81526
-
#6318
boldog szülinapot! :D -
#6317
nálam igen -
#6316
majd csinálok vele szemből és közelről fotot , ugy jó arc lesz:D
csak azt nem tudom mire kérjek aláírást?:D Magyar zászlóra nem, argentín mezem nincs csak Juve:D a papírlap meg hát nem menő:D -
#6315
A 21. század walkmanjeként reklámozott PSP tavaly novemberben jelent meg a japán, majd idén márciusban az észak-amerikai piacon. A Sony eredetileg azt tervezte, hogy még a március 31-én véget érő pénzügyi évben megkezdi az európai forgalmazást is, ám később alkatrészhiányra hivatkozva elhalasztotta a premiert. Mint kiderült: a cég számára fontosabb az európai belépőnél a hazai és az amerikai piac folyamatos ellátása. A Sony Észak-Amerikában egymillió készülékkel készült a nagy napra, és ennek felét már a bemutató utáni második napon el is adta, míg Japánban az értékesített darabszám már egymillió fölött jár.
Európában, Afrikában, Új-Zélandon, Ausztráliában és Oroszországban tehát szeptember 1-jétől lesz megvásárolható a PSP. Az európai ár 249 euró, azaz pontosan annyi euróba kerül majd a játékgép, mint amennyi dollárt kérnek érte az USA-ban. Ezért a pénzért a készülék mellett a vásárlók hozzájuthatnak a Pókember 2 című mozihoz is, melyet egy a gép által használt egyedi formátumú Universal Media Discen (UMD) mellékel a Sony.
Akik nem tudják kivárni az őszi premiert, csinos felárért vásárolhatnak azoktól a forgalmazóktól is, melyek Japánból és az Egyesült Államokból importálják PSP-t
-
#6314
oké legalább lesz miből fejert készíteni
te dupla mázlista -
#6313
én siófoki vagyok még is megyek :) feszítek majd az ingyen Vip jegyeimmel:D
a holnapi edzésen is ottleszek, Riquelmével mindenképp akarok egy fotót:D -
#6312
deha az veszed, hogy mp3 lejátszó esetleg filmnéző benne
Amúgy te kiis vagy? :-) -
#6311
hát ja az se olcso -
#6310
már itt vannak
Arra ha pesti lennék biztos kimennék -
#6309
hát ja ez igaz már drága 50-ér is -
#6308
mert ha pl a PES5-öt PSP_re külön+veszem az megint pénz -
#6307
nem rossz jo volt tv-n keresztül is sztem -
#6306
hát én 50 felett nem akarok venni
ÉS azis érdekel, hogy mennyi rátetetni játékot -
#6305
sztem Sanyival nem volt semmi baj, a szurkolás meg télleg iszonyat volt
majd az Argentínok ellen :D -
#6304
bazz drága de megéri nagyon durva -
#6303
Más hátha érdekel vkit
"Hi!
Voltunk tegnap kint a felesegemmel a Real meccsen. Megmondom oszinten, jobbra szamitottam a Real-tol, nem nagyon hajtottak magukat. A magyarokkal elegedett voltam, kiveve a "mi Sanyink" aki annyira nagyarcuan es annyira benan jatszott, hogy le kellett volna cserelni 5 perc utan, pedig cserekent allt be.
Mivel ugye a szurkolok 40%-a Real mezes, Beckham-tol szetfolyo tinedzser csaj volt (szerencsere azert lattam magyar zaszlos csajokat is), a 30%-a meg a fociszerető kisfiat kihozo apuka, a szurkolas nem volt egy eget rengeto, ez gondolom (nem is) hallatszott a teveben. Biztos meg is zavarta a Real jatekat a csondben ulo 45 ezer ember. A hullamzas tetszett, meg az is, hogy neha magatol is elkezdte a kozonseg, mikor nagyon unta a meccset az elso felidoben, es hogy a VIP nezoteren ulo nehany ember is csatlakozott. A buferol annyit, hogy az ital-perec-fottkukorica trion kb 200-300%-os hasznuk volt az arusitoknak. A muanyag uvegeket a bejovetelnel a szivtelen biztonsagiak mindenkitol elvettek, igy a hozott vizunket (masoknak uditojuket) helyben meg kellett inni. Ez faszsag volt, nem tudom mitot feltek. Ki az, aki egy ilyen meccsen muanyaguvegeket dobalna a palyara? Nem beszelve arrol, hogy plusz koltseg meg ido, azt a rengeteg kobmeter muanyagoalackot eltakaritani, amit kifelejovet lattunk a kapuknal. Az viszont jo huzas volt, hogy a bejaratnal mindenki kapott egy aznapi Nemzeti Sportot.
A masodik felidoben jobban jatszottak a magyarok, mint az elsoben, de a helyzetkihasznalasunk - szokas szerint - csapnivalo, nem ugy Ronaldonak. A legjobb magyarazat a kozonseg viselkedesere az volt, mikor Beckham kiment szogletet rugni, es a mogotte levo szektorbol hangos sikitozas hallatszott. Kiraly. Ja, errol jut eszembe, a legnagyobb kiraly is elbucsuzott. :)
Egyebkent jo volt az elmeny, emlekezetes este volt. A magyarok kozul Rosa es Baranyos jatszott jol szerintem es Fulop vedett nagyon jol, meg a vedosorunk is aranylag jonak tunt. Viszont az elso tizit, mintha Zidane szandekosan rugta volna fole, hogy ne rontsa el tul hamar a hangulatot. Kb ennyi, ami most hirtelen eszembe jut. Teven keresztul milyen volt?
Üdv!
KisZ"
-
#6302
Akkor látszódnak a képek? -
#6301
Hát mivel hivatalosan még nem kapható csak annyit tudok, hogy kéz alatt játékokkal 79.000 -de reméljük ha kint lesz lesz jobb árban.
A grafikára azt mondják, hogy jobb mint amivel a ps2 kijött -
#6300
ugyanúgy biztos nem
deha ilyenem lenne nemis szenvednék ezzel
mármint PSP-n
lényeg hogy menet közben lehessen játszani -
#6299
az igen , nem gyengén nájszos a grafika -
#6298
mennyi egy psp? -
#6297
de ezt ugyanugy lehet peccselni? -
#6296
Azt nemtudom, szerintem egyet biztos adnak.
HA ceruza aksi akkor nekem meg van még pár -
#6295
hmm és ezzel az 1800 mAh-s aksival adják eleve? -
#6294
sőt -
#6293
"A Pro Evolution Soccer sorozatról érdemes tudni, hogy már kétszer majdnem lenyomta a Fifát a trónról"
no c. -
#6292
1ébként ITT talán többet is megtudsz a PSP-ről -
#6291
-
#6290
Ilyen rajta a Pes5
-
#6289
igen
sokat utazom -
#6288
te ténleg ilyet akarsz? P -
#6287
Bekapcsolás előtt még annyit, hogy ha az 1800 mAh-s akkumulátorról megy a masina, hármas fokozatú világítással több mint öt órát lehet vele játszani, ám Wi-Fi-t használva az üzemidő akár a felére is csökkenhet. A visszatöltéshez nagyjából két és fél órára van szükség
-
#6286
-
#6285
akkor semmi értelme hiszen ez benne a pláne ,hogy hordozható
ha otthon akarnák játszani ott a PC vagy a PS2
Breki asszem nem cserélhető aksis de én sem tudok sokat -
#6284
Ja mindenkinek mondom aki hostol ellenem.
NE az edzőpályán játszunk már.
NEm azért készítettem a stadionokat, így olyan hangulattalan. -
#6283
Ez we8 -
#6282
Ilyenkort ne kicsinyítsd hanem csak vágd körbe
NE feledd ma visszavágó
Bele kell jönnöm. P -
#6281
mondjuk nagyon rossz a minősége a gifnek,de nagyon nagy gól,grat!
(amugy aztmondtad abbahagyod a pes-t
)
-
Gabe18 #6280 Azt mondjuk nem is bánnám ha a Pes5-ben a gólokat on-line meccsen is el lehetne menteni... -
Gabe18 #6279 Sajnos messze van a kamera,de on-line nem lehet állitgatni...

