Microsoft: Vista után Vienna
Oldal 1 / 6Következő →
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#269
ezt a topikot inkább át kéne nevezni Equ vs greywolf + akit még belerángattak topikra... eddig most annyiból áll a dolog, hogy szépen a föld alá égeti magát mind a kettõ, és roppant büszke magára, hogy mennyivel okosabb mint a másik. Lehet, hogy én vagyok kicsit eltévedve, de akik ilyen szintû informatikai képzettséggel rendelkeznek, kétlem hogy olyan uninteligensek, hogy felveszik a másik sértéseit, és itt égetik magukat a többi fórumozó elõtt. Azon azért gondolkodhatnátok 1 kicsit, hogy muszály-e ezt az egész balhét itt mindenki elõtt, vagy, hogy szükséges-e ez az egész ökörség, vagy tudtok végre kultúráltan viselkedni, és nem csak veszekedtek itt mint két 13 éves kis "zseni"...
#268
Meg az átlag júzer hajlamos összeszemetelni a gépét, amitõl persze lassú lesz egy csúcsgép is.
#267
"Andrásom, öszintén azt kívánom, hogy légy bldog 200 MHz-es gépen futtatott XP-vel"
Mint mondtam, komoly munkára nem elég. De nem a win miatt, hanem az egyéb használt szoftvereknek kevés.
Viszont pl. netezéshez elég, és a régebbi office-okhoz is (pl. 2K).
"Az biztos, hogy én addig pénteken leselejtezek 20 darab 600-as cerkát (128 M ram, 4,5 GHDD), met ebbõl 20 ból 15 user hisztizik hogy kibírhatatlanul lassú"
És nem lehet esetleg, hogy az a szoftver lassú, amivel dolgoznak, és nem az XP? Mondjuk win95-tel gyorsabb lenne szerinted?

#266
Jól mondod 😊)
#265
PEdig megfontolhatnád 😊
Különösen te😊
És nem rofl, hanem rotfl (ja, vagy csak röfögsz ?😊)
"ez mekkora beszólás volt. lol"
"pláne ez tetszett:"
"" Mi egy évi munkával és a tudásunkkal 10 milliószámra szerezzük az új szabad szoftver felhasználókat.
Addig te csak itt hõzöngsz, személyeskedve letámadod a számítástechnika iránt érdeklõdõ sg olvasókat, miközben nem tudsz semmit, és nem is fejlõdsz semmit. "
rofl"

#264
"elenleg a 3.1-es win apija van teljesen implementálva benne (ill a dos), a többi egyre hiányosabb, ahogy haladunk elõre, a 64 bitesbe azt hiszem bele sem kezdtek, és már jön a vista 32 és 64 biten..."
Ja, ilyen tempóban 2010-re itt lesz 😊
Ja, ilyen tempóban 2010-re itt lesz 😊
#263
"Kár vitatkozni a tényekkel. Én saját kezüleg tettem 200MHz körüli gépekre XP-t, 128MB RAM-mal. Teljesen jól használhatók irodai célokra. Komolyabb munkára, netezésre már nem árt a több RAM, de egyébként nincs gond."
Andrásom, öszintén azt kívánom, hogy légy bldog 200 MHz-es gépen futtatott XP-vel 😊
Az biztos, hogy én addig pénteken leselejtezek 20 darab 600-as cerkát (128 M ram, 4,5 GHDD), met ebbõl 20 ból 15 user hisztizik hogy kibírhatatlanul lassú
"LámAndrás 😊"
"A nickferdítés felettébb illetlen dolog, kaphatsz érte könnyen büntipontot."
Ferdítettem volna ?😊
Bocsánat 😊

#262
Reggelt 😊
"90% szever, 3,6% desktop esetén minimális"
"90% szerver? Link kiscsillag?"
"Még webserveren sincs 60%-os részesedése se (az összes apache 67%-on áll)"
HIHI, najó, bevallom ez egyszer dikrekt csináltam belõled hülyét. Ma már nem is tudom hányadszor 😊
Tudod olyan jó PONT TÕLED hallani, hogy ez "bugos, hackerek által tákolt" rendszer a piac egyik szemensében piacvezetõ 😊
Szóval akkor ismét csaknm értesz hozzá?:9 IGEN 😊
"szerver piacnak, ahol épp most vette át a windows a vezetést"
Istenem, te tényleg egy idióta vagy 😊
Egyszer már belinkeltem, de eazért ideírom még egyszer😊
A linux halálhírét még korai kelteni
For one thing, Windows has always outsold Linux in the server market. It appears that Dubey is confused about the difference between the Unix market and the Linux market. If he had the barest beginning of a clue about the market, he would be concerned about Windows Server's sales flatlining, not the sales of Linux.
"Mondjuk arról a 100.000 vírusról ami minden nap több száz zer ember életét keseríti meg"
"Nálunk nincs ilyen probléma... Lehet, azért mert értünk hozzá."
Ezt magyarázd a több százezer embernek 😊
"BAROMARCÚ, TE LINKELTED BE EZT A BLOGOT"
"Mivan? Kattints már a saját linked re ember"
"Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak tetteted?"
"Az elsõ mondatban ott a link az eredeti star-os cikkre, de mint mondtam korábban - csak gyenge agyakapcitásoddal úgytûnik nem sikerül felfogni - az eredeti cikk fizetõs, ezért linkeltem egy másikat, ahol írnak róla..."
Ehhem, akkor összefoglalhatom a dolgot ?😊
Kértem, hogy támaszd alá a müncheni linux migráció állítólagos problémáit, melyre te belinkelsz egy blogot, mely pozitívan szól a migrációról, ám a szerepel benne az ezen viccelõdõ Ballmer videója, melyet viszont nem lehet letölteni, mert fizetõs 😊
Saját magad alatt vágod a fát, vagy csak szimplán ilyen NAGYON hülye vagy ?😊
Mivel ezt buktad, még mindig várom a bizonyítékokat😊
"Én elhúztam a csíkot win 2000 szervert migrálni Debianra"
"Nem lennék a userek helyében...
Egyáltalán be tudsz jelentkezni rajta?"
Jaa, tudod én windows szervert addig látok, amíg lementem és letörlöm 😊
Amíg itt vered a nyálad (vagy valami mást) nyugodtan lehúzhatsz két windows szervert a statistikából és hozzáírhatsz két debiant 😊

#261
Menthetetlenül hülye vagy.
#260
"Kíváncsi vagyok aeroglass-t mikor implementálnak "
én azért még kibirom nélküle valahogy <#vigyor2>#vigyor2>

#259
Megvan a link:
http://wiki.winehq.org/BenchMark-0.9.5
Igazad van, de akkor is rulz 😊
Azt nem tudtam, hogy a 16 bites api-k már teljesen megvannak, elõszedem a régi wines cuccaimat 😊
Egyébként OpenGL-es játékokat egészen jól futtat, ha hackelsz, akkor egész sok elfut.
Régebbi office-ekkel megy, az újakkal asszem nem.
Kíváncsi vagyok aeroglass-t mikor implementálnak 😄

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
#258
"most olvastam egy tesztet, a Wine sebességben lenyomta az XP-t a tesztek többségében"
Ez csak a megfelelõ tesztek kiválasztásán múlik 😊
Egyébként tényleg elõfordul, hogy a wine gyorsabb, mint az xp, mivel az xp api-k komoly hányada nincs implementálva benne, ami pedig igen az is gyakran rosszul ill. hiányosan, igy a wine effektive jóval kissebb munkát végez, ugyanazon api hivások esetén. Ha az adott program éppen túléli ezeket a félig kész apikat, akkor bizony gyorsabb is lehet, de a legtöbb program pont emiatt nem is fut wine-n.
Azt is figyelembe kell venni, hogy dacára annak, hogy ezeket a teszteket a wine fejlesztõi csinálják (és épp ezért nagyon megválogatják, hogy mivel teszteljék, amiben jobb lehet, pl csakis 2000-es vagy 2001-es 3dmark, mivel annál ujabbaknál már több nagyságrenddel lassabb a wine) igy is tucatnyi teszt elszáll wine alatt...
Ez hasonlít a statisztikákhoz, ha megfelelõen válogatod a tesztalanyokat bármit ki tudsz hozni. De a gyakorlati alkalmazásokban azért az a jellemzõ, hogy a wine jóval lassabb, már ha elindul vele egyáltalán a kérdéses program...
De, ha megnézed a wine oldalát a készítõk is azt mondják, hogy igyekeznek, hogy a valós alkalmazásoknál kevésbé LASSABB legyen, mint az XP, de a fõ szempontjuk nem is a sebesség, hanem hogy egyáltalán utolérjék valamelyik win-t az implementált api-k ügyében, hogy több program elinduljon rajta. Jelenleg a 3.1-es win apija van teljesen implementálva benne (ill a dos), a többi egyre hiányosabb, ahogy haladunk elõre, a 64 bitesbe azt hiszem bele sem kezdtek, és már jön a vista 32 és 64 biten... <#vigyor2>#vigyor2>
(egyébként leszámitva, hogy az emberek 99%-nak használhatatlan a wine a fentiek miatt, abban az 1%-ban nagyon jó szolgálatot tesz, én is használtam régebben)

#257
Üdv a SG.hu-n!
Minjárt jön a Választás 2006, addig is voksokat kell gyüjteni!
F**** - M***
MS - Linux
😊

#256
Bazz...
Aszittem abbahagytátok, de látom mindenki csak lesett, hogy mikor lehet újra nekiállni flémelni 😊
Na mindegy... de ubuntunak üzenem, hogy BiroAndras nem Equ./Nem sértésként mondom, egyszerûen csak a tudományos topicokból ismerem/
Az én véleményem:
Használjon mindenki amit akar. Ettõl egyik sem lesz jobb vagy rosszabb. Az a lényeg, hogy arra megfeleljen, amire használjátok.
De azért valami orbitálisat még mondok: most olvastam egy tesztet, a Wine sebességben lenyomta az XP-t a tesztek többségében! Persze olyan is volt, ahol 50%-al kikapott, de nem ez volt a jellemzõ.
Aszittem abbahagytátok, de látom mindenki csak lesett, hogy mikor lehet újra nekiállni flémelni 😊
Na mindegy... de ubuntunak üzenem, hogy BiroAndras nem Equ./Nem sértésként mondom, egyszerûen csak a tudományos topicokból ismerem/
Az én véleményem:
Használjon mindenki amit akar. Ettõl egyik sem lesz jobb vagy rosszabb. Az a lényeg, hogy arra megfeleljen, amire használjátok.
De azért valami orbitálisat még mondok: most olvastam egy tesztet, a Wine sebességben lenyomta az XP-t a tesztek többségében! Persze olyan is volt, ahol 50%-al kikapott, de nem ez volt a jellemzõ.
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
#255
vigyázz, mostantól te is az én egyik alnickem vagy <#vigyor2>#vigyor2>
#254
"Ezért vagyunk mi erõsek"
...
"Te viszont egy szánalmas senki vagy, az is maradsz."
<#vigyor2>#vigyor2><#taps>#taps>

#253
<#vigyor2>#vigyor2>
ez mekkora beszólás volt. lol
pláne ez tetszett:
"" Mi egy évi munkával és a tudásunkkal 10 milliószámra szerezzük az új szabad szoftver felhasználókat.
Addig te csak itt hõzöngsz, személyeskedve letámadod a számítástechnika iránt érdeklõdõ sg olvasókat, miközben nem tudsz semmit, és nem is fejlõdsz semmit. "
rofl

#252
Ááá csak jókat nevetek a szánalmas próbálkozásaidon. Tudásban kiskölyök a közelembe nem érsz. És ha a továbbiakban is itt cseszed el minden idõdet mindig ilyen tudatlan szánalmas lámer maradsz.
Egyébként is teljesen mindegy mit firkálsz ide, akármennyi név alatt próbálod igazolni magadat. Tudás hijján képtelen vagy érdemben bármibe is beleszólni. A linux képzett felhasználói magja (az elterjedtség növekedésével ugyan ott is hígul a felhasználói bázis, de ez nem probléma) egyben fejlesztõ is. Mi egy évi munkával és a tudásunkkal 10 milliószámra szerezzük az új szabad szoftver felhasználókat.
Addig te csak itt hõzöngsz, személyeskedve letámadod a számítástechnika iránt érdeklõdõ sg olvasókat, miközben nem tudsz semmit, és nem is fejlõdsz semmit.
Vannak akik a fórumokon segítik az új felhasználókat, fõleg a linuxos helyeken. Ezért vagyunk mi erõsek, mert együtt tudunk mûködni.
Te viszont egy szánalmas senki vagy, az is maradsz.

#251
Aki nem tudja, hogy miben lesz más Vista Xptõl az olvassa el ezt:
http://www.winsupersite.com/vista/
Azoknak is ajánlott, akik szerint csak "kinézetre" más Vista az XPtõl.

#250
Amúgy nem semmi ami itt folyik😄
#249
engem is kifelejtett😄😄😄
#248
"Itt az sg.hu-n leginkább az látszik meg melyik az a barom aki 6nickkel próbálja alátámasztani az igazát, ha már érvelni nem tud, megfelelõ képzettség hiányában (Equ BiroAndrás úr FTeR...)"
Nehéz elviselni, hogy többen is vannak, akik nem értenek egyet veled?

#247
Egy valamiben biztos vagyok:
BiroAndrasnak köze nincs Equ-hoz.
BiroAndrasnak köze nincs Equ-hoz.
\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy
#246
"Red Hat, RHCE RHCT talán mond valamit?"
hogyne mondana, körbe is röhögnek vele a legtöbb helyen, különösen, ha nem red hat van a cégnél... A választás szabadsága, mi, hülyegyerek? <#mf2>#mf2>
"az sg.hu-n leginkább az látszik meg melyik az a barom aki 6nickkel próbálja alátámasztani az igazát"
ezzel az elméleteddel multkor is jól megszopattad magad, mert nem egy admin se igazolta vissza, de hát mindegy, 100 nagyobb dolgban is hülyét csináltál magadból, ez már igazán apróság... <#nyes>#nyes>
"Nézd meg a hup.hu fórumait"
Ha röhögni akarok, ott kezdek, a sok lámán. Ja nem, hazudok. A fõoldalon kezdek, hátha van valami wines hir a nagy UNIX portálon... <#nyes>#nyes>

#245
"90% szever, 3,6% desktop esetén minimális"
90% szerver? Link kiscsillag?
Még webserveren sincs 60%-os részesedése se (az összes apache 67%-on áll) és az egy igen elhanyagolható piaci a teljes szerver piacnak, ahol épp most vette át a windows a vezetést, igy ezt ismét bebuktad... <#nyes>#nyes>
"Mondjuk arról a 100.000 vírusról ami minden nap több száz zer ember életét keseríti meg"
Nálunk nincs ilyen probléma... Lehet, azért mert értünk hozzá.
"BAROMARCÚ, TE LINKELTED BE EZT A BLOGOT"
"Mivan? Kattints már a saját linked re ember"
Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak tetteted?
<#vigyor2>#vigyor2>
Az elsõ mondatban ott a link az eredeti star-os cikkre, de mint mondtam korábban - csak gyenge agyakapcitásoddal úgytûnik nem sikerül felfogni - az eredeti cikk fizetõs, ezért linkeltem egy másikat, ahol írnak róla... Nem az a lényeg, hogy a szerencsétlen hülye milyen lázálmait meséli a blogjában, hanem a téma és a link arra, hogy ballmer kiröhögte münchen szenvedését a linux migrációval. Felfogtad? <#nezze>#nezze>
"Én elhúztam a csíkot win 2000 szervert migrálni Debianra"
Nem lennék a userek helyében... <#vigyor2>#vigyor2>
Egyáltalán be tudsz jelentkezni rajta? Mert az ilyen command.com-os szakmai öngyilkosságaid után erõsen meglepõdnék, ha akárcsak ki vagy be tudnál kapcsolni egy windows-t <#vigyor2>#vigyor2>

#244
""Kár vitatkozni a tényekkel. Én saját kezüleg tettem 200MHz körüli gépekre XP-t, 128MB RAM-mal. Teljesen jól használhatók irodai célokra. Komolyabb munkára, netezésre már nem árt a több RAM, de egyébként nincs gond."
HIHI, ha szerinted a sebessége elfogadható, akkor csak használd õket 😊"
Mondom : irodai használata valók. Nem játékra, és nem szoftver fejlesztésre.
Az elõzõ munkahelyemen redszergazdaként teljesen jól elvoltam én is egy hasonló géppel. Igaz, azon 2K volt.
"LámAndrás 😊"
A nickferdítés felettébb illetlen dolog, kaphatsz érte könnyen büntipontot.
"Office, word, outlook, explorer el lett indítva ?😊"
Persze. De nem arról volt szó még az elõbb, hogy az OS-nek kell a hardver?
"Mellesleg éppen az MS-el vitatkoztok, ugyanis a MS szerint a Vistához "Modern Processor" kell Szerinted a 600-as Cerka moden ?😊)"
Tudod azért, mert a teljes rendszer futtatásához kell ennyi. Aki Vistát rak fel, az nem office97-tel, meg Visual Studio 2.0-val fog nyomulni, hanem Office12-t és VS.NET 2005-t rak fel, amihez már kell az erõs vas.
Meg ugye az új GUI-hoz DX9-es kártya kell, ami szintén nem jellemzõ a régi gépekre.

#243
Ez olyan dedós szintû érvelés volt, ha tudnál olvasni fentebb ott áll:
USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 120e USD
"Használható certificatejük nincs, valóban hozzáértõbõl pár van a világon (itt az sg-n is meglátszanak az arányok 😊) a maradék linuxos meg annyit keres mint egy átlagos backup operator..."
Red Hat, RHCE RHCT talán mond valamit?
Itt az sg.hu-n leginkább az látszik meg melyik az a barom aki 6nickkel próbálja alátámasztani az igazát, ha már érvelni nem tud, megfelelõ képzettség hiányában (Equ BiroAndrás úr FTeR...), elcseszve ezzel a napjának nagyrészét, miközben annyi munkája van, mert annyira "keresett rendszermérnök".
Nézd meg a hup.hu fórumait, hányan írogatnak oda naponta, és mennyi idõ alatt kapsz választ ott egy kérdésedre linuxal vagy bsd-vel kapcsolatban, ha a valódi arányokat akarod érzékelni. A google-rõl már nem is szólva.
A müncheni linux migráció köszöni szépen, jól érzi magát, sõt példáját követve csatalkozott Párizs és nemrég Bécs városa is.

#242
Na, emberek legyetek jók addig 😊
Én elhúztam a csíkot win 2000 szervert migrálni Debianra 😊))

#241
EQU: Házi feladat 😊
a 221-es hitkozásban szerepl linkre attintani, és megválaszolni, hogy miért szól pozitívan a link a Linuxról 😊)

#240
"Tehát a rendszer lehetõvé teszi láthatlan kémprogramok telepítését és virusok terjedését? Igen. Ja, akkor az elteredségéhez képest igen soknak tûnik 50 rootkit meg 30 virus..."
Miért is ?😊
90% szever, 3,6% desktop esetén minimális 😊
"Ja, hogy a slapper féreg pár nap alatt több tizezer linuxos szervert(!) nyomott fel? Akkor mirõl is beszélünk?"
Mondjuk arról a 100.000 vírusról ami minden nap több száz zer ember életét keseríti meg 😊))
"They may have a higher initial TCO, but over time that should come down. "
"Mondja ezt egy lámer egy blogban, miközben a wikipedia bárki által megkérõjelezhetõ - és ha jogos akkor - kijavitható információit megkérõjelezed? Ritka egy következetlen lámer vagy..."
BAROMARCÚ, TE LINKELTED BE EZT A BLOGOT 😊)))<#taps>#taps><#taps>#taps>
"Kiscsillag, korábban nem hitted el, hogy ballmer nyilvánosan kiröhögte és megszégyenitette münchen vergõdését a linuxra állással kapcsolatban, erre kaptad a linket. Én nem szoktam lámer blogokkal alátámasztani a véleményem..."
Mivan? Kattints már a saját linked re ember 😊)

#239
"mert megint olyanokat állítasz, melyeket nem tudsz hivatkozásokkal alátámasztani "
lássuk csak a költségek elszállását te magad igazoltad vissza a bloggal, azt hogy 2 év alatt egyetlen gépet se sikerült linuxra állitani pedig ott volt a pcforumos cikkben:
"Az eredeti tervekhez képest nem csak drágábbnak, de egyben hosszabbnak is ígérkezõ projekt már most 4-5 hónapos csúszásban van - pedig a város számítógépein valójában még egyetlen egy Windows-t sem cseréltek le, így a gyakorlati jellegû problémáknak még esélyük sem volt jelentkezni."
Tudjuk, az nem hiteles, csak a blogok azok <#lama>#lama><#taps>#taps>
"Háát, ép elég hgy kihagyták "
Hogy FUD-oljál vele arra biztos elég... De, hogy egy újabb hatalmas maflást kap vele a linux mikor megjelenik, azt boritékolhatod... <#nyes>#nyes>

#238
"Háát, hány linuxs vírus van és kémprogam van?"
És mekkora az elterjedsége a virusok célpontjain? 5%? <#vigyor2>#vigyor2>
"kb. 30 vírus, 50 rootkit?"
Tehát a rendszer lehetõvé teszi láthatlan kémprogramok telepítését és virusok terjedését? Igen. Ja, akkor az elteredségéhez képest igen soknak tûnik 50 rootkit meg 30 virus... <#vigyor2>#vigyor2>
Ja, hogy a slapper féreg pár nap alatt több tizezer linuxos szervert(!) nyomott fel? Akkor mirõl is beszélünk?
"They may have a higher initial TCO, but over time that should come down. "
Mondja ezt egy lámer egy blogban, miközben a wikipedia bárki által megkérõjelezhetõ - és ha jogos akkor - kijavitható információit megkérõjelezed? Ritka egy következetlen lámer vagy... <#vigyor2>#vigyor2>
"Ha linkelsz, legalább olyan cikkeket linkels, ami alátámasztja azt amit állítasz "
Kiscsillag, korábban nem hitted el, hogy ballmer nyilvánosan kiröhögte és megszégyenitette münchen vergõdését a linuxra állással kapcsolatban, erre kaptad a linket. Én nem szoktam lámer blogokkal alátámasztani a véleményem...

#237
"USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 12e USD Több tudás igénye..."
"Én is így látom..."
Gondolom 120 lett volna 😊
"Használható certificatejük nincs, valóban hozzáértõbõl pár van a világon (itt az sg-n is meglátszanak az arányok 😊) a maradék linuxos meg annyit keres mint egy átlagos backup operator..."
Nee, MCSE vizsgáról inkább ne is beszélgessünk 😊)
"Legalábbis ott is megpróbálkoznak egy hasonló bukással mint münchenben..."
kamu kamu kamu 😊
Honnan az infó?😊
Vagz már megint te találtad ki ?😊
de aztán lehet ez tényleg egy maflás a lúzereknek a ms-tól...

#236
"Úgy befosott, hogy nem törölte a projektet csak nem fog elkészülni a vista RTM verziójáig, de a megjelenése pillanatában már valószinûleg letölthetõ lesz..."
Háát, ép elég hgy kihagyták 😊
Ha jól emlélszem aért döntöttek így, mert megjelenése után kt nap latt vírust készítettek rá 😊

#235
Nem magadbõl kellene kiindulnod. Az egyetemeken tudod megbecsülik a tudást, ha nem is mindig annyira, ahogy elvárható lenne.
Hozzád hasonló hõzöngõ kétbalbites "rendszermérnököt" viszont bármelyik bokorban, azaz fórumon 😄 lehet taláni.

#234
"Ja, hogy mégiscsak alulbecsülték mennyibe fog kerülni a linuxra kényszerítés és 2 ÉV alatt egyetlen gépet se tudtak linuxra állítani? Kellemetlen... "
Mármint számodra, mert megint olyanokat állítasz, melyeket nem tudsz hivatkozásokkal alátámasztani 😊)
Kis lámagazda 😊)

#233
"
Mintha kártékony kódot nem lehetne linux shellre írni...
(vicces is lenne egy olyan értelmezõ környezet, amely alkalmatlan olyan kód implementálására amely fileokba ir.)"
Háát, hány linuxs vírus van és kémprogam van?
kb. 30 vírus, 50 rootkit?
Hány windowsos vírus és é,program van?
110000 vírus, és 30000 lémprogam.
Jaaaa 😊
"vagy rról amit kihagynak a Vistából mert az MS befosott, hogy vírusokat fognak rá készíteni "
Úgy befosott, hogy nem törölte a projektet csak nem fog elkészülni a vista RTM verziójáig, de a megjelenése pillanatában már valószinûleg letölthetõ lesz...
Szintén ezt a lázálmodat erõsíti, hogy innen a mai napig letölthetõ az aktuális változata: Windows "Monad" Shell Beta 3 (for .NET Framework 2.0 RTM) x86

#232
"De ezt csak te próbálod terjeszteni, miközben egyre nagyobbakat égsz a szakmai melléfogásokkal..."
Miért is ?😊
Hiszen ég te is elismedted, és Microsoftos anyagból van a mgállapítás 😊
"http://en.wikipedia.org/wiki/Windows_Vista"
Ühhüm, és oda ki írta be ?😊
"Apparently, the rollout is turning out to be more expensive than anticipated "
"Ja, hogy mégiscsak alulbecsülték mennyibe fog kerülni a linuxra kényszerítés"
Olvass picit tovább :
thus paving the way for other municipalities to roll out Linux.
They may have a higher initial TCO, but over time that should come down. The work done in Munich should reduce the TCO for others
Szóval mégis csak megéri ?😊)
Hûû, de nagy láma vagy 😊
Ha linkelsz, legalább olyan cikkeket linkels, ami alátámasztja azt amit állítasz 😊)

#231
"USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 12e USD Több tudás igénye..."
Én is így látom... <#vigyor2>#vigyor2>
Használható certificatejük nincs, valóban hozzáértõbõl pár van a világon (itt az sg-n is meglátszanak az arányok 😊) a maradék linuxos meg annyit keres mint egy átlagos backup operator...
"Bécs volt az a város, amely nemrég csatlakozott a Microsoft mentes városok egyre növekvõ táborához. "
Legalábbis ott is megpróbálkoznak egy hasonló bukással mint münchenben... <#vigyor2>#vigyor2>
de aztán lehet ez tényleg egy maflás a lúzereknek a ms-tól... <#taps>#taps>

#230
"Tudod ha egy rendszerrõl az terjed el, hogy a belsõ struktúrája véletlenszerû"
De ezt csak te próbálod terjeszteni, miközben egyre nagyobbakat égsz a szakmai melléfogásokkal... <#vigyor2>#vigyor2>
"Forrás megjelölése? 😊"
http://en.wikipedia.org/wiki/Windows_Vista <#lama>#lama>
"tök jó a cikked, pozitívan nyilatkozik a linuxról"
vs
"Apparently, the rollout is turning out to be more expensive than anticipated "
Ja, hogy mégiscsak alulbecsülték mennyibe fog kerülni a linuxra kényszerítés és 2 ÉV alatt egyetlen gépet se tudtak linuxra állítani? Kellemetlen... <#vigyor2>#vigyor2>

#229
Milyen irónikus ez a névválasztás, Vienna. Pont Bécs volt az a város, amely nemrég csatlakozott a Microsoft mentes városok egyre növekvõ táborához. Saját Debian alapú Wienux-ra mingrálják a városi közigazgatásban használt számítógépeket Ms rendszerkrõl.
http://www.wien.gv.at/ma14/wienux.html
http://www.wien.gv.at/ma14/wienux.html
#228
"Arról, melyet a vírosik is használnak"
Arra gondolsz amikor felugrik egy ablak, hogy kártékony kód lehet, biztosan futtatni akarod? De kétségkivül elhiszem, hogy az ilyesmi neked sok bosszúságot okoz... <#vigyor2>#vigyor2>
Mintha kártékony kódot nem lehetne linux shellre írni...
(vicces is lenne egy olyan értelmezõ környezet, amely alkalmatlan olyan kód implementálására amely fileokba ir.)
"vagy rról amit kihagynak a Vistából mert az MS befosott, hogy vírusokat fognak rá készíteni "
Úgy befosott, hogy nem törölte a projektet csak nem fog elkészülni a vista RTM verziójáig, de a megjelenése pillanatában már valószinûleg letölthetõ lesz... <#vigyor2>#vigyor2>
Szintén ezt a lázálmodat erõsíti, hogy innen a mai napig letölthetõ az aktuális változata: Windows "Monad" Shell Beta 3 (for .NET Framework 2.0 RTM) x86
Arra gondolsz amikor felugrik egy ablak, hogy kártékony kód lehet, biztosan futtatni akarod? De kétségkivül elhiszem, hogy az ilyesmi neked sok bosszúságot okoz... <#vigyor2>#vigyor2>
Mintha kártékony kódot nem lehetne linux shellre írni...
(vicces is lenne egy olyan értelmezõ környezet, amely alkalmatlan olyan kód implementálására amely fileokba ir.)
"vagy rról amit kihagynak a Vistából mert az MS befosott, hogy vírusokat fognak rá készíteni "
Úgy befosott, hogy nem törölte a projektet csak nem fog elkészülni a vista RTM verziójáig, de a megjelenése pillanatában már valószinûleg letölthetõ lesz... <#vigyor2>#vigyor2>
Szintén ezt a lázálmodat erõsíti, hogy innen a mai napig letölthetõ az aktuális változata: Windows "Monad" Shell Beta 3 (for .NET Framework 2.0 RTM) x86
#227
azaz
USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 120e USD
USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 120e USD
#226
HIHI, TE MÉG NAGYOBB LÁMA VAGY MINT GONDOLTAM 😊
tök jó a cikked, pozitívan nyilatkozik a linuxról
Microsoft CEO Steve Ballmer chuckles over Linux woes in the Munich rollout, according to the Toronto Star. Apparently, the rollout is turning out to be more expensive than anticipated (and Ballmer is gloating that the Linux TCO is higher).
I wonder what the specific problems in Munich are. Are they people problems, or software problems or both? If they’re software problems, then hopefully those problems are being addressed as part of Munich’s work, thus paving the way for other municipalities to roll out Linux.
Munich is a bit of a trailblazer here. They may have a higher initial TCO, but over time that should come down. The work done in Munich should reduce the TCO for others (and likewise as those others hit their stumbling blocks). Though that all sounds very communist, in the end it’s all about reducing a cost center.
Ballmer woes on Linux migration
Istenem ekkora egy lúzert 😊)

#225
Ha tudnád mekkorát tévedsz, USA windows rendszergazda évi 80e USD, unix/linux rendszergazda évi 12e USD. Több tudás igénye, kevesebb megfelelõ! szakember, nagyobb fizetés.
Equ hasonlítassz arra a Gyalog galoppos 'dicsõ' lovagara, aki miután kezét lábát elvesztette a párviadalban, hajlandó volt döntetlenrõl egyezkedni. Bárki visszaolvassa a linket vitát és kicsit is ért a témához egybõl látja mekkora lámer vagy.
Most jó szokásod szerint elõvetted a többi nicketed hátha így majd úgy tûnik igazad van, ha már nevetséges érveid lealáztad magad.
Equ BiroAndras FEtR és a többi egy lélekben lakozó csodálatos személyiség, ennyi szabadidõvel érdekes egy 'rendszermérnöki' munkátok lehet. Ettõl még a tanulás jobb befektetés lenne.
Ha annyira gyönyörûen mûködik a win xp és a vista 200 és 500 Mhz-es régi gepeken, vajon miért is akarnak redmondban spec win xp kiadást régi számítógépekhez?
http://www.sg.hu/cikkek/41251

#224
"Nem, elismerem, hogy most nincs idõm megkeresni neked azt a linket, ha belebotlik iderakom. Ez persze a tényeken nem változtat"
duma duma duma kamu kamu 😊))
Bár egy lámától mi mást várhatnánk ?😊
"gugliztam helyetted kicsit, sajna az eredeti cikkért fizetni kell, de itt egy válasz rá:"
Nézem...
"A wikin le van írva, be is idéztem..."
Forrás megjelölése? 😊
"Nálatok az esetleges, véletlenszerû, találomra, vagy vaktában ugyan azt jelenti mint a struktúráltság és átláthatóság?"
"Nem ugyanazt jelenti. "
Na, csak eljutottunk ide is 😊
Tudod ha egy rendszerrõl az terjed el, hogy a belsõ struktúrája véletlenszerû, az eddig elvégzett fejlesztésket meg ki kell dobni az nálam a NAGY GÁZ VAN szinonímája 😊

#223
"Te beszélsz, aki tegnap még azt hitte, hogy a winen a command.com-ot kell scriptelni"
Arról, melyet a vírosik is használnak, vagy rról amit kihagynak a Vistából mert az MS befosott, hogy vírusokat fognak rá készíteni ?😊)

#222
"Ilyen jól lehet kereni a kattintgatással?😊 - tisztelet a kivételnek-"
Te beszélsz, aki tegnap még azt hitte, hogy a winen a command.com-ot kell scriptelni és a több mint fél évtizedes valódi scripting technológiákról nem is hallottál? <#vigyor2>#vigyor2>

#221
"Ezek szerint elismered, hogy mellébeszélsz, és nem tudod alátámastani amit mondasz "
Nem, elismerem, hogy most nincs idõm megkeresni neked azt a linket, ha belebotlik iderakom. Ez persze a tényeken nem változtat, hogy elhieszed-e, az hidd el egy fikarnyit sem érdekel...
"Nosza, várom alinkeket😊"
gugliztam helyetted kicsit, sajna az eredeti cikkért fizetni kell, de itt egy válasz rá:
Ballmer chuckles over implementation troubles in Munich
"Elhiszem, ha látom leírva "
A wikin le van írva, be is idéztem... <#nyes>#nyes>
Ha nem tetszik, próbáld meg átiratni, ki ne hagyd az agymenésedet, hogy a nulláról irták és nem elõzõ ms oprendszert kiegészítve, hagy röhögjön az egész világ <#vigyor2>#vigyor2>
"Nálatok az esetleges, véletlenszerû, találomra, vagy vaktában ugyan azt jelenti mint a struktúráltság és átláthatóság?"
Nem ugyanazt jelenti. De, ha te egy 50 millió soros BÁRMILYEN forráskód diagramjára azt mondod, hogy milyen átlátható és szép és nem egy összevisszaságnak tûnik, akkor hülye vagy...
Azzal pedig, hogy te egy ilyenbõl le akarsz vonni következtetést a KÓDRA azzal újra a hozzá nem értésedet bizonyitod.

#220
"Azért sajnos nem fizet, de hálistennek a ms rendszermérnökök ma a világ legjobban keresõ informatikusai"
Ilyen jól lehet kereni a kattintgatással?😊 - tisztelet a kivételnek-
Rohanok, veszek Dsigned for Vista egeret 😊