47
A Scanner Darkly-Keanu Reeves új filmje
  • kirol
    #47
    Ja és én nem olvastam a könyvet, csak a filmet láttam, de nekem abból nem tűnt úgy, hogy skizofrén lenne, én azt hittem, hogy ő tudja, hogy magát figyeli, csak a főnökei nem tudják, mivel nem is ismerik az arcát.
  • kirol
    #46
    Én ezt mind vágom, csak olyan kevéske.
  • homeless
    #45
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Nem hinném, hogy lesz folytatása. Hát az igaz, hogy nem egy tömegfilm. Szerintem ezért is nem adták itthon a moziba. A történet annyi, hogy a föszereplőt beépítik, hogy szerezzen információkat Bob Arctorról, de a drog hatására skizofrén lett és csak a film végén derül ki számára, hogy ő maga bob. A teljes igazság pedig az, hogy azért építették be, hogy rászokjon a drogra, mert csak a teljesen idiótákat engedik dolgozni a ültetvényeken, amit a new path rehabilitációs központ üzemeltet.
  • kirol
    #44
    Megnéztem, hát nem egy kasszasiker film, vagy hogy szokták mondani.

    A vége felé azon gondolkodtam, hogy vajon mi a történet, aztán csak lett valami kevéske.

    SPOILER
    Most ez annyi volt, hogy hülyét csináltak a srácból (ahelyett, hogy csak eljátszaná) hogy bejusson a kukoricásba, ahol a H anyagot készítik, és esetleg megtudnak majd valamit? Vagyis a nagyokosok feláldozták a saját céljuk miatt a srác "életét".

    Ennek lesz folytatása? A könyvnek van? Vagy ennyi?
  • mermalior
    #43
    Ez egy qrva jó kis film. Most néztem meg másodszor. PKD egyik legelgondólkodtatóbb írása.
  • kirol
    #42
    Amúgy most annyira tré a film?
    Vagy miért nem volt a magyar mozikban?

    Mert én pl. már várom, hogy megjelenjen holnap.
  • kirol
    #41
    Na remélem akkor holnapután megjelenik!
    Már nagyon kíváncsi vagyok rá.
  • kirol
    #40
    Most 7 napot nem bírsz ki?
    És magyar lesz.
  • bauer15
    #39
    VAlakinek megvan ez a film?
    és hozzá felirat?

  • kirol
    #38
    December 5-én jelenik meg, az nincs is olyan messze.
  • agyhalál
    #37
    Előrendelhető.
  • agyhalál
    #36
    Köszi.
  • signs
    #35
    Sajnos nem jutott el, és valószínűleg nem is fog. DVD-n lehet majd beszerezni.
  • agyhalál
    #34
    Eljutott ez a magyar mozikba, vagy van esély arra, hogy valamikor látható lesz?
  • signs
    #33
    DVD megjelenés December 19-én.
    Forrás:
  • kirol
    #32
    Jó lenne már egy felirat is.
  • signs
    #31
    Tud valaki valamit a hazai bemutatóról? Éppen most olvastam ki a könyvet, és elég mély benyomást tett rám...
    Valahol olyan infót találtam, hogy december 5-én jelenik meg DVD-n, és már netről is letölthető dvd-rip formában, lehetséges, hogy itthon nem is lesz a mozikban?
  • GazVezir
    #30
    A film látványa a vektor grafikai és a line art technika elegyéből született meg és láthatjuk, hogy igen jól mutat a vásznon. A mindenképpen tiszteletreméltó az, hogy minden egyes képkockát egyenként megcsináltak a fiúk. Respect!
  • Hustler_hu
    #29
    bezzeg ha uwe boll film lenne ... (1talan igy irjak a nevet ? :) )
  • kirol
    #28
    Na mostmár látom tényleg megy a mozikban.
  • Seth
    #27
    Az a csótányos pali nagyon nagyon unszimpatikus
  • Lyan Kyj
    #26
    azt írták origón, h jövő év elején lesz..
  • Iori
    #25
    oda van írva, july 7
    magyar premierről még nem lehet tudni, mivel nem egy nagy produkcióról van szó akár 1 éves is késhet
  • kirol
    #24
    Na de mikor volt az USA -s és mikor lesz a magyar premier?
  • Lyan Kyj
    #23
    Nagyon várom már!!!
  • kirol
    #22
    És nagyon zsír a minőség is.
    Csak kár, hogy nincs full képernyő, lementeni meg nem lehet.
  • kirol
    #21
    Első 24 perc? Jóhogynem az egész filmet.
  • HRaVeN1
    #20
    Ittmeg lehet nézni a film első 24 percét
  • kirol
    #19
    Release dates for
    A Scanner Darkly (2006)
    Country Date
    France 25 May 2006 (Cannes Film Festival)
    USA 7 July 2006 (limited)
    UK 15 July 2006 (Cambridge Film Festival)
    USA 28 July 2006
    Brazil August 2006
    UK 18 August 2006
    Spain 20 October 2006

    Ezek szerint már a mozikban van?
  • Tatyla
    #18
    zsir kis film lesz...
  • Iori
    #17
    már csak 3 hónapot kell várnod
  • Police88
    #16
    mehetne már a mozikban :P
  • vasbandee
    #15
    Hali mindenki!

    Kár előre bármit is mondani, de optimista és bizakodo vagyok, szal én egy jo, de szokatlan filmet várok főleg Linklater és Reeves-től. A filmet szerintem kevesen figják megnézni és csak egy kis rétegnek fog tetszeni a maga sajátos "rajzfilm" feelingje és története miatt. De ez egyáltalán nem baj, mert: kevesen vesznek rá jegyet és nem fognak mellettem csörögni a popcornnal!:DD Na lényeg a lényeg, tavasszal egy nagyon jó kis filmmel ajándékoznak meg minket a mozik!;)
  • Iori
    #14
    na van hivatalos trailer:
    itt
  • flashX
    #13
    Nem rossz, csak bmp.
  • Macccy
    #12
    csináltam egy háttérképet ... nembaj, ha nem tetszik, de azért megosztom ....


    Download Hi-Res (1280x1024)
  • Iori
    #11
    eltolták jövő tavaszra
  • Police88
    #10
    mikor lesz a bemutatója?
  • a
    #9
    nagyon várom ezt a filmet
  • Iori
    #8
    egy két kép: