1277
Vidámparkok, hullámvasútak, élménybeszámolók
  • Gerzson
    #37
    Jártam az Europa Parkban, előző napokon esős volt az idő, ezért annyi ember látogatatott ki aznap, hogy lépni alig lehetett, hömpölygöttt a tömeg, így sajnos kevés dologra sikerült felülni, bár rendesek voltak mert 21:30-ig nyitva tartottak.
    Poseidon-ra kb. 70 percet kellett várni


    Euro-Mir-re is sokat, ráadásul nem olyan durva mint aminek kinéz


    Lassú beülősök közül a horror-os és a dinoszauruszos tetszett, a kisebb hullámvasútak is jók voltak, de inkább a szórakozásról és nem a halálfélelemről szól a park, hardcore userek kevés ütős atrakciót találnak (autópályáról a Skyline Park keményebb helynek nézett ki), de családosoknak ideális
    Poénos volt mindenhol a díszlet, a gólyalábas négerek, az udvarhölgyek szép ruhában, akikkel lehetett fényképezkedni, szóval kellemes a hangulat, országokra van felosztva a park, ahol az arra a népre jellemző díszletek jelennek meg.

    Egész parkban a legbrutálabb a Silver Star nevű hullámvasút volt (a képen a szürke a háttérben)

    ezen tényleg éreztem hogy tériszonyom van, 50 percet kellett rá várni de megérte, igaz nem a flik-flakkok miatt jó ez a vasút, hanem a sebesség miatt, hosszú elnyújtott a pálya és baromira felgyorsul, ráadásul csak alul vagy bekötve a derekadnál, a lábad pedig szinte a levegőben, sajna többet nem volt lehetőségem felülni rá, de szép emlék


    Sok dolog kimaradt, de remélem egyszer még visszatérhetek a parkba!
  • davka
    #36
    Stockholmba mindenesetre ne menjetek hullámvasutazni
  • Gerzson
    #35
    jó lehetett! én augusztus közepére terveztem be pár parkot, már nagyon várom :)
  • desigo
    #34
    Erre mi is felültünk.
    Tényleg elég hangulatos:)
  • DannyL
    #33
    Video!
  • DannyL
    #32
    Én Port Aventurában voltam Spanyolországban és ott ültem a Dragon Khan nevű hullámvasúton is. A végsebessége 105 km/h volt. 3x tudtam rá felülni aztán a gyomrom feladta. :) Íme néhány kép innen.





  • Gerzson
    #31
    tudom, de nem jelzi térképen, amelyik pedig jelzi az is nagyon sután
    de ha tudsz még ilyen linkeket azt szivesen veszem, mert biztos nem ismerem mindet
  • davka
    #30
    Vidámpark-adatbázis oldal már jópár van a neten, pl: Roller Coaster Database. Itt vígan kijelölhetjük célországunkat, ahol az összes vidámparkot kilistázza.
  • Gerzson
    #29
    gondolkodok egy weblap írásán, ahol vaktérképeken lennének jelölve Európa vidámparkjai, így egy adatbázist hoznánk létre, segítve ezzel a nyaralási helyekhez közel eső parkok megtalálását
    várok ötleteket a megvalósításra
  • Flórika
    #28
    A honlapjuk alapján nekem is nagyon tetszik, el is terveztük párommal, hogy jövő nyáron elmegyünk oda! Addig is a pestit látogatjuk sűrűn, 2004-ben 3x voltam, tavalyi év kimaradt :"|, de idén már másodjára megyünk (majd 17-én).

    Én a durvákat szeretem, mert végülis ha már ott vagyok, nem azért csengetem ki a zsét, hogy aztán kacsavonatozzak. :DDD Végülis legrosszabb esetben a.) hányok, b.) elájulok, c.) beüt egy gikszer és megmurdálok. xDDD De azt bárhol megtehetem, akár az utcán is, fényes nappal. xPPP

    Sz'al abszolút kedvencem a Top Spin, utána a Looping Star, Break Dance, és az új 37 méteres szabadesés torony. Mondjuk, az nemkicsit volt para. xD
  • Denniske
    #27
    Amikor Franciaországban jártunk ellátogattunk a Euro Disneybe, ami meg kell mondjam igen tetszetős volt, de valahogy többre számítottam. Nem volt igazán ütős. Inább a téma részére volt rágyúrva, de durva gravitációs élménnyel nem igazán lettem gazdagabb.

    Két napot töltöttünk ott, majd egy ismerősünk révén ellátogattunk az Asterix parkba, ami az amerikai csodához hasonlóan egy téma park volt.

    Amikor átléptük a bejáratot már éreztünk, hogy ez más! Nem éreztem azt a jól ismert amerikai rágógumi életérzést a levegőben és valami sokkal kellemesebbet kaptam. Hirtelen egy igazi gall faluban éreztem magam, amiről már a rajzfilmből is tudhatjuk, hogy tele van nem várt meglepetésekkel és izgalmakkal.

    Igazán sajnáltam, amikor ott kellett hagyni este, mert egy nap alatt nem sikerült teljesen körbejárni, de a faszerkezetű hullámvasúton háromszor is ültem. Kihagyhatatlan!

    Végezetül a honlapja: http://www.parcasterix.fr
  • davka
    #26
    Nem tudom, szerintem a Városligetet nem kellene bolygatni. A cirkusz területe sem olyan nagy, hogy ott bármi érdemlegeset lehetne csinálni. (inkább az állatkertet kellene pofozgatni) A kérdés az, hogy lenne-e kereslet valahol Budapest határa környékén egy nyugati mintájú parkra. Remélem, hogy a majd egyszer igen! (legyek akárhány éves, törzsvendég leszek ott )
  • Gerzson
    #25
    a német Tripsdrill egy nagyon egyedi park, ez volt asszem az első az országban, van egy 1929-ben épült szélmalom, amiben csúszda található
    körben szőlős dombok terülnek el, a helyi borokat is meg lehet kóstolni
    amikor én voltam, még a hullámvasút egy csupasz sín volt, azóta díszlet is került köré és több új látnivaló is megépült
    eldugott, nem annyira sztárolt, de nem szabad kihagyni!
  • Gerzson
    #24
    főleg új cuccoknál tényleg kígyózik a sor sajnos

    szeretném hogy legyen nekünk is egy nagy vidámparkunk, reméljük egyszer megvalósul

    nálunk főleg az aquaparkokat építik, amik persze jók is azon a helyeken ahol valami gyógyvíz van, de én nem vagyok valami nagy pancsoló

    amúgy a Fővárosi Nagycirkusz épülete is romokban, amit pár év múlva lebontanak,
    érdemes lenne a Városliget jövőjét jól átgondolni
  • davka
    #23
    Nem minden esetben van így. A nagy parkokban előfordul, hogy akkora tömeg van, hogy 1-1 játékra több mint 1 órát kell várni... és akkor előfordulhat, hogy egy nap csak 7-8 játékra tud felülni az ember.

    Persze ezt leszámítva tényleg sokkal jobb a fix díjas rendszer. A BP-i vidámpark sajnos adottságaiból adódóan nem nagyon tud fejlődni... viszont simán építhetnének BP határában valahol egy igazi témaparkot... talán egyszer.
  • Gerzson
    #22
    ezeknél a nagy parkokban fizetsz egy összeget a bejáratnál és zárásig elvagy

    a Budapesti vidámpark egy városi park, ahol mások a feltételek, nem bír el nagy tömeget, nincs annyi látnivaló, ezért ott mindenért külön fizetni kell, az ilyen parkokat én is rablásnak érzem

    társaság persze, de ha senki nem akar felülni velem valamire mert berosáltak, azért még nem hagyom ki
  • davka
    #21
    Londonban járva vidámpark-fanoknak nem érdemes kihagyniuk a Thorpe Parkot. Különösen a Stealth-et...
  • iko
    #20
    Nekem mindig az volt az érzésem a vidámparkokkal kapcsolatosan, hogy az élmény amit kapsz, nem éri meg a pénzt amit kiadsz. Bár ez függ attól, hogy milyen társaságban vagy :), egyedül semmiképp nem lehet nagyon élvezni a dolgot szerintem.
  • Gerzson
    #19
    Rómában is van egy Prater+magyar vidámparkszerű hely, ahol egy egészen ütős favázas hullámvasút is helyet kapott

    Németországban a
    Holiday Park-ban voltam, ami egy káprázatos létesítmény
    olyan a fémvázas hullámvasút, hogy az öreg fák lombkoronaszintjén megy, és olyan érzésed van hogy ha kinyúlsz egy levélért, meg tudod fogni

    azóta épült egy új is GeForce a neve

    a "vadvizi" kerek csónakos hajókázás is nagy, sok helyen van már


    és a vizi hullámvasút is poén


    a 70 méteres leejtőre viszont nem mertem felülni, parásabb
  • Gerzson
    #18
    Bécsben a Prater is jó, csak mindenért külön kell fizetni, ezért drága
    de a több mint 100 éves óriáskerék nagyon hangulatos


    amúgy nekünk is nagy gond, hogy csak autóval lehet elérni a nagyobb helyeket, jó lenne ha vasút elmenne mindhez, vagy a közeli nagyvárosból busz, mert akkor haverokkal is lehetne szervezni egy-egy napos utazást
  • Gerzson
    #17
    ha kanyarban hátranézel akkor pedig a nyakad roppan fájdalmas, nem ajánlom
  • acsati
    #16
    aztaaa... az a baj nekünk nincs annyi pénzünk hogy egyszer elmenjünk vmi komolyabb vidámparkba...
  • Gorvik #15
    A németországi Heide Parkban jártam. Nem semmi élmény volt...
    Ha jól tudom, itt van Európa legmagasabb hullámvasútja.
  • zaki
    #14
    Vsak akkor hánysz, ha vége van a menetnek...
  • acsati
    #13

    nem tom felülnék egy ilyen jo nagy hullámvasútra ami forog össze vissza hánynék-e... majd egyszer kiprobálom
  • Gerzson
    #12
    igen, de az nekem különösen olyannak tűnik, bár lehet csak belemagyarázom, mert nincs merszem felülni rá
  • acsati
    #11
    a legtöbb vidámparkos szerkezetnél elég egy pici hiba...
  • Gerzson
    #10
    ilyet láttam élőben, de nem próbáltam ki
    azok a fejek... :) és a felvételt utána bárki megveheti
    amúgy érdekes a megvalósítás, kifeszítik, majd a kilövés után pár másodpercük van, hogy annyit felcsévéljenek amitől nem pattan vissza a földbe
    valami kockaszerű ketyere a lelke, ami kitágul,összehúzódik, nekem vészélyesnek tűnik elég egy apró hiba és...
  • mila69en
    #9
    lololo_OL
  • Duddits
    #8
    Én spanyolba voltam egy tök kúl vidámparkba. A vidámpark mellett van még egy aqua park is.
  • Gerzson
    #7
    Ravennában a Mirabilandia parkot érdemes meglátogatni, van szuper favázas hullámvasút és óriáskerék is, és profi az egész kivitelezése, bár ott is vagy 7 éve voltam, szóval biztos vannak változások
    talán nincs messze Bibionétól
  • Gerzson
    #6
    Bibionébe voltam vagy 12 éve, de akkor még nem hallottam vidámparkról
    én is úgy szeretném tervezni a nyaralást, hogy minél több beleférjen, leginkább ezért is nyitottam a topicot hogy informájuk egymást hol is vannak
    sokszor eléggé eldugottak, csak a véletlen műve hogy belebotlik az ember
  • acsati
    #5
    én még csak a pestibe voltam 2x-3x
  • Shadow_THH
    #4


    én a Németországi Europa parkban voltam ,de már több mint 10 éve. Emlékszem kimentünk francia országba, mert el akartunk menni disney landbe, de az ismerőseink lebeszéltek róla, mondván, van a francia-német határon egy nagyon jó park töredék árért és nem kell utaznunk párizsig. el is mentünk, de nem bántuk meg. egész nap járkáltunk így tudtuk bejárni (vasuttal együtt) kb az 1/6-1/7 részét. Sőt még az akkor épp leselejtezett MIR űrállomás eredeti másába is be lehetett menni két hullámvasút között. Ezt a helyet ajánlom mindenkinek, egy ilyen szürke egér volt a jele anno
  • acsati
    #3
    én azt szeretném kérdezni hogy ha már volt vki Bibionébe (olaszo.) és volt az ottani vidámparkba mondhatna vmi infot rola árak mérete stb mert nem tudom a nevét igy a honlapját sem
  • norbre
    #2
    hát én nem tudok, de egy >>videót<< igen :D


  • Gerzson
    #1
    Sziasztok!

    Szeretek vidámparkokba járni, mindig útba ejtek egyet ha külföldön járok.
    Várok helyeket, ki hol járt, hogy érezte magát, milyen szerkezetre ült fel és mit hagyott ki :) fényképek, videók is jöhetnek.
    Szóval minden ami vidámpark, hullámvasút, borzongás, sikongás és kikapcsolódás!

    Gerzson