176876

-
#170933
Majd jön a Dragon Age mint RPG, nyilván nem ülnek és verik a brét, hanem dolgoznak játékokon amit jövőre megmutatnak.
3-4 év alatt letettek Dragon Age és Mass Effectet, és közben csinálták ezt.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.12. 00:53:29 -
#170932
Amit eddig láttunk, annál ez sokkal szebb, az tény. Nem ez a szomorú benne, hanem az, hogy a Bioware eddig AZ rpg stúdió volt. A nagy három egyike.
Amikor kijött a Witcher 3 azon agyaltam, hogyan fognak ezzel a többiek, a Bioware és a Bethesda versenyezni. Hát, a Bioware-től megkaptuk a választ: sehogy, feladják, inkább online shootert csinálnak helyette. Dragon Age hivatalos confirmation nem volt, most már nem is lesz idén. Igazából ha a hivatalos bejelentéseket nézzük, akkor perpill a Bioware nem dolgozik egyetlen rpg-n sem. Helyette online lövöldét fejleszt. Ez egy korszak vége akkor is, ha jól néz ki az Anthem. :( -
#170931
Destiny-nél ez sokkal jobban néz ki minden téren ( az is gyönyörű, de ez más level volt ) -
#170930
OK. Ez végre egy rendes konf volt, nem úgy, mint a tegnapi EA. Volt meglepetés (Metro pl.), gameplay premier és pletyka confirmation is. Egy rakás játék, semmi éneklés-táncolás, szarakodás.
Egyetlen szomorú hír, hogy a Bio végleg elesett. RPG helyett Destinyt csinálnak. Mondjuk legalább olyan jól néz ki, mint a Bungie-féle, hanem jobban, de ez már nem RPG. :( -
#170929
Microsoft CONF:
42 Exclusive 4k 60fps Indie Xbox One X title!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
WOOOOOOOOOOOOOW!!!
+
Halo-Gears-Forza-Crackdawn remaster in 4k 60fps.....
-
#170928
Saját számítás, hogyne tudnád meg. -
#170927
Ne vázold, kösz. Majd meg fogom tudni hivatalosan.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.11. 22:14:40 -
#170926
Oks vázolom az elképzelésem:
500 dollár=500 euro=+27% -
#170925
Ami nem 200 ugye. 170 korrekt. -
#170924
500 euro, hazánkban kb 170k. Ha ennyi lesz persze. Lehet 399 bár kétlem -
#170923
500 DOLLÁR. -
#170922
500 euro-t hallok....exclusive nélkül halott a téma, ez kb 200 ezer ft lenne, amiből azért összeraksz egy komolyabb pc-t. -
partizan182 #170921 Mindössze 100 dodóval több mint amit a piac elbír. Ennyiért fullesélytelen a siker, PsPrót is leszarja mindenki (csak minden ötödik eladott gép Pro), lehet tippelni mekkora lesz az érdeklődés a skorpiora drágábban.
Majd valaki elmeséli Philnek egyszer h a konzolokat nem a hardver adja el hanem a játékok. Meglátjuk mit mutatnak este ezen a fronton (skorpio szempontbol mondjuk mindegy, hisz minden jön alap gépre is, az S-en most vágtak odakint újabb 50 dodót, lassan olcsóbb mint egy 360). -
#170920
az egyáltalán nem sok! -
#170919
Geoff Keighley
I can now say with confidence Project Scorpio is $499. Unless something changes today, that is what will be announced. -
#170918
Forza Motorsport 7 leak:
Megjelenés: 2017. október 3. -
#170917
Dirt 4 szerintem, ha valakit érdekel. -
#170916
Leak:
-
#170915
Sziasztok
Ausztriában vásárolt feltöltést akarnám felltölteni
de nem engedi
valami régio hibát ir ki
ötlet valakinek köszi -
#170914
Play 45+ awesome games FREE* with EA Access Free Play Days
Games, snacks and friends – that’s all a party really needs, and we’ve got the first part covered. From June 10 - 18, everyone with an Xbox Live Gold membership can tear through all the games in our massive collection for free*. Grab games from awesome series like Battlefield™, FIFA, Mass Effect ™, Madden NFL, Need for Speed™ and more – they’re yours while this party lasts.
Ready to play? Then just fire up your Xbox One, snag the EA Access app from the Xbox store and let the games begin! -
Tommy H #170913 Köszönöm szépen!! -
#170912
Na befizettem a GamePass-ra, most töltöm a gémszeket. :) -
#170911
Teljesen mindegy melyik piactérről veszed, mert a régiót az alap accod alatt állítod át. Minden játék meg, bérmilyen régiót beállítva. -
#170910
Star Wars Battlefront II kiszivárgott gameplay -
#170909
Nekem megy simán az xbox accounttal még. :)
Mármint a Mixer-be amióta van, meg előtte a másikba is úgy léptem be hogy Xbox profillal.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2017.06.10. 10:57:01 -
#170908
boxon már láttam h indult, nem kellett külön belépnem - lehet xboxosoknak auto linkelődik az ms accuk akkor
+ha jól konvertáltam, este 11-kor kell belépni az ingyencuccért :) -
#170907
Fogalmam sincs, de mivel ez egy alkalmazás ami PCn is megy, gondolom igen.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.10. 10:14:49 -
#170906
kell külön mixer account?! -
#170905
Mixer Offering Free Games and DLC for Watching E3
Sunday, June 11th at 2:00pm PDT. For the first time, watch the Xbox E3 Briefing in 4K! If your display supports it, you can watch in glorious 4K on mixer.com/Xbox or with the Mixer viewing app on Xbox One S. To watch in 4K on Xbox One S, select full screen mode.
The broadcast will be offered in six languages: English, German, French, Italian, Spanish, and Portuguese, and also includes support for English Closed Captions. To select an alternate language, click the “cog” button within Mixer to view the available list.
If you watch the conference on Mixer, you'll get the "Xbox E3 MixPot." It's not clear what exactly is in it, but it's hard to argue with free games and DLC. Here's what Mixer has to say on the subject:
Watch the Xbox E3 Briefing on Mixer to get free stuff. We wanted to do something special for fans during this year’s Xbox E3 Briefing, so we’re giving away a whole MixPot of digital goodness to everyone watching and logged in on Mixer.
Here’s how it works:
Watch the Xbox E3 Briefing live on Mixer: The briefing will be aired on Sunday, June 11 at 2:00pm PDT. You can watch via the Mixer viewing app on Xbox One, via any web browser at mixer.com/Xbox, or by using the Mixer app on iOS or Android.
Sign in to your Mixer account: You must be logged into your Mixer account to get your MixPot.
Link your Mixer account to your Microsoft/Xbox Live account: To learn how to link your Mixer account to your Microsoft/Xbox Live account, see Link a Mixer account to your Microsoft account. Don’t worry if your account isn’t linked during the E3 Briefing. Just be sure it’s linked by
That’s it! Keep an eye out during the briefing as we announce all the digital goodness that will be coming to you after the event.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2017.06.10. 09:27:33 -
Tommy H #170904 Na mindegy,kipróbálom valami olcsó játékkal ha senki nem tudja ezt.Annyit megér -
#170903
De a játékosok. :) -
#170902
Xboxnak és a Win10-nek van közös metszete. Xbox és a Steamnak jelenleg nincs. -
Tommy H #170901 Valaki? -
partizan182 #170900 Ha Windows storeos akció akkor belefér? Origin, EA access mehet? Ubisztór?
Félre ne érts, Darky tökfeleslegesen szemeteli tele senkitnemérdeklő irreleváns infókkal a fav topicjait, de ugye whats new. Csak furcsállom hogy a Win10 ezek szerint szabad pálya, pedig amikor a buy anywhere Forzát a Win10 sztór magától felpeccselte bétadev 0.06-ra az 20 percen belül törlésre került merhogy nem xbox.
Szal Win10 pálya mégis? -
#170899
Miért nektek csak xbox és ennyi? Nincs PC-tek, nem is érdekel senkit a jó biznisz?
Szerintem soha nem tudhatod. :) -
#170898
Xbox topikban ez mennyire kapcsolódik az Xbox mint rendszerhez? sem nem Xbox, se nem Win10. -
#170897
COD Infinite Warfare -> 8.2 euro steam-re cdkeys-en akit érdekel!!!! :) -
Tommy H #170896 Hali.
Ha egy másik Angol profillal veszek paypal játékot úgy hogy átállítom location-t is Angolra megveszem akkor ha visszaállítom Magyarra mindent tudom is használni és nem is Banolnak? -
#170895
Több mint 90 perces lesz a show. Olyan 100-110 perc. -
#170894
június 10. (szombat), 21:00 - Electronic Arts
június 11. (vasárnap), 23:00 - Microsoft
június 12. (hétfő), 04:00 - Bethesda
június 12. (hétfő), 20:00 - PC Gaming Show
június 12. (hétfő), 22:00 - Ubisoft
június 13. (kedd), 03:00 - Sony
június 13. (kedd), 18:00 - Nintendo






