Star Wars: The Old Republic (MMORPG)
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
...sajnos a bio/ea páros valami insane módon figyel arra, hogy ilyesmi ne történhessen meg, méghozzá mind a kétféle módon:
- megelõzéssel (észrevétlenül kurvanehéz bármilyen kézzelfogható dolgot kiemelni a játékból)
- megtorlással (aki eddig megpróbálta, AZONNAL banra került; ki tudja, hogy csak a bétából, vagy majd az eredeti játékkal is gondjaik lesznek -e?!)
azt már ugye tudjuk, hogy nem dvdn jön a játék, hanem digitális formában, és ha ezek nekiállnak ip, meg miegymás alapján bannolni embereket (és nagyon úgy állítják be a dolgot, hogy simán megteszik), az vérciki, nem szeretnék ilyesminek a közelébe sem kerülni
3 bíztató dolgot tudok mondani:
- tényleg rajta vagyok, hogy valahogy infó szivárogjon, de nem akarom bannoltatni azt az embert sem, aki lehetõséget ad arra, hogy én lássak ezt-azt, illetve magamat sem
- ahogyan én látom, nem áll rosszul a fejlesztés, sok apróság van még, de alapvetõen nagyon egyben van a program - szerintem zárt körû bétafázisból ez lesz az utolsó, azt, hogy meddig fog tartani, nem tudom
- többször említette a bioware, hogy sejtetni fogják az emberekkel, ha valami nekünk tetszõ bejelentés jön (open beta / release date), na, mostanság eléggé ilyen dolgokat sejtetnek (legutóbbi hírlevél, 1-2 elejtett forum post, a tény, hogy jön az E3, zárt béta fórumok, stb.)
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx
elég szigorúak a szabályok, nem hiába nem kerül fel SEMMI kb. netre
pontosan fogalmazva a béta tesztereknek (én nem vagyok hivatalosan béta teszter) annyi joga van, hogy "elmondhatja másoknak, hogy béta teszter", ééés ennyi. pont. sem szöveges infó, sem kép, sem videó, semmi
tételezzük fel (teljesen hypothetically), hogy valamilyen úton módon láttam már futás közben a beta-t
ha megosztanék belõle bármit, nem a saját accountommal játszanék, hanem máséval, remélem így érthetõ, hogy tõlem miért nem fog semmi ilyesmi kikerülni 😊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Ha igen, akkor megosztod velünk a béta kliens letöltõjét? 😄
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Amúgy meg a Bioware - Mythic merge is késõn jött a fejlesztés szempontjából, és a Mythicre bízták tudtommal akkor a PvP content fejlesztését, szóval szerintem emiatt is vesztettek idõt ahhoz képest, mintha már 2005-6 óta együtt dolgoztak volna.
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
Azt meg ne mondja nekem senki, hogy azért, mert 1 évet késik a játék, kevesebben fogják elkezdeni, mintha már tavaly megjelent volna, viszont szerintem tuti, hogy többen fogják a 3-4-6. hónapban is játszani, mintha már ki lenne adva.
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”
ja egyébként ez a 2011.11.11 egész reálisan hangzik
a szeptember totál esélytelen, még egy csomó munka van a játékkal, hibák, hiányosságok (olyan egyszerû dolgok még csak most kerültek be a kliensbe, mint a gombok átállítása...), stb.
és akkor még az end game content teljesen kérdõjeles
na persze lehet, hogy amit a béta teszterek látnak, az mérföldekkel le van maradva ahhoz képest, ahol ténylegesen tart a játék - elég arra gondolni, hogy már rég készen volt az új UI, a béta teszterek meg csak 1 hete kapták meg
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
"War is hell" Start Citizen Referral kód: STAR-Y7FJ-ZQGX https://www.starcitizen.hu/
Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx
ASUS P8Z68-V PRO || Intel i7 2600k @ 4.8Ghz || Corsair Vengeance LP 8GB 1600mhz || XFX HD7970 Black Edition || Cooler Master HAF 932 || Noctua NH-D14 || DELL U2311h
legutóbbi swtoros hírlevél alján van egy ilyen, hogy júni 6.-án nézegessük erõteljesen az swtor.com -ot
namost ez vagy e3-hoz kötõdõ infó, vagy.. vagy.. ? 😊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Szóval szerintem minél magasabb a követelmény, annál jobban fognak különbözni a gearek, különben nagy felháborodás lenne, ilyen hibát azért csak nem követ el senki már.
Spread De Love!
a TLJ szintén nagyon jó lett. a bloodline is jó kis pvp aréna játék.
az aoc bukta lett ,de még mindig über a pvp...gondolok itt arra hogy nem csak arról szól hogy 1,3,2,5,3,2,1...és ennyi.
tsw meg még kicsit gagyi de a tor is iszonyat béna volt még hasonló fázisban.
Xbox Live : xX I Gero I Xx PSN : HU : oO_Gero_Oo Nintendo ID : xX_Gero_Xx
pl. (elvileg a bioware-tõl függetlenül) õk is gondoltak olyan dolgokra, minthogy szinkronizáljunk le minden npct, stb.
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
"I am the man who surpasses God!" "Kill me and become a hero, or die by my hand and become one of my victims."" "See you space cowboy..." "Roger, roger."
más:
9 nap, és E3, kíváncsi vagyok, hogy a pénteki update-be mit raknak be (consularról pl. még semmi infó nincs)
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
közben megfogalmaztam a megfelelõ választ a kérdésedre: a jonnyka nevû swtor account nem szerepel a bétateszterek között... 😊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
kicsi off, Secret World is egész jó irányba halad:
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
ne kérdezzétek, hogy ki az a beteg f*sz, aki light sith assassint csinál 😊
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
SG troll, ban, büntetőpont, hsz törlés FAQ: http://kocsog.eu/ban/
Gy.k. a játékban lesz egy rendszer, ami alapján világos vagy sötét oldal felé fordulhat a karakterünk az egyes döntéseink folyományaként, és a különbözõ ruhákhoz lesznek light vagy dark pont követelmények.
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
Ez már megvan csinálva. Csak nézd meg a JK és SW character progression videókat. Durván eltérnek a páncél kinézetek. Sith Juggernaut brutálisan úgy néz ki mint egy terminátor😊 Mint egy páncélos monstrum. Ehhez képest a Jedi Guardian nagyon alulöltözött, és eltérõ páncélzatú. Ugyanigy a Sith Maraudar/Jedi Sentinel párosnál is.
Gondolom ugyanez lesz a SI/JC párosnál is.
Crassus, én nem azt mondtam, hogy a light-oké fehér ruha, a darkoké meg fekete, mert azért a ruhát a színén kívül sok más dolog is meghatároz 😊 Szerintem meg lehetne valahogy csinálni, ruhaformával is.
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com
\"Ab sagittae Hungarorum libera nos domine!\"
SW:TOR - Greatsogron - Bounty Hunter Powertech Sárkány Lovagrend http://sarkanylovagrend.guildlaunch.com