Stand-Up Comedy, Kabaré
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Olykor járok RK felvételre és a nyugdíjas közönség (60-70%-a az) új számnak gondolja és ugyanúgy nevet rajta, ami már jó 10-15 éve mások előadásában rögzítésre került. Minden alkalommal van ilyen műsorszám, ami a régi kabaréban már felvételre került, de valamiért az új vezetés már nem használja (vagy már eladták, sbt.).
A lényeg, hogy ha Maksát kiveszed, a heti kabaréban akkor is legalább 1 szám többnyire megtalálható más előadókkal egy jóval korábbi felvételről.
Maksa már kiöregedett, a régi vicceit hozza, hiszen őt sem ismétlik, KM adásaiban is ritkán jelenik meg, azaz aki most hallgat kabarét és régen nem, annak minden vicc új.
Emellett a többieket (stand-up brigád) sűrűn hívják mindenhova, tévében is szerepelnek, tehát nekik muszáj újat írni, mert ismertek az anyagaik és agyon vannak játszva (KM, tévé, tube). Őt ha olyan ritkán hívják, miért fecsérelne bele időt és energiát, hogy megírjon és megtanuljon egy-egy új számot. (Fábry sem készül fel, a héten is lapozgatta a noteszét és egy már régi "sátorban dugós" szortihoz is visszanyúlt, igaz csak pár szóban, de ő is sokat ismétel.) Maksa elővesz egy régit, hiszen rajtunk (megrögzött kabaréhallgatókon) kívül mindenki másnak az új lesz, mert a Szeszélyest már nem látták vagy nem emlékeznek rá, mostanság meg tévében nem nagyon láttam őt.
Szóval valamilyen szinten megértem, hogy próbál sumákolni és újrahasznosítani 1-2 szó átírásával, hiszen ez kizárólag csak minket zavar, mások nem hallgatták agyon, nem ismerik szinte szóról szóra a számait. Mi igen, mert mi "kabarérajongók" vagyunk.
Itt az oldalon átlag 100-120-as hallgatottsága van a műsoromnak, így ha azt veszem, hogy sokan kormánypártiak és nem tetszik a műsorom szókimondó hangneme, legye 2/3-ot számolva 300 fős kemény mag itt a fórumon, akik a kabaré rajongói, gyűjtői. FM-en meg több millióan hallgatják (nem rögzítik, 1x meghallgatják). Akkor e 300 fő miatt kezdjen újakat írni?
Persze, illene... csak szerinte felesleges (meg a lustaság nagy úr).
Egy mai 18-40 közötti embernél ha rákérdezel, hogy hallgat-e kabarét, csak a tévét fogja mondani. Ha meg idősebb, és netán emlékszik az ismételt számra, akkor is örül, mert nosztalgiázik vele.
A Hófehérke és a hét elgyötört törpe, vagy a Taxi, Hugyosjózsi, a Maksa Nővérkéje... ezek több százszor lettek ismételve, mondhatni klasszikusok. Ezek miatt senki nem panaszkodik, holott Markos-Nádas rengeteg más számot is rögzített, Hófehérke után is volt egy ReklámSámson azonos szereplőbrigáddal, a Taxit feldolgozta már Éles István, Bajor Imre, vagy ketten együtt a Kamionrádió című számban. Igaz, ott csak az alaptéma ismétlődött, nem maga a poén, de újabb bőrt húztak le róla. Szóval vannak, amiket szeretünk, ha ismételnek, van amiket meg nem.
Gyűjtést szervezek Maksa Zoltán részére. A befolyt összegből nagyobb mennyiségű Bilobil kapszulát szeretnék neki küldeni, hátha akkor majd emlékezni fog arra, hogy egy-egy poénját hányszor ismételte már meg a Rádiókabaréban. Amit a múlt heti adásban is hallhattunk Tőle, annak legtöbb részét sokszor elmondta már a rádióban. Ez persze felveti a szerkesztő felelősségét is. Tényleg jobb lenne a Rádiókabaré megszüntetése, mert ezek az adások már szánalmasak😞
Lehet átmeneti szerverhiba volt, vagy már ez az oldal is limitál és elérted a limitet. Most letölthető 13:40 körül.
Még nem hallgattam végig, mert VKaroly kabarégyűjteményét hallgatom, de belehallgatva elég jó a hangminősége.
Köszönöm én is, hogy megosztod!
Üdv: Laser1, Peti
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
2023.03.04 - Kabaré - webstream
2023.03.04 - Kabarélexikon - webstream
Utoljára szerkesztette: altermanus, 2023.03.04. 15:27:40
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Bár én inkább kimásoltam pár kabarészámot mobilra és azt hallgatom, majd időnként cserélem. Nekem a Top és a Mercy nem igazán szimpi a tévéadások miatt, de ezt már kifejtettem. Egyik sem hasonlítható a megszűnt stílusához.
http://topfm.hu/
http://topfm.hu/comedy-hallgatas/
Tartalom témában, azaz az aktuális hírek:
01 Megszavazta az Országgyűlés az orvosok kötelező kamarai tagságának megszüntetését
02 Március 6-ától tíz százalékkal többe kerül a taxival történő utazás
03 Éjjel-nappal működő traffipaxokat javasol a főváros, legalább 100 budapesti helyszínen
04 A bíróság első fokú végzése szerint a szakképzésben szervezett sztrájkban a PDSZ még elégséges szolgáltatásról szóló ajánlatát elfogadták
05 A Tisza áradása miatt szerdán 10 órakor lezárták a szegedi Huszár Mátyás rakpartot
06 Az idei költségvetés módosítását tárgyalták
07 A gazdaságfejlesztésért felelős miniszter vezeti a reptér visszavásárlásáról szóló tárgyalásokat
08 Hatósági szerződést kötött a Wizz Air és a fogyasztóvédelmi hatóság
09 Egyelőre nem foglalkozik a kormány a Fudan Egyetem megépítésével
10 Magyarországon is megjelent a sertéspestis
11 A Posta elbocsátja 1200 munkavállalóját
12 Az új bérletekről tájékoztatott a MÁV: a megye- és országbérlettel a helyjegyköteles (azaz feláras) vonatok nem vehetők igénybe
+
Krakenfiles:
01 02 03 04 05 06 07 08 09
Workupload:
01 02 03 04 05 06 07 08 09
Örök hála 😉
Az élet cukor, csak szopni kell tudni! \"SZÓLJÁMÁ MUTERNAK DOBJON LE SZOTYIRA PÉNZT!\"
Keresem a Showder Club s17 e06 részét, azon belül is a Köhalmi rész érdekelne...
Tudnátok segíteni? Fontos lenne...!
Köszi szépen előre is!
Az élet cukor, csak szopni kell tudni! \"SZÓLJÁMÁ MUTERNAK DOBJON LE SZOTYIRA PÉNZT!\"
Úgy tűnik, tényleg csak a Nemzeti Humorellátó Központ (mr1) lehet a kizárólagos humorforrás. Ilyet már láttunk a trafikok esetében.
"Sajnos nem sikerült megállapodnunk a jogtulajdonosokkal, így kénytelenek voltunk feladni a működésünket. Egyelőre biztos nem térünk vissza, a távolabbi jövőben viszont szeretnénk, ha javul a helyzet.
Az archívumunkat nem szívesen osztjuk meg, egyrészt az is tilos, másrészt ezek a számok megtalálhatóak az interneten (mi is nagyobb részét onnan szereztük be).
Van még két internetes kabarérádió, reméljük, ők működhetnek tovább.
További jó kedvet kívánunk!"
Azért nem hallgattam annó, mert 2-3 számonként fél perc szignál volt köztük. Most ez valamivel ritkább és rövidebb a szignál.
Náluk nincs retro kabaré (pl. Kabos, vagy 20 éves számok) és ők sem csak számokat játszanak, hanem pl. most is KM szólt 2 egymás után, most pedig sóderklub megy.
A Mercy is alternatíva, csak ott meg állandóan a sóderklub megy azzal a sok hülye effektel és a füttymániás nézőkkel. 2 óra után már rettentően idegesítő.
Szóval ők a sóderklub idegesítő effektjei és füttyögése miatt hosszú távon (nekem legalábbis) idegesítőek.
A Pesti minden évben más IP-n volt, tavaly váltott mp3-ról aac-re az IP váltáskor, lehet lejárt az 1 év a szerveren és nem történt megújítás. A második 1-es végű címüket meg azért hallhattam még pár órával később, mert az annyi késéssel járt le.
Reménykedem, hogy csak ilyen probléma lehet és még feltűnnek ismét, de ha nem, akkor béke byte-jaira.
Az új rádió ezen a linken jön be:
https://myonlineradio.hu/top-fm-comedy
Békeffy István, Kellér Dezső, Harsányi Béla - Irodalmi kávéház (Zsolnai Hédi, Mikes Lilla, Rátonyi Róbert, Márkus László, Csákányi László, Vidám fiúk) 1965
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Békeffy István, Kellér Dezső, Harsányi Béla - Irodalmi kávéház (Bilicsi Tivadar, Csákányi László, Keleti László, ...)
Szereplők, akiket biztosan tudok:
Haumann Péter (ruhatáros), Márkus László (vendég), Kern András (főúr), Bodrogi Gyula (pincér). Ha valakinek megvan, kérem, ossza meg!
Köszönöm.
Az egyik csoportban találtam a kérést 😊
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Jelenleg elérhető kabarérádió a TOP FM comedy és a Mercy (ez utóbbinak ahogy látom lejárt a https hitelesítése a weboldalukon), na meg a sok archívumunk - ugyebár 😊
Volt már rá példa, hogy a délutáni időpont helyett éjjel adták adásba.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Mount Start: 24/Feb/2023:11:29:46 +0100
Bitrate: 64
Current Listeners: 1
Peak Listeners: 1
Stream Genre: Comedy, Humor
Tehát webes felületeken még a nem frissített cím miatt egyelőre nem elérhető, ám a következő PLS fájl-t (létrehozva) többek között a VLC lejátszó mobilon is lejátssza:
numberofentries=1
File1=http://79.139.60.24:8000/pestikabare1
Title1=Pesti Kabare
Length1=-1
Tartalom témában, azaz az aktuális hírek:
01-02 Évértékelés
03-04 Május elsejétől buszra és vonatra egyaránt érvényes bérlet lesz
05 Hat végrehajtó is elismerte a bűnösségét a Schadl-Völner ügyben, Schadl György nem
06-07 Mégsem vétózik a kormány az úniós szankciós csomagok ellen
08-09 Rászállt a NAV az egykori katásokra, egyre több esetben vizsgálódnak
10 Varga Judit nem találkozott a Pegasus bizottsággal
11 Látogatási tilalmat rendeltek el több kórházakban
12 Feltörték a budapesti orosz "kémbank" levelezőrendszerét
13 A jobbikos Potocskáné a mozgássérült WC-t használja, pedig nem is mozgássérült
14 Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra
+
Krakenfiles:
01 02 03 04 05 06 07 08
Workupload:
01 02 03 04 05 06 07 08