45
Saleen
  • bujcsik555
    #45
    Ferrari-konkurens Amerikából

    A kisszériás szupersportautókat gyártó Saleen egy olcsóbb sportautó koncepcióját vitte New Yorkba. A S5S Raptor olcsóbb lehet majd, mint egy a hasonló tudású Ferrari vagy Porsche.

    A Saleen név főként a Mustang-tuningokról híres mifelénk, bár Európában ezekből sem látni sokkal többet, mint a cég legütősebb sportkocsijából, az S7-esből. Utóbbit csak kis szériában gyártják, és méregdrágán adják. Átszámítva nagyjából 100 millió forintba kerül, így nem csoda, ha még nem láttunk egyetlen darabot sem az utcán.

    A cég ígéretéhez hűen most elkészült egy olcsóbb modell koncepciója, amely megfelelő érdeklődés esetén
    Még csak koncepció

    megvalósulhat a közeljövőben. A S5S Raptor névre hallgató koncepciót egy középre szerelt 5 literes, V8-as motor mozgatja, 650 lóerővel és 850 newtonméter körüli nyomatékkal. A motor benzinnel és etanollal is üzemel.
    Lendületben nincs híján a Saleen, 3,2 másodperc alatt eléri a 60 mérföldet (96km/óra) és nagyjából 320 km/órával képes hasítani. A megállásról elöl 15 colos (381 mm), hátul 13 colos (308mm) féktárcsák gondoskodnak, amelyek a 20 colos felniken pöffeszkedő 275 és 305 milliméteres abroncsokat fékezik.

    Ha zöld utat kap a gyártás, akkor a tervek szerint 185 ezer dolláros áron fogják árulni két éven belül, ami olcsóbb, mint az 530 lóerős Porsche GT2-es vagy az új Ferrari 430 Scuderia.





  • bujcsik555
    #44
    én nemrég szolnokon egy német slr-t láttam apám mühelye előtt ment el 2-szer
  • zoolee
    #43
    Aha..
    LPG s 86 os camaro??

    Utcavégén van abból 1, Hangja nincs, se ereje, csak küszködik a motor..:)
  • bujcsik555
    #42
    amugy sokszor látsz saleenhez hasonló ritkaságokat?
  • zoolee
    #41
    De közbe még 1 motort is akar..pff...
    Elhiszem, hogy nem vokunk csórik, de ennyire???
  • zoolee
    #40
    Piros..<3..
  • bujcsik555
    #39
    az nagyon faxa autó! milyen szinűt?
  • zoolee
    #38
    Haggyá má, mutter most akar evo 9 est venni..:)
    csak az a gáz, hogy szigetszentmiklóson a ház melletti 3. szomszét már nem tudja, hogy ott fogászat van..
  • bujcsik555
    #37
    hát 1.5 misiért faterra 2 hónapos daciat akartak rásózni akorr viszont a daciaba annyi technika meg anyag van mint egy versenygokartban
  • zoolee
    #36
    Ha ilyen versenygokarszerűség volt amit nem fűnyÍró moci hajt, akkor még jól is jártak, mert van ami 1,5 milla is lehet.
  • bujcsik555
    #35
    én horvátba olyat láttam hogy vagy tízen versenyeznek az utolso előzne a másik meglöki az meg fel a rázókőre azt elrepül át a visszafordíto kanyaron leesik a második elé a többi megmind nekimegy azt a gokart meg szanaszét törik a tulaj ott kiabált velük németül hogy mit csináltak meg mit képzeltek mi ez roncsderbi német meg előveszi a pénztárcáját kérdi akkor mennyi lesz a tulaj belenéz a tárcába azt mondja 2500euró a német meg odaadja neki az ugy kb 600000ft azt reális egy gokartért elkérni? szerintem egy kicsitsok de nem tom
  • zoolee
    #34
    Olyan volt, hogy kissebbségi dönget mint állat, eszetlenül, kanyarbaérve kitör a gokart segge jobbra, bele a gumifalba, onnan felpattan a gyerek gokartostul a levegőbe, 2x megfordul, visszaesik a földre és ott meg még 1 xer megfordul..
    A gyerek a kormánymellett mjobbra majdnem kiesekk a gokartból, a jobb lába viszont kereten kÍvűlre került..
    És a másik 2 haverja meg úgyanúgy csőgázon tartott feléje, mi meg csak néztük hátulról a "garázsból", hogy vajon ripityára törik e a lábát a kissebbséginek...De nem..
    És ami a lényeg, a kirmány felrepesztette a bőrét, és amikor leteszi a bukót ilyetszól, "Hát fölszakadt a bőröm gechÍÍÍÍj!",meg, betört a telefonja plexije, "és akkor most nézd meg mi történt a telafonommaaa" Erre a laci, a tulaj megkérdi, milyen szolgáltatónál vagy? Erre ránéz a telefonra, leolvassa, NOKIA..
    PFF..
  • bujcsik555
    #33
    mert bénán vezetnek gondolom habár én beszélek 15 évesen a béna vezetésről de a gépen a kormánnyal egész jo vok:)
  • zoolee
    #32
    Pff...Most a gokartpálya gépeiben is az van, félgázon, ezek mentek eévben a BPG bajnokságba, de ott is már 390 esek vannak..
    Xal, azok mist félgázon mennek, de a bérlők..pff..akkorákat esnek mint állat..
  • bujcsik555
    #31
    a 270essel azért már elég erős kis gokart lesz lehet majd vele repeszteni a pályán
  • zoolee
    #30
    Eredetileg egy 160 es, de az száműzetve lett...Most 1 200 vas, vagy 270 es lesz benne..
  • bujcsik555
    #29
    milyen motor van benne? hány lovas?
  • zoolee
    #28
    Gokartozok...
    Nekem is van,de most újÍtom fel...:)
  • bujcsik555
    #27
    gokartozol vagy csak nézed?:)
  • zoolee
    #26
    Ááá..semmi esély...
    Szinte minden 2. hétvégén ottvok a gokartpályán, de nemláttam azóta...
  • bujcsik555
    #25
    bár kicsi rá ez esély
  • bujcsik555
    #24
    ha esetleg megint látnád légyszi fotózd már le és küld el nekem nagyon megköszönném
  • zoolee
    #23
    Arra már nem emléxem...De csináltróla ismerős vidit,képed, de kitörölte e noob ja.
    De asszem azzal volt, mint 2 hete a fekete viper..:)
  • bujcsik555
    #22
    magyar rendszámmal látad?
  • zoolee
    #21
    1 pont ilyen szÍnűt láttam 1 éve a campona parkolóházába.
  • bujcsik555
    #20
    saleen mustang
  • bujcsik555
    #19
    s7
  • bujcsik555
    #18
    boccs a második kép nem lett jó
  • bujcsik555
    #17
    saleen mustangez a legszebb autók eggyikeaz s7-tel eggyütts7
  • zoolee
    #16
    Vaannyád, mien szép a színe...
  • Amiga
    #15
    Nekem ez tetszik:

  • zoolee
    #14
    A sárgát vagy a pirosat????
    Én eddig mind a 2t láttam, és akkor nyitottam a topikot...
  • desigo
    #13
    Láttam egy ilyet gödöllőn
    atom brutál:)
  • zoolee
    #12
    Na mejd tanulok írn vagy jobban figyelek !
  • zoolee
    #11
    Jaja egy piccit egyforma de a saleen elepból verseny cerdának készült és utánna lett utcai gép !

    Az f1 pedíg utcaiból ltett verseny !!!


    Na meg a saleen egy picurkát erősebb ! saleen 1190 F1 968 Le
  • Miss Lucifer
    #10
    Ettől teljesen kész lettem!!!
  • DJ Skyline
    #9
  • DJ Skyline
    #8
    mondjuk nem tudom ki hogy van vele,de nekem az S7,kicsit McLaren F1-es!:\
    itt van egy kis röpke összehasonlítás


  • ngcsnet
    #7
    saleen s7 ugye?
  • Barney Tech
    #6
    S281 Extreme