3334

  • GregSB
    #411



  • TCelica
    #410
    Most mit futtatod a sz*rodat
  • Redokee
    #409
    Van is itt valakinek BMW je? :)

    Én is BMW owner vagyok, csatlakoznék a topichoz ;)
  • GregSB
    #408
    Nem titok többé, hogy mivel hajtják a hármas sorozat csúcsváltozatát. A korábbi pletykáknak megfelelően egy vadonatúj V8-as motort készített a BMW sportrészlege, az M5-ösben és az M6-osban használt V10-es alapján.

    A motorblokk két hengerrel rövidebb lett, így a hengerűrtartalom 3999 köbcentiméterre csökkent, viszont a fajlagos teljesítményt növelni tudták, így az M3-as motorjából 420 lóerő szabadulat ki 8300-as percenkénti fordulatszámon. A 400 Nm-es maximális forgatónyomaték is hasonlóan magas fordulaton jelentkezik, de ez nem azt jelenti, hogy a nyolchengeres kis fordulatszámon nyomatékszegény volna: a csúcsérték 85%-a már 2000-es fordulatnál jelentkezik. Jogosan merülhet fel a kérdés bárkiben, hogy miért kellett az M3-as számára új motort készíteni, hiszen a BMW eddig is többféle jól bevált V8-ast gyártott, elég lett volna jól megtuningolni az egyiket. A válasz azonban ugyanilyen kézenfekvő: nem akarták, hogy a nagyobb motor orrnehézzé tegye az autót. Az új nyolchengeressel ez a veszély aligha áll fenn: a tömege a könnyűfém és műanyag alkatrészeknek köszönhetően csupán 202 kilogramm.

    A kompakt V8-ast először az ősszel bemutatkozó M3 Coupéban lehet majd kipróbálni, de a pletykák szerint az új M3-asból ismét lesz kabrió, szedán és kombi karosszériás változat is, ugyanezzel a nyolchengeres motorral.



    ---------------------

    A BMW új vezére, Norbert Reithofer szerint egy kisebb szabadidőautó, és egy drága sportkocsi gyártásának lehetősége is napirenden van. Az igazgató egy német lapnak adott interjú során beszélt a tervekről, amelyek az évtized végéig formát is ölthetnek. Az X1-esként emlegetett kis hobbiterepjáró lehet az első olyan modell, amellyel a BMW tovább bővítheti vásárlóinak körét. A típus fejlesztésénél a tervek szerint az X3-as hajtásrendszerét, és az 1-es sorozat padlólemezét használnák fel, így ha a tervezet zöld utat kap, viszonylag rövid idő alatt, 2010-ig elkészülhetne a gyártásra érett változat.

    A gyors sportkocsiról Reithofer csak annyit mondott, hogy a BMW-nek szüksége volna olyan típusokra is, mint a középmotoros M1-es vagy a Z8 Roadster, de arról egyelőre nem beszélt, hogy folyik-e ez irányban valamiféle fejlesztés, illetve hogy született-e döntés az ügyben. Annyi bizonyos, hogy a BMW-nek jól jönne egy ilyen álomautó, hiszen jelenleg az M6-os a legkomolyabb sportos modelljük. A nehéz, négyüléses kupé azonban túl hétköznapi külsejű, és túl nagy számban készül, így félelmetes teljesítménye ellenére aligha képes ugyanazt az imázsépítő szerepet betölteni, mint az Audinál az R8-as, vagy a Mercedesnél az SLR McLaren.



    (Mindkét hír a Totalcarról van)
  • norbi56
    #407
    huhhú heidfield a 3.
  • Ronny
    #406
    mennyit fogyasztott városban szereplésés állatkodás nélkül(gondolom már rég nincs meg)?
  • Magnumrolcsi
    #405
  • Sland
    #404
    vannak videók is youtubeon
  • GregSB
    #403


  • Reyes
    #402
    Az X6-ost láttátok Bildben? Igen böszmén néz ki:) És állítólag lesz belőle cabrio változat is o_O
  • balumaci
    #401
    volt már bildben, az 100%
    meg még valamelyik újságban asszem
    de bildben biztos
  • GregSB
    #400
    Pedig SZVSZ szép lett, még a lenti hasznaltauto-s linken lévő amatőr képeken is tetszik :)

    Valamit nagyon eltolhattak a hazai bemutatásával...
  • DJ BP
    #399
    megértem, én is nagyon mérges lettem, hogy nem hívtak meg az automata Quattroporte bemutatójára :DDD
  • DanielT
    #398
    Itthon még nem. (Legalábbis meg lennék sértődve, ha nem hívtak volna meg :PP)
  • DJ BP
    #397
    nem volt sajtóbemutató?
  • DanielT
    #396
    Gyártják, megvehető, használtauto.hu is tele van már vele.

    Például
  • DJ BP
    #395
    biztos nincs még kinnt...

  • GregSB
    #394
    Mi van az új X5-el, gyártják már?

    Eddig amikor megjelent egy új BMW, heteken de max 1 hónapon belül láttam egyet az utcán, vagy a sajtóban írtak róla teszteket. Az X5 viszont már kint van ősz óta, de az utcán nem látni, totalcarban, fifth gearben vagy más sajtóban nem tesztelték...

    Ennyire eltolták volna az új dizájnt hogy nem kell senkinek? :)
  • DJ BP
    #393
    még jobban használhatatlanná válik :DD, mint az csapottseggű :)
  • DanielT
    #392
    Csak ne rontsák el a seggét!
  • Sland
    #391
    1-es vagy 2-es BMW Kémfotó
  • Magnumrolcsi
    #390
    STRUT Monaco Collection


    STRUT Venice Collection
  • Magnumrolcsi
    #389
    Ezt Nektek!



  • DanielT
    #388
    Sokkal?? Kb egymilliárdszor! Eddig a hátsó visszatartott attól, hogy nagyon vágyjam a gépre, de most "sajnos" elhárult ez az akadály is, úgyhogy agyalhatok, hogy hogy lesz nekem ilyen :D
  • GregSB
    #387
    Szerintem is sokkal jobban néz ki így.
  • DJ BP
    #386
    ez sirály így :)
  • DanielT
    #385
    Nem kamu szerencsére! Megmentette az autót ez az új fajta lámpa!
  • GregSB
    #384
    Ez most valami kamu, vagy az új 3-ast lehet úgy rendelni, hogy a hátsó lámpájának felső csíkja végig fehér?

    Kép
    Hozzá tartozó népítélet.
  • DJ BP
    #383
    2x ez, mint egy 7-es, ugyanez igaz az Audi S6 kombira
  • balumaci
    #382
    képzelem ahogy a bajorok gondolkoznak...gyerekek, ha az Audinak van, nehogy már nekünk ne legyen kombi erőgépünk...M5 touringot mindenkinek! :)
  • DJ Skyline
    #381
    M5 Touring...nem rajongok a nagy autókért, de ezt szívesen elfogadnám! :)
  • JYeti
    #380
  • ZaJanga
    #379
    élőben eddig egy ilyet láttam!
  • balumaci
    #378
    E90 M3 cabrio vászontetővel?
  • malter
    #377
    mekka:)




    hát ez?
  • pirosBoci
    #376
    nekem az a limitált széria X5 tetszik amelyik 700Le
  • JB arts
    #375
    Aha sak nem ő csinálta...
    Na mindegy itt egy pár jó videó:
    -=:1:=-
    -=:2:=--=:4:=-
    4-es ki lett hagyva...
  • DanielT
    #374
    Ez kurvajó!!! :DDD
  • JYeti
    #373


    Ez hivatalos kép ? :D
  • DJ BP
    #372
    LOL :DDDDDD