Regényírók topicja
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#214
Remek! Én jelenleg nem otthon vok, és nemtok írni, úgyhogy a regényem addig leragadt 😞
#213
Helló! Már régen írtak ide, hát most írok ide én. Mostanában nem nagyon írtam, de volt egy kisebb világháborús kezdeményem, de nem említsére méltó. Most egy érdekes novellán dolgozom, de majd meglátjátok, milyen!
#212
Naná hogy nem baj, fõleg hogy szereted a Led Zeppelint.
A téma és stílus hát nem vagyunk egyformák,én a sajátomról azt tartom hohy olvastam már jobat, meg rosszbat is, magamnak közepest adnék.
A téma és stílus hát nem vagyunk egyformák,én a sajátomról azt tartom hohy olvastam már jobat, meg rosszbat is, magamnak közepest adnék.
#211
Nem baj, ha nem tetszett a stílus, amiben írtad, és nem folytattam az olvasását? Persze ez másnak tetszhet, csak én nem kedvelem... 😊 Ettõl függetlenül lehet jó regény, csak nekem más elképzeléseim vannak a fantasy témáját (és stílusát) illetõen.
De láttam, hogy szereted a Black Sabbatt és a Led Zeppelin zenéjét 😄 A Led Zeppelin a kedvenceim közé tartozik. Vannak mitológiai, és fantasy jellegû számaik is (egyiket a Gyûrûk Urához írták).
De láttam, hogy szereted a Black Sabbatt és a Led Zeppelin zenéjét 😄 A Led Zeppelin a kedvenceim közé tartozik. Vannak mitológiai, és fantasy jellegû számaik is (egyiket a Gyûrûk Urához írták).
#210
Üdv, én elkezdtem egy fantasy regényt írni, havalakit esetleg érdekel a honlapomon olvashat róla.
http://www.gportal.hu/portal/dantes/
http://www.gportal.hu/portal/dantes/
#209
persze, mert ezt direkt írtam ilyen hülyén... Tudom, hogy nem létezik olyan, hogy valaki véletlenül akar betartani vmit 😊 😄 Ez egy szójáték, és az a lényege, hogy Reun véletlenül is mindig betartja a szabályokat, még akkor is, ha mondjuk bunkó akar lenni 😄
#208
"... A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat még véletlenül is be akarom tartani.."
Ne haragudj, de ez így nagyon magyartalan. Szerintem helyesebb, ha úgy írod, hogy "A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat mindeképpen szeretném betartani.."
Vagy ilyesmi. Bocs, hogy beleugatok, nem vagyok magyartanár, csak ez nagyon bántotta a szemem.
Ne haragudj, de ez így nagyon magyartalan. Szerintem helyesebb, ha úgy írod, hogy "A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat mindeképpen szeretném betartani.."
Vagy ilyesmi. Bocs, hogy beleugatok, nem vagyok magyartanár, csak ez nagyon bántotta a szemem.
gamertag: kenobita
#207
ez kicsit rosszabb lett, azaz nekem nem tetszett annyira... nemtom,.. az a baj, hogy összesûrítetted. Gyors az egész, és nem látok sok képet, de ha látnék, akkor lenne 1 egész A4-es oldalas is 😄 Csak jó lenne, ha nem csak én értékelnék... De hát elég kevesen jönnek ide 😞
Na, találtam a regényemben az 53. oldalon egy olyan részt, melyhez nem kell sokat tudni az elõzményekbõl. Be is rakom ide: (ja, most a 103. oldalon tartok... amíg suli van, és sok utolsó doga, sajnos ez van... 😞)
Eljött az este, felbukkant a most kifli alakot öltõ hold, és feltûntek az égen a csillagok is. A levegõ enyhén hûvösebb lett, de megõrizte friss illatát. A nap hõsei már kipihenték, s kikúrálták magukat a nagy ünneplésre. Az Éhes Rigó nevû fogadó még idõben meghívta a nagyszerû Pörgõ Ujjak nevû bárd együttest. Volt köztük két ember, aki lanton játszott, volt egy hárfás, egy dobos, és egy pánsípot fújó elf is. Povrus szélesen mosolygott, fõleg a bejövõ hatalmas számú bevétel miatt. Igaz, adnia is kellett aranyat bõven a zenekarnak.
Reun a pult elõtt kialakított színpad közelében lévõ asztalnál várta útitársát. Az étkezõben úgy rendeztek el mindent, hogy legyen egy kis hely táncolni is. A falról mindenféle szalagok lógtak díszítés gyanánt, s az illatok sem húsból áradtak. A mágus illatosította be a termet egy varázslattal, amit még fel tudott használni kevés mágikájával. De most már nem maradt semmi ereje.
Erenát várta, aki éppenséggel a félbárd gárdistától kapott estélyi ruháját vette fel. Meglepõ volt tõle, hogy el is fogadta. Reun nem értette, hogy ennek õ miért nem örül. „Végre egy elf szépségéhez méltó ruhát fog felvenni! Ez miért baj nekem?”- gondolta magában. És akkor megjelent a lépcsõ tetején. A bársonyos, halványkék estélyi csodálatosan mutatott rajta. Halványan kirajzolódó virágminták voltak rajta, s nagyon szépen rendezett, apró csipkék díszítették. Meztelen válla kibukkant a ruhából, haja fel volt tûzve, hegyes füleiben fülbevalók lógtak, s szája szépen ki volt rúzsozva. A férfi majdnem elájult, amikor közelebbrõl is megtekinthette az elf szépséget. Gyorsan felállt (ekkor hirtelen nagyon ügyetlennek érezte magát), majd úriasan hellyel kínálta a nõt.
Erena felkacagott, aztán mosolyogva leült.
- Nem kell ennyire udvariasnak lenned! Ma már éppen eleget tettél értem. Különben is, ez most egy igen kivételes alkalom, hogy ilyen hercegnõcskésen mutatkozom.
- Én viszont így nõttem fel, nemesi családban. A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat még véletlenül is be akarom tartani- aztán gyorsan témát váltott- Remek a zene, nem?
- De, az, csodás! Még nem hallottam errõl a zenekarról, pedig nagyon szépen játszanak.
Na, találtam a regényemben az 53. oldalon egy olyan részt, melyhez nem kell sokat tudni az elõzményekbõl. Be is rakom ide: (ja, most a 103. oldalon tartok... amíg suli van, és sok utolsó doga, sajnos ez van... 😞)
Eljött az este, felbukkant a most kifli alakot öltõ hold, és feltûntek az égen a csillagok is. A levegõ enyhén hûvösebb lett, de megõrizte friss illatát. A nap hõsei már kipihenték, s kikúrálták magukat a nagy ünneplésre. Az Éhes Rigó nevû fogadó még idõben meghívta a nagyszerû Pörgõ Ujjak nevû bárd együttest. Volt köztük két ember, aki lanton játszott, volt egy hárfás, egy dobos, és egy pánsípot fújó elf is. Povrus szélesen mosolygott, fõleg a bejövõ hatalmas számú bevétel miatt. Igaz, adnia is kellett aranyat bõven a zenekarnak.
Reun a pult elõtt kialakított színpad közelében lévõ asztalnál várta útitársát. Az étkezõben úgy rendeztek el mindent, hogy legyen egy kis hely táncolni is. A falról mindenféle szalagok lógtak díszítés gyanánt, s az illatok sem húsból áradtak. A mágus illatosította be a termet egy varázslattal, amit még fel tudott használni kevés mágikájával. De most már nem maradt semmi ereje.
Erenát várta, aki éppenséggel a félbárd gárdistától kapott estélyi ruháját vette fel. Meglepõ volt tõle, hogy el is fogadta. Reun nem értette, hogy ennek õ miért nem örül. „Végre egy elf szépségéhez méltó ruhát fog felvenni! Ez miért baj nekem?”- gondolta magában. És akkor megjelent a lépcsõ tetején. A bársonyos, halványkék estélyi csodálatosan mutatott rajta. Halványan kirajzolódó virágminták voltak rajta, s nagyon szépen rendezett, apró csipkék díszítették. Meztelen válla kibukkant a ruhából, haja fel volt tûzve, hegyes füleiben fülbevalók lógtak, s szája szépen ki volt rúzsozva. A férfi majdnem elájult, amikor közelebbrõl is megtekinthette az elf szépséget. Gyorsan felállt (ekkor hirtelen nagyon ügyetlennek érezte magát), majd úriasan hellyel kínálta a nõt.
Erena felkacagott, aztán mosolyogva leült.
- Nem kell ennyire udvariasnak lenned! Ma már éppen eleget tettél értem. Különben is, ez most egy igen kivételes alkalom, hogy ilyen hercegnõcskésen mutatkozom.
- Én viszont így nõttem fel, nemesi családban. A köztünk lévõ szigorú, erkölcsi szabályokat még véletlenül is be akarom tartani- aztán gyorsan témát váltott- Remek a zene, nem?
- De, az, csodás! Még nem hallottam errõl a zenekarról, pedig nagyon szépen játszanak.
#206
Bocs, hogy ilyen rövid lett, de errõl még nem lehet sokat írni. Errõl még nem
#205
II
…Október 23-án hûvös idõ fogadott. Mit sem sejtve indultam az istálló felé, hiszen a Pesten történtek hírei még nem érkeztek meg. Nevelõanyám már a tehenet fejte, amikor azt mondta:
,,Érzek valami rosszat, hidd el nekem fiam, valami baj fog történni!”
Én vállamat vonogatva ott hagytam, hadd jósoljon elõre a vén banya. A gazda egy marhatenyésztõ volt, ezzel kereste a kenyerét. A felesége meg a szememben egy büdös banya volt, de hát rosszat nem mondhattam róluk. Etettek, itattak, ha rosszul is bántak velem. Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap. Néha elengedtem egy-egy tehenet, had éljen szabadon. A tanyán azt mondtam, hogy elveszett, a gazdámat úgy sem érdekelte. 23-án is legeltetni mentem. A gazdasszony az ebédemet hozta ki utánam, de már messzirõl kiabált:
- Fiam, fiam! Pesten kitört a forradalom!
Én otthagytam mindent és a legközelebbi tanyára rohantam, hisz az ott élõknek volt rádiójuk, ami akkor nagy szó volt. Mire odaértem már a híreket mondták, amelyekben friss információk voltak. Egyikünk sem sejtette, hogy 13 nap múlva ugyanekkor Nagy Imre segélykéréseit fogjuk hallgatni. Mire hazaértem, a nyáj már az istállóban, volt, hiszen a banya hazavitte. Egy jó adag verés után vacsorához ültünk. Akkor, ott azt éreztem, hogy a jelenlévõk közül engem érdekel egyedül a forradalom. A gazdasszony legnagyobb gondja a marhapásztorkodásból származó sebek voltak, a gazda meg a vizeskancsóból is hármat látott. Egyszer csak a banya megszólalt.
- Azért jó, hogy végre fellázadtak. Most megmutattuk a ruszkiknak, kik is vagyunk.
- Egen! De megint az a fránya ifjúság! Most talán nagyobb lesz a kereset! -válaszolta a gazdám, bár utolsó mondatával már a nagyobb alkoholfogyasztására célzott. Sokáig beszélgettek a forradalomról, és annak ilyesfajta dolgairól, mintha én ott se lennék. Aztán két óra után felugrottam és azt kiáltottam:
- A ruszkik ezt nem fogják tûrni!
Pár napon belül be is következett a támadás…
…Október 23-án hûvös idõ fogadott. Mit sem sejtve indultam az istálló felé, hiszen a Pesten történtek hírei még nem érkeztek meg. Nevelõanyám már a tehenet fejte, amikor azt mondta:
,,Érzek valami rosszat, hidd el nekem fiam, valami baj fog történni!”
Én vállamat vonogatva ott hagytam, hadd jósoljon elõre a vén banya. A gazda egy marhatenyésztõ volt, ezzel kereste a kenyerét. A felesége meg a szememben egy büdös banya volt, de hát rosszat nem mondhattam róluk. Etettek, itattak, ha rosszul is bántak velem. Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap. Néha elengedtem egy-egy tehenet, had éljen szabadon. A tanyán azt mondtam, hogy elveszett, a gazdámat úgy sem érdekelte. 23-án is legeltetni mentem. A gazdasszony az ebédemet hozta ki utánam, de már messzirõl kiabált:
- Fiam, fiam! Pesten kitört a forradalom!
Én otthagytam mindent és a legközelebbi tanyára rohantam, hisz az ott élõknek volt rádiójuk, ami akkor nagy szó volt. Mire odaértem már a híreket mondták, amelyekben friss információk voltak. Egyikünk sem sejtette, hogy 13 nap múlva ugyanekkor Nagy Imre segélykéréseit fogjuk hallgatni. Mire hazaértem, a nyáj már az istállóban, volt, hiszen a banya hazavitte. Egy jó adag verés után vacsorához ültünk. Akkor, ott azt éreztem, hogy a jelenlévõk közül engem érdekel egyedül a forradalom. A gazdasszony legnagyobb gondja a marhapásztorkodásból származó sebek voltak, a gazda meg a vizeskancsóból is hármat látott. Egyszer csak a banya megszólalt.
- Azért jó, hogy végre fellázadtak. Most megmutattuk a ruszkiknak, kik is vagyunk.
- Egen! De megint az a fránya ifjúság! Most talán nagyobb lesz a kereset! -válaszolta a gazdám, bár utolsó mondatával már a nagyobb alkoholfogyasztására célzott. Sokáig beszélgettek a forradalomról, és annak ilyesfajta dolgairól, mintha én ott se lennék. Aztán két óra után felugrottam és azt kiáltottam:
- A ruszkik ezt nem fogják tûrni!
Pár napon belül be is következett a támadás…
#204
56-os forradalom... 😊 hát nem? 😊
#203
Holnap jön a folytatás, ami gondolom világos mirõl fog szólni. Persze csak annak aki elolvasta.
#202
ahha, ja, így már okés 😊
#201
Nem probléma. Volt tiszta víz, csak hát ezzel is jobban kihangsúlyozom (szerintem) a szegénységet és a nyomort.
És akkor még nem nagyon volt csatornázás, csak kút.
És akkor még nem nagyon volt csatornázás, csak kút.
#200
nem teljesen így értettem a vízhordás problémát... Csak azt nem értem, hogy a tanárnak miért kell víz? Nincs elég tiszta víz a háború után? De nem akarlak ezzel idegesíteni, sorry, ha probléma a kérdésem...
#199
Persze már tovább járok, de a további részeket majdkészen teszem fel. Egébként ez csak egy bevezetõ és csak késõbb alakul ki a történet, ami lényegében Magyarország története 1945-tõl egy ember szemszögébõl, akimegélte a borzalmakat. Mások is véleményezhetnének.
#198
Tudom, hogy csecsemõkorára nem emlékszik az ember, de szerintem az író tartozik annyival az olvasónak, hogy igazolja magát. Azért kellett vizet hordania a tanárnak, hogy ne kelljen fizetni az iskoláért nekik.
#197
hm... nem rossz, az életrajzos stílus a háború utáni idõszakról egészen más képet tud mutatni. Fõleg, ha még fiatal a fõszereplõ. Egyedül azt nem értettem, hogy miért kellett vizet hordania a tanárnak? Ja, és még annyi, hogy a csecsemõkorára természetes, ha nem emlékszik az ember. De ezek tényleg nem olyan nagy hibák, az én regényemben biztos találsz többet is 😄
#196
Visszaemlékezések I
A világháború utáni világ szülöttje vagyok. Édesanyám parasztlány volt, ennek ellenére büszke családban nõhettem fel. Édesapámat a háború utolsó napjaiban hívták be, és valahol a lövészárokban lelte halálát. A világháború után az emberek csak bízni tudtak. Bízni abban, hogy majd egyszer jön egy új világ, ami nem tûri majd el az ilyen szörnyûségeket. Ám tévedtek. A világháború utáni idõk még jobban megviselték a társadalmat, óriási szegénység és nyomor. Sajnos mi is ennek lettünk áldozatai…
1945. május 8.. Ez a nap minden európai számára egy lépcsõfokot jelentett ahhoz a bizonyos jobb világhoz. Az eltelt hat év csak visszalépéseket eredményezett, de most, talán… Én magam ezen a napon láttam meg a napvilágot, ezért is tekintettek rám úgy, mint az új világ hírnökére. Bolondok! Mintha legalábbis ezek lettek volna elsõ szavaim: Az új világ hamarosan elkövetkezik, csak bíznotok kell benne. Csecsemõkoromról nincsenek emlékeim, de abban biztos vagyok, hogy szegényen éltünk. Habár kilétem végett gyakran kaptunk adományokat, de ezekbõl nem lehetett megélni. Már öt évesen is dolgoztam: vizet hordtam az öregeknek. A falu végén lakott egy bolondnak tartott öreg, akihez naponta jártam megetetni az állatait. Õ maga olyan szegény volt, mint édesanyám, ezért nem tudott fizetni a munkámért. Nem mintha más adott volna igazi fizetést, de õ még egy fillért sem tudott adni. Édesanyám gyakran mondta, hogy inkább olyanhoz menjek, aki tud fizetni, semmint hogy éhen haljunk. Én persze nem hallgattam rá és minden nap átmentem hozzá. Õ állandóan a bocsánatomat kérte, amiért nem tudott fizetni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy senki sem fizet nekem, de õ hajthatatlan volt. Ettõl kezdve minden munkám után mondott nekem egy történetet mesébe illõ hegyekrõl, völgyekrõl. Utolsó meséje az elsõ világháborúról szólt, másnap már holtan találtak rá. Ekkor már eljött az ideje az iskoláztatásomnak. Anyámnak nem volt pénze, de kénytelen volt valamit kitalálni. Végül is megoldást találtunk: édesanyám a tanárhoz jár majd takarítani és mosni, én pedig majd a háztáját tartom rendben. Mindketten tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy a tanár sokkalta többet kér és kap is, mint a többi gyerektõl, de legalább tudtam tanulni. Az iskola kora reggel kezdõdött, de nekem már éjjel fel kellett kelnem, hogy a tanárt friss víz várja, ha felébred. Persze minden nap maradt jó két órám az iskolakezdésig, de azt a tanár könyveinek olvasásával töltöttem. Õ errõl tudott és nem is ellenezte. Délben az ebédszünetet a tanár baromfiának etetésével töltöttem, gyakran a tyúkoknak szánt magokból laktam jól. Ez okozta a ,,vesztemet”. Egyszer a tanár rajtakapott az ebédelésemen, és azonnal elküldött. Másnap elment a városból mondván: Tolvajokat tanítani nem az én dolgom. Ezután sorsunk rosszra fordult. A szomszédok és a városlakók elfordultak tõlünk, ezért el kellett költöznünk. Nem mentünk messzire. Édesanyám és a szívem mélyén én is megszerettem a környéket, a szántóföldeket, a gátakat, a házakat. Tízévesen édesanyám megbetegedett és képtelen lett a munkára. Magam kezeltem, de nem élte meg a tizenegyedik születésnapomat. Az orvos szerint tüdõbajban halt meg, ami a legtöbb esetben hazugság volt, de legalább megnyugtatta a rokonokat, hogy nem tehettek volna semmit. Nevelõszülõkhöz kerültem egy tanyára messze városomtól, édesanyám sírjától. Ekkor kezdtem észrevenni, hogy népem, nemzetem haldoklik. Országa szétszabdalva, joga eltiporva, kultúrája porig rombolva. A szovjetek ahol tudták, ott támadták hazámat, Magyarországot. Az állam számára minden reményt elvágtak. Aztán jött 1956…
A világháború utáni világ szülöttje vagyok. Édesanyám parasztlány volt, ennek ellenére büszke családban nõhettem fel. Édesapámat a háború utolsó napjaiban hívták be, és valahol a lövészárokban lelte halálát. A világháború után az emberek csak bízni tudtak. Bízni abban, hogy majd egyszer jön egy új világ, ami nem tûri majd el az ilyen szörnyûségeket. Ám tévedtek. A világháború utáni idõk még jobban megviselték a társadalmat, óriási szegénység és nyomor. Sajnos mi is ennek lettünk áldozatai…
1945. május 8.. Ez a nap minden európai számára egy lépcsõfokot jelentett ahhoz a bizonyos jobb világhoz. Az eltelt hat év csak visszalépéseket eredményezett, de most, talán… Én magam ezen a napon láttam meg a napvilágot, ezért is tekintettek rám úgy, mint az új világ hírnökére. Bolondok! Mintha legalábbis ezek lettek volna elsõ szavaim: Az új világ hamarosan elkövetkezik, csak bíznotok kell benne. Csecsemõkoromról nincsenek emlékeim, de abban biztos vagyok, hogy szegényen éltünk. Habár kilétem végett gyakran kaptunk adományokat, de ezekbõl nem lehetett megélni. Már öt évesen is dolgoztam: vizet hordtam az öregeknek. A falu végén lakott egy bolondnak tartott öreg, akihez naponta jártam megetetni az állatait. Õ maga olyan szegény volt, mint édesanyám, ezért nem tudott fizetni a munkámért. Nem mintha más adott volna igazi fizetést, de õ még egy fillért sem tudott adni. Édesanyám gyakran mondta, hogy inkább olyanhoz menjek, aki tud fizetni, semmint hogy éhen haljunk. Én persze nem hallgattam rá és minden nap átmentem hozzá. Õ állandóan a bocsánatomat kérte, amiért nem tudott fizetni. Megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy senki sem fizet nekem, de õ hajthatatlan volt. Ettõl kezdve minden munkám után mondott nekem egy történetet mesébe illõ hegyekrõl, völgyekrõl. Utolsó meséje az elsõ világháborúról szólt, másnap már holtan találtak rá. Ekkor már eljött az ideje az iskoláztatásomnak. Anyámnak nem volt pénze, de kénytelen volt valamit kitalálni. Végül is megoldást találtunk: édesanyám a tanárhoz jár majd takarítani és mosni, én pedig majd a háztáját tartom rendben. Mindketten tudtuk, vagy legalábbis sejtettük, hogy a tanár sokkalta többet kér és kap is, mint a többi gyerektõl, de legalább tudtam tanulni. Az iskola kora reggel kezdõdött, de nekem már éjjel fel kellett kelnem, hogy a tanárt friss víz várja, ha felébred. Persze minden nap maradt jó két órám az iskolakezdésig, de azt a tanár könyveinek olvasásával töltöttem. Õ errõl tudott és nem is ellenezte. Délben az ebédszünetet a tanár baromfiának etetésével töltöttem, gyakran a tyúkoknak szánt magokból laktam jól. Ez okozta a ,,vesztemet”. Egyszer a tanár rajtakapott az ebédelésemen, és azonnal elküldött. Másnap elment a városból mondván: Tolvajokat tanítani nem az én dolgom. Ezután sorsunk rosszra fordult. A szomszédok és a városlakók elfordultak tõlünk, ezért el kellett költöznünk. Nem mentünk messzire. Édesanyám és a szívem mélyén én is megszerettem a környéket, a szántóföldeket, a gátakat, a házakat. Tízévesen édesanyám megbetegedett és képtelen lett a munkára. Magam kezeltem, de nem élte meg a tizenegyedik születésnapomat. Az orvos szerint tüdõbajban halt meg, ami a legtöbb esetben hazugság volt, de legalább megnyugtatta a rokonokat, hogy nem tehettek volna semmit. Nevelõszülõkhöz kerültem egy tanyára messze városomtól, édesanyám sírjától. Ekkor kezdtem észrevenni, hogy népem, nemzetem haldoklik. Országa szétszabdalva, joga eltiporva, kultúrája porig rombolva. A szovjetek ahol tudták, ott támadták hazámat, Magyarországot. Az állam számára minden reményt elvágtak. Aztán jött 1956…
#195
ok..ok, kíváncsian várom 😊 Ja, és lehet, hogy én is kiválasztok vmi érthetõ oldalt a regényembõl, és felteszem... Az érthetõt csak azért írtam, mert lehetnek benne olyan dolgok amiket az nem tudhatja, aki nem olvasta el a többi oldalt.
#194
hi!
Már mindjárt meglesz a novellám és ha minden igez, holnap bemásolom ide!
Nem éppen fantasy, de remélem érdekes lesz a témája.
Már mindjárt meglesz a novellám és ha minden igez, holnap bemásolom ide!
Nem éppen fantasy, de remélem érdekes lesz a témája.
#193
most nem másolom be, de a linken ami az aláírásomban van találtok egykét cuccot tõlem
#192
öö..pff, hát elég sokáig tartana, mert laponként van elmentve, és hát bemásolni mindet... 😛 Ízelítõt már ide is raktam fel, (mondjuk az még nagyon az eleje, és nincs benne sok minden) asszem 9 oldalt...
#191
ha lesz idõm akkor énis, most úgyis befejeztem egy könyvet😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#190
tedd fel vhova és linkeld be, elolvasom
#189
Kész a 100. oldal a regényemhez!!! ÁÁáá, happy voook! 😄 Igaz, hogy már egy éve írom, de hát nincs sosem elég ideje az embernek 😛 De mostantól megpróbálom kicsit gyorsítani a dolgot, remélem menni fog! Á, nem rossz érzés, ha az embernek van egy 100. oldalon tartó regénye... juhééé! De összesen kb 300 oldalra tervezem a könyvet... és úgy néz ki, hogy lesz is annyi 😊
#188
Ja és aki majd saját bestsellereket ad el, az lécci tegye itt igyenesen elérhetõvé nekünk 😛 😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#187
egy-egy bekezdést? 😊
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#186
Á, cool, már várom!
#185
Tényleg elég hasznos ez az oldal, többször is átolvastam.
Amúgy most kezdek bele egy újabb novellába, amibõl felteszem a sztem legjobbnak talált részeket.
Amúgy most kezdek bele egy újabb novellába, amibõl felteszem a sztem legjobbnak talált részeket.
#183
a versekkel menjetek át a verstopikba szerintem
#182
hehh, az jó 😄 Csak így tovább!
#181
Köszönöm. 😊 Persze befejezem, ez csak egy rövid részlet 😊 Lehet pályázok is vele. Most kb 8*ennyi van meg belõle 😊
#180
Hmm...egyedi 😊 Na most "rímes prózának" túl verses.. sõt ez inkább vers, csak nem teljesen szabályos szerkezettel. De ez egyáltalán nem baj, mert fantasztikus költõi kifejezõ eszközök vannak benne, és igazán a végére jöttél bele. Az elején még a félõ kisgyerekes rész nem annyira tetszett, de ez a szörnyként megvalósuló Háború igazán ötletes 😊 Folytasd nyugodtan, ne hagyd abba! Ha majd meglesz minden ötleted a regényhez, csak akkor írd meg... Ez a vers szerû költemény tökéletes lesz elsõ befejezett alkotásodnak! Már ha hallgatsz rám, és befejezed 😄
#179
Részlet Az Apokalipszis lovasaiból:
A Föld
Csillagok útján száll a magasban,
Vágtázik, süvít nagy haragban,
Messzirõl fénylik a Föld nevû bolygó,
Ide tart hát a négy pusztító.
Tûzgömb módjára,
Füstöt hagyva utána,
Elrepülnek a Hold mellett,
Tanúja Õ mindennek, mit a négy lovas tett.
Sápadtan fordítja el arcát,
Könnyek mossák sok-sok árkát,
Ráfagynak jégcsappá változva,
Délen szakállá tornyosulva.
...
Villanás töri meg a sötét éjszakát,
Félelem tölti el kisgyermekek arcát.
„Apa! Eljöttek értünk!
Ez a nap lesz a végzetünk!”
Nem kellett több szó sem, s szállt a harag nyomban,
Hiába imádkoztak volna a templomban.
Lángoszlopok seprik végig az apró falu utcáit,
A messzi ûrbõl az apró pont, Napként világít.
Idefordítja a világ az arcát,
Mûholdak pásztázzák a hamuval teli pusztát.
Szörnyként emelkedik a tér közepén a Háború,
A fél emberiség rá a tanú.
Elõvonja kardját, megforgatja kétszer,
Ledöfi, szétrepeszti vele a földet.
Felszáll a porfelhõ alakot formálva,
Szolgát teremt magának puszta hatalmával.
Könnyed mozgással emelkedik lábára,
Szemei forogva vadásznak dárdára,
Fákat tép ki egy közeli erdõbõl,
Hatalmas kezei, duzzadnak az erõtõl.
Fegyverré lesz, mi kezébe akad,
Halál vár arra, ki feléje szalad.
Hátát kiegyenesítve kémlel a messzi tájra,
Áldozatot keresve vacsorájára.
Szemei hunyorognak, látja már az álmát,
Eljött az óra, hogy lerombolja Rómát.
Óriási lábai alatt beremeg a föld,
Messze jár már, nincs itt többé köd.
Áll a lélek, gyönyörködik tettén,
Porszemcsék akadnak fent, kemény testén,
Messzire néz, merre jár szolgája,
Vidáman gondol a mai lakomára.
A Föld
Csillagok útján száll a magasban,
Vágtázik, süvít nagy haragban,
Messzirõl fénylik a Föld nevû bolygó,
Ide tart hát a négy pusztító.
Tûzgömb módjára,
Füstöt hagyva utána,
Elrepülnek a Hold mellett,
Tanúja Õ mindennek, mit a négy lovas tett.
Sápadtan fordítja el arcát,
Könnyek mossák sok-sok árkát,
Ráfagynak jégcsappá változva,
Délen szakállá tornyosulva.
...
Villanás töri meg a sötét éjszakát,
Félelem tölti el kisgyermekek arcát.
„Apa! Eljöttek értünk!
Ez a nap lesz a végzetünk!”
Nem kellett több szó sem, s szállt a harag nyomban,
Hiába imádkoztak volna a templomban.
Lángoszlopok seprik végig az apró falu utcáit,
A messzi ûrbõl az apró pont, Napként világít.
Idefordítja a világ az arcát,
Mûholdak pásztázzák a hamuval teli pusztát.
Szörnyként emelkedik a tér közepén a Háború,
A fél emberiség rá a tanú.
Elõvonja kardját, megforgatja kétszer,
Ledöfi, szétrepeszti vele a földet.
Felszáll a porfelhõ alakot formálva,
Szolgát teremt magának puszta hatalmával.
Könnyed mozgással emelkedik lábára,
Szemei forogva vadásznak dárdára,
Fákat tép ki egy közeli erdõbõl,
Hatalmas kezei, duzzadnak az erõtõl.
Fegyverré lesz, mi kezébe akad,
Halál vár arra, ki feléje szalad.
Hátát kiegyenesítve kémlel a messzi tájra,
Áldozatot keresve vacsorájára.
Szemei hunyorognak, látja már az álmát,
Eljött az óra, hogy lerombolja Rómát.
Óriási lábai alatt beremeg a föld,
Messze jár már, nincs itt többé köd.
Áll a lélek, gyönyörködik tettén,
Porszemcsék akadnak fent, kemény testén,
Messzire néz, merre jár szolgája,
Vidáman gondol a mai lakomára.
#178
persze, hogy érdekel 😊 egyébként már voltak itt versek is, ha lejjebb nézel. A regényírást természetesen sokszor át kell gondolni, de ha megvan a fejedben az egész történet vázlata, akkor már biztos erõvel neki állhatsz az írásnak. Én is több hónapig építettem ki Avenum világát, és csak aztán álltam neki. Igaz, hogy lassan haladok, de már megvan a 97. oldal, és nem akarom sosem feladni 😄
#177
Nini mire akadtam 😊 én is foglalkozok írással, egyelõre regényem nincs, várok az ötletre 😊 Viszont másokkal foglalkozom, asszem rímes prózának hívják a mûfajt. Ha érdekel vkit, tok beszúrni pár sort.
#176
szevasz...
#175
hy cségéjé
-.-
#174
én is csak 9 oldalt szúrtam be... ízelítõ 😄
#173
igenis 😊 Ha valaki befejezi a regényét, nyugodtan szúrja be azt az a "pár" oldalt ide 😄
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#172
sajnos a Tied még ennél is rosszabb :=/
Szeressük a zacskós tejet
#171
érdekes vers volt, de jó. Csak azt szeretném mondani, hogy lehetõleg egy kicsit hanyagoljuk a verseket... regényekrõl, novellákról is lehetne beszélgetni. Persze ezeket kevesebben írják, mert hamarabb meg lehet õket írni. De hát ha egyszer a topic címe is "Regényírók topicja"...
#170
én is rakok hogy feldobjuk a topicot 😛 ezt a "Tél, tél, tél" után írtam januárban, még valamikor a vizsgaidõszakban 😊
A SEMMI
Félek.
Még mindig.
Mert mit érzek majd
ha elragad a halál?
A semmit
Õt érzem. Közeleg.
Ha meghalok, mivel érzem õt?
semmivel
Ez az érzés megfogott, és nem ereszt el
Fojtogat, megrémiszt, felriaszt, eltévedsz
ha a legszörnyûbb dologra a semmibõl ráébredsz
mire az élõ csak rálelhet,
és utána megdermed,
és mert tagadja mi fáj, eldugja
a legszörnyûbb titkot - mely egyben tény - egy lyukba,
a lelke mélyén.
És csak bízhat benne
hogy jó mélyre tette
Mert ha egyszer erõt nyer és felülkerekedik
Ott minden életkedv örökre elveszik
legrosszabb esetben
Az utolsó kenetben
minden benne van
Ami az életed veheti
Minden benne van
Minden ami Semmi.
A SEMMI
Félek.
Még mindig.
Mert mit érzek majd
ha elragad a halál?
A semmit
Õt érzem. Közeleg.
Ha meghalok, mivel érzem õt?
semmivel
Ez az érzés megfogott, és nem ereszt el
Fojtogat, megrémiszt, felriaszt, eltévedsz
ha a legszörnyûbb dologra a semmibõl ráébredsz
mire az élõ csak rálelhet,
és utána megdermed,
és mert tagadja mi fáj, eldugja
a legszörnyûbb titkot - mely egyben tény - egy lyukba,
a lelke mélyén.
És csak bízhat benne
hogy jó mélyre tette
Mert ha egyszer erõt nyer és felülkerekedik
Ott minden életkedv örökre elveszik
legrosszabb esetben
Az utolsó kenetben
minden benne van
Ami az életed veheti
Minden benne van
Minden ami Semmi.
A kaktusz is azért szúr, mert soha nem simogatják... Nem a remény hal meg utoljára, hanem a sejtszintű enzimműködés. n_n
#169
hát ez tök jó volt, csak gagyi a rímképlete
#168
<#alien>
Nem a pénz csinál engem, hanem én csinálom a pénzt. Az életet szeretem, és az fontosabb, mint a tuti üzlet.
#167
Dave Johnson: Fagyos sörök lelke
Fagyos a sör mit én iszok!
Hallom a sikítozást belõle,
Tátva marad a szám tõle!
Mi lesz vele, ha én ezt mind megiszom?
Gondolni nem merek rája mostan!
Inkább még egy pohárral megiszok,
És CSGJ topikjába belerondítok!
banplsthxbye !4
Szeressük a zacskós tejet
#166
pfffffffff
ide rakd be....
ide rakd be....
-.-
#165
itt még csak 9 oldal van fent, de már a 64-nél tartok 😄