122
  • kemszi2
    #122
    eléggé pang a topic is....de sajnos az oldalon sincs semmi új konkrétum,hogy mire jutottak.Árpa Attila biztos filmet forgat és nincs idedje foglalkozni az nsl-el
  • kemszi2
    #121
    még egy levél:
    Tisztelt Dr. Lenkovics Barnabás!

    Meglepődéssel hallottam, mint hírt a rádióban, majd ennek hatására olvastam közleményét a minap (http://www.obh.hu/allam/aktualis/htm/sebhatfelold.htm, http://www.obh.hu/allam/aktualis/aktual_ajob.htm). Az utóbbi, az állásfoglalása a következőket állapítja meg (idézem):

    A sebességhatárok (korlátozások) az emberi élet és testi épség védelmét (is) szolgálják. Tekintettel arra, hogy 130 km/h fölött jelentősen megnő a baleseti kockázat, az egyesület célkitűzése számomra is elfogadhatatlan. A sebességhatár eltörlése helyett az intenzív rendőrségi kontrollt szorgalmazom a gyorshajtó és ezzel önmagukon kívül másokat is veszélyeztető járművezetők kiszűrése érdekében. Ez a szemlélet áll összhangban az állam életvédelmi kötelezettségével. Összefoglalva tehát a sebességhatárok alkalmazását (a gépjármű használatára vonatkozó korlátozást) az állam életvédelmi kötelezettsége, mint alkotmányos cél érvényesítése teszi indokolttá.

    Részemről helytelenítem az álláspontját és főleg azt, hogy a tényeket az állásfoglalásában hamisan igyekszik bemutatni, álláspontja alátámasztásául részinformációkat használ, azokat manipulálja, oda nem tartozókat emel ki azok magyarázatául. Kérem olvassa el figyelmesen az alábbi idézetet:

    A balesetek 68%-a lakott területen belül, 32%-a lakott területen kívül történt. Az autópályák a legbiztonságosabb közlekedési útvonalak, a balesetek mindössze 2%-a történt a gyorsforgalmi úthálózat ezen szakaszain. Ezen belül a legtöbb baleset az M1-es autópályán történt. Az autópályákon megsérült személyek közül majdnem minden harmadik külföldi állampolgár volt.

    Ezeket a tényeket nem én találtam ki, hanem nálam messze értelmesebb, a közigazgatásban dolgozó statisztikusok állítják 2005-ös adatok alapján, méghozzá - szemben az Ön véleményével - tényként. Szóval, az autópályákon nem szoktunk karambolozni és ha mégis, akkor abban se mindig mi, magyarok vagyunk a ludasak. Ha a vizsgálat nem kíván szándékosan a sebességkorlátozás betartatására kötelezett két szervezet véleményén kívül minden más szakértői véleményt kizárni az eredmény megfogalmazásakor, akkor talán eljuthatott volna az előbbi összefoglaló megszerzése érdekében Központi Statisztikai Hivatalhoz is. Hogy ne kelljen sokat fáradnia, itt megtalálja a kérdéses információforrást: http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/gyor/ser/ser20512.pdf, sőt, Bővebb információt kaphat itt: Csapó Éva; [email protected]

    Mi is a panaszom? Nos, lássuk:
    Állásfoglalásában igyekszik összemosni a közúti baleset fogalmát az autópályákon történtekkel, igyekszik csúsztatni a sebességhatárok 2001-es emelésével kapcsolatban, mert nem tisztázza az autópályákra vonatkozó konkrét baleseti adatokat. Ködösít, miközben azt a képzetet próbálja kelteni az olvasóban, hogy az autópályán való közlekedés éppen 130 km/h-ig elfogadható, onnantól kezdve már "jelentősen megnő a baleseti kockázat" - bár mindezt az általánosan elborzasztó baleseti helyzetleírását követően már úgy érzi, hogy nem is kell indokolnia. Vajon miért? A szövegben végig igyekszik kikerülni az autópályákra vonatkozó konkrét megállapításokat, nehogy kiderüljön valami olyan, amit nem szándékozna leírni... Állásfoglalásában végül összegzésül minden sebességkorlátozás fenntartását javasolja, ami egyáltalán nem is volt kérdés!!! Ha eddig nem lett volna világos, az egyesület kizárólag az autópályákról beszélt! Részemről még nem olvastam ilyen részrehajló és a tényekből ilyen keveset felmutató véleményt egy országgyűlési biztostól. Számomra nem kérdés, hogy ennél Ön sokkal többre képes!

    Mi a véleményem?
    Valószínűleg a magyar közigazgatás ellenállásán a közeljövőben nem fog átjutni az autópályákon való sebességhatár feloldása, sőt azt is tudom, hogy válaszában kollegái majd kioktatnak arról, hogy mennyire rosszul is gondolom, és hogy 130 km/h óra felett az autópálya életveszély. Nincsenek illúzióim e tekintetben, sőt már be is borítékoltam, hogy irodájában megvető megjegyzéseket fog tenni üzenetem elolvasása után. Nyilván megérdemlem, mert túl sokszor szeretném, hogy értelmetlen szabályok változzanak meg. Amikor már szinte alig van aki azt csinálja amit a szabály előír, akkor talán nem az egész országot kell kiszűrni, hanem a szabályt kell megváltoztatni...

    Mégis ez Magyarországon "olyan nehezen" megy. Számtalanszor tapasztalom a közigazgatásba "beágyazódott" személyektől, hogy számukra a reformot előbb lelkileg is meg kell élni, így azt "rükvercben", vagyis teljes tagadásban kell kezdeni, hogy aztán végül a reform bekövetkeztekor már teljes amnéziában hirdessék, hogy Ők már az eredeti javaslatot is támogatták. A folyamat során az a csúcspont, amikor a javaslattevő, vagy a jogszabály gondozásában jelentős szerepet játszó köztisztviselő hivatkozik arra, hogy hát a "gombnyomogatójogalkotó", forduljak hozzá, mert hát Ő szavazta mindezt meg...

    Részemről úgy látom, hogy a magyar szabályozásra jellemző túlzott óvatosság, a szabályok túllihegése jól kiolvasható az állásfoglalásából, amelyet szerintem a ló túlsó oldaláról küldött.

    ...és még egy példa adalékként a közlekedési hatóság álszent rendelkezéseivel kapcsolatban:
    Ha igaz az, hogy egy sebességhatár felett jelentősen megnő a baleset kockázata, akkor vajon Veszprém és Várpalota között a jelenlegi autóúton miért kellett 5 évvel ezelőtt 80 km/h-val haladni és most miért lehet 110-zel, miközben a kérdéses eredeti útszakaszokon (az újakat ide nem értve) semmilyen forgalombiztonságot javító útfelújítás, útpálya-korrekció, stb. nem is történt???

    Üdvözlettel

    ________________________________________
    Ruszin Zsolt
    FairConto
  • kemszi2
    #120
    a fekete haju néni jobban néz ki csak nem igazán jön a lábán lévő tetkó
  • kemszi2
    #119
    (Luxosautóshow)
  • kemszi2
    #118
    újabb sajtóközlemény az nsl130.hu-na gyorsan hajtó politikusokról:
    Gyorsan hajtó politikusok
    Az NSL választ vár a szabálysértőktől

    A választási hadjárat során több politikus is megszegte a 130 km/h-s sebességkorlátozást a magyar autópályákon. Az Egyesület hivatalos honlapján, a www.NSL130.HU weboldalon tette közzé a gyorshajtásról készült felvételeket, választ várva a szabálysértőktől.

    2006. március 22-én, 20 órakor Mikola István a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje a Békésszentandráson tartott lakossági fórum után az M5 autópályán 145 km/h-s sebességgel haladt Budapest felé.

    Nem sokkal ezután, 2006. április 6-án, 21 órakor Szekeres Imre az MSZP elnökhelyettese a Nagykörösön tartott kampányzáró gyűlés után az M5 autópálya Budapest felé vezető szakaszán hajtott 171 km/h–s sebességgel.
    Ugyancsak szabályt sértett Áder János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője 2006. április 18. 20 óra 45 perckor, egy lakossági fórum után. A politikus Egerből az M3 autópálya Füzesabonytól Budapest felé tartó szakaszán több mint 170 km/h sebességgel haladt.
    A megengedett sebességhatár átlépéséről mindhárom esetben felvétel készült, s ezt az NSL Egyesület honlapján, április 25-én tette közzé, hogy ezzel is elősegítse a társadalmi párbeszéd kialakulását a témában. Bochkor Gábor műsorvezető a felvételek láttán élő rádióadásban állt a kezdeményezés mellé.

    Árpa Attila, az NSL Egyesület elnöke a felvételek kapcsán elmondta:
    „Bízom benne, hogy a most nyilvánosságra került felvételek után más országgyűlési képviselők is válaszolnak az NSL Egyesület nyílt levelére. Minden felelős politikusnak végig kell gondolnia, hogy a hatályban lévő közlekedési szabályok mennyire korszerűek és betarthatóak.
    Az autópályák sebességkorlátozásának eltörlése túlmutat a közlekedési táblák leszerelésén, hiszen arról szól, hogy a közlekedési szabályokat vegyék komolyan az autósok. Ezt pedig csak akkor fogják megtenni, ha azok ésszerű és életszerű szabályok.”

    Háttér
    A 2006. januárjában alakult NSL Egyesület jelenleg a magyar autópályákon érvényben lévő, 130 km/h-s sebességkorlátozás eltörléséért folytat aláírásgyűjtési kampányt, hogy a döntéshozókat - akiknek többsége maga sem tartja be ezt a KRESZ-szabályt - mihamarabb válaszra késztesse.

    Magyarországon a hatályban lévő KRESZ szerint az autópályákon a maximálisan megengedett sebesség 130 km/h. A valóság ezzel szemben az, hogy a vezetők többsége az autópályán gyorsabban hajt a megengedettnél. Egy közvélemény-kutatás szerint a magyar vezetők fele bevallja, hogy rendszeresen gyorsabban szokott hajtani, tehát a magyar vezetők fele az autópályán szabályt sért.

    A No Speed Limit Egyesület elnöke, Árpa Attila február 16-án nyílt levelet írt az Országgyűlés képviselőinek, őszinte választ várva arra a kérdésre, be szokták-e tartani a 130-as sebességkorlátozást az autópályákon. Eddig Dr. Toller László, Pécs polgármestere, Juhász Gábor, belügyminisztériumi államtitkár és Tóth József, Budapest 13. kerületi polgármestere vallotta be, hogy szokott a megengedett sebességhatárnál többel hajtani az autópályákon.

    a videót az oldalon megtalálható
  • Borg
    #117
    Sőt, főleg nem.
    Hanem a kis bizonytalankodó mazsik miatt.
  • kemszi2
    #116
    az autó pályán nem feltétlenül a gyorshajtók miatt van a baleset!
  • jefferson83
    #115
    Az irónikusan hangsúlyoztam volna szóban. Sajnos múszaki adatokkal nem rendelkezem. Tényeket nem tudok mondani csak véleményt, ami ugye szubjektív. Én annyit tudok mindehez hozzátenni, hogy én a kezdeményezés ellen vagyok. Te mellette, nincs mit ezen ragozni.
  • Borg
    #114
    És azt mire alapozod, hogy veri a németekét?

    Nem lehetne végre tényekkel hadonászni?
  • jefferson83
    #113
    Ja hozzátenném még azt is, hogy nem értek hozzá és lehet igazatok van. Lehet nem lenne egyáltalán több baleset, ha felemelnék a sebességhatárokat (vagy eltörölnék). Azonban hacsak egyel is több baleset történik- e miatt, akkor már nem érte meg. Én ennyire nem sietek sehová.
  • jefferson83
    #112
    Oksi elfogadom, hogy a magyar autópályák minősége veri a németekét, de most nem ez a lényeg. Szerintem ez egy olyan dolog ahol több komponenst kell megvizsgálni, és ha ezen komponensek egyike nem felel meg már bukta van. Értsd úgy, hogy minden egyes összetevőnek amit vizsgálunk vétójoga van. A kultúrát meg már megbeszéltük ;)
  • Borg
    #111
    Minőségben pontosan milyen módon is?
    Mert a kultúrát már kitárgyaltuk ugye...
  • jefferson83
    #110
    Minőség, de ami a legfontosabb: KULTÚRA.
  • Borg
    #109
    Vázold fel nekem légyszíves, hogy a mi autópályink miben maradnak el a némettől, a hosszukon kívül.
  • JohnnySmith
    #108
    Bravó...hol vagyunk németországban. Netán van egy autobahn minőségű autópályánk? mire no limit ? arra ami szerintük egy jó autópálya???? LOL gratulálni tudok a csodálatos elképzeléshez.
  • kemszi2
    #107
    hmmm....nincs semmi új hír felőlük.Legalább azt közölhetnék,hogy mi újság az aláírás gyüjtéssel!
  • kemszi2
    #106
    előbb hozzám jönnek.Velük hozattam le a kocsimat pestről,aztán itt maradtak
  • jefferson83
    #105
    Na ők ha hozzám igyekeznek túlléphetik a megengedett sebességet
  • jefferson83
    #104
    Erről beszéltem én is
  • kemszi2
    #103
    itt van még egy.Nem pont a témához kapcsolódik de azért....
  • kemszi2
    #102
    Az nsl130.hu-ról:
  • fifi
    #101
    igen, csak az emberek többsége a "vezetési tudását" hajlamos túlértékelni. Az autója képességieről nem is beszélve...
  • Borg
    #100
    Vagy csak te képzeled azt, hogy mindenki más annak képzeli magát.
  • Borg
    #99
    vv3 frenki...lol
  • jefferson83
    #98
    "Ésszerű határokon belül, mindenkinek az út- és időjárásviszonyoknak, valamint saját vezetési tudásának megfelelően kell vezetnie,..."

    Jaja ez mind szép és jó csak itt mindenki Schumachernek képzeli magát
  • fifi
    #97
    miiii?
    a céges nullára leharcolt 900-as háromhengeres megy bármikor óra szerint 150-et...
  • kemszi2
    #96
    A kezdeményezést támogató cégek és magánszemélyek:
    Autó Modell Sport, Büki Üdítő Kft., Cashmentor Kft., E-Klub, EVO gyorsulás, Itiner Rally Magazin, Lotus Import Hungary Kft., Marso Kft., Suzuki Fullgas Kft., Árpa Attila (producer)
    Bálint Antónia (műsorvezető), Borsay Szabolcs (streetfighter), Szabó Gergő (rally versenyző)
    Tornóczky Anita (műsorvezető), Tóth Imre (navigátor), Vörös Sándor (gyorsasági motorversenyző), VV3 Frenki
  • kemszi2
    #95
    Az ötezredik támogató
    Tornóczky Anita nemcsak a terep-rallye versenyen vállalt úttörő szerepet női versenyzőként. A rajt előtt a No Speed Limit Egyesület petícióját is aláírta ötezredik támogatóként.

    „Ésszerű határokon belül, mindenkinek az út- és időjárásviszonyoknak, valamint saját vezetési tudásának megfelelően kell vezetnie, ezért támogatom az NSL kezdeményezését. Úgy gondolom, a KRESZ megreformálása fontos kérdés, melyről beszélni kell, és ezért örülök, hogy az NSL Egyesület támogatójaként hozzájárulhatok a szabad és biztonságos közlekedés megteremtésének az elindításához.”- mondta Tornóczky Anita
  • kemszi2
    #94
    megvan az 5000. támogató
  • kemszi2
    #93
    én most voltam kint.Jó minőségü a német autobahn.De szerintem a magyar se rosz.170-160-as tempóra alkalmas.
  • Shortstop
    #92
    A németeknél kicsit más az autópálya minősége. Ott az útminőség lehetővé teszi, hogy sebességkorlát nélkül lehessen rajtuk haladni.

    látom sokat jártál kint...
  • kemszi2
    #91
    Érdekes :)...
  • Borg
    #90
    Ha már vezetési kultúra :D
  • kemszi2
    #89
    Már egy országgyűlési képviselő(Pécs polgármester) elsimert,hogy nem mindig tartja be a sebeségkorlátozást az autópályán:)
    Kiváncsi vagyok még kik fogják válalni
  • kemszi2
    #88
    Nah azért még egy kis statisztika:Az autópályán (2004-ben)888 baleset volt.Ebből 62-en haltak meg/254 súlyos/572 könnyeb sérült volt
  • kemszi2
    #87
    a wagonr+ legkisebb motorral olyan 110-130 között hal meg
  • Mr Csé
    #86
    szerelő megnézte aszondja semmi baja
  • Borg
    #85
    Talán meg kellett volna javíttatni, nem csak nyomni a gázt.
  • Mr Csé
    #84
    elözö tulaj gondolom :)

    volt olyan hogy nyomtam a gázt azt nemhogy nem gyorsult de lassult :)
  • Borg
    #83
    Szét volt már hajtva, vagy mi?