XBOX
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
kjozsef056 írta (#177006):
A teljes cod benne van multival mindennel együtt. Nem tudom te mit néztél. A baj hogy multit az emberek több ezer órákat játszanak. Sőt van aki két évig csak egy játékot csapat orrba szájba... Így ők megveszik teljes áron mert előfizetve sokkal drágábban jön ki az 1 vagy 2 év. Ezért is baromság amit a MS elképzelt a fejecskében
Csak GPU-ban van benne, alacsonyabb csomagokban nincs. És ráadásul a mostani átgyúrást követően a jövőben már ott sem lesz benne, nemrég jelentették be.
Az volt egyébként a cél, hogy aki CoD-ozik az ha kap hozzáférést mondjuk Gearshez vagy Halohoz extra költség nélkül, az előfizetési díjban, akkor átszokik majd arra is. Ez volt az elképzelés.
lwb írta (#177005):
Eredetileg a multi része is bekerült volna a GP-ba. Volt benne ráció, hogy ezzel csábítsák át a COD játékosokat a GP-be és ha már ott vannak, akkor lehet, hogy találnak mást is, ami tetszik nekik és akkor költenek pénzt dlc-kre vagy akár early access megjelenésekre. Nem jött be, de azért nem volt teljesen őrült ötlet. Semmi nem zárja ki, hogy multi játék is előfizetéses modellbe kerüljön.
A jövő egyébként tényleg a netflix-szerűség lesz itt is. Meg a cloud. A kettő együtt. Ilyen HW árak mellett nem lesz fenntartható a dedikált gép minden háztartásban. Csak ez most még korai lépésnek bizonyult.
A teljes cod benne van multival mindennel együtt. Nem tudom te mit néztél. A baj hogy multit az emberek több ezer órákat játszanak. Sőt van aki két évig csak egy játékot csapat orrba szájba... Így ők megveszik teljes áron mert előfizetve sokkal drágábban jön ki az 1 vagy 2 év. Ezért is baromság amit a MS elképzelt a fejecskében
kjozsef056 írta (#177004):
A MS-nál több ezren dolgoznak ,az meg se fordult bárki fejében olyan kezelje ezt a game pass dolgot aki ért is a piachoz??
Egy játék amit a multi miatt vesz a vevők 99.8%-a mi a ráknak használná azt előfizetésbe. Én eskü nem értem hogy egy milliárdos cég vezetői hogy hihették ezt.... Ez kb olyan hogy felcuppantom magamnak a mutatoujamat majd csodálkozok hogy szaros lesz...pedig nem ezt vártam nem tudni miért de nem ezt vártam... Nonszensz. Ez hűen tükrözi az egész ms gaming haldoklást dilettánsok vannak ott nem is kevés
Eredetileg a multi része is bekerült volna a GP-ba. Volt benne ráció, hogy ezzel csábítsák át a COD játékosokat a GP-be és ha már ott vannak, akkor lehet, hogy találnak mást is, ami tetszik nekik és akkor költenek pénzt dlc-kre vagy akár early access megjelenésekre. Nem jött be, de azért nem volt teljesen őrült ötlet. Semmi nem zárja ki, hogy multi játék is előfizetéses modellbe kerüljön.
A jövő egyébként tényleg a netflix-szerűség lesz itt is. Meg a cloud. A kettő együtt. Ilyen HW árak mellett nem lesz fenntartható a dedikált gép minden háztartásban. Csak ez most még korai lépésnek bizonyult.
lwb írta (#177003):
Az MS vezetése, értsd Satya meg a többiek, gondolom nem aktív gamerek. Ők ezt elsősorban az Activision felvásárlástól és a Call of Dutytól várták. Szerintem.
A MS-nál több ezren dolgoznak ,az meg se fordult bárki fejében olyan kezelje ezt a game pass dolgot aki ért is a piachoz??
Egy játék amit a multi miatt vesz a vevők 99.8%-a mi a ráknak használná azt előfizetésbe. Én eskü nem értem hogy egy milliárdos cég vezetői hogy hihették ezt.... Ez kb olyan hogy felcuppantom magamnak a mutatoujamat majd csodálkozok hogy szaros lesz...pedig nem ezt vártam nem tudni miért de nem ezt vártam... Nonszensz. Ez hűen tükrözi az egész ms gaming haldoklást dilettánsok vannak ott nem is kevés
kjozsef056 írta (#177002):
Amikor olyat olvasok hogy a ms duplázni akart akkor mindig elgondolkodom , hogy valóban über kretének kezében van az egész gaming dolog.
De innen is súgok nekik: Ha van egy előfizetéses szolgáltatásod annak nem fogod megduplázni az előfizető számát úgy hogy szó szerint SEMMI igazűn ütős húzónevet nem raksz bele. De komolyan atomdurva hogy egy akkora cégnél ahol mindenféle jogász, ügyvéd, diplomások tömkelege tökömtudja milyen titulusokban ezt nem látja.....
Ezt a szolgáltatást mondom hogy lehetne feldobni hogy valóban növekedjen az előfizetők szám ,de úgy brutálisan drasztikusan.. Ha teszem azt egy hónapon belül jelennének meg olyan címek leglaább 2 mint pl majd az új Tomb Raider Remake majd azt követné a hónapon belül egy Metro 2039. Tehát 2 über AAA egy hónapon belül.... Tudom eleve a kiadók nem tolnák ide a játékait ezt csak egy példának hoztam fel hogy ide ehhez nagy jó és friss címek kellenek. Mert a fostos 4 órás single cod nem fogja pimpleni a számokat felfelé a halványfos ms címek meg főleg nem...
De nekem nem gond ez a vergődés.2027 előkapujában lefjár a még 2700ft/hó game pass ultimate és nem fogok többé venni. Eladom a Series X-et és végre mehet a 3500+ játékos backlog játszása végre
Az MS vezetése, értsd Satya meg a többiek, gondolom nem aktív gamerek. Ők ezt elsősorban az Activision felvásárlástól és a Call of Dutytól várták. Szerintem.
De innen is súgok nekik: Ha van egy előfizetéses szolgáltatásod annak nem fogod megduplázni az előfizető számát úgy hogy szó szerint SEMMI igazűn ütős húzónevet nem raksz bele. De komolyan atomdurva hogy egy akkora cégnél ahol mindenféle jogász, ügyvéd, diplomások tömkelege tökömtudja milyen titulusokban ezt nem látja.....
Ezt a szolgáltatást mondom hogy lehetne feldobni hogy valóban növekedjen az előfizetők szám ,de úgy brutálisan drasztikusan.. Ha teszem azt egy hónapon belül jelennének meg olyan címek leglaább 2 mint pl majd az új Tomb Raider Remake majd azt követné a hónapon belül egy Metro 2039. Tehát 2 über AAA egy hónapon belül.... Tudom eleve a kiadók nem tolnák ide a játékait ezt csak egy példának hoztam fel hogy ide ehhez nagy jó és friss címek kellenek. Mert a fostos 4 órás single cod nem fogja pimpleni a számokat felfelé a halványfos ms címek meg főleg nem...
De nekem nem gond ez a vergődés.2027 előkapujában lefjár a még 2700ft/hó game pass ultimate és nem fogok többé venni. Eladom a Series X-et és végre mehet a 3500+ játékos backlog játszása végre
A terv az volt egyébként, hogy idénre megduplázzák az előfizetők számát, nem az, hogy milliókat buknak.
Remélem hamarosan kiderül ki lesz az új tulaja a ninjásoknak
kjozsef056 írta (#176998):
He??? Steamen ezer éve van felhő mentés...
Azt írtam, hogy bizonyos játékokban. Például az eredeti Colonization is ilyen, de a DMC-trilógiában volt Steamen felhőmentés, utólag viszont kiszedte a Capcom, miközben a GOG-osban van. Vannak ilyen, nyilván nem a legfrissebb játékoknál jellemző, azokban szokott lenni mindkét platformon.
Mindenesetre bizonyos játékokban GOG-on van felhőmentés, Steamen nincs.
He??? Steamen ezer éve van felhő mentés...
lwb írta (#176996):
A DRM-mentességnek nem az a lényege, hogy ha nincs a platform, akkor mi lesz a játékkal, hanem hogy a játékot nem lassítja a DRM. Ezer és egy példa volt arra az elmúlt 10-15 évből, amikor mindenféle bloated drm miatt szarabbul futott a játék pc-n, mint konzolokon meg okozott egy rakás bajt. Volt régebben egy botrány is, hogy valamelyik játék másolásvédelme konkrétan törölt rendszerfájlokat is, ha uninstalláltad a játékot. Ezt peccselték, de nem azonnal és egy páran rakhatták újra a windowst.
Emellett konkrétan bizonyos régi játékok DRM-je nem működik újabb Windowsokkal, és nyilván a még működőké is problémás lehet később, így nagyon is hasznos tud lenni a DRM-mentesítés.
De mindegy, neki Steam-achievementek kellenek. Meg gondolom boxosak, mivel XSX-e is van. Akkor pedig az Xxox appos PC-s játékai egy helyre mennek a boxosokkal, ha Play Anywhere-játékról van szó, pláne.
Én is örülök sok kényelmi vagy egyéb funkciónak, de alapvetően a játékok számítanak. Mindenesetre bizonyos játékokban GOG-on van felhőmentés, Steamen nincs.
kjozsef056 írta (#176995):
A valve anno nagyon jól kihasználta hogy megértette az embereket és tudta a röghöz kötés hogy egy helyen tudj minden játékodat pc-n nagy úr.... Emiatt azota se tudta megkarcolni sem egyik cég se a sikerességét..
Gogról pedig mindig viccesen olvasok azokat a lativuszokat hogy drm free és azért már "jobb" halkan jegyzem meg ha a gog megy a levesbe cseszheted a játékaidat is ugyanugy...szóval semmivel nem lesz előrébb az ember... Persze nyilván lehet mantrázni hogy de neked le van töltve mint az xxx+ db game háttértárakra... de kb mivel nincs hozzá platform nem lesz se acsi se semmi... szóval lesznek kiirt warezzel egyenértékü cuccaid ennyit ér a gog....Ami nem mellesleg ha a lengyel állam nem tolna ezerrel már rég bezártak volna ,mert kevesen használják.
Steamnél sosem lesz jobb, ők jókor jöttek és teremtettek értéket
Utoljára szerkesztette: kjozsef056, 2026. 07. 02. 09:56
A DRM-mentességnek nem az a lényege, hogy ha nincs a platform, akkor mi lesz a játékkal, hanem hogy a játékot nem lassítja a DRM. Ezer és egy példa volt arra az elmúlt 10-15 évből, amikor mindenféle bloated drm miatt szarabbul futott a játék pc-n, mint konzolokon meg okozott egy rakás bajt. Volt régebben egy botrány is, hogy valamelyik játék másolásvédelme konkrétan törölt rendszerfájlokat is, ha uninstalláltad a játékot. Ezt peccselték, de nem azonnal és egy páran rakhatták újra a windowst.
Gogról pedig mindig viccesen olvasok azokat a lativuszokat hogy drm free és azért már "jobb" halkan jegyzem meg ha a gog megy a levesbe cseszheted a játékaidat is ugyanugy...szóval semmivel nem lesz előrébb az ember... Persze nyilván lehet mantrázni hogy de neked le van töltve mint az xxx+ db game háttértárakra... de kb mivel nincs hozzá platform nem lesz se acsi se semmi... szóval lesznek kiirt warezzel egyenértékü cuccaid ennyit ér a gog....Ami nem mellesleg ha a lengyel állam nem tolna ezerrel már rég bezártak volna ,mert kevesen használják.
Steamnél sosem lesz jobb, ők jókor jöttek és teremtettek értéket
Utoljára szerkesztette: kjozsef056, 2026. 07. 02. 09:56
Botond írta (#176991):
Igen, Europa Universalisokat én pl úgy vettem a kiadó honlapjáról (az első megvolt lemezesen is) és le tudtam tölteni a telepítő fájlokat, mintha lemez ISO lenne és többet se kellett neki online kapcsolat.
Kibaszás volt ez a néppel, ráadásul ugyanazokkal a módszerekkel szereztek piacot, amiért aztán az epicet elmondták mindennek, a vásárolt exclukkal, pl Civilization5.
Mondjuk így is elég satnyaság ez a steam a PC-s xbox kliens mellett, utóbbi eseten minden játéknál van felhőmentés, nem csak hébe-hóba, mint a steamen, ráadásul acsi is nagyobb arányban van a játékokhoz, ha az érdekel vkit, és persze crossplatform mentés és crossplatform multi-coop is gyakoribb.
A steam azért megmaradt ilyen pc only, őrizgessed offline a legtöbb játék mentését feelingnek, mint anno a dosos időkben. A dupla klienses, dupla drm-es megoldásai külön cukik, persze mindenkinek erre van felesleges plusz erő a gépében. 😊
Viszont a remote play togethert azért átvehetné tőlük az MS. A Lost Vikingsek is csak couch co-opban co-opolhatók így. A rollback/beta channels és a workshop sem rossz funkció, de ezek valóban kevésbé konzolosak. A Steam Input pedig szintén nem nem igazán konzolra való megoldás, de a kötött kontrollerkiosztások kijátszására jó lenne. Például ha egy játékba nem arra a gombra teszik a tárazást, ahová szeretnéd, fityiszt mutathatnál a fejlesztőknek.
lwb írta (#176990):
Én úgy emlékszem, hogy steam előtt is volt online vásárlás, nemcsak fizikai. A steamnél nem az online vásárlás volt a gáz, hanem az, hogy a launchernek a háttérben futnia kellett.
Az elterjesztéséről beszélek, a Steam azt oldotta meg. Személy szerint a DRM-mentességet fontosnak tartom máig, így rendszeresen töttök a GOG-os verziók mellett. Csak hát a több steames bundle mellett megesik, hogy ott nincs multi játékban, nem úgy frissítgetik, netán drágább vagy csak később/sosem kerül fel. És a kliensük gyengébb, ha önként használná az ember.
PC-n a lemezes a piac akkor már az őrület felé tartott, és idővel jöttek az X gépen aktiválós, revoke-olós megoldások is, majd a GfWL is. Mindneki más rosszabbul csinálta és csinálja. Eközben a Steam abban az értelemben nem kötelező kliens, hogy nem kell neked kiadóként DRM-ként használnod, vannak fenn játékok, melyek a kliens indítása nélkül is futnak telepítés után. Nyilván arányaiban nem sok játékról van szó, és a játékosok 99%-a erről nem is tud.
Jó ideje pedig már olyan világ van, hogy gyakorlatilag nincsenek nagy lemezes kiegészítők, DLC-k viszont annál több, így sok konzoljátéknál is a lemez csak a teljes csomag egy része.
Botond írta (#176991):
Igen, Europa Universalisokat én pl úgy vettem a kiadó honlapjáról (az első megvolt lemezesen is) és le tudtam tölteni a telepítő fájlokat, mintha lemez ISO lenne és többet se kellett neki online kapcsolat.
Kibaszás volt ez a néppel, ráadásul ugyanazokkal a módszerekkel szereztek piacot, amiért aztán az epicet elmondták mindennek, a vásárolt exclukkal, pl Civilization5.
Mondjuk így is elég satnyaság ez a steam a PC-s xbox kliens mellett, utóbbi eseten minden játéknál van felhőmentés, nem csak hébe-hóba, mint a steamen, ráadásul acsi is nagyobb arányban van a játékokhoz, ha az érdekel vkit, és persze crossplatform mentés és crossplatform multi-coop is gyakoribb.
A steam azért megmaradt ilyen pc only, őrizgessed offline a legtöbb játék mentését feelingnek, mint anno a dosos időkben. A dupla klienses, dupla drm-es megoldásai külön cukik, persze mindenkinek erre van felesleges plusz erő a gépében. 😊
Üdítő ilyen véleményt olvasni 😊 Manapság ha valaki rosszat mond Steamről, akkor Szent Gabe haragjával sújtanak le rá a fórumokon.
Én nem utálom a Steamet, de nem is szeretem. Megtűröm.
lwb írta (#176990):
Én úgy emlékszem, hogy steam előtt is volt online vásárlás, nemcsak fizikai. A steamnél nem az online vásárlás volt a gáz, hanem az, hogy a launchernek a háttérben futnia kellett.
Igen, Europa Universalisokat én pl úgy vettem a kiadó honlapjáról (az első megvolt lemezesen is) és le tudtam tölteni a telepítő fájlokat, mintha lemez ISO lenne és többet se kellett neki online kapcsolat.
Kibaszás volt ez a néppel, ráadásul ugyanazokkal a módszerekkel szereztek piacot, amiért aztán az epicet elmondták mindennek, a vásárolt exclukkal, pl Civilization5.
Mondjuk így is elég satnyaság ez a steam a PC-s xbox kliens mellett, utóbbi eseten minden játéknál van felhőmentés, nem csak hébe-hóba, mint a steamen, ráadásul acsi is nagyobb arányban van a játékokhoz, ha az érdekel vkit, és persze crossplatform mentés és crossplatform multi-coop is gyakoribb.
A steam azért megmaradt ilyen pc only, őrizgessed offline a legtöbb játék mentését feelingnek, mint anno a dosos időkben. A dupla klienses, dupla drm-es megoldásai külön cukik, persze mindenkinek erre van felesleges plusz erő a gépében. 😊
lwb írta (#176988):
Inkább az volt a kritika a steam-mel, hogy felesleges. És ez kb igaz is, ha belegondolunk az ilyen kötelező launcherekbe, amiből ma már van vagy 50, szinten minden cégnek saját launchere van: a boltokon túl ott vannak az olyanok is, mint pl a CDPR launchere vagy a Lariané stb. Steam előtt mindenki egyszerűen telepítette a játékot, amit megvett akárhonnan és az mint egy windows alkalmazás ment szépen duplaklikk után.
Igen, ma már a steam mér ezt-azt, feleslegessé teszi mondjuk a harmadik fél általi chat alkalmazásokat vagy akár az fps mérést. Ez ugye launchkor nem volt még meg és azt se feledjük, hogy ezeket sem a valve találta ki, ezek léteztek előtte is, csak külön le kellett őket szedni, ha valakit érdekelt vagy kellett neki.
Ma már ott tartunk, hogy a steam a pc gamerek lieblingje, a legjobb és legszebb. Nyilván főleg azoké, akik nem is éltek még 2004-ben vagy legfeljebb a csattogós lepkét tolták. Én a magam részéről jól meglennék 0 kötelező launcherrel, mint régen.
Én pont chatelésre és fps-mérésre is mást használok 😊
Mindenesetre nem volt egyszerű a helyzet, a PC-s piacnak nagyon is kellett a Steam, mert a lemezes árusítás ott hamrabb gödörbe került, és ott a CD-kulcsok, valamint a másolásvédelmek is bonyolították az életet. Sok egyéb feature mellett az automata patchelés (a Steamen korlátozottabb, a Galaxy alapjain rugalmasabb rollbackkel), a felhőmentés eléggé fontos kényelmi feature-ré vált, sőt a mai netes kapcsolattal már gyorsabban lehet telepíteni, mint lemezről. Mások aza chievementekért is rajongnak (az viszont boxos találmány). Sok indie vagy más olcsóbb játéknak is ez jelenti a realitást, de a régi klasszikusok elérhetőségét sem lehetett volna visszagozni pusztán lemezes alapon.
Mondom ezt, hogy már volt Steam-fiókom, amikor a Football Manager 2010-et vettem, de mivel a telepítője enegedett választani, hogy a Steamhez köztöm-e, és azzal telepítem, vagy CD-kulccsal offline, az utóbbit választottam. De kb. egy hónapja megtörtem, és beaktiváltam sok év után 😊 Félreértés ne essék, több száz dobozos játékom van a mai napig PC-re (plusz valamennyi konzolos, C64-es, amigás), de a fölösleges szerintem nem a jó szó rá.
A sok launchert én sem szeretem, de elég ritkán találkozom velük. A GOG-os opcionális, és a Galaxy helyett jobb a Heroic, ami viszi az epices és amazonos játékokat is. A Steam egyértelmű, ha van más kliens is adott játékhoz, majd intézi helyettem, alig látom. A baj a többivel van, ami egyszerű kötelező és gagyi. Magamtól meg nem sok mindent veszek direktben a EA-től vagy Ubitól (GOG-on vagy Steamen preferálom őket PC-n, vagy Boxra veszem őket, hogy a PC-s launcherjeiket elkerüljem). Ami Xbox appra van, az - már - úgyis XSX-en megy, de az MS jelenleg éppen nyomul Steamen is szerencsére (mit nem adnék, ha a StarCraft 2-t átmigrálhatnám, de ilyen nem lesz).
Ez a digitális váltás többé-kevésbé a konzoloknál is már befejezett valóság, az előnyeivel és hátrányaival együtt. Xboxra egyetlen lemezes játékom sincs (nem elvből, csak nem igazán lett volna racionális választás), lemezként csak film járt az XSX-ben, és PS3-ban is többnyire letöltős játékokkal játszottam (vegyes volt az élmény, az Uncharted 3-at 3 napig tartott úgy feltenni PSN-ről, hogy működjön is, miközben a BD-k cicergése sok játéknál zavaró volt).
Zóanagyvarázsló írta (#176987):
Nyilván a Steam sem tökéletesen kezdett, de a 7. generáció közben már elég jóvá vált. És számomra az őrület máig Xboxon, hogy ha a könyvtáramban vagy a store-ban akár konzolon, akár telefonos appban rámegyek egy játékra, ami megvan, a saját statisztikáimhoz nem lehet onnan eljutni, külön kell keresgélnem. Nem hiszem el, hogy 2026-ig sem sikerült ezt megoldani.
Inkább az volt a kritika a steam-mel, hogy felesleges. És ez kb igaz is, ha belegondolunk az ilyen kötelező launcherekbe, amiből ma már van vagy 50, szinten minden cégnek saját launchere van: a boltokon túl ott vannak az olyanok is, mint pl a CDPR launchere vagy a Lariané stb. Steam előtt mindenki egyszerűen telepítette a játékot, amit megvett akárhonnan és az mint egy windows alkalmazás ment szépen duplaklikk után.
Igen, ma már a steam mér ezt-azt, feleslegessé teszi mondjuk a harmadik fél általi chat alkalmazásokat vagy akár az fps mérést. Ez ugye launchkor nem volt még meg és azt se feledjük, hogy ezeket sem a valve találta ki, ezek léteztek előtte is, csak külön le kellett őket szedni, ha valakit érdekelt vagy kellett neki.
Ma már ott tartunk, hogy a steam a pc gamerek lieblingje, a legjobb és legszebb. Nyilván főleg azoké, akik nem is éltek még 2004-ben vagy legfeljebb a csattogós lepkét tolták. Én a magam részéről jól meglennék 0 kötelező launcherrel, mint régen.
lwb írta (#176983):
Hát, én elég öreg és elég régi pc-s játékos vagyok, hogy emlékszem még, amikor tele volt az internet steam-gyűlölettel, amikor muszáj volt felrakni, talán a HL2-höz vagy annak kiegjéhez, már nem emlékszem. Mindenki szidta és mindenki teljesen feleslegesnek tartotta. Mondjuk okkal.
PS1-2 nekem kimaradt, én pc-n voltam még akkor. Első konzolom a 360 és pár hónappal később a ps3 volt.
Én is csak 2009 elején regisztráltam Steamre, de az még a hetedik generáció felezési ideje előtt volt. Tény, sokat fejlődött azóta, de a PS3 mellette katasztrofális felhasználói élmény volt a gen végén is. Elhiszem, hogy a 360 jobb volt (legalább opcionális volt az install, és mindenhez volt), de azt csak keveset láttam, és most a hideg kiráz az XSX-en a BC-s játékokban a menüjétől (a GfWL miatt persze "jó" ismerős). Látszik a fejlődés.
PS1-2-m nekem sem volt, de az eleve multiplatform vagy gyorsan portolt játékok mellett azóta is jöttek portok, remasterek, emulációs lehetőségek (konkrétan PS3-on is megvehető volt egy részük online, lemezesen futtatható, most meg felhőből elérhetőek), tehát a kínálat ismerete adott, az online-ság hátrányai pedig értelemszerűen nem tudtak létezni. Persze a CD annak idején nagyobb süvítést és lassabb töltést hozott el, de az N64-es cartridge-ek drágábbak is voltak, és jellemző volt, hogy hely szűke miatt csak gügyögtek a karakterek platformerekben, szemben a PS1-es Spyrókkal. Mondjuk, ez legjobban pont egy eredetileg PS2-es akció-kalandban (ez is kapott remastereket, én PS3-on platináztam), az Okamiban zavart, szinte ajánlott lenémítani, annyira irritáló, némán jobb lenne.
Egyébként a PC-s kínálat is erős volt a PS1-2 idején, és nyilván technikailag egy érdekes kor volt a 3D-be váltással, akár a grafikát, akár a játékmenetet nézzük. Egy időben évente jöttek a GTA-k vagy a Final Fantasyk is, és az újdonság és a fejlődés miatt egykaptafának sem érződtek.
Evoluti0N írta (#176980):
Őszintén, mindenki azzal járt volna a legjobban, ha megállunk a PS3 generáció grafikán és nem megyünk tovább./quote]
Ez megtörtént, Nintendo Switchnek hívják és még az is lehet, hogy az utolsó halálhörgéseivel az lesz a valaha legtöbbet eladott konzol.
PS1-2 nekem kimaradt, én pc-n voltam még akkor. Első konzolom a 360 és pár hónappal később a ps3 volt.
Az egyébként tény, hogy abban a generációban kezdett el igazán terjedni és erősödni a konzolos online világ, de ez átmeneti jelleget is adott a generációnak. Ez az élmény még nagyon nehézkes volt a későbbiekhez vagy a korabeli Steamhez képest (nem létező library; semmit nem láttam annyit fagyni, mint a PSN Store-t PS3-on, szó szerint időre keleltt vásárolni, mert állandóan összecsinálta magát stb.), de a "beteszem és játszom" már ott sem állt fényesen. Egyszerűen szürreális volt a felhasználói "élmény".
Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2026. 06. 24. 01:57
Evoluti0N írta (#176980):
Őszintén, mindenki azzal járt volna a legjobban, ha megállunk a PS3 generáció grafikán és nem megyünk tovább. Nem kell nekem jobban kinéző játék, mint a The Last of Us első része. És akkor még milyen gyorsan készültek az AAA játékok is. Naughty Dogtól is kijött 4 játék meg egy DLC egy generáció alatt. Mass Effect teljes trilógia kijött 2007 és 2012 között.
Egyetértek. Az a generáció volt az aranykor. Fallout 3 - FNV ÉS a Skyrim, Gears összes jó része, az összes Fable stb. Most évtizedenként vagy inkább már 20 évenként jön ki egy a sorozatból és az is sokszor mehhh. Ha egy régóta várt AAA játék szar lesz, akkor régen jött a folytatás 2-3 éven belül és mindenki elfelejtette. Most azt jelenti, hogy lehet, már nem is élsz, mire az újabb kint lesz. Skyrim 2011-ben jött ki. Közelebb lesz a 20 évhez, mire a TES6 landolni fog. Ez fenntarthatatlan és nevetséges.
Az AI-jal az a baj, hogy ha valamelyik fejlesztő használja, akkor elő is kerülnek az online vasvillák és megy a hisztike ezerrel meg a bojkott. Ez hülyeség. AI ne legyen mondjuk a designerek között, ne AI írja a dialógusokat, a történetet meg a kreatív részét, de mondjuk miért ne végezhetné a kulimunkát, az iparosmunkát? Egy nagy projektben a fejlesztés jelentős része ebből áll és a nap végén a felhasználó észre sem fogja venni.
Az AI jó hazsnálata szerintem is hasznos lehet, de az is látszik a szoftveriparban, hopgy a túlzott arra hagyatkozás hoz magával problémákat, bugosságot, amiért nyilván megint csak nem fogok pénztárcát nyitni. Az egyengrafikázást pedig az UE5 már eleve elhozta, és az sem sült el a legjobban, ahogy az általa a fejlesztők alá tolt túl sok automatizmus sem (egy olcsóbb indie gyakran ízlésesebb és érdekesebb látványvilággal rendelkezik). Sok pénz elmegy a 2%-kal jobb grafikára és a felduzzasztott vízfejek fölösleges pozícióira is, mert hát egyre nehezebb laikus számára látható előrelépést produkálni a gépigényen túl (miközben a PC-s hardverek drágák és falba ütköztek, a konzolok már szintén nem számítanak erősnek, és nominálisan drágultak is a genben, a következőben meg aligha lesznek olcsók). Kevés AAA(A) játékon látom, hogy mire megy el a pénz abban az értelemben, hogy engem miért kellene nagyon érdekelnie. Persze én nem sokat számítok, de a statisztikákból éppen az látszik, hogy mások sem tudják, miért kellene locsolni rájuk a megtakarított pénzüket.
Nyilván számít a kiöregedés is. A fiatalok, ahogy írjátok, másfelé fordultak, az idősebbeknek, akiknek van pénzük is, és a hagyományosabb modellek iránt érdeklődnek pedig az átélt sok évtizedes fejlődés miatt kevésbé üt már valami csak azért, mert új, van óriási backlogjuk is (illetve újrajátszós kedvenceik), esetleg más dizájnelveket részesítenek előnyben, akad munka, család stb., ami az időt viszi.
Botond írta (#176972):
Azért azt se felejtsd el, hogy közben mekkora lejtőn van az egész iparág, hogy egy steamnek is az a statisztikája, hogy a 2020as egy játékra jutó költés 21 dollárról per játékról lement 20 dollár per játékra 2025re (nominálisan, ha inflációt is figyelembe veszel, akkor még nagyobb a lejtő), amire minden piaci szereplőnek reagálnia kellett, és a Sony ugyanúgy baszkodja kifele a fejlesztőit, mert nekik se jönnek a számok a saját játékokból, ők is csak a közel 100 millió user által vásárolt más játékok eladási árából levett 30%ból vannak a felszínen.
És ezek a mások által eladott játékok amúgy hónapról-hónapra az MS játékai.
Nintendo bordélyokat üzemeltetett anno, aztán jóval később váltott videójátékra, az még nagyobb irányváltás volt, mint ami az MSnél zajlik, de a nagy cégeknek néha alkalmazkodni kell a piaci realitásokhoz, különben ők lesznek a következő Nokia vagy Kodak, szóval ezek az irányváltások nem feltétlen a káosz jelei, sőt.
Ez igaz és szerintem - kövezzetek meg - de az AI a megoldás. Azzal egy rakás sziszifuszi munkát, digitális favágást ki lehet helyettesíteni és a fejlesztési költségek töredékük lesznek, illetve a fejlesztési idő sem 10+ év. Nevetséges, hogy ma egy játék egy évtized munkája és sokszáz millió dollár. Ez nem volt sohasem fenntartható. Igen, az indie-knek megy, mert 3 ember csinál valamit 100 ezer dollárból kb. De akármilyen jó is egy hollow knight mondjuk, azért nem egy pálya egy RDR2-vel.
A megoldás nem az, hogy akkor nem lesz többet GTA meg más AAA játék, hanem hogy vissza kell szállni a földre a kiadásokkal. Igen, dolgozzon az AI a fejlesztés "szalagmunkáján". Nem, nem kell AAA hollywoodi színész a játékba. Keanu és Idris Elba fantasztikusak, de a CP2077 ugyanolyan jó lett volna nélkülük is. Nem kell Benicio del Toro vagy az a francia Bond-lány sem. Tényleg nem.
Azt sem gondolom, hogy a hidegre zsugorodó lóheregolyók fejlesztésére eltöltött hetek és dollárok azok hasznosak lettek volna a RDR2-ben.
Racionalitás hiányzik az iparágból.
A csökkenő költések mögött szerintem két dolog áll:
- 2020-ban jött a covid, a lezárások és az embereknek tényleg nem nagyon volt más dolguk, mint otthon ülni és játszani
- a sok multi meg live service játék átvette a vezetést, ezért kevesebbet költenek az emberek új játékokra. A mai gyerekek már nem az új megjelenéseket várják, hanem minden nap fortnite meg roblox, esetleg minecraft, max pár dollárt beleszórnak valami skinre párhavonta, de érdemi költések nincsenek.
Magyarán nem a Gears E-day fejlesztési költsége volt 400m, hanem a fejlesztőcég működtetési költsége hét éven keresztül.
Az tény, hogy a cég nem adott ki semmi mást, de mondjuk azért talán volt még bevétele a korábbi játékok eladásaiból is ezekben az években, nem mindenki vesz megy egy játékot az első évben, sokan évekkel később veszik csak meg. Új játékot nem adtak ki, tehát a 400m nagy része feltehetően valóban nettó kiadás volt a MS részéről, de ez nemcsak egy játék fejlesztési költségeit jelenti.
A valóság is elég magas azért, sose mondták ki, de kb 200-250m körül lehet az E-day teljes költsége, a 300+ élőszereplő mo-cap arcszkennelése meg ilyenek viszik a pénzt szépen.
Botond írta (#176972):
Azért azt se felejtsd el, hogy közben mekkora lejtőn van az egész iparág, hogy egy steamnek is az a statisztikája, hogy a 2020as egy játékra jutó költés 21 dollárról per játékról lement 20 dollár per játékra 2025re (nominálisan, ha inflációt is figyelembe veszel, akkor még nagyobb a lejtő), amire minden piaci szereplőnek reagálnia kellett, és a Sony ugyanúgy baszkodja kifele a fejlesztőit, mert nekik se jönnek a számok a saját játékokból, ők is csak a közel 100 millió user által vásárolt más játékok eladási árából levett 30%ból vannak a felszínen.
És ezek a mások által eladott játékok amúgy hónapról-hónapra az MS játékai.
Nintendo bordélyokat üzemeltetett anno, aztán jóval később váltott videójátékra, az még nagyobb irányváltás volt, mint ami az MSnél zajlik, de a nagy cégeknek néha alkalmazkodni kell a piaci realitásokhoz, különben ők lesznek a következő Nokia vagy Kodak, szóval ezek az irányváltások nem feltétlen a káosz jelei, sőt.
Mert balfaszok és nulla azaz nulla az ésszel való managment.
A kis indiek legyen az akár egy fős "team" vagy 20 fős miért tudnak kasszasikereket készíteni gyakorlatilag ZÉRÓ reklámkampánnyal?Az ipar saját magát nyírja ki a baromságaik miatt.
De meg is érdemlik... ahogy egy szaros gears of war 400 millió dollár ott már nincs miről beszélni... és most jön majd az év vicce a rokksztár aki a gta 6 reklmára majd 1 milliárdot rá fog locsolni úgy hogy eleve reklám nélkül már csak a pluton nem tudjon hogy jön a game de ők azért elégetik majd feleslegesen ezt a pénzt mert hát miért ne... legalja pénzköltések korát éljük.A leggázabb hogy ezt a nagy cégek nem is fogják fel csinálják a nagyobbnál nagyobb kukokat.. De így jártak, megérdemlik.. Nem mellesleg csak nekünk jó ha egyre kevesebb game lesz
És ezek a mások által eladott játékok amúgy hónapról-hónapra az MS játékai.
Nintendo bordélyokat üzemeltetett anno, aztán jóval később váltott videójátékra, az még nagyobb irányváltás volt, mint ami az MSnél zajlik, de a nagy cégeknek néha alkalmazkodni kell a piaci realitásokhoz, különben ők lesznek a következő Nokia vagy Kodak, szóval ezek az irányváltások nem feltétlen a káosz jelei, sőt.
Röviden a lényeg, hogy a MS azt mondta csomó fejlesztőnek, amikor megvették őket, h csak csináljanak, amit akarnak és nem baj, ha a bizonyos játékok nem hatalmas anyagi sikerek, mivel mindig van néhány, ami sok pénzt hoz. A kevésbé hatalmas sikerek meg jók game pass feliratkozók felpumpálására meg a művészibb játékok Xbox prestige növelésre. Aztán meggondolták magukat és most már csak olyan játékok számítanak, amik hatalmas bevételeket hoznak és azok a fejlesztők, akik csak olyan játékokat tudnak csinálni, amik legjobb esetben visszahozzák a fejlesztés árát, azok bajban vannak.
Szerk: És igazából a MS akkora, h annyira nem is nézték, h mit csinál az Xbox. Csak aztán voltak a nagy költekezések, meg a 69 milliárd az Activision Blizzardra és még utána se jött be annyi pénz, mint szerették volna, akkor a MS elkezdte nézni, h mi a fasz folyik az Xbox résznél.
Utoljára szerkesztette: Evoluti0N, 2026. 06. 18. 12:27
kjozsef056 írta (#176968):
Ezt a mellévákány blablát mindenki érti..de attól még létezik és valaki felügyelhetné. Epicnek is mellékvágány a pc-s store bukja is szépen miatt a dollárszázmilliókat,de ettől a dolog létezik és szarul csinálják.
Részemről én nagyon bizok benne hogy a bezárt cégek ip-i eladásra kerülnek és valaki átveszi a nagyrészét.
Blabla vagy sem, a MS a világ egyik leggazdagabb cége, top 3 simán. A bevételei nagy részét nem az xbox hozza, hogy finoman szóljak. Már Bill Gates sem nagyon értette az egész xbox izét, amikor még az első generációt pitch-elték neki. Akkor is szükségszerűségből ment bele, hogy a Sony meg a Nintendo ne vigye el a "nappalikat" a háztartásokból. Ma ez az érv már nem nagyon áll meg, ellenben a kiadások sokszorosukra emelkedtek 25 év alatt.
lwb írta (#176967):
A MS-nak az xbox egy mellékvágány, ők nem abból élnek, hanem a windowsból és csatolt részeiből, a szerverekből és az AI-ból. Azok a fókusz a vezetésnek, az xbox és a gaming egy mellékvágány, amitől ma már sokan inkább szabadulnának.
Meglátjuk mi lesz, mit csinál az új vezető. Spencernek az volt a stratégiája, hogy hagyta, hogy a stúdiók azt csinálják, amit akartak. A NT Senuát akart ezek szerint. Az szerintem is nagyon kevés.
Ezt a mellévákány blablát mindenki érti..de attól még létezik és valaki felügyelhetné. Epicnek is mellékvágány a pc-s store bukja is szépen miatt a dollárszázmilliókat,de ettől a dolog létezik és szarul csinálják.
Részemről én nagyon bizok benne hogy a bezárt cégek ip-i eladásra kerülnek és valaki átveszi a nagyrészét.
kjozsef056 írta (#176966):
Ha én megveszek a boltban egy kiló kenyeret amiről látom hogy nem ér semmit mert full penész az egész de kifizetem hazaviszem akkor ott én vagyok a debil. Itt a MS volt a debil.
Egy ekkora cégnél illene ha lennének olyan "csoportok" "szakemberek" akik azzal foglalkoznak hogy felmérik a piacot. Egy ezer évente egy játékos ni ja theoryról az utolsó hülye ember is megmondja ez a cég soha nem fog olyan játékot készíteni ami egy milliárdos cégnek agyagi sikert hoz.
Ez a 100 fős cég magának függetlenként bőven jó lenne az 5 évenkénti hellblade részekkel mert ők ki tudják termelni és ez a max 1 millás eladás amit hoznak nekik elég... De egy milliárodos cégnek ez semmi.
Nem mellesleg a MS a látottak alapján egy totálisan legalja cég ahol az égvilágon senki és semmi nem foglalkozik a kontrollal senki nem mond senkinek semmit hogy hét wazeg gyorsitsatok már kéne melozni kellenének az ip-k stb...Semmi sincs.. kb olyan hogy random csinál mindenki minden amikor arra szűksége sincs senkinek se...de mivel a lőtéri kutya se felügyel semmit ez akkor derül ki amikor már késő...
Ha ezt nem látnánk ami zajlik csak szóbeszéd lenne az ember eskü el se hinné hogy ilyen létezhet egy világ top cégénél...kontrolálatlan foshalmaz az egész ms gaming részleg...és ebből akkor lesz kiut ha a ms megszünik mint gaming szereplő... Egy forzával ugynais nehéz lesz kilábalni ebből a fostengerből
A MS-nak az xbox egy mellékvágány, ők nem abból élnek, hanem a windowsból és csatolt részeiből, a szerverekből és az AI-ból. Azok a fókusz a vezetésnek, az xbox és a gaming egy mellékvágány, amitől ma már sokan inkább szabadulnának.
Meglátjuk mi lesz, mit csinál az új vezető. Spencernek az volt a stratégiája, hogy hagyta, hogy a stúdiók azt csinálják, amit akartak. A NT Senuát akart ezek szerint. Az szerintem is nagyon kevés.
Seth írta (#176965):
10 éve nem csinálnak mást, csak Senua játékokat. Miért a Senuát tolatják velük ,ami egy rémesen rétegjáték, azt nem tudom. Nem adtak el belőle hűdesokat, erre csodálkoznak egyesek, hogy jön a záróra
Ha én megveszek a boltban egy kiló kenyeret amiről látom hogy nem ér semmit mert full penész az egész de kifizetem hazaviszem akkor ott én vagyok a debil. Itt a MS volt a debil.
Egy ekkora cégnél illene ha lennének olyan "csoportok" "szakemberek" akik azzal foglalkoznak hogy felmérik a piacot. Egy ezer évente egy játékos ni ja theoryról az utolsó hülye ember is megmondja ez a cég soha nem fog olyan játékot készíteni ami egy milliárdos cégnek agyagi sikert hoz.
Ez a 100 fős cég magának függetlenként bőven jó lenne az 5 évenkénti hellblade részekkel mert ők ki tudják termelni és ez a max 1 millás eladás amit hoznak nekik elég... De egy milliárodos cégnek ez semmi.
Nem mellesleg a MS a látottak alapján egy totálisan legalja cég ahol az égvilágon senki és semmi nem foglalkozik a kontrollal senki nem mond senkinek semmit hogy hét wazeg gyorsitsatok már kéne melozni kellenének az ip-k stb...Semmi sincs.. kb olyan hogy random csinál mindenki minden amikor arra szűksége sincs senkinek se...de mivel a lőtéri kutya se felügyel semmit ez akkor derül ki amikor már késő...
Ha ezt nem látnánk ami zajlik csak szóbeszéd lenne az ember eskü el se hinné hogy ilyen létezhet egy világ top cégénél...kontrolálatlan foshalmaz az egész ms gaming részleg...és ebből akkor lesz kiut ha a ms megszünik mint gaming szereplő... Egy forzával ugynais nehéz lesz kilábalni ebből a fostengerből
kjozsef056 írta (#176964):
Oha remélem nem igaz a hír hogy a ninja theory-t is bezárják. Bár ha esetleg kiválnak és független folytatják tovább vagy metbeszi őket valaki nem érdekel kinél vagy minél de folytassák a munkát.
10 éve nem csinálnak mást, csak Senua játékokat. Miért a Senuát tolatják velük ,ami egy rémesen rétegjáték, azt nem tudom. Nem adtak el belőle hűdesokat, erre csodálkoznak egyesek, hogy jön a záróra
PSN ID.: Beegabor
Zóanagyvarázsló írta (#176962):
De ha másokat nem értesz, akkor nincs értelme a saját élethelyzetedre hivatkozni, hogy neked mid van vagy mi nem kéne. Mert akkor azt kellett volna írni, hogy "nem akarok másokat érteni".
Ezen gondolkoztam, hogy visszaírjam e neki, hogy "elnézést, teljesen félreértettelek, azt hittem másokat nem értesz, nem saját magadat!", aztán végül azért nem tettem meg, mert hátha nem értené azt a választ se. 😄
kjozsef056 írta (#176961):
Aztán gondolom a fiad születésével te töröltél minden accountodat fiokodat hogy ne legyen neki semmi igaz?
"és a haverok xboxra/pc-re váltottak" Egyéni szoc probléma ha te követni akarod őket
"De mondjuk ha hirtelen sokat jönnél mennél és switchre lenne szükséged" Switchre nincs szükségem mivel utazás közben eszembe se jutna játszani még telefonnal sem nem hogy mással
De ha másokat nem értesz, akkor nincs értelme a saját élethelyzetedre hivatkozni, hogy neked mid van vagy mi nem kéne. Mert akkor azt kellett volna írni, hogy "nem akarok másokat érteni".
Botond írta (#176960):
Vannak ezek az izék, fiatalok vagy mi. Például nekem a fiam 0 évesen született, és pont ennyi játéka is volt akkor. És onnan indulva azért elég kérdéses, hogy a nem létező 1000 darabos backlog felépítése az olcsóbb meg egyszerűbb vagy előfizetni egy gémpasszra és hagyni a picsába ezt az birtoklási álképzelgést.
De mondjuk ha hirtelen sokat jönnél mennél és switchre lenne szükséged ott is pont nulláról indulna a libraryd, de aki korábban ps-en volt, és a haverok xboxra/pc-re váltottak, akkor ő is tud ott állni letolt gatyával és nulla játékkal.
Aztán gondolom a fiad születésével te töröltél minden accountodat fiokodat hogy ne legyen neki semmi igaz?
"és a haverok xboxra/pc-re váltottak" Egyéni szoc probléma ha te követni akarod őket
"De mondjuk ha hirtelen sokat jönnél mennél és switchre lenne szükséged" Switchre nincs szükségem mivel utazás közben eszembe se jutna játszani még telefonnal sem nem hogy mással
Vannak ezek az izék, fiatalok vagy mi. Például nekem a fiam 0 évesen született, és pont ennyi játéka is volt akkor. És onnan indulva azért elég kérdéses, hogy a nem létező 1000 darabos backlog felépítése az olcsóbb meg egyszerűbb vagy előfizetni egy gémpasszra és hagyni a picsába ezt az birtoklási álképzelgést.kjozsef056 írta (#176959):
Sosem értettem ezt az emberekben. Akit érdekel a gaming illik alsóhangon legalább ezer játékkal rendelkeznie. Ami nem is sok a több százezres piacon.
De mondjuk ha hirtelen sokat jönnél mennél és switchre lenne szükséged ott is pont nulláról indulna a libraryd, de aki korábban ps-en volt, és a haverok xboxra/pc-re váltottak, akkor ő is tud ott állni letolt gatyával és nulla játékkal.
Szóval engem hidegen hagy ha egy hónapban 30 game jön egyszerre. Hiába érdekelnek nem töröm magam hogy azonnal toljam. Úgyis csak évek múlva 1-2 euróért szerzem majd be..mivel mindig van mivel játszanom.
És nem mellesleg akit day one érdekelne esetleg annak tökmindegy ha egy napon jön a két kedvence megveszi.
kjozsef056 írta (#176956):
Miért kéne szétszórni?
Már csak azért is, mert magukkal basznak ki a kiadók, hogy minden egyszerre jön ki. Na meg én se tudok dönteni, hogy mivel kezdjek. 😄 Mármint Metro nem tudjuk még pontosan azt leszámítva, hogy február, meg a másik 3 közül TR az első és valszeg nem lesz olyan hosszú. Szóval befejezem azt relatív gyorsan, de aztán Persona meg Fable nagyon közel jön egymáshoz és alighanem mindkettő baromira hosszú. Senkinek se jó ez.