55
A Strabag Rt vidéki munkája
  • Gebriel
    #55
    Én ritkán járok messze az otthonomtól, de nem is kell mert a hétvégén tönkrement a kocsi futóműve, pont az említett 3-as főút egyik szakaszán.
    Marhajó, hogy mint egy lépcsőfok úgy hagyják félbe az aszfaltozást.

    egy hete mentem arra, de lehet, hogy kettő, pont akkor aszfaltoztak a Turul Szikszó felőli oldalán (amióta csinálják az utat már harmadszorra). Hát mondom végre megcsinálják rendesen. Mentem amennyivel lehetett (90 km/h) és akkor éreztem meg a "lépcsőt" A futóművem kb 2-3 centit ment arrébb.

    Ha már valamit félbe hagyan akkor legalább jelezzék már előre. Paraszt szar az út.

    Mellesleg Nagycsécsen már vagy 3 éve csinálják az utat, ma sem végeztek vele.
  • Balo
    #54
    Tegnap volt a Kisalföldben: az M1-es Lébény utáni szakaszát újraaszfaltozták, mivel az augusztusi silány munka miatt hullámos volt a felület, de még szabványos!
    Strabag...
  • Borg
    #53
    Azért érdekes, hogy ugyanez a cég ausztriában pedig milyen jó minőségű autópályákat, és utakat tud építeni, ráadásul secperc alatt.

    Strabag eredetileg STRAssenBauAG, amiben már az AG (AktienGesellschaft) benne van, szal a magyar STRABAG Rt. is elég hülyén hangzik :D De nem mi basztuk el végülis, mert sok helyen külföldön is STRABAG AG-nek irják :)

    Olyan mint amikor az emberek "NTFS fájlrendszert" mondanak, holott a nevében az FS-el már benne van a FileSystem :)
  • [NST]Cifu
    #52
    "Strabag feliratú munkagépek és munkások..."

    Az nem jelent semmit. Itt mifelénk a helyi vállalkozó autóin is figyel(t) Strabag matrica, mivel az ország másik felén alvállakozóként dolgozott éppen. A probléma sok esetben éppen az, hogy nem egy "útépítő" cég valójában a "xy utca n házszám z emelet másik ajtó" címmel is pályázhat, sőt, nyerhet többmilliárdos tendereket. Nincs saját aszfaltkeverő telepe, nincs egy darab munkagépe. Majd keres egy pár alvállakozót, akik az ország másik végéből, éhbérért dolgoznak majd. No persze nem mind ilyen, de ilyen is akad...

    "Ausztriában persze...."

    Itthon sem felejtettek el utakat csinálni, csak éppen a legtöbb esetben az ár, meg az elkészülés ideje a döntő tényező, és nem a minőség. Érdekes probléma a közművek esete is. Vidéken ahol csak járok, szinte mindenhol a közutak alá vezetik be a csatornákat. Pedig nem csak ott lehetne, és akkor nem lenne probléma a megsűllyedő csatornafedelekkel...
    Egyébként külföldön is gyorsan mennek tönkre a nagy forgalmú utak, csak ott 3-5 évente teljes felújításnak vetik alá őket. Itthon az az alapvető hozzáállás, hogy az 1980-as években 10 évet is kibirtak az utak, ma mé' nem bírnak ki ennyit? Ja, hogy a forgalom megsokszorozódott, és legtöbbször csak foltozzák az utakat, ahelyett, hogy rendesen felújítanák? Hát kérem, ez vele jár...
  • Cvd
    #51
    Csak ismételni tudom magam:
    1. Tényleg szánalmas szinten folyik a magyar utak karbantartása/építése. Sokadjára mondom el hogy ezzel nem vitatkozom, tökéletesen egyetértek. Én is tudnék jópápéldát hozni erre.
    2. Nehezebb jó utat építeni évi 70 fokos hőmérdékletingadozás, kemény tél és az összes hozadéka, és "puha" talaj mellett, mit ott ahol a hőmérsékletingadozás 30-40 fok, a tél sokkal enyhébb (ha van egyáltalán hó), és esetleg van természetes kemény alap. Komolyan nem értem hogy normális ésszel ezen mit kketatkozni. Nem azt állítottam hogy ezen múlik minden, ne állítsuk már be így a dolgot sokadjára mostmár. De ez is van akkora tényező amit illik beleszámolni.
  • kiserik
    #50
    Na akkor mesélek neked egy kicsit. Borsod megye, 3-as számú főút. Mint ahogy a magyar vidékek nagyrészén, itt sincs "kimondott nagyalföld a süllyedő alappal". Ez a főút (vagyis egy része) amiről írok Miskolctól Kassáig tart. a szlovák oldalról nem beszélek mert minek, szted nem kell/lehet osszehasonlítani.
    Ha jól emléxem 1,5-2 éve adták át az út egy részét, egy elkerülő szakaszt Novajidrány és Hidasnémeti (határátkelő) között. Ezt a szlovák útépítő cég csinálta (azt nme tudom mi a neve), mert olcsobb volt. Sokkal, de nagyon sokkal. Most már ide-stova kb 2 éve csinálják a másik felét az útnak, Miskolc és Forró között. Az út még mindig járhatatlan, elvileg szélesítik is, és teljesen új burkolatot kap, nem csak ráaszfaltoznak, de sztem egy cm-rel sem szélesebb (össz 70cm-vel kell szélesíteni, ami azért már szemmel s látható). A minősége egy darab kaki. van egy két olyan rész, ahol úgy tűnik, hogy kész vannak, de az autó majd szétesik (igaz, sportfutómű, ültetés, de más uton mint a hajó a vizen ugy siklik). szóval úgy néz ki, hogy soha se lesz kész, és hát a minőség is odavan. És tippelj, hogy mennyibe kerül ez nekünk, adófizetőknek?

    Ha jól tudom 12 milliárd forintba. Egy koszvadt, nyomorult 25km-es, sima főút, amit 2 éve nem tudnak befejezni, cak tudkálnak meg furkálnak. És ez az összeg tavaly még csa 6 milliárd volt, de abból nem jöttek ki, szal megduplázták.

    Na szal itt a gond, nem pedig a környezeti viszonyokkal.
  • Cvd
    #49
    Nem, elbeszélünk egymás mellett.:) Persze igazad van, tény hogy a határtól sokkal jobbak az utak, tehát lehet jobb minőségben is dolgozni a magyartól nem vitatom. Amit én mondok az kiegészíti ezt, nem cáfolja: egy halom olyan út van eleve Ausztriában is ami kemény sziklaalapra épült, nem spóroltak az anyaggal/pénzzel, és nem folyik rajta átmenő kamionforgalom, így évtizedeket is kibírhat az út. Mivel nincs az egész országban leromolva az úthálózat mint nálunk, ezért arányaiban sokkal több marad a tényleg elhasználódó utak karbantartására, amik így ugyancsak jó állapotban vannak folyamatosan. Éppen itt a lényegi eltérés. A magyar utak nagyrészt süppedős földön épültek, a magfelelő alap nélkül, mert ezen is spóroltak a kommunizmusban. Ezeket javítgatják úgy-ahogy azóta is, de soha nem lesznek normálisak rendes alap nélkül, amit a legritkább esetekben javítanak. Pluszban még hozzájön az is hogy lopnak/csalnak az ahogy csak tudnak. Viszont attól még tény marad hogy az utak nem csak a feketézés miatt ilyenek, az éghajlat is az átlagnál jobban eszi őket, és kátyúzgatással soha nem fognak rendes alapot teremteni az utak alá.
  • Gebriel
    #48
    Hát Homrogd felé is hasonló buckák vannak
  • Garfield
    #47
    Hogy eggyel lejjebb is válaszoljak, Ausztria esetére is írtam még etőtt szóba került, csak el kellett volna olvasni: ott sem kell az utak jó részével rendszeresen törődni, így persze hogy van pénz a maradékra. Idegen országot egyyént is szokás úgy megítélni hogy pl. esetünkben elmegyünk Bécsig, és abból az egy útból megmondjuk a frankót.

    Miért? Hegyeshalomnál megáll a klíma, oszt szevasz? A túloldalon meg hirtelen minden oké, alacsony a hőmérséklet-ingadozás? Vagy mi?
    Túrót. Az időjárásnál sokkal, de sokkal többet számít a műszaki ellenőrzés, hogy milyen körülmények közt veszik át az utat és hogy a későbbiekben, az esetleges hibáknál mennyire érvényesítik a garanciális feltételeket. (Egyébként ha meg annyira fontos lenne a klíma, akkor miért nem kalkulálják bele a beruházásba?)
  • Cvd
    #46
    Fikázhatsz nyugodtan, ettől függetlenül az is benne van a dolgoban amit írtam, több más mellett. Egyénként meg folyton Szlovákia a példa ha a magyar útépítés van a célkeresztben, ugyanis ott pár év alatt szinte a teljes úthálózatot rendbehozták, egy halom újjat is építettek, és van pénz a karbantartásra. Innentől kezdve el lehet felejteni a példálózást az útminőséggel kapcsolatban. Ha nálunk az alaptól kezdve újjítanak fel valamit vagy újjat építenek, azzal se nagyon lesz gond 2-3 évig. Ráadásul javíts ki ha tévedek, de Szlovák az a kimondott nagyalföld a süllyedő alappal ugye?
    Hogy eggyel lejjebb is válaszoljak, Ausztria esetére is írtam még etőtt szóba került, csak el kellett volna olvasni: ott sem kell az utak jó részével rendszeresen törődni, így persze hogy van pénz a maradékra. Idegen országot egyyént is szokás úgy megítélni hogy pl. esetünkben elmegyünk Bécsig, és abból az egy útból megmondjuk a frankót.
    Továbbra is hangsúlyozom hogy egyáltalán nem az útkészítőket védem, én sem vagyok megelégedve velük. De tény hogy a sok lenyúlás mellett a környezeti viszonyok is eléggé lehúzzák a színalat.
  • mrzed001
    #45
    Vadi új egyszámjegyű főút hídja 2 hónap elteltével már vasúti sínként funkcionált, akkora árkot tudtak "csinálni" az aszfaltba a kamionok
    (ha jól tévedek Strabag volt az is)
  • Garfield
    #44
    Egy apró megjegyzés még: dél-alföldi városban bő egy hónapja átadott, felújított úttesten a lámpánál már hullámosodik a beton. Ez azért vicc...
  • kiserik
    #43
    csak azért kérdeztem, mert a Halmaji elág, és Aszaló között is vannak ilyen buckák, hogy olyanok vannak e Homorogd felé is, vagy senem? (ez jó magyaros, és érthető :P ) Ezek nagyon hasznosak, mert a nyíl egyenes úton találhatóak, és arra szolgálnak, hogy ne tudd belátni a szembe jövő forgalmat. Így ha eőzöl, mellőzöl, mindig el kell mondani egy imát előtte :P
  • kiserik
    #42
    lol
    csak menj át Szlovákiába, és megtapasztalod, hogy a 30 évvel ezelőtt épült utaknak jobb a minősége, mint itt az 1 évesnek, de a friss utak is sokkal jobb minőégűek, viszont kevesebb mint fele pénzből. Ja tudom a tenger, meg a hó hiánya. Hát kész vagy barátom rendesen
  • Garfield
    #41
    Ez az elmélet szépen hangzik. Ott bukik meg a dolog, hogy átmész Hegyeshalomnál Ausztriába és csodálkozol: mert ugyanaz a klíma, de a határ túloldalán valamiért tudnak normális utakat csinálni.

    Egyik nyári bicajtúrámon Burgenlandban belefutottam egy útépítkezésbe. Az nem ám olyan magyaros "éppen-csak-megheggesztjük-a-kátyút", esetleg "leterítünk-egy-rétegecske-aszfaltocskát-oszt-szevasz" típusú építékezés volt. Nem, ott bezony az útalapig visszabontották az utat, szívtunk is a megpakolt biciklikkel rendesen. Nem tudom, hogy az osztrák maximalizmusnak voltunk szemtanúi vagy valami drasztikus úthibának, mindenesetre az építkezés előtt és után egyáltalán nem láttunk olyan mértékű úttest-romlást, ami indokolt volna ilyen beavatkozást.

    Egyébként tény, hogy nálunk igencsak meg tudja dobni az árakat az x+1 szintű alvállakozói rendszer: kerülhetne kevesebbe vagy épp ugyanazért a pénzért magasabb színvonalú munka is kérhető lenne.
  • Kalóz Pepi
    #40
    Ne haragudj, hogy beleszólok.
    Szerintem a nálunk épített utak sokkal többe kerülnek, mint Amerikában.
    Csak ugye...meg kell élni a főfő, fő, al, balközép, és legalabb vállalkozóknak is.
    Ja. És asszem a tévében láttam, de lehet hogy olvastam, bocsi, ha félinformáció, de úgy tudom, Amerikában a megsérült , kátyús utakat azonnal helyrehozzák, mert elég rendes pereket akaszthatnak a kivitelező/ útfenntartó nyakába az autótulajdonosok.
  • Cvd
    #39
    Az az igazság hogy azokban az országokban ahol ez megy, más az időjárás. Pl. a sokat emlegetett nyugati országok nagy része tenger vagy óseán mellett van. A víz pedig nyáron hűt, télen fűt, ezért közel sincsennek ekkora hőmérsékletingadozások. A hozzánk hasonló országokban meg sok a hegyvidék, ott a kemény alap miatt is tartósabbak az utak. Persze biztosan vannak hozzánk hasonló területek mindenhol csak épp arányában sokkal több pénz jut a karbantartásukra, ha egy halom úttal szinte nem is kell törődni. De amerikában is hasonló a helyzet. Ha megnézel pl. egy Los Angelesben játszódó filmet, szinte mindehol jó az út. De úgy nem nehéz hogy a legmelegebb olyan 40-45 fok, a leghidegebb meg 5-10, havat meg 20 évente egyszer látnak. Azonnal fele akkora csak a hőingadozás. De biztos lehetne itt is tartós utakat csinálni csak sokkal többe kerülne, annyi pénz meg még nincs az országban.
  • Kalóz Pepi
    #38
    Dél Borsod.
  • Gebriel
    #37
    Mérges is vagyok miatta.
    Én csak az új fórumozóknak akartam jót és ez lett a vége. Na mindegy.
    Te merre laksz?
  • Kalóz Pepi
    #36
    A francba.
    Bezzeg én még ilyet se kapok.
  • Gebriel
    #35
    Most kaptam, csak nem értem miért
  • Kalóz Pepi
    #34
    Te meg mióta vagy büntibe?
  • Gebriel
    #33
    Mutogat hogy a háta mögött menjek el. De ott éppen az úthenger áll, és nem férek el.
    Ő meg kiabál velem, hogy nem látom mit mutat?
  • Kalóz Pepi
    #32
    Erre én is kíváncsi lennék.
    Némelyiken még a felsőtagozat sem látszik.
    Csinálnak agyament dolgokat, pölö az útkereszteződésbe három irányból engedik be a forgalmat -egyidejűleg.
    És közben simán kurvaanyáznak.
  • Gebriel
    #31
    Rendben van és mi van azokkal az országokkal ahol ez megy. A strabag nem európai cég.
    Ha jól tudom a Strabag Ház Bécsben van.
  • Cvd
    #30
    Békés megyében a jelenleg felújjítás alatt lévő 44-es mellet egymás mellett van kirakva a Stabag és a Hódút tábla, de hogy milyen megosztásban dolgoznak arról fogalmam sincs. A szokásos magyar minőséget csinálják, első ránézésre szép és jó, de keményebb futóművel nagyobb tempónál már most érezni hogy sok lehyen hullámos, 2-3 év múlva már mindegy mivel megy rajta az ember érezni fogja.
    Mondjuk hogy a másik oldalt is védjem picit, nem egyszerű tartós utat építeni évi 70 fokos hőmérsékletingadozás mellett.
  • Gebriel
    #29
    Nekem akkor jelzett zöldet amikor szembe is zöldet jeleztek.
    Még jó hogy figyel az ember.

    Van ezeknek valamilyen képesítésük.
  • Gebriel
    #28
    A 35-ös utat a VIADOM RT csinálja.
    ott is vannak érdekességek.

    A Turulnál megcsináltak egy hidat, sokáig elterelő út volt. miután átadták ismét feltúrták de az elterelőt elbontották. Ezekután(a felbontás után) otthagyták vagy 1/2 évig.

    Addig kellet kerülgetni.
  • Kalóz Pepi
    #27
    Sztem a 35-ös nem kimondottan mellékút.
    Ja.
    Ezt lehet, hogy nem is a Strabagosok csinálják.
    Tegnapelőtt az egyik forgalomirányítgató szakembernél hííívatalos, korrekt kis pingpongütő volt. Egyik oldala piros, a másik zöld.
    Azzal jelzett.
  • Gebriel
    #26
    Tegnap láttam dolgozni a Strabagot ismét.

    Miskolcnál a főutat jól megcsinálták.
    Lehet, hogy csak a mellékutat nem csinálják meg jól, dehát a mellékút is út, ott is járnak emberek
  • Petka
    #25
    Ezt Horvátországban fényképeztem :P
  • Kalóz Pepi
    #24
    Jééé...és ilyet Borsodban miért nem...?
    Nálunk most lett kész az út (35-ös) köbö két hete , és már kátyúzzák.
  • Petka
    #23
  • Gebriel
    #22
    Mit keresne egy fekvőrendőr a külterületen, az egyenes amibe beépítették kb 3km hosszú
  • Gebriel
    #21
    Alsóvadász és Homrogd között.
  • kiserik
    #20
    Nem igaz, hogy nem tudnak jó utat csinálni, csak nem éri meg. Ha megcsinálja a sz@rt, akkor is megfelel, mert itt csak azt nézik, hogy szép, meg új, közben meg 1 évet se bír terhelés alatt. + ha jól tudom nálunk a legdrágább az útépítés, mégpadig nem is kicsivel, de hát ez Magyarország, amit el lehet lopni, azt el is lopják...
  • kiserik
    #19
    Hol van ez pontosan Borsodon belül?
  • Balo
    #18
    Győrben több nagyobb beruházásuk is volt, ill. folyamatban van. Az eddigi két körforgalommal semmi probléma sincs, bár elég újak. Jelenleg egy nagyszabású aluljárót építenek a belvárosban, na az napi több ezer autó minőségi próba lesz.
    Egyébként szerintem Magyarországon ma senki nem tud jó utat csinálni, ami 5-6 évnél tovább bírná, bezzeg a ókori római utak még most megvannak...
  • rolika
    #17
    úgy hangzik, mint egy fekvőrendőr ;-)
  • Gebriel
    #16
    Nos én nem akarom azt mondani hogy ők mindenhol rossz munkát végeznek.

    Nálunk azt végeztek.
    Én ezt nehezményezem, mert inkább kerülgetném tovább a kátyúkat, de a mostani az nem megoldás