Stand-Up Comedy, Kabaré
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Annó ritkult, kimaradt 1-2 Kabarécsütörtök, ám pont nem akartam konkurenciája lenni, ezért péntekre raktam a műsort amolyan pótlékként, de ahogy látom, már teljesen meg is szűnt. Sok válogatás van, legyen az Kívánságműsor (Kabarészatyor) vagy az említett megszűnt Kabarécsütörtök, de ilyen tematikus nincs. A legelső zenei mixem 2004-ben már több volt, mint zene, mert a számcímeket összeolvasva, egy vers/történet jött ki. Szóval mindenben igyekszem egy kicsit többet-, egy kicsit mást adni, mint mások. Fontos a rejtett tartalom számomra. Ez itt egy zárt közösség, így durván csak 100 főhöz jutok el, de annó webrádióban ha éjfél után csak 5 hallgató volt, nekik is folytattam a műsort. Megtisztelő, hogy hallgatnak, és nem csökken a hallgatottság.
Ahogy már írtam; sok téma még ma is aktuális (pl. tanárok), de már annyira körbelőttem a témát, hogy több bőrt nem tudnék lehúzni róla, ezért kevés a hír, ami használható és egyre nehezebb 1-1 műsort összerakni, hogy ne legyen benne ismétlés a korábbi számokból. Így egyelőre az 50 részt célzom meg, addig szeretnék eljutni (szeptember közepe, vagy 52 rész és akkor 1 év). Elképzelhető, hogy nyáron lesz 1-2 nem hírekes rész is (mert ha minden jól megy, akkor elköltözöm), arra is lesz tematika. Tervben eddig a mesék és a műsorok téma van, illetve a strandok éjszakája (július utolsó hétvégéje és előnapja) nálam általában foglalt, így akkor meg csütörtökön lesz kész az anyag este.
Mindenesetre köszönöm az elismerő szavakat mindenkinek... nem írom mindig, amikor épp valaki "dicsér".
Természetesen építő kritikát is elfogadok, ha valakinek valami nem tetszik a műsoromban. Netán ötlete van, ami illene a műsorba, de most nincs benne. Mielőtt bárki a bulvár felé terelne... nálam van egy szint, ami alá nem mennék, illetve nem nézek tévét, így nem is vagyok képben az aktuális "hírességekkel". (Ahogy a mai magyar zenének nevezett valamivel sem.)
Hétvégén kerítésfestés közben, hallgattam a műsoraidat és meg kellett állapítsam, ismét, hogy nagyon profi vagy! Kiválóak a konfjaid, a témában talált jelenetek!
Nagyon hálás vagyok/vagyunk a munkádért!!!!
Tomoo
Nem értem miért forgatnak ilyen kevés újat ; tavaly is egy volt .. Aradi Tibor szerint drága (amit kétlek) Varga Ferenc József arra panaszkodott hogy ők végzik a gyártásvezetöi munkát s így nehéz mindenre odafigyelni (ez igaz és megértem) de nem hiszem hogy nem lehetne még egy bőrt lenyúzni a rengeteg régi jeleneteikröl .
Ott volt az autószerelös mikrofon amit a Rkban szarrá vágtak (mondat végéröl poént levágták , efektek is kivágták ; ahogy túlfinoman Aradi Tibi is megjegyezte) szuper jelenet de ami lement az ...
Másik példát is mondjak volt egy Aradi Varga Vida jelenet ahol Vida Peti beleírt egyetlen szót : ajajaj romásan . Aradi Tibi jelenete lehetet mert bemondja "ez nincs beleírva a szövegbe" , persze remek lett beszólásokkal együtt (s ebböl mi hangzott el : Csak ami szövegbe le volt írva ; itt látszott menyire nincs ott Cenzné csak az ura ) így egy kicsit megakasztva a jelenet folytonosságát .
Ez a konzervre vágott stílus nincs az AradiVarga Show-ban (látszik ott van VFJ a vágásnál) már ezért érdemes lenne leforgatni .
Bocsi kicsit hosszú lett .
Köszönet a munkásságodért és szivesen várom ha lesz újabb .
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
securepubads.g.doubleclick.net
www.googletagmanager.com
c:\Windows\System32\Drivers\Etc\hosts (végződés nélküli fájl)
Ha az elején 0.0.0.0 van, akkor azt kell használni, ha 127.0.0.1, akkor pedig azt, így címenként új sorban: 127.0.0.1 www.googletagmanager.com
... majd lementeni a fájlt. Ha egyből oldalfrissítés után még netán lenne reklám, akkor böngésző cache miatt lehet, ilyenkor egy (böngésző vagy gép) újraindítás segíthet.
Üdv: Laser1 Peti
Ha mp3-ban van feltöltve, akkor online is hallgatható és le is tölthető. (Reklámos mivoltát nem ismerem, reklámblokkolót használok mindenhol, így én nem látok az oldalon egyetlen reklámot sem.
Regisztrált felhasználóként 25GB tárhely áll rendelkezésre és nem törlődik inaktivitás miatt sem.
A fájllistában látható hányan töltötték le és a fájl linkjén pedig az is látható, hányan hallgatták meg online.
Magadnak külön könyvtárakba is pakolhatsz az áttekinthetőség miatt, ezt a letöltők nem látják... workupload esetében tudnál egy könyvtárat megosztani, ahol ugyanazzal a linkkel minden héten bővülne a fájlok listája.
Egyéb értelmes tárhelyet nem találtam, ami nagy kapacitású, nem jár le, nincs letöltési sebességkorlát.
Riport:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
VFJ riportjában az én politikai álláspontom is egy mondatban elhangzik, ennek ellenére a műsoraim híreit javarészt a kormány oldali visszásságok és baromságok teszik ki... mert az ellenzéki töketlenkedésre talán csak Trunkó Barnabás: Pénzszállító-rablás (Bajor Imre, Heller Tamás, Mikó István) című szám lenne odaillő, de hát minden héten nem ismételgethetem ugyanazt a számot.
Másrészt ha egy 2 méteres ember (fidesz) magasra tartott kezében ott a fagyi (pénz), a gyerekek (ellenzék) hiába ugrálja körbe, max a lecsöpögő részek alá tudnak állni. Ellenben ha lenne egyetlen "gyerek", akiben lenne annyi mersz, hogy tökön rúgja a 2 méterest, akkor egyből elérnék a fagyit. De itthon mindenkinek minden jó úgy, ahogy van, sodródnak az árral, a propagandával, elhisznek minden sületlenséget, és kivágják, majd eladják azokat a fákat, amik látványáért épül a sétány. Ez már nem a "híres magyar logika", ez már a kő kemény átverés és erre se lép senki, de még az unió sem, holott ők adták rá a pénzt. Itt mindenkinek minden mindegy. A tanárok 1 éves jubileumi tüntetésük után sem történt semmi, mert "elégséges" szolgáltatást nyújtanak. Annó a taxisblokád lezárta a főbb utakat, hidakat, ezzel megbénítva az országot, volt is eredménye a tiltakozásuknak. De ez, hogy sétálgatnak vidékről BP-re, tárgyalnak, ahol meg sem szólalhatnak. Ahogy az akkugyárról sem dönthet az, aki mellette lakik. Tovább ment bármelyik uniós szintig? Max panaszkodni, de nem bíróságra.
Szóval ez az ország a beletörődés országa... én a kutyapártra szavaztam volna, de gondoltam, inkább egy nagyobbra teszem, hogy változás legyen... elérték, hogy legközelebb ha elmegyek egyáltalán szavazni, a kutyapárt legyen a választásom, mert ők legalább ha kicsiben is, de tesznek az országért (zebrafestés, buszmegállók, stb.), amit az ellenzéknek nevezett csürhe oldaláról nem látni, csak mondogatják, hogy ha majd ők lesznek... akkor tesznek. A kutya most is tesz. Komolytalan párt, mégis komolyabb, mint az ellenzék.
Karácsony is azután akar indulni, hogy a hídra nem volt képes összeszedni a pénzt (le van írva a szerződésben a feltétel, ha teljesítette, menjen ügyvédhez és perelje ki a városnak járó összeget), meg a kerékpársávok... a "kiülős" helyek jó pénzt hoznak az utcabérleti díjakkal, de ha azt megszüntetnék, akkor lenne egy 3-4m széles járda, amiből simán le lehetne választani 1m-t kerékpároknak... csak a sok okos, akinek ez a szakmája erre nem jön rá, hogy ne szívassák az autósokat. 1 sávban hosszabb ideig pöfög a belvárosban, mintha 2-ben haladhatna a forgalom és nem lenne dugó.
Itt a "szakember" az, aki f...szságokat tud mondani az ésszerű elképzelések helyett.
Na meg a rakpart hétvégi lezárásai... összeszámoltatnám már valakivel, hogy egy nem lezárt hétvégén hány autó halad át és egy lezárt hétvégén hány ember. Nagy tétben mernék fogadni, hogy autóból lenne több.
Hogy zavarja az ott lakókat? El lehet költözni vidékre, ahol napi 1 lovaskocsival találkozik, ott aztán sétálgathat.
Nekem nem az utca, hanem az ország nem tetszik... és amint módomban áll, lelépek innen, én teszek a jövőmért és nem csak beletörődök, hogy a béka segge alatt ott van még a bányászbéka segge is, ami felé haladunk.
Sajnos, a podcast-ok között néhány kattingatás után eltűnik a listából, amit hallgattam, vagy csak próbálgattam, hogy mit is lehet tenni azzal.
Másrészt, a formátum nekem nem jó. Nem szeretem használni az "m4a"-t. A tömörítettek közül csak MP3-at használok.
Egyéb funkciókat ezután már nem próbáltam.
Üdv: Laser1 Peti
Szóval, nekem így nem jó.
Én is köszönöm az Aradi Tiborral készített interjút - bár néha úgy éreztem, hogy a részéről érthető okokból a válaszai túl diplomatikusak. Főleg a politikamentesség melletti érvei bicsaklottak meg sokszor, mivel a valóság sokszor kenterbe veri az abszurd humort: lásd például a fák nélküli lombkorona ösvényt, vagy a 40 centi "magas" kilátót. Ezek olyan témák, amik szinte ordítanak a feldolgozásért, továbbgondolásért, mégsem mernek hozzájuk nyúlni - mert akkor óhatatlanul arról is kellene beszélni, akik mindezért felelősek... Értem én, hogy - amint azt Aradi Tibor korrekt módon el is mondta - a humoristák díjazása végre elmozdult a béka sejhaja mélységétől, de ha ennek az az ára, hogy nyilvánvaló témák kerülnek a szemellenzőjükön kívülre, akkor mi értelme a kabarénak? Mindezt azért írtam le, mert jelezted, hogy hétfőn találkozol Varga Ferenc Józseffel, és ha felveted neki ezt a dilemmét, talán kapunk egy markáns választ...
Még egyszer köszönöm a fáradozásod!
Ugyanis kezd elegem lenni a különböző tárhelyekből, ahol csak a reklámok tartják életben az oldalt.
az az ötletem támad, hogy indítok egy podcast csatornát, mint a Kabare Club-nak is van, le is lehetne tölteni a kabarékat miegymás.
Hasonló oldalra gondoltam, mint ez.
Nem kell törődni, a tárhellyel, miegymással.
Mennyire nehéz lenne nektek ezt a lehetőséget használni?
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Köszönünk szépen minden kabarét és bohózatot SirTomax! 😊
Most értem oda hogy mindent meghallgassak és megnézzek. 😊
Köszönjük!😊
Köszönöm a tegnapi Humorórát (2023. 13. rész), ami nagyon tetszett!
Köszönöm az általad közvetített Varga Ferenc József üdvözletét, akit viszont üdvözlök!
Üdv: Laser1 Peti
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Azért őket faggattam, mert ők számomra emberközeliek. Engedték már évekkel ezelőtt a fellépéseiket rögzíteni, az első még kalózrádiós riport felkérésemre is egyből igent mondtak. Nem kellett előre egyeztetni a kérdéseket, hanem az egész riport vágatlanul maradhatott a műsorban.
Igyekeztem olyan kérdéseket feltenni, ami nem csak róluk szól, hanem a mai kabaréról, így tudhattuk meg azt is, hogy miért költözött kisebb helyre és miért kevesebb a közönség.
Én ennyit tudtam tenni a tisztánlátásért.
Utoljára szerkesztette: MisterV, 2023.03.31. 21:03:37
Le a kalappal Aradi Tibor és Varga Ferenc József előtt, hogy elvállalták és ilyen őszintén elmondták a véleményüket!
Tartalom témában, azaz az aktuális hírek:
01 Elajándékozna egy tucat kastélyt a kormány
02 Kitilthatják a budai Várból a szabálytalankodó taxisokat
03 Vádat emeltek a Fővárosi Állatkert igazgatója ellen
04 Egy év fizetés nélküli szabadság után kirúgták azokat a katonákat, akik nem vették fel a covid elleni oltást
05-06 Szinte luxuscikk lesz a fagyi idén nyáron, ugyanis egy gombóc átlagára jócskán átlépheti az 500 forintos határt
07 Képviselői indítványként nyújtják be, hogy a 2024-es EP- és önkormányzati választásokon ne fogadhassanak el külföldi kampánypénzeket
08 Lomb nélküli lombösvényt adtak át a múlthéten
09 Novák Katalin átadott egy turisztikai központot, ahol három WC egy légtérben van elválasztófalak nélkül
10 "Mi nem ilyen demokráciát akarunk..." címen tiltakozást szervez az LMP a Választási Bizottság döntése miatt
11 A finnek nem felejtik, hogy krízishelyzetben packáztunk velük
12 Orbán blokkolja az Európai Bizottság elnökének a legújabb javaslatát, amellyel az Európai Unióban tartózkodó menekültek számát szabályoznák
13 Varga Ferenc József - Jenőné (az újpesti törzsvásárló, a szárnyas fejvadász)
14 Exkluzív riport Varga Ferenc Józseffel
15 Varga Ferenc József - Bolondok napja
+
Krakenfiles:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12(25) 13
Workupload:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12(25) 13
A szilveszteri AradiVarga Show-t nem töltötte fel senki ? Vagy csak én nem láttam . .
https://workupload.com/archive/E2MQKMBb
Békeffy Istán, Kellér Dezső - Káderezés (Zentay Ferenc, Kabos László, Thury Éva)
Gádor Béla - Ebéd (Hernádi Judit, Sztankay István)
Karinthy Frigyes - Marha férj (Kerekes József, Pápai Erika, Balázs Péter, Fesztbaum Béla)
Selmeczi Tibor - Karácsonyfa (Hernádi Judit, Tahi Tóth László)
https://workupload.com/archive/BgB4zRSF
Nádasi László - Zacsek a középkorban (Agárdy Gábor, Katona János, ...)
Zacsek (Barátságos harcot kérünk, részlet) (Benedek Miklós, Szacsvay László, Hollósi Frigyes)
Zacsek (Hollósi Frigyes, Végvári Tamás, Benedek Miklós)
Zacsek a Normafánál (Benedek Tibor, Komlós András, Gál Sándor)
Nekem csak hangfelvételen van meg, az sem a legjobb minőség, de a semminél több.
Sas Józsefnek keresem azt a jelenetét, melyben egy öreg kis nyugdíjasnak van beöltözve, és mindig azt mondja hogy: "600Ft, mire költsem?"
Köszönöm
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Egyéb témában több előadása, riportjai vannak youtube-on.
2023.03.25 - Kabarélexikon - webstream
Utoljára szerkesztette: altermanus, 2023.03.25. 15:07:20
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Szőke András felvételeket keresek, rádiókabaréban hallottam párszor, és imádom a történetmeséléseit.
Ha valakinek van ilyen felvétele, megköszönném, ha megosztaná velem.
Előre is köszi!
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Ha netán valakinek lenne kérdése VFJ-től, ami másokat is érdekelhet, hétfő délig akár itt a fórumon, akár privátban megírhatja nekem, és jövőhéten meghallgathatja a választ. (Nem csak öncélúan szeretném faggatni, bár ma hallható volt, hogy Aradi Tibit a rádiókabaré kulisszáiról is kérdeztem, ami válasz számomra is szolgált újdonsággal... szóval megvannak már a kérdéseim VFJ-nek is, de mivel ez egy kabarérajongó kis közösség, gondoltam "a kemény mag" is szerkessze a műsort, ha már egyszer nekik készítem.)
Utoljára szerkesztette: MisterV, 2023.03.24. 19:02:01
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly
Köszönöm, és gratulálok a 25. jubileumi műsorodhoz!
Üdv. Laser1, Peti
Tartalom témában, azaz az aktuális hírek:
01 Nem kérnek az orvosok az új ügyeleti rendszerből
02 Fenyegető levelet kaptak a nem ügyelő háziorvosok
03 Módosítják az élelmiszerek jelölési szabályait
04 Ragaszkodik a kormány a veszélyhelyzethez, újabb hat hónappal meghosszabbítanák
05 Újra teljes vonalán jár a 3-as metró... de csak hétköznap
06 Változás parkolás ügyben Budapesten
07 Minden harmadik lopás és rablás a fővárosban történik
08 Újabb mobilszolgáltatóba száll be az állam
09-10 Jó helyre kerültek a milliárdok, amiket a kormány a kulturális életre költött?
11-12 A nyári időszámítás 2023. március 26. vasárnap hajnalban kezdődik: 2:00 órakor 3:00 órára kell előreállítani az órát
13 Exkluzív riport Aradi Tiborral
14 Aradi Tibor - Prosztatavizsgálat
15 Aradi Tibor - Túlsó part
+
Krakenfiles:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12(25)
Workupload:
01 02 03 04 05 06 07 08 09 10 11 12(25)
Kellemes hétvégét! 😊
Feltöltéseim: http://bit.ly/3w32O4P Youtube: https://bit.ly/39Gp4tr https://www.youtube.com/@BDXHu VKároly: https://bit.ly/VKaroly