232
  • haxoror
    #32
    A természetes szabályozás (szelekció) nem működik és nem is működhet az embernél, kb úgy nézne ki hogy XY erősebb és okosabb mint a többiek ezért neki 150 felesége lesz és 150 vonalon adja tovább a genetikai kódját míg a "gyengébb" embereknek tilos lenne házasodnia és gyereket szülniük/csinálniuk.

    Nincs olyan társadalom ahol ezt el lehetne játszani, társadalom nélkül meg nem emberek hanem állatok lennénk, ott már persze működhet (és működik is a dolog)

    Az ember, (akármennyire is erőltetik páran az ellenkezőjét) már rég nem a természet része, megteremtette a saját világát ahol a saját szabályai szerint él.

    Tény hogy túlnépesedünk, két lehetőség van:
    1. Tudjuk tartani az "előre menekülve fejlődés" módszerét és megoldjuk (kicsi az esélye)
    2. Összeomlik a rendszer, járványok, háborúk stb. Ha a rendszer sérül és már nem tud hatékonyan működni akkor pl. a termelés kiesése miatt a cukorbetegek nem kapják meg az inzulinjukat, a műveseállomások nem fognak működni, a szellemi fogyatékosokat az ínségben kitaszítják az egészségesek meg ilyesmi "hullik a férgese"

    Remélem az 1-es verzió fog bejönni, csodálatos hogy az ember képes ellátni a "gyengébb" fajtársait is és remélhetőleg idővel majd elérjük azt a technikai szintet hogy utólagos beavatkozásokkal teljesen egészségessé tehetünk mindenkit, mindenkinek jut majd elég kaja és új élettereket szerzünk. Persze ez még messze van de sztem egy kurva jó kis cél amiért megéri küzdeni :)
    A múltban keresni a megoldást és visszafejlődni csak értelmetlen strucc-politika ami sehova se vezet, egy stagnálás a legtöbb amit ki lehetne hozni belőle...
  • kow83
    #31
    Természetesen Chuck Norrisnak!

    Amúgy az a baj, hogy az szaporodik a legnagyobb eséllyel, akinek van pénze, és valljuk be, nem mindig ők a legértelmesebb egyedek.
  • haxoror
    #30
    "azt kell mondanom, hogy rohadt nagy szívességet tennénk, ha nyom nélkül kipusztulnánk..."

    És mégis kinek tennénk ezzel szívességet?
  • haxoror
    #29
    A résztvevők egy nagy valag pénzért vállalták hogy résztvegyenek egy olyan kísérletben ami akár balul is elsülhet, bármennyire is próbálták a kutatók minimalizálni ennek az esélyét most beütött a majdnem-legrosszabb.
    Természetesen sajnálom őket, így jártak és ez szomorú.
    És remélem hogy a kísérletek nem fognak leállni.
  • Gerappa
    #28
    Hi!
    Itt Londonban az Evening Standard-ban kicsit drasztikusabban irtak le a sztorit.
    Lehet hogy hatasvadasz, de a focim eleve ez volt leforditva:
    Fetrenge hanytak, es azt orditottak szetrobban a fejuk.
    Ehhez persze hozzajarult egy cimnek megfelelo ket oldalas cikk is, rovid eletrajzokkal, dramai csaladi hatasokkal, es persze konkluzioval.
    Nyilatkozik benne a placebos urge, es elmeseli hogy hogy fetrengtek es konyorogtek a szobaban segitsegert az orvosnak, hogy legalabb altassak el oket, vagy csinaljanak valamit. A tobbi stimmel az elmondas szerint.... bar allitolag feladta szinte minden szerv a szolgalatot, fejuk 3x-osara dagadt, olyanok voltak mint a klasszikus elefantember, vegtagjaik ellilultak, es lila foltok jelentek meg a test tobbi reszen is...
    Na szoval az ujsag szerint ez volt, kepek is voltak, persze nem a brutal reszbol, hanem a szereplokrol, es igy az egesz eleg sokkoloan hatott....
  • Librarian
    #27
    Szefmesterrel értek egyet. OBJEKTÍVEN szemlélve azt kell mondanom, hogy rohadt nagy szívességet tennénk, ha nyom nélkül kipusztulnánk... No persze nem állhatok e mellé a szemlélet, mert (akármennyire is sajnálom sokszor) én is ember vagyok. Mindazonáltal a természet keményen küzd ellenünk, pl. aids, rák (amit egyébként mi okozunk legtöbbször) és egyéb betegségek is jönnek majd. De azért csak próbáljunk élni... :)
  • rohamkukac83
    #26
    off
    "Ja és esetleg fizethetnének több TB-t"
    Ugy tudom a cigi árának egy jelentős része az államkasszába megy, az már más kérdés hogy "nagyjaink" nem a TB-t támogatják belőle..
    on
    Hát jól rábas...ak a szerencsétlenek, az tuti hogy soha nem jelentkeznék ilyen kísérletre...
  • echo
    #25
    Túlnépesedés:
    "csak túl kell jutni ezen a "jó akkor te dögölj meg ok?" gondolatkörön."

    De, mégis hogy döntöd el, hogy ki legyen az? Miért jogos, hogy én részesülhetek orvosi ellátásban más meg nem?

    Természetes kiválasztódás:
    Miért ne lehetne, hosszútávon az egy előnyös tulajdonság, hogy ha egy faj gondoskodik a gyengébb egyedekről? (mégha ez bizonyos hátrányokkal is jár)
  • echo
    #24
    Látom nem véletlen a neved mellett az a három felkiáltó jel...
  • nenad
    #23
    sztem alapvetoen rossz a gondolkodasmodod, meg az ellenzonek is.

    A problema nem az hogy - jelen pillanatban - hogy valaki beteg. Hanem az hogy hogyan kezelik.

    A nepesseg meg kivalasztodast nem kene belekverni mert az ket kulonbozo dolog, es sztem inkabb az allatokra vonatkozik semmint emberekre.

    Az emberi intelligencia az ami lenyeges, - az mas kerdes megint hogy kicsit hanyatloban van.

    Es itt megint nem a tudomannyal van a baj mint fogalommal, hanem azzal hogy szimplan nem veszi figyelembe mi az hogy termeszetes. Minden ami nem az, vagy nincsen azzal osszhangban elobb utobb pusztit.

    Es nem utolsosorban legyunk oszintek.
    Penzrol van szo.

    Egyebkent valahol lattam egy erdekes statisztikat.
    A legtobb ember felrekezelesben/gyogyszer mellekhatasaban/fertozesben hal meg..(amerika)
    csak ugy nagysagrendben>
    75 000/120 000(!)/35 000/ev
    Brutalis!
  • Lacc
    #22
    Talán Szefmester kicsit nyersen írta le a dolgot, de én igazat adok neki. Volt egy szabályozás a természetben, ami alól egyre jobban kibújunk. Az egyén -mi- úgy gondolja, hogy mennyire jó neki, hogy tömheti magát a gyógyszerekkel, hogy életben maradjon ő és a hozzátartozói. Persze az csak keveseknek jár a fejében, hogy számos hátulütője is lehet a dolognak, pl. a túlnépesedés és számos egyéb árnyaltabb probléma.
    Talán nincs igazam, de ha az ember belegondol, van benne némi ráció, csak túl kell jutni ezen a "jó akkor te dögölj meg ok?" gondolatkörön.
  • rigidus
    #21
    "buzat is ultetni"

    helyett

    "buzat is vetni"
  • rigidus
    #20
    Dohány: nem dohányzom, de szerintem hagy döntse el mindenki, hogy akar e élni vele vagy sem. Ami nekem nem tetszik ebben, hogy a feltételek olyanok, hogy nekem is gyakran el kell tűrnöm (pl minden szórakozóhelyen és szinte minden kocsmában)a dohányzásukat."

    Ez csak az ami latvanyosan erint. Ami kevesbe latvanyosan erint, hogy tobbek kozott azert tomik peksutemenyeket mesterseges adalekokkal, hogy ev vegeig elegendo legyen a gabona. Csak mellekesen, a dohany helyere lehetne buzat is ultetni.

    Masreszt meg mivel az adalekot nem emeszted meg, hanem szabadon tavozik, igy jol sem laksz tole, tehat ujabb vasarlasra kenyszerulsz, vagy eleve tobbet kell venned.

    En sajat magam sutok kenyeret es ha egy szep ket tenyernyi nagysagu szeletet megkenek vajjal uzsonara + elragok melle egy-ket zold hagymat, mar nem is kell vacsoraznom. Egyebkent ez elall 10 napig, a mesterseges meg talan 2-3 napig. (vajon miert?)

    Ja, meg mielott a dohanyosok szijjelszednenek, en 13 evig dohanyoztam.
  • BuzzFuzz
    #19
    Jó lenne ha te lennél a szükséges áldozat, egy ilyen szinten sötét emberre nincs szüksége a világnak mint te.... sőt még örülnénk is neki

    gondolkozz el egy picit mielött ekkora hülyeségeket beszélsz...
  • echo
    #18
    Tehát ha jól értem amit mondasz, a mellett érvelsz, hogy az lenne a legjobb ha nem is készítenének gyógyszert pl. az epilepsziádra, hagy hulljon a férgese alapon? Ez így elég fura, azt meg nem látom, hogy másképp értheted...

    (Dohány: nem dohányzom, de szerintem hagy döntse el mindenki, hogy akar e élni vele vagy sem. Ami nekem nem tetszik ebben, hogy a feltételek olyanok, hogy nekem is gyakran el kell tűrnöm (pl minden szórakozóhelyen és szinte minden kocsmában)a dohányzásukat. Ja és esetleg fizethetnének több TB-t )
  • Hoho
    #17
    Amit te irtal jo pelda arra, hogy lehet mindent tulzasba vinni.
    Egyebkent szerintem az emberiseg mar nagggyon messze all a "túl erős szelekció"-tol, de meg a normalistol is.
  • dez
    #16
    Biztos, hogy jól olvastad? Ilyet még nem hallottam. Viszont heves allergiás reakcióknál előfordul ilyesmi.
  • Invader
    #15
    A 3-szorosra duzzadt fej+nyak nem közvetlenül a szer hatása, hanem a dokik pumpálták tele folyadékkal, hogy jobban tudják kezelni őket (lehet anélkűl már pereceltek is volna)(BBC.com-on olvastam). De amúgy a többi stimmel.
  • NEXUS6
    #14
    Ez a hulljon a férgese, a 19 századi naív darvinizmus agyszüleménye, amit aztán minden szélsőséges aggresszív ideológia a zászlajára tűzött.

    Valójában a természetes szelekció sokkal kellemesebb módon működik: a nem rátermettek nem tudnak olyan hatékonyan szaporodni. ;)))))

    A tul szűk élettér, a túl erős szelekció a fajok genetikai elszegényedéséhez vezet, sodródáshoz, stb. majd véletlenszerű spontán kihaláshoz.
  • Szefmester
    #13
    Anyám infarktusban halt meg, a nagyszüleim agyvérzésben. Én epilepsziás vagyok, és a szívem sem a legjobb. Mégsem síránkozom. És nem egyes országokról hanem globálisan mondtam a túlnépesedést. Ami nem lenne akkora probléma ha dohány helyére valami hasznosabb növényt ültetnének. De köztetek gondolom senki sem dohányzik, ezért mindenki a dohány kiirtása mellett lenne. Vagy tévedek?
  • Cat #12
    Katasztrofális véget ért egy nagy-britanniai gyógyszerkísérlet, amelynek valamennyi részvevője az intenzív osztályon kötött ki súlyos, életveszélyes állapotban.

    A kísérlet során a TGN 1412 munkanevű, fejlesztés alatt álló készítmény hatását akarta kipróbálni londoni önkénteseken az amerikai Parexel International gyógyszerkutató magáncég. A szert krónikus gyulladások, illetve a leukémia ellen szánták. A jelentkezők közül hatan valódi gyógyszert kaptak, ketten hatás nélküli placebót. Az éles próbának alávetettek mindegyike az első tabletta beszedése után három órával a nyugat-londoni Northwick Park kórház intenzív osztályán feküdt, rettenetes mellékhatásokkal, többszörös szervleállással. Két férfi állapota "válságos", a többieké "komoly, de stabil".

    A szerdai The Sun szerint az egyik 21 éves önkéntes családjának az orvosok azt mondták: a kísérleti alany nem tud önállóan lélegezni, feje és nyaka a normális méret háromszorosára dagadt, lábai pedig mélylila színűek lettek. A gyógyszerkísérletet végző cég az interneten toborzott önkénteseket - egészséges, 18-40 év és 60-100 kilogramm közötti férfiakat -, akiknek kétezer font (750 ezer forint) részvételi díjat ajánlott fel. Ez szokatlanul magas összeg; a hasonló kísérletek alanyai Nagy-Britanniában átlagosan 500 fontot kapnak.

    A brit egészségügyi termékellenőrző hatóság (MHRA) azonnal leállította a gyógyszer kipróbálását, és vizsgálatot indított az ügyben, egyúttal értesítette a többi EU-ország gyógyszerkísérleteket engedélyeztető hatóságait. A PA brit hírügynökség szerint a gyógyszert valószínűleg egy másik államban is tesztelik, az ország nevét azonban nem hozta nyilvánosságra. A Parexel Németországban, Franciaországban, az Egyesült Államokban és Dél-Afrikában tart fenn hasonló, gyógyszerek kísérleti kipróbálását végző intézményeket.
  • dez
    #11
    "A kutatók most azt próbálják kideríteni, hogyan gerjeszthetett az immunrendszert manipuláló gyógyszerprototípus ilyen pusztító mellékhatásokat a brit klinikai kísérleten."

    Talán azért, mert még messze nem ismerik igazán az immunrendszert. Addig talán nem kellene ilyen szinten belepiszkálni.

    "A gyógyszereket az emberi teszteket megelőzően legalább két állatfajon próbálják ki."

    Ezek közül az egyik emberies érzésekkel és tudatossággal rendelkező emberszabású majmok...

    Most lehet azzal jönni, hogy a fejlődésért mindent, csakhogy sokszor inkább a profitért mindent elv érvényesül.

    "Ezt bizonyítja az a több ezer potenciális orvosság, melyek soha nem kerültek forgalomba, mivel az állatkísérletek kimutatták a káros mellékhatásokat."

    Kivéve azt a pár(?) csalást, ahol eltitkolták az állatkísérletek közben kiderült igen erős mellékhatásokat.
  • Pharaoh
    #10
    "Szükséges áldozatok kellenek ahhoz hogy a többség élni tudjon."

    Én élni akarok, úgyhogy ha megteszed azt a szivességet, hogy holnap már nem élsz akkor ok.
  • dez
    #9
    Ha nem tudnád, a civilizált országok eredeti népessége folyamatosan fogy és öregszik. Magyarországon ez már kritikus értékeket ér el! És közben terjed a meddőség, alacsony megtermékenyítőképesség, stb. is. (Ez az egyik ok, amiért egyre több bevántorlót engednek be a nyugati országok.) Ahol a népességnövekedés a kritikus, az a 3. világ.
  • dez
    #8
    Leállt belső szervek...
  • Drawain
    #7
    Majd amikor te szenvedsz így, kíváncsi leszek, hogy tartod e a véleményed. Ha meg ennyire szíveden viseled a túlnépesedést, hát mondj le a szexről, stb. így támogasd, a kevesebb születésszámot.
  • savior
    #6
    haromszorosara duzzadt fej es nyak, ellilult vegtagok, legzesi zavarok...
  • echo
    #5
    Egy dolog kiderül abból amit írtál: nem szenvedtél igazán betegségtől/sérüléstől és olyan valaki sem aki igazán közel ált hozzád...
  • Szefmester
    #4
    morbid lesz amit mondok.. de hulljon a férgese.. az ember már régóta megakadályozza a természetes szelekció munkáját, persze a természet anyánk sem rest és ő is bekeményít, és lám mi lesz az eredmény... túlnépesedés, halálos betegségek, járványok... Vajon miért nem gondolkoznak mielőtt az életünk akarnák meghosszabbítani? Jelenleg kicsit visszább kéne venni a "szaporodási" sebességünkből, amig meg nem oldanának komoly problémákat. Mivel nincsenek olyan háborúk ahol sokan meghalnának, így marad a járvány.
    Valószínűleg mindenki egy érzéketlen antiszociális bunkónak tart, de én csak arra kérem hogy gondolja át és nézzen 100-150 évvel előre...

    Szükséges áldozatok kellenek ahhoz hogy a többség élni tudjon.
  • Mice
    #3
    valakik úgyis szeretnek minden cikk mellett orig (ált. angol) forrást is olvasni léci majd írják már meg h végülis mi volt a horror benne!

    mert nagyon tetszik a cikk, de azon kívül, hogy találgatnak vajon mi lehetett a bibi, azt, hogy mik voltak a nem kívánt hatások azt sehol nem említi...
  • nenad
    #2
    ezt az egesz gyogyszeripart el kene asni, es valami sokkal ertelmesebbet kitalalni, vagy feleleveniteni..
  • fradimail
    #1
    2000?