XBOX

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

Gideon Wieth
#65678
Nekem az Ac 1 is tetszett, örök kedvenc marad. 😊

A másodikról am azt mondták hogy :

----Az elsõ rész 3 kerültes városai most 5 kerületesek lesznek. De ha ránézünk a videókra már akkor láthatjuk hogy a város kétszer akkora.
----Új fegyverek - mint pl Bárd, Lándzsa mellett lesznek - külön kis speckó kütyük, mint például a füstbomba, és ha jól értettem akkor valamilyen kicsi elrejthetõ pisztolyszerûség.
----15 különbüzõ mellékküldetés lesz, és összesen 100 féle küldetés, és azt ígérték, kétszer pont ugyanolyan küldetést nem fogunk kapni.
----Természetesen új fegyverekhez új mozdulatok, a repülést is láttuk már. Illetve a két pengén kivül ami a kezünkön van, sokszor elõfog fordulni hogy nem nagyon lesz más fegyverünk.
---- A harc elsõ ránézésre nem lett sokkal nehezebb,és ugyanúgy a Counterekre meg spéci mozdulatokra fog épülni ahogy az elsõ gameplay ízelítõböl lehetett látni, de szerinem a harc az így is úgy is jó.Igazából akkor már csinálhatnák azt hogy csak bizonyos helyeken gyógyulhatsz, és nagyon kevés ütéstõl is meghalsz. Ezzel rá lennénk kényszerítve a menekülésre.///véleményem szerint///
---- Lesznek barátaink. A videó elején láthattunk is kettõt, amikor Ezio leszur egy embert aki felismeri és leülteti a padra, a barátai meg megfogják.
---- Ezio úszni is tud, és vízbõl is lehet majd támadni, de ezt még nagyon titkolják a fejlesztõk hogy, hogyan és miképp.
---- Ezen kivül elvileg nõkkel is lesz dolgunk, de ezt még csak egy trailer erõsítette meg //tessék óvatosan kezelni//
És ami a lényeg szerintem, hogy a játék még idén megjelenik November 17ikén 😊

Ez ketyeg a szobámban: Asus P5Q SE,Intel Core Quad 9550 Sapphire Radeon 4890 Vapor-X Kingston HyperX2x2048 1066MHZ Illetve egy Samsung 2333HD monitor és egy Xbox 360 és egy PS3

grebber
#65677
Hát AC1 valóban monoton volt.
Most ezt szajkozzák:

"5x akkora terület, több száz quest, 2 új fegyvernem, 50 különbözõ mellékküldi, új levadászós mozdulatok, gyönyörû városok, lehet majd repülni a város felett, stb."

Hát ha nem hazugság akkor ez már nem lesz monoton annyira mivel elsõben kb összesen volt kb 5 fajta küldetés<#levele>

Next PC upgrade: 2022

#65676
Ezt neked kell eldöntened, hogy melyik képe tetszik jobban. Jó minõségû kábelekkel nem fogsz külömbséget látni...

#65675
Attól függ mekkora a TV 😄

#65674
Xbox 360-hoz vásárolt vga kábelnél érdemes-e a HDMI kimenetet
egy HDMI-DVI átalakíton keresztül a monitor DVI bemenetére
csatlakoztatni, vagy elég ha simán a D-Sub csatlakozót használom ?
PoisonChihuahua
#65673
<#lama>
#65672
Nagy a különbség egy 1680*1050 23 colos asus monitor,és egy hdtv között?
#65671
Monitorral természetesen lényegesen jobb képet kapsz.

PSN: berghold

#65670
És VGA kábelek közt van különbség?És még egy utolsó kérdés😊,mivel járok jobban ha egy átlagos tv-n nyomom,vagy egy 23 colos 1680*1050-es felbontású monitorhoz csatlakoztatom a boxot!
theone91
#65669
Valszeg' lehet, csak drággábban...

theone91
#65668
Egyszerû marketing duma, nem érdemes túlértelmezni...

#65667
Lehet kapni ilyet a media marketben?Nincs kedvem ezt is netrõl rendelni
AntiHero
#65666
VGA kábelt

Stream: http://www.twitch.tv/antihero_hun

#65665
Milyen kábelt vegyek hogy a monitorhoz tudjam csatlakoztatni jó felbontásban?
PoisonChihuahua
#65664
Talán a beállítások között...
Kicsit átböngészhetnéd a menüt, csak úgy az ismerkedés végett.
AntiHero
#65663
Ja bocs ez a régi ár😄

ÚJ ár:

EU 2100MS pont - 6.500ft
EU 4200MS pont - 11.800ft
US 1600MS pont - 5.500ft
US 4000MS pont - 11.500ft

Xbox Live 12+1 hónapos gold elõfizetés - 9.500ft
Xbox Live 3 hónapos gold elõfizetés - 4.500ft
Xbox Live 1 hónapos gold elõfizetés - 2.000ft

Stream: http://www.twitch.tv/antihero_hun

sambauer
#65661
-.-

Turn Me On Dead Man

#65660
Köszi! És merre van az a felbontás beállítás mert egy hete van Xboxom és még nem nagyon vágom :S
Pacal17
#65659
Kicsit égett a pofám:

"Rokkszár végre belátta, hogy mennyire de kibaszott jó PS3-ra fejleszeni!!444"

Mintha úgy kúsztak volna oda a Sonysok lábához hogy LÉCCI LÉCCI HAD CSINÁLJUNK EGY JÁTÉKOT A TI FENSÉGES KONZOLOTOKRA!

Gideon Wieth
#65658
Igen errõl hallottam, de még semmit nem tudunk róla szinte..

Hát nekem az elsõ Assassin's Creed is nagyon bejött, többször végigjátszottam 😊 A második biztos jobb lesz már csak ha arra gondolunk, hogy új környezet, több fegyver, lefegyverezési lehetõségek, rengeteg féle kütyü 😊 és ahogy elnéztem Firenze városa nem épp a legkisebb... És akkor még ott vannak a beígértek is mint pl Róma../// Kivi vok lesz-e Vatikán 😄😄😄///Illetve egy Trailerben is láttam meg hallottam is róla hogy /meg ha jól emlékszem interjuban is említették, hogy több barátunk lesz nagyobb szerepekkel, és a nõkkel is lehet majd kezdeni valami csábítgatós casanovás lefizetõs trükköt...
Az elõzõ játéknak egyik hátrányára még a /szerintem am remek, de tény hogy könnyû// harcrendszert rótták fel. Ahogy elnéztem, itt egy picit pörgõsebbnek tûnt a harc illetve a stílusbeli ujítás, de itt is a 3 katonából egyszerre csak egy támadott ránk ...

Mind1 el nem fogják rontani 😄

Ez ketyeg a szobámban: Asus P5Q SE,Intel Core Quad 9550 Sapphire Radeon 4890 Vapor-X Kingston HyperX2x2048 1066MHZ Illetve egy Samsung 2333HD monitor és egy Xbox 360 és egy PS3

GP2100
#65657
A psp go nekem is tetszik(fõleg a mérete és a beépített 16GB mem miatt), de nem hiszem, hogy le fogom rá cserélni a mostani gépem(ha nem tudják feltörni, akkor biztosan nem 😊.
AC2-vel kapcsolatban csak abban reménykedek, hogy nem lesz olyan monoton mint az elsõ, különben NAGYON brutálnak néz ki, várom.
HR: <#rinya> a sony elmehet a... De legalább lesz AW.
A SC nekem is tetszett, kicsit szabadabb stílusúnak néz ki mint az elõzõ részek, de remélem, hogy nem lesz benne sok lopakodás nélküli darálás. Az a shotgunos rész egy kicsit megijesztett...
BTW nekem az R*-os ps exkluzív játék, az Agent keltette fel a figyelmemet. PS exkluzív R* játék? Neeeee!!!<#szomoru1>

\"elég volt ebből a faszom fütty nemzetből egy életre\" by tirexi

Gideon Wieth
#65656
Értem . Nekem PS3nál az új PSP GO tetszett, Bár az ASSASSIN'S CREED 2 mindent vitt.

MOstanában került fel egy Heavy Rain prezentáció is ami igencsak jóra sikeredett. A god of war 3 hozza a formáját az Uncharted 2 is jónak tûnik. Igen erõs címeket sorakoztatott fel maga mögött most a sony.

Bár az Xbox se szégyenkezhet. nekem a kamera nagyon bejött, az Alan Wake gameplay isteni volt. A Splinter Cell gameplay is nagyon tetszett, szerintem igen jó irányba mozdult el a sorozat. 😊

Ilyenkor sajnálom az exkluzivitást... 😞 Ahelyett hogy a Sony meg a Microsoft összefogna és megcsinálnák az álom gépet a játékosoknak 😄
Viszont ami nagyon tetszett és érdekesnek tûnik az a G-force játék 😄 Elviekben 3D-ben 😄 kiváncsi vagyok milyen lesz 😄

Ez ketyeg a szobámban: Asus P5Q SE,Intel Core Quad 9550 Sapphire Radeon 4890 Vapor-X Kingston HyperX2x2048 1066MHZ Illetve egy Samsung 2333HD monitor és egy Xbox 360 és egy PS3

GP2100
#65655
Szokásszerûen lesz 89 új Mario, plusz megy nekik a lehúzás rendesen, a vitality sensorral az élen... Én egyébként fõleg a DS miatt néztem, mert mostanában tervezek venni egyet.

\"elég volt ebből a faszom fütty nemzetből egy életre\" by tirexi

Ray Z
#65654
Köszi!

Xbox LIVE Gamertag: RayZ HUN

Gideon Wieth
#65653
nintendot nem néztem. volt valami extra ?

Ez ketyeg a szobámban: Asus P5Q SE,Intel Core Quad 9550 Sapphire Radeon 4890 Vapor-X Kingston HyperX2x2048 1066MHZ Illetve egy Samsung 2333HD monitor és egy Xbox 360 és egy PS3

koryne
#65652
Iceakos és Antihero szokott itt árlistákat másolgatni, keress rájuk a lap alján ebben a topicban vagy az "olcsó konzol, game" topicban.

Xbox Live gamertag: kilencnad

GP2100
#65651
Én még a nintendo konferenciáját is megnéztem.<#buck>(és 1-2x vertem is a fejem a falba...<#falbav> pulzusmérõ konzolhoz FTW! <#idiota> )

#65644: én a helyedben nem is próbálnám a prevgen konzolokat LCD-e kötni, mert kissé hányinger lenne a kép...

\"elég volt ebből a faszom fütty nemzetből egy életre\" by tirexi

Ray Z
#65650
És kitõl tudok és mennyiért venni?😊

Xbox LIVE Gamertag: RayZ HUN

koryne
#65649
Elvileg tudsz, de nem javasolt, mert automatikusan fogja mindig újítani, lemondani viszont csak telefonon lehet... Inkább vegyél vkitõl itt a fórumon.

Xbox Live gamertag: kilencnad

Ray Z
#65648
Bankkártyával (dombornyomott) tudok gold elõfizetést venni? Az nem gond ha a kártya megadásánál az ország UK?

Xbox LIVE Gamertag: RayZ HUN

Gideon Wieth
#65647
ahhoz képest hogy kevesebb mint egy hét múlva megjelenik, nagy a csönd a Prototype háza táján ...

Láttátok a Microsoft és PS3 konferenciákat ? 😄 Kurva jók voltak. Assassin's Creed 2 Splinter Cell Convictions Alan Wake gameplayek 😄 és lesz Metal Gear Solid Xbox 360-ra 😊

Ez ketyeg a szobámban: Asus P5Q SE,Intel Core Quad 9550 Sapphire Radeon 4890 Vapor-X Kingston HyperX2x2048 1066MHZ Illetve egy Samsung 2333HD monitor és egy Xbox 360 és egy PS3

#65646
húú de kocka vki 😄DD 4:40 - én meg most keltem wazzz :d

PoisonChihuahua
#65645
Ilyen kábel nem létezik, hisz a kompozit más jelet szállít mint a VGA.
sambauer
#65644
én is utángyártotatt használok és közelrõl nézve ahogy írtad igen szellemképes a játék. viszont azt hittem hogy ez az MS fajta kábel csak parasztvakítás és ugyanazt kapom 10-ért amit 5-ért vettem. node akkor ha nem, akkor lehet majd egy használtra beruházok, vaterán elég olcsón van most.
btw az nagyon hülye elképzelés hogy létezik e egy olyan kábel ami a kompozit bemenetbõl csinál vga-t ? tehát az egyik vége megy a monitorba a másik pedig a kompozit(sárgának) bemenete. ilyen megoldással minden konzolt használhatnék monitoron, ezért kérdem.

Turn Me On Dead Man

PoisonChihuahua
#65643
Páran írták itt a fórumon, hogy utángyártott VGA kábellel szellemképes a játék a monitorjukon, de eredeti MS kábelt használva ez megszûnt. Én csak ezért javasoltam neki az MS VGA kábelt.
sambauer
#65642
tehát az original Microsoft VGA HD Kábel 100%san szellemkép mentes képet ad ?

Turn Me On Dead Man

PoisonChihuahua
#65641
Utánanéztem a monitorod bemeneteinek és valószínüleg kompozittal (gyengébbek kedvéért a "sárga" kábellel) kötötted össze, amihez csak gratulálni tudok... <#violent><#lama><#taps>

Veszel egy eredeti Microsoft VGA HD kábelt (az utángyártott szellemképes lehet), a dashboardon (az Xbox 360 menüjében, a beállításoknál) belövöd a felbontást 1680 x 1050-ra (ez a monitorod felbontása) és a problémád meg is van oldva.

PoisonChihuahua
#65640
Mivel kötöd össze?
#65639
Rossz linket adtam meg:S sorry http://reviews.cnet.co.uk/monitors/0,39030121,49285621,00.htm
#65638
Hali! Az lenne a gondom hogy nem elég éles a képernyõm és ezt leginkább Fifázásnál tapasztaltam. A monitorom: http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1116192007 Ha lenne ötletetk hogy mit kéne állítani írjatok.Köszi!
sambauer
#65637
Szerintetek az nagyon para ha a boxom bekapcsolás után 1 perc-el késöbb hozza be a dashboardot ? Tehát bekapcsolom el is indul, középen a zöld led be világít, még a dvd-t is pörgeti de csak 1 perc után jön be a start up képernyõ és a dashboard.

Turn Me On Dead Man

GP2100
#65636
Állítólag ha azt mondod nekik, hogy rossz a gép és javíttatni akarod, akkor bediktálod nekik a sorozatszámot, és ha banolt a gép, akkor megmondják, hogy beszopt@d. Így megtudhatod, hogy banolt-e a gép.

\"elég volt ebből a faszom fütty nemzetből egy életre\" by tirexi

PoisonChihuahua
#65635
Nem az MS-t kell felhívni, õk nem fogják tudni ezt megmondani.
Nagyon egyszerû, csatlakoztasd a box-ot a nethez, ha van LIVE, akkor nem bannolt, ha csatlakozáskor hibaüzenetet dob, akkor meg bannolt.
#65634
Köszi, a fülesemen van hangerõ szab.,ezek szerint igy jó lesz.
tdu Toyota
#65633
Hellosztok! Nem tudjátok kit kell felhívni, hogy megtud kivan-e bannolva az xbox, vagy nem.Gondolom a microsoftot kell felhívni de azon belûl van aki foglalkozik ilyennel? elõre is köszi

VAMOS MI SEVILLA!!!!!!!!!!

sambauer
#65632
lesz ám nagyon halk lesz, feltéve ha nincs a fülesen hangszabályzó... én úgy oldottam meg hogy van ilyen ezer forintos hangfalam amin van füllhallgató bemenet és hangerõ szabályzó. nos én a hangfalat erre a kimenetre rákötöttem ami a monitór kábelbõl jön ki a hangfalba pedig a füles csatlakoztattam és így tökéletesen megy a dolog 😄

Turn Me On Dead Man

#65631
Köszi, és végül mégegy kérdés :
A konzolt a monitorral összekötõ kábelnek van két RCA leágazása.
Ha erre a kimenetre egy RCA - 3,5 Jack átalakítón keresztül fejhallgatót
csatlakoztatok, lesz-e hang ?
NecroJoe
#65630
Igen, nekem is így van.

Necro

#65629
Sziasztok !
Xbox 360 vásárlása elõtt állok és lenne egy kérdésem :
- Ha a konzolt D-Sub-on keresztül, egy Pc-t pedig DVI-on keresztül
csatlakoztatok ugyanazon monitorhoz akkor mûködik-e? Természetesen
együtt nem használnám, csak külön-külön.
Scotty99
#65628
Így van, ezzel nem elveszik, ezzel egy alternatívát biztosítanak a kazsuáloknak egyelõre, késõbb meg ki tudja még hova fejlõdhet.

Ettõl még ugyanúgy kimehetsz focizni vagy verekedni a szabadba is, de megteheted a konzolod elõtt is. Ezzel a lehetõséggel nem bezárul egy kapu, hanem kinyílik száz másik.

PS3 ID: ghost_hun