Titan Quest
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
tárgyaim iszonyat bénák vannak, van egy +2 tracker amulettem, meg egy Hunter karvédõm (kék), meg a Silver Bow páncél (kék) normál játék óta.., két cuccomon is van 50% slow esélyes tuning
szóval, amit kérdezni akarok, hogy ha valakinek van hasonló jellegû karaktere, akkor hogy boldogult pl. azokkal a dög sárkányokkal, akik lándzsával rohangásznak a játék vége felé, gyorsak mint a fene, s esetemben lényegében két ütéssel lenyomták a karit, sõt, akár eggyel is, ha nem figyeltem oda a vérzéses hatásra, illetve a másik szopatóág, ugyanilyen sárkány fattyúk, csak épp nyilaznak, kb. hatan egyszerre
szóval mit is lehetne ezekkel csinálni? vagy csak oda kell rájuk figyelni? (mondjuk azokra a Deathlancekre, vagy mikre eléggé nehéz, lényegében csak úgy tudtam õket lenyomni, hogy elszaladtam, volt egy pont, ahol visszafordultak, viszont ha odáig megint elmentem, akkor megint nekem rohantak, és onnan állva próbáltam õket lenyilazni, szánalmas tudom...)
az ability pontokat elég kiegyensúlyozottam osztottam el, cirka 300 STR, 310-320 INT és kicsivel 400 feletti DEX (lehet, hogy ezt csesztem el?)
a STRre lehet, kár volt költeni :-/
There exists no separation between gods and men; one blends softly casual to the other. www.rpgvault.hu
Nem lehet valahogy visszaadni nekik az energy-t is úgy mint a healthet azzal a nature casttal (nem tom mi a neve)??
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led
Hát akkor még egyszer felmerül bennem valami:
normalon vagyok a guardiannal. Van farkasom, és hát bizony könnyen behal. De ez nem olyan nagy szám, hiszen lvl1 vagy 2, alig van passziívja, nem nagy cucc.
Ám ami érdekesebb számomra az az, hogy mastery shrine után megidézett farkas ugyanúgy behal. Nymph is van, overgrowth szintén van, úgyhogy az én aurám, nymph aurája, és ez is védi. Ráadásul a farkas ugye így lvl 7-es, passzívjai is minimum 6.
Hát ez sem elég???
Tudom, hogy nem éppen a legkimaxoltabb farkas egy 7-es, de vegyük azé figyelembe, hogy csak normalon tartok, és ilyen lvl16 nmy-k ellen nyomulok. Viszont ezt sem tudja túlélni.
Én meg nem tok rajta olyan gyorsan segíteni, mert néha olyan önfejû hülye, hogy akármi van, belerohan egy nagy tömegbe és nem tom olyan gyorsan követni, me nekem is van dolgom. 😄
Mikor lesz ez végre jó pet?????
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
A fene én meg eddig meg eccer sem találkoztam azzal a csontival 😞
Va egy karim amit meg se tudna sebezni barmilyen erös 😊
Wot - Viruska It\'s GOOD to be BAD
Egyetlen hátránya tényleg az, hogy kegyetlen unalmas vele a játék, egyrészt mert lassan írt, másrészt mert nincs húzós helyzet, bárhonnan kijön gond nélkül.
Hydra is olyan volt vele, hogy alig tudott rám sebezni ... persze én is rá, szal volt vagy 2-3 perc ütlegelés 😄
Egyébként az a unique csonti boss nekem is epic-en jött még be. A Spinx aljában a 4 kõgólem ahol lent van, ott volt a kis köcsög. Zárt helyen, elfutni szinte esálytelen volt az Electrapper-rel. Igaz ez nem csapdázótt, de ilyen zöld aurája volt, amit máshol még nem láttam (nem a szokásos). Olyasmi aura, mint ami az obsidian hallban van két egymás mellett lévõ fix csontinak, csak ennek legalább 3x akkora volt és nem tom mit csinált, de nem lõtt, nem ütött meg de az életem egyszerûen pillanat alatt "leszívta". Elõször azt hittem a ligthning sebzésemet tolja vissza rám, így második nekifutásra már nem támadtam, csak csapdáztam. Persze ugyanaz volt. Szal harmadikra már semmit nem csináltam, csak néztem mi történik. De nem történt azon kívül semmi, hogy meghaltam egy pillanat alatt 😄
Szal mai napig nem tom mi történt, kellett még neki pár nekifutás, mire némi futkosással meg a nimbus elterelõ taktikával elkaptam végre 6 halál után. Legendary manticore kutyafaxa hozzá képest, szerencsére csak random adja az ilyen köcsögöket és elég ritkán 😊
Mondjuk megnézném a már fullra öltöztetett guardianommal mit csinálna egy ilyen unique hero csonti 😊
guardinnal warriorok?😄 heh
Az a csontvaz random ? mert en meg nem találkoztam vele pedig megneznem magamnak mit tud 😊
Wot - Viruska It\'s GOOD to be BAD
Asus M5A97 Evo, AMD FX8150 3,6 GHZ, 2X4 GB Kingston Hyper 1600 MHz CL9, Radeon R9-280X, 256GB Samsung SSD, 2x500 GB HDD, Asus VE247H Led
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!
Mondjuk nagyon nem hiányzik, mert a recharge ugye kivan rakva szal, sokat nem mozognak az ellenfelek, van idõ kinyírni õket 😊
Egyébként a karim 10-szer halt be eddig. Érdekessége, hogy az elsõ 6 halál az szinte ugyanaz volt mint neked. Egy custom unique csonti leamortizált 6x egymás után, fél pillanat alatt, mikor még nem volt rajtam az összes recharge cucc. Ha rajtam lett volna valszeg nem halt volna be a kari. De hát ezt már cseszhetem 😊
A 6 halál után meg mivel már elkeseredtem még 4x behaltam teljesen triviális helyeken, hiszen már a célt nem érhetem el ezzel a karival sem (halál nélkül végig).
Ezt a karit még végigtolom így, addigra talán újra meglesz új gépem és nem a szomszédban kell játszanom, és felteszem az 1.20-at. Leírás alapján tetszik, mert nehezebb. Fõleg a recharge miatt. De én szeretem a kihívásokat 😄
Ott még lesz pár kari amit meg akarok csinálni.
Bár addigra itt lesz Gothic 3, az meg az elsõ két részt figyelembe véve valszeg teljesen leköti majd minden szabadidõmet, tekintve, hogy a két részt összesen több mint 10-szer toltam végig 😄
patch_1.01_to_1.20 és gamecopyworld.com.
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest

Ha party-ban vagytok és elég közel állsz a csatához akkor kapsz XP-t
- kisPocok -
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
topgun #7535: hát akkor nehezebb a dolog ez tény. gondolom már próbáltátok mindenhogyan peccsekkel 100x újratöltve. küldd el vkinek a mentést valahogy 😊
shorlex #7524: lightning bolt chain lightning passzívval azért elég nagy hatósugarú, sztem legenden is lehet hatékony magas int és +%light dmg-el. bár ezt nemtom, normálon 2-2 ponttal rajta gyík int-tel is zúz.
amúgy nagyon jó a fizika télleg, bírom, hogy a repülõ ellenfelek mindenhova felakadnak. pl. egyik csonti a minotaurusz szoborra repült és a keze ott is maradt. még néztem egy darabig a csontos kezet a szobor fején, széép.
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
Eljutottam Athénig, de a katakombák lejárata elõtt mindig kifagy a játék... nem tudtam valami ötletet adni hogy hogy oldhatnám meg?
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
megy egyáltalán ?
Wot - Viruska It\'s GOOD to be BAD
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!
Ha lesz egyáltalán kiegészítõ akkor annak a jelen környezet között minimum 1.20-at tartalmaznia kell, valamint random map jó lenne végre! Ne legyen egysíkü. További szörnyek is lehetnének emrt abból sincs túl sok. Valamint rengeteg mellékküldetés és hasnló okosságokkal szinesíthetnék.
- kisPocok -
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
Amugy ironlore, akkor ujitana nagyot.. ha csinalna par jobb relicet, visszaadna a rechargot magasabb verziokba is, es csinalna olyan relic bonusokat, ami grant skill, es valami ertelmes.. na meg ha kaphatnanak magas pierce rest a gyuruk/amuk suffixkent, mer tulsagosan kötött a cucc altalaban, hogy meglegyen a pierce res, ami sztem torony magasan a legfontosabb.
- kisPocok -
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
- kisPocok -
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
[HUN] Titan Quest Fan Site - Az első magyar TQ fan oldal - inmáron fórummal! http://www.mouse.hu/titanquest
Valahogy nem lehet kikapcsolni az árnyékokat teljesen, mert Low-on iszonyat ronda, viszont jót tenne a gépemnek ha nem lennének😊
TDU:Shongi Cars: A:Koenigsegg CCR, B:Noble M400, C:Ferrari 612, D:Jaguar XKR Coupe, E:Nissan Skyline, G:Ferrari 250GTO Ferrari F40>everything else...nuff said!!!