24199
Chelsea Fan Club
  • Etelkozi Vata
    #1881
    Több fórumot kéne olvasnod, pl. ns, vannak ritka primitív emberek, akik a seggükön nem látnak túl. Chelsea-sben is, meg minden csapatnak. Én személy szerint nem húzom le magam a wc-n mert kikapott a Chelsea, bár eléggé szomorú vagyok miatta. Az ellenfeleket meg soha nem pocskondiázom.
  • fernando torres
    #1880
    sztem még 1 Barcas se mondta hogy nincs esélyeteket, ha igen én kérek elnézést helyettük is

    mert sztem van kersenivalótok a visszavágón is de a lényeg FORCA BARCA!
  • Etelkozi Vata
    #1879
    Mert az már a jósdák hatáskörébe tartozik, hogy mi történt volna aztán.
  • Etelkozi Vata
    #1878
    Mindegy, akkor zárjuk le úgy ezt a meccset, hogy gratula a Barca-nak, éltek az emberelőnnyel és megnyerték a meccset. Jelen körülmények között megérdemelten, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna.
    Szerencsére, ezt a Chelsea fanoknak mondom, lesz még egy visszavágó, ahol, ha nincs is sok esély rá, de képes lehet a Chelsea 2-1-re nyerni. Szerintem ennél többen nem reménykedhetünk, tehát abban, hogy majd 2-0-ra nyerünk, egy 2-1-ben azért reménykedhetünk.
    Hosszabítás, 11-esek, bármi lehet.
    És kérem a Barca-sokat, hogy ne kezdjenek itt jönni azzal a dumával, hogy semmi esélyünk, mert mi is hasonlóval jöttünk eddig, és lám a végeredmény. Ami nem azért született, mert a Barca olyan nagyon sokkal jobb csapat, hanem mert a körülmények úgy alakultak. A labda kerek, a visszavágón is bármi megtörténhet.
    Ha nem így gondolnám, nem tartanám magam Chelsea szurkolónak.
  • fernando torres
    #1877
    mert?
  • Etelkozi Vata
    #1876
    Jó, ez aztán végképp értelmetlen!
  • fernando torres
    #1875
    hát mert te olyan ügyes fiú vagy
  • 9csöves9
    #1874
    ha nem állítja ki akkor akkor felrúgja a 42.percben mégegyszer...
  • horpeti
    #1873
    én a könyökömet tettem volna ki, nem a kezem ütközés előtt... ráadásul háttal ugrottam volna neki :PP
  • Etelkozi Vata
    #1872
    Nem igaz, nem az egész meccsen. A 37. percben már kiállítottaák!
  • Kit--Kat
    #1871
    Akkor is egész meccsen csak Messire ment, érvek ellen érvek lehetnek, de ez a tény, minden semleges szurkoló ezt vonta le meccs után.
  • fernando torres
    #1870
    Terry,Carvalho biztos nem ugrott volna fel Messira hanem becsúszva elvitte/elkanalazta volna a labdát, 1 igazán jó védő így csinálta volna
  • Etelkozi Vata
    #1869
    Jó, meggyőzni egymást egy Barca és Chelsea szurkoló nyílvánvalóan nem fogja.
  • Etelkozi Vata
    #1868
    Tény, Del Horno sokat szabálytalankodott előtte is. Talán a meccshiány, és a nagyon kemény ellenfél volt az oka, hogy pontatlanul szerelt. Tud ő ennél sokkal jobban is.
    A Chelsea játékosaira és játékára abszolút nem jellemző sem a durvaság, sem az alattomosság, nem véletlen, hogy a legkevesebb sárga és piros lapot kapja a csapat 2 éve. Makelele 25-ször szerelte teljesen szabályosan Ronaldinhot, fel sem merült, hogy felrúgja.
    Bocs, hogy ennyire védem Del Horno-t, de semmi nem indokolta, hogy brutálisan letaglózza Messit, és elég sok érvet felhoztam már ez mellett.
    A maga elé tartott kéz még a rúgás elötti pillanatban pedig majdhogynem perdöntő, így utólag. A helyszíni döntést továbbra sem akarom megkérőjelezni, csak sajnálkozom miatta.
  • fernando torres
    #1867
    pontosan ahogy mondod 'elvárni a védőtől, hogy tyúklépésben igyekezzen odamenni szerelni egy veszélyes szituációban' elsősorban a labdára kellett volna koncentrálnia nem a felugró Messire
    én így látom
  • Kit--Kat
    #1866
    Pedig 3-4 kamera állásból lehetett látni a meccsen, hogy emberre ment és előtte is volt nem 1 bicska nyitogató emberre menése Del Hornonak, ami sárgát ért, szerintem megérdemelte a kiállítást, ha itt nem a következő ilyennél úgy is megkapta volna.
  • Etelkozi Vata
    #1865
    Ez talán jogos észrevétel, de sokkal valószínűbb, hogy megijedtek egymástól. Messi attól, hogy jött Del Horno (azt meg igazán nem lehet elvárni a védőtől, hogy tyúklépésben igyekezzen odamenni szerelni egy veszélyes szituációban), Del Horno pedig a feluró Messitől.
    Mindegy, ettől, hogy én így látom, a tények tények maradnak.
  • fernando torres
    #1864
    anélkül elvihette volna a labdát hogy összeütközött volna Messivel
  • Etelkozi Vata
    #1863
    Del Horno, mikor rúg, a kezeit már rég maga elé tette. Tehát már arra fihgyelt, hogy minél kevésbé ütközzenek össze.
    Súlyos bírói tévedés volt a piros lap, bár a bíróknak nem volt lehetőségük így kielemezni, mint most nekem.
    Ezért akkor a legjobb belátásuk szerint döntöttek. Van ilyen.
  • Etelkozi Vata
    #1862
    Sőt, a beírásom után újra megnéztem párszor, és most már meg vagyok győződve róla, hogy Messi felugrása miatt rúgott el a labda felett. Ha ez nem történik, Del Horno eltalálja a labdát, de akkor is összeütköznek nagy valószínűséggel.
  • Etelkozi Vata
    #1861
    Én úgy látom most is, hogy Del Horno belsővel el akarta rúgni a labdát, csak luftot rúgott. Talán pont azért, mert Messi ott volt a közvetlen közelben és felugrott a levegőbe és arra is figyelnie kellett.
    Minél többször megnézem, annál kevésbé érzem szándékosnak, és piroslapot érőnek.
    De hát mindenki olyan szemmel látja, amilyennel akarja.
  • Japep
    #1860
    Gallas és Huth a Milanban?

    Galliani a jelek szerint komolyan gondolja a csapat hátsó alakzatának megerõsítését, ugyanis már kedden az angol fõvárosba küldte Ariedo Braidát, hogy vegye fel a kapcsolatot a dél-londoniak vezetõivel a két bekk szerzõdtetése ügyében.

    Gallas már tavaly nyáron el akarta hagynia a Chelsea-t, mert Mourinho egyre többször számûzi õt a kezdõbõl, és ha játszik is, állandóan szélsõ védõként számít rá a portugál mester. Nos, a Milanban - miután Stam az Ajaxhoz igazol, Maldini pedig visszavonul - lenne helye a védelem tengelyében a francia klasszisnak, akire egyébként a Juventus is kivetette a hálóját. Az angol sajtó szerint Robert Huth leigazolása is szóba került a két klub közti tárgyalások során, de a német válogatott óriást nem szívesen engedné el Mourinho, így az õ még klubcseréje közel sem biztos.
  • REALista
    #1859
    Szerintem egyértelmű sárgalapos szabálytalanság, de teljesen mindegy a bíró szava dönt!!!
  • horpeti
    #1858
    hát egen...

    nem nagyon bírt megállni Del Horno, pedig biztos már satufékezett :P
  • DJ Bee18
    #1857
    méghogy eljátszotta :D :


    Messi látta, hogy Del Horno jön mint a gyorsvonat, ezért ugrott, hátha elkerüli az ütközést, de nem, Del Horno beleszállt a levegőben, látszik is, egészen Robbenig szállt Messi :DDD. Nehéz eljátszani az, hogy felugrik függőlgesen, majd elszáll hátra, Hacsak nem Superman :DDD
  • asfa
    #1856
    köszönjük!bár kiváncsian várom a köv meccset mit alkot Moruinho mert nem lesz Del Horno igy milyen lesz a védelem!de ez igaz:"A Barca csak akkor jut tovább ha lefujják a visszavágót"
  • fernando torres
    #1855
    tegnap elfelejtettem mondani
    le a kalappal a 2 portugál bekk előtt(Ferreira,Carvalho) nagyon jól tolták ,mesterien

    [ő is védő]
  • asfa
    #1854
    Nincs gyász a Stanford Bridge-en, hiszen a szerdai vereség ellenére még kiharcolható a továbbjutás. A kudarc persze bosszantó, még akkor is, ha a Barcelona legalább akkora kaliberû együttes, mint a Chelsea.[

    Jose Mourinho, a gárda szakvezetõje rá teljesen jellemzõ módon intézte el a meccset.
    - Barceona a kultúra egyik fellegvára, a színházak városa, mi most Londonban láthattunk egy nagyszerû alakítást egy argentin Barcelona-játékostól - jelentette ki. - Del Horno valóban nem találta el a labdát, de ahogy Messi meglátta a védõnket, felugrott a levegõbe és eljátszotta a szabálytalanságot. A kiállítás nem volt jogos, viszont tönkretette a meccset, amely ez után már értékelhetetlen volt.

    A Chelsea játékosai sem érettek egyet a bíró döntésével, morogtak is a meccs után rendesen. Vizont nincsenek elkeseredve, hiszen az elsõ mérkõzésen tavaly is kikaptak, mégis õk jutottak tovább. Igaz, akkor Barcelonában szenvedtek vereséget, most azonban a továbbjutás érdekében nyerniük kell a Camp Nou-ban.

    A katalánok érthetõen elégedettek az eredménnyel, fõleg annak tudatában, hogy - mint mondják - messze nem nyújtottak olyan jó teljesítményt, mint amilyenre egyébként képesek.

    Döntés két hét múlva, addig mindkét csapat reménykedhet...

  • asfa
    #1853
    A Barcelona 60 percig emberelõnyben játszott, a Chelsea nem bírta a második félidei katalán rohamokat.

    A Bajnokok Ligája szerdai játéknapjának csúcsmérkõzésén a Barcelona idegenben szerzett egygólos elõnyt a Chelsea ellen. Az elsõ félóra óriási taktikai csatát és kevés helyzetet hozott, de a 37. percben jött a fordulat: Del Horno egy csúnya szabálytalanság után piros lapot kapott, a londoniak emberhátrányban fejezték be a mérkõzést.

    Az események csak a szünet után pörögtek fel a pályán, a 10 emberrel játszó Chelsea Motta öngóljával vezetést szerzett, alaposan felbõszítve a katalánokat. Az utolsó 20 percet végigtámadta a Barcelona, nem is kevés eredménnyel: elõbb Ronaldinho szabadrúgása után Terry fejelt saját kapujába, majd nem sokkal késõbb Messi kapufát lõtt, Eto’o pedig – egy kimaradt hazai ziccert követõ ellentámadásból – befejelte a vendégek gyõztes gólját.

    Az angoloknak tehát alaposan fel van adva a lecke, Barcelonában ugyanis kevés csapat tudja mostanában legyõzni a katalán sztárcsapatot…

    A szerdai játéknap másik három összecsapása gólgazdag kilencven percet hozott, egy pályán sem dõlt el a továbbjutás, vagyis nagy csatákra van kilátás a visszavágókon.

  • DJ Bee18
    #1852
    jó duma :DDDDDD
  • DJ Bee18
    #1851
    sztem jogos volt a piros, Del Horno úgy rontott oda, nem volt ott semmilyen rúgás, egyszerűen letaglózta, a labda meg már egész másutt volt.
  • Csaba
    #1850
    Lehet, hogy nem jobb csapat a Barca, de nem is rosszabb. Egyfene. Viszont sokkal látványosabb játékot játszik. Többek között ezért is imádom 16 éve.
    Nem mellékesen 2 db 11-es volt, amit nem adtak meg. Geremiét még lehetett ráfogni arra, hogy háttal állt (sok bíró ezt is befújja...), de a 2. félidőben Terry egyszerűen ráfeküdt Messire, ráadásként még miközben felkelt, még kezezett is. Az 100%-os 11-es.
    Mindegy, érdekes visszavágó lesz.
  • Etelkozi Vata
    #1849
    Gyerekek, ez van, nem kell itt bírói itéleteken siránkozni.
    Emberelőnyben a Barcelona le tudja győzni a Chelseat, ezt már kétszer is bebizonyították.
    11 a 11 ellen egyenlőre még nem nyertek ellenünk a mostani éra alatt. Ha van csapat, aki képes győzni Barecelonában 2 rúgott góllal, az a Chelsea (van még több is, de őket most itt nem sorolom fel).
    Ez van, ezt kell szeretni. A Barca még nem jutott tovább, majd ha lefújták a visszavágót.

    /megjegyzés: csak az láthatta aki az ismétlést látta, Del Horno valószínüleg nem szándékosan elrúgott a labda felett, nincs ember aki vissza tudja húzni ilyen helyzetben a lábát, Messi pedig valóban rájátszott, mert látszott az arcán, hogy fekve megnézte, mi a helyzet, majd látványosan hasraborult. A bíró pirosat adott.
    A 11-es szitunál talán Geremi volt, aki felugrott és mikor a kezét valóban érte a labda, pontosan háttal volt a rúgó játékosnak, kizárt hogy szándékosan elütötte a labdát.
    A bíró itélt, ahogy itélt. Kész, slussz, passz. Reméljük, a visszavágón felkészültebb és vagányabb bíró lesz, aki nem kíván beleszólni a meccs alakulásába, hagyja, hogy a csapatok döntsék el a dolgot.
    Ez nem olyan sport, ahol mindíg a Chelsea nyer. Nem tudok tiszta szívből gratulálni a Barcának, mert nem jobb csapat.
    Ebben minden, Chelsea irányú elfogultságom benne volt./
  • fernando torres
    #1848
    yo8
  • asfa
    #1847
    Mourinho egy agytröszt!okos lehet igaza van lehet hogy nics!na mindegy szép volt skacok!idegnben Barca-Chelsea 0-2 legyen és kész!yo8all
  • Zséé
    #1846
    vicces gyerek ez a mourinho :))
    Ilyet szól felrugrott a messi és ezér nem érte el a labdát del horno :DDD
  • fernando torres
    #1845
    jó tudjuk
  • asfa
    #1844
    ez lényegtelen akárki megcsinálja és megmeri csinálni aki technikás és van ereje!meg kedve!monnyuk Robben,Wright-Philips
  • Redvin
    #1843
    Valszeg a Chelsea ellen fujt a biro, azert nem adott meg a barcanak 1 jogos tizit, es azert itelt jo parszor szogletet a chelsea-nek kirugas helyett..
  • asfa
    #1842
    :DD hát ja minimum!