szál között kell "kapcsolgatnod" 6-7 ablakot ciklikusan váltogatva átnézni meg nehogy már k$rvabonyolult legyen bárkinek is!
  • Morden23
    #83
    Nem azt mondtam, hogy a technikai fejlődés maga értelmetlen dolog, hanem hogy idióta magatartás azt csinálni, hogy mindenből a legjobb kell, persze sosem leszek elégedett, mert ha a 4 magos procecsszorommal egyszerre játszom és tömörítek, az már megy jól, de ha még közben renderelek is, akkor már lassul.

    Nem zavar, hogy kocka vagy. De akkor ne próbáld megmagyarázni, hogy az átlag user 3-4 firefox ablakot, 7-8 opera tabot, 3 msn-vonalat, 20 letöltést, egy online játékot, egy tömörítőt, egy QuakeArena-t meg még nemtudommit használ egyszerre.
    Ha őszinte akarok lenni, abszolút nem érdekel, hogy a gépem képes-e 20 letöltést, 70 webbrowsert és a CSÉt egyszerre futtatni, mert NEM KELL egyszerre 20 letöltés, és 70 webbrowser. Amúgy azt csinálsz a gépeddel, amit akarsz, de ne gyere nekem ezzel a "contactlistem nyávogó IT-analfabétákból áll" dumával, mert egy helpdeskesnek nincsen ennyi minden nyitva, még jókedvű napjain sem.
  • Mice
    #82
    azok is, meg sajnos ide tartoznak a filekezelők is filemásolásokkor. hajlamos rá sajnos ez a kvarckupac, hogy az aktív fókuszu ablak disk műveletét előnyben részesíti. néha még olyankor is amikor megpróbálom ennek az ellenkezőjére rábírni a feladatkezelővel a programfutási priornál

    márpedig néha le kell nyomni a tálcára a másolásokat hogy lásson is az ember vmit csak ilynekor egész szépen meg tud nőni a kerregési idő :S
  • dez
    #81
    Maximum a maga működését függesztheti fel adott esetben, ha érzékeli, hogy inaktív/minimalizált az ablaka. Általában erősen interaktív programok (főleg játékok) tesznek így.
  • dez
    #80
    Igen, ezt a kapcsoló dolgot már felvetettem egyszer Windows-szuperszakértő-Equ-nak, aztán nem győzőtt leoltani, hogy ez milyen butaság, mert a Windows okosságból lapolja ki, ami épp nem kell, és ez így tökéletes... Hát persze. :P

    Nem értem ezt a lenyomást. Ugyanúgy fut tovább, amit minimalizálsz! Esetleg egy kicsivel kevesebb prociidőt kap ahhoz képest, amelyiknek az ablaka éppen az aktív, de nem lesz befagyasztva.
  • Mice
    #79
    nem te hanem marosh

    btw jó lenne amúgy egy kapcsoló amivel amúgy el lehetne dönteni mikor milyen módban menjen amúgy a gép

    linux esetében pl. akkor is kap prociidőt egy process ha le van nyomva. az más kérdés, hogy ez sem minden esetben jó, mert soxor emiatt mozdulni sem tud az ember, csak hát a fullscreen progik nem mindegyikének van ablakos verziója és azok amikor így lenyomódnak a tálcára "megszünnek" létezni
  • dez
    #78
    Nem tudom, rám gondolsz-e, én nem neked írtam.

    Nem a minimalizáltakat teszi ki, hanem a 0 prociidőt evőket.

    Egyébként ha van elég ram, ki lehet kapcsolni a swappolást.
  • Mice
    #77
    azért apafej, hogy ha 2 év múlva mégis lenne egy rakat dolgod ami kihasználná a procid rendesen, akkor legyen miből válogatnod és ne azt kelljen hallanod, hogy most fejlesztik a tied utódját csak késik vmi probléma miatt

    komolyan mondom nem értem mi a problémátok. ha nincs fejlődés mindenütt mki azért sír, hogy fél/1 éve nem mennek sehova az árak ha meg mégis jön vmi új cpu/gpu akkor rögtön jön a fikázás, hogy minek ez/az
  • Mice
    #76
    van a ráknak 20kja mindig új vinyóra. elférek a mostanin is. nem csak azért tömörítek ha nincs helyem hanem azért is, hogy soxor kevesebb fileom legyen és kategóriákba legyen gyűjtve, meg azért hogy minek pazaroljak ha legközelebbi használatnál max 1 perccel tart tovább kinyitni

    procit sem azért veszek, hogy gyorsabban tömörítsen, hanem hogy több munkát adhassak neki.

    aki meg lentebb írta, hogy nem prociszál kéne nekem a szaggatások ellen hanem mem arra meg csak annyit, hogy a feladatkezelő szerint így sem volt marginálisan telitve a fizikai mem, csak a win hajlamos olyan genyaságra, hogy ha valami x ideig fut minimalizálva, akkor annak a memtartalmát akkor is kiswappeli ha van még hely a fizikain belül bőven. amúgy meg: 2 giga ddr667-el mivel lennék jobban, akkor is minden azon az egy szál szerencsétlen procin futna keresztül, akkor is azt kéne ütemezgetni ezerrel
  • Mice
    #75
    egyébként csak még egy utolsó adalékként: lehet neked nem rezzen meg a géped, én meg nemrég még egy 2600xp 768ddr333 tulaja voltam, ami aztán hw kivándorlás miatt előbb 256ddr400-ra,majd 266osra apadt

    most meg anyagi okokból p2-600,128sd133-am van 2 hete

    lehet h. szerintetek hülye buzi aki flörtöl a 4 magos gondolattal

    de ezek mellett az árak mellett nem mkinek tellik arra, hogy évente cseréljen konfigot. ha meg már idén kijön akkor mi a t@k@mnek azon siránkozik a jónép hogy kijön, és miért nem azon, hogy egy csomó dolog meg nem jön ki.

    ha árban alig lesz difi akkor miért ne vegyen az ember egy olyat ami remélhetőleg kevésbé avul el.

    még meg se jelent ez a sza$ de már azon anyáznak egyesek, hogy minek menőzni pedig az ember csak követné (jó tulzás az egy cikk elolvasását annak nevezni) hogy merre tart a tech

    ez a sza$ ebben az országban, hogy ilyen irigy genyákkal van tele akiknek nincs jobb dolguk mint rögtön neki menni a másiknak, nem az hogy hol van a gazdaság

    szégyen a köbön
  • Mice
    #74
    neked valami mániád, hogy szerinted ha valaki egy kicsit is (még csak nem is nagyon) akar költeni a gépére akkor az máris pazarol ill. világmegváltóan kimagyarázol mindent, hogy kinek mi miért szar

    baxuskulcs senki nem mondta, hogy mindenhova 150+ fps kell, meg 300. részemről én odáig szoktam lecsontolni minden gémet, hogy mosott legyen a textúra és 90 alá ne zuhanjon az fps.

    "De azt ne magyarázd már el nekem, hogy napi többször, NAPI RENDSZERESSÉGGEL csinálsz ilyen faszságokat."
    hát miért baxa meg, ha van egy gépem és kocka vagyok akkor mi a t@k@mnek ne használnám?

    és igen tömörítgetni meg msnben segíteni is napi soxor szoktam mert van annyi ember a contactlisten, hogy vkinek mindig van vmi nyűgje

    "Na most figyelj"
    Letöltök - mit és hány szálon. ha van legalább 20 letöltendőd és szálanként 3-4 peerrel akkor még vinyóművelet nélkül sem úszod meg, azt meg még a csé is megérzi, mert a hdd művelet egyetlen batár gép se szereti

    "közben iTunes-ról szól a zene" wow vazze, winamp 10-20seces bufferral 10% prociidő egy 600as cerkán...

    "RogerW vagy egy skype"
    egyik igényét se ismerem, de amikor rádköszön egy msn ablak, vagy vmi miatt kiakad az msn a relogin az eszi a procit rendesen

    "és közben CSÉ. Meg sem rezzen a gép. Ehhez nem kell nagy tudomány, meg 16 processzor."
    tényleg nem, de ezt se proci se memintenzív használatnak sem nevezném. a csé egy középkateges atival és egy 2,5 körüli bartonnal lazán elmultitaskol mással.

    ellenben 2-3 böngiablakot foxból v. operából 7-8 tabbal meg autorefreshelős paggel, vinyócacheeléssel megnézném mennyire szeretne a cséd ha még normális letöltögetés is menne

    vazze ha valaki már csak egy kicsit is jobbat venne meg haladna a korral akkor az már rögtön buzimindenbőlalegdrágábbat kategbe tartozik?! k$$$$ inteligens hozzáállás mond6om
  • Mice
    #73
    senki nem mondta, hogy 4 kell hozzá, de kényelmesebb lenne

    amúgy meg úgy került ide a magokhoz, hogy letöltögetés. ha elég sok filet és peert engedsz csatlakozni akkor az már tud procit is enni

    az meg, hogy mit torrentezek f.korlátoson...még a szolgáltatónak sincs köze hozzá, hogy miért. az ő dolga az, hogy szolgáltasson és korlátozzon ha átlépem.

    "A torrent nem annyit eszik a savszelbol amennyit beallitottal neki,hanem tobbet:)"

    mi van?:)ha globálisan progival nem tod monitorozni és korlátozni az már nem az én bajom:) nálam igenis be van lőve szépen. már csak amiatt is, mert ha néha még maradna is sávszélem az uploadnál akkor is van, hogy a maxkapcsolatszám miatt nem megy a domainfeloldás a browserben

    xp alatt ez nem szokott gond lenni, mert ott mahinálhatok a tcpip.sys maxkapcsolatszámával, de 98 alatt nem tudom melyik rendszerfile felelős a maxkapcsolatokért (lehet ugyanaz, de arra nincs progim mert az xp-sre is csak patchem van)

    btw a mikrós klienst próbáltam. nagyon nem jött be. a felülete nagyon puritán és semmit nem enged beállítani. nálam egyenlőre az azureus vezet. egyenlőre olyan klienst amiben ennél többet lehet beállítani nem találtam...
  • Xtranz
    #72
    Minek ez???!?!? Egy duálmagos p4 3000 et használok,és még azt sem használja ki semmi...És úgynézki a Vista sem fogja,akkor meg ??!?!?
  • dez
    #71
    Ja, az említett adatok a tudatos érzékelésre vonatkoztak - azt nem lehet pontosan tudni, a tudatalattinak mennyi a max...
  • dez
    #70
    A szem szempontjából tényleg nem kell 150fps, szal 100 és 150 között már én sem tudok különbséget tenni. De mint írtam, 50 és 100 között igen. De egy ideig beérném 50-nel, is viszont a 25-30 az nagyon kevés.
    De egyébként játékoknál nem csak a szem miatt előnyös a magas fps, hanem azért is, mert az irányítás általában ezzel van összehangolva, és érzékenyebb, ha magasabb az fps. Bár jobb esetben ez már nem így megy.
    És van még egy dolog: nem az számít, mi a max. fps egy játékban (amikor alig van valami a képen), vagy épp az átlag fps, hanem az, mennyi a minimum... Ennek is ~25 fölött kell maradnia. És ugye minnél magasabb a többi, annál több lesz a minimum is.
  • dez
    #69
    Nem érted még a lényegét: nem egy időben rajzolódik ki az a két field (a páros és a páratlan sorokat tartalmazó "félkép"), hanem 1/50 másodperces különbséggel. Ezek után, ha más tartalom van a kettőn, 1/50-es mozgás jeleníthető meg. És pont ez történik az átlagos tévéadásnál. Kivéve, amikor pl. 1/24-edes filmes anyagot sugároznak, ilyenkor a két field egy képkockához tartozik.
  • Morden23
    #68
    Amúgy ha elfogy a helyed, vegyél még egy, vagy nagyobb winchestert. Nagyságrendekkel olcsóbb, mint egy új processzor, és egy jó méretes vinyóval nem kell tömörítgetni egyéb "bokros teendők" közepette. :)
  • Morden23
    #67
    Dez: a normál TV 2 egymásra vetített képet tartalmaz. Egy 1-es interlace és egy 2-es interlace. Ebből lesz a kép. A többi részével nem vitatkozom, jobban bele kéne ásnom magamat. Ettől függetlenül még mindig erősen kételkedem abban, hogy KELL-E 150 f/s.

    Mice: Nagyon örülök, hogy te ilyen hardcore gamer vagy, aki a Q3A színkavalkádjában el tudsz különíteni mindent. És mellesleg nekem nem statisztikai adat, de még csak nem is érdekes kivétel a nemtudommilyen német gamer, aki minden másodpercben 300 fraget szerez, és ehhez bizony neki egy négymagos processzor, meg 300 f/s kell. Jó, ha van ilyen, nem fogom elsajnálni tőle.

    Ez az Anarchy online-os dolog egyszerűen nonszensz.
    Oké, eszedbe jut, hogy kevés a helyed, és tömörítesz. De azt ne magyarázd már el nekem, hogy napi többször, NAPI RENDSZERESSÉGGEL csinálsz ilyen faszságokat.
    Na most figyelj. Letöltök, közben iTunes-ról szól a zene, be van kapcsolva egy RogerW vagy egy skype, és közben CSÉ. Meg sem rezzen a gép. Ehhez nem kell nagy tudomány, meg 16 processzor.

    Ha meg valaki akkora barom, hogy miközben online játékot játszik, aközben chatel, közben elfogy a helye és tömörít, és mindeközben még le is tölt, meg persze fel is, és ha már itt tartunk, akkor megnézed még a híreket is az indexen, akkor gratulálok, te egy igazán király felhasználó vagy. Szeretnélek megkérni rá, hogy legközelebb próbálj dolgozni, chatelni meg játszani a gépeden egyszerre.

    És hagyd ezt a faszságot, hogy nincsen 4000 forintod a mozira, vagy dvd-re. Képzeld el, nem érdekel, hogy mennyi pénzed van. De úgy látszik, többmagos procira majd lesz. Reméljük legalábbis, különben hogy tömörítenél online játék, chatelés és letöltés kellős közepette? :)
  • dez
    #66
    Örülök, ha sikerült érthetően leírnom, és megértetted, mert sajnos a legtöbben nem tudják ezt, és nem is képesek megérteni.
  • Marlosh
    #65
    Nincs harag,tenyleg ez a helyzet:)
  • Marlosh
    #64
    1. Keves a memoriad vagy szimplan szar a geped/rendszered,ezen tobb proci/mag/akarmi sem fog segiteni....->
    2. A torrent nem annyit eszik a savszelbol amennyit beallitottal neki,hanem tobbet:)Amugy meg pl. az utorrent kis gepigenyu kliens,nem zabal sem memoriat sem prociidot nagyon! (amugy sem ertettem mi koze a savszelessegnek a processrorokhoz/magszamhoz)
    3. Ha forgalomkorlatos neted van akkor mi a raknak torrentezel?:P
    4. Az altalad felsoroltakhoz nem kell meg egy 2 magos proci sem, nemhogy egy 4 magos:) En ennel sokkal tob dolgot csinalok a geppel egyidoben es altalaban a hdd a szuk keresztmetszet (dvd iras,jatek,zene,msn,bongeszes egyidoben)
  • dez
    #63
    Igen, valahogy így van. Csak még annyi, hogy az agy nem állóképekkel dolgozik, hanem folyamatosan dolgozza fel az infót. Túl összetett, és egyben túl gyors mozgást nem tud már követni, de pl. egy elmozdulás időbeli felbontását elég finoman érzékeli.
  • dez
    #62
    ("interlace üzemmód" -> értsd: amikor a két, függőlegesen felezett felbontású field egy fél (field-)sorral [függőlegesen] eltolva rajzolódik ki. Ennyi.)
  • Mice
    #61
    "mert 60, vagy 100, egymás után felvillantott képet már rég nem tud elkülöníteni a szemed."

    mindet nem is kell. de az összes gémben igaz, hogy nagyságrenddel simábbnak érzed az irányítást és a mozgásfolyamatokat. érezhetően. szerintem lehet, hogy 60 képkockánál a nagykönyv szerint nem érzékel többet a szem/agy, de azt fogadjunk, hogy nem úgy teszi, hogy jön 100 képkocka és ebből látja az első60at a másik 40et meg nem!
    szerintem lát x-et, majd jön valami (mittomén pocak, zaj, viszketés, szunyog (akármi ami infótelitettséget okoz) kimarad x képkocka mint a filmeknél a frame drop, majd megint benyal x-et a szem és össze-vissza jön össze a feldolgozott mennyiség.

    szerintem ezért van az, hogy magasabb fpsnél minden simább mert ha ki is maradt pár dolog az egyik ciklusból a másikból beszedi őket. 120-140 fölött már elhiszem, hogy a hasznos frameekhez képest növekszik a feleslegesen kirajzolt fel nem dolgozott rész, de legalább a lehetőség adott, hogy láthatod!
  • dez
    #60
    Még egy infó ide. Egy szokásos tévére sem csak interlace képet lehet ám küldeni: a régebbi home-computerek 50fps-es (PAL rendszer) nem-interlace, de függőlegesen felezett felbontású képet küldtek. Tulajdonképpen csak annyit csináltak, hogy egy, az interlace üzemmódot kiváltó fél sort elhagytak, ezáltal a fieldek nem voltak egymáshoz képest egy (pontosabban fél) sorral eltolva függőlegesen.

    És a legtöbb játék bizony 50fps-esek volt, mivel minden (260 soros) képkockában új képet jelenítettek meg.
  • Mice
    #59
    na mert a csé aztán kibaxott pörgős a rocketarénához hasonlítva:D
    ott nem csoda ha nem tűnik fel semmi. q3ban meg stabil 30at max com_maxfps-sel lősz be de annak meg mi értelme

    a klinikáról meg annyit, hogy menj fel a régi underground 1-el a netre, nézd meg az ottani pro gémerek idejét, tanuld meg úgy menni a pályát, majd ülj egy olyan gép mellé ami 30fps-t produkál aztán majd oltárira megnézem én, hogy egy 10ből national railrev-nél hányszor fogsz hibátlanul végigmenni az s kanyarokon 30fpssel!

    "mi a francért netezel, játszol, tömörítesz és letöltesz egyszerre? Ne bosszants már fel.
    mit ne bosszantsalak már fel vazze! ha most csak egy régi gémről beszélek: (anarchy online(mond6nék értelmesebbet is mint egy mmo, de tavaly nyáron pl. ezen forg.könyv szerint mentek a dolgok)

    franc se fog debilként napi 16-18 órákat ülni mellette és minden item elkészítésének skillpontigényét bevágni és memorizálni. az itemek készítéséhez minden skillből kell xy mennyiség, hogy mennyi azt fejből a developerek se hiszem, hogy tudják ezért felmegy az ember a netre és lenézni, hogy mennyi skill kell. addig meg minek lőjjem ki a gémet h kivárjam a betöltődést minden alkalommal.

    közben meg letöltök igen, mert egy szerencsétlen torrent nem foglal a sávszélből többet mint 10k amilyen smucig a jónép az upload terén. és igen azért töltök le mert a franc fog 4000ft-ot elverni azért hogy a barátnőjével két nap megnézzen valamit egy puccos dolby surroundos helyen. lehet neked van rá pénzed, nekem nincs.

    és igen, közben tömörítek mert menet közben feltűnt, hogy kevés a szabadhelyem és berarozom a dolgokat dvdíráshoz, vagy azért mert msnben kellett vkinek valami v. emailben és ilyenkor minimalizál az ember, hogy ne pazaroljon.bár tudom, néhány pénzeszsák megteheti, hogy forgalomkorlát nélküli netet használjon.

    és igen közben még chatelek is, mert azért mert játszom még nem szűntem meg létezni és próbálok még ha kocka módon is szocializálni vagy pl. megbeszélni kimozdulást itthonról, hogy ne a gép előtt legyek. ha még ezek mellett közben bejön vmi haver akinek nem megy egy programja és átlövi hogy nézzem meg (letöltés többszálon mert egyen lassú húúúúú), majd netán rájövök miért nem megy és gépelgetés helyett screenshotot vagy macromédiás flasht csinálok belőle pár perc alatt,akkor az már húúúdenagyonklinikai eset!!

    mert igen, ezeket amiket felsoroltam mindet valószínűleg csak az abnormális emberek szokták így párhuzamosan csinálni és ettől már hétköznapi embernek nem is lehet őket nevezni!

    mert a hétköznapi ember egyszerre csak egy dologra koncentrál! egy programot futtat! nem eszik szendvicset! és a zsömlét is a parizertől és a vajtól külön eszi, hogy egyszerre csak egy inger érje a nyelvét!

    b+ ezért találták ki a multitaskingot, ha nem tetszik ne használd!

    és "Kurva kényelmes lenne a 4 magtól, ja. Meg ha 3 monitoron, 6 kézzel és 4 szemmel csinálnád, az is kényelmes lenne."

    igen, kényelmesebb lenne mint a mostani kétmonitoros mert akkor nem kéne mindig mindent lenyomni a tálcára és alttabozgatni hanem ablakban futhatna mind és hamarabb észre lehetne venni a változást meg nem kéne mindig a kiswappolnia a dolgokat a fizikai memből mondván háttérben fut tehát nem fontos! igen, kényelmesebb lenne!
  • dez
    #58
    (Pontosabban lehet kevesebb, csak akkor már nagyon villogna.)
  • dez
    #57
    Ez a butaság, amit írsz, értsd meg. Az egy dolog, hogy a 24 fps-t már valamennyire folyamatosnak látunk, de ez nem azt jelenti, hogy nem érzékeljük a különbséget 25, 50, vagy épp 100fps között. A 25 és az 50 közöttit sokan látják, az 50 és 100 közöttit kevesebben. Én bármikor megmondom neked!

    De van itt még egy dolog: egy CRT letapogatása nem lehet kevesebb, mint 50 (egész)kép/sec, illetve Hz. Ha csak 25fps az adott mozgókép rátája, akkor két képet kétszer kell megjeleníteni, azaz minden kocka 2x jelenik meg. Nos, ezt nagyon jól érzékeli a szem: a mozgó testek széle látszólag megkettőződik (nem a gyengébb interlace->progresszív konverzió hasonló hatásáról beszélek, ez eleve progresszív játékprogramoknál is kijön).
  • dez
    #56
    Ja, folytatva a fenti felsorolást: a felvett anyag legenerálása, tévés feliratozás és játékrogramok készítése, ami kihasználta az 1/50-edes mozgást, stb.
  • dez
    #55
    Persze, hogy számít, egy szóval sem mondtam, hogy nem számít.
  • dez
    #54
    Csak annyira vagyok eltévedve, hogy 10 évig dolgoztam videotechnikában. (Betamax SP rendszerek vezérlése, számítógépes anyag programozott felvétele, stb.) Egyszóval tudom, mit beszélek. Ellentétben veled, akinek fogalma sincs róla, ezért azt a szöveges sem tudja értelmezni, amit beidézett. :P
    Bocs, de ez a helyzet.
    Akkor mégegyszer, csak neked: egy interlaced frame két fieldből (félképből) áll. Az egyik field a páros sorokat tartalmazza, a másik a párosakat. Ezek egymás után jelennek meg, és nem kell, hogy egy adott pillanathoz tartozzanak, hanem 1/50 v. 1/60-ad másodperc különbséggel felvett félképek is lehetnek. Ekkor az általuk közvetített mozgás 1/50 v. 1/60 másodperces bontású időben. Érted már?
  • Morden23
    #53
    A digitális képleképzés, és a "filmfényképezés" teljesen más. Ellenben most te írsz butaságot, dez, mert 60, vagy 100, egymás után felvillantott képet már rég nem tud elkülöníteni a szemed. Semmiképpen sem. És a "felső határ" után már teljesen mindegy, hogy 100, vagy 60.000 képet tömörítenek egy másodpercbe. Ha molekulát sem látod szabad szemmel, akkor az atomot miért keresed?
  • Marlosh
    #52
    Szamitogepes jatekoknal meg a monitor (kijelzo) frekije is szamit! 60 hertznel pl. a 60 fps feletti reszek elvesznek.....(ha jol tudom)
    Ja az elozonel a forras: Wikipedia
  • Marlosh
    #51
    Hat te nagyon eltevedtel:)
    "There are three main frame rate standards in the TV and movie making business.

    * 60i (interlaced; 50i in Europe and Australia) is the standard video field rate per second (60 interlaced fields = 30 frames) that has been used for television for decades, whether from a broadcast signal, rented DVD, or home camcorder.

    * 30p, or 30-frame progressive, is a non-interlaced format and produces video at 30 frames per second. Progressive (non-interlaced) scanning mimics a film camera's frame-by-frame image capture and gives clarity for high speed subjects and a cinematic-like appearance. Shooting in 30p mode offers video with no interlace artifacts.

    * The 24p frame rate is also a non-interlaced format, and is now widely adopted by those planning on transferring the video signal to film. But film- and video-makers turn to 24p for the "cine"-look even if their productions are not going to be transferred to film, simply because of the "look" of the frame rate.

    35 mm movie cameras use a standard exposure rate of 24 frames per second."
  • dez
    #50
    Bocs, de ez a 30fps-nél nem kell több butaság. Nekem a 30fps képregény. A 60fps az már folyamatos, de a 100 az, ami igazán kellemes a szememnek.

    Szóval, nekem a 24fps-es mozifilmek nagyon nem folyamatosak...

    Nem véletlen, hogy a nem-filmes, hanem videós anyagok (videokamerával felvett tévéműsorok, főleg pl. sportközvetítések) kihasználják, hogy interlace-ben más lehet a két "félkép" (field), és így 50/60 mozgásfázis/sec-esek. Ez végülis 50/60 kép/sec, csak az egyikből a páros, másikból a páratlan sorok jelennek meg.

    És nem, itt nem a Hz-ről, azaz a villogásról beszélek. Ez LCD-n, plazmán is ugyanúgy kijön.
  • mcganyol
    #49
    640 KiloByte memória mindenre elég lesz egy otthoni felhasználónak. (Dos alapvetés:-) )

    Nem kell félnie senkinek attól, hogy nem fogják kielégíteni az ő személyes igényeit (akinek 1 mag elég annak 1 magos procija lesz, akinek a 16 is kevés az meg majd vehet 32magosat).
    Szóval nó para.
    Meg különben, a porschera se mondja senki, h marhaság, azzal az indokkal, hogy a lada is ugyanúgy megteszi és városban az átlagsofőr 80-nál többel úgyse megy sehol. Egyszerűen MÁS igényt elégít ki. (vélt vagy valós igény, teljesen parttalan vita, hiszen szubjektív):)

    ui.:morden a 30-60 fps tartományban még érzékelni tudja az ember a különbséget. Ha a szemed úgy működne mint mondjuk egy sorozatfelvételre állított digifényképező(25kép/mp) akkor jó nyugodtan nézhetnéd a monitorodat 60Hz-es frissítéssel, nem zavarna. De ha te azt mondod, h a crt-ken nem látsz különbséget a 60hz meg a 100hz közt akkor elfogadom, h neked nem zavaró folyamatos 30fps-en CSézni :)
  • Morden23
    #48
    1. Helyes.

    2. Lehet, hogy neked kivan a faszod, de azt én is, a biológia, és a tudomány is nagyon keményen leszarja. 30 képkocka az, ami a 100%-osan folyamatos mozgás érzetét kelti. Az, hogy a nemtudommilyen játékaidban szarul írja ki a számértéket, már nem az én bajom.

    Kiscsillag, elég sokáig CSÉztem, és semmi különbség nincsen a folyamatos 30-40FPS (hallod: folyamatos), vagy a 6540 fps között. Ha neked van, ismétlem magamat: tiplizz valami klinikára, mert érdekelni fogod őket.

    #47-es hozzászólásra: mi a francért netezel, játszol, tömörítesz és letöltesz egyszerre? Ne bosszants már fel. Kurva kényelmes lenne a 4 magtól, ja. Meg ha 3 monitoron, 6 kézzel és 4 szemmel csinálnád, az is kényelmes lenne.
  • Mice
    #47
    "semmi komolyabb CAD/CAM vagy 3d rendereles!" ilyet én se állítottam, hogy az átlaguser csinálna. de ha gém/net/grafik/tömörít/esetleg még le is tölt közben azt azért tuti lehetne kényelmesebbé tenni pár maggal. és ezek még csak tök átlagos felhasználási módok voltak.
  • Mice
    #46
    1 - ki beszélt arról, hogy melóhelyen dolgozás meg hogy gépbővítés gémezős dolgozó miatt? egy szó nem volt arról, hogy munkahely sehol, akkor meg minek pattogsz?

    2 - ezzel a f@szsággal meg már a t$k$m ki van, hogy kinek mennyit bír feldolgozni a szeme. látszik, hogy k#rvára nem játszottál még semmivel

    szem, vagy nem szem kib@szottul érezhető h vmi átlag 30 fpssel vagy 60al megy e. ha te ezt nem látod vazze akkor vagy vénember vagy vagy lövöd magad valamivel

    a másik meg - nem az a lényeg, hogy mennyi az átlag fps. a 30as átlag bármilyen be nem kalkulált vinyóműveletnél vagy egyszerre több input lenyomása miatt puffertelitődésnél meg tud zuhanni a gémekben 30 alá rendesen és olyankor sz@rság van. 90ről ilyen esetben meg max 60körülre zuhan..

    a másik meg ezzel a 30as témával. bazze a gémekben sem az van, hogy 30 tök uolyan kép, és ha a 31. más akkor a szem 30as feldolgozása miatt nem látod és nem nyersz vele semmit. ha valami k.gyors autósgémmel v. fpssel nyomod, akkor a mp töredék része megy a player arrébb a pályán 1-4 métert, hogy ilyenkor az elmozdulást hány képkockán ábrázolod/láthatod az nagyon is érezhető. próbálj már meg 30fps-sel autósgémben normális időt menni.
    oltárira nem fog menni és ha kicsit is rákattantál volna bmelyik gémre akkor tudnád ilyenkor olyan érzete van a járgánynak mintha egy buszt vezetnél annyira nem kanyarodik.

    ezt az értéket egyszer vki bevágta egy cikkel az sg-re annó, mint egy tanulmányban megállapított átlagértéket, de attól még k&rvára nem azt jelenti, hogy ez akkor innentől kezdve mkire így igaz és mindenkinek 30as szeme van. ehhez egyáltalán nem kell átlagon felüli gémernek lenni.
  • dez
    #45
    Másfél perc az ablakváltás? És szerinted ezen gyorsítani fog a több mag? Hát nem. Mivel kevés a ramod ahhoz, hogy minden általag említett program egyszerre bentlehessen, és szépen swappol az XP. :D