4
  • Béla bácsi
    #4
    Az átlagember kezébe adták az internetet, s ennek következményeivel nem számoltak.
  • Fikusz Kukisz
    #3
    "Ezt a helyzetet úgy lehet ellensúlyozni, illetve kiküszöbölni, ha az ágazat képes lesz olyan innovatív fejlesztéseket megvalósítani, amelyek vonzóbbá teszik a termékek megvásárlását, ezáltal csökkentve a jogtalan használat, illetve letöltések számát."

    Nekem elég ha olcsóbbá válnak a szoftverek, illetve a magyar péztárcához méretezik az árakat.
  • strogg
    #2
    A média vállalatokat az érinti érzékenyen, hogy az emberek már nem veszik meg a szemetet, amit eddig rájuk tudtak sózni.Pont.
  • hypno
    #1
    Ezek már megint nem az indokolhatatlan és ezért tisztességtelen, vagyis a jó ízlésbe ütköző haszonra törekvés feladásában látják a jövőt.

    A magam részéről pedig erre szorítam őket.