A 70-es és 80-as stb. évek zenéi
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#101811
#101810
A szerkesztője hivatalosan az Andi volt!!....csak ugye a gyakorlat felülirja a papirt.
Tamás Debrecenben kezdett onnan hivták fel a Danubiusba,aztán elhivta egy haverját zenei főszerkesztőnek, és igen ő alatt kezdődött az a folyamat hogy már nem a zenei szerkesztők hozták a saját zenéiket,hanem a kiadok által preferált zenékből kellett a napi programot összeállitani.De ennek okainak elemzése ennél a néhány gondolatnál hosszabb elemzést kivánna...amit nem kezdek el.Onnan ment a Juventusba,majd a Slágerbe,majd végül ujra a Petőfinn kötött ki...szóval az ő elemzése, most nem a feladatom ezeken a forumokon.
Italot, eurot pedig ne nagyon keress a kereskedelmi rádiokban,azt a "nagynevű" szerkesztők sosem tartották zenének,le is néztek sokszor bennünket emiatt.
Ami a zenei szerkesztői állás illeti igen azért ajánlották fel,mert az akkori szerkesztő Rónai Egon nagyon elrockositotta a zenéket ami nem tetszett a hallgatoknak,és engem kifejezetten azért kerestek meg hogy a régi klasszikus dallamvilágot probáljam visszahozni a zenékben,de sajnos akkor éppen polgári szolgálatos katonaként egy akkora fizetéssel járo állást nem tudtam elvállalni és hiába kértem fél évet, nem vártak vele,inkább hozták Debrecenből a Tamást.
A Haluska nem lett volna jó főszerkesztő...de erről is csak ennyit.
Én sosem diszkoztam nem szeretem a discok miliőjét.

#101809
Kb. jó 10-éve volt szerencsém Komjáthy Gyuri bácsit élőben látni az infórum rádióban.Csak egy pillanatra láttam munkában őt ahogy benéztem a nyitott ajtón,felejthetetlen élmény volt.Ő egy igazi legenda<#worship>#worship>
#101807
Van egy olyan megérzésem hogy azokon a dat kazettákon nem akármilyen zenék vannak.
ItaloDisco4Ever !
#101806
A leírtak alapján a tini kívánságműsor zenei szerkesztője te voltál,Kajárik csak felkonferálta a zenéket,na ezért írtam hogy nem tudom a háttérben mi zajlott,de most már igen!
Andreával ellentétben aki egy gyors lekonferálásban megemlítette a segítőit , Komjáthy gyakran emlegette a neved mint aki nélkül a műsora nem jött volna létre.
Szabó Tamás a danubiusban kezdett aztán átigazolt a juventus rádióhoz,és aztán visszatért,azt nem tudtam hogy a leírtak szerint Ő változtatta meg nem éppen előnyére a teljes korábbi struktúrát,ha jól emlékszem éppen amolyan juventus rádiós mintára,azaz jöttek az angolszász mainstream zenék,olyanok amik minden más rádióból folytak,zéró italodisco zene lejátszás mellett.Nos ez a korszak engem már abszolút nem érdekelt,igaz nem is nagyon volt időm akkortájt rádiót hallgatni,max. a kocsiban.
Arra a számodra felajánlott zenei igazgató,főszerkesztői állásra rászolgáltál,el kellett volna vállalnod,így talán maradt volna italo-disco zene is továbbra a rádió műsorán,és úgy elképzelem nekünk akik elsősorban ezt a stílust kedvelik,micsoda királyság lett volna anno ha Haluska Imi lett volna a danubiuson a zenei szerkesztő.
Tizenéves korom óta érdekel a rádiózás,kategóriás DJ vizsgám is van ,tehát kihasználom hogy itt vagy aktívan a fórumon.
Köszönöm az infókat,jó ezekről tudni így utólag is.
Akinek meg már nem újdonság az egyszerűen átugorja ezeket a hsz-eket!
Folyt.köv.

#101805
Igen én is ugy vagyok vele,hogy erről már egyszer beszélgettünk,igaz ha jön uj ember... a régiek meg már unják.))
#101804
Na köszönöm,legalább nem kell megkeresnem a cd-t.:))
Mondjuk ez a kép?::))Két honapja futottam vele össze egy Zuglói Pennyben,nem sokat változott,max szőkébb lett.

#101803
#101802
Gyerekek. Túl komoly lett a hangulat.
Akit a 70-es és 80-as évek sztorijai mellett a kor zenéi is érdekelnek,
azoknak..
//www.youtube.com/embed/3_G8mJxUJpU
<#nevetes1>#nevetes1>
Akit a 70-es és 80-as évek sztorijai mellett a kor zenéi is érdekelnek,
azoknak..
<#nevetes1>#nevetes1>
"Az összkép is lehet szerteszét, ha eszméd elveszti eszét."
#101801
Nos,örülök,ha ennyire pozitivan emlékszel erre az időszakra.Bevallom én is,megélve az azóta a médiában történteket.1995-ben egyébként vezetőváltás volt a Danubius ban,egy ideig még nekem is felajánlották a zenei igazgatói/főszerkesztői állást,de akkor más okbol kifolyólag nem tudtam elvállalni,igy aztán nem én lettem,hanem jött a Szabó Tamás...és a többit már tudjuk.Meg hát 1996 után beindult a Selektor nevű szerkesztőprogram,igy egyre kevesebb olyan müsor volt ahol lehetett még önállóan szerkeszteni.(ebből is voltak komfliktusaim,mert ahol lehetett én partizánkodtam)
A Tini kivit mindketten szerettük,ezt is mőár leirtam többször,a leveleket én vittem haza,anyám felbontogatta aleveleket,összeállitottam hogy mi legyen,kitaláltam uj blokkokat és ha az Andinak tetszett(99%-ban igen) akkor bevezettük.Igyekeztem ugy összeszedni a zenéket,hogy lehetőleg mindig olyt adjunk,ami más müsorokban nem forgott,max ha valamit nagyon nagyon sokan kértek akkor változtattunk ezen(ez volt a hét kérése rovat).Rendelkezésemre állt a saját cd gyüjteményem,az egész Komjáthy tár, a Danubius saját zenetára és volt olyan is,hogy ha egy dalt kértek és nem volt meg akkor addig jártam a város,mig valakitől nem tudtam megszerezni.Andi max az elhagzás sorrendjébe szolt bele,illetve ragaszkodott ahhoz hogy mindig valami maxival kezdjünk,mert szokása szerint mindig elkésett a kezdésről.))
A Komjáthy szombati műsora hasonlo módon készült azzal a kivétellel hogy ott azért 80% ban ott helyben a Danubius saját zenetárábol is teljesithető kivánságok mentek,azonnali telefonos kéréssel,nem ugy mint most ahol csak egy előre megirt listárol lehet választani.
Egyébként a Tini kivi utolsó adását anno rögzitettem valamikor egy-másfél évvel ezelőtt.Folyt...

#101800
Javaslom jó sokat , éveket visszapörgetni mert cucurbia nagyon érdekes máshol nem hozzáférő kulisszatitkokat osztott meg itt már velünk a rádió aranykoráról. Régebben amíg jobb volt a kereső funkció remekül ki lehetett listázni. De mint oly sok mindent ezt is sikerült elkúrni.
#101799
Lehet rosszul fogalmaztam,a behatárolást úgy értem hogy a rádió indulásától számítva 1995-ig tartó korszak alatt,a felsoroltak műsorait hallgattam elsősorban,ha volt rá időm.
Egyébként Kajárik Andrea és Szabó Tamás azt a bizonyos kívánságműsort felváltva vezeték,korábban Geszti és Andrea!
Komjáthy kívánságműsora és a tini kívánságműsor párhuzamosan futott a rádióban ugyanazon évek alatt,tehát valószínű félreértettél.
Persze nyilvánvaló te többet tudsz erről.
A "technoboszit" azért emeltem ki ,mert ha Ő ült a mikrofon előtt akkor garantáltan a legújabb és olyan zenék pörögtek amiket én akkor is és még mindig kedvelek (italo-disco és eurodance).
Hogy a háttérben mi zajlott erről megint csak te tudsz többet!
Egyébként emlékszem az általam említett korszak alatt voltak tematikus műsorok is,pld. Komjáthy György műsorvezetésével 2 óra italo-euro disco,azt mindig nagy élmény volt hallgatni,ha elcsíptem!
Innen folytatjuk....
Jó hogy itt vagy a fórumon!

#101798
hu behatároltad,gyakorlatilag mindenki más-más korszak:)))))))))))).Volt aki igy együtt,egyidőben soha nem is szerepelt személyes okok miatt.
Hát igen Gémesi Csabi a nagy cigi és lemezcsempész rola is megemlékeztem a Danubius meg a pillantás emlékmüsorban néhány szo erejéig.Nem tudom él-e még félek nem,mivel a kilencvenes évek végén sok sok családi tragédia érte és hát a Csaba...mindegy sokat voltam vele Bécsben lemezbeszerzésen sok jo akkori helyet ő mutatott meg.
A technoboszit miért emelted ki?

#101797
hát átnéztem a 86-89-as Cay Hume produkciokat de ezek között nem találtam ilyen szövegűt.dallam nélkül ez eléggé tű a szénakazalban:(((
#101796
Nagyon szépen köszönöm cucurbia . Gondoltam, hogy tabu téma, de megpróbáltam.
#101795
A Danubius rádió számomra legjobb korszaka az volt amíkor a csapatban Komjáthy György,Kajárik Andrea,Szabó Tamás,Geszti Péter tolta a zenéket az éterbe,rajtad kívül volt még egy nagyon hasznos főként a háttérben dolgozó munkatársad Gémesi Csaba.
Gondolom ismerős nevek,a hölgyet külön kiemelném.
Ha évszámmal kéne behatárolni a kezdetektől 1995-ig,ami utána történt a rádióban azt nem akarom most minősíteni,elrontottak mindent amit addig jól felépítettek.

#101794
Ha valamihez hasonlítani akarnám ezt a kereset dalt Cay Hume produkciók azon belül is a dallam,dallamvezetés nagyon hasonló "Gaily News - Do The Batdance".
Utoljára szerkesztette: reynaud, 2016.10.10. 20:11:54
Utoljára szerkesztette: reynaud, 2016.10.10. 20:11:54
ItaloDisco4Ever !
#101793
#101792
van néhány tucatnyi még fel nem dolgozott dat kazetta kijátszásom,amire kimentettem rádios átjátszásokat csak sajnos soknak nem találom a papirját,igy fogalmam sincs már sokrol hogy mik vannak rajta az azonositás igy lassu.Ezt felismertem,de sok más italot még nem.
#101791
Szia.
Lossless és nagyon jó minőség,ez nekem tökéletesen megfelel!
Köszönöm a fáradozásod!
Lossless és nagyon jó minőség,ez nekem tökéletesen megfelel!
Köszönöm a fáradozásod!
ItaloDisco4Ever !
#101789
Üdvözlet Mindenkinek!
Nagyon jó zenéket, ritkaságokat raktok fel. Én szignálokat (jingles) keresek főleg a 80s évekből.
Tud valaki ebben segíteni pl. Yannick Chevalier - Jingles. Cucurbia biztos tudja, hogy miről beszélek.
Előre is köszi, ha van valakinek említett előadótól anyaga.

#101788
Nos,nem hagyott nyugodni a gondolat és körülnéztem a rádiós datkazettáim között,és találtam egy kijátszást.
Lehet fikázni,ez az egykori Magyar Rádiós felvétel,ilyenek voltak a lemezjátszótűk,keverőasztalok,stb.
Mivel magam játszottam ki a bakelitet tuti lossless.
Mindy Love:It's a same

#101786
Köszönettel én vittem.
#101785
Vagy nevezhetjük egyszerűen a szokásos Instrumentálisnak! :)
B2.Magdaleine - You Can Do (Play Back Edit)

#101784
#101782
Igen ,látom jóval régebben regisztráltál a fórumra mint én,üdv a köreinkben a jelenre értettem.
Most van időm azzal a keresett dallal kapcsolatban kérdezni tőled,a lemez szinte biztosan megfordult a kezedben,játszották a danubiusban.
Az előadó XY (ismeretlen),a refrénben nagyjából a szöveg környezet : "Somewhere you waiting for me"
1987-88 körüli inkább synthpop stílusú dal ,férfi vokállal,de lehet ezt más simán italo disco stílusba rakná.
Nem sürgős,ahogy lesz rá időd.
Köszönöm.

#101779
Én már rég e körben vagyok,mulltkor egy műsorban meg is emlitettelen titeket,sőt valaki be is üzent.Csak van hogy honapokig nem nézek fel.
Nos ez nem most van,mert most sok mindent keresek,és erre nagyon jo egy ilyen forum,mert sok mindent én is elfelejtek vagy nem találok.

#101778
természetesn. a Brody Sándor utcai műsoraiban 90%-ban.Utána ő ment a Slágerben én maradtam majd ma már csak akkor találkozunk ha keresünk valami zenét vagy ő vagy én.
#101777
Nem tudom.Én ezt egy írott cd-n kaptam még kb 2000-ben.
#101775
Danubius rádióban Komjáthynak volt egy kívánságműsora,ott szintén együtt dolgoztatok?
Ha igen 99%-ban biztosan,név szerint tudom ki vagy,természetesen a neved itt nem fogom leírni.
Majd privát dumálunk.
Üdv a köreinkben! <#wave>#wave>
Utoljára szerkesztette: reynaud, 2016.10.09. 14:54:33

#101774
Én is hallgattam a műsort akkoriban és ha jól emlékszem ez is forgott <#wave>#wave>
Magdaleine - You Can Do
Magdaleine - You Can Do
#101773
Mondom,jelzem neki,bár mivel bakeliteket is masterelnek cd kiadásra(és ezek hivatalosan meg is jelentek már),igy lehet lemez és lehet technikahiba is.Tőlem száz kilométerre ezt én nem tudom megállapitani,de most jeleztem neki.
#101772
csak kósza ötlet, javaslat, ha neki ez így megfelel,engem nem zavar. <#nevetes1>#nevetes1>
#101770
ha ez pickup vagy más ok,akkor viszont az még nagyobb baj, sürgősen cserélje le a haver akár az egész cuccát 8ha kell),mert ez ebben a minőségben bármilyen más zenéhez sem alkalmas ehető minőségű 'kijátszásra vagy átjátszásra'.
#101767
És sajnos a hetvenes években koromnál fogva kevésbé vagyok járatos,de már sok kellemes-nekem ujdonság-dalra rácsodálkoztam nézve miket nem tesznek fel erre az oldalra a gyüjtők.
#101766
Nos szerintem technikai ok lehet(pickup,vagy hasonló),mégiscsak emögött,mivel a lemezt én hozattam be augusztusban egy barátom kérésére és vadonauj még becsomagolt állapotu bakelit jött japánból,nem is bontottam ki...szóval ha ezt eleve már a gyárban elkoptatták,hát szívük rajta.
a második megjegyzésedre NEM,Nem Haluska Imre vagyok bár egy időben valóban nagyon közel áltam hozzá ugy kéthetente,mikor lerakta a frissen hozott nagy ezüstszínő fémdobozát a rádióban és volt kb 3-4 órám arra hogy rögzitsem a studióban azokat a dalokat amelyek kellettek a Pillantás...műsorba vagy amit még ugy találtam hogy nekem tetszik vagy érdekes.
Eddig sem titkoltam többen tudják,hogy anno a Magyar Rádióban dolgoztam Komjáthy Gyuri jobbkezeként,igy több éven keresztül az én kezemen keresztül mentek ezek a bakelitek.sajnálatos módon mikor eljöttünk a Rádióból,akkor nem sok zenét mentettünk ki,akkor még nem volt olyan technika mint manapság,hogy hipp-hopp megirunk egy cd-t ,igy sok mindent amit már nem tudtam kimenteni nekem is barátokon vagy éppen ezen a forumon kell visszaszereznem valahol.Hogy aztán kitől milyen minőség jön vissza az már változó én csak hallgatom de nem analizálom.De ezt eddig sem titkoltam.
Az adatokat is pont ezért tudom,mivel a Gyuri kijátszásainak lektorjai itthon vannak nálam,igy dátumra pontosan tudom hogy melyik felvételt,lemezt ki és mikor hozta be,és a Haluska műsorok esetében kivételesen még a dátumok is megvannak.

#101765
ez és a 101740 (szó használat, infók, dátumok) alapján nekem nagyon úgy tűnik, hogy te Haluska Imre vagy, vagy nagyon közel állsz hozzá! <#vigyor>#vigyor>
#101764
nos akkor mi legyen?
egy gyengécske, köhögős lossless vagy egy mp3 tömörítésen átesett wav-izált, de legalább jó és hallgatható,arányos zene? <#vigyor>#vigyor>
ez a vinyl valószínű már sokat megélt,valósínűbb,hogy azért tűnt el a közép és a magas is,nwem pedig a technikai okok miatt.

#101763
Sziasztok, egy barátom keresi az alábbi zenét jó minőségben, nem youtube-ost!
//www.youtube.com/embed/CUM4VcPdfbQ
Előre is <#worship>#worship> ha valakinek megvolna....