68
  • Robeast
    #68
    Sejtettem, hogy valami sunyi dolog ez, ezért is gondoltam rákérdezek, hátha van itt valakinek olyan. Köszi az infot.
  • Yossarian
    #67
    az a 10 megabites axelero micronet egy kiszabott nagy kamu. Nekem ez van. Ezt a 10Mbitet csak a géped és fejállomás között kell produkálniuk, de még ezt sem tudják produkálni. 1,5 Mbit/s-nél nagyobbat még nem mértem. A net felé viszont szépen bekorlátozzák 400/100 Kbit/s-ra és a pofánkba röhögnek amikor reklamálunk, mondván _MAXIMUM_ 10 megabitet vállaltak és azt be is tartják. (magyarán, csak akkor szegnék meg a szerződést, ha valami csoda folytán ennél magasabb sávszélt adnának :) Egyébként meg hulladék a micro. Ingadozó pingek, csúcsidőben akár 2000-3000-es, mindennapos a 10-20% packet loss. Majd 10K forintba fáj, ezért a pénzért pedig könnyen lehet jobbat is találni...
  • awender
    #66
    Éljen Könyves Kovács Kálmán!
  • TeszteloPontHu
    #65
    Persze, de kevesebb emberhez kevesebb eszköz is kell, kisebb sávszélt kell bérelni, kevesebb ügyfélszolgálatos, szervizes ember kell stb. Plusz ott a nyugati béreket is ki kell garázdálkodni.
  • valamit
    #64
    nyugi, eszembe se jutott, hogy ott mindenkinek 8 Mb lenne ;) még akár példákkal is alá támaszthatnám, hogy mennyire nem...

    a francia leírást köszönöm: az a jó a netbe, hogy így péntek este fél nyolc fele is tanul az ember ;)
  • [HUN]PAStheLoD
    #63
    Lehetne jobban is , lehetne olcsóbban is .. elvileg ezért van ott a minisztériumban mindenki, hogy ezeket a dolgokat országos szinten megszervezzék... de mivel közvetlenül ők parancsolni nem tudnak, se szolgáltatni , sok hasznuk nincsen..

    Van aki olcsóbb , és akár lassabb netet akar , van aki ugyan ezért a pénzért gyorsabbat.. statisztikailag mind ugyan azt akarják, mert ár/teljesítmény arány javulását.. de gyakorlatilag mégse. Ha technológiailag nézzük, nem sok különbség van a szükséges szolgáltatói eszközök között 5 megabit alatt, csak mondjuk egy adott fejállomás/központ több háztartást tud ellátni, ha kevesebb sávszélt ad a szolgáltató.. a drágább neten persze jóval többet keres az ISP, mert a költségek nem nőnek annyival, mint amenyivel a bevétel, lévén a plusz pár fejállomás/központ beszerelése busásan megtérül az akár 2x-es 3x-os havidíjon.. ebből látszik hogy a pénzre mennek, meg az is tisztán látszik, hogy pocsék marketingesek, adhatnának 5megabites csomagot is és 200Kbiteset is, technikailag mind kivitelezhető, és a 200-as kerülhetne sac/kb 2K HUF-ba , az 5 megabit meg legyen 15 K HUF , szerintem ezek fair árak, és ha van választék , ha van olcsóbb , nemhiszem, hogy akik most a havi 10-eset fizetik, átmenének a legolcsóbba, esetleg pár ezerrel olcsóbb csomagra váltanának, de ha így is ki tudja fizetni , ez után is ki fogja tudni, csak elégedett(ebb) lesz a nagyobb sávszél miatt..
    és még a korláttal is egyet értenék, ha tényleg csúcsra járatnánk a BIX-et... de ez pedig egyértelműen látszik, hogy nem így van...
  • shabba
    #62
    Talán azért erről a kettőről írnak jellemzően mert a hazai piacon ez két legdominánsabb szolgáltató, ketten együtt kiteszik a hazai szélessávú piac 60-70%-át. Ha ezeknél markáns változások történnek akkor azt előbb utóbbi kihat a kicsikre és azok is lépni kényszerülnek mert ha nem teszik könnyen lemaradhatnak. Fordítva ez már nem igaz egy kis cég nem fogja megváltani a világot és tetteinek nem lesz hatása a nagyokra.

    Gondolj arra hogy a sávszél növelési hullámot is a két nagy indította el a kisebbek pedig próbálják felvenni velük a lépést több kevesebb sikerrel. Pl. az általad említett TVN is nemrég vezette be a korlátlan csomagjait mert idáig csak korlátosak voltak és lám ezek csomagok sebességei teljesen megegyeznek a fatáv ADSL csomagjaival és ez nem a véletlen műve. A kicsiknek jobban idomulnia kell a nagyokhoz ha életben akarnak maradni, fordítva ez már nincs így.

    Pl. én egy picsa kis szolgáltatónál vagyok előfizető aki csak egy lakótelepnyi területen szolgáltat. 2.5 éve amikor indultak határozatlan idejű szerződés mellett az 512/512kbps-es netet br. 7500-ért adták, 6250Ft-os belépési díjjal, fix IP-vel. Ez akkor remek ajánlat volt hisz akkoriban nem voltak a jelenlegi ADSL csomagok, a legnagyobb lakossági csomag 384/64kbps-es volt 12900-ért 2 év rabság mellett. Most februárban ezek is sávszélt emeltek fatáv sokadik emelésének hatására most 2/2mbps-es netet adnak br. 8241Ft-ért. És van 5/5mbps-es csomag is 13+fáért. Viszont ez egy lokális ajánlat, ettől fatáv nem fog a szívéhez kapni hogy hoppán kiszorítanak a piacról ezért az egész ország területén én is ennyire emelek, ilyen áron. Sőt nem is versenyzik egymással a két cég mivel a lakótelepen a mai napig nincs ADSL.
  • nagykispeter
    #61
    Nem kezd már rég az
  • shabba
    #60
    Nehogy azt hidd hogy ami a jox cikkben szerepel az franciáknál olyan általános hogy mindenki számára elérhető. Valaki írta korábban hogy ez az EU, nos a helyes az lenne ez az EU krémje. És az EU tagországok lakosságának 98-99%-á ugyanúgy nyálcsorgatva tekint ezen adatokra mint ahogy mi. Nem szabad azt hinni hogy odaát kolbászból van a kerítés. A cikkhez kapcsolódó fórum elejére anno beírtam pár EU-s ország árait, érdemes azt is figyelembe venni:
    http://www.jox.hu/forum/tema.php?f=1&id=20&from=40

    Franciáknál a legnagyobb internetszolgáltató a Wanadoo, nekik van a France Telecom által országos lefedettségük. De az igazán nagysebességű csomagok ott is jellezmeőn a nagyvárosok privilégiuma és lassan válnak mindefelé elérhetővé. A kis feltörekvő alternatívok hálózata viszont nem éri el a 10%-os lefedettséget és jellemzően a nagyvárosok frekventált részeire koncentrálnak ami a legjobb profit termelő közeg, a kevésbé vonzó területekre nem fordítanak ekkora figyelmet.

    A Wanadoo árai pedig így néznek ki:
    512/128: 25,90€
    1024/128: 29,90€
    2048/128: 34,90€
    max 8Mega/256: 39,90€ (az hogy ebből a gyakorlatban mennyit sikerül kihozni az a telefonközponttól való távolságtól függ)

    És az alternatívok 15 euros 8mbps-es dömping árai mellett is életképes a Wanadoo, sőt tavaly nagyobb növekedést produkált mint azok, köszönhetően a kiterjedtebb elérhetőségének. Szóval még franciáknál is ezen az áron tökéletesen eladható az ADSL nem mentek csődbe és nem is csökentettek azonnal 15 eurora csak azért mert alternatív cégek ezzel a módszerrel próbálnak piacot szerezni. Az átlag csomagok pedig ott is az 512 és 1024-es előfizetések, nem mindenki 8mbps-en repeszt ahogy arról errefelé sokan fantáziálnak.

    ADSL2+os szolgáltatásnak még ennél is kisebb az elérhetősége mint telefonközpontokra lebontva mind azok vonzáskörzetét tekintve. Szóval nem szabad azt hinni a franciáknál úgy globálisan mindenki 20mbps-en repeszt a neten és very happy. Ez jelenleg csak a nagyvárosok centrumainak kiváltsága, miközben a kistelepülésen élők soxor ugyanúgy várják a DSL messiást ahogy idehaza.

    Abban egyetértek hogy a távoli jővőt jól mutatják ezek a trendek, lehet benne reménykedni hogy talán majd 1x itt is. De az nem most lesz és nem is a közeljövőben. A francia model pedig eléggé eltér az EU-s átlagból, az angol, német mind árakban mind sebességek terén el van maradva ettől. Igaz az angolok idén szintén bevezetik az sebesség limit nélküli DSL csomagokat, viszont náluk évek óta forgalomkorlát is keseríti a netet és az erre vonatkozó törekvések egyre csak erősödnek.
  • fflx
    #59
    Mipi es elgondolkoztal mar azon, hogy mi lenne, ha ott nalatok az a kis kabeles ceg nem 10000Ft-ert, hanem mondjuk 14000Ft-ert adna? Valoszinu nem valogathatod meg, hogy milyen kabeles szolgaltatot valasztasz, hanem ami van azt vagy kered... vagy nem.
    Egyebkent meg a legtobb kis ADSL-es szolgaltato a matavtol vesz es neked adja tovabb. Vagy lehet van meg egy lepcso az ertekesitesben.
  • valamit
    #58
    ez a "kevesebb ember közt oszlanak meg a költségek", ez nemzetközi cégeknél nem kéne, hogy igaz legyen ám... megaztán megnézném én a svéd, dán, svájci, belga, holland, portugál, görög, stb. árakat, meg kiváncsi lennék egy francia vs. luxemburgi összehasonlításra is...

    de nem akarok vitatkozni, mert értem én mire gondoltál kb, csak szerintem itt inkább arról van szó, hogy Mo.-n még ezen az áron is lehet eladni netet, majd csökkenek még az árak, ha már csupán úgy lehet még többet értékesíteni, vagyis inkább úgy mondanám, hogy ha majd a több értékesítés hozza a több hasznot. Nem is olyan régen egy csomó embertől azt hallottam, hogy ilyen-olyan heteket/hónapokat kellett várniuk a bekötésre a megrendeléstől számítva. Magasabb áron nyilván azonnal bekötnék/bekötötték volna, mert lenne pénz fizetni a bekötésen dolgozókat is, kevesebben is igényelték volna, stb. Szóval ha majd az adott áron elérjük a kritikus tömeget lesz megint csökkentés szerintem, s épp ezért jó példák azok az említett országok, ahol már ezt elérték és tényleg olcsóbb a net, mer ezek szerint várható, csak győzzük kivárni. :) Szóval szerintem az árcsökkenéssel csak azért várnak a cégek, mert alapvetően nem jótékonysági intézmények. Az ilyen bejelentések meg - bár most csak hasra ütök - valszeg egy már a Matáv (vagy valamelyik hasonszőrű) által a közeljövőben (a megjelentek szerint mondjuk karácsonyra:) ) tervezett árcsökkenést vezetnek elő. Gondolom jó a viszony a Matáv és a kormányok közt, így ami pozitív lépésre készül a társaság, azt előbb kommunikálja a kormánynak, aztán az meg suggalja a jó népnek, hogy ők ilyet szeretnének... és lám meg is valósul majd hamarosan, mert ők ilyen ügyesek. ;) Legalábbis az én sötét paraszti agyammal feltételezem, hogy csinálnak ilyent, mer ugye ez jól néz ki kifele, és akkor végül is mért ne. De mondom, ez csak hasraütés részemről.
  • arty
    #57
    ez is csak egy demagóg seggfej

    szeretnék ... b+ .. én is sokmindent szeretnék, csak nálam ez magánügy ...
  • Totinkhamon
    #56
    Kezd az SG a kormány kampányszócsöve lenni.
  • Mipi
    #55
    Ja és arról miért nem írnak hogy pl a vidéki kábelszolgáltatóknál is olcsóbb net kell! Miért mindíg csak matávról kel írni!
  • Mipi
    #54
    Hi ahogy olvasom a netes cikeket stb mindegyik csak vagy Matáv ADSL-ről vagy CHELLO -ról szól. Mindenki mondja hogy drága a net. Figyelem magyarországon nem csak matáv meg UPC-van! Vannak kisebb net szolgáltatók is. PL ahol én lakom kerek 10000 FT a korlátlan kábelnet és nem kel ilyen hülye 1-2 éves szerződés. Szóval az axelero eléggé drága az ADSL meg a Kábelnetük is.
  • The Termentor
    #53
    15 eurot gombolok 8/1 ert. es ennel van sokkal olcsobb is.
    a link alattirol nem hallottam meg.
    most a nagy szam a TNT tv digitalis tv adas 14 csatorna ingyen...
    jo lesz majd ilyen otthon is
    ha lesz
  • Csacsis
    #52
    HAHÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ!!!
    A jónép ÁRCSÖKKENTÉST AKAR!!!! Nem kell a gyorsabb net, ha NEM TUDJUK KIFIZETNI!!!!!!!!!!
    Inkább Lassabbat, de megfizetehetőőőőt!!!!!!!!!!!!!!!!!!
  • fflx
    #51
    Ja igen, a savszel azert nem minden. Azt azert el kell mondjam, hogy az axelero ugyan draga, viszont ha online jatekra hasznaljak a netet, akkor nagyon nem mindegy mekkora a ping. Marpedig abban nagyon jok
  • fflx
    #50
    Szetintem a 25euro-s havi dij az nagyon baratsagos lenne.
    Egyebkent minden axelerosnak, akinek lejart az x eves husegnyilatkozata, ajanlom, hogy figyelemesen olvasgassa az axelero sajat forumat. (Az axelero klubbol lehet egyszeruen megnyitni)
    Nekem ugyan hosszu ideig tartott, de vegulis sikerult elintezni, hogy 2 ev utan ne emeljek, hanem csokkentsek a havi dijat. (van egy csomagja az axinak erre az esetre, csak valahogy nem tulzottan publikalt)
  • Murdoc
    #49
    Bazeg, nézenek már szét! Nyugat Európában, ahol elvileg minden drágább, a szélessávú net 1500/512kbittel 15-20 euró között mozog, és pl. rokonoknak 30 euróért van internet, kábeltévé, meg vezetékes teló. Na erre varrjon gombot a T. Miniszter Úr!
  • Sadist
    #48
    Itt pl. nincs se kábel, se mikrohullámú net.
  • NeoMaN
    #47
    512-es vonalra kérne 6000FT-ot 2006 VÉGÉREEEE????????? LOLbazmeg, addigra már 3000ft is sok lesz ekkora sávszélért. Kurvára vágja a dolgokat az ipse mondhatom... :ÐÐÐÐ Ha meg 2006 végére is 6rugó lesz az 512-es vonal, az szégyen gyalázat lenne.... Jelen pillanatban a 1024-es vonalért fizetek 11ezret...
  • Alfa Of NS
    #46
    ugy jartam mint legtobbetek, beszoptam elsonek, mert el tudom kepzelni hogy tenyleg ezzel allnanak elo :)
  • Cactus
    #45
    Mikronet suxxx. Legalábbis amit én hallok róla és tapasztaltam egy pár ismerősnél...Sok a leállás, esik a hó nincs net, ingadozik a ping nagyon, stb.
  • shabba
    #44
    "Ha Nettó 6000 lenne az 1.5 Megabites az lenne az elfogadható... én most 12-t fizetek érte..

    Németországaban 5-6 ezert Ft a 3 megabites net.. nálunk a 3x annyi..."

    Nagyon tévedsz ha azt hiszed hogy No.-ben 5-6ezerbe kerül a 3mbps-es net, mivel 18500Ft-ba kerül átszámítva(75 euro) pl. Tíonlánynál.(alias ottani suxelero). Az 1Mbps-es korlátlan kapcsolat ára pedig 11600Ft, ez alapján a 1.5Mbps 7500-ért nem túl reális elképzelés idehaza. Jah és ott 6 millió DSL kapcsolat között oszlanak meg a költségek idehaza meg csupán 200 ezer.
  • Robeast
    #43
    És mit tudtok az Axelero-nak a 10 Mbit/sec-es Mikronetéről? Az mitől "csak" 12-13 rugó? Látom, hogy ott van, hogy valszeg nem megy majd annyival, de ha csak a felével megy már az is valami. Meg azt is látom (sajnos), hogy mostanába kicsiny városkámba nem fog ilyen lenni egy darabig...
  • FreeOli
    #42
    Remélem nem áprilisi 1-i tréfa :----

    ...
  • zozo2001hu
    #41
    Ezt hívják április elsejei tréfának, jól gondolom nem? :)
  • Mészy
    #40
    Én most mondtam le az axeleros kábelnetet, mert elegem lett abból, hogy majd' 3 éve megvan és csak emelkedik az ár. 14E Ft szerintem nem reális. Most fizettem elő egy kis cégnél havi 4 ezer forintért. Ha előre fizetek 3 hónapot, akkor csak 10000 Ft. Az igaz, hogy a sávszélesség ingadozni fog 500KBit és 3MBit között, de 4E Ft-ért nem igazán érdekel.
  • SoDI---
    #39
    van kábelnet, mikrohullámú net is.
    nem muszáj ADSL. bár én megőrülnék nélküle :)
  • SoDI---
    #38
    Olyan technológia jön az országba, amit a magyar ember ki tud fizetni.
  • SoDI---
    #37
    Na jó, de mi van, ha játszani akarsz?
    Letölteni valamit...
    Mi van, ha mindhárman ezt akarjátok?

    Közös lónak túrós a háta.
  • Pheel
    #36
    Ez egy viszonylag modernt technológia, amiben maximum 5 év lemaradása lehet kishazánknak, nem 40...
  • avman
    #35
    ja... azért a végtelen okosságodban vedd hozzá a fatáv adsl területen való egyeduralmát... és a még mindig siralmas versenyhelyzetet...
  • benli
    #34
    Én egy élősködő vagyok és nem fizetek. De lehet hogy hamarosan kell, akkor se lesz túl dárga mert három felé szétdobjuk, mert így le tudjuk fogni a 24 órát úgy hogy egymást nem zavarjuk. Valaki mondta, megosztom azt uralkodok. -csak azt ne kérdezd mi van ha mindhároman egyszerre akartok. menni fog csak lassabban.
  • SoDI---
    #33
    No meg felhívnám a figyelmeteket, hogy az elmúlt időban az Axelero 15 ezer forintos csomagának a sebessége évről évre megduplázódott!

    Tehát igenis van fejlődés.

    Úgy utálom, amikor valami 40 év lemaradást akarna behozni 4 nap alatt! HAHÓÓÓ!! Más a törénelmünk!!!!
  • SoDI---
    #32
    A jox.hu-n jól mondta az UPC-s fejes.

    Magyarországon nem azért drága az Internet, mert szivatják a népet, hanem azért, mert kevesebb ember között oszlanak meg a költségek.
    Lehet itt jönni a francia példákkal, de ott sokkal több ember veszi igénybe a cuccot.
  • Felfedező
    #31
    Ha megjelnnek a Mobil cégek a 3G-s redszerü szélessávú internettel, akkor talán beindul az árharc...
  • Felfedező
    #30
    Ha Nettó 6000 lenne az 1.5 Megabites az lenne az elfogadható... én most 12-t fizetek érte..

    Németországaban 5-6 ezert Ft a 3 megabites net.. nálunk a 3x annyi...
  • Fenjoy
    #29
    vagy 8 megás vonal, 3-4 ezer forintért és 25 euro.............................................
    http://www.jox.hu/cikk/?id=59&r=4
    :)