Feltörték az UMD másolásvédelmét

Oldal 1 / 2Következő →

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#68
A Cell is PPC alapú. 😊 Csak van még mellette pár SIMD co-proci mag.

Konzolon legálisan is épp elég sok játék fogy, az Amigán meg egy idõ után szinte semmi sem fogyott. (Mármint kommersz, mert hobbi shareware volt bõven, de az persze hobbi-bevételt jelentett , komolyabb cégek már nem foglalkoztak vele.) Nem egyforma a vásárlók összetétele.

#67
Ennyi 😊

Dzson
#66
Hát fene tudja... a PS1 lenyomta a Sega saturn-t, pedig mindkettöre volt másolt game. A PS2-ért ölték egymást az emberek a megjelenéskor, pedig volt rá 6 program, és fogalmuk sem volt róla, mikor törik fel a másolásvédelmet (japánban és amcsiban ahol megjelent elõször, nem is nagyon foglalkozak ilyennel, mint ahogy te is irod). És én is tuti, hogy ps3-mat veszek, nem nintendo revolutiont vagy x365-öt. Egyszerûen jobban érdekel a cell technológia, mint egy ppc alapú gép. Meg hiába lehet xbox-ra simán warezelni, még chip sem kell bele hanem egy EVOX, amikor a PS2-bõl "kissé" több fogyott világszerte.

Anno az Amigára azt mondták, hogy a warez ölte meg, ilyen alapon a konzolokat is meg kéne ölnie a wareznek, ennek ellenére jobb eladásokat produkálnak közepes játékok, mint pc-n a csúcs címek.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#65
levágod 😊 nem kell kötekedni 😊

#64
" Világszinten nagyon jól ki lehet kalkulálni mennyit vesztenek a réven mennyit nyernek a vámon........ A vám lesz a több...."
azért konkrét számítások (de legalább megalapozott becslés) nélkül én erre nem mernék mérget venni. nem véletlen, hogy USA és Japán az elsõdleges célpontja a PSP-nek. az én elméletem szerint a szegényebb (lásd Mo és egyéb közép/kelet európai országok) korántsem jelentenek - még összevonva sem - akkora felvevõpiacot erre a szerkezetre, hogy annyit számítson hogy van-e warez vagy nincs... persze ez is csak gondolat, nincsenek konkrét számaim.

"PS és az Xbox világméretû térhódítását a kalózvezióknak IS köszönheti"
ezzel egyetértek, de azt nem hiszem, hogy a GC csak a warez hiányának tudhatja be a "sikertelenséget"

#63
Kimardt az "is" szócska, mielõtt mindenki lehurrogna. Így gondoltam: PS és az Xbox világméretû térhódítását a kalózvezióknak IS köszönheti.<#merges3>
#62
Én azt a nézetet vallom, (Amiért más fórumon Xbox Vs PS2 sokan lehurrogtak)hogy a PS és az Xbox világméretû térhódítását a kalózvezióknak köszönheti. Szerintem amint elterjednek a mûködõ warez játok a PSP-re ugrásszerûen növekedni fog a PSP eladási statisztikája. Itt most nem a gazdag országokról beszélek, ahol nem gond tízezreket kidobálni játék szoftverre, sem Japánra, ahol egy szövet nadrág 100eFt, és egy új játékprogi egy alsógatya árával megegyezõ. Nem õk a nagy tömeg. Hanem a szegényebb régiókról ahol nem futja havi 2-3 progira. Itt fog fellendülni a PSP eladási statisztikája... és azért 1-2 eredeti program is fog fogyni.(Mindig van, szülinap, névnap, Karácsony stb.) Nekem senki se mondja, hogy a Game Cube-ra rosszab progik vannak mint a PS2-re, és mégis hol tartanak az eladási statisztikával?? Mennyire érte meg a lemásolhatatlan technológia??Szerintem is a SONY tudatosan hagyta benne a warez lehetõséget. Világszinten nagyon jól ki lehet kalkulálni mennyit vesztenek a réven mennyit nyernek a vámon........ A vám lesz a több....<#nyes>
RelakS
#61
Miért lenne kéksugár, ha dvd-vel tudták olvasni?

sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE

RelakS
#60
Honnan szerzel 6 centis dvd-t?

sg discord: https://discord.gg/ezkyQvNE

Sliders
#59
Nem létezik esetleg egy olyan adapter melynek segítségével SD kárty vagy annak mini változata illesthetõ bele? Az olcsóbb asszem. Van erre kilátás. Valami hasonlót már gyártottak. Valaki valamit tud?

Rincewind
#58
Oh es jatekot nem adnak melle sajnos. Adnak egy UMD dics-et tele jatek, film es zenei videokkal, meg, ha szerencses vagy, akkor egy teljes Spired Man 2 UMD, de ennyi. Jatekot neked kell venni kulon.
Rincewind
#57
Kint elek USA-ban.
Dzson
#56
uu: akkor irj nekem lécci egy ps2 dvd-t amit futtat egy módosítatlan ps2...

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

#55
Idõ megold minden akadályt mire ideér elérhetõ árban akora lesz már müködöképes tört játék is hozzá.😊)

#54
alapból a fenti másolt játékok nem futnak memory stickrõl, mivel a már említett memory stickrõl futtatás menühöz az kell, hogy a memory sticken lévõ játék olyan legyen, ami memory sitkrõl futtatható 😊 kicsit körülményes, de a lényeg, hogy ha megpróbálod memory stickrõl futtatni az umd rippet, akkor nem fog menni, mert egy eboot.pbp fájl kell neki.
egyébként ebbõl a fájlból már készült egy házi változat, ami az 1.00-ás PSP-n bootol, tehát van haladás.

uu
#53
a lenyeg az hogy nincsenek rajta magikus masolhatatlan trackek.

#52
attól még nem lehet simán másolni õket. még a mezei mûsoros vhs kazit sem lehet csak úgy másolni, pedig bármit rá lehet kötni...
uu
#51
TOC alapjan ismeri fel.

#50
Valami alapján azért felismeri a chip-telen gép, hogy nem eredeti DVD.

#49
Hát, nem is olyan sokára kiderül majd, hogy fog-e mûködni a warezkodás, és hogyan.

Az emberek őrültnek tartanak. Ez talán igaz is, és akkor mindegy, ha eggyel több a holdkóros. Viszont, ha igazam van, és a tudomány téved, akkor Isten irgalmazzon az emberiségnek. Viktor Schauberger

uu
#48
? mirol beszelsz? ps2 dvdket ugy olvasol es irsz ahogy nem szegyelled. abszolut nincs rajta masolasvedelem meg semmi. iso9660 fs van azokon is raadasul.

uu
#47
azt ne felejtsd el, hogy egy 2 gigas memory stick 400$ (80k huf kb) lesz amcsiban. mire ideer siman lesz 100-120k. mig egy 8 centis minidvd max 300 forint. arrol nem is beszelve hogy annyit veszel belole ahany jatekod van, es nem kell rohangalni mindig a gephez ujrairni a memory sticket (legalabb 20 perc) ha mas gamel akarsz jatszani. ez a gbanal egyebkent baromi idegesito volt.

Dzson
#46
Nem a másolhatóság a lényeg hanem a védelem. A PS2 lemezeket is lemásolhatod, nem ez a védelem benne, és a másolt gamék nem is futnak a sima gépen, kell hozzá swap magic vagy valami chip. Gondolom az UMD-n még van egyéb okosság is, amit ellenöriz a gép, lásd PS2 lemezeken a 2 formázatlan (vagy milyen) track, amit egy dvd iró sem tud elöállítani a mai napig.

Amiga 1200 030/882/40, 32MB Playstation 2, Playstation 3 AMD Athlon 64 X2 [email protected], 2GB DRR2/800, Sapphire HD4830@780Mhz 512MB, BENQ G2400W TFT

arty
#45
hm. tehát az UMD nem más, mint egy kicsi, két rétegû dvd 😊

akkor már csak a méret a kihivás, hogy másolható legyen ... de sztem az életben nem lesz ekkorka dual layer korong, irhatoban, psp által elolvashato (+/- ???) formátumban ..

Forza.

#44
Késõbbikeben a játékok umd disk + speciális memória kártya kombinációban fognak kijönni. A memó kártya pedig egy fajta "hardlock"-ként fog funkcionálni. 😞

#43
Nagyobb szívás inkább az lesz, hogy a késõbbi PSP-ket már nem a "dvd szerû" olvasóval hanem a HD/Blu-ray tipusú olvasóval fogják ellátni. Az újjabb játékok meg csak ezen fognak kijönni. 😞

#42
Igaz a lemez és a drive az elején kicsit húzós áru lesz, de majd csak megy le az ára idõvel. 😊

#41
Ebbõl a formátumból lesz majd irható változat is, és egy iró/olvasó amit a Pc-hez is lehet majd kötni. Így már egyszerûbb lesz. 😊

silanor
#40
Rincewind: nehany kerdes
Amazon-rol rendelted? vagy kint elsz?
Adnak melle alapbol jatekot?

Sose vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az o szintjükre, és legyoznek a rutinjukkal.

Rincewind
#39
De. De mint irtam, ha van PSP-d es nem a balkanon elsz, ahol mindenki lop mindent, akkor ugyis veszel hozza egy ket eredeti software-t. 😊
SoDI---
#38
De a PSP-p elõállítása ár alatt értékesítik, és a Sony nyeresége a jogdíjakból tevõdik össze, nem?

ISMÉT ÍROM A BLOGOM: http://sodi.freeblog.hu !!! Off-shore az, ha kevesebb pénzed jut megélhetési szülők kezei közé. A sátán legnagyobb hazugsága, hogy tagadja önmaga létezését.

Rincewind
#37
Egyebkent meg ez szvsz igy volt kitalalva. Ha a Sony azt akarta volna, hogy ne legyen ra warez, akkor nem tamogatja a jatekok memory stick-rol valo futtatasat. Es mivel UMD-t jelenleg nem lehet irni, ezert meg lett volna oldva a warez kerdese. De a PSP alapbol tamogatja a jatekok memori stick-rol valo futattasat, ez pedig azt mutatja, hogy a Sony tudatosan tette lehetove a warez letezeset, ezzel is elosegitve az eladasokat. Nem hulyek dolgoznak ott a Japanban keremszepen. 😊
TeszteloPontHu
#36
Miért kellett volna? Az UMD lemez vékonyabb, mint egy DVD?

Tesztelo.hu -- Hardver, digit.fényképezőgép, MP3-lejátszó, mobiltelefon, autó és sok minden más... Csengőhang, oplogó, képüzenet, háttérkép, hangos üdvözlet, videó, JAVA játék. Írható CD és DVD

Rincewind
#35
Ez igazabol nagyon is jo a Sony-nak, mert megugranak tole a hardware eladasok. Es akinek van hardware-e, az igyis-ugyis beszerez hozza nehany eredeti software-t (nem feltetlenul kell ugye a balkan Magyarorszagban gondolkodni, ahol a legtobb ember egyszeruen lopja a software-eket).
smv
#34
NEm volt túl sok idõ... 😄

Starcraft + Diablo III - esemve

Rincewind
#33
Nem mivel ez mar Blue Ray technologia, ha jol tudom. Persze ebben nem vagyok biztos, valaki javotson ki, ha tevednek.
Rincewind
#32
De mukodik. Mikor belepsz a game menube, megtalalhato mind az UMD-rol mind a Memori Stick Duo-rol valo futtatas.
NEXUS6
#31
rokok nem rókák hanem tokok akart lenni😉

( pár sör után😉))

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

NEXUS6
#30
Fizikailag ez az UMD nem egyxezik meg a 8 cm-es DVD-vel csak tokba rejtve?

Mert akkor meg pláne nem nagy ügy az egész, sem a beolvasás sem a kiírás. Egy eredeti lemezrõl lefejtett tokot, meg az újraírtra rá tehetjük kis ügyességgel.

Aztán eltellik egy két hét és már külön is kaphatóak lersznek ezek az újrahasznosítható rokok is.

Szerintem

Histeria est magistra vitae. Ez nem trollkodás, ez online graffiti! ;) https://suno.com/@nexus65ongs

#29
szerintem feltörhetetlen védelem nincs. csak nehezen feltöhetõ
#28
ne sajnáld, a sony minden gépénél betervezi a warezt meg a feltörést
szerinted ott hülyék dolgoznak? és nem tudnak kitalálni egy másolhatatlan,feltörhetetlen adathordozot?
ne vicceljünk, ez gy van kitalálva ezért megy jol a sonynak a hardvereladás, nézd meg a nintendot az másolhatatlan utolsok is lettek ...

Mi van, bamba paraszt, még most sem buzog föl benned Árpád vére?&#8221; (McSzéchenyi)

Aaron Hallam
#27
"tíz adatfájlt találtak és a játék összmérete csupán 132,9 MB volt - a kétrétegû, hat centiméter átmérõjû lemezre maximálisan 1,8 GB adat fér." akkor tehát egy momory stickre mért nem fér rá?

#26
valszeg azé mert nem mûködik így...
#25
" Eddig mindenki azt hitte, ez a védelem feltörhetetlen, azonban kiderült, hogy a védelem bizony kijátszható."

Ezt már hányszor hallottam <#nyes>

Azért sajnálom szegény sony munkatársakat. Évekig fejlesztenek, több millkót bele áldoznak, ettõl várják a fizetésemelést...Erre jön pár kölök <#email> és már fel is töri a védelmet. <#ticking> Így elõléptetés és fizu emelés helyett, jöhet a munkaközvetítõ...<#wow3><#sir>
SoDI---
#24
Aha...
Akkor már csak az a gond merül fel, hogy rohadt lassan lehet ám ezekre a kártyákra adatot másolni. Amíg én a mobilom 128 megás Memory Stick Duo-ján cserélgetem az mp3-akat majd bele õszülök.

ISMÉT ÍROM A BLOGOM: http://sodi.freeblog.hu !!! Off-shore az, ha kevesebb pénzed jut megélhetési szülők kezei közé. A sátán legnagyobb hazugsága, hogy tagadja önmaga létezését.

Rincewind
#23
265 dollar (249$ + ado).
silanor
#22
Rincewind: mennyiert sikerult szerezned?

Sose vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az o szintjükre, és legyoznek a rutinjukkal.

Rincewind
#21
Mar lehet kapni masfel gigasat is, es uton vannak a 2 gigasok is. 😊
De egy film is csak maximum 1.8 giga lehet, mivel annyi az UMD maximalis tarolokapacitasa (egyelore). Arrol nem is beszelve, hogy a gep alapbol tamogatja a videok memokartyarol valo lejatszasat, igy eleg csak az mpg4 file-t felmasolni ra, es mar nezheted is. 😊
Frank99
#20
:-)))

Politikusainkkal nem az a baj, hogy rosszabbak nálunk, hanem, hogy nem jobbak

SoDI---
#19
mert egy max. 512 megás kártyára nem tusz több gigás filmet másolni például azért.

ISMÉT ÍROM A BLOGOM: http://sodi.freeblog.hu !!! Off-shore az, ha kevesebb pénzed jut megélhetési szülők kezei közé. A sátán legnagyobb hazugsága, hogy tagadja önmaga létezését.

Oldal 1 / 2Következő →