1663
-
kancsar attila #1183 Hát akkor balhé van mert amikor én lettem a kalózvezér és visszamentem a hajóra 3 tiszt a legjobb hüségü bejelentette hogy elmegy és 4 tiszt amelyiknek a hüsége kicsit lentebb volt ugyanugy elment. -
Kalózkapitány #1182 A kalózsziget kalózvezérének legyőzése után néhány tiszted hűsége
megváltozhat. Az első város elfoglalása után is csökken a hűsége
némelyik tisztnek.
Attól is függ, hogy milyen nemzetiségűek.
Ha egy holland várost foglalsz el először, akkor általában a
holland nemzetiségű tisztjeid hűsége csökkenhet.
Az is egy kicsit véletlenszerű, mint sok minden a játékban.
Az, hogy el is hagyjon egy tiszted, már ritkább.
Azt úgy lehet megelőzni, hogy mindig fizetsz minden tisztednek,
amikor az esedékes, vagy amikor béremelést kér a hajókabinodban,
amikor KÉRDŐJEL jelenik meg a tisztjeid feje fölött.
Mindig fejleszd is a tisztjeid szakértelmét és
egyéb képességeit (okos, kemény legény, ...), mert a nagyobb
tudású tisztek nem fognak elhagyni, legfeljebb csökken a hűségük,
de a hűségüket pénzzel meg tudod venni.
Amikor elfoglaltad az 1. várost, akkor már nem olyan fontos a hűségük.
Csak az a lényeg, hogy gyorsan egymás után elfoglald a 16 várost,
hogy közben egyet se foglaljanak vissza.
Ha piros számok vannak valamelyik kijelölt hajóskapitányodnál,
az valami figyelmeztető jel lehet.
A pirossal jelzett képességeit nem ártana növelni, amikor lehet.
De annyira nem lényeges a többi hajód, a vezérhajó a legfontosabb,
arra kell igazán figyelni.
Esetleg cseréld le, egy másik szabad tisztet nevezz ki helyette. -
Kalózkapitány #1181 Ha van hajóácsod és beosztottad a vezérhajóra, akkor teljesen
automatikusan javítgatja a hajót, persze csak annyira, amennyire a
tengeren meg lehet javítani egy sérült hajót.
Minél nagyobb a hajóácsod szakértelme (10 a legjobb), annál gyorsabban
és jobban javítgatja hajót.
Vitorlavászon (50-100) és deszka (10-20) mindig legyen minden hajódon,
hogy tudja javítani a kisebb sérüléseket.
A nagyobb hajósérüléseket a városokban mindig érdemes megjavíttatni a
kihajózás előtt. -
Kalózkapitány #1180 Egy hajó véletlenszerűen adja meg magát.
De egy katonai őrjárat hajói sohasem adják meg magukat.
Kalózhajókra sem jellemző, hogy megadnák magukat, legfeljebb csak
váltságdíjat fizetnek.
Általában a kereskedőhajók némelyike szokta magát megadni.
Ez függ attól is, hogy milyen erős a csapatod.
Egy teljes legénységgel és jó szakértelmű tisztekkel rendelkező
korvett már elég félelmetes néhány kereskedőhajó kapitánya számára.
Akkor a felül a kis képikonok közül a BESZÉLGETNI parancsot majd a
hajó nevét kiválasztva lehet megtudni, hogy fél-e annyira a harctól az
ellenséges kapitány, hogy inkább megadja magát, abban reménykedve,
hogy váltságdíj fejében életben maradhat.
Ha mondjuk egy 3 hajóból álló kereskedelmi hajórajt támadsz meg,
akkor általában 1 kísérőhajó védelmezi. A kísérőhajót intézd el és
akkor a 3 kereskedőhajó közül az egyik általában úgy megijed, hogy megadja magát.
Kiválasztható a MEGADÁSRA FELSZÓLÍTANI utasítás, akkor a kapitányt
el lehet fogni és a kalózszigeten vagy a nemzetéhez tartozó valamelyik városban
el lehet engedni. A váltságdíja azonnal növeli a pénzedet.
A legénységét felveheted a csapatodba, vagy ha van elég nagy
üres hely a vezérhajód rakterében, akkor rabszolgák is lehetnek és
eladhatod őket egy város boltjában, vagy a csempészeknek.
Ha 2 korvetted van a flottában, akkor még erősebb vagy és valamivel
nagyobb az esély, hogy könnyebben megadja magát valamelyik hajóskapitány.
A korvett a leggyorsabb hajók közé tartozik és teljesen felfejlesztve,
magas szakértelmű tisztekkel és teljes legénységgel a legerősebb hadihajó, a
man-o-war elfogására is képes. Persze az ügyességeden is múlik, hogy
hajósérülés nélkül a közelébe hajózva megcsáklyázd és a hajófedélzeti harcban
legyőzd. -
thantalas #1179 szevasztok : )
találtak krekket !!!!! : )))) CRACKket
http://m0001.gamecopyworld.com/games/pc_age_of_pirates.shtml#Age%20of%20Pirates%20v1.50%20[ENGLISH]%20No-CD/Fixed%20Files
ha a link nem él, keress rá a gamecopyworld-ön tuti találsz hozzá : )
nagyon fasza játék, ebben a percben tettem fel hozzá az 1.5-öt krekkel és megy : )
1. vagy új telepítés vagy töröld az egész könyvtárat (kivéve a mentést)
2. rakd fel az 1.5-ös peccset
3. töltsd le a belinkelt cracket, csomagold ki és írd felül a fájlokat és láss csodát megy : ) -
kancsar attila #1178 Hello légyszi segitsetek, a tiszteket ugy válogattam ösze hogy a hűségük a legjobb legyen, enek elenére amikor én lettem a kalózvezér a egypár közölte hogy elmegy, és nem csak a hüségük ment lejebb, ezt valami modon kilehet küszöbölni?? a másik a kapitányokkal van,A hajókapitánynál ha pirosal ir ki egy számot az mit jelent?? \javítás,pontoság\ köszi -
#1177 Még egy kérdés: ha van a raktérben palánk,meg vitorla anyag, akkor hogy lehet a javításokat elvégezni? Ja és hajóácsom is van. -
#1176 Sziasztok,megszereztem a játékot és baromi jó,nemis túl bonyolult,de élvezhető:) Az lenne a kérdésem, hogy mikor lehet megadásra kényszeríteni egy hajót, mert nekem egyszer se kínálta fel, pedig volt olyan, hogy fregattal mentem -azóta váltottam korvettre- megtámadtam egy kis kalózhajót, asszem lugger volt, elakart menekülni, utána mentem, párszor megszórtam bombával és golyóval, de akkorse volt hajlandó megadni magát. -
Tiati #1175 Ha nem megy az 1.4 verzió se angolul, akkor még lehet néhány hiba.
A telepítés közben pipáld ki és telepítsd fel a játék lemezén
található Adobe Reader 6.0 és a játékhoz való DirectX 9.0c programot is.
Ha már van DirectX 9.0c a gépeden, akkor is telepítsd fel újra.
Ha az 1.4 verzió patch nélkül sem indul el, akkor meg kellene próbálni
feltelepíteni a játékot egy másik számítógépre.
Ha ott sem megy, akkor lehet hibás a játék és a lemez is.
Ha ott elindul, akkor a gépeden van valami hiba.
Ha ATI videókártyád van, akkor próbáld meg beállítani jól a játékhoz.
Ha nem megy, esetleg egy korábbi vagy újabb meghajtóprogram kell hozzá (driver).
Az a baj, hogy a nVidia és az ATI párharcából mostanában az ATI kártyások
húzzák a rövidebbet. Mert a legtöbb játékot GeForce kártyákra optimalizálják.
Sok játékfórumon derült ez már ki.
Az ATI igyekszik és néhány hét vagy hónap után ad ki újabb frissítéseket a
grafikus kártyáihoz. Néhány videókártyához és néhány játékhoz az jó,
néhányhoz meg nem igazán.
Ha másik gépen elindul a játék, akkor lehet valami XP hiba is,
lehet, hogy csak az XP újratelepítése segít.
Aztán lehet feltelepíteni a friss XP-re a játékot.
Lehet összetett hiba is, vagyis több hiba, a leírtak közül.
Ha játszani akarsz, akkor meg kell találni a hiba okát.
-
#1174 A játék elején kezdő kapitány vagy ( RANG = 1 ), pénzed nagyon kevés
tehát nem sok esélyed van a hajóharcokban.
Nincs tüzértiszted, navigátorod és egyéb tisztjeid és sok ágyúd sincs,
meg elég tüzéred se az ágyúk kezeléséhez, gyakorlatilag esélytelen vagy a hajóharcokban.
Majd ha sok-sok órányi játék után felfejleszted a csapatodat és jó hajód is lesz, meg sok pénzed a csapatod bérét kifizetni, akkor lesz esélyed komolyabb hajókat elfoglalni.
A játék az elején egy ütőképes csapat létrehozásáról szól, arról, hogy
legyenek jó tisztjeid, akiket be kell osztani a hajóra, a képességeik alapján.
Sok tapasztalatot kell szerezned, aztán a tapasztalati pontjaid alapján
fejlesztened kell a szakképzettségeket.
Eleinte sok tapasztalatot kell szerezned, meg sok pénzt.
A kezdési városban bemehetsz a kormányzóhoz küldetéseket vállalni, azzal is szerezhetsz pénzt.
Gyakran mentsd ki a játékhelyzeteket...
hasznos infókat tudhatsz meg itt. -
furfang #1173 Sok javító patch-et próbáltál ki, amelyek nem kellenek.
Ezért a legjobb:
1. töröld le a játékot
2. a "Program Files" mappából is töröld ki a "Playlogic" nevű mappát,
hogy nyoma se maradjon a játéknak, mert valami hibát okozott nálad.
3. telepítsd fel a világverziót, az 1.4-es játékot.
4. utána telepítsd fel az 1.5 javító patch-et
5. másold be a játékba a "NO DVD"-t (régebben NO CD) azért, hogy
ne kelljen berakni a játék DVD lemezét, mert azzal megóvod a lemezt a karcolódástól.
Az összekarcolódott DVD lemez használhatatlan lehet, mert hibásan olvassa majd be
a játékot, ha máskor is feltelepíted.
NO DVD-t a #1131 számú hozzászólásban találhatsz.
6. indítsd el a játékot angolul, majd lépj ki a játékból.
7. bemásolhatod a magyarítást, az 1.5 verzióhoz valót. :) -
ZPapp23 #1172 Helo!
Hogyan kell hajót elvenni hogy több hajóm legyen? Legyőzöm, megtartom, kapitány kijelöl, azt mégis lő rám? -
Soul1 #1171 utoirat: A betolto képernyonél lép ki.... -
Soul1 #1170 Örülök hogy ti mar az uj részekkel foglalkoztok..(hatha azzal nagyobb szerencsém lesz mint ezzel)
Én még elinditani se birtam mi lehet a baj?
1.5-ö patch ahogy kell...
Bar 1.41/1.42-vel se megy...--->magyarositva,anélkül...valaki sugjon mar valamit, nekem. -
11223344556677 #1169 Ez a játék nagyon király!!
nem tud valaki ötleteket adni??
1-napja van meg a játék és amikor uj játékot kezdek akkor veszek egy hajót és mindig elsüjesztem!!
Ha szeretnétek nekem ötleteket adni ide irjatok:raski.david@rubicom.hu
Előre is kössz! -
kancsar attila #1168 A hajókapitánynál ha pirosal ir ki egy számot az mit jelent?? \javítás,pontoság\ -
totya4 #1167 Hm elindítva újonnan a gamet, megyek egyet-kettőt de igen zavar valami sziszegés, a zene mellett. Ez mi? :) -
Kalózkapitány #1166 Az AKELLA újabb kalózos játéka az
Age of Pirates: Blood Captain (ebben az évben tervezik kiadni PC-re)
képek az új játékból -
#1165 izé, bocs, látom már van 1.5 ös magyarítás.
már csak crack kell ... -
#1164 1.5 ös patch hez jó a magyarítás? -
stuka85 #1163 szerintetek lesz következő része? -
#1162 man-o-war a legerősebb hajó, aztán a
csatahajó (battleship), utána a
hadihajó (warship) és a legkisebb 1. osztályú a
sorhajó (line ship. -
#1161 Végigjátszás összes helyzete
innen letölthető. -
Mityu91 #1160 Hello!
Véletlen kitöröltem a mentésem és kéne 20%mentés a játékhoz köszi!!
email:forma91@gmail.com -
kancsar attila #1159 Helosztok szerintettek az 1 osztályú hajóknál melyik a legjobb? amivel akár üldözni is lehet. -
Curesz #1158 okés köszi -
Tiati #1157 1.41 patch
http://google.com
Ott ezt írd be :
"Age of Pirates+1.41 patch"
De nem kell az 1.41, mert a hivatalos oldalon sincs már, csak az 1.5 kell az 1.4 verzióra.
Ha nem települ fel, akkor töröld le a játékot,
aztán telepítsd fel újra, arra rögtön telepítsd fel a z 1.5 patch-et.
Akkor mennie kell, mindenkinek úgy megy... :)
-
Curesz #1156 az 1.41es patchet honnan a rákból lehet leszednii??? már midnenhol rákerestem, anélkül meg nem akarja felrakni az 1.5öst :S:S -
Tiati #1155 Itt még senki nem írta, hogy be lehet menni a bankba.
De nem is lényeges, csak érdekes lehet.
Mert a bankba biztos csak pénzt lehet felvenni, és
nagy kamatot kell érte fizetni.
Pénzszerzésre sokkal jobb módszerek vannak, a legjobb
hajókat elfogni és eladni.
De a bankba akárkinek nem adnak pénzt, főleg nem egy kalóznak,
tehát valószínű jó hírnévnek kell lenni abbab a városban,
a jó hírnévhez pedig sok kormányzói küldetést kell teljesíteni és
a városban járkáló embereknek is kell néhány küldetését elvégezni.
Akkor jó lesz a hírnév abban a városban.
Valószínű pénzhiány is kell, különben minek kéne a bankba menni
pénzt kérni.
Ha működik is a bank, akkor biztos sok tényező kell ahhoz,
hogy be lehessen menni.
Az is lehet, hogy csak a nagyobb városokban van használható bank.
Például működő templom is csak nagyvárosokban van. -
Tiati #1154 A kilépési hibát elismerte az AKELLA, a játék készítője,
azért adtak ki több javítást is a játékhoz.
De csak az 1.5 patch feltelepítése kell,a korábbi javítások nem kellenek, mert az 1.5 patch minden addigi javítást tartalmaz.
1.5 patch :
1. Final updates made to FMOD sound system library to polish final game performance and reduce occurrences of instability.
2. Final fixes to game interfaces (shipyard, capture ship, ships speak, etc.).
3. Items/Quest Generation updated to be more efficient (algorithm reworked).
4. Colony Capture interface was fully redesigned for more usability.
5. Scripts opened for modding.
6. Save game compatibility updated.
A lényege, hogy javították a hanghibákat és a játék stabilabb lett,
már nem lép ki játék közben.
A kezelőfelületet javították több helyen, jobb információs ablakokat
készítettek. Például a hajóhavító műhelyben, az elfogott hajóknál, a
más hajókkal való beszélgetésnél és még néhány helyen.
Átírták a játék algoritmusát, hatékonyabb lett szerintük a játék...
Az elfoglalt kolóniák információs ablakát is átalakították.
A szkriptek úgy írták át, hogy moddolni lehet a játékot, aki ért hozzá,
készíthet MÓDOKAT a játékhoz.
A régi játékhelyzetekez is lehet használni, azok kompatibilisek.
Ha valaki korábbi patch-et is felrakott, akkor jobb letörölni a
játékot, újra fel kell telepíteni és csak az 1.5 patch-et kell
feltelepíteni. El kell indítani, ha megy angolul, akkor jól
lett feltelepítve minden. -
Curesz #1153 miylen sorrendbe érdemes felrakni a patcheket, ha nem akarom h kilépjen?:) -
fbd195 #1152 Hello.Valaki meg tudná mondani(le tudná e írni)hogy a bankba hogy lehet bemenni és mit lehet csinálni.köszi
-
fbd195 #1151 Helló Valaki lefordítaná magyarra hogy mit/min javit az 1.5-ös patch?köszi -
Narandil #1150 s,ha vki tudna segíteni abban, h megoldjam, h a játék ne lépje ki állandóan azt megköszönném... (visszaolvastam, de nem találtam megoldást...) az a helyzet, h felraktam a patch-t, s rá a magyarosítást, de így is állandóan kilép... hallottam, h vannak megoldások csak azt nem, h mik azok... a válaszokat előre is kössz! -
Narandil #1149 nem tudom, hogy észrevette-e valaki, de a harciflottákat nem lehet felismerni arról, hogy piros-fehér a vitorlázatuk... ha jobban megnézitek, akkor az alján van egy kék csík, ami azt jelenti, hogy holland a flotta... elég sokat játszottam már a játékkal többször is megnéztem már a közelembe kerülő flottákat, de csak a nemzeti zászlókat láttam mind a vitorlán, mind a zászlón... -
stuka85 #1148 köszönöm az infokat. -
#1147 Ha már mindenki ellenség, akkor csak rossz hűségű tiszteket lehet felvenni.
Ha a 16 város elfoglalásának elkezdése előtt vettél fel 16 jó hűségű tisztet, akkor
is csökken és rossz lesz néhány tiszt hűsége.
Mert az 1. kolónia elfoglalása után mind a 4 európai nagyhatalom az
ellenséged lesz és a szabad tisztjeid között lesz néhány, aki a saját
nemzetéhez is hű akar lenni, ezért rossz lesz a hűsége.
De a rossz hűségűek megfelelnek kormányzónak, úgyis csak bábfigurák.
Mert mindent neked kell intézni.
Pénzt kell átutalnod a városfejlesztéshez.
Neked kell egyenként meghatároznod, hogy mit fejlesszenek a városban.
Amelyik ZÖLD, azt lehet fejleszteni, ha elég pénzt utaltál át a kolóniának.
A fejlettebb városnak erősebb erődje van, tovább tud védekezni.
Ha a várost fejleszted, a lakosok örülni fognak és nő a hozzád való hűségük.
Ha már sok fejlett városod van, akkor akár le is cserélheted a
korábban kinevezett, rossz hűségű kormányzóidat és elküldheted őket, ha találsz
helyettük jobb hűségűt.
A városok fejlesztése ráér, a 16 kolónia gyors elfoglalása az
elsődleges cél.
Aztán az idők végezetéig játszhatsz a játékkal, mert folyton meg kell védeni a
városokat, az európai nagyhatalmak támadó hajóitól, amelyek csak jönni fognak
Európa irányából is.
De ez csak lehetőség, nem kötelező tovább játszani, csak lehet...
-
Tiati #1146 Amikor már csak a 16 várost kell elfoglalni, akkor már semmi mással ne foglakozz,
csal sorban, gyorsan foglald el mindet.
Rossz morálú tiszteket is felvehetsz, azok kormányzónak jók lesznek, az
elfoglalt városokba.
sok infót megtudhatsz itt. -
stuka85 #1145 Lenne egy kérdésem elkeztem elfoglalni a városokat, mindenki az ellenségem lett, ez eddigis tudtam de most honnan lehet tiszteket szerezni az elfoglalt kolónián nincsenek más kolonián meg megtámadnak a kalóz szigeten meg csak rosz moráluak vannak. most mittegyek?? ha tisztek kellenek? -
ZPapp23 #1144 Tioti, Diodi, Alice Sabbath nagyon köszi a segítséget, mostmár tisza a kép, asszem mindkettővel kell hogy játszak. Köszi mégegyszer, nagyon rendesek vagytok.