Az Ûrparancsnokság saját trófeája Zarkavi

Oldal 1 / 2Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#57
"Szaddam Hussein amerika legjobb ellnesége"

valamit
#56
az USA kezelhetõ (értsd. nem a a népességét táborokba zavaró, elgázosító, és szomszédait megtámadó) államokat szeretne látni a Közel-Keleten. õ úgy gondolja, hogy ehhez a demokrácia terjesztése vezet el. viszont Husszeint aligha lehetett volna egy demokratikus választásra rábírni, ahogy a tálibokat se, azér kitették õket a hatalomból. ennyi.

a negatívuma az, hogy az USA ellenszenves lett emiatt sokaknak. ugyanakkor az Irakban állomásozó katonai erõ elég elrettentõ mindenki számára a térségben. csak épp ezzel az elrettentéssel egyszersmind generálja magának az ellenségeket. szal kicsit a kör négyszögesítése kell ahhoz, hogy ki vonuljanak Irakból és a céljukat is elérjék.

bár, ha Iránnak odadobnák Irakot, akárcsak a síitákon keresztül (tehát csak hátul lenne összefonódás, nem a nyílt színen), és Irán felvállalná, hogy igyekszik olyan politikát folytatni cserébe, amivel stabilizálja a térséget, azzal lehet, hogy egy kivonulás esetén gyõzne az USA.

ha még ehhez sikerül létrehozni a Palesztín államot, s elsõ lépésben a nép megszavazza a múlt heti elõterjesztést majd, azzal tovább stabilizálódhatna a térség. persze ehhez (hogy a palesztín választók rábólintsanak a kétállamiságra) azt kéne propagálni, hogy ha ez megtörténik (igent mondanak), akkor a világ részt vesz a térség fejlesztésében. támogatják a Palesztín állam gazdaságát, hogy mielõbb normális élehetõ viszonyok lehessenek, hogy az életszínvonal ugrásszerûen javulhasson.

ha még ugyanekkor Iránnal is kiépítenének gazdasági kapcsolatokat és szépen felfuttatnák azt is (ez nyilván már lassabb dolog), akkor egy idõ után a gazdasági érdekek kerülnének elõtérbe a vallásiak helyett. és azzal talán végre közös nevezõre jutna az USA és Irán, meg egyáltalán a közel kelet, mert a gazdaságon keresztül egy hullámhosszon lehetnek.

http://twitter.com/valamit76 http://conspiracy101.t35.com/ http://www.youtube.com/user/Darwin76valamit#p/f

[NST]Cifu
#55
Palesztina emlékeim szerint független állam, saját kormánnyal, nincs megszállva jelenleg. Izrael gyakorlatilag nagyon is egyszerû utat választott a probléma megoldására: elismerte a Palesztin államot, és ha az nem tesz semmit az izrael elleni támadások leállítására (pl. Kasszam rakéták, öngyilkos merénylõk, stb.), akkor simán megtámadhatja akár Palesztinát, lévén egy szuverén ország állampolgárai, félkatonai szervezetei támadták meg õt, akik ellen a Palesztin kormánynak kellene fellépnie. Viszont ez a téma szvsz nem ide való, úgyhogy e téren szerintem aki vitát akar, az nézzen el a Terror topicba.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

Vorpal
#54
Az a baj, hogy bár szép dolog a liberalitás, de egy ilyen kicsi nemzet, és egy ilyen hatalmas megszálló egyszerüen sehol sincs egyensúlyban.

Nincs más lehetõségük, mint igy viselkedni, vagy a másik lehetõség az lenne, hogy otthon ülve egy német filozófus könyveit olvasgatnák, miközben egy hatalmas nemzet kiszivattyúzza a természeti kincseiket, és függõvé teszi az egész rendszerüket (úgy mint a miénket)

A tehetetlenségükben dühöngenek a szerencsétlenek.

Palesztina a világ második leghatalmasabb hadigépezetével áll szemben - kövekkel, botokkal, és az önkényesen húzkodja a határokat, és oda lõ át a határon ahová csak akar - fõleg faluk közelében.

Ez nagy pofon mindenkinek.

- mondta a medve, és fejbe lõtte magát...

#53
"Egy kupac renitens csoport létezik ma Irakban..."

És sok más helyen.
Most például a palesztinok, ha nem épp a zsidókkal harcolnak, egymást lövik. Odáig jutottak, hogy felgyújtották saját kormáynuk, parlamentjük épületeit Ramallahban.

Az a szomorú tény, hogy az arabok mentalitása kb. 400 évvel el van maradva Európához képest. Valahogy ilyenek voltunk mi a 30 éves háború (1618-1648) idején. Ráadásul, a keresztény ideológiába - a szeretet parancs miatt - szinte be volt kódolva a ma látható evolúció, ezzel szemben az iszlám egy agresszív ideológia, amely nem tud kiutat mutatni a követõinek.
Az természetesen más téma, hogy maga a kereszténység is súlyos válságon megy át, mint ahogy általában a vallások. Az ateista erkölcs pedig még nem képes alternatívát nyújtani, és nem is tud lefedni minden olyan területet, amelyet a vallás lekezel.

Régen ezeket a nagy fejlõdésbeli különbségeket simán rendezték le: kiirtotttak egész népeket. Ma ez necces, mert saját elveiddel kerülsz összeütközésbe.
A nevelés lenne az egyetlen kiút, de a medreszék (jól mondom?) erre nem alkalmasak. A világi (liberális) nevelés meg amúgy is csõdbe jutott sok nyugati államban is.
Õszintén szólva nem látok megoldást. Az evolúció törvénye azt diktálná, hogy az okosabb, embertársaikkal jobban együttmûködni tudó egyedek lassan kiszorítsák a végletesen agresszív emberpéldányokat, de ezek puszta agresszióval mégis mindig jól hozzák ki magukat a harcból. Sõt, kénytelen vagy közülük egyeseket erõszakszervezetekben fogalkoztatni, hogy megfékezd a másik felét, emellett az agresszivitás mindig is komoly elõny volt a fajfenntartásban (jó potencia, stb.), így aztán a mizéria újratermeli önmagát.

Jobbító próbálkozások persze voltak, mint Ekhnatoné, majd Buddháé, Jézusé, (õrült pillanataimban idesorolom Marxot és Engelst is), de ezek sem tudtak mind a mai napig igazi áttörést hozni, és ugye minden ideológiát fel lehet használni rossz célokra is.

Kara kánként folytatom tanításom.

[NST]Cifu
#52
Kiváncsi arra, hogy pontosan hogy is képzelték el a Pentagonban illetve a Fehér Házban az iraki invázió utáni helyzetkezelést. Utólag azt mondják, hogy félre voltak vezetve az emigráns iraki politikusok (akik amerikai pénzbõl vígan életek, és bölcseket mondtak arról, hogy milyen rossz is Szaddam), illetve a hírszerzés által. Amit meg lehet állapítani, hogy bizonyosan nem készültek fel arra, hogy összeomlik az iraki adminisztráció, hogy a rendõrségtõl kezdve a földhivatalokig szinte minden közalkalmazott felhagy a munkával, ahogy lerombolják a Szaddam-rendszert. Nem tudom, hogy tisztában voltak-e a Szunnita-Síita-Kurd népesség egymáshoz való viszonyairól, nézeteikrõl, arról, hogy melyiknek mi a fontos. Nem valószinû.

A háborúk pedig már régóta a propaganda bûvöletében vívandóak meg, és mindig is az adott érdekek határozzák meg, hogy ki kivel köt barátságot, vagy kit tekint ellenségének...

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#51
Hogy a szavaiddal éljek, igazán csavarokkal az amerikai háború-propaganda van tele, meg az ideológia, amivel legitimálni igyekeznek az amerikai jelenlétet irakban. Nem beszélve azokról a furcsa jelenségekrõl, hogy pl. az olajkitermelés a megszállás óta 100%-on fut, még olyan módszerek alkalmazásával is, ami pazarló, csakhogy naponta minnél több hordó olaj kerüljön ki az irakiak segge alól.

Félreértés elkerülése végett, nem Zarkawi személyét akartam védeni. Viszont önkénynek és terrornak tartom azokat a módszereket, amivel a jenkik gazdasági/politikai expanziójukat igyekeznek fenntartani. Ennek része a fenti cikkben olvasható eljárás is, hogy a valamilyen okból nekik nem tetszõ embereket likvidálják. Zarkawi tevékenysége meg Irak belsõ ügyének minõsül. Ha az irakiak teszik el láb alól, akkor talán még megértem, mert mondjuk személyes bosszúnak lehet tekinteni.

Mûveltebb emberek tisztában vannak vele, hogy a demokrácia arab országokban még annyira sem mûködik, mint ahogy nyugaton és európában düledezik. Ott az egyszemélyi vezetés mûködik. Saddam is amerikai érdekbõl került oda, és õ rendezte le a szunnita-síta vitát elég véresen. Érdekes módon akkoriban nem zavarta a jenkiket. Nem beszélve arról, hogy az irak-iráni háborúban a "gonosz irániakkal" szemben a jenkik adtak Szaddamnak vegyifegyvereket.

Ahogy a pillanatnyi érdek diktálja...

Vorpal
#50
Egy kupac renitens csoport létezik ma Irakban, és megmondom õszintén ez érthetõ is.
Páran a megszállás ténye ellen, páran az idegen ideológiák ellen harcolnk, amik - legyünk õszinték - léteznek.
Nincs az a nagyhatalom, ami szolidaritásból basz szét egy rendszert.

A bátorság - a bátorság egy papucsban harcoloni az utcákon 15 évesen egy RPG vel - ugyanez a hit is - ugyanott.
bátorság - egy világhatalomnak azt mondani - kabbe - és kotródjatok innét - mert ez a biztos halál ma, bármerre vagy a világon, csak azzal a tudattal kelni, hogy ha meghalsz akkor majd reméled követik a példád.

Nyugat Európa - az elitista pöffeszkedõ, és Amerika a dagadt idióták országa (nem hasból mondom), remélem felnyitja az egész balhé az emberek szemét, igy, hogy azok rúgják szét a rendszerüket, akiknek a napi keresetük nincs 1 dollár.

És valóban - minden háború brutális - mert elkezdik õket -> mert könnyebb profitot hoz, mint leülni, és beszélgetni velük.

Ha csak Magyarország és NYeurópa helyzetét összehasonlitom, már látni lehet, hogy a szegénység mit tesz az emberekkel, szellemi értelemben.
Az, ahogy kinéznek ma a közelkeleten, az a mi személyes felelõsségünk is.

- mondta a medve, és fejbe lõtte magát...

[NST]Cifu
#49
Zarkawi jordániában született, korábban nem sokat volt Irakban, ott pedig történetesen az volt a dolga, hogy az Al-kaida háttértámogatásaként külföldi "szent harcosokat" juttatott irakban, illetve velük terrortámadásokat hajtott végre a szövetségesek és szövetségesbarát irakiak ellen. Mellesleg Szunnita irakiak dobták fel, mivel rájöttek, hogy Zarkawi-t nem érdekli a helyi lakosság, õt csak a "szent harca", valamint a megálmodott szuper-muzulmán állama érdekli.

Ha már ennyire második világháborús hasonlattal akarsz jönni, akkor Zarkawi kb. olyan volt irakban, mintha 1941-ben idejött volna egy brit titkosügynök, idehoz párszáz különféle nemzetiségû katonát és nekiállt volna a német, illetve nácibarátoknak kikiáltott magyar embereket lemészárolni gerilla hadviselésben, mondván hogy Magyarországnak az a jó, és különben is pusztoljon a férgese. A lakosság egy része biztos szimpatizált volna vele, de sokan valószinüleg nem...

Zarkawi esetében is hasonló a helyzet, szép kis csavarokkal tûzdelve. Az irakiak nagy része nem szereti az amerikaiakat, de az a legnagyobb bajuk velük, hogy nem képesek egy biztonságos Irakot létrehozni. Azonban nem egyedül Zarkawi és csoportjai felelõsek az iraki támadásokért, bombarobbantásokért, hanem akad még jópár szélsõséges vallási csoport, amelyek olykor egymással, sõt, az al-kaidával is harcba keverednek.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#48
Bush-Palpatine birodalma hiaba is igyekszik kiterjeszteni a technikai terrort, az amcsik tovabbra is hullani fognak Irakban, mint osszel a legyek...
#47
Ok akkor helyén való ,hogy bush kivégezék a fehér ház elött,mivel ö is terrorista!

Clarke
#46
lesz helyette másik

William Orbit - Barber\'s Adagio For Strings \"Life is simple when all your world is a world of melodies.\"

#45
olvastam egy elég érdekes okfejtést arról, hogy miért is nyomja amerika a war on terrort.. azt fejtegette, hogy lényegében a dollár mögött ugye nincs már régóta aranyfedezet, hanem az olaj miatt áll ott, ahol. ezt úgy tudja elérni, hogy a világ olajtõzsdéin csak dollárban lehet eladni olajat, így az összes ország kénytelen hatalmas mennyiségû dollártartalékot felhalmozni. mivel a dollár gyengül, a tartalékokért egyre kevesebb szolgáltatást (olajat) lehet venni, ezért kvázi megadóztatja amerika az egész világot. szaddam bácsi felvetette egy euró alapú olajárusítás gondolatát, ez lett a veszte. teheránban szintén felvetõdött euró alapú olajtõzsde, és lám már rájuk is szálltak az atomprogram miatt..

errõl mi a véleményetek? összeesküvéselmélet vagy lehet benn valami?
#44
1 db sz*r emberrel kevesebb. Ez a lényeg.
#43
Most az iraki ellenállók, vagy a jenkik vannak irakban otthon? Az Irakiaknak nincs joguk küzdeni a megszálló hatalommal szemben?

A Te logikád szerint a 2. világháborúban a nácik által megszállt országokban a partizántevékenység terrorizmusnak számít, és könyörtelenül ki kell végezni az ilyeneket.

Már nem azért, de a népszuverenitás joga, és a népeket-nemzeteket megilletõ önrendelkezési jog a nemzetközi jog által elfogadott alapelvek.

Viszont nincs olyan alapelv, hogy "a nagyhatalmakat megilletõ megszállási jog".

#42
De ki döntse el, hogy ki a terrorista?

Pl.: holnap reggeli újságokban megjelenik egy cikk, hogy terrorista vagy. Holnap koradélután megjelenik egy kommandós osztag, és addig kalapálja a fejedet, amíg pépesen puha nem lesz a búrád.
Másnap reggel megjelenik egy cikk, hogy a veszélyes terroristát a profi elhárítók egy tökéletes akció lebonyolításával likvidálták, és most mennyire örülnek.

#41
Azért õrizzük meg a realitásérzékünket.
Az emberek hajlamosak sajnálni a gyengébbet, az épp vesztest (kivéve talán Magyarországon :-), de terroristák likvidálása szerintem teljesen rendjén való dolog. Az lenne a nem rendjén való, ha hagynák õket ámokfutni.

Kara kánként folytatom tanításom.

#40
Melyik háború nem brutális? Az iraki ellenállók mivel jobbak mint az Amik? Civil ruha mögül lövöldöznek! Vagy talán vissza kellene ültetni Saddamot akit lehet, mondvacsinált ürüggyel távolitottak el. Õ is brutális volt.
#39
Úgy látszik kihagytam.

Esrohnoil
#38
Amerika = brutalitás

War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.

#37
Zarkavi halála: újabb változat

A szemtanú szerint helyi lakosok még az amerikai katonák feltûnése elõtt egy mentõautóba tették a férfit, majd az odaérkezõ amerikaiak kirángatták a férfit a mentõbõl, és ütni kezdték.

Újabb változattal állt elõ Abu Muszab az-Zarkávi halálának körülményeit illetõen szombaton egy iraki személy, aki a terroristavezér és mások életét kioltó bombatámadás helyszínének közelében lakik. A Mohammed Ahmed néven bemutatkozó személy az Associated Press Television News amerikai hírtévének nyilatkozva azt mondta, látta, hogy amerikai katonák, akik a légitámadás után érkeztek Zarkávi házához, addig ütöttek egy Zarkávira hasonlító, sebesült embert, amíg annak az orrából folyni kezdett a vér.Mohammed Ahmed hasonlóképpen számolt be a történtekrõl a The Washington Post címû amerikai lapnak is, más szemtanúk azonban nem erõsítették meg az általa elmondottakat.

Amerikai tisztviselõk eddig nem beszéltek arrók, hogy bármilyen szóbeli vagy fizikai kontaktus adódott volna Zarkávival a halála elõtt, azon kívül, hogy menekülési céllal megpróbált legurulni a hordágyról. William Caldwell vezérõrnagy, amerikai katonai szóvivõ a szemtanú állításaira vonatkozó újságírói kérdésre úgy válaszolt, hogy ellenõrizni fogják azokat.

#36
Egyetértek, annyi pénzbõl amennyit az "ûrparancsnokság" költ ezekre az akciókra, abból már rég megépült volna az új ûrsikló és nem a 30 éves gépekkel kellene szórakozni minden fellövésnél...

Ez is csak az USA egyik nagyzási mániája!!! Már megérdemelnének egy jó nagy seggbe rugást õk is...:D
#35
ha ennyit költenének ûrkutatásra... (akkor nem kéne leállítani a voyager projectet)..

<#gun> <#levele>

Jon: Itt azt írják, a világegyetem folyamatosan tágul. Garfield: Remek. Akkor van hely még egy fánknak.

#34
A következõ napkitörés is ingyen lesz.
#33
Szerintem a terroristák utána néznek hogy tudják szétkapni az Ûrhivatalt. Kár volt sztárolni magát. Esetleg a költségvetési viták miatt kényszerült erre a lépésre.

Mersant
#32
én is ezen röhögtem, hihetõ a story, kb. annyira mint hogy a WTCben megtalálták a kamikáze pilóták útlevelét... :-D

A te urad békét és megbocsátást tanít, az enyém véres bosszút és a hatalom igazát.

Tetsuo
#31
Épp erre gondoltam én is. Vknek mindent lehet, vkinek meg semmit.. 1enlõre.

https://www.youtube.com/shorts/zECTF2H8Jp8

#30
Egyetértek.

Ha az arabok hasonló technikával kilõnék Bushbácsit, akkor a hírek nem arról szólnának, hogy milyen királyûberállat technológiai profizmus felvillanása volt ez az akció, hanem hogy mocskos merénylõ gyilkosok megtámadták az USA-t, és ezért le kell gyalulni a közel keletet a tengerészgyalogsággal.

#29
nem hallottad ezt a szólást még mi?

Hi! I\'m a signature virus. Copy me into your signature to help me spread.

Vorpal
#28
Na - akkor ahogy ezt olvasom, ez került úgy 40 milliárd dollárba csak a földön

De minden egyes ujabb áldozattal 3 másik Zarkavi fog felállni - ingyen...

Ünnepeljen csak a világ egy mesterien kivitelezett gyilkosságot - rajta süllyedjünk csak lejjebb

- mondta a medve, és fejbe lõtte magát...

#27
Folfogják õk. De ez nekik üzlet és propaganda.
#26
elképzelem, hogy miközben a legdurvább csúcstechnikával próbálják kiiktatni Zarkavit, az akciót vezetõ tábornok leszögeszi, hogy az "arca nem sérülhet meg, mert mutatni kell a tévében!!" <#hehe> <#eplus2>

Jon: Itt azt írják, a világegyetem folyamatosan tágul. Garfield: Remek. Akkor van hely még egy fánknak.

#25
De ennek csak a GPS része tudomány...<#wink>

#24
Na látod, erre gondoltam én is. <#eplus2>

[NST]Cifu
#23
A hír tényleg nem olyan rendkívûli (hisz a képesség már megvan egy ideje), de Zarkawi likvidálása olyan propagandahatású (ne feledjük, hogy másfél éve a CIA-tõl kezdve egy erre a feladatra specializálódótt különleges egységen át a katonai hírszerzésig Zarkawi felkutatásán dolgozott), hogy a légierõ, amely végülis learatta a babérokat, igyekszik a maximális szinten ki is használni ezt, és "sztárolja" természetesen magát.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

[NST]Cifu
#22
Mert attól, hogy képesek egy mobiltelefon alapján megtalálni valakit, és 30cm pontossággal bombát ledobni oda (ugyanis ez a fenti dolog a kommunikációról és a preciziós fegyverekrõl szól), még nem teszi képessé õket arra, hogy a számtalan kissebb-nagyobb militáns csoport között rendet tegyenek. Az iraki helyzetett nem lehet tisztán fegyverekkel megoldani, illetve lehet, de az nem alternatíva politikai / etikai okokból.

Egyébként még annyira õk sem bíznak az ûrtechnológiában, lévén a GPS irányítású JDAM preciziós légibombával együtt egy lézerirányítású Paveway II.-õt is ledobtak a célpontra. :)

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#21
Azért úgy mosolyogva megkérdezném: ha ilyen k**va fejlett technikát használnak, mirt tart még mindig az egész? Ez csak parasztvakítás...Meg azt is megkérdezném, hogy tényleg kifizették-e a pénzt és hogy ki kapta<#hehe>

#20
A háborút

Mersant
#19
mint azt teszik az indiánoktól elindúlva....<#boxer>

A te urad békét és megbocsátást tanít, az enyém véres bosszút és a hatalom igazát.

#18
A háborút akkor nyerik meg ha félreteszik az emberi jogokat, és kiírtanak néhány népet.

Szent tûz lobog bennem, Olthatatlan lángal, Ûz az árral szemben, Harcba a Világgal!

Esrohnoil
#17
Tévedsz, a csatát lehet, de a háborút soha.

War, war never changes... War doesn\'t determine who was right, only who is left.

#16
Már megnyerték a háborút

#15
WOW

Most hogy Zarkavi meghalt az égvilágon SEMMI sem változott Irakban <#rolleyes>

Hihetetlen hogy az amcsik még mindig nem fogják fel hogy ezt a háborút így nem lehet megnyerni...

#14
mekkora hír nemmintha nem ezt csinálnák 10éve....

csibcsab
#10
Jajjjjj ez titta okosság, legközelebb iderendelik a halálcsillagot a Star Wars-ból és majd a Darth Wader fogja lövöldözni Bin Ladent aki viszonzásul egy repülõgépet irányít a halálcsillagba.

Régen nagyképû voltam... de mostmár tökéletes vagyok!

Smuge
#9
Bin Ladenre meg már Jedi lovagokat küldenek figyeljétek meg

[NST]Cifu
#8
Teljes nevén a(z Amerikai) Légierõ Ûrparancsnoksága. Gyakorlatilag õk felelnek az amerikai légierõ által fellõtt kommunikációs, navigációs és felderítõ mûholdak üzemeltetéséért, a világûrben (jelenleg fõleg a Föld körül) mozgó mesterséges égitestek nyomonkövetéséért, és más nemzetek mûholdjainak megfigyeléséért.

A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!

#7
Szerintem a maps.google.com-on megnézték a célpontot :D

Eladó tablet PC http://hardverapro.hu/apro/hp_tx2590eo_2/hsz_1-50.html

Sadist
#6
Aha, és hogyan? :D Kiszedted volna sniperrel? :D

- De ezzel saját magad lejáratását folytatod, ezt nem érted meg? Magadat égeted tovább. Ami a legszomorúbb hogy magyar színekben. Tapló. - nem is szines a nevem

#5
A felsõ képen a Zûrparancsnokság fõ-irányítópultja látható? ;)

Oldal 1 / 2Következő →