439
  • AnuluWork #439
    Óh, hogy ezek mekkora marhák! "Szívesen ferdítenek a történelmi sorozatokban"

    "A széria a Római Köztársaság bukását, majd a császárság felemelkedését alapvetően két katona, Lucius Vorenus és Titus Pullo szemszögén keresztül mutatta be, akikkel sok fiktív sztori is megesett, annak ellenére, hogy ők maguk nem kitalált figurák, Julius Caesar is megemlítette őket a gall háborúról írt művében. Mindenesetre az átlagos néző számára kevéssé ismertek, miközben a korszakban fontos szerepet játszott Brutus és Cato például kimaradtak a sorozatból – talán azért, mert a tervezett öt helyett két évad után véget ért."




    Komolyan, ezek idióták. De egymást azért díjazzák, mint tegnap az index informatikusát ...
  • kisAKOSH
    #438
    ACHTUNG ACHTUNG!

    RÓMA c. sorozat 1-2 évadját eladom kicsivel a piaci ár alatt. 14 rongy lenne, ha az ember a boltban venné meg a két részt, de én pár ezerrel hajlandó vagyok olcsóbban adni. Mivel nekem is annak idején sokba fájt, ezért érthető, hogy veszteséges üzletet nem akarok kötni.

    12 rongyért bárki elviheti, esetleg 11 rongy.

    Elérhetőség:
    [email protected]

    Félre értés ne essék, nem azért adom el, mert rossz, hanem már úgy érzem nincs rá szükségem. Most ezt gondolom, pár nap múlva talán nem. Addig tessék írni, amíg eladó.

    Apropó! Cserét is elfogadok, bizonyos filmek pc játékok érdekelnének eredetiben. De ez részletkérdés. Nincsenek konkrétumok úgy fejemben csak egy-két dolog.

    Pl. Kim Ki-duk: IDŐ kifejezetten kéne eredetiben. Természetesen a magyar szinkronos kiadás.

    Habár a pénz jönne igazán jól.

    De pl. az említett esetet lehet tovább fejleszteni, ha vki eladná Kim Ki-duk Idő c. filmjét és kell, neki a RÓMA 1-2 vegye úgy, hogy abból a 12 ezerből kiadtam még az Idő árát és annyival kevesebbe fog neki kerülni a sorozat. Remélem érthető vagyok.
    Tessék írni!

  • GregSB
    #437
    Mozifilm lehet a Rómából
  • a.carkey
    #436
    Átmenetileg nem elérhető a kereső, és fogalmam sincs, hogy van-e "Tudors" topic, újat nyitni nem akarok, de vasárnap elkezdődött a Tudors, NEM A ROME!!! 3. évada, ha valaki nézte egyáltalán ...
  • a.carkey
    #435
    Az biztos, hogy a Tudors mellett a legjobb történelmi sorozat (volt).
  • McHaals
    #434
    ez a sorozat naaagyon jó! kár, hogy csak 2 évad van belőle
  • a.carkey
    #433
    Gratula az első és a második sorozat magyar kiadásának készítőinek!

    Az elsőnél elbaszták a dobozt, mondjuk más baja nem volt.
    A második szériánál azonban keményen el van csúszva a magyar (csak a magyar) felirat a Philippis résztől. Hát kapják be! Szar, töketlen banda. A magyar szinkron totál szar, így az egész kiadvány egy kakker.
  • a.carkey
    #432
    Brutus egy marha volt. Egy idealista marha, aki ha meg is menti a köztársaságot Cézártól, tudtán kívül odaadta volna az egoista Pompeiusnak. Buknia kellett. Ahogy Julius Cézárnak is. De Antonius sem az a megfontolt politikus vezető. A sorsát ő sem kerülhette el.
  • Yossarian
    #431
    Még elég fiatal volt Brutus, amikor Caesar az anyjával összeszűrte a levet, szal volt alkalma megismerni a fiút. A családban pedig nagyon komoly volt a köztársaság iránti rajongás. Brutus egyik felmenője volt aki az utolsó római királyt megölte és a család ezt a dicsőséget sohasem felejtette el beleverni a felnövekvő generációk fejébe.
    Szóval én úgy gondolom, hogy a megingathatatlan zsarnok ölő és az egyeduralomra törő ember, nem a 2 legjobban összeillő embertipus :) Ahogy később a történtek be is bizonyították.
  • a.carkey
    #430
    Fogadott fia? :D
  • Larvin
    #429
    1 sorozat 10 ik részénél tartok

    Valaki elmondaná nekem miért bízik annyira Cézár Brutusban? Van ennek valmai előzménye?
  • a.carkey
    #428
    Ezek után végre teljes lesz a sorozat. A Maffiózókból meg egyszerre adják ki az egészet. Az valami 400 dollárba fog kerülni.
  • a.carkey
    #427
    Kijött itthon is a 2. évad. Ára: 7990 ft
  • bondzsi
    #426
    megvettem az első évadot ebből a remekműből, nagyon várom a 2. sorozatot, mert ezt hamar kivégeztem. Nagyon jó lett volna ha mondjuk nem Ceasar idejével kezdik hanem egy kicsit korábbi időt választanak! Mondjuk ROMA alapításától :DTényleg csak 2 évad van? szomrú hír :( ?
  • Gallion
    #425
    Idézet Szerb Antaltól, egyik leghiresebb irodalmárunktól:

    "Az aranykor

    A köztársaság elesett Philippinél és az actiumi győzelem Octavianust a később Augustus császárt a világ urává tette. A szabadság elveszett - de vajon csakugyan szabadság volt az ami elveszett? Caesar előtt egy kisszámú gőgös arisztokrácia uralkodott Rómában és egy kis városköztársaság testére szabott törvényekkel próbált kormányozni egy végtelenné nőtt, ezerfajú birodalmat. Itt a monarchia végeredményben a nép és az ésszerűség győzelmét jelentette. A szabadság elveszett, de helyette megszületett a Pax Romana. Janus templomát becsukták, és a világ Augustus hosszú uralkodása alatt olyan zavartalan békében élt, amilyent azóta csak egyszer látott: 1871 és 1913 között.

    Augustus korát az utókor egybehangzó véleménye (az egy Mommsent kivéve) a római irodalom aranykorának és az egyetemes irodalom egyik legragyogobb fejezetének tekinti..." Idézet vége

    Illetve irod: "Mellesleg nem kultúrális aranykorról beszéltem, hanem gazdaságiról. "

    Tudom, aztán ezért javitottalak ki. Németország nem volt jelentősebb gazdaságilag a diktatúra idején, mint ma... sőt! Mivel Hitler a gazdaságot csak a hadiipar fejlesztésével tudta pörgetni, ezért a gyors fellendülés hamar stagnálásba csapott át... ez nem volt tartható szemlélet ellentétben a nyugati szemlélettel, amit azta átvettek és most jobban élnek a németek mint valaha.
  • Bucser
    #424
    Ja persze csak a hobbija volt a köztársasági címek halmozása.... Megkérdőjelezhetetlen hatalma volt Augustusnak!

    Mellesleg nem kultúrális aranykorról beszéltem, hanem gazdaságiról. Egyszerűen a gazdaság virágzik a diktatúra alatt. És ha nem ideológiai a diktatúra (hitler esetén ideológiai diktatúra volt) akkor a művészet is virágozhat hiszen van pénz rá.

    Sokadrészt pedig, azon gazdag patríciusok keltek fel Caesar ellen akiknek volt vesztenivalójuk. Akik már Caesartól féltek azoktól nem kellett tartania Octavianusnak. Pont ezért mondtam, hogy nem bosszút állt hanem a lehetséges kompetíciót végeztette ki. Nem akart Julius Ceasar sorsára jutni. (ismeretes, hogy ezért nem engedett magához senkit 2 lépésnél közelebb például)
  • Gallion
    #423
    Mellesleg rosszul tudod: Hitler alatt nem virágzott fel a kultúra, sőt épp ellenkezőleg: számos művész számüzetésbe vonult. Hogy csak egy gyors példával éljek ott van Fritz Lang, aki korábban a német-filmgyártás legtündöklőbb csillaga volt. 1927-es Metropolisza máig az egyik legmeghatározobb sci-fi, amit csináltak, mig Die Nibelungenje a hires német mitosz egyik legszebb interpretációja... Hitler után gyakorlatilag az addig virágzó filmipar teljesen befordul és ez csak egy példa a sok közül... (a mai Németország egyébként csak katonailag mulja alul a Hitlerit, minden másban túltesz rajta, beleértve gazdasághi szerepét is, ugyhogy ez is téves) és ráadásul ez már OFF is.
  • Gallion
    #422
    Szerintem ennek nézz utána jobban... egyáltalán nem öletett meg minden gazdag polgárt. Azokat ölették meg akiknek közük volt Caesar meggyilkolásához... ennyi. Márcsak azért is röhejes Hitlert felhozni, meret Augustus nem volta a hagyományos értelemben vett diktatura hive: számtalan köztársasági intézményt nemcsak hogy megörzött, de idővel meg is erősitett.
  • hzsolt
    #421
    "Csak amíg Hitlernek volt hova fordulni harcolni addig Augustusnak nem volt. Hisz már minden valamirevaló ellenfelet legyőzött."

    Na azért ez kicsit túlzás! Például Pannóniát nem véletlenül hagyta békén.
  • Bucser
    #420
    Miután a "kedves papa" és jómaga kiírtotta az összes valamirevaló Római családot, valamint minden lehetséges politikai ellenfelét. Majd a népet saját oldalára állította (kenyeret és cirkuszt a népnek) nem igazán volt aki ellenállhatott volna a hatalmának. Attól az még könyörtelen diktatúra volt. Annak ellenére, hogy Octavianus idealista volt. A Célja, hogy megteremtse a tökéletes államot. Aztán a tökéletes állam anyira tökéletes lett, hogy egymszemélyi vezető nélkül alig működött...

    BTW: Németország Hitler uralkodása idején érte el termelésének határát! Addig soha nem látott dolgokat vittek végbe a produktivitásuk pedig égbe szökött. Csak amíg Hitlernek volt hova fordulni harcolni addig Augustusnak nem volt. Hisz már minden valamirevaló ellenfelet legyőzött.
    Mellesleg a diktatúra már csak így működött.
  • Bucser
    #419
    Ponosabban Sztálinnak volt egy mondása " Egy embert megölni gyilkosság, milliókat politika"
  • a.carkey
    #418
    Kivéve, ha legyőznek ... :)
  • Hoz_Hun
    #417
    Megaztán tudod, hogy van a mondás: ha megölsz pár embert; gyílkos vagy, ha ezreket; hódító.
  • Gallion
    #416
    Valóban százakat ölettek meg; ez speciál történelmileg hiteles volt... de az alábbi kérdésre válaszolva: Augustus nem volt könyörtelen pszihopata. Sőt a történészek az ő uralkodását tartják a Római Birodalom aranykorszakának. Nemcsak gazdasági, katonai, hanem kulturális fellendülést is végbevitt a Birodalomban. Egyébként azon kevés császárok egyike, aki békében párnák közt halhatott meg... az őt követőknek ez nem nagyon adatott meg :)
  • Bubbax
    #415
    Arra célzok, amikor
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    megöletett párezer római patriciust a pénzükért meg hogy ne árulják el Brutusnak.

    Persze lehet hogy csak a készítők színezték ki a sztorit.
  • Szolnokboy1
    #414
    ezt miből feltételezed? abból, hogy megölette a Ceasarion-t? Abban a korban nem úgy álltak a gyilkossághoz mint ma. Mindenki gyilkolt mindenkit. Ha meg egy diktátor gyilkolt az meg még ennél is természetesebb volt.
  • Bubbax
    #413
    Augustus tényleg egy ilyen könyörtelen pszichopata volt? Vagy a diktátorok már csak ilyenek?
  • Bucser
    #412
    De mondom:) Délutén 6-kor leültem és másnap hajnali 5-kor keltem fel előle:)

    Ha valami tetszik azzal rendszerint így járok:)

    Egyébként a sorozatot azért nem lehet folytatni, mert a főhőseink nem a történelmi személyek voltak. A Sorozat célja pont az, hogy bemutassa a nagyfomrátumú eseményeket a 2 légionárius majd exlégionárius szemszögéből.

    Egyébként, hogy őszinte legyek nekem az első sorozat sokkal jobban tetszett.

    Míg az első sorozatban sok volt a dráma, és a feszültség itt egyetlen (magánéleti) dráma volt igazából amire nem számított az ember. A többi baromira előre látható volt.

    Octavianus lecserélése sem tetszett... Túl kontrasztosak voltak a különbségek. Hogyha az első részekben úgy gondolták (második szezon), hogy Max Pirkis megfelelő személy Octavian szerepére akkor nem értem, hogy miért kellett lecserélni Simon Woods-ra.


    Az első szezon összhatásilag fényévekkel jobb volt mint a 2. szezon.... De mindkettő jó és lezárjáka történetet, de a 2. szezonban hiáényérzetem volt a végén. ÉS jobb, hogy ezt így lezárták.
  • Challanger
    #411
    Nagyon sajnálom, hogy véget ért :(
    Valóban különleges sorozat volt. Az elején még idegenkedtem tőle, talán valami ókori "akciófilmet" vártam...de 2-3 rész után azon vettem észre magam, hogy élvezem a sorozat nézését. Ez elsősorban a két remek karakternek volt köszönhető (Vorenus, Pullo). Innentől már teljesen ráhangolódik az ember, érdekesek mind a magánéleti, mind a politikai szálak. És néha-néha megkapja az ember a maga akcióadagját is. Nem is akármilyen tálalásban.
    Összeggezve tehát nagyon örülök, hogy megismertem ezt a sorozatot, mindenkinek csak ajánlani tudom.
  • II Rocky II
    #410
    Eddig 1évad(12rész)és a 2. évadból 10-rész jött ki ami az uccso évad.Nekem ezt mondták.:D
  • Rockynhooo
    #409
    jah és még egy kérdés ! hány évados és hány részes?? most az első 12 rész szedem..
  • Rockynhooo
    #408
    így utólag elnézve elég hülyeséget kérdeztem sorry
    sztem belekezdek , utánajártam és jónak tűnik.. meg szeretem az ilyen filmeket/sorozatokat! csak nagyon szarul jön lefele torrentről :S:S
  • II Rocky II
    #407
    mit kell utánozni az embert.Amugy nemtom mért kérdeztem ekkora ökörséget hisz igaza van winninek.Amugy belekezdek én.rockynhoo meg hát övésed sincs akkor ............ a cím sejtet valamit pedig.D
  • GregSB
    #406
    Nem.

  • Rockynhooo
    #405
    Hali!
    A Rome-t megéri elkezdeni nézni?? lövésem nincs miről szól, de érdekel a dolog!
  • winnie
    #404
    nem film. és komolyan, szerinted lesz olyan egy rome topikba, aki azt mondja, hogy "nem jó"? nézd meg az első részt és eldöntöd, hogy érdemes-e a maradék 21-et. mi nem tudjuk kitalálniaz ízlésedet
  • II Rocky II
    #403
    hallo.Nemtudom mit javasoltok,belekezdjek nézni a Rome-t vagy ne..Mennyire jó film.?
  • haxoror
    #402
    Hogyne, a híradóból is palesztína folyik és még a kedvenc sorozatomban is az évezredes töketlenkedésüket nézzem...

    Talán a birodalom kései korszaka még jó téma lehetne szvsz, Nyugat-róma és bukása FTW!
  • a.carkey
    #401
    Azért jópár szálat nem varrtak el ...

    A palesztinai szálat sem. Atia volt embere ugye pont oda ment vissza. Közel járunk Krisztus születéséhez, és szóban megemlítették, hogy Octavianus feleségének van egy Tiberius nevü gyermeke. Talán még mutatták is. Volna rá esély, hogy Palestinába tegyék át a történet szálait úgy, hogy megmaradna Augustus révén a római szál is. Azért Agrippa is él még, épít is, tesz-vesz itt-ott.

    Kb így áll a birodalom.


    A "fehér foltok" még nincsenek római irányítás alatt. (Van ami nem is lesz ...)

    Simán nem volt unalmas Augustus uralkodása, hisz a császárság kiépüléséről is lehetne jó forgatókönyvet írni.
  • Szolnokboy1
    #400
    jogos :D:DDD hogyisvanez?