176622
-
NormalisEmber #383 Solidus a jós:
Egy chicagói Xbox 360-tulajdonos csoportos pert indított a Microsoft ellen, mert – amint állítja – az konstrukciós hibával dobta piacra új játékkonzolját. A beadvány szerint a gép tápegysége és processzora túlmelegszik, ami leálláshoz és hibaüzenetek megjelenéséhez vezet. Mindez azért történhetett, mert a szoftvervállalat nem volt hajlandó elállni attól a szándékától, hogy videojáték-piaci riválisait, a Sonyt és a Nintendót megelőzve még a karácsonyi bevásárlási szezon előtt bemutassa az új konzolt – érvel a bosszús géptulajdonos.
Az Xbox 360-nal kapcsolatos problémákról már röviddel a két héttel ezelőtti amerikai premier után beszámoltak egyes felhasználók. Internetes fórumokon terjedt a hír, hogy néhány konzol játék közben lefagyott vagy egyszerűen hibaüzenetet jelenített meg képernyőn. Többen videóval és fényképpel is illusztrálták a beszámolójukat. Akkor a Microsoft szóvivője – a panaszokra reagálva – úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen volumenű termékbevezetés esetén néhány hibás darab elkerülhetetlenül átjut a szűrőn, de ezek az eladott gépek „rendkívül kis töredékét” képezik. A cég ezeket kijavítja vagy becseréli.
A pert indító férfi kártérítést követel, a perköltségek megtérítése és az Xbox 360 hibás szériájának cseréje vagy visszahívása mellett. A Microsoft egyelőre nem kommentálta a hírt, elemzők viszont állítják: az lett volna meglepő, ha az Egyesült Államokban nem próbálkoznak be egy ilyen pénzes cégnél.
-
Deadman #382 Terjednek a rémhirek : állitva szétmarja a lemezet :D Nem teljesen igy van, hanem ha álló helyzetből fekvőbe mozditva (illetve forditva) behelyezett CD sérülhet, de erre a kézikönyv fel is hivja a figyelmet.
Túlmelegedés : az információk szerint az amcsik szivnak ezzel.
Haveroknak és nekem is tökéletesen működik, csont nélkül megy a Live, minden. -
#381 Kapható már az XBOX360? -
#380 gearsof war, ecsém, egy ideig érdekelt, aztán láttam mirol is szol a gém... hát, megy a kukába nálam, akármilyen szép lesz, pláne hogy vehetjuk next gen standardnak is. -
#379 a siralmas ps2 launch után én semmit se várok a ps3tól eleinte. ahhez képest a box360 maga a megbizható csoda. -
#378 A hibákat tuti kiküszöbölik, nem véletlen van most hiány, a gyártástechnikának ki kell forrnia, ezt az MS is tudta jól.
Tuningolni a HW-t persze nem fogják, de a játékok biztosan egyre jobbak lesznek, biztosan számíthatunk még néhány állkoppanásra a jövőben (Oblivion, Gears of War, stb...). -
#377 Úgy legyen!Küszöböljék ki a hibákat,kicsit tuningolják,és tavasszal veszek egyett.Mert hát a Resi 5-öt nem hagynám ki... -
#376 Ugyanilyen gondok lesznek a PS3 launchnál is hidd el, mondjuk abból mi nem sokat érzékelünk a Japan only premier miatt, cserébe talán egy kiforottabb gépet kaphatunk majd, de szigorúan csak 2007-ben (2006-os EU PS3 premier sztem csak álom).
Tudásban messze nem lesz akkora különbség szerintem, mint amit az alapján gondolnál, "amit a PS3-ról terjesztenek". A reklámszövegeket mindig oszd el kettővel, aztán vonj gyököt belőle, akkor talán lesz valami közük az igazsághoz.
A BOX itt van, kézzelfogható, jó cucc. Vannak gyermekbetegségei, hiány van belőle, és kicsit drága még, de sztem tavasszal-nyáron már megéri majd venni, és mindenkinek sok öröme lesz benne. -
#375 Na hát ez az...Pedig már gondolkodtam azon hogy végre nem leszek elfogult,és beszerzek magamnak egy xbox360-at amíg kijön a PS3(már ha még 2006-ban kijön,miért teszi a sony ezt velem).De gondoltam egy kicsit elötte leinformálodok,és tessék csak úgy özönlik rá a panasz.Jó,hát a sony se ad ki a kezei közül mindig hibátlan terméket(lásd a ps2 slim tápgondjai),na de ezt azért nem vártam.Itt,a nextgen konzolháború közepén kiadnak egy szánalmas felturbozott xboxot.Mondjuk annyira azért nem rossz,az embernek tátva marad a szája ha a a tv-ét bámulja miközben surrog a kis 360-as,tényleg tud valamit a gép,de nekem ez ahhoz képest amit a PS3-ról terjsztenek(remélem lesz is belőle valami),hát kevés.Kifagy a gép mert nem jó a hűtése,túlmelegszik,állítva szétmarja a lemezt,az xbox live online kapcsolat is rakoncátlankodik.Ez már gombócban is sok...Miért nem hagytak még időt a fejlesztésre,javításra.A sony úgyis késlekedik.Ezzel csak a "jó" hírüket rontják... -
#374 dehát vazze most nézem eggyutt voltunk benn ecsém. -
#373 jácott. a távoli háttér mosott, illetve pixeles. igaza van. -
NormalisEmber #372 szándékosan írtam hogy magánember, hiszem a microsoft már vesztett pert pl. a EU-val szemben, ha jók az emlékeim.(valami 500millió euróra büntették) -
#371 Azért mert ezt bizony nem egyedül tenné,ha jók az információk akkor az eddig eladott xbox360-ból 15% hűtési problémákkal küszköd(és ez a szám idővel csak egyre növekszik).Bár abban igazad van,hogy egy ember nem nyerhet egy "multicég" ellen.Simán elsikálják. -
NormalisEmber #370 Meg gondolod a microsoft ellen egy magánember tudna pert nyerni? -
#369 Na akkor arra is tudsz válaszolni hogy a microsoft miért adott ki egy gigaszar konzolt?Nem lennék abban olyan biztos hogy sokáig fog tartani az a per... -
#368 Van fogalmad meddig tart egy ilyen per? 5-10 évig is elhúzódhat.LOL -
#367 Ha valakinek van hírre arról hogy a hibás xbox360 miatt indított pert ki nyerte meg az jelezne?...Miért kapkodta el ennyire a microsoft az xbox360-at?A megjelenési határidő miatt? -
Deadman #366 Far Cry : ott nincs miért out of focust használni, itt sincs használva azokon a helyeken, ahol messzire kell ellátnod és esetenként 100-as nagyságrendű az ellenfelek száma. De nem szándékozok vitatkozni, akinek nem tetszik, nem veszi. Ennyi. -
peter31 #365 Addig kijön a konkurencia az új termékével és könnyebb választani. Arról is hallani jókat, ha túl jó lesz ennek lemegy a használt értéke és nehéz megszabadulni utána a cuccostól. Én is várok pedig már majdnem vettem. -
KaTy #364 hajrá! -
#363 Hát várj, én meg veszek 360-at:D -
#362 Én ilyen játék közelébe nem megyek:D -
KaTy #361 játszottam vele.
Az out fokuszal nem tudok egyetérteni,mert mozgás közben ez a látvány ba**tt kiábránditó.(a Quake 4 -ben ugyanez van..az is out fokusz? Akkor a Far cry miért nem használta? lehet hogy azért mert nem kamu kifogásokat hanem játékokat gyártanak?)
Félreértés ne legyen! Nem rossz játék a Kameó(sőt) ,csak azt nem értem ,hogy mitől hasal mindenki...hogy ilyet még nem látott....(100-170k-ért ez kevés...szerintem)Pláne akkor amikor Shadow of the colossus,God of war,Sly3 játékok jönnek ki a "gyenge" mai konzolokra.
Arra akartam kilyukadni ,hogy simán lehet még várni egy fél évet. -
lacoo #360 Hi!
Premiumot nem tudsz szerezni? -
Deadman #359 A háttér direkt out of focusban van. Még jobban kiemeli a tényleges harcot, a lényegi elemeket, filmszerű hatást biztosit. Ez az effekt több játéknál megfigyelhető, és emeli a látványt. -
#358 Őőő, játszottál is a géppel, vagy csak vagdosod bele a hülyeséget a világba? -
Olcsi2 #357 Meg mindig van egy uj Core pakk elado 85ert. -
KaTy #356 akkor én elmegyek kapálni:)
A most kijött játékok csak parasztvakításra jók.
Azért ne kövezzetek meg nagyon:)
Látjátok azt a hátteret? vicc. -
#355 ÁÁ gyerekek kaptunk ma egy XBOX 360-at(alapot) eszméletlen durva!PG3,és amped 3 kegyetlen -
#354 egy két ezer forint eltérésrol volt szo, nem tizrol :D -
#353 Igen, 115. -
#352 ja, és akkor most mennyi lesz az ár? mert most nézem hogy már 115 van kirva 105 helyett :) -
#351 örlülök h jovo héten már lesz, mindenestre játékot még nem merek rendelni, de remélem hétvégén már nyustolhetem a gépet... :) -
Bazijoe 2 #350 Hogy kötöd össze a gépet a HD kábellel??
HDMI bemeneten keresztül??
Mire van még az a 8 banándugó?? -
#349 az alap 80 körül, a premium 120 körül -
#348 Mennyibe kerül az X360? -
fanatifo #347 Jó persze énis megvenném 70ért ez nemis kérdéses de erre a realitás.... -
#346 Jó persze, hülye nem vagyok, de ha idehoz nekem egy 360-at és ideadja 70-ért, felőlem rendben:D -
fanatifo #345 nehogy már bedöljél neki!:))"most jöttem japánból""" jót nevettem ezen a mondaton:DDDDDDDD -
#344 Én megveszem 70ért, hozhatod:D