Töredékére csökkenthető a motor olajszükséglete
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
http://index.hu/tech/tudomany/hidro060512/
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Kara kánként folytatom tanításom.
Ez a cikk az sg.hu tudomány rovatából érhetõ el. Hasonlóan más cikkekhez ehhez is érkezik olyan hozzászólás amely Gróf Spanyol Zoltánt és a vízhajtású autóját, és a plazmaégetését élteti. Mint fizika szakos tanár szeretnék némi kétkedést felébreszteni azokban akik gondolkodás nélkül hirdetik és dicsõitik.
Sajnos számtalan cikk jelent meg az elmúlt öt évben. Tudomásom szerint, kivétel nélkül egyoldalúan világszenzációnak állították be. Nem kivétel ezalól a közmédia sem. Tudatlan zsurnaliszták, akik a középszintû fizika érettségin sem felelnének meg, és olyanok akik szélsõséges politikai irányzatokhoz tartoznak írtak eddig errõl. Céljuk a szenzációhajhászás, mindenáron. Õk vagy szolgalelkûen lemásolták a valahonnan átvett cikket, vagy csak egyoldalúan a nemesi származású feltalálót idézték, természet-tudományos ismeretek és gondolkodás nélkül.
Tehátát a szenzációhajszoló sajtónak és a képzetlen zsurnalisztáknak tartozunk sok-sok köszönettel, azoknak akik az ismeretterjesztést és a tudományos újságírást messzirõl sem ismerik. Bíztatok mindenkit, hogy keressen a neten, hány írás és riport jelent meg. Azon újságírók eközben hallattak akik elsõdleges feladata lett volna beszámolni, ha lenne „nemzetmentõ feltaláló” vagy „világtalálmány”! Tegyük fel a kérdést: Miért nem foglalkozott a Természet Világa, a MTV Delta és az Élet és Tudomány ezzel a témával? Aki nem tudja a választ annak javasolom, kérdezzék meg Õket, ha kellõen nagy lesz a kérdezõk száma, akkor majd születik egy részletekbe menõ mû amely bemutatja, hogy mekkora szélhámosság mindez.
Szeretném megosztani a tapasztalatomat, amit személyesen idén a METESZ székházban tartott Gróf Spanyol Zoltán elõadásán szereztem. Az elõadás kb. 50 percig tartott, amit egy látványos szemfényvesztés követett. Egy orosz gyártmányú (http://www.multiplaz.com/about.php) hegesztõgéppel vasat olvasztott. (Az eszköz elektromos árammal vizet bontva hidrogént és oxigént állít elõ, éppen a sztöchiometriai arányoknak megfelelõen.) A 2,5KW teljesítményû hegesztõgéppel olvasztott és átlyukasztott egy vas lemezt, és megolvasztott egy porcelán csészét is. Az szinte senkinek nem jutott eszébe, hogy elektromos áramot szolgáltató konnektor nem fog rohanni a vizhajtású autó mellett, fõleg nem ingyen. Ezért mondom, hogy ez szemfényvesztés volt. Az elõadás egy laikusoknak szánt szélsõségesen nacionalista szöveg volt, tele természet-tudományos képtelenségekkel. A neten van egy cikk amely nagyon jól érzékelteti mindezt (http://www.lakatospal.hu/article_print.php?id=807). Akinek van kedve gondolkodni, azok kedvéért megemlítem, hogy a "feltaláló úr" állítása szerint a vizet, vizzé égeti és közben energia keletkezik!!! Csak azt nem volt hajlandó megmondani a kérdésemre, kérdésünkre (negyedmagammal, mindannyian fizikus végzettséggel), hogy mi módon. Azt viszont elmondta, hogy a szabadalom kritizálása bûncselekmény! A legnagyobb szégyen nem ez volt, a szervezõ is védte õt, „itt termék ismertetés van és nem vita” tokolt le mindannyiunkat, „így tudományos kérdésnek helye nincs”. Pedig még szívesen megkérdeztem volna, hogy akkor mi a fenének az elsõ feltöltés után víz, hiszen a kipufogóból kiáramló forró vízgõz lecsapatva ismét használható lenne az autó hajtására!?
Valaki hiányolta az egyik topcban a Mûegyetem elhatárolódását, már meg van, olvasható is (www.bme.hu www.szkeptikus.bme.hu/spanyol ). Erre pedig azért volt szükség, mert a "feltaláló úr" többszöri felszólításra sem hajlandó a megtévesztõ szövegén változtatni. Úgy fogalmazta meg a találmány honlapján a "Kik vizsgálták meg a talmányt" c. fejezetet, hogy az érthetõ úgy is, hogy a BME elismerõ véleményt adott.
Azok, akik azt hiszik, hogy irigylem a „páratlan nagy hatású, az egész emberiség energiagondját megoldó feltaláló” sikerét szeretném, ha tudnák, nem irigylem. De az verte ki a biztosítékot nálam, hogy már az adófizetõk személyiadójuk 1 százalékát gyûjtögeti ez a szélhámos. 2001-ben írtam az elsõ cikket (https://sunserv.kfki.hu/pipermail/fizinfo/2001-May/002282.html ), és beszéltem elõször errõl a témáról. Akkor még naívan, viccelõdve. De ma már „A NAGY NEMES” természettudományos képtelenségre gyûjtöget, és szélhámos módon elveszi pl. egy PET vagy egy CT elõl mindannyiunk pénzét.
Mégegyszer mondom, ezek után bárki adjon, ha úgy ítéli meg, hogy érdemes, de csak a SAJÁTJÁBÓL. Joga van hozzá, tájékozódjon, és döntsön. Megkurtítani az az államháztartást, a Mûegyetem hírnevével visszélve azt már nem!
Jó gondolkodást, és sok sikert a döntéshez!
Härtlein Károly
BME Fizikai Intézet
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Nem csak azokat támadják.
"De hiba lenne ezeket egyedüli oknak gondolni."
Te csak tudod. Ha adott esetben nem egy ezek (+ egyéb) közül, akkor összességükben, az általuk okozott/jelentett túl sok és halmozódó stressz nagyon is okot szolgáltat. Évtizedek óta ismert a dolog biokémiai és fiziológiai háttere.
Attól függ. Biztosan kevésbbé káros, mint a fosszilis tüzelõanyagok. Megfelelõ technológiával, és hozzáértéssel biztonságosan és tisztán üzemeltethetõ.
"1. Ha a Dunan megepult volna a vizeromu lenne "ingyen" aramunk, mert csak a termeszet kell hozza."
Minden elsõdleges energiahordozó ingyen van. A kitermelés és az árammá alakítás viszont mindegyiknél pénzbe kerül. A víznél is. De az is igaz, hogy a költségek nagy részét kifizettük, sõt még most is fizetünk a nemlétezõ erõmûért.
De azt se szabad elfelejteni, hogy egy ilyen erõmû alaposan megváltoztatja a folyót, és így károsítja a környezetet (persze messze nem annyira, mint egy szénerõmû).
Úgy értem, hogy mivel a betegségek és az éhezés hamarabb végzett az emberekkel, mint a civilizációs betegségek, akik meg életben maradtak, azoknak erõs volt a szervezetük. Szóval nem volt sok esélye a modern betegségeknek.
Amikor a várható élettartam hirtelen megduplázódott, és a gyermekhalandóság közel nullára zuhant, sokkal több tér jutott az olyan betegségeknek, amik idõsebb korban jelentkeznek, vagy a gyengébb immunrendszerûeket támadják.
Természetesen sok más is közrejátszik. Pl. az életmód, a táplálkozás, és a környezetszennyezés is biztosan. De hiba lenne ezeket egyedüli oknak gondolni.
Ez a jövõ,az a kis kõolaj származék meg ami a motor kenéséhez kell az abszolút elenyészõ!
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Hat akkor epitsunk atomeromuveket, es a koolajos arabokat meg hagyjuk a fenebe...
Szted nem karos az atomeromu ?
Sztem igen.
1. Ha a Dunan megepult volna a vizeromu lenne "ingyen" aramunk, mert csak a termeszet kell hozza.
2. Talan tudnank nemileg szabalyozni a duna szintjet (ez epp aktualis lenne).
\"Embertársaidat soha ne kezeld célok eszközeként, mindig csak önmagukban vett célokként!\" \"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindig általános tövényhozás elvéül szolgáljon!\"Immanuel Kant
Hogy érted, hogy "elõjött"? Felszínre került? Korábban is ugyanolyan számban fordultak elõ, csak nem foglalkoztak vele? Mert akkor rosszul gondolod: a civilizációs és krónikus betegségek száma valóban drasztikusan emelkedett!
"Viszont ennek a módszernek megvan az a hátránya, hogy nagyon sokan egész fiatalon meghalnak, és csak kevesen élnek sokáig."
Természetesen nem arra céloztam, hogy jó "módszer" lett volna. Nem is lehet valami jó, ha 10-bõl 9-en belehalnak.
Pontosan. És mivel a modern civilizáció ezeketet jó alaposan visszaszorította, elõjött a többi probléma.
"De aki ezeket elkerülte, jó esélye volt a 80-ra."
Naná, hiszen csak az erõs immunrendszerûek élték túl. Viszont ennek a módszernek megvan az a hátránya, hogy nagyon sokan egész fiatalon meghalnak, és csak kevesen élnek sokáig. Nem hiszem, hogy ma etikailag elfogadható lenne a gyengébb gyerekek mesterséges kiszelektálása, úgyhogy kényetelenek vagyun együttélni azzal, hogy az immunrendszerünk gyengébb.
A Prolong ismertetõi sem közérthetõk, de talán épp ez a cél.
Ha nem tévedek, akkor arról van szó, hogy a kenõolajba olyan adalékanyagot tesznek, amely fokozza a kenõolaj kopásgátló tulajdonságait.
De mi ebben a szenzáció, hisz régóta köztudott, hogy vannak jobb kenõolajok, csak nagyon drágák?
Kara kánként folytatom tanításom.
Olvasd csak el a címet? "...csõkkenthetõ..." Azaz nem szükségszerûen lesznek ilyen motorok a következõ generációs Trabantokban. Ez is egy kedves kis találmány, ami majd mindenféle gardasági megfontolások miatt polcra kerül, mint eddig jó pár társa. (Csak egyszer férhetnék hozzá ahhoz a polchoz! <#alien2>#alien2>)
-magas vérnyomás
-érelmeszesedés
-szívinfarktus
-agyvérzés
-rák
-cukorbetegség stb.
http://www.freechoice.hu/index.php?site=felreertes
Spec. rák:
http://www.vitaminkiraly.hu/shop/item.asp?itemid=93
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
Az életkori rész szerintem sokkal összetettebb, bár elemeit már elõttem említik többen is, mégis összefoglalnám a teljesség igénye nélkül.
1. táplálkozás: régen nem ettek ételfestéket, 64 féle tartósítószert, ízfokozót, és egy csomó egyéb más szemetet amit jelenleg az élelmiszeripar belénkerõltet a profit érdekében.
2. stressz: régen nem voltak a mindennepok részei a közlekedés és a létbizonytalanság akkora fokon mint manapság. Persze volt stressz, csak mértékkel, úgy meg nem káros.
3. Egészségügy: Annyira felhígult már az élõ populáció minõsége az egészségügynek köszönhetõen, hogy szinte nem is él olyan ember közöttünk aki a 100-150 évvel ezelõtti körülményeket kibírta volna. Sokunk orvos nélkül már meg sem született volna, vagy ha igen elviszi valami gyerekbetegség (ezzel nem akarok senkit bántani én sem éltem volna túl a 6-7 éves kort orvosok nélkül). Az immunrendszerünket generációról generációra örökítjük, az pedig velünk együtt satnyul. Idõvel már csak folyamatos gyógyszeres kezelés mellett lesz képes fennmaradni az emberiség, bár ennek jelei már most is megvannak, védõoltásnak hívják.
Bár fölül a gálya, s alul a népnek árja, azért a pénz az úr...
"Az viszont biztos hogy a sziv es errendszeri megbetegedsesek ma mar rutinnak szamito kezelese, megelozese miatt ezek a betegsegek sokkal ritkabban, illetve kesobb jelentkeznek. Ennek ellenere magyarorszagon a vezeto halalozasi ok meg mindig a sziv es errendszeri megbetegedes"
Te nem látsz itt némi ellentmondást? 😊 A rutinnak számító kezelés a vérnyomáscsökkentõ, a bypass-mûtét, és hasonlók, amik csak elódázzák a rosszabbodást, a "megelõzés" meg a koleszterinszint-csökkentõk (ami sok szakember szerint téves stratégia, nem itt a probléma gyökere), és slussz. (Az más, ha valaki önszántából egészségesebben él.)
Nem feltétlenül ugyanazok betegednek meg az egyikben, mint a másikban.
Pl elvitte a háború, vagy a tifusz vagy az éhezés ami utána jött.
a várható élettartam elég kevés volt, nem kell ez a "most miylen szar az élet itt ülök a net elöttés szidom a rendszert" hozzáállás.
Baromi ronda ez az új dizájn!
Az átlagfizu meg 1 200 Ft.
Azaz 324 liter benzint vehettél belõle.
Ma az átlagfizú 90 000 Ft. 260 as benzinnel számolva 346 litert vehetsz
Errõl ennyit, nem csak azt kell szajkozni milyen kevés volt a benzin meg kenyér hanem azt mennyi volt a fizu...
Tehát most mégis jobb...
<#mf1>#mf1>
Baromi ronda ez az új dizájn!
Nepbetegsegen pedig a halalos kimeneteluekre gondoltam. Allergiaban is biztos meg lehet halni, de az az allergiasok szamahoz kepest elenyeszo.
Egyebkent a sorrend amit mondtam az atlagra vonatkozik. Elofordul hogy valaki veletlenul immunis valamelyikre, de nem ez a jellemzo. Nekem is volt rokonom akinek se szivbetegsege, se rakja nem volt, de 90 eves korara mar nemtudott kimenni a klotyora, es beszelni sem nagyon tudott.
A témához hozzászólva: Az átlagéletkor a higiéniás körülmények javulásával egyre nõ. A nagypám 80 éves, dohányzik, szalonnát szalonnával eszik, és bort iszik, mostanában már sûrûn látják a rókus kórházban, és csak 2szer annyit kapál kézzel egy óra alatt mint én, igen, öregszik (én meg rég nem kapáltam 😊)
Füllentés<hazugság<statisztika.
Csak arról beszélnek, hogy egy születendõ gyermeknek mennyi a várható életkora, de pl olyan statisztikát néztél-e, hogy aki megérte a 20. életévét, annak mennyi a várható életkora? 100 éve ez volt kb 80-90 év, most meg 60 se (gyakorlatilag a nyugdíjkorhatár e fölé van kalibrálva).
Régen rengeteg volt a csecsemõhalálozás, a gyerekek kb fele nem érte meg a felnõtt kort. De aki megérte, azt agyon se lehetett verni (a szó szoros értelmében, jó kis falusi verekedések meg bicskázások volt a hétvégi program, nem drog meg fû a dizsiben).
És most is azt hallom 30-40 év és elfogy a kõolaj...
Úgy látszik sosem fogy el... <#crazya>#crazya>
Baromi ronda ez az új dizájn!
Már csak azért is mert a kõolaj elöbb elfogy.
(max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett)
(max. 200 betű, nem tartalmazhat HTML, vagy UBB kódot, és 2 soremelés megengedett)
2ütemûeknél új keverési arány kell majd? 😄
Baromi ronda ez az új dizájn!
És a reakciók is hihetetlenek. <#falbav>#falbav>
1. Nem sok magyar Nobel díjas van, legfeljebb csak magyar származású, de amerikai állampolgár akik a kinti kutatásaikért kaptak díjat
2. A rák mint betegség az okori egyiptomban is létezett, a mumiákon kimutatták. Csak most tudjuk mi az és megtudod miben halsz meg akkor meg csak sorcsapásnak tekintették.
3. Régebben az emberek egészségesebbek voltak? Ugyanmár! Azért mert most már tudod mennyi fajta nyavalya van és azt kezelik is azért nézd meg mekkora volt 100 éve a várható élettartam és most (fele)
4. Pasztorozés. Ha nme lenne pasztörizálva elvinne a TBC. Szép halál.
5. Teleshop. Ott csakk baromságok vannak. Legutobb egyik termékük ellen bemutatták azt a BMW-t amelybõl minden segédanyag nélkül kiengedték a motorolajat és még ment 1000 km-t.
Egyszer 3 teljesen új Ducatti motorral mentek 50 000 km-t 3 váltott vezetõvel. 2 ben volt valamilyen segédanyag kopásgátló a 3. nem csak a gyári olaj.
Szétszedték ablokkokat és csodák csodája maiben nem volt semmi az kopott a legkevésbé
<#taps>#taps>
Baromi ronda ez az új dizájn!
ott volt vagy van aza hülye kence amit ha rákensz az autódra és felgyújtod a kocsit, rászaratsz egy barlangnyi denevért majd leöntöd kénsavval, a fényezésnek semmi baja nem lesz csak letörlöd egy ronggyal és kész! <#falbav>#falbav>
betiltanám a teleshopot! nemtom, hogy a fogyasztóvédelem ezeket hogy engedélyezheti.
Szar játék az élet de qwa jó a grafikja!