Fejet hajt a Microsoft az EU előtt?
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Eddig semmi mást nem próbáltam, csak érvekkel, példákkal, hasonlatokkal rávilágítani, h sztem nem úgy van ahogy te hiszed/gondolod. Ellenben te semmit nem teszel. Ha teszem azt van 1 érvem és a másik nem érti meg, vagy valamiért nem ért vele egyet, akkor nem újra bedobom ugyan azt, hanme megpróbálok új érvet találni, vagy végiggondolni, h vajon mért nem ért egyet.
Linux azért tud alapból sok mindent, mert különbözõ csomagokat egybõl feltelepít (lehet választani), mert a licensz megengedi. De kereskedelmi sw-nél ilyet nem lehet, érthetõ okokból.
Wines pályafutásom során, még nem tudtam olyan extrém dolgot kitalálni, amire ne találtam volna akár több programot is, ingyeneset v. fizetõset/trialt. Linuxon sokszor alapvetõ dolgokra nincs semmi vagy ami van esetleg nem tetszik nekem és más meg nincs vagy ha mégis, akkor variáció 1 témára. Tudom, h sokminden van linuxra, de messze nem annyi és nem is áll akkora tábor mögötte mint winnél, csak hangosabb.
Az interop. dologhoz, csak még 1et:
M$ már évek óta fejleszti a .Net-et és ha 1 progit ezeknek az elveknek a betartásával írsz me, akkor bármilyen OS-en elfut, amire portolva van a keret rendszer. Linuxra pl mono néven fut. .Net-ben winen, winre megírt progi gond nélkûl futhat linuxon is, anélkûl, h akár csak fordítani kéne.
Ráadásúl az egész sokkal jobb elgondolás mint a Java. Ez tény, nem subjktivitás kérdése.
M$ a legnagyobb támogatója xml-nek, és lassan már minden programja maximálisan támogatni fogja, sõt részesen használni is. xml-t meg nem kell bemutani.
Ha egy programban az alapértelmezés helyett az IE indúl el, az nem a win hibája, hanem a programban nem azt nézi, h mi az alapértelmezett és hívja meg, hanem egybõl az IE-t, mert az biztos van a gépen és biztos olyan lesz ahogy én akarom, mert látatlanban nem tudom, h mi az alapértelmezett és az mit tud.
M$ temék most hirtelen csak a msn jut eszembe ami alapértelmezés ellenére IE-t hív meg, de azt meg azér teszi, mert a meghívott oldal csak IEben mûködik rendesen.
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
látszik láttál már láttál életedben linuxot.
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
mellesleg autóból azt választok, ami legjobban megfelel a céljaimnak, és azt is customizálhatom.
mert nincs monopólium (na majd ha lesz MS-autó)
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
Tehát amikor eg programban linkre kattintasz, és bár nem az IE az alapértelmezett böngészõ, mégis az jön be; csak valami hiba lehet a mátrixban.
<...>
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
mértnem akarod, h fent legyen? és mi tart vissza, h leszedd. (az tény, h jobb lenne, ha telepítésnél választani lehetne, de ez van.)
A per nem arról szól, h lehessen választani, h felrakom vagy nem. Hanem arról, h vagy egyáltalán nics benne, vagy telepítésnél felajánl vagy 20féle gyártótól (ami lássuk be, elég lehetetlen - ez nem free linux).
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
Macintoshra meg bosszúból, mert az Apple csinált itunest winre.
Ms ingyen még nem csinált programot.
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
Nem tudod megérteni? Képtelen vagy felfogni ezt az érvet?
Legyen a windowsban egy képnézegetõ 1.0, hogy amíg fel nem rakok egy értelmesebbet, addig is meg lehessen nézni egy képet.
De az M$ a piaci fölényével visszaélve ellehetetleníti a 3rd party szoftverfejlesztõket, azzal hogy eltér minden létezõ szabványtól, és úgy írja meg az oprendszereit, hogy azok csak saját programjaival menjenek tökéletesen.
És amíg valaki seggbe nem rúgja, addig nem is hajlandók változtatni.
EZ A BAJ. Remélem lassan felfogod.
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
win alá is van progi, amivel bármilyen filerendszert lehet használni. ráadásúl linuxban az ntfsen való piszkálgatás tetû lassú, tehát 1 újabb dolog amire el lehet mondani, h van de semmire nem használható.
Másrészt minek legyen winen linux emulátor amikor nincs olyan progi amit szeretnénk linuxról áthozni és nincs meg winen. ez fordítva nem mondható el.
Általában mindig az újonnan telepített boot config lép életbe, mivel az kerûl fel újonnan. másrészt winben be lehet állítani, h linuxon bootoljon 1õre...
a kompatibilitásrtó meg annyit, h itt elvek ütköznek. linuxon rendszer szintû kompatibilitást erõltetnék, még M$ komunikáció szintût. Sztem utóbbi jobb. Az, h linuxba lehet ntfst írni/olvasni csak arra jó, h megkerûljük a fájlrendszer szoftveres védelmét. Ez alapvetõen baj a rendszerszintû kompatibilitással. Tudod hiba védi a linux 1 felhasználó fájljait, ha én win alól az egészet látom jelszó vagy bármi nélkûl.
másrészt, ha teszem azt sima szöveg szerkesztésre notpadot hazsnálsz, formázottra meg wördöt, akkor nem zavar, h fent van a wördpad? linuxon is fent van a vi editor, pedig épeszû ember nem használja és telepítésnél sem lehet választani...
Nem kell fél óra netezés után kernelt fordítani, mert vettem 1 pan driveot.
Én nem hasznélom sem a mp-t sem a IE-t. Felraktam mást és elsõ indítás után alapértelmezetté tettem. MSN-t meg nem teszi fel alapból a win, azt le kell tölteni. A wondows messenger van fent alapból, de az meg 1 db exe a program files-ban. Vagy simán kiszeded a startup listbõl.
Tényleg nem értem, h mért érzi mindenki kötelezõnek a használatukat, pontosabban mér érzi, h kényszerítve lenne.
Winre rakott pléjerek (realplayer) meghívnak winbe beépített fügvényeket a lejátszáshoz. Nézd meg, M$ kivette a teljes mplayer könyvtárat (ahogy kérték) és máris nem futott rajta semmi. És még õk háborodnak fel.
sp2 óta meg tud magára vigyázni xp...
a telepítés választó éppen benne lehetne. de pl linuxnál azt választod, h a 2 egyforam közül melyiket akarod. Nem azt, h fel rakom e vagy nem.
Plusz én nem mernék 1 operációs rendszert multimédiásnak nevezni, ha nincs benne egy lejátszó. Azt meg ne várjuk, h majd telepítésnél ott lesz realplayer.
Azt hogy ma minden olyan "szép" mint az XPben és nem konzolon kell matatni, az szerintem sokkal inkább az Apple vagy Xerox (amit akartok) érdeme, de szerintem X11 is elõbb volt mint win3.1. Másfelõl ha nem lenne unix akkor most nem próbálná az MS a windows parancssorát fejleszteni.😄 Amit az MS kitalált, hogy az azóta is mindenhol szabvány /-t (windowsosok webhelyeken találkozhatnak vele) megcserélték \-re 😄
Ennek a pernek/eljárásnak a lényege az, hogy európában kialakuljon egy piaci verseny (ez a kulcsszó) amivel te mint fogyasztó jól jársz, mert a terméket racionális áron megkapod. Mint ahogy mondjuk egy BeOS volt 15 ezer körül vagy egy Linux alapú rendszer is 20 alatt van. És ezek sokkal többet tudnak mint egy win alapból. A win nem attól lesz olcsóbb, hogy nem lesz benne IE vagy WMP hanem ha végre kialakul vereny, és megdõl a monopóliuma. Pont ugyanez a helyzet ami miatt liberalizálták a távközlést, hogy ne csak matáv legyen hanem még 20 másik. Mert akkor a verseny miatt olcsóbb lesz! A MOL pontosan ugyanilyen "probléma". Amíg nem volt szabad piaci verseny a keleti blokkban, addig az Ikarus gyárthatta azokat a buszokat amiket még most is sok helyen láthatunk. Nem kellett rajta nagyon fejleszteni, javítani mert monopol helyzetben volt és nem kellett verenyeznie. Aztán megváltozott a világ, és csináltak alacsonypadlós meg egyéb buszokat, mert különben nem maradnak versenyben!! Mondjuk mivel nincs tapasztalatuk ezért maradtak alul mondjuk a Volvoval szemben. Ha ezt megérted akkor rájössz talán arra is, hogy hol a Te érdeked az EU eljárása.
A GPL nem zárja ki a pénzkeresést. Viszont megadja sokaknak a lehetõséget a tanulásra és megteremti a valódi interoperábilitást.
Maximálisan egyet értek veled én is errõl beszélek.
"Csak egy kicsit, mert azért az jól esett."
Hát ez az. Errõl (is) beszéltem. Mitõl jó érzés fikázni a másikat? Biztos általánosba is szeretted cikizni a másikat bármiért. Én sosem szoktam bemenni linnuxos topikba, h nekiálljak fikázni, nekem nem öröm.
Értettem a NOSos idézetet, nem is én kérdeztem rá, de gondolom nem is nekem írtad.
Nem hinném, h szerncsés lennék azé mert nem szar be XP-m. Nem csak a saját gépemet felügyelem és mégsincs gondom vele. Valamit lehet jobban tudok.
De lehet XP is olyan mint a virág, szeretni kell és szebbre nõ 😊
De azok. Ingyen letölthetõk a weblapról, akár mac-re is.
"Mellesleg a srác egyáltalán nem fényezte a linuxot vagy szidta a m$t, szóval nem kell megszokásból ugatni."
De. Leírta, h milyen szar a win, és h milyen tökéletes a linux. Ráadásúl végefelé már globálisan értettem, ez látható a névmásokból.
Ilyet még a büdös életben nem tapasztaltam, pedig nem keveset használom az office-t.
Neked aztán jó nagy lámák lehetnek a haverjaid!
Valami azt súgja, hogy nem a programban van a hiba, hanem abban aki azt használja (vagy csak próbálja használni).
Ezek egyike sem erõszakos porgram ami újra és újra el akar indulni mint például a Realplayer meg a Quicktime amiket ha a Windows alapból tartalmazna biztos sokka jobban fel lennék háborodva mint, hogy olyan porgramok is felmennek amik semmi vizet nem zavarnak és ha egyszer döntöttél, hogy nem használod õket akkor soha többé nem akarják rád erõszakolni magukat.
Lehet, hogy ez a konkurens szoftvercégeknek joggal csípi a csõrét, de engem mint felhasználót a legcsekélyebb mértékben sem boszant.
Ha sikereket ér el az EU az mindenkinek jó lesz, még nektek is, kedves "Windows az Istenem" felfogású barátaim és ha nagyok lesztek akkor majd meg is értitek miért! <#puszi>#puszi>
Még jó! Mi lenne ha nem ezt tenné?? A befõtt tenné el a nagymamát?? A Microsoft-nak nagyon sok pénze jön be Európából. Ha már füzetnek érte az emberek akkor legyen már beleszólásuk abba mit is akarnak.
Windows-al pedig az a legnagyobb gondom, hogy azt feltételezi csak õ létezik. Nem képes mással együttmûködni.
Miért van az, hogy a Linuxom látja az fat32-t, látja az NTFS-t, olyan boot programot adnak hozzá (persze nem kötelezõ feltelepíteni, és mindjárt kettõ is van belõle) ami még a Windows-t is elindítja. Van benne Windows-os emulátor, ami szerintem már felesleges, mert rengedeg jó pogram van Linux-hoz is.
Ezzel szemben amikor az ember felrak egy Windows-t az elbassza a Linuxos boot progit (felülírja azt), nem ismeri a Linuxos ext2, ext3, RiserFS fájlrendszerek egyikét sem.
Sõt tovább megyek.
Az MS évek óta arra törekszik, hogy inkompatibilis legyen mindennel. Ezért van az, hogy egyes web-oldalakat nem lehet megnézni csak Windows alól, Internet Explorerrel. Ezért nem volt képes a Linux sokáig írni is az NTFS-t. Azért zárták ki õket a JAVA-ból is, mert inkompatibilissá tették a sajátjukat a többivel szemben.
Az EU hivatalos oprendszere sem véletleül lett a Linux.
Két haverom példája: office 2003 mindkettejük gépén: Az egyiken háromoldalas szépen megformázott szöveg a másikon totál szétcsúszva két és fél oldalas. Marha vicces, hogy önmagával is inkompatibilis tud lenni.
Ha nem akarok valamit használni, elvárnám a rendszertõl, hogy ne telepítse, vagy le tudjam szedni. Az IE, WMP, MSN stb nekem nem kellene.
Persze meg lehet magyarázni, hogy nem-e fér el a winyón, hát végülis igen, elfér. De ez a jó megoldás? Hogy töröljem le az ikonját, és kész, spongyát rá?
Ne mond, hogy neked ez nem szúrja a szemed. <#vigyor3>#vigyor3>
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Az a kerdes, hogy miert zavar teged az, hogy mit hasznal az egysegsugaru user?
Engem nem zavarna, hogy van benne mplayer, explorer, cd író stb..., ha rendesen mûködnének, és nem lenne egyik sem kizárólagos, ne kelljen a registyben azzal tökörésznem, hogy letiltsam ami nem kell.
Másrészt ha már feltelepül, legalább arra lenne lehetõség, hogy eltávolítsam.
Szerintem az legyen benne ami RENDESEN MEG VAN CSINÁLVA. Emellett hagyjanak választási lehetõséget is.
Az EU-nak pont az a baja, hogy a MS kizárja a többi céget, alapítványt a programok fejlesztésébõl azzal, hogy a szükséges infókat visszatartja.
A Linuxban megvan a lehetõség arra, hogy eldöntsem mire mit használjak, a windows és a MS nem elég rugalmasak, inkább megpróbálják korlátozni a lehetõségeinket: õk akarják megszabni, hogy milyen programokat használjunk. Ez üzlet, nekik az a jó ha minél több bevételük van.
Egyébként nem tudom mit sírnak. Azt hiszem, hogy manapság a legnagyobb üzlet a PC-k kapcsán a játékokban van. A gamerek pedig nem linuxot használnak...
Semmi bajom nem lenne vele, ha választható lenne egy teljesen átlagos telepítõkészlet (átlag, egyorrú user, aki nem fog sokat görcsölni azon, hogy telepítgessen mondjuk Firefoxot vagy Opera-t, ne adj isten valami videólejátszót), és egy legalább valamennyire átszabható komponenslista, ahol ezeket ki lehet szórni azokat, amelyekre az életben nem lesz szükségem vagy van jobb választásom helyette...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
Szívembõl szóltál.
Az az igazsag, hogy a mely, bebetonozott integracio szakmailag is megindokolhato, azonban meg ez sem kell, eleg, ha belegondolsz, hogy mennyire fontos egy infrastruktura platformnak egysegesnek lennie. Gondolj pl. a POSIX-ra. Nem veletlenul lett POSIX kompatibilis a linux.
Tõlem benne lehet, csak a lehetõséget adják meg, hogy én dönthessem el, hogy mely komponensek kellenek vagy éppen nem kellenek nekem (pl. WMP, IE6, MSN). Mert ugye jelenleg ezek felmennek, ha kell, ha nem...
Töröld le az ikonját ha nem akarod használni és zavar.
Ez aztán a vérprofi megoldás...
Az a baj, hogy semmire nem becsülitek azokat, akik a programokat létrehozzák, kifejlesztik.
Javíts ki, ha tévednék, de nem az M$ programozók azok, akik úgy döntöttek, hogy például nem lehet pár kattintással uninstalállni az alapból, kérdés nélkül feltelepült komponenseket. Ez a cég felsõbb döntése, nem a programozóké, nem kéne összemosni a kettõt, szóval a kinyilvánulásod erõltetett és hibás....
Attól, hogy szídja mindenki a MOL-t, mert magas a benzin ára, az emberek általában nem a telephelyen vagy benzinkúton dolgozó alkalmazottat teszik felelõssé...
Persze arra is van példa, pl. Japánban...
Arról meg nem az Win tehet, ha a szutykabbnál szutykabb fos hardvert teszik a PCbe, még fosabb driverekkel, amik majd jól összeomlasztják a syst és persze Win SUX.
A baj éppen az, hogy már egyetlen fos drivertõl is képes összeomlani a rendszer...
Meg a sok lószar freeware program. Feltelepíted és persze anélkül, hogy tudnád összebassza a DLLjeidet, kicserélgeti õket újra.
Kiváncsi vagyok, hogy a Longhorn majd változtat-e ezen valamit. Elvileg igérték, hogy ezt a problémát is kezelni fogja...
Bocsi, de szerintem az összes témában érintett fikázó ember szerintem szûk látókörû, nem egyik teljesen elvakult gondolkodású
Érzésem szerint viszont te sem sokban különbözöl tõlük...
A csapatmunka roppant fontos: rajtad kívül másra is l?hetnek!
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
:: http://www.behun.net :: Teh pwn Palace!™ ::
Szerintem senki sem azt kifogásolja, hogy a windows-zal együtt adnak még pár egyebet is, ami nem szigorúan oprendszer, hanem az, hogy akár akarod, akár nem, kötelezõen települ. Pedig ezeknek nem kéne. Opcionálisan telepíthetõnek felkínálhatja, de ne telepítse. Mellesleg egy linuxnál (nem használok linuxot, és a rajongója sem vagyok) pont így mûködik. Nálam (én wint használok) pont fordítva mûködik a dolog, a telepítést követõen kell a kötelezõen települõ szarjait kigyomlálnom, hogy viszonylagos stabilitást érjek el. Így van ez a msie és a wmp esetében is. Ráadásul ezek köztudottan veszélyforrások és árulkodnak is rendesen.
A free programokról meg annyit, hogy milyen oprendszer az, ami nem tud sajátmagára vigyázni, és hagyja, hogy bármilyen program összebassza a kulcsfontosságú részeket?
Észre kéne venni, hogy ez nem véletlenül van így. Ha a mikorszopsz egy tökéletes oprendszert készítene (most ne taglaljuk, hogy képes lenne-e erre), akkor lenne egy egyszeri bevételük, és csókolom. De mivel szart ad el, az újabb terméknél mindig el lehet sütni azt, hogy az új sokkal jobb és gyorsabb. Ami persze nem igaz, vagy legalábbis csak részben, de a felhasználókat mindig rá tudja bírni, hogy vegyék meg az újat.
PS: ahhoz, hogy megállapítsam, hogy egy TV-nek szar képe van, még nem kell tervezõmérnöknek lennem. De mondhattam volna más példát is.
Miért?
Mert egy szakember (vagy mester?) feladata, hogy ismerje az éppen aktuális technikákat, tudja azt kezelni, programozni. Az nem tartozik a feladatai közé, hogy folyton fikázzon valamit, mert neki az most épp nem tetszik.
Sajnos elég sok olyan embert ismerek akik azt hiszik ha rosszakat mondanak valamirõl amit sokan használnak akkor majd felnéznek rájuk. De ami még elszomorítóbb, olyanokat is ismerek akik felnéznek rájuk.
Én nem tartom magam ilyen embernek, ezért nem is fikáztam a Windows-t. Csak egy kicsit, mert azért az jól esett.<#finom>#finom>
A problémám a következõ a Microsoft-al:
Én ha kimegyek a piacra akkor szeretem megnézni több kofánál is az epret, mire eldöntöm mit veszek. Az MS szeretne az egyetlen kofa lenni. De akkor õ árulhatna rossz epret is nagyon drágán és azt én nem szeretném. Sokkal jobb ha több kofa van kint a piacon. Ez hihetetlenül hangzik, de annak is jó aki olyan nagy Windows fanatikus mint Ti. Csak az a szomorú, hogy pont Ti nem látjátok ezt. És még én vagyok az elvakult Linuxos? Hát lehet..
Ezt persze te is tudod, mert hát igazi szakember vagy és olvastad az utolsó gondolatom: ("A Windows egy OS, a Linux meg hát NOS..."). Ugyebár az
OS = Operating System
NOS = Network Operating System
A Windows otthon használják legtöbbet az emberek, míg ha megnézed az Internetes szerverek nagyon nagy része Linuxos.
A két rendszer nincs egy kategóriában. Akármit is mond a Microsoft a Windows még mindíg az egyszerû embereknek írják akik nem értenek a számítástechnikához, nem is akarnak érteni, nem is az a feladuk. Ettõl õk persze remek szakácsok, fodrászok, szabók, kõmûvesek, orvosok, ügyvédek stb..
A Linuxot nem ennek a körnek kezdték fejleszteni, és mai napig nem ez a célközönség, annak ellenére, hogy készültek hozzá olyan programok is amikhez nem kell szakmai tudás.
Mint mondottam egy szakember feladata ismerni mindent (ez persze lehetetlen), nem pedig fikázni.
Ha a Windows-t te valóban nem telepítetted újra vagy 3 éve és nem is lenne még indokolt, akkor szerencsés ember vagy. Én ezt nem mondhatom el magamról. De mivel egy pár napja 4.5 percre sikerült zsugorítani a Windows telepítését (hála a Linuxnak) nem is érdekel.
Ja és hogy nem értek a Windows-hoz?? Hmmmm Tudom, hogy van ember aki jobban ért hozzá mint én, de az nem te vagy.
Áruljátok már el miért zavar az, hogyha be van alapból építve egy rakjás cucc a Winbe? Töröld le az ikonját ha nem akarod használni és zavar.
Én mint fejlesztõ igenis nagyon örülök, hogy ennyi beépített szolgáltatás van. Még így is probléma gyakran, hogy a userek gépei olyan elavult szarok, hogy a fél világot telepíteni kell rá mielõtt egy értelmes szolgáltatást viszek a gépére.
Éppenhogy a userek azok, akik felõl még mindig Win95 lenne, ha nem lennének kényszerítve az újabb és újabb technológiák használatára, telepítésére. Mert egyszerûen lusták vagy nem értenek hozzá vagy szarnak az egészbe bele.
Meg mi az hogy a Windows nem ér annyit, amennyit. Ezt mi alapján meri kijelenteni bárki is? Ismeri a Windowst belülrõl? Tud róla mindent? Tudja, hogy mennyi programozó munkája és nehezen megszerzett tudása fekszik benne? Ismeri az összes szolgáltatását a rendszernek?
Az a baj, hogy semmire nem becsülitek azokat, akik a programokat létrehozzák, kifejlesztik. Mindig van aki fikázik valami miatt, de csak a szája jár. Képzeljétek el, hogy egy programozótól is pénzt kérnek a boltokban, ha venni szeretne valamit. Az MS-nél körülbelül 60.000 programozó dolgozik. Ezeket fizetni kell, mert nem azért dolgoznak és tanultak, hogy segédmunkás bérért tegyék egy kicsit jobbá a világot azáltal, hogy folyamatosan fejlesztenek és adnak vitathatattlanul sok jó technológiát az emberek kezébe. Amit hozzá kell tenni egyszerûen a többség warez útján lop el, semmibe véve ezeket az embereket. Ez utóbbi még el is fogadható, ha valakinek tényleg nincs rá pénze és csak otthon használja. OK. De honnan veszi magának a bátorságot az ilyen, hogy fikázzon? Írjon jobbat! Ráadásul olyanok fikáznak legtöbbször, akik alig vagy egyáltalán nem értenek hozzá. Vagy ha ért is hozzá nem elég nyitott, felületesen vizgsálja meg a cuccot, amit bírál és csuklóból fikázza azt, ami nem olyan, mint amit már megszokott. Ez egy emberi tulajdonság, de gyakran látom kollégák között is ezt a megnyílvánulást és szerintem ennek nincs helye a szakmában.
Arról meg nem az Win tehet, ha a szutykabbnál szutykabb fos hardvert teszik a PCbe, még fosabb driverekkel, amik majd jól összeomlasztják a syst és persze Win SUX.
Meg a sok lószar freeware program. Feltelepíted és persze anélkül, hogy tudnád összebassza a DLLjeidet, kicserélgeti õket újra. Hány de hány ilyen szart láttam már. Freeware. Mehetsz panaszkodni a szomszédba. Ingyen van. Na persze amikor egy már fenn lévõ program emiatt elszaródik rögtön az a hibás. Itt aztán jön a Windows fikázás, a program fikázása és egyeseknél, ami a csövön kifér.
Egy Wint be lehet állítani frankóul. Úgy hogy az menjen. A registryt is ki lehet takarítani vannak ez elõbbi példámtól eltérõen jól mûködõ és ingyenes programok, amikkel remekül ki lehet takarítani a szemetet a Winbõl. Hozzátenném, hogy a hanyag programozók az okai annak, hogy ez a rengeteg szarság ott marad egy program után még akkor is, ha uninstalláljuk õket. Persze ilyen a szokásos "belassult ez a szar win" szöveget hallom minden hülye usertõl.
Bocsi, de szerintem az összes témában érintett fikázó ember szerintem szûk látókörû, nem egyik teljesen elvakult gondolkodású. <#banplz>#banplz>
Ha kiadják a forráskódot (ami segítségével könyebb lenne rá optimalizálni, ugyanakkor a kódot ellopni), akkor elesnek a bevételtõl, mert ki venné meg, ha a forráskód szabadon másolható?
És itt a következõ gond: A szoftverben az a legjobb, hogy akármikor le lehet másolni pillanatok alatt. Viszont így ugyancsak elesik a cég a bevételtõl, ezért próbálkoznak a szoftverszabadalommal, és a másolásvédelemmel.
A másik oldal pedig, hogyha nem kérnek érte pénzt, és kiadják a forrást (GPL és társai), akkor meg nincs meg benne az ösztönzés, egy ilyen programozó csak hobbiból csinálja a programot, vagy úgynevezett donationware-t csinál belõle. De akkor sem lesz meg az a színvonal, mint egy pénzes proginál. (Viszont az meg nem használja ki a szoftverek adta óriási elõnyöket, hanem minden erejével megpróbál védekezni)
SOHA nem fog a pénz és a szoftverfejlesztés egy ágra vergõdni, és mindígis lesz "csúny nagy Microsoft", mindígis lesznek ilyen perek (egyszer ez indít egyet egyszer meg az), és legvégül mindíg lesznek ilyen hírek az sg-n, amelyek alatt UGYANAZT lehet állandóan olvasni.
Uff <#fogmosas>#fogmosas>