Titan Quest
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Hát nem, csak egy szar mellékküldi (mondjuk a yeti is az).
Ahhoz képest, hogy eddig hydra, talos de legfõképpen manticore volt az isten ellenség, addig most a következõk tudnak secperc úgy leszívni, mint azok 1.08-ban (akik megjegyzem, most alig bántanak; hydra is, talos is, manti is simán megvan):
- szaros kis sandwirthek. Öt darab és ha nem trükközök futkározással, akkor két másodperc alatt halál, ha elkezdenek pörögni; és fõleg a sandwirth fõboss
- skorpiókirály
- vacak kis ici-pici pók-minionok, amik eddig a 8k életembõl leszedtek mondjuk egyenként 25-t, de legfeljebb 50-t (nem kilot, hanem amit ide írtam), most ha 3-4 áll körülöttem legend act3-n, levesznek vagy fele életet converted fegyó ide vagy oda
- ugye az említett minotaur lord és ez a neandervölgyi
Eddig. Majd aztán megnézem a dragonianok hogyan változtak, de már elõre fosok. Meg amióta szétzúzták a refreshet, azóta ugye nincs pettel (ancestralok) nyíratás, ahogy eredetileg terveztem nehéz helyzetekben...
Szóval vannak hülyeségei az 1.20-nak, de sokminden jóval könnyebb lett, úgyhogy gyakorlatilag új gamét játszok. Ki érti ezt?
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Utána már rettenetesen lassan fejlõdsz majd.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Bazz, akkorákat csap, hogy 8k élet ide vagy oda, három ütés és lent vagy. Megjegyzem, hogy nincs nagy resistje, amilyen nagyokat csap, úgy le is üthetõ, DE azért nem olyan könnyen, csak mondjuk egy hydrával összehasonlítva. Csapni 10× olyat csap, mint amit bekap. És érdekes, hogy nem az ütéseitõl haltam meg, hanem a jégtõl, amit rámzúdított. Úgyhogy hasonlóan a minotaur lordhoz, meg a skorpiókirályhoz, itt is mindenkinek melegen ajánlom a slower (attack) fegyvereket. Inkább fele DPS, de mondjuk 66% slower attack, és nem slower movement!!!
Ez a rossz egy váltásnál: nagypofával odamegyek, mert 1.08-on az egy fostalicska volt, aztán jön a gebasz, amikor észreveszem, hogy 1.20-ban kicsit felturbózták. Honnan tudhatnám... ??? <#confused>#confused>
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
1.20-ban a fegyverek ezerszer jobbak, mint a legend fegyverek. H találsz egy igényeidnek megfelelõ zöld rare cuccot, és azt reliceled, azzal vagy másfélszer-kétszer olyan sebzésed lehet, mint egy legend cuccal.
Példa: erisciton's hungert használtam eddig championnal, nem volt annál istenebb fegyó
Feltettem 1.20-at és olyan zöld legend cuccokat találok, hogy csak pislogok. Vagy 1k DPS alapból felment, amikor lecseréltem a cuccost, és lesz ez még több is legend act3 árusainál. Egyelõre csak chang anban vagyok, de majd késõbb vasászni kedzem a junik zöldeket, mert olyanok vannak közöttük, hogy agyonvernek azok minden legend cuccot, sokszor alapból, relic nélkül.
Ugyanez igaz íjakra. Nagyon durva zöld íjak vannak és ha reliceled õket, nincs ellenfél nekik.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Így néz ki. Bár lehet hogy találkoztatok már vele de én nagyon örültem neki.<#vigyor2>#vigyor2>
Na ez az a fegyó.
[/url][/img]
vagy ez sem mûkszik?<#confused>#confused>
Még mindig a rangerem a kedvencem<#vigyor>#vigyor>
elõre is köcce!😊
Köszi mindenkinek a segítséget.
A demokrácia és a jogállam egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
Nem tud vki egy olyan oldalt, ami a titancalchoz hasonlít, de ismeri az 1.20at is?
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
Nem tudom mi a baj nála, de nagyon érdekes jelenség.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Igen, ez az, én is erre gondoltam, csak az csak 1.08-al mûködik. De ha olyan súlyos a helyzet, akkor még mindig lehet két lépésben peccselni. De nem hiszem el, hogy ez neki ne oldaná meg a problémát, amit leírtam. ilyet még sosem, senkitõl nem hallottam. Ez nem bug, vagy nem programhiba, kilépegetés, vag más, ez képtelenség.
Más:
Legenden megyek ugye a championnal. Talos tudjátok mit tud? SEMMIT. A tûzfújása, ami azelõtt halálos volt, vagy egy gyorsan benyelt potion miatt túléltem, most egy kicsit fun: beállok a tûzbe, nem csak a szélére, nem. Pofával elõre a közepébe. És a 9k életem, ami a levett oak ellenére maradt, lemegy vagy 5-600 pontot, ennyi. 😄 A lépése, ami stunol, többé nem stunol, lightning sebzése nulla, ütése nulla. Farkasokat nem öli meg egy lépéssel, sõt, ha én gyakom és rám figyel, akkor egyáltalán hozzájuk sem ér. Nagyon szánalmas.
Viszont ért az elsõ kellemetlen meglepetés: a minotaur lord. Az nagyon állat lett. Az elsõ szörnyi, amelyik erõsebb, mint 1.08-ban, de nem kicsit, nagyon (Gyurcsány elvtárs után szabadon). Óriásikat csap, és egy ütéssel úgy veszi le a sebességem, hogy alig tudok arrébb menni, hogy ihassak egyet.
Szóval meele-vel szerintem nem lehet anélkül legyakni, hogy ne lenne legalább 50% slower fegyvered, mert hiába nagy az életed és hiába iszol folyamatosan, annyira gyorsan és nagyot üt, hogy a legkomolyabb armor ellenére megy le az élet zuhanórepülésben. Ki kell iktatni az attack speed-jét és akkor folyamatos ivás mellett egy helyben állva is legyakható. 😄
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
when the power of love overcomes the love of power, the world will know peace
Nem tudom, nem értem az egészet.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
próba:
tqvaultot a titanquestvault.ign.com-ról töltsd le, ne máshonnan, ha onnan töltötted, akkor töltsd le még egyszer.
rar ki a könyvtárba, de nagyon figyelj arra a könyvtérra, ne valami alkönyvtár legyen. Felülírsz minden eddigi filet.
Elindítod a monitort. Monitorból indíts vaultot, cuccolj ha akarsz, de azt sem kell. Sõt, tudod mit, csak a monitort indítsd el, és ne nyúlj semmihez.
Game indít. Ha még mindig nem látod, akkor kurvára nem értem.
Ez esetben próbálkozz a TQ Defiler progival. Az minden karit megtalál.
Megnyitod, ráklikkelsz a karidra, pár másodpercig megnyit, leokéz, amit kérdez, és úgy indítsd el a gamét, hogy a defiler fut. Lépj be, és bazz, egyszerûen nem hiszem el, hogy még mindig ne lássa a karit. Ha látja, akkor hagyd ott a menüt, ahol van (a karinál), Alt-TAB, és nézd meg, hogy a defiler engedi-e a Fix Me parancsot. Ha engedi, nyomd neki és lépj vissza a gaméba, de szerintem ez utóbbi lépés a Fix Me-vel kihagyható, azt fõleg csít után kell nyomn, amit ugye mi nem csinálunk. Ha látod a karit, játssz vele egy picit, vegyél árustól valamit, adj el, és utána már jó lesz. 😄
De mondom, nem hiszem el, hogy ezt végig kellene játszanod. Sima tq monitor, és jónak kell lenni.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
1., Bemásoltam a tqvault 1.620 minden elemét abba a könyvtárba, amelyikbe telepítettem a Tq-t.
2., Elintdítom a tqvaultmon.exe-t.
3., Elindítom a tqvault-t (exe-vel is próbáltam, meg a monitorból is, mind1).
4., Cuccolok orrba-szájba.
5., Exit (kilépek a tqvault-ból, de a tqvaultmon-ból nem).
6., Elindítom a Titan Q-t.
7., Csodálkozva tapasztalom, hogy a karakterem rászolgál a nevére...
8., A fejemet verem az asztalba.
A demokrácia és a jogállam egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
ahogy kemo mondta, bekapcsolva hagyod a tqvault monitort, és elindítod a gamét.
Megjegyzem, hogy én monitorból is indítom és soha semmi bajom nem volt vele. De télleg próbáld meg külön indítani, a lényeg hogy fusson alatta.
Kemo, az indicsd szót a következõképp írjuk: indítsd. 😄
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
when the power of love overcomes the love of power, the world will know peace
A demokrácia és a jogállam egy helyen található meg az egész Világon: A szótárban.
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
avengerem epic óta azon élt,mert az fekszett neki a legjobban.
De így, hogy kevesebbet ütök, így szívesebben használom ezt: Shield of the Korybantes
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
Ajánlana valaki valamit hogy warfare meg a pajzsos skilleknél mire érdemes tápolni?
Egyébként nincs olyan pajzs, ami converted?
Sajna vagy nem, de én is a meele-k szerelmese vagyok és ezen belül a converted fegyóké. Úgyhogy ebben nagyon egyet tudok érteni.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
(Hozzá teszem, hogy az Onslaught érvényesült azokra is...)
---....ooooOOOOoooo....--- And then there was Silence
Most hogy feltettem az 1.20.at, a slay egy-két perc alatt szétszedte, és nem kellett volna neki annyi, ha nem "féltem" volna az ismeretlentõl. 😄 Felesleges volt, még mindig egy fos a titán, nem tud semmit egy jó kari ellen, csak kicsit jobban oda kell figyelni.
Egyébként kipróbáltam 1.20-at a szintén legendes championommal is, és meglepõdtem: az még jobb lett, mint a slay. 😄 Úgy gyakál, hogy csak pislogok, egy erisciton's hungerrel meg soha nem megy le az életem, ha meg nagy ellenfél jön, ott vannak a petek. Íjászok ezt a karit sem érik, pontosan ugyanúgy mint slay-t hiába lövik, alig megy le az élet, pedig azelõtt mindkét karinak inni kellett egy kis legend csorda miatt is.
Bossok egyelõre nevetségesek, hydra megvolt egy perc alatt nulla potion, nulla élet le, ezek a kis szerencsétlen barna herok meg élnek vagy pár másodpercig... Szóval tényleg nem tudom hol itt a nehezítés és a balansz. Eddig minden karim csak jobb lett.
De azt fenntartom, hogy új karit kezdeni úgy hogy nincsenek elõtte összehaknizva cuccok, nehezebb és vontatottabb.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Megoldottam.
Persze a sok alternatív megoldás között ott volt a 1.20 patch és az egyik által sikerült.
De az a patch nem kellett volna a Typhon elött.
30-35 perc és már nem is élt.
:-)
epic Typhon egy isten volt, mármint a csata, nagyon élveztem. Az egy dolog, hogy két másodpercig sem volt esélye ellenem, de akkor is szórakoztatóbb volt sokkal, mint a hagyományos fostalicska titán.
Nagyon jó lett, komolyan élvezet volt legyakni! Meg maga a game legenden is sokkal jobb.
A slay most kétszer olyan jó, mint azelõtt, több az élete, kevesebb gebaszt kap be és amit bekap az sem olyan nagy. Íjászok már nem ellenfél, alig sebeznek, pedig azelõtt azért adtak ám, egyszóval jó karival könnyebb a game, holott az volt a cél, hogy nehezebb legyen. Legend Manticore simán megvolt, és közelharcban, nem íjászkodva, úgyhogy mi kell még???
Viszont új karit nyitni szerintem sokkal rosszabb.
Vontatottabb vele a game, nehezebben halad, sokkal kevesebb a drop, a bossok egy egyszerû kis normal karival egy fél óráig tartanak még akkor is, ha esélyük sincs ellenem, csak nagyon nagy a resistjük, meele-vel pedig alig tudok hozzájuk érni, igaz õk is hozzám.
Szóval ha az volt a cél, hogy a karikezdést megnehezítsék, akkor sikerült, de ha végig a nehezítés volt a cél, akkor az nem igazán... 😄
Szkítia:
ha végleg nem megy, multin valaki, aki elõb jár mint Te, nyit Neked egy portált és odamész, enni. Asszem többször szólt már a fáma ilyen bugról.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
de ez senkit nem érdekel tudom csak be kellet írnom
Lenne egy kérdésem mely k...a bosszant.
Orient világban a Jinghe Valley Gate NEM akar kinyilni, azt írja Sealed By Quest :-(
De a fõküldetések megvannak - hogy lennék itt?- a mellék is mind ki van pipálva(babylon.1,Silk road.3,Grat Wall.5,Chang'an.1 darab)
Valaki tudna segíteni?
kösz
nálam prokopios +10% xp-je level 35-tõl kb. legvégéig bejátszott, ez azért dobott rajta + titanrun + néhány multi. ennyi.
1.20ról meg annyit nemtom e megéri felrakni, mik vele a tapasztalatok? Ráadásul melee kari vagyok /spellbraker/, és azt hallottam, hogy a titan run esélytelen meleevel, igaz ez?
konzol powa: nds light /black/, Xbox360 /slim 500Gbyte HDD/ + Kinect + MS Wireless Racing Wheel Pc: Dell E6510 + U2410 Bringa: Specialized Stumpjumper FSR
Majd nézd meg epic végét, vagy legendet, ott csak pislogni fogsz... Hehehe
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
A legtöbben ezt azután csinálják, hogy befejezték legendet is abból a célból, hogy a karifejlesztés élménye tovább fokozódjon. De befejezni olyan lvl 52-56 között szokás, vagy e körül. Lvl60 az már csak fejlesztés eredménye, vagy ahogy az elõbb mondtam: elvetemültség.
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Ha mégsem, akkor próbálkozz a TQ defiler csítprogival, jó célra is használható. 😄
Igazából ezek csak tippek, mert még sosem volt ilyen problémám, de talán segítenek. Meg nem tudom itt mennyire van szerepe annak, hogy ugyanaz a telepítési kód kell a karinak, mint a game...
I cannot cry ’cause the shoulder cries more
Egy kérdés... fel akartam patchelni 1.20ra a gamát, de valahogy nem jött össze, továbbra is ugyanazzal az errorral elszáll az updater..
Lényegtelen, ezzel már nem foglalkozom... viszont volt egy char akivel lvl 30 körül jártam, és most valahogy nem sikerült a visszatöltés... A save cuccok a my documents alatt megmaradtak, mégse látom a játékban. Valami ötlet, hogy hogy hozhatnám vissza?
Pls... fontos lenne 😊
köszi
amúgy még mindig tartom, tracker-bõl van hood/leggard/armgard-om felesleges, ha feltoltad 1.20-at megkapod mindhármat, és most már tudsz is mit adni cserébe: 1-2 apollo's will-t. nekem is van 3 darabom de jobb stat kéne (dex-ben és pierce dmg-ben).