Böngészőfejlesztők együtt a biztonságért

Oldal 1 / 3Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#129
az, h sokan jönnek azzal, h az opensource, csak önmagában létezésénél fogva jobb.
a piac meg már eldöntötte...
#128
Akkor mi a baj? Az MS is megy valamire a technológiával, és a többi cég is..akárcsak az opensource közösség. A piac meg majd eldönti hogy mire van szüksége. 😉
#127
1. ki mondta, hogy nem???? (az most mellékes, h a xerox mire ment vele és, h mit hitt róla)
2. én ugyan nem. ebbõl is látni, h hót nem értitek mirõl beszélek. kár érte. majd legközelebb érthetõbben próbálom.
3. ez érdekes, mivel pont az ellenkezõjérõl beszélek. pont azt magyaráztam, h cégek kitalálnak vmit, aztán semmire nem mennek vele. ellentétben az ms-sel, ami valahogy mindig jól jön ki a dolgokból.
#126
1,Ezt mondanod sem kell hogy a Desktop Enviromentek fejlõdnek, de attól még a Xerox hozta életre a dolgot.
2, Ez rendben is van, de teljsen kizárod a szöveges remote lehetõségét..mintha nem is létezne, és nem lennének elõnyei.
3, Tudok róla hogy sokan használják, mint ahogyan az egyéb lehetõségeket is. Kicsit úgy hangzanak a szavaid mintha "egyszer valamit jól csinált X cég, biztos ezentúl mindent jól fog" naivitásban élnél. El kell hogy rontsam a kedved: tévedhetetelenség nincsen. 😉
#125
A PC piac akkor indult el, amikor az IBM kijött vele, és teljesen nyílttá tette az architektúrát.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

#124
Nem vagyok gondolatolvasó, te meg 10+os vállalkozást írtál.
Azért így egy kicsit más a gép, mert 10 géphasználó egy 50-100 fõs cégnél van, amibõl viszont már tényleg csak elvétve van.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

#123
Akkor félreértettelek. De ezekszerint, ha másban nem is sebességben megveri a Remote Desktopot (tudod idõ pénz 😊) az SSH. Pláne ha egyszerre nyolc szervert adminolsz (itt még szerintem az X11-is 😄). 😄
Többek közt ez az a lehetõség ami a Windows szerverekbõl még hiányzik és bár jó irányba tartanak egy darabig még hiányzani is fog (kell nekik egy normális shell mert a cmd az egy rakás **** és egy SSH vagy hasonló szerver szolgáltatás)

#122
ugyan megkértem, h ne írjátok le, hogyan értettétek félre, de ha már ennyire ragaszkodtok hozzá.

#121 azt arra írtam, h a vitában a GUIs remotolásról volt szó, így egy karakteresnél fölösleges azzal jönni, h az gyorsabb, mivel ez teljesen természetes, szép is lenne ha nem így lenne. tehár tök fölöslegesen jöttél a reagálásoddal. remélem sikerült megértetnem.

#120 1. úgy nem is ahogy most értjük. hiába volt a comodoron is ablakozás, össze sem hasonlítható.
2. én nem beszéltem a telnetrõl.
3. igen, mert most már milliók használják 😉
lehet, h 70ben is volt rá megoldás, de az össz szg felhasználót 1 kezemen lehet megszámolom. a vnc hihetetlenül elavult módszert használ (kb ágyúval galambra). és ezen az sem enyhít, h az OS legfelsõbb szintjén kell mûködnie. érdekes az egybeesés, h pont akkor kezdett a PC hihetetlen módon terjedni, amikor beindult az ms. biztos véletlen és szó sincs arról, h ms piacot teremtett.
#121
Hol említetted a monad-ot (arról lemaradtam).
Azt tényleg nem írtad, hogy az ms nem foglalkozik karakteres adminnal, csak azt, hogy szerinted

egy karakteres UI remotolása nem jöhet szóba.errõl ennyit.



A remote desktop os komponens (lassan már minden MS termék az lesz, tudod soksok nemdokumentált rendszerhívással), a VNC nem így lassabb nála (az UltraVNC egy fokkal gyorsabb a sima VNC-nél hála egy mirror video drivernek így nem kell "video"-znia hanem megkapja a videot de még így is lassabb mint a remote desktop).
#120
örülök, de még mindíg nem világítottál rá arra h:
" '87ben nem volt desktop" - ééérdekess.
"egy karakteres UI remotolása nem jöhet szóba" - szerinted a telnet mit csinál?
"de mint sok másnál ms tetté olyanná, h érdemes legyen használni," - az X-et nem volt érdemes? a VNC-t sem?..affene hány ezer ember érlt tévedésben..😊)
jah: és van mikor az általad említettnél is kevesebb áll rendelkezésre. soroljak eseteket, vagy elhiszed hogy elõfordul (lévén nem egy szervert adminolok távolról azért van némi tapasztalatom).
#119
az a helyzet, h akármennyire szeretnétek nem én vagyok a hülye. olyanokra adtok választ vagy reagáltok, amit nem is mondtam. sõt az utolsó 10+ (biztos több is, de maradjunk a közel múltban) hozzászólásba semmi olyat nem mondtatok amit nem tudok vagy nem voltam vele tisztába már eddig is. viszont folyamatosan, mintha direkt félre értenétek amit írok.
csak hogy eloszlassam a homáylt az agyatokban, 1 szóval nem mondtam, h 1. ms találta fel a GUI és vagy a távoli adminisztrációt. 2. h ms nem foglakozik a karekteres adminnal, pont mondtam, h jön az a kurva monad, így winben már lesz ez is meg az is.
remélem sikerült rávilágítanom, h mennyire félrebeszéltek. és kérlek kiméljetek meg attól, h vissza idézgetitek, h miket írtam és megpróbáljátok megmagyarázni, h hogyan értettétek félre. egyáltalán nem érdekel.

//
a remote desktop 56kánál simán megy 32bites színmélységgel (tekintve, h nem videót küld). vnc-nek a 512 "szálessáv" sem elég, ahhoz, h lag nélkül küldjön 8 bites videót.
#118
Igen erre gondoltam mint fejlesztés, és ha jól emléxem nem csak shellt hanem toolkitet is raknak hozzá. Olyasmit rebesgettek hogy konzol alól is elérhetõek lesznek a beállítások. Erre mondtam hogy nocsak-nocsak, még a végén kiderül hogy nem csak kattingatással lehet gyorsan dolgozni. (mellesleg ezt jópáran már régen tudták)
Ami viszont a linux ellen (is) szól az h az X felett talán legalább ennyire eljárt az idõ.
#117
Ez is igaz. 😊

És ki használ konzolt manapság alapján, miért fejleszt az MS Unix-like shell a Longhornhoz, valószínû mert a mostani shelljük felett már rég eljárt az idõ.
#116
mellesleg megjegyzem hogyha vki azt gondolja hogy a linux vagy bármely unix termék (de csak maga a win) távadmi lehetõségei abban merül ki hogy a remote desktop, oszt' csók, akkor az el van tévelyedve.
Talán ezt a linket érdemes megnézni: Webmin
Ez már elég klikety-klikety stuff, nem? 😉
#115
Namot a VNC neked nem OK mert az felvételt készít, és szerinted 87'-ben még nem volt desktop..kár h nem magyarázod el miért, mert fényképes linket is küldtem mostmár, és még az MS-nél is kiváncsian kérdezgetnének h akkor Õk mit is fejlesztettek Win 1.0 néven.
Azt ugyan megértem hogy _neked_ (mint wint használónak) nem felel meg egy ssh ami "csak" szöveges felületet visz át (haha!..kár hogy nem csak ezt tudja), de azért ugye az nem baj ha adminok ezrei ettõl még holnap is nyugodtan dolgoznak vele tovább? ..arról nem is beszélve hogy az MS fejlesztési terveiben mik vannak benne, ..ezek szerint nem neked csinálják. 😉
#114

egy karakteres UI remotolása nem jöhet szóba.errõl ennyit.



Ezt te írtad. 😊 Erre írtam válaszul, hogy ha így van akkor miért van a Windowsokban telnet szerver szolgáltatás.
#113
érdekes, kár h ennek ellenére mégis olyan soxor tetû lassú tud lenni. távadminra tutira nem használnám.
Jah közben megtaláltam:
Gui történelem
#112
te mirõl beszélsz ember? ti most direkt teszitek a hülyét igaz?
#111
remélem belátod, h eme kommented teljesen értelmetlen volt.
most megkímélem magam attól, h kifejtsem miért.
#110
a vnc videó felvételt készít és azt küldi tovább valós idõben. a remote desktop egy hangyányit magasabb szinten van ennél (és nem mellesleg a streemelés nem foglalja sávszélt).
szal egy a remote desktopnál jóval sávszél igényesebb progit felhozni ellenpéldában, egy olyan "vitában", ami onnan indult ki, h a RD túlságosan eszi a sávszélt, elég érdekes.
#109
Igy van a hangsúly a desktopon van (*NIX-éknál már akkor volt 😊), de ha tényleg nem érdekelné az MS-t a karakteres UI remotolása akkor miért raknak telnet szervert a OS-eikbe (bár inkább ssh-t adnának mert így a konzolos adminisztráció biztonsága közelít a nullához), és ha az egész Open Source nem számít semmit akkor miért van mégis Windows Services for UNIX. (jó az elnevezés, miközben egy rakás UNIX-os szolgáltatás Windows-ra történõ átültetésérõl van szó)

#108
Ha desktopra mint grafikus felületre gondolsz akkor az a 70-es évektõl van.. a pontos dátumot nem tudom, pedig nemrég volt errõl egy szép cikk. De abban biztos vagyok hogy a Xerox fejleszetette ki.
#107
nemtom..de Én már a remote desktop elõtt jóval távadminoltam wint VNC-vel, és szerintem azt inkább érdemes használni mint a remote desktopot, mert jópá useful tulajdonsága van (bitmélység állítás, kódolás beállítása, platformfüggetlenség...)
#106
A különbség azért mérhetõ megtakarított órában, ha másban nem is. És azért azt ne hidd hogy nem lehet megtakarítani idõt mint a win eszközeit használva. Mint mondottam vannak feladatok amiket a win esetében egyszerûbb mgoldani, de van olyan ami linuxal. Illetve kisarkítva van amit csak az egyikre, és van amit csak a másikra bíznék.
Multkor pl egy BSD (g4u) húzott ki a slamasztikából, pedig elõtte még soha nem használtam de kellemesen csalódtam benne...úgyhogy ezúton is köszönöm azoknak akik ajánlották. Cool stuff (mondjuk ghost helyett)!
#105
ja és nem azt mondtam, h ms találta ki. de mint sok másnál ms tetté olyanná, h érdemes legyen használni, sõt rávezete az embereket, h használják. pont úgy, ahogy GUI-t.
#104
a hangsúly a desktopon van, '87ben nem volt desktop.
most pont a sávszéles dologról volt szó. egy karakteres UI remotolása nem jöhet szóba.
errõl ennyit.
#103
Senki nem mondta, de egy normálisabb rendszer nem állhatna fejre tõle szerintem.

A *nix egyébként hamarabb tudta a Remote Desktopot mint a win csak X11-nek hívják. 😄

X features network transparency: the machine where application programs (the client applications) run need not be the user's local machine (the display server). X's usage of the terms "client" and "server" is the reverse of what people often expect, in that the "server" is the user's local display rather than the remote machine.

X originated at MIT in 1984. The current protocol version, X11, was released in September 1987.

A Windows remote desktop fícsörje szerintem még tervbe sem volt. 😊
#102
igen, de ezentúl winen lesz mind a kettõ, viszont linuxra továbbra is csak az egyik marad.
aki azt mondja, h a remote desctop használhatatlan, az ugyan olyan hülye, mint aki '94-'96 környékén hosszan arról értekezett, h a GUI fölösleges és linuxra nem is kell olyan.
#101
nos, egy olyan környezetben, ahol az ITn keresztül végrehajtott munka idõben és elhalt agysejtekben nem mérhetõ és így nem is váltható pénzé (megjegyzem, akkor már itt nagyobb gondok vannak), ott egyértelmûen a linux beszerzése/fenntartása tûnhet olcsóbbnak. itt nem azt mondom, h a win egyértelmûen olcsóbb, csak winnél máshol térül meg a befektetett pénz.

#99 ki mondta, h telepítésnél be kell hogy legyen dugva? amikor meg az ápdéthez jutunk, már vígan ciripelhet a tûzfal.

a remote desctop egy lehetõség, nem kötelezõ használni. ahol kevés a sávszél, oda más kell. megvannak erre a megfelelõ programok. tehát az nem lehet érv a linux mellett, h az kevesebbet tud.
#100
"nem igazán szükséges hozzájuk GUI"..úgy is mondhatnánk hogy a legtöbb esetben tök felesleges. nem egyszer volt olyan hogy egész fájlrendszerre kiterjedõ változást kellett eszközölnöm, egyértelmûen script volt a megoldás. Szerencsére a win ezen a téren is kezd lépni elõre, gondolom belátta hogy ez milyen fegyvertény, mint ahogyan a headless szerver telepítés lehetõsége is (ha jól rémlik a Server 2003 már tudja). Ahogy Lenin elvtárs mondta: "Tanulni, tanulni, tanulni"..😉
#99
Akár hiszed akár nem, de az Windows 2003 Server eval megjátszotta. (sõt az itthoni SP nélküli dobozos XP-m is megjátsza (hacsak nem hálózati kábel nélkül telepítem és csak azután dugom bele a kábelt, ha már sikerült csak a 80-as portra a szûrõt beállítani) 😄)

Nem azt mondtam, hogy nem lehet, de egy alacsony sávszélességû közegen keresztül körülményes (amikor felvittük a szervert az adatparkba még 64kbit-es bérelt vonalunk volt és ezen osztozott akkor kb 40-gép egyszóval azon a kapcsolaton Windows távolról adminisztrálni közel távol lehetetlen lett volna (az ssh is szaggatott néha)) és egy egyszerû feladat, egy szolgáltatatás újraindítása, upgradem vagy felhasználó felvitele *nix alatt egy-két soros parancsok sokkal gyorsabban megoldhatók ssh-val és nem igazán szükséges hozzájuk GUI.
#98
Linuxal sem célszerû belõtt tûzfal nélkül neten kószálni, fõleg ha fut néhány szolgáltaltás is (sshd, ftpd, és tsaik).
A Caro féle 70 CAL még nem is olyan sok..nekem 1100 körüli userem van most felvéve, és ezt ha winben kéne megvenni az a Ti adótokból lenne barátim', tehát nem árt itten kicsit erre is gondolni. A win szerverekkel hogy baj van-e azt itéljék meg mások, én amennyire látom a wines kollégák blogjaiból, és Techinfós kérdéseikbõl kb azonos számú probléma merül fel, csak a megoldás módja más (kattingatás helyett parancs, policy helyett script..stb).
Az viszont a Techinfón elég jól kialakult szerencsére hogy enm erõltetjük már egymásra a mi rendszerünket. Többnyire felesleges, és nem kevés energiát emésztene fel egy ilyen átállás. Ezért ne is gondoljon most vki úgy a win vagy a linux vagy a MacOS, vagy bármi más térnyerésére hogy az _mindenhol_ meg tud jelenni..nem egy banknál pl kiröhögnék, és rendelnének még egy rakat VAX-ot..
#97
ez érdekes. server telepítésekor még a net is levan tíltva. a http úgy kell külön egedélyezni.
azért a távoli asztal, olyan, amit semmi másért nme adnék. egyik legnagyobb találmány. persze ez nem zárja ki, h mást használj. ez igy olyan ami nem ellen érv a winnel szemben a linux javára.
elég komoly mission critical rendszereknél alkalmaznak már win servert, úgyhogy aki azt mondja, h nem lehet rendesen használni, az egyszerüen nem ért hozzá (itt most általánosítottam).
#96
Az OO.org sajnos tényleg lassú és van mit rajta csiszolni. 😄

A Linuxot nem tartom "jobbnak". Olcsóbbnak, számomra könnyebben adminisztrálhatónak (nem mindenki szeret egy GPRS kapcsolaton (Windows Smartphone-al (igen még a telefonom is Windows-os 😄)) Távoli Asztalozni (bár a mobilszolgáltatók biztos csípnék) 😊), ehelyett ssh-val olcsón és szinte semmi idõ alatt megoldom amit kell.
Lehet velem van a hiba, de nem is mernék egy Windows szervert Co-Location helyen hagyni, mert Pestre utazgatni nem szeretek.

Az alapszabályal egyetértek, de annyi esélyt sem hagyott, hogy bekapcsoljam a tûzfalát mert a telepítés utáni elsõ indításkor már rajta volt a virnyák (szerintem már telepítéskor beszedte amikor detektálta a hálókártyát és megkapta az IP-t). 😊
#95
te direkt csinálod a hülyét? sztem rajtad kívül mindenki értette, h a 10fõnél 10fõs gép használót értek.
vald be, h csak kötekedni akartál, de nem volt mibe belekötni.
#94
"Az egy-két napos munkát fél órában hát nem tudom melyik microsoft alkalmazásra gondoltál ... 😊"

konkrétan visual web dev 😊 igazából 1 hónapos munka volt egy hosszabb délután, de ha csak így beírnám senki nem hinné el.
openofisszal szemben már csak az elõny, h nem olyan tetû lassú 😉

azért nem a wint használni, mert hamar benyel vmit, az elég gáz. az még nagyobb gáz, h azért jobbank tartani egy másik rendszert, mert érdeklõdés hiányában nem írnak rá vírust.
alap szabály, h winnel nem megyünk úgy netre, h nincs belõve a tûzfal, fontosabb rendszereknél meg egy resident antivírus sem árt.
bármi mást mondtál volna elfogadom.
#93
Én nem utálom az MS-t (ha utálnám nem lenne itthon Windows XP-m). Csak objektívan itélek. Eszem ágában nincs linuxot rakni egy munkaállomásra mert nem arra való. De szervernél teljesen más a helyzet, ugyanis mint már lentebb írtam elég illuzióromboló volt az, hogy egy hálózatra kötve telepített Windows 2003 Server már az elsõ indításkor vírusos volt (ilyet a 4 éves debian telepítõm se csinál (legalább az apt-get update/upgrade-ig kibírja).

Én sehol nem dicsõsítettem az OpenOffice.org-ot szerintem ha nem lenne volna az OpenOffice.org akkor most nem kényszerûlt volna az MS formátumnyitogatásra, ami egyébként szerintem megint az OpenOffice.org malmára fogja hajtani a vizet, mert egyetlen nagy hátránya van szerintem jelenleg, hogy nem 100%-osan kompatibilis az Office formátumaival (és ezt fõleg az MS zárt formátumainak köszönhette). Ha majd XML-ben ment az MS Office ezt az egy elõnyét is elveszti. (ezért nem is csinálták meg eddig)

Az egy-két napos munkát fél órában hát nem tudom melyik microsoft alkalmazásra gondoltál ... 😊
#92
Miért nem egybõl írja ki, mint egy jófajta böngészõ?

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

#91
Egy 10+os vállalkozásnak maximum 2 olyan embere van, aki ráér a gép elõtt ülni.
A többi általában mást végez.
És aki géppel foglalkozik közülük sem túl valószínû, hogy nagy segítségére lenne az office.
Egy 50+os csak informatikával foglalkozó cégnél már más a helyzet, de olyan meg kevés van(akiknek ráadásul az office profilja is).
Ha meg szerinted jelentéktelen az OO, és nem is kell tõle félni, akkor szerinted miért fosik az MS?
Egyébként megnéztem winen a 2.0-t... sokkal gyorsabb a sima office-nál, ha megy a quicklaunch. De ha nem, akkor sem sokkal lassabb.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

#90
ezek a tipikus tévhitek amik éltetik ezt az egészet.
egy 10+os vállalkozásnak már bõven megéri a valamelyik ms cal és a licenszelt programokból származó elõny simán behozza az árát (persze egy ms utáló ezt nem értheti meg - nem értheti mennyi pénz megtakarítás 1-2 napos munkát fél órában letudni). egyébként vannak olyan calok, h tök ingyen adnak win server, pár xp-t meg, meg pár más progit rá (pl. VS), egyetlen kikötéssel, h 1 éven belûl vmit össze kell hozni. ez már az 5 fõs vállalkozásoknak is bõven megéri.
az ofisz irodai alkalmazás, tehát megint vállalati dolog. open ofisz legkevésbé sem az ingyenessége miatt "hódít", a nyílt doksija miatt tértek át rá fontosabb helyeken, de megitn itt jön be az ms jó stratégiai érzéke, nagyon jól tud a hátrányból elõnyt kovácsolni: megnyitja az xml formátumait és máris de facto szabvány lesz belõle. és egybõl csírájában fojtja el az openofisz "hódítása".
egyébként ez a "hódítás" egy olyan érdekes dolog. openofisz x év alatt alig 1-2 jelképesnek mondható sikert ért el, erre már az egekbe dicsõitik és az ms végét jósolgatják. vegyétek már észre magatokat, ez hihetetlenül szánalmas.
#89
nem is tudom tegnap mérnem jutott eszembe.
a desctop search arra jó, felgyorsítsa a fájl elérését. tehát hiába tudod, h az x file az d meghatjó, akármelyik mappájának akármelyik almappájában az akárhanyadik fájl, a ds lehetõség arra, h ne keljen oda navigálnod. egyszerüen elkezded begépelni a fájl nevét és a keresõ szépen leszûkíti a kört. begépelsz 2-4 betût a 10 karakteres fájl névbõl, majd nyomsz egy entert és máris elérted/megnyitod/futtatod a fájlt.
ennél ds-nél pont az a lényeg, h eltérõen a hagyományos keresõktõl nem keresi végig a vinyót minden alkalommal, hanem egybõl tudja mi található a rendszerben.
#88
1.) Nem válasz, hanem lehetõség arra, hogy valamit tisztán és legálisan használj (mellesleg valószínûleg sokkal kevesebb szívással) ugyanis nem mindenhol van pénz 70 CAL-ra 😊 És ha nem lenne linux, ott lenne a BSD vagy akármelyik más ingyen használható UNIX variáns. Azaz nem MS re migrálnák még ha az SCO-val karöltve le is akarták gyilkolni a Linuxot is (mint a fizetõs alternatívát a BeOS-t is sikerült a desktop rendszereknél). 😊

2.) A FUD nem csak a szerverekrõl szól, az OpenOffice.org-ot is FUD-olták mert eszi meg elõlük a piacot pont azért mert ingyen van és ha választanom kéne, hogy OpenOffice.org-ot telepítek a gépre vagy illegális MS Office-t akkor az elõbbi mellett döntenék. (tudod, nem mindenhol potyognak a milliók 😊)
2.)
#87
1. ha nem lenne ez a nagy ingyenesség, akkor lehetne egy fizetõs alternatíva. nem kell azt hinni, h a linux váltja meg a világot. az open source nem válasz az ms monopóliumára, ez már megint a tipikus túlbecsülés/értékelés esete.
2. ez a nagy verseny csak serveren van, a fud is arra szól és a linux vesztésre áll, szal csak tudnak mégis valamit azok a win serverek.
#86
Megint igazat írtál, de ha nem lenne Open Source akkor verseny sem lenne egyáltalán. Ha nem fenyegetné a Microsoft termékeket akkor nem lenne Microsoft FUD kampány (also known as Get the Facts). A múltkor minket is felhívott egy kollegájuk, és amikor megkérdezte, hogy milyen szervereket használunk, megkapta a választ, hogy linuxot. Miért, jobb? Nem jobb, de nem mindegy, hogy veszek egy Windows 2003 Servert 70 CAL-al (amivel szívhatok), vagy felrakok egy Debiant sambaval végtelen cal és ingyen. És jöhetnek a FUD kampányukkal, hogy ennyi a telepítés, karbantartás, blablabla TCO-ja és hogy nem a szoftver beszerzési ára a mérvadó, mert ugyanannyit keresek így is mintha Windows-t adminisztrálnák, a Support meg nem érdekel mert összvissz egyszer fordultam hozzájuk a saját otthoni windowsommal és az sem technikai, hanem licenszelési kérdés volt (rá is ment egy free support a kettõbõl). így kliensekre Windows, szerverre Linux a felállás és nem fogod kitalálni melyikkel szívok többet. 😊
#85
Nem látom a következmények súlyosságát ezen a területen. Ez nem környezetszennyezés, vagy járvány..nem fognak belehalni emberek..stb. Egyszerûen csak mûködik, ha az embereket érdekli és szánnak rá idõt és némi pénzt. Kisit másként nézve a dolgokat: sokan tartják a linuxosokat fanatistáknak..nos bár ez azért nem igaz, mert nem mindneki az aki "linuxos", de ám legyen, és akkor ez az egész -opensource- egy vallás ami megfelelõ módon adományokat, és áldozatokat vár el.
Márpedig ennek a szabadságát azért illik tisztelni. 😉
Azt hiszem a Dogmában volt: "Ne hited legyen, hanem egy jó gondolatod. A hitért ölni is képesek az emberek!"..ez esetben azt hiszem nem baj ha van pár jó gondolatunk.
#84
Na látod, ezt mondom, ezért nem fogunk soha egyet érteni.
Szerinted jó a win, meg az MS solution-jei, szerintem meg drága.(Bár nekem is van winem, géplicesz, de nagyon-nagyon keveset használom)
Azzal senki nem vitatkozik, hogy hatékonyabb, azzal, hogy hogyan írták meg, egy más kérdés.
Ugyanis az open source nem hagyhatnak tróger részeket a kódban, mert azt mindenki látja. Ellenben a kommeriális oldalon viszont szorít a határidõ, meg minden, úgyhogy nem addig csiszolják, amíg jó nem lesz, hanem gõzerõvel építik.
Megint más a két környezet programozóinak felfogása. Egyiknek munka, másiknak hobbi.
Ezért nem lesz annyi feature benne.
DE! szerintem felraksz egy linuxot, akkor elámulsz attól a környezettõl a winhez képest. Sokkal több program ott van kéznél, és tényleg hasznosak is.
És nagyon jól testreszabható.
Na látod én ezért szeretem. Winnel is meg lehetne csinálni-15 másik program letöltésével. Kétes forrásból. Meg shareware, meg adware, meg spyware... Vagy minden kis hülyeségért fizetni akarsz? Ehelyett jó nekem egy disztrib, ahonnan szinte mindent megkapok.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

#83
avalon nem zárja ki a 2d-s alkalmazást és nincs is rá semilyen hatással. a desktop searchet, meg majd meglátjuk.
nem hiszem h az open source bármilyen hatással van a gazdaságra. arról beszéltem, h mi lenne ha az lenne az alap felállás. arról szónokoltam, h alapvetõen életképtelen és csak súlyos következmények árán lehetne fenntartani.

az a pénzmozgás arra elgendõ, h életben tartsa a fejlesztõ csapatot. végülis nincs negatív hatása, de pozitív sincs. a lényeg nem kéne bemagyarázni, h ez a jobb, mert nem az. sokkal több a gond vele, mint amennyi elõny származhatna abból, ha rendes tudna mûködni. fogalmazzunk úgy, ez a nagyobbik rossz. ráadásul semmi olyat nem nyújt, ami a másik felállásban nem volna megoldható sokkal kevesebb konfliktusból.
#82
"valamelyik félnek nincsen igaza"..szerintem mindannyiunknak igaza van egyes dolgokban. "Megfigyelõkbõl álló csoportok véleményének középértéke sokkal megbízhatóbb elõrejelzést ad, mint a véletlenszerûen kiválasztott megfigyelõk véleményei".
#81
Az Avalon dolgot értem..bár Én mondjuk elsõsorban 2D felhasználásból indultam ki (pl iroda). Tudod mit..ki fogom próbálni a Desktop Search-t ha megjelenik a Vista! ki tudja, még lehet hogy must_have lesz számomra.
Én viszont nem vagyok arról meggyõzõdve hogy az opensource kehet akkora hatással az informatikára hogy leállít kész ágazatokat, és összedõl az egész. Van pénzmozgás vele is és nélküle is. Igen kemény pénzeket számláznak ki cégek Linuxos vagy Unixos rendszerek felállításáért/karbantartásáért, vagy szaktanácsadásért. Az hogy a sw eladásokból netán esetlegesen kevesebb pénz folyna be..noss..ez kb olyan mint a RIAA vádjai szoktak lenni a letöltõkkel szemben: "X%-al csökken t a bevételünk a tavalyihoz képes..". Tényleg? Nohát! És ha megnézzük az indokokat akkor biza nem egy helyen szerepel az adott régióban a kínált portéka _megfizethetetlen_ mivolta. Pedig sokan nem az illegálisat, hanem a megfizethetõt óhajtják.
Nézz meg egy átlagos kisiskolást, szerinted mi mellett dönt (a tesó/szülõ/...): Sulinetes Linux, vagy másolt WinXP? Melyik a jobb a gazdaságnak? Melyik a jobb neki?
Szerintem alternatívára szükség van. Ha csak egy ember nõ föl általa úgy hogy lehetõség adódik neki egy jobb/szebb/teljesebb életre akkor már tettünk valamit. De egy cég nem fog lehajolni pusztán _egy_ ember kedvéért.
#80
Szerintem ez meddõ vita, felesleges folytatni, mert soha nem lesz vége.
És nem egyszerûen azért, mert valamelyik félnek nincsen igaza. És ezért nem megoldható(nem lehet meggyõzni).
Teljesen más gondolkodásmódokról van szó.
FTeR viszont arra kérlek, hogy olyan kitalált baromságokat, mint a #64. Senki soha nem mondta, hogy OO jobb mint MSO. Csak azt, hogy jó.

\"We choose to go to the moon in this decade and do the other things, not because they are easy, but because they are hard\" - John F. Kennedy

Oldal 1 / 3Következő →