4185
-
#64 Így már nagyobb a remény:
A Capcom elkötelezte magát a multiplatform játékok mellett -
#63 Kezdetleges bannernak sztem jóó lenne:
természetesen ez csak minta, majd meg kell kérni valakit, ha tetszik. -
#62 Ez bővebben:
PC-re is megjelenik majd a Resident Evil 5?
Bár a Resident Evil ötödik részét csak PS3-ra és X360-ra jelentették be, egy esetleges PC-s verzióval kapcsolatban mindig voltak találgatások - lássuk, mennyi esély van rá!
Ugrás a galériához
Christian Svensson, a Capcom egyik fejese bizakodó, elmondása szerint nem tisztázott még a PC-s Resident Evil 5 ügye, így mindenkit türelemre int, de nyilatkozatából érződik, hogy lát esélyt egy későbbi számítógépes megjelenésre. A Capcom és ő mindig nagy támogatója volt a PC-nek, mint platformnak, nem véletlen, hogy aktív tagjai a PCGA névre hallgató szövetségnek is. Állítása szerint a platform egyre inkább növekszik, mégha ezt az eladási mutatók nem is igazolják. A Capcom címei egyébként idővel meg szoktak jelenni PC-re is, akárcsak a Devil May Cry legutóbbi felvonása, sanszos tehát, hogy a Resident Evil 5 is tiszteletét teszi számítógépeken.
info: Gamekapocs -
#61 Mérföldkő lesz a RE sorozatban, sőt a Capcom játékai közöl is sztem. -
mikiking #60 Nos uj hirek szerint is van eésly pcre...sztem 2009végén. 2009 elején kifog jönni,és a next gen grafika az valami gyönyörü a RE 5 ben -
#59 Lesz PC-re, de legjobb esetben 2010-ben jön ki -
#58 Jah, nem egy hét lesz, hanem 1-2 nap alatt lezavarják,ahogy az eddigi részekben is:) Azalatt ippenhogy csak borostás lesz -
#57 Vagy az advent rising végén a cselekmény időbeli ugrással a hős hosszú hajjal nyomja az uccsó küzdelmet. -
#56 Jó lenne mondjuk az "öregedés is". teszem hozzá: csak borosta és hajnövés megjelenése a barnulással egyetemben (mivel ugye afrikai hadszinterünk lesz):) Gondolom nem egy hét lesz a cselekménytörténete, bőven beleférne... Ezt amúgy is láthattuk kedvenc játékomban, a Freedom Fightersben, Chris hősünknél idővel megnőtt a haja 2003-as játék lévén. -
#55 Nekem az is tetszene ha az elején a hős picit fehérebb bőrű lenne viszont a végére a sok napon való mászkálástól barnább lenne.Köze nincs a a játékhoz meg a játékmenethez de jó ötlet lenne.Még élethűbb lenne.És nagyon várom a gamet. -
#54 "már a játékmenetet bemutató videókban is láthattuk, hogy ha világos helyről sötétre megyünk át, akkor egy ideig semmit nem látunk, mert Redfield szemének alkalmazkodnia kell az új fényviszonyokhoz, ha pedig sötétből kimegyünk a fényre, akkor egy ideig elvakít a nap. A másik, ehhez hasonlóan lényeges hatás, hogy ha sokáig mászkálunk a tűző napon, akkor számíthatunk egy alapos napszúrásra, melynek következményeként hősünk hallucinálni kezd. Ha ezt a részt sikerül jól kivitelezniük, akkor olyan szinten fog „ütni", hogy nem is merek belegondolni, mert felrobban a fejem." -
#53 Még szép h lesz, akkorára rég ki jön! -
#52 Na jó, akkor legyen mégiscsak Resident Evil 5 PC-re is legkésőbb 2009 decemberére!
Most ezt páran nem értik majd miért írtam. :) -
#51 kezd unalmas lenni a halvány reményes topikok... -
#50 Újabb videoshow az E3-on -
#49 interjú video -
#48 Ezt csak a Capcom tudja eddig hírbe sem volt pc-s megjelenés ,nekünk csak a halvány remény marad! -
#47 Ez nem lesz PC-re vagy igen? -
#46 E3 Trailer (többek között) -
#45 biztos nyáron mint dmc 4-et ha ez igaz amit mondok jobb mintha nem kapnánk meg nem? -
ricsa008 #44 PC-re is? -
#43 E3-ról:
"RESIDENT EVIL 5! - A színpadon a fődizájner! Az első játszható demo bemutatója következik! A Fallout 3-mal szemben szenzációs grafikája van a játéknak. Ugye afrikában járunk, és hősünk, Chris Redfield azért érkezett a régióba, hogy egy biológiai támadás kapcsán szaglásszon körbe.
Az Online-kooperatív módot hangsúlyozzák. Chris egy olyan helyre érkezett, ahol egyedül nem juthat tovább. Bájos barátnőjét hívja segítségül, akinek bakot tart, majd átrepíti a túloldalra. Végül egy láncfűrészes mester lép színre, akinek minden vágya, hogy teázgasson velünk...
Megjelenés: 2009. március 15-én világszerte."
info: Hardwired
-
#42 Van olyan Xbox játék amit a DVD olvasó is beolvas. Vagyis akkor marad a jól bevált módszer: valaki akinek van Xbox-a(80 000Ft) felnyomja a gépre és valaki letölti. (a játék meg lenne 10 000Ft) Hát nem megéri? Csupán 2 és fél év szabadságvesztés, hogy kinek azt nem tom. -
#41 Resident Evil 5: Xbox exkluzivitás törölve
Sogun, 12:49 - X360 PS3 - Játék: Akció
(HW Insider) A Capcom stratégiája a játékok több platformon kiadása. Így megsemmisítették azon pletykákat, miszerint kizárólagosan Xbox360-ra jelenne meg a Resident Evil 5. A kavarás amiatt keletkezett, mert egyesek szerint az MS pénzzel teli bőröndöt ajánlott fel a Capcomnak, ha egy hónappal "előbb" adják ki az Xbox verziót és majd csak azután hozakodnak elő a többi platformra írt változattal.
info: Hardwired -
#40 Ha arra teszed rá a PC-t akkor miért ne :) -
#39 Miért? Lehet máshogy is?
Lehet PS3/Xbox360 -on programozni? -
#38 Nemértem én azt a Capcom céget egyre több minden gamet kihoz pc-re is és pont a gyakorlatilag legjobbal meg ezt teszi :( -
#37 Lehet én tudom rosszul de minden konzolos gamet pc-n csinálnak nem? -
#36 http://www.jatekok.hu/hirek.php?tabla=hirek_200806&id=32 -
#35 "Az Eurogamer készített egy interjút Jun Takeuchivel a fejlesztés alatt álló Resident Evil 5-ről, melyben kiderült, hogy a programot PC-n fejlesztik és onnan lesz átportolva PS3-ra és Xbox360-ra. Ez alapján valószínűleg megjelenik majd a konzolok mellett másra is. Nem lenne különösebben meglepő, hisz azonos fejlesztési megoldást alkalmaztak Devil May Cry 4-nél is. A rajongók izgatottan várhatnak a hivatalos bejelenésre vagy megerősítésre." PC Dome -
#34 Gamecube exklúzív volt, szó sem volt más verziókról. Aztán rá 1-1,5 évre jött a ps2 verzió, akkor sem volt szó pc verzióról.Később aztán mégis bejelentették, hogy jön pc-re, a ps2 változatot portolták át.
Reménykedni lehet,mert a capcom mostanában egyre több konzolos játékát kihozza pc-re is, pl lost planet, devil may cry 4, street fighter 4 -
#33 Ki emlékszik anno a Res 4 hogy votl meghirdetve ?
Csak konzolra, és aztán mégis jött PC-re? VAgy hogy volt.
Csak hogy érdemes e reménykedni. :-I -
#32 Még bármi lehetséges! Camcop azért pár gamet kihozott pc-re is.Remélem ezt is kifogja majd! -
#31 Minek ez a topik itt PC-n, ha ugyse lesz PC-re? -
#30 Új trailer -
#29 "A Capcom úgy tervezi, hogy az idei üzleti év végén, a naptár szerint jövő márciusban kerülhet boltokba a Resident Evil Afrikában játszódó ötödik része.
A kiadó Capcom becslései szerint egyébként 2,3 millió példányt fognak tudni értékesíteni a PS3-ra és X360-ra megjelenő játékból."
info: Gamekapocs
-
#28 Csaknem 14 perces videó Jun Takeuchival interjú
-
#27 Van egy új videó a játékról.
Most ez lesz PC-re? -
Skyline #26 Tessék...
Re Pc
:) -
#25 szeretnék PCn- resident ötözni !!!!! MOST :-/