2274
Kizárólag azoknak, akik szeretik ezt a két versenysorozatot
  • Dietrich
    #1952
    "az már megvan, hogy a versenyről semmi csak a bajról a hír"
    ezt egyébként nem tudom megszokni, mióta létezik a retek klub...
    majd megint felkérik Czollnert, hogy elemezze ki mint Wheldonnál tették hétfőn reggel...csak ott picit elbaszta mert Dariot elemezte ki és mondta ki rá a halált az idiótája...a déli hírben márt nem is mutatták mikor látták a netes fórumokon mekkora balfasz volt.
  • dave9004
    #1951
    az már megvan, hogy a versenyről semmi csak a bajról a hír (semmi meglepő eddig)
    Szorítok Wilsonnak, Champ Car óta egyik olyan pilóta akit mindig figyelemmel követek hogyan szerepel
  • Dietrich
    #1950
    Én is abbahagytam a streamet...V8 esetében nincs ilyen ott majdnem HD-ban lehet nézni.
    Felvettem Digiről és megnéztem..egy kurva jó versenyt tett felejthetővé sajnos Wilson balesete. Karam leszakadt orrkúpja találta fejen...ami nehezebb mint Massánál a rugó volt és a sebesség is nagyobb volt.
    Gondolom a véres szájú hazai média megint rástratol a témára milyen veszélyes az oválozás és hamar elfelejtik Bianchit aki ugye nem ovál pálya miatt halt meg.

    Nem hogy tri wide, hanem 8 wide is volt egyik resi után!
    Na meg ilyet is előzött Montoya..4 autót egyszerre. :)
    link
  • bakkerman
    #1949
    Életveszélyes állapotban szállították kórházba Justin Wilson korábbi F1-es pilótát az IndyCar vasárnapi futamáról. A Pocono Speedwayen megtartott versenyen Sage Karam csapódott a falnak az egyik kanyarban, a mögötte haladó Wilsont a roncsról lerepülő törmelékek egyike találta fejbe.

    Amikor a pálya orvosai Wilson autójához értek, a brit pilóta eszméletlenül ült autójában, amely a törmelékkel történt ütközés után tért ki balra az ideális ívről, és miután a pályát szegélyező falnak ütközött, megállt.

    „Justin Wilson súlyos fejsérülést szenvedett a vasárnapi versenyen, jelenleg kómában fekszik, az állapota életveszélyes. További vizsgálatok folynak a kórházban. Az IndyCar közössége imádkozik Justinért és az Andretti-istállóért” – adta ki a sorozat szervezője.
    A 37 éves Wilson 2003-ban 16 versenyen indult az F1-ben, 11-szer Minardival, ötször a Jaguarnál. A legjobb eredménye az Indianapolisban elért nyolcadik hely volt, a következő évben már a tengerentúli Champ Car-sorozatban versenyzett.
  • bodajoci
    #1948
    a streamekről lemondtam, néztem vagy 10 linket, de mindegyik tele reklámmal, nincs kedvem 500 mérfőldből 200 mérföld reklámot nézni, ez a hülye digi meg még az ismétléseket is tök értelmetlen időben adja le, vagy munkaidőben, vagy megint éjjel...ehh marad a letöltés asszem :/
  • dave9004
    #1947
    gs-en kívül nem érdekelt semmi.
    túl unalmas mindig ugyanazokat látni játszani 2-3 naponta máshol
  • Totti5
    #1946
    EPIC meccsek voltak mutkor is. Én nézem.
  • Dietrich
    #1945
    jó lenne már egyszer egy korrekt felmérés arról, hogy mennyi embert érdekel a tenisz...mert a hazai meccseken alig van néző.
    speciel engem addig érdekelt amig Borg, Connors, McEnroe, Lendl játszott..a mostani tenisz meg az elmúlt 10-15 év semennyire..adogató gépek, tele pumpálva doppinggal mert a sérülésekből 3 nap alatt felgyogyulnak....
  • atiwrc
    #1944
    Túl sok a döntő abban a sportban, meg a csúszás.....

    Eurosport jövőhét utáni műsorára rossz ránézni (ES helyett kiírhatnák hogy TS ), még a szokásos kedd esti autósport összefoglalókat áttolták szerdán majdnem délre....
  • Totti5
    #1943
    Tenisz döntő lesz. Az kb minden csatornán priorítás.
  • Dietrich
    #1942
    különben IC-t adnák...
  • bodajoci
    #1941
    kétlem
  • Dietrich
    #1940
    szerintük annak nqgyobb a nézettsége éjfélig....
  • bodajoci
    #1939
    azt a retkes teniszt azt kell adni mindig mindenhol mindenféle sportcsatornán, h dugnának fel maguknak egy ütőt
  • bodajoci
    #1938
    Na menjenek a picsába a diginél az éjfélkor kezdődő közvetítésükkel, rem lesz stream, ami nem lesz teleqrva reklámokkal ...
  • Dietrich
    #1937
    106 years ago today: The first auto race at Indianapolis Motor Speedway
  • bodajoci
    #1936
    Hát a f@sz kivan. Tök jó, h jön a Road America, a legnagyobb kedvenceim közé tartozott mindig, erre egy tényleg jó ovált meg elsorvasztanak... ehh. De legalább milvuki senkinek sem fog fájni, Iowa is mehetne a francba, ezeket a dodzsem pályákat sosem szerettem, inkább nascarozzanak ott, az kell nekik :D
  • Dietrich
    #1935
    INDYCAR: Fontana out; Phoenix closer to return
  • Dietrich
    #1934
    Az IndyCar semmi gyanúsat nem talált Karam megpördülésében, ezért semmilyen büntetést nem szabtak ki ezzel kapcsolatosan. Wilson aki éppen mögötte haladt, szintén nem látott semmi szokatlant. Ügy lezárva.
  • bodajoci
    #1933
    Oké igazad van, de tényleg, ha Montoya is kimegy a pitbe, mikor pl a Dixon, akkor sosem nyert volna a Rahal gyerek, hacsak vmi mást nem eszelnek ki :D
  • Dietrich
    #1932
    volt itt már IRL-es időben, hogy a Toyotának kellett nyerni Indy500-at és nyert is véletlen, most meg a Hondának bajnokságot a itt maradásért...persze ez csak összeesküvés elmélet. ;)
  • bodajoci
    #1931
    Szóval még annyit, h ha a Penske jobban gondolkodik, és kijön, mihelyt ki lehet, mint ahogy a Ganassisok is tették, és így Dixon is mentet amit csak lehetett, akkor nincs miről beszélni. Mi a faxért kell benn hagyni vkit, akármilyen a taktika, h ha már csak annyi kör van vissza, amennyi egy tankkal lemegy??? Mikor tudják, h akármikor odaszarhat egy bolha a pályára??? Ezt azok baxták el, akik nem jöttek ki, azt lehet itt mindenfélét találgatni. Mert ha a Dixonnak pl elég az alkohol a végéig, akk sztem a Montinak, meg a Powernek, meg stb is elég...
  • bodajoci
    #1930
    gyanús, de a franc se tudja, az indyben ez a sok sárga minden bolhaszarért...mindenesetre Rahal nagyot húzott :) (egyébként ahogy néztem, mondom magamnak, h ha a Monti nem megy ki időben, mert ugye akkor már csak annyi kör volt vissza, amit egy tankkal le lehetett húzni, rá fog baxni, erre bammeg jön ez a gyerkőc, azt vagy véletlenül, vagy készakarva megtámadja a kerékvetőt... ) , még azt nem szeretem, meg nem értem, h mikor beintik pl egy leszakadt idom darab miatt, amit azon nyomban el is takarítanak, akkor mi a jó anyjukért keringőznek még körökig, mikor semmi értelme nincs???
  • Dietrich
    #1929
    Egy a lényeg. A verseny jó volt, de sajnos a Briattore taktika már ide is beférkőzte magát. :p
  • bodajoci
    #1928
    Ez a tegnapi ohioi verseny a szerencsésekről, meg a balszerencsésekről szólt főleg, a hondáról meg annyit, h még 'eccekécce' kijön nekik a lépés azt megnyerik a bajnokságot...na akkor vajon ki fog rinyálni???
  • bodajoci
    #1927
    Na akkor most már tényleg befejezheti a Honda a rinyálást, folyamatosan jók, sőt jobbak mint a Chevik, és a kommentátorokkal ellenkezve mondom, h milvukiban, meg itt a kukoricaföldön egyáltalán nem ovál pack-al mennek
  • bodajoci
    #1926
    Egész jó verseny kerekedett belőle a végére, bár én sem szeretem ezeket a rövid oválokat. Burdé teljesen megtáltosodott, mákja volt, h jókor jártak mindig a pitben, sosem kellett spórolnia az alkohollal, rendesen ki is nyomta a szemét a gépnek
  • Dietrich
    #1925
    tv-s nézettség 0.42 lett ami jónak mondható IC berkein belül.
  • nayrobi
    #1924
    Kíváncsi leszek a kinti nézettségre a fontanai futam után, remélem megdobja kicsit.
  • Dietrich
    #1923
    én sose szerettem és biztos vagyok benne messze nem olyan lesz mint Fontana volt..eleve short ovál a maga 1 mérföldjével. ;)
  • Totti5
    #1922
    Ki nem hagyom, remélem olyan izgalmas lesz mint a Fontana volt!
  • bodajoci
    #1921
    Régebben soha nem szerettem ezt a milvuki májlt, de mostanában nagy meccsek voltak itten :D Sztem bealszok a ma esti fél 12-es kezdés miatt, de asszem holnap du negyed 7 kor megismétlik :)
  • bodajoci
    #1920
    Uccsó körök
  • nayrobi
    #1919
    Jaigen, már beugrott hogy valakinek leesett egy hátsó idom és akkor volt sárga, kicsit bebambulhattam :)
  • Dietrich
    #1918
    RACER Video: Robin Miller's message to IndyCar boss Mark Miles

    Miller videóban arról is szó esik, hogy a pálya elnöke kvázi ultimátumot adott az IndyCarnak, hogy vagy szeptember/októberre átteszik a versenyt és szezonzáró lesz vagy jövőre itt nem lesz verseny. Hiába van főszponzor és kellő promóció, ekkora dögmelegbe nem fog kijönni senki. Persze ezt már tavaly is mindenki megmondta, Houstont is ez tette tönkre.
  • Dietrich
    #1917
    az egyik sárgánál a lekörözöttek visszavehették a körüket.

    Briscoe már röhögve meséli a repülését. ;)


  • Norbi1990
    #1916
    Visszavette a körét az egyik sárgánál.
  • nayrobi
    #1915
    Persze, veszélyes, de láttátok hogy mennyien ültek a lelátókon? Valamit muszáj lépnie a sorozatnak, mert hiába vannak jó futamok ha senki sem nézi őket. Folyamatosan olvastam a twittert és mindenki totál odavolt a futamért, szóval talán mégis ez lenne a helyes irány.

    Mellesleg Sato hogy a tökömbe került a végén az élbolyba amikor 20 körrel a vége előtt még körhátrányban volt?
  • Dietrich
    #1914
    pack versenyzés örömei. :)
    pont ilyen volt az IRL is az újra egyesülésig...pack verseny, leszakadó töltők a pitben, nagy balesetek...és akkor beugrik 2011 Wheldon...
    sajnos ez a versenyzési forma magában hordozza ennek a veszélyét..nézőnek kurva jó, izgalmas, látványos, de versenyzőnek, csapattulajnak egy horror.
  • bodajoci
    #1913
    Besza-behu volt ez a verseny , az uccsó 50 körben komolyan fostam, h nehogy vki keresztbe álljon a sűrűjében...szerencsére megúszták. Talán túl nagy leszorító erőt engedélyeztek, azért tudtak ennyire együtt menni a végéig. Látványos, de qrva veszélyes